2010. június 30., szerda

Évértékelő

Most, hogy ilyen ügyesen meggyógyult Morris, és gépezhetek kedvemre, és csak hogy visszaszokjak a laptop billentyűzetéhez, megírom, hogy micsináltam a vizsgaidőszakban.

Tantárgyak száma: 11
Felvett kreditek száma: 21
Hagyományos átlag: 4,73
Kredites átlag: 4,86
Teljesített tantárgyak/kreditek száma: 11/21
5-ösre teljesített tantárgyak/kreditek száma: 9/19
4-esre teljesített tantárgyak/kreditek száma: 1/1
3-asra teljesített tantárgyak/kreditek száma: 1/1
(Megjegyzés: a 3-as a Minőségbiztosítás, hatékonyság c. remek tárgyból született, ahol néhány kivétellel az egész évfolyam igazságtalan jegyet kapott. 1 kreditért végülis mindegy.)
2-esek száma: 0
1-esek száma: 0
Évfolyamelső dolgozatok száma: 2
Erről annyit, hogy fizkémből 70-ből 75 pontom lett, úgyhogy túlteljesítettem a tervet, fizikából kettő pontot vesztettem.

Ezen kívül, annak a mikológia vizsgának, amelyiken én is írtam, a statisztikája úgy néz ki, hogy 97-en jelentkeztünk vizsgára, páran beíratták az 1-est, a maradék 86 dolgozatból pedig 2 db 5-ös lett, ebből egyik az enyém. 1-esből viszont lett 48 db, így az átlag egy korrekt 1,91 lett.
Fizkémből az évfolyam fele bukott.
A szerves nem tudom, de szerintem hasonló, vagy rosszabb az arány.
Állattanból is volt pár bukás, de azt nem tudom...
Jövőre 37 kreditem lesz és 39 órám, szabadidőm pedig nem lesz. Ehhez tartsátok magatokat. Énis.

Így a végére tényleg könnyebb ezen a billentyűzeten írni. :)

Morris

A mai nap örömhíre: Morris él! Morrisnak szép új kijelzője lett. Morris szép új touchpadot kapott.

2010. június 27., vasárnap

Ez volt ma

Ma csudifinomat alkottam, ugyanis Herceg Apukájának névnapja lévén gontoltam, meglepem én is valamivel. Kókuszos-rumos-kekszes-nutellagolyók. Kívülről sima kókuszgolyónak tűntek, bár kisebbek voltak, és amúgymeg Nutella volt benne. Szóval finimini lett.
Voltunk ma Verébéknél és Catanoztunk, és nem én nyertem, pedig csak 2 kavics hiányzott hozzá. Sőt. Lehet, hogy csak egy.
Valamint néztünk Death Note-t, ami jó. Nézzétek meg ti is.
Holnap megyek Pestre jegyetbeíratni, és pár embernek segítek majd a szerveskémiában. Hátha tudok.
Kedden jövök, onnantól legalább 4 napig ráérek. A többi meg attól függ.

2010. június 25., péntek

End of the Line

Vééégevaaan!
Illetve még a mikológia eredményére várok (jövhét kedden várható), akkor majd csinálok valamiféle évértékelést.
Állattan: szippiszuppi 4-es lett! Majdnem ötöst kaptam, kb mindent latinul írtam le, képes voltam megtanulni a rendszertant, itt van mind a fejemben, egy csomó osztály-alosztály-rend-alrend és példafajok. És cool tudom is mind. Am azért kaptam 4-est - ami egyébként teljesen jogos, és ami miatt a feleletem közben már 3-asra számítottam - mert az evolóciós összefüggéseket nem látom át. Minden rendszertani csportban tudom, hogy mi van, meg még esetleg az ősét, vagy primitívebb formáját is tudom, de a kettő közötti átmenetet és a kialakulás magyarázatát nem tudom. Ezzel annyi gond van, hogy ezt még sehol nem mondták el. De egy 5-öshöz én jogosnak tartom, hogy elvárják.
Viszont nagy mázlim volt, hogy Molnár tanárnőnál voltam, mert itt tételek voltak, elsőnek mentem be, és 50 perc után jöttem ki, felkészülési idővel együtt. Ha Csörgő tanárúrhoz kerülök, lehet, hogy csak délután-estefelé jövök haza...
De itthohn vagyok, hétfőn-kedden még ott leszek, de már csudivége van!

2010. június 23., szerda

Csak egy maradhat

Túl vagyok rajta. Szertinem egészen jól sikerült, látok esélyt az ötösre.
Beírattam a fizikajegyet. Enyém az évfolyam legjobb dolgozata.
Jövőhéten hétfőn délután jövök, kedd reggel hazamegyek. Remélhetőleg végleg - már csak a pénteki állattan hiányzik a nyári szünet katarzishoz. Anett azt mondta, 6-ost fogok kapni, és a tanár felajánlja, hogy a szigorlatra már el sem kell menni, az is 5-ös. Szóval neki legyen igaza. Remélem, ha kettest kapok sem fogtok kiutálni.
Írtam már, hogy megvan az új pesti lakásunk?

Undoritisz

Ilyen még sosem volt. Fizikailag vagyok rosszul egy vizsgától. Nem annyira vészes, de már akkor is elég.

2010. június 22., kedd

Az utolsó kettő

Holnap mikológia vizsga. Sztem 3-asnál jobb nem lesz. Fáradt vagyok.
Ami pedig a pénteki állattan javítóvizsgámat illeti... volt olyan, aki 4 órán keresztül szóbelizett és karóval engedték útnak. Félek.

2010. június 20., vasárnap

Modul delete

Kénytelen voltam eltávolítani az űrképeket, akármennyire is szerettem őket, mert sehol sem voltak jó helyen.

2010. június 17., csütörtök

Vágyak

Most adok nektek ötleteket, hogy mikkel halmozhattok majd el a szülinapomon.
Szeretnék:
  • egy gitárt, még csak acélhúr sem kell rá, kiderült hogy szépen szól a hagyományos verzió is
  • egy szép, csinos karórát, aminek szép fémes szíja van, és lehetőleg nem olyan, mint a Vicusé, amin nem lehet megmondani az időt
  • egy új laptopot (úgy tűnik, Morris már nem lesz meg sokáig. legalábbis nem laptop-módra tudom csak használni)
  • egy csiptetős lámpát az albérletünkbe az ágy fölé
  • az albérleti konyhába edényeket, hogy csudiügyesen tudjunk mindenfélét főzni, na nem mintha erre olyan sok időm lenne majd
  • egy széép nagy tortát
Hogy ez mind honnan jutott most eszembe, azt nem tudom, igazából baromi fáradt vagyok, mert már elkezdtem tanulni a jövőheti mikológiavizsgámra és totál leszívta az agyam. Most leginkább egy mikol 5-ösre és egy állattan 4-esre lenne szükségem. Utána jöhet a többi.

2010. június 16., szerda

Vacak állattan

A mai fizika vizsgám máris 5-ös lett, viszont orromat a földig lógatom, mert az állattanomra azt mondták, hogy 2-es. Én pedig a 4-esben reménykedtem. :( azért ennyire nem érezhetem mellé...
De lehet hogy jobb lesz, ha szóbeli uv-n kapok jegyet. Most már az sem zavar, ha szóbelin kapok kettest, legfeljebb B gyakra megyek (pedig azt mondják, A-ra kéne), csak ne húzzanak meg, mert akkor legalább egy évet csúszok az egyetemmel, és akkor mit ér az, hogy az összes többi jegyem 5-ös? :( Végül is, jövőre úgysem leszek szakkolis. Herceg meg csak nem dob ki.

Majdnem kúl

Ha már homár legyen kövér, én is kipróbáltam ezt a sablontervező cuccot. Mindig is arra vágytam, hogy a bal oldalra is tudjak pakolni dolgokat. Csak akarni kell.
Viszont az elszomorít, hogy a jobb oldalon ugyanolyan vékonyka a sáv, mint a bal oldalon, a képet mégis jól jeleníti meg, és ezért nem értem, hogy miért nem lehet szélesebb az a bal oldali sáv. Annyira hamar következnek a sorok...

2010. június 15., kedd

Csak gyorsan

Csak gyorsan írok annyit -amíg a vacsi készül Hercegnél- hogy megvagyok, holnap fizikavizsga, és holnap este megyünk lakást nézni. Gépem pedig még mindig nincs, úgyhogy ne várjatok posthalmokat, hepéket és hupákat.
Valamint hiányzik Petya. Benne volt az álmomban: hazajött.

2010. június 8., kedd

Apa, kezdődik!

3 nap múlva foci vb!

Géptelen, képtelen

Még most is kényszerpihenőt tartok a blogírásban, de hát akkor is bennem van az ösztön, hogy írnom kell. Akkor is, ha Morris a doktorbácsinál van, én meg a koli géptermében töltöm a fél napom.
Most, hogy nyár van, és úgy tűnik (a maradék víztől függetlenül), hogy mostmár tényleg, ezért itt az ideje hogy színeket váltsak.
Tegnapelőtt érkezett meg a jóidő, tegnap már nyári meleg volt, és azon lepődtem meg, hogy egy kicsit sem meglepő, hogy ilyen meleg van, hiszen júniusban ez a szokás. Nem ebben van a bibi, hanem abban, hogy az előző 2-3 hétben ősz volt zöld lombokkal.
Nagyon remélem, hogy minden barátom épségben van, és nagyon sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni és segíteni. Szerintem nem lett volna hülyeség, ha azt mondják az egyetemen, hogy a vizsgaidőszakot meghosszabbítják egy héttel, egy hét úgy ahogy van kimarad és minden vizsga csúszik egy héttel. Akkor biztos nem a holnapi állattanra és a tegnapi bioltörire készültem volna (ami egyébként ötös lett). Ettől függetlenül azért üzenem az árvíz-sújtotta lányoknak-fiúknak, hogy ha van valami, amiben tudok segíteni, akkor szóljatok.
Témaváltás. Az állattant illetőleg nem tudom, mi van. Tanultam rá sokat, tegnapig úgy gondoltam, nem fogom befejezni, most pedig már mennék vizsgázni, mert nem tudom hogy eltölteni a maradék 3-4 órámat, ami ebből a napból még hátra van... Bár lenne még mit átnézni, de nem érzem úgy, hogy hasznos tanulás lenne. De mindegy, állattanból a 4-es is megfelel, de annak muszáj meglennie, különben nem mehetek A gyakra. Márpedig oda akarok menni.
Ma választottam szakirányt, bár csak júliusban dől el, hogy hova jutok be. Jó nagy probléma lesz, egyetlen helyre jelentkeztem. Nem nehéz kitalálni: biológus szakirányra.
Mennék már haza nagyon.

2010. június 3., csütörtök

Helyzetjelentés

A helyzet majdnem jó.
A helyzet a lehető legjobb, ha arra gondolok, hogy szervesből 5-öst kaptam.
A helyzet megnyugtató, mivel az állattan vizsga 6 nap múlva lesz, és már kijegyzeteltem az anatómiát és a rendszertant is.
A helyzet kissé aggasztó, mert ezt mind meg is kéne tanulni, de a szombat-vasárnap-hétfő a bioltöri készüléssel és vizsgával fog telni. Tehát a mai napon kívül maradt 2 egész napom.
A helyzet kissé bosszantó, hogy Morrist holnap meglátogatja egy ügyesokos doktorbácsi, aki szerintem azt mondja, hogy az alaplapnak nincs semmi baja, de a javítás 30-40 ezer ft-ba is kerülhet. Mú.
A helyzet elég szomorú, hogy Herceg 200 km-rel arrébb nyugtalankodik a vizsgája miatt és én nem lehetek ott, hogy megöleljem, és azt mondjam: "Szeretlek."