2011. május 21., szombat

A nagy kaland

Egy 6 napos terepgyak pont az a téma, amiről kisregényt lehetne írni, de most tényleg igyekszem rövid lenni.
Vasárnap még gyűlöltem az egész világot, amiért el kell utaznom, és otthon kell hagynom Herceget, ma pedig már szomorú vagyok, hogy véget ért, de szerencsére végre ölelhetem a Fiúmat.
Most már tudom, hogy ezektől az emberektől nem kell félnem, mert aranyosak, mosolyognak, játszanak, nevetnek és beszélgetnek. Nagyon sokat jelentett nekem ez a pár nap, mert csak ilyenkor lehet igazán megismerni valakit - társaságban. Olyan emberekkel beszélgettem és nevettem együtt, akikről nem is gondoltam volna, hogy valaha egy társaságba kerülünk, és örülök, hogy így lett, hogy egy szobában aludtunk, együtt játszottunk, együtt tanultunk, és együtt ültünk a tűz körül.
Most érzem azt először, szívesen lennék még többet ezekkel az emberekel, hogy napokat tudnék eltölteni még velük és szeretném barátaimnak nevezni őket.

2011. május 15., vasárnap

Terepgyak előtt

Holnap indulunk terepgyakra. Már most gyűlölöm az egészet és hiányzik a Fiúm. Rettenetesen fáradt vagyok és szomorú. Semmi kedvem az egészhez.

2011. május 11., szerda

Haj

Már olyan hosszú a hajam, hogy simogatja a hátam. Az álmomban pedig egyik napról a másikra fenékig érő hajam lett. Ó, szép álom, válj valóra!

2011. május 6., péntek

Tag

Még nem fejeztem be a taggelést, majd valamikor rászánom magam megint.
Elképesztő, hogy az első néhány bejegyzésemben milyen furán fogalmazok, vagy mennyire máshogy láttam bizonyos dolgokat. Olyan jókat drültem magamon. :) (Ja és már egy ideje nem használtam szmájlikat, pedig eleinte elég gyakran voltak.)

2011. május 2., hétfő

Címke

Amint lesz rá időm, minden postom fog kapni egy címkét, mert nem találom a régieket.

Designer

Nem szoktam az évszak közepén új külsőt adni a blogomnak, de ezt most a következő 2 hónapnak szánom. Amint túl vagyok az összes zéhán, a terepgyakon, a mééég zéhán, aztán a vizsgaidőszakon, és ladtam az indexet, azonnal nyári ruhát kap. Addig pedig ez is szép.