10 perc! se!

A tegnapi eseményekhez hozzászólva:
ma 10 percembe telt rájönni arra, amire tegnap 8 óra alatt nem sikerült.

Shit

Ma kb. 8 órát b*sztam el az életemből a Rutherford szórás megértésére, és egy, EGY nyamvadt számolási feladat megoldására úgy, hogy még mindig nem értem.

Reggeli

Anya kora reggel elindult itthonról, Szlovákia felé buszocskázik kicsit ebben a csodás időben. Nagyon ritka az ilyen, amikor hazajövök, Anya általában nem szokott programokat tervezni. Most viszont egyedül maradtam, ami nem baj, csak már annyira elszoktam az itthon lakástól, hogy alig tudom, mit hol találkok meg.

Reggelikészítéskor megtaláltam a kiflit, a vajat, a felvágottat, eddig jó is volt. Gondoltam csak van itthon paradicsom, sajt, valami mindig szokott lenni. Anya a paradicsomot a konyhapulton szokta tárolni, de ott nem volt. Na nem baj, azért csak benézek a hűtőbe, hátha van helyette sajt. Az egyik polcon láttam valamit, takarásban volt, de füstölt sajtnak nézett ki. Furcsálltam, hogy nagynak tűnt, Anya sajtból nem szokott ekkora darabokat vásárolni. Hát, igazam volt, egy darab szalonnát találtam. Egy másik polcon láttam egy coopos csomagolást, na gondoltam, nyertem, mégiscsak van sajt. Aha, még egy darab szalonna volt. Aztán találtam egy dobozt, zsír volt benne. Talátam még egy dobozt, felirat: kacsazsír. Aztán még egy üveget is, találjátok ki, tele zsírral.

Én pontosan tudom, hogy egy igazi magyar reggelihez kenyér, zsír vagy szalonna, és egy jó adag hagyma kell, desszertnek még egy kis kolbász, de az a helyzet, hogy én ezek közül csak a kenyeret vagyok hajlandó megenni. Akkor is, ha ma ilyen fenenagy magyarságos ünnep van, amivel kapcsolatban a legkisebb együttérzés sincs bennem, ellenben a legjob dolog benne, hogy a nagy bánatomat Hattyúhercegnő-nézésbe tudom fojtani.

Makro. - én igyekszem

A Makromolekulák órán az elmúlt 2 alkalommal olyan dolgokról tanultunk, amiről én soha korábban nem hallottam, de nagyon igyekszem megérteni. Most a poliacetilén Peierls-torzulásának kvantumkémiai leírása volt a téma, és tényleg az órán az agyam teljes kapacitásával a megértésre koncentráltam. Még büszke is vagyok magamra, hogy habár részleteiben biztosan nem tudnám visszamondani, szerencsére a matematikáját értettem és ezért sikerült képben maradnom végig. Közben pedig próbálom kicsire húzni magam, és nem a tanárra nézni, amikor magabiztosan mondja, hogy reméli, hogy most igazán semmi újat nem mutatott, mert ez nyilván mindenki számára ismert*. Sőt, néha még szabadkozni is kezd, és ténylegesen elnézést kér, hogy untat minket azzal, hogy ilyen sokat beszél egy ennyire egyszerű és közismert témáról...

*és minden bizonnyal ez rajtam kívül mindenki másra igaz is. Szerintem ők fizikusok, és gyanítom, phd. hallgatók is vannak köztük

Sokaláb

*wáááhh*

*fúúúúj*

* itt is van. meg ott! meg ott!*

*van még*

*durr! durr!*

Reggeli pókirtás nálunk.

Akadálymentesítés!

Végre van ebben az országban egy olyan kezdeményezés, ami mellett ki lehet állni és amivel én is maximálisan egyetérték. Az akadálymentesítésről van szó; ebben a videóban elég jól szemléltetik a helyzetet.

Én nagyon tisztelem a kerekesszákkel közlekedő embereket, mert szerintem iszonyat nehéz dolguk van, hogy egyrészt egy olyan társadalomban kell helyt állniuk, ahol csak a tökéletes ember ér valamit, másrészt pedig egy olyan infrastruktúrával kell megbírkózniuk, ahol rászorulnak másoka, pedig szeretnének önállóan közlekedni és élni, hiszen képesek lennének rá.

Már annyiszor gondolkoztam hogy egy-egy helyzetben valaki, akár kerekesszkkes, akár vak, akár csak idős és nehezen mozog, mégis hogy tud eljutni A-ból B-be.
- a kerekesszékesek a metrókat nem használhatják, mert nincs le/fel járat nekik, (kivéve a 4-es, amiről a videóban azt mondják, jól meg van oldva, ennek örülök), pedig a metró az egyetlen olyan jármű, ami garantáltan alacsonypadlós...
- több busz- és villamosmegállót se lehet megközelíteni lépcsőmentes helyről, pl. a Boráros tér kiváló példa erre
- egyes építkezéseknél, ahol az állványzat elveszi a helyet és felszíni átkelőhelyeket zárnak le,
- bármely budapesti utcában, ahol a félig járdán álló autók mellett még egy babakocsi sem fér el
- ahol "akadálymentesítés" néven a lépcsőre leraknak két vékony pallót, ami olyan meredek, hogy se le se fel nem mer elindulni rajta az ember (a videóban látjató, milyen nehéz egy még csak nem is meredeknek tűnő lejtőn feljutni)
- néhol az útburkolat annyira szét van már esve, hogy járni sem biztonságos rajta
-  a budapesti üzletekbe rendszeresen 1-2 lépcsőfokon lehet bejutni
- több ügyfélszolgálaton (pl. OEP, bankok, stb.) az ügyintézővel egy kb. 150 cm magas pult mögül lehet csak beszélni, ilyenkor elég nagyon alacsonynak lenni ahhoz, hogy érezd a kirekesztettséget...
- ha valamilyen üzlethez ki van írva, hogy "kérem csengessen", akkor a csengő jó eséllyel a bejárat előtti lépcsőn álló ember vállával van egy magaasságban
A sort még valószínűleg rengeteg példával lehetne folytatni, nekem ezek jutottak eszembe elsőre.

Az egész "akadálymentesítést" pedig az a paradox helyzet nehezíti meg, hogy ennek a szónak a hallatán minden "egészséges" ember a kerekesszékesekre gondol, és szerintem azonnal az jut eszükbe: "de hát olyan kevesen vannak, oldják meg valahogy, mit kell annyit nyígni, meg követelőzni". Pedig ha belegondolunk, az akadálymentesítés a legkevésbé sem csak a kerekesszékesekről szól!

Én megmondom őszintén, egyéltalán nem tervezem, hogy amikor majd gyerekem lesz, babakocsiban szállítsam ő(ke)t, sőt, kiffejezetten ellene vagyok, és nem csak azért, mert az anya-gyerek kapcsolathoz ez annyira fontos, hanem mert ahogy én látom, babakocsival egyszerűen nem lehet közlekedni.

Az idősek által húzott banyatank is azért olyan irritáló, mert rossz látni, ahogy a nénik-bácsik egyenként veszik a lépcsőket (mindegy, hogy aluljárónak vagy járműnek a lépcsője), és közben húzzák-rángatják felfelé a kocsit, aminek a kereke folyton beakad a lépcsőfok túlnyúló burkolatába. Ezek az emberek még üres kézzel is kifáradnak attól, hogy 15-20 centit kell emelniük magukon, hát még ha van velük +5-10 kiló,

Nem tudom, a videóban szereplő öltönyös ember miért mondja, hogy "forradalom lenne, ha az összes buszt és villamost alacsonypadlósra csrélnék", gondolom azért, mert ez akár több milliárd forintnyi beruházás lenne, de szerintem annak mindenki örül, ha kényelmes, modern járműveken utazhat.

A menetrendekben ugyan fel szokták tüntetni, hogy hol mikor várható alacsonypadlós busz, és ez már komoly haladás, de szerintem ez nem elég. Eleve minden tömegközlekedő ember közlekedési szabadságát valamelyest korlátozza a menetrend, és én  például biztosan nagyon szomorú lennék, ha nekem csak óránként 1 buszra lenne lehetőségem felszállni, míg mások 10 percenként hazajuthatnak. Talán ennél valamivel jobb a helyzet, és érthetően a járműpark is korlátozza a lehetőségeket, remélem ez idővel csak jobb lehet.

A kerekeken közlekedő embertársaink érdekében pedig nagyon jó lenne, ha a kétlábon járó társadalom végre elsajátítaná azt az egyszerű ismeretet, hogy a buszokon és villamosokon elég jól látható módon jelzett helyeken átadná a helyet az arra rászorulónak. Miskolcon a 35-ös vonalán rendszeresen közlekedik egy bácsi elektromos kerekesszékkel. Egyszer a szemem láttára zajlott le egy olyan jelenet, hogy bár a buszon egyáltalán nem volt tömeg, a bácsinak szólnia kellett a kijelölt helyen ácsorgó "párocskának", hogy legyenek szívesek arrébb állni, mert nincs elég helye odaállni. A párocska teljesen fel volt háborodva, hogy akkor ők most hova álljanak... mndom, hely bőven volt, de nekik több kedvük volt háboroni. Ezen a helyen egyébként két hely van egymás mellett, egy másik pár is állt ott, babakocsival, ők persze készségesen segítettek a bácsinak,...

Még egy jó példát tudok mondani a közvetlen környezetemből. A mi miskolci házunkban is lakik egy nő, aki ilyen elektromos járgánnyal közlekedik. Az ő megsegítésére néhány éve a ház előtti részen lebeteonoztak két, kb. 5 méteres sávot, ami egy nagyon enyhe emelkedőként felvezet a bejáratok szintjére. Ennyivel egyszerűen meg lehet könnyíteni egy-egy ember életét.

Férfiszemmel

Találtam egy zseniális írást az index2-n. A blog neve Férfiszemmel, gyanítom, hogy a cikket is egy férfilelkű ember írta. Zseniális, ennél jobb szót nem tudok, pedig inkább ironikusan értem. Azon kívül, hogy még sosem hallott veszekedésmentes párkapcsolatról, két dologot állít magabiztosan:

1. a nők hisztis picsák
2. a férfi csak azzal kerülheti el a drámát, hogy szépen szólva füllent egy kicsit.

Hát mit mondjak, egyetértek. Nevezzük szabálynak a fenti két állítást, milyen szerencse hogy mindig van kivétel, sőt, hogy épp ismerek is egy kivételt. Magamat - magunkat. A mi kapcsolatunkban veszekedés szerintem még sose volt, pedig 5 és fél évről beszélünk, ehhez pedig mindketten jelentősen hozzájárulunk. Hercegről nem kell sokat mondani, aki ismeri, tudhatja, hogy nála nyugodtabb, megértőbb és odaadóbb fiút aligha lehet találni. Az én vérmérsékletemet is ő csillapítja, ha nem vele lennék, valószínűleg már mással se lennék. De én is teszek ám a féltékeny és önvádló picsává válás ellen, egyszerűen a hozzáállásommal. Ha megyünk az utcán, én kritikusan nézem az embereket, és ha látok valaki szóra érdemeset, akár lány, akár fiú, ahelyett, hogy irígykednék vagy titokban vágyakoznék, inkább felhívom rá Herceg figyelmét, hadd nézze meg ő is. A nők borzasztóan kritikusak tudnak lenni egymással szemben, mint nő a nő ellen, de én gyakran nézem meg őket fiú szemmel is, és az ilyen említésre méltó példányokat Herceggel is azonnal meg kell beszélnem, nyilván, hiszen ő a fiú, ilyenekről csak vele lehet beszélni. BTW a beszélgetésről, ugye meséltem már...

Azoknak a nőknek pedig, akik azon aggódnak, hogy már nem tetszenek a párjuknak az évek során felszedett sok plusz kiló miatt, azt tudom mondani, hogy ne a párod ízlése miatt sértődj meg, hanem nézz magadba, tehettél volna az eltunyulás ellen korábban is, úgyhogy ha eddig nem, akkor majd most emeld fel a segged és tegyél valamit azért, hogy vonzó legyél a párodnak!

(A szerző megcsalással kapcsolatos értekezéseit inkább nem kommentálnám...)

Gyakfeladatok

Tegnap mutattam Hercegnek, hogy áttanulmányoztam a múltheti atomkvantum óra anyagát, és azt hiszem, sikerült megértenem. Herceg azt mondta, őket úgy tanították ebből a témából, hogy tisztázták, itt sok mennyiségnek nincs is fizikai tartalma, csak matematikai segítség ahhoz, hogy valami eredményre jussunk. Gyakorlaton még nem tartunk ott, ezért ennek az állításnak egyelőre nem hiszek, azt viszont már most látom, hogy a gyakvez által kiadott zh-ra készítő feladatsorban ilyen lábjegyzetek vannak:

" az eredmény teljesen érdektelen"

"... annak értékét egyáltalán nem a Bohr-modellből kell meghatározni. Az itt kiszámolt eredmény nagyságrendileg érdekes csak."

"E számolás eredményének viszont hangsúlyozottan semmi köze nincsen semmi valódi fizikai helyzethez, csak amolyan ujjgyakorlat."

"Ez [a fetétel] nem teljesen igaz."

és a kedvencem:

"Ehhez egy nagyon genyó típusú határátmenetet kell elvégezni."

3D

A biofizikus, a mérnök és a pszichológus beszélgetése a 3D nyomtatásról.

BF: nem értem, hogy miért hálós belül a forma, hiszen ha mondjuk van egy gúla, aminek a csúcsáról belóg egy gömb, akkor egyszerűen meg kell fordítani, és a csúcsáról elkezdeni nyomtatni.

M: igen, de ha már 2 gömb van benne, akkor nem találsz ilyen kiindulópontot.

P: és mégis ki a francnak kéne egy gúla benne két gömbbel?

Bizonyítsd

Amikor egy tudományos folyóiratban közölt cikkben
egy elég széles mérési tartományon
három
sőt
kettő
mérési pontot kötnek össze
és ebből következtetést vonnak le
akkor annak úgy nem tudok hinni.

1100 db, 5.5 év, 5 nap

10 bejegyzéssel ezelőtt elfelejtettem megemlíteni, hogy meglett az 1100. posztom. Ma viszont nem felejtem el közhírré tenni, hogy Herceggel ma lettünk 5 és fél évesek, ami egyet jelent azzal, hogy mához fél évre esküvő!

Az elmúlt napokban kicsit mással voltam elfoglalva, de mindenképpen az utóbbi napok legfontosabb eseménye az, hogy Herceg unokatestvérééknél megszületett LucaBaba! Már alig várom, hogy meglatogathassuk őket.

Pozitív és negatív

Nehezen hevertem ki a tegnapot, annyira nagyszerű volt. Valahogy az egész nap olyan pozitív volt. Kezdve a Hermannal, de arról már beszámoltam, aztán a vonaton mellettem, velem szemben és a mellettünk lévő négyes blokkban is ült egy-egy bácsi. A mellettem ülő feltette a csomagomat, a velem szemben ülő átült a folyosó melletti ülésre és felrakta a földről a csomagját, hogy kinyújthassam a lábam. A harmadik, egy nagypocakos idős bácsi pedig annyira cuki volt, úgy olvasott újságot, hogy szemüveg volt az orrán és egy nagyító a kezében.
A 24-es villamosra az egyik megállóban felszállt egy fehérpulcsis fiú. Úgy tűnt, akkor ült le velem szembe, amikor meggyőződött róla, hogy más nem akar leülni. A kézfeje sebes volt, azon gondolkoztam, vajon bringával taknyolt-e el, vagy verekedett. Utóbbira gyanakszom inkább, pedig jó srácnak tűnt. A másik oldalon egy fiatal pár ült, a fiúval kezet fogott ez a fehérpulcsis, de az úton nem beszélgettek. Az egyik megállóban aztán felszállt néhány idősebb ember is, és a fiú, amint meglátta, hogy közelednek, felpattant, hogy átadhassa a helyét, egy néni meg is köszönte szépen. Látva ezt a jelentet, a párocska fiú tagja odaszól: "He, te ilyet is tudsz?" "Ja, de ezt nem az iskolában tanultam." - jött a válasz, mire a csaj (mert ők ilyek voltak) bunkón vihogni kezdett. Talán csak viccesnek találta az oltásokat, szerintem inkább taplóságból nevetett, de azért a srác jófej volt, ezt jó volt látni.

Azért jöttem vissza pestre, hogy a mai atomkvantum ea-on részt tudjak venni. Ha kihagytam volna, most nagyon csúnyán elvesztettem volna a fonalat. Így csak szimplán elvesztettem. Voltak részek, amikor éreztem, hogy igen, ezt tanultam két éve, és nem kellett volna elfelejteni, de egyre csak jöttek az olyan részek, amiknél pislogtam, hogy ez idén sem fog menni. Volt a tanárnak egy kb. másfél percnyi szövege, amiből majdhogynem csak a névelőket fogtam fel. Ilyen szavak voltak benne, hogy

• Hilbert-tér
• kommutál
• Dirac-delta egy disztribúció
• generátor

meg még egy csomó másik, amiről sose hallottam, és ezért nem is tudtam megjegyezni. Állítólag ezek nem lesznek nagyon részletesen számon kérve a vizsgán, de aggódom, hogy ez a rész jelentősen csökkenti majd az esélyeimet. Megyek gitározni.

Herman!!

Bementem az épületbe, nem tudtam, hová kell mennem pontosan. A portás fogadott, volt egy papírja nevekkel-termekkel-előadásokkal. Közben fentről Hédi néni hangja szólt: "őt be kell engedni!". Úgy örültem neki, fel is szaladtam hozzá, ő kalauzolt el. Hol máshol tarthattam volna előadást, mint a német centrumban, amihez az osztályfőnököm miatt sokszor volt közöm. A NC most a bal oldali folyosó végén van, eléggé eldugva, sosem jártam ott korábban. Van ott egy interaktív tábla, nem is láttam még ilyet, nagyon menő. Hamar összeraktuk a rendszert, és vártam a diákokra. Közben Dudás tanárúr is befutott, aki a - ha jól emlékszem "szervusz királylány" - köszönés után rögtön leszögezte, hogy muszáj vagyok tegezni őt, különben ő is kénytelen lesz kézcsókolomozni engem.
Mindkét előadásomon sokan voltak, 30-40-en. Az első közönséget még megkérdeztem, hogy bioszos és kémia faktos van-e köztük, és mivel rengeteg kéz emelkedett a mogasba úgy döntöttem, ők kapják az én témámat. Nagyon élveztem az egészet. Szerintem 10-esek lehettek, és bár tanár nem volt benn a teremben, csendben voltak, éreztem, hogy tényleg figyelnek, szuper érzés volt.
Egyik előadást sem sikerült 45 percesre kihúzni, de szerintem senki nem haragudott meg, hogy pár perccel hamarabb vége lett. Bízom benne, hogy megértették, amit szerettem volna átadni nekik, bár a második előadásomban nem éreztem magam koherensnek.

Az előadások után minden előadót az igazgatói irodában vártak, jó volt oda "következmények nélkül" belépni. Volt több ismerős is, ennek nagyon örültem (addig ugyanis nem tudtam, hogy rajtam és Koptcheken kívül ki ad még elő). Mindenki kapott helyet, szendvicset, innivalót. Beszélgettünk is, jó hangulatú gyűlés lett belőle. Egyszer kimentem az irodából, és ahogy jöttem vissza, a titkárságon egészen át akartam sietni. A következő jelenet zajlott le:
- Bori?? - gyorsan odakaptam a fejem, Alice néni ült ott, gondoltam jaj de bunkó vagyok, körbe se nézek, nem is köszöntem neki. Odaléptem, erre:
- Ő megtanult olvasni! - aha, akkor ez a Bori pont nem én vagyok.
Aztán később még tisztáztuk a helyzetet, olyan kedves volt ő is.

Tulajdonképpen az egész mai hermanos kalandban azt élveztem a legjobban, hogy bárki akivel találkoztam, olyan örömmel fogadott, hogy tényleg úgy éreztem, hazajöttem. A közös beszélgetős részen meg azt éreztem, hogy ez a tanár-diák közti kölcsönös tisztelet a legjobb, amit ettől a sulitól kaphattam. Az, hogy mi arra vagyunk büszkék, hogy ebbe az iskolába jártunk, és hogy ezektől a tanároktól tanultunk, a tanáraink pedig ránk büszkék, hogy amit itt megtanultunk, azt tovább tudtuk fejleszteni és sikereket tudtunk elérni, A világ legjobb iskolája. A legjobb, evör.

Tegnap és holnap

Visszatérve a tegnapi atomkvantumra. Amikor
- a tanár írás közben pont kitakarja előlem a táblát,
- a h (Planck-állandó), az me (elektrontömeg), az M (magtömeg) és az n (energiaszint száma), táblára írva elég hasonló
- a tanár siet, én is próbálok sietni, és ezzel arányos módon a másolási hibám is megnő,
akkor ez azzal jár, hogy otthon 3 órámba is beletelik, mire a leírtakat értelmezem, a mennyiségeket és a dimenziókat is átszámolom és a saját másolási hibáimat kiajvítom.
Igazából büszke vagyok magamra, amikor a sehogysem stimmelő egyenletet helyrerántom azzal, hogy magabiztosan beírok még egy betűt az egyenletbe, hiszen nem kaphatok az elektron pályájának sugarára [m*kg]-ot. Nyeh.
Tovább nehezíti a helyzetet egyébként, hogy kb. 57 nagyságrendet ölel fel a méretskála (a Planck-állandótól az Avogadró számig), ráadásul mindent külön kell átszámítani SI egységekre...

Miskolcon vagyok most éppen, holnap lesz a Hermanos előadás, szerintem felkészültem rá, pöpec diasoraim lettek. Holnap fizikusokat faragok a biológusokból. - Valójában nincs ilyen szándékom, a polarizációs előadásomat szerintem mindeki érteni fogja, és a saját témámat is, remélem. Ha túl vagyok az előadásokon, szerintem valahol elérhetővé teszem a diasorokat, bár szinte csak képek vannak rajtuk, szöveg alig.

Változó

Vajon az a furább, hogy a gitáron prüntyögés után feltétlen igényem támadt Subscribe-ot halgatni, vagy hogy alig vártam, hogy végre nekikezdhessek az atom-kvantum gyakra való tanulásnak. Utóbbi, egyértelműen. Az idei félévben van 3 előadásom és 1 gyakorlatom, mind a 4től rettegtem, de ahogy telik az idő (btw az idő diszkrét, vagy folytonos? - vetette fel a kérdést tegnap egy tanárom), úgy tetszik meg egyre jobban mind a négy, komolyan mondom, már majdnem élvezem.

A mai órán szénpolimer elektronszerkezetéről tanultunk, és amikor a tanár megkérdezte, hogy milyen egységben kívánunk energiáról beszélgetni, én vettem a bátorságot, és habozás nélkül mondtam, hogy elektronvoltban. Életemben soha nem tudtam még elszakadni a Joule-tól, valami megint változott.

Előadok a Hermanban yey!

Csütörtökön a Hermanban fogok két darab 45 perces előadást tartani, yeeey! Címek:

Biokémia a gyakorlatban - hibázz és tanulj!
A rovarok szemétől a zebracsíkokig

Nagy erőkkel készülök rá, egész hétvégén ezen pörög az agyam. A sajátom mellett előveszek egy régi témát is, két napon át olvastam hozzá a cikkeket, még nem vagyok kész vele, de pöpec diasorom lesz. Miután így belejöttem ebbe, a saját témámat is megpróbáltam összeszedni, amiről most egy teljesen új megközelítésben fogok beszélni, figyelembe véve, hogy a közönségem középiskolai (de Hermanos!) képzettséggel fog rendelkezni. Ahogy nagyjából összeraktam a diasort, elbizonytalanodtam, hogy tudok-e majd erről 45 percet beszélni, de akkor majd megnyújtom az elején a bevezetést, végül is az egészben csak az lesz a biológia, a többi gyakorlati tapasztalat. Nagyon lelkes vagyok, alig várom már!

Huhh

Egyébként ezelőtt nem sokkal annyira idióta voltam, hogy ahogy itt ültem a gépnél, és kezemben fogtam egy teával töltött palackot, előrebillentettem, pontosan a számítogép elé, majd  2-3 másodpercnyi nézés után konstatáltam, hogy nahát, pont ugyanúgy bugyborékol a lötyi, mint ivás közben, további 1-2 másodpercembe tellett rájönni a jelenség okára és visszabillenteni a palackot, majd gyorsan feltörölni az így keletkezett teatócsát...

Éhes madármadár

Az emúlt két télen ideszoktak a cinkék, mert raktunk ki magokat. Mivel észrevettük, hogy a napraforgó mag a tuti náluk, egy idő után már csak azt raktunk ki nekik. A tavasz beköszöntével feljöttek az alattunk lakók, hogy már lassan belefulladnak a héjakba és a madárkakiba, ezért teljesen felszámoltuk az etetőt. Most újra ide-ide néznek a cinkék, újranyitott-e már a mcdrive. Magunk most nincs, de remélem szeretik a pókot, mert abból van bőven.

Új szobor

A lágymányosi campus legújabb büszkesége a rozsdakocka és a fémnádas után egy kőpina. Hétfőn avatták fel. Múlthéten már ott volt a talapzata, akkor még azt hittük, furcsa kalapács, aztán rárakták a művet, befóliázták, hétfőtől pedig újra szabad. Hiába nézem, és próbálok rájönni, hogy "mire gondolt a költő", a pinánál nem jutok messzebb. Pedig biztos nem az, hiszen azt függőlegesen szokták ábrázolni, nem lehet száj, sem kagyló, sem amerikai focilabda. Kizártam tehát minden lehetőséget, Szókratész egy mozdony, nekünk pedig van egy kőpinánk. Mégsem mehetünk el mellette magyarázat nélkül, íme hát, Herceggel erre jutottunk:

azért készítették, hogy a BME-sek is lássanak ilyet. Azért rakták a hídnak erre az oldalára, hogy jelezzék nekik, erre kellett volna jönni. Azért van kőből, mert már mindegy.

Bár rá lenne írva az igazság.