Progmet

Néhány hete találtam egy Plini nevű illetőt*, pontosabban a zenéjét youtube-on. Vannak hasonló nagyon tetszős zenék is, pl a Chon, vagy a Sithu Aye*, most pedig találtam egy az elsőhöz megtévesztően hasonló zenét játszó formációt, a The Helix Nebulat. 

Ezek mind instrumentálisak. Hol pörgősebb, hol lassabb, van dallama, ritmusa és nem folyik szét. Ez már önmagában elég gyanús kellett volna legyen, én mégis abban a hitben éltem, hogy ez post-rock, és mondtam is Hercegnek, hogy ha ilyen zenéket játszana a Toul Syes, milyen sokkal jobb lenne. Erre ma kiderült, hogy ez az egész kupac progresszív metál, úgyhogy így már mindent értek. 

* úgy tűnik, ő egy illető és nem egy többtagú zenekar

Szél

Északi szél fúj. Milyen praktikus, hogy a szemben lévő erkélyre felraktak egy DVTK-zászlót szélzsákot.

Ezt a hétfőt most úgy nem szeretném

Vonatozás, kirándulás, madár, kilátó, gyönyörű zöld erdő, városkép, rengeteg közlekedés és egy új monitor. Társasozás. A hétvége címszavakban.

Sportnap

5-kor eljönni a munkahelyről,  kb. 1 órányi rollerezés, 2 óra futásos-sétás kb. 7 km, hazajönni, zuhanyozni, kanapéra heveredni, és érezni, hogy ebből holnap izomláz lesz. Ez volt a hét legjobb napja. És még jön a kirándulós szombat!

A mai nap egyébként attól is különösen szép volt, hogy együtt ebédeltünk Herceggel: kiültünk a napsütésre a szendvicseinkkel. 5-kor együtt jöttünk el és végre az egész délutánt-estét együtt tölthettük. Mióta Hercegnek be kell érnie reggel 9-re, és este fél 10 előtt haza se jön, olyan üresek a napok, de így, így sokkal jobb!

A mai futásra úgy terveztem, hogy a 2 perc futás + 2 perc séta lesz az ideális. Az első 2 perc után mindketten szörnyűséges vádlifájdalomtól szenvedtünk, aztán csak lenyomtunk 2 órát. A MüPa felé mentünk, majd át a Rákóczi-hídon a Kopaszi-gátra. Szerintem voltunk már ott együtt, de Herceg állítja, hogy ő ezt a helyet még sohaseislátta. Láttunk kacsákat, és tudtam mutatni Hercegnek hódrágásnyomot is. Lementünk egész a Duna-partra, olyan jó érzés volt a hideg Duna vizébe mártani a kezem! Gyönyörű ez a kis "félsziget", tök romantikus hely, bár túl sokan vannak ahhoz, hogy igazán kettesbenlevős legyen. Még nem fedeztük fel az egészet, úgyhogy megyünk majd oda máskor is. Ami pedig a dolog futás részét illeti, igyekeztem kicsit elcsalni a 2 perc sétából, mert úgy éreztem, 1 is elég. Aztán mikor a gát végéből elindultunk vissza, úgy döntöttem, hogy megpróbálom egyben végigfutni a parkolóig, és ez sikerült is. Szerintem kb. 1 km lehetett. És én végigfutottam! Itt aztán elfáradtunk mind a ketten, és hazafelé vettük az utat. Ahogy viszont a MüPához visszaértünk, úgy döntöttem, hogy a hazafelé vetező megfelelő checkpoint-kereszteződésig elfutok. Adtam rá magamnak 6 percet, és bár hamarabb odaértem, úgy döntöttem, maradok a 6 percnél. És így is lett! És komolyan mondom, hogy tök jól esett, csak azért álltam meg, mert mert már az út is elfogyott, pedig még simán visszafutottam volna a hídig! Aztán hazafelé még az utcában elfutottam a házig, mert kedvem volt hozzá. Az ilyen apró kis bénaságaimank úgy tudok örülni, tök büszke vagyok magamra.

Warrior's call

Három nap telt el a hétből, 24 óra helyett 30 órát töltöttem a munkahelyi számítógép előtt. Hétfőn kissé tanácstalanul mentem be, dühösen jöttem haza, kedden megvilágosulva mentem be, a "mai csatát megnyertem" érzéssel jöttem haza, ma a "még nem tudom, mit fogok csinálni" gondolattal mentem be, és úgy jöttem haza, hogy végre készen vagyok ezzel a résszel. Ebben a három napban tanultam egy csomót valószínűségekről és hipotézistesztekről, és most már véleményem is van. Nem gondoltam volna, hogy a fizikus végzettségű főnököm ilyen kérdésekben bizonytalan, és mire én végre már tudom, hogy mi a jó, vagy éppen mi nem jó, akkor ő kételkedve áll a dologhoz, és alig lehet meggyőzni. Ma, mielőtt elindultam haza, átküldtem neki ennek a három napnak a letisztázott eseményeit és tanulságait, remélem, nem fog kivetni valót találni benne. 

Két hét múlva ellátogat hozzánk egy fickó, elég neves kutató a mi témánkban. Szerintem amerikai lehet, bár azt hiszem most Heidelbergből jön, szóval vele angolul lehet majd beszélni. A főnököm tegnap azt találta mondani, hogy a jövő heti csoportgyűlésen mindenki tartson egy 5-10 perces rövid, ppt-vel megtámogatott előadást a saját projektjéről, angolul, mert ha jön a TG, és megkérdezi valamelyikünktől, hogy mit is csinálunk, akkor nehogy szó nélkül maradjunk. Ez egy tök jó ötlet, de "asse tudom micsinálok, nemhogy még angolul..." -gondoltam én. De hát amit muszáj azt ugye muszáj, úgyhogy remélem, jövő hét keddig rájövök. Majd megpróbálom az E3 ligázok elméletével elterelni a figyelmét, vagy tartok neki előadást a hipotézisvizsgálatokról, az már úgyis olyan jól megy...

Ha el nem felejtem, akkor holnap reggel az ocsmányirodában kezdem a napot, és megpróbálok új személyit intézni az új nevemhez.

Versek

Nagyon tudom tisztelni és csodálni azokat az embereket, akik olyasmivel foglalkoznak, amihez nekem semmi érzékem nincs, vagy olyanra képesek, amire én nem.

Már emlegettem még szégyellni is szánalmas mennyiségű magyar irpdalmi műveltségem, és művészetekhez való érzékemet. Ma este, vasalás közben rádiót hallgattam, amiben először két felnőtt férfi irodalmárral, majd két általános iskolás korú kislánnyal beszélgetett a riporter. A két hapsi egyáltalán nem volt szimpatikus. Ezt már több művészembernél észrvettem, hogy egy bizonyos kor után nem szerénykednek, és nyíltan hangoztatva mondják ki, hogy ők mennyire fantasztikusak, és mennyi díjuk van, és bár nem harsányak, valahogy nekem mégis a nagyképűség sugárzik a beszédükből. Őket is csodálom, hogy ilyen témával foglalkoznak, mert hogy én egy napot nem bírnék ki így, az biztos. Aztán jött ez a két leányka, az egyik 12, a másik 14, valami versírópályázaton nyertek ők. Sajnos a legelején nem mutatkoztak be, ezért neveik alapján nem tudom, melyik volt az egyik és a másik, de én annyira le voltam nyűgözve az egész beszélgetéstől, hogy csuda. Mindketten felolvasták a versiket. Az egyik egészen rövid volt, az nem váltott ki velőlem különösebb reakciót. A másik viszont hosszabb, nagyon szépen felépített és összerakott vers volt, nem az a párosrímes szar, amilyeneket ezeket hallva inkább ki fogok dobni a kukába, hanem szinte próza, merthogy még értettem is, és ettől annyira el voltam ámulva, hogy azon gondolkoztam, ha itt ilyen zseniális emberek léteznek, akkor "I have nothing to do here".

Hétfő

Még csak 11 óra van, de ma már vagy 3 ember akarta elüttetni magát velem, nem bírom értelmezni a saját feladatomat, iszonyatosan fáradt vagyok és még R-ül is elfelejtettem. Legalább egy guit sikerült hozzá felraknom, és a tegnapi 3órás barangolástól mára elmúlt az izomlázam.

Rolleres-futós

Üdvözlök minden kedves olvasót, akit még nem veszítettem el az elmúlt néhány hónap egyhangú témaválasztása miatt. Hálám jeléül visszatérek a normális "kerékvágásba", és a szokásos, különösebb érdeklődésre számot nem tartó témákat veszem elő.

Mesélek egy kicsit a rollerezésről, mert arról már nagyon régen írtam. Már lassan másfél éve közlekedünk rollerrel, amikor csak lehetőségünk van rá. Gyorsabb, mint gyalog, biztosanágosabb, mint biciklivel, fel lehet vele szállni tömegközlekedési eszközökre, és a munkatársak szemében nagyon menőnek lehet ezzel tűnni. A rollerezés az egyik legjobb agy-kikapcsoló sport lehetne, ha nem lennének az utakon gyalogosok. De sajnos vannak. Nem is lenne baj velük, ha szépen rendezetten közlekednének, csakhogy erre képtelenek. Mindenki más irányba, más sebességgel halad, és a járda szélességének random pontján tartózkodik. Rosszabb esetben kövér, van nála 6 szatyor, banyatankot húz maga után és még egy kutya is rohangál körülötte az 5 méteres póráz által kifeszített körön belül. Már ha van rajta póráz. Az emberekre is kéne.

Én mindig próbálok a járda jobb oldalán közlekedni. Gyalogosként is, rolleresként meg főleg. Ezt a gyalogosok jól láthatóan nem így érzik, ilyenkor vannak azok az esetek, amikor két ember láthatóan halad a frontális ütközés felé, de rájönnek, hogy ez egyiküknek sem lenne jó, ezért megpróbálnak kitérni. Jóesetben mindketten a saját koordinátarendszerük jobbja felé lép és áramvonalasan suhannak el egymás mellett. Rosszabb esetben egyirányba lépnek, majd gyorsan korrigálnak és hopp, megint szemben vannak. Ezt olyan 2-4 ismétlésszámmal játszák el, mire valamelyik határozottabbnak bizonyul, és hősiesen megmenti mindkettőjüket. Gyalogosan könnyű jobbra-balra lépkedni. Elárulom, rollerrel az ember tehetetlenebb. Nem kell ehhez nagy sebbességgel menni, mert jobbra-balra kormányozni egy 15 cm átmérőjű keréken álló helyzetben is hülyeség.

Mivel az embereknek a roller "ismeretlen", ezért ilyen helyzetekben én azt szoktam csinálni, hogy lassítok, és félreértelmezhetetlenül nyílegyenesen közlekedem, ezzel jelezvén azt, hogy ne ijedj meg, nem kell kapkodni, csak szépen lépj arrébb, és kerüljük ki egymást. Sajnos a gyalogosoknak a biztonságos követési táv érzetük teljesen más, mint amilyet én elvárnék tőlük. Gyalogosként nem baj, ha az utolsó fél méteren kerülöd ki a másikat, de rollerrel a manővert már másfél-2 méterrel hamarabb praktikus megkezdeni. A baj akkor van, amikor ezt a szembe jövő fél nem érti meg, túl sokáig vár, és amikor kellő távolságból úgy döntök, hogy oké, akkor én kerülök, akkkor persze magától elkezdi az utcai tesco-csárdást. 6 szatyorral. Ilyenkor még a fosztóképzős fizikus lány is megpróbálja gyorsan fejben megoldani a változó origóból induló bolyongási problémát, miközben arra is figyelni kell, hogy
- vannak-e még körülöttem más emberek, akiknek nem kéne nekimenni;
- van-e olyan hosszanti repedés, amin megfelelő szögben kell átvinnem a kereket ahhoz, hogy ne kapja meg és ne essek le róla;
- van-e olyan tereptárgy, ami miatt bizonyos irányokba nem közlekedhetek (pl. járdasíkból kiálló csatornafedél, macskaköves díszburkolat, lyuk, kutyakaki, stb.).

És ha az emeberekből még nem lenne elege az embernek, a hülye embereknez néha hülye kutyák tartoznak. Szerencsére, és számomra egészen meglepő módon a kutyák többnyire teljesen nyugodtak maradnak a guruló, hangos roller láttán. Van olyan kutya, amelyiket totál nem érdekli, van, amelyik ugat egyet-kettőt, van, amelyik azt hiszi, hogy játék, és kicsit szalad utána, és van, amelyiket tényleg bosszant, és megpróbál nekimenni. Tegnap volt az első, veszélyesebbnek mondható eset. Herceggel egymás mögött haladtunk, mindketten láttuk, hogy jön egy nő, mellette egy ilyen kis szőrös vakarcs. Herceg éppen elsuhant mellette, ez a kutyának láthatóan nem tetszett, és észrevette, hogy "ú!ottvanmégegy!" és elindult felém. Mivel láttam, hogy már Herceg rollere sem tetszett neki, én okosan lassítottam, de mikor láttam, hogy ez az állat az istennek se akar megállni, az utolsó pillanatban leugrottam a rollerről. Így aztán megmenekültünk mind a ketten, a kutya kapott a gazdájától egy lájtos ejnyebejnyét, én meg örültem, hogy nem repültem le a rolleremről, és életben hagytam egy ilyen dögöt.

A tegnapban egyébként az volt a legjobb, hogy végre valahára, ebben az evben először elmentünk futni. Biztos voltam benne, hogy az erőnlétem bőven nincs ott, ahol lennie kellene, ezért úgy döntöttem, bemelegítő alkalom lesz az egész, és az "1p futás + 1 perc séta" ismételgetés éppen elég lesz. 1 teljes órát töltöttünk kint, valamivel kevesebb, mint 30 lett a nettó futásidő, a többi séta, de nagyon nagyon örülök, hogy ezt minden nehézség nélkül tudtam teljesíteni. A végére már nagyon elfáradtam, és még  ma is érzem a combomban, de én nagyon szeretem az izomlázat, mert olyankor tudom, hogy végre csináltam valamit. Tök jól kitaláltam azt is, hogy jövőhét szombaton menjünk el kirándulni, már annyira mehetnékem van, nem is bírok magammal. Menjünkmááááár.

Maratoni bejegyzés az esküvőről :)

Szeretnék írni az esküvőről. Reggel fél7-től másnap háromóra húszig mindent el szeretnék mesélni. Azt sem tudom mivel kezdjem. Már jóideje azt gondolom, egy nőnek a gyermeke születésének napja kell legyen a legszebb, ezért ezt a címet nem szeretném az esküvőnk napjának adni. Ó bár találnék szavakat arra, amit most gondolok és érzek... Tegnapelőtt azért ültem ott az anyakönyvvezető előtt, mert életem eddigi legszebb 6 évét ünnepeltem. Annyira csodálatos volt ez az ünnep, tényleg, szavakba önteni nem tudom azt a boldogságot amit érzek.

Fél 7-kor ébredtem. Fél 8-ra volt ébresztőm, de nem is baj, hogy hamarabb ébredtem, mert így még éppen időben jutott eszembe egy kimaradt apróság. Pótoltam, zuhiztam, öltöztem, mentem a fodrászhoz. A ruháimat és az esküvőhöz szükséges kellékeket pénteken már mind a helyére tettük. 12-kor megérkezett a szalonba Joe és a segédje, a fotósaink. Smink, haj, mehetünk. A hotelben lepakoltam, vártam a koszorúslányokat és a dekorost a virágokkal. Gondoltam bemegyek a szobába, leülök egy székre, és megeszem a szendvicsemet, hogy éhen ne pusztuljak az anyakönyvvezető szeme láttára. A szendvicset megettem, de ülvemaradni nem bírtam. Falatonként körberohantam a szobát. Aztán megérkezett a dekoros, a kocsira felkerült a virág, megkaptuk a csokrainkat, és a tulipáncsokrok is a helyükre kerültek. 

Megérkeztek a koszorúslányok, találkoztam a ceremóniamesterünkkel, Danival, majd elmentünk öltözni. Aztán jött a készülődős-fotózás, és hopp, már fél 4, apró pánik fogott el, a Tanúm már a városházán, a koszorúslányok szerencsére még velem. Megérkezett Herceg apukája, indulás a kocsihoz, beszállás, gurulás, kiszállás. Azt hallottam, a násznép már nagyon türelmetlenül várt ránk, pedig éppen a 4 órai dallamot kezdte játszani az Avasi templom, amikor én már az épület előtt csokorral a kezemben álltam. Felmentünk, gyors igazítás, és már indulunk is. Alig bírtam kivárni azt a fél percet a zenében, amíg mi is elindulhattunk. Azt hittem, sokkal hosszabb a terem. 

Olyan hamar ki kellett mondani az igent, hogy teljesen meglepődtem, mikor a lényeges események után az anyakönyvvezető elkezdett hosszabban beszélni. Már egy másik polgári esküvőn is megfigyeltem, hogy ezek a világi szertartásvezetők olyan földre rángató beszédet tartanak. Öröm van, boldogság, de azért nagyon hangsúlyozzák, hogy milyen nehéz lesz, és szépen körülírják, hogy a házasságok többsége válással végződik. Kedves, nem? Az anykönyvvezető jól belőtte nekünk az 50 évet, de remélem, Koptseknek lesz inkább igaza. Azzal kezdte egyébként, hogy az örökkévalóságot a gyűrű szimbolizálja, mert annak se vége, se hossza. Utóbbin annyira meglepődtem, hogy muszáj voltam a Tanúm véleményét kérni, de elég volt ránéznem. Egyébként szerintem nagyon szép a gyűrűnk, a legszebbet választottuk. 

Amikor egy lány férhez megy, általában megváltozik a neve. Ezzel teljesen tisztában voltam, hiszen én magam választottam az új nevemet, de amikor odaültem aláírni a papírt, és az anyakönyvvezető azt mondta, már az új nevemmel írjak alá, éreztem a rövidzárlatot a neuronhálózatban. Mikor végre nekiláttam volna, persze nem fogott a toll, de addig húzgáltam azt a vonalat, amíg végül sikerült leírnom. A gratulációknál aztán vagy 3-szor be is mutatkoztam az új nevemen, amit először elrontottam, mert közel a 24-hez az imprinting már nem megy annyira jól, mint 3 évesen. Gyakorolni kell még. 

Az állófogadás nem éppen úgy sikerült, ahogy elképzeltem, mert lényegében az egész a fotózással telt el, de azért így is jó volt. Nem unatkoztam egy percre sem. Azt nagyon sajnáltam, hogy volt, aki egy szempillantás alatt eltűnt, sőt, talán még olyan is volt, aki gratulálni sem jött oda, de 150 embernél ebben nem vagyok teljesen biztos. Az volt a terv, hogy azokkal, akik a lagzira már nem jönnek, többet beszélgetünk, de ebből nem lett semmi. És sokkal több emberrel szerettem volna közös fényképet, most egészen elszomodtam ettől. Azért remélem, mindenki ráfért valamelyik képre.

Ú, annyira izgultam, hogy a csokrot normálisan dobjam el. Én ugyanis úgy dobok, mint egy lány. Szerencsére nem velem fordult elő anno, hogy a hátrahajított medicinlabda előre indult el, de azért féltem kicsit, hogy ez lesz. De nem, sőt annyira nem, hogy még el is kapták! Nagy harc volt érte, figyeltem! A harisnyakötő-dobással úgy voltunk, hogy ha a nép úgy akarja, akkor lesz, és lett is, Dani jól megoldotta, hogy csipeszeket rakott rá, így nagyobb lett a tehetetlen tömege, és el lehetett dobni. A fiúk sokkal visszafogottabbak voltak, mint a lányok, az utolsó pillanatban egyetlen laza kosaras kéz nyúlt érte lazán, ahogy az illik.

Gyönyörű idő volt, ezért aztán gyalog mentünk át a lagzi helyszínére. Menet közben több járókelő gratulált nekünk, nagyon aranyosak voltak. Fél 7 körül volt egy slideshow, aminek a végét mi nagyon jól kitaláltuk, a zene a legeslegkirályabb volt, de olyan hatalmas ováció fogadott mindket, hogy semmit nem lehetett hallani belőle. 

Volt vacsora, és utána játék. Sajnos volt olyan vendé, aki már ezt sem várta meg, emiatt nagyon szomorú voltam, pedig még után jött a nyitótáncunk. A nyitótáncunk szerintem nagyon király volt, bár én ugye nem láttam, de azt tudom, hogy nem rontottuk el, és tetszett a közönségnek. Ez volt a cél. A terv az volt vele, hogy mindenki kedvet kapjon a táncoláshoz, és el is kezdődött a buli. A zenekar szerintem szuper volt, én imádtam. Évek óta nem táncoltam már ilyen jót, pedig milyen jó!

Még javában ment a buli, amikor Dani szólt, hogy már is jön a torta, ami nekünk azt jelentette, hogy jön a gyertyafény keringő. Remélem ez is nagyon tetszett mindenkinek. Meglehetősen rövid volt, de nem akartuk túlzásba vinni, és ezt sem rontottuk el!!! Utána jött a torta. Úgy terveztük, hogy a tortázás közben jön a második slideshow, a legfrissebb képekből, utána mi elmegyünk átöltözni és jöhet a menyecsketánc. Csakhogy még elé becsúszott a legrégibb pár játék, és mi itt nem tudtunk elvonulni, ugyanis a srácoknak eljött a fiús koccintás és a menyasszonyrablás ideje. Kicsit szomorú voltam, hogy nem ölben vittek le ezek a helyes erős fiatalemberek, de mivel a felajánlott alternatíva a vállon fejjel lefelé lógatva megoldás lett volna, inkább úgy döntöttem, megyek a saját lábamon. A bolondmenyecske szerintem igazán gyönyörű lett, nem is értem, miért én kerültem ki győztesen a dologból. Anyukám teljesen el volt ragadtatva a szerenádtól, én sem kevésbé. Blekmur, az zenekar gitárosa még ilyen manő shaker effektet is tolt alá, nagyon király volt!

Csak ez után tudtunk menni átöltözni, közben én teljesen meg voltam rémülve, hogy mi ez a nagy csönd odafent, de kiderült, hogy éjféli menü érkezett, amiről én teljesen meg is feledkeztem. Az egész este alatt egy tányér levest és némi husit ettem, meg valami köretet, aztán egy szelet torta felét, de semmilyen más süteményt nem kóstoltam, sem az éjféli hidegtálat, sem gyümölcsöket, semmit. Azt sem tudtam, hogy ezek így vannak. És csak szánsavmentes vizet ittam, mint az állatok. Meg is lepődtek egyesek, mikor megtudták, hogy én szín józanon tolom az estét :D

A menyecskeruhámat is imádtam, szerintem haláli cuki volt. Innentől hajnali 3-ig gyakorlatilag végig táncoltam, volt néhány fiú, akivel tényleg szuper volt táncolni! Őszintén megvallva, sajnálom, hogy 3 után véget ért a buli, én még simán nyomtam volna, de amikor a megmaradt társaság fele bejelentette, hogy hazamegy, akkor látszott, hogy itt a vége, ennyi volt. És most kezdődik a következő fejezet.

Több olyan dolgot is tudnék említeni, amire azt mondhatom, hogy az életemet nagyon pozitív irányba mozgató döntések voltak. Ez a döntés is ilyen volt. A házasságkötés, az önneplés, és az, hogy ezt az alkalmat nem tudtam elképzelni a barátaim nélkül, és ehhez ragaszkodtam. Olyan óriási szeretetet és olyan rengeteg élményt kaptam ebben a néhány órában, mint talán egész eddigi életemben összesen. És tudni azt, hogy mindez nem történt volna meg, ha ezzel a fiúval meg nem találjuk egymást, és ilyen szoros köteléket nem fűzünk magunk köré.

Az esküvő előtt az volt a kérésem a Tanúmhoz, hogy pakolja tele a zsebeit zsepikkel, mert valószínűleg nagyon fogok sírni. Bár ő többet tud a valószínűségekről, hallgatott rám, én viszont nem hallgattam saját magamra, és az egész estét kibírtam mindenféle sírás nélkül. Két olyan pont volt, amikor úgy éreztem, hogy eddig bírtam. Az egyik a ceremónián volt, a szülőköszöntés, amikor odamentem az anyukámhoz, és megöleltem. Az első 18 évemet végig végig csak vele töltöttem, és most inkább nem is mesélek erről többet. Ő az Anyukám, És én annyira boldog vagyok, hogy Ő az Anyukám.
A másik ilyen pillanat, amikor Herceg unokatestvére jött gratulálni. Ő számomra nagyon fontos helyet foglal el a családban. Ő egy karakán, nagyon határozott elveket valló, és nagyon jószívű ember, akit talán a legtávolabb éreztem magamtól régen. Pedig már vagy 5 éve, hogy minden karácsonyt és húsvétot nála töltünk Sárospatakon, és én nagyon szeretek ott lenni. A neki való megfelelés, és az ő elismerése rengeteget jelent számomra. Ezért a második mindjártsírok esemény az volt, amikor odajött hozzánk, és azt monda nekem: "Isten hozott a családban!" Ő tudatosította bennem ezzel azt, hogy teljes értékű tagja lettem a családnak, és kölcsönös szeretettel vagyunk egymás iránt. És ezért elmondhatatlanul hálás vagyok.

Olyan rengeteget írtam, de biztosan nem meséltem még el mindent. Most mégis abbahagyom az írást, majd apránként leírom, amikor eszembe jut egy pillanat.

Zárásképpen még ismét elmondom, ha még nem mondtam volna elégszer, hogy én nagyon, nagyon szeretem a barátaimat. Csodálatos ajándékokat kaptam a lányoktól, és rengeteg szeretetet mindenkitől. Egy elköszönéskor történt, hogy az egyik legkedvesebb barátunk azt mondta nekem, ő nagyon komolyan gondolta a jókívánságait, és hogy biztosan nem lesz könnyű majd olyan messzire eljutni, de őszintén remélni, hogy nekünk sikerülni fog. És én erre azt mondtam:

Amíg ilyen barátok állnak melletünk, addig minden könnyű.

Holnap!

Holnap lesz az esküvő. Egészen hihetetlen. Nemrég még azt sem tudtuk, mikor lesz, aztán már csak egy év volt hátra, 8 hónap, fél év, 3 hónap, 4 hét, és bumm, itt vagyunk egy napra 2 igentől és 5 aláírástól.

Tegnap este már nehezebben aludtam el, de nagyo fáradt voltam, úgyhogy szerencsére az órákon át tartó forgolódástól megkíméltem magam. Nem tudom, ma hogy fogok tudni elaludni. Annyira várom már, de most nem akarok minden eseményt pontosan megrajzolni a fejemben, úgysem úgy lesz semmi. Ráadásul ilyenkor mindig kívülről látom magam, belülről mindig máshogy látszik minden. Jó lesz. Gyönyörű lesz a pár, szépségesek  a szülők, nagyon csinik a koszorúslányok, elegánsak a tanúk, egyszerűen szép a zenepalota, finomak a sütemények, vidáman díszített a lagzis terem, finom a vacsora, király a zenekar, csodálatosan szép képek fognak készülni, és mindenki imádni fog mindent. Játékok is lesznek, nyereményekkel, úgyhogy tessék ügyesnek lenni!

Valójában nem tudom, min izgulok, mert nincs min. De ez egy olyan nagy esemény, ami előtt valahogy muszáj. Kicsit aggaszt mondjuk, hogy a zenekarunk és a ceremóniamesterünk nem válaszolt még a tegnapi leveleinkre, legalább a fotósunkkal minden rendben ment eddig. Olyan kíváncsi vagyok. Azt hiszem, ez a jó szó. Kíváncsi vagyok, azért izgulok ennyire. Olyan ez egy kicsit, mint amikor egy superjó ajándékot sikerült találnom valakinek, és alig várom, már, hogy kibontsa, és örüljön neki, és én okozzam az örömét ezzel. Kíváncsi vagyok, hogy ki mit fog gondolni, ki milyen emlékeket fog megőrizni.

Egyébként a szerdai fotózáson szerintem nagyon király volt, hogy mi voltunk a látványosság a szinvateraszon. Pedig még énekes produkció is volt, valami városnapját promótáló izé. Alig volt szegényeknek közönségük, és akik voltak, azok is inkább minket néztek. :)
Mindig kíváncsi voltam, milyen érzés lehet menyasszonynak lenni a városban. Király! :D

Most mennem kell. Utolsó előtti simítások.

Holnapután férjhez megyek

Holnap után férjhez megyek.

Tegnap volt a fotózásunk. Ezen sokan meglepődnek, de megmondom, miért nem szombaton lesz. Mert délután fél 3-tól este 8-ig tartott.
Kicsit hűvös volt, néha azért sütött a nap, az eső nem esett, és az előző napok szelessége is enyhült. Csodálatosan szép nap volt ez nekünk. És ami a legjobb, hogy rengeteg fénykép lesz róla. Szerencsére Hercegnek (aki egyébként elképesztően jól néz ki az esküvői szettjében) tetszem a ruhában, úgyhogy most már baj nem lehet. Azt mondta, annyira tetszik neki a menyasszonyi ruhás látványom, hogy azt se bánná, ha az esküvő után még egy hétig ezt hordanám. És a menyecskeruhámat még nem is látta rendesen! (Egy kicsit azért már látta...)

Azt hittem, ma pihenős nap lesz. A délelőtt úgy is indult, aztán jött a hír, hogy a csodálatosan kitalált ültetési rendem nem megvalósítható, mert 30-nál több ember nem ülhet egy oszlopba (33-an voltak ott), ezért a következő 2 órában az emberekkel sakkoztam. Az eredmény nekem több szempontból sem tetszik, de sajnos kompromisszumokat kellett kötni, mert nem tudok összetartozó embercsoportokat akárhol szétbontani. Szóval iszonyat ideges voltam, végre találtunk egy elrendezést, azt mondta Anya, hogy pont, legyen így jó, ez legyen. Aztán miután ez lett, persze jött a panaszkodás, hogy de így nem jó. Túl nagy ügyet csinálok a dologból, mások szerint, és most már őszintén remélem, hogy egyik vendég sem akar panaszkodni majd, hogy neki ott nem jó, ahová került. Egyszerűen nem tudtam úgy elrendezni, ahogy szerettem volna. Még mindig ideges vagyok, pedig már úgy lesz, ahogy most van. Akinek nem tetszik, menjen haza. Meh.

A többi dolog rendben van. És remélem rendben is lesz.

Ja, ma szóltak, hogy az anyakönyvvezető, akivel tegnapelőtt megbeszéltünk mindent, kórházba került, úgyhogy másik anyakövvezetőnk lesz. Remélem, ennél nagyobb macera most már nem lesz.

A legizgalmasabb rész még csak most kezdődik!

1 hét maradt.

Hazajöttem. Mostantól az esküvő utáni napig végig itthon is leszek. Az anyukáink remek munkát végeztek, és elvileg minden a legnagyobb rendben zajlik.

Holnap reggel megyek a menyecskeruhámért, ezért ma megkértem Anyát, adja rám a menyasszonyi ruhámat, hogy ha még bármi igazítanivalót találunk rajta (de nem találtunk), holnap még vissza tudom vinni. Miközben Anya a fűzővel babrált, arra gondoltam, hogy ez egy olyan szép jelenet. Néhány nappal az esküvő előtt, este, lámpafénynél, egyetlen Anyukám öltözteti egyetlen lánykáját, mert néhány nap múlva férhez adja. Amikor befejezte, odaálltam a tükör elé, és tudjátok, mit láttam? Hogy én pont ilyen menyasszony szerettem volna lenni! Gyönyörű a ruha, éppen rám illik. Tetszett, amit láttam, na, néha az ilyesmit is be kell vallani nőiesen. Igazán. Alig várom már az esküvő napját, és úgy, de úgy remélem, hogy mindenki ugyanolyan boldog lesz, mint én.

Holnap délutántól lánybúcsú. Tegnapelőtt megkaptam a "behívólevelet", szuper mókás dolog lesz, nagyon várom már!

Elkövettem viszont egy hibát. Megfogadtam Anya tanácsát, és elmentem kozmetikushoz. Most nagyon úgy érzem, hogy nem kellett volna. Oké, nem volt tökéletesen photoshopolt a bőröm, de legalább tisztának látszott. Most bezzeg tiszta ragya vagyok. Hát mi lehet ennél nagyobb öröm egy lánynak?....... Nagyon ajánlom, hogy szerdára elmúljon az összes, és szombaton egy se legyen rajtam, különben az összes fényképen sírni fogok. Most tiszta neogranormon a fejem.