Utoljára több mint egy hónapja írtam ide a blogra, még mielőtt elutaztam volna Heidelbergbe. Azóta már több dolgot is meg akartam itt említeni, de először mindenképpen az útról akartam mesélni, úgyhogy most végre elmondom, milyen volt Heidelbergben.
Június 18-án, szombaton utaztam, vonattal, egyedül. Münchenben kellett átszállnom. Egy órám volt erre, úgyhogy elindultam felfedezni az állomás környékét, de hamar visszafordultam, mert nem tűnt valami biztonságosnak. Érdekes volt, hogy mennyi minden féle ember jár/él arra, rengeteg fekete-afrikai és arab, de közülük is sokakat hallottam németül beszélni. Az afrikai nők nagyon szépek, és a hajuk mindenféle színűre van festve, még a kislányoknak is.
Elég magas elvárásokkal érkeztem Németországba, de összességében szerintem nincs ott semmi különös. Búzamezők helyett mondjuk napelemmezők vannak, ami kissé furcsa, de elég menő. Nagyon pozitív volt például, hogy a Deutsche Bahnnál sokkal szimpatikusabb emberek dolgoznak, mint a MÁV-nál, náluk láthatóan nem kell a vasútállomáson állást hirdetni azzal, hogy nem baj, ha szarul sikerült az érettségid.
Heidelbergben ügyesen megtaláltam a megfelelő buszt, vettem jegyet az automatából, sikerült a megfelelő helyen leszállnom, és megtalálnom a hotelt. Összesen kb. 12 órát utaztam. Egyszemélyes szobában laktam, saját erkéllyel, saját fürdőszobával, saját tévével, saját mindennel, és ez nagyon király volt.
Másnap kezdődött az 5 napos kurzus. A címe az volt, hogy "EMBO Practical Course - Computational Biology: Genomes to Sytems". Én azért jöttem ide, hogy megtanuljam a genomika, a genom- és RNS szekvenálás alapjait és felhasználási lehetőségeit, és így legyen végre egy megbízható alaptudásom, amivel aztán el tudok indulni a saját utamon. Sajnos nem így történt, mert ez a kurzus az imént említett alaptudásra épült. Én voltam az egyetlen, aki fehérjeszinten gondolkozik, mindenki más genetikázik. Az utolsó napon volt fehérjés, molekulamodellezős óra, de nekem sok újat nem mondott, és nekem nem is témábavágó. Egy másik előadáson sikerült egy kevés új dolgot megtudnom a textminingról, a STRING-ről és a Cytoscape használatáról, de örültem volna sokkal többnek. Szóval sajnos ez a kurzus nem nekem szólt, nagyon nehezen tudtam követni az előadásokat, vagy inkább nem tudtam, pedig minden tanár angolját nagyon jól értettem, még a japánét is ki tudtam bogozni. A gyakorlatokon ugyan megcsináltam a feladatokat, de halvány gőzöm nem volt, hogy amúgy mit csinálok. Szerencsére a mellettem ülő német lány és portugál fiú nagyon segítőkészek voltak.
Ha okosodásra nem is, legalább angol gyakorlásra és új emberek megismerésére jó volt ez a pár nap. Nagyon szimpatikusak voltak az emberek, néhány kivétellel mindenki phd hallgató volt. Ami nagyon érdekes volt, hogy a 20 emberből 10 nem abból az országból jött, ahonnan származik. Kb. három ember kivételével (plusz én voltam a negyedik) mindenki tökéletesen folyékonyan beszélte az angolt. Az például nagyon meglepett, hogy az Írországból jött indiai és a Cambridgeből érkezett kínai lány mennyire akcentusmentesen beszélt. Ellentétben például a Dániából jött japán csávóval, akinek egy szavát sem értettem.
Kedden Heidelberg belvárosában volt városnézés és vacsora. Az idegenvezetőnk nem került elő, úgyhogy magunk mentünk el megnézni a kastélyt, ami részben meglehetősen romos, de azért van benne kiállítás meg fesztivál, de ezeket nem láttuk. Velünk volt viszont az egyik tanár, aki aznap érkezett Bostonból, és ő mint valami lexikon mondta, hogy melyik épület mikor épült és hasonlók. A vacsora után taxikkal mentünk vissza a Hotelhez, útközben pedig áthaladtunk a focieb-t ünneplő török tömegen. Az út mindkét oldalán autók sorakoztak, dudáltak, az emberek kilógtak az ablakon és nagy török zászlókat lengettek.
Aztán voltak még ilyen furcsaságok, például az első nap az egyik bevezető előadás egyik diáján egy térkép volt, bejelölve rajta az EMBL tagországai. Magyarország nem volt rajta, vagyis de, a Nagy Magyarország Horvátországgal összefűzve, rajta valami egészmás zászlóval...
Ez az EMBL egy nagy campus, sok épülettel és rengeteg zöldterülettel. És vannak bárányok is! Ott legeltek az épület tövében, csak úgy... tiszta cukik voltak. Remélem ők nem részei az itt zajló biológiai kutatásoknak.
A magyar-portugál EB meccs is akkor volt. Sajnos nem tudtuk nézni, de azért online követtük az eseményeket. Amikor még mi vezettünk 1-0-ra, odatoltam a telefonom a portugál srác elé azzal, hogy hát nem akarok csalódást okozni, de... Innentől kezdve minden gólnál átkiabáltunk a másiknak, közben a többiek próbáltak csapatot választani. A lányok nekünk drukkoltak, a fiúk a portugáloknak. Azóta sem értem egyébként, hogy ilyen béna teljesítménnyel hogy lehet EB-t nyerni, de ez nem az én dolgom.
Végül volt még egykét meglepő dolog a vonatút során. Stuttgart például kétszer is a frászt hozta rám, ugyanis a vonat ugyanabba az irányba indult tovább, mint ahonnan érkezett, és ez merőben meglepő volt. A hazafelé úton egy csoportnyi középkorú nő mellett ültem. Pezsgőztek. A vonaton. Volt úti-műanyag-pezsgőspoharuk!!! Németek... Mint mondtam, a németekkel kapcsolatban voltak elvárásaim, mielőtt kimentem. Hát most, hogy már láttam, ahogy az egyik nő cipőstül telitalppal ráállt az ülésre, csak hogy kényelmesebben elérje a táskáját... már nincsenek.
