2017. szeptember 12., kedd

Mintha annyira mindegy lenne

Csodálkozunk azon, hogy ebben az országban minden állami projekt a többszörösébe kerül annak, mint amit először állítanak róla? Hogy félremagyarázzák a nép előtt a számokat? Hogy talán ők magunk sem értik az egészet?!
Épp az előbb hallottam a rádióban, ahogy Harrach Péter válogatott politikus nyilatkozik arról, hogy a termékbemutatókkal egybekötött vásárlásokkal (tudjátok, amikor a csodás biorezonanciás mágneses gyógyítókristályos méregtelenítőgépet rásózzák a nénikre és a bácsikra, akik ezért több százezer forintot képesek fizetni, néha hitelt is felvéve rá) kapcsolatban bevezetett szigorú szabályozásoknak köszönhetően sikerült a visszaéléseket *egy huszadára* csökkenteni. Tehát, - szól a magyarázat - 5 ilyen esetből 4-et sikerült ezzel megelőznünk. Arra gondoltam, hogy ha majd egyszer lesz valami új rendszer, akkor az amúgy is túlterhelt börtönök helyett inkább iskolába kéne száműzni őket a közéletből. Jó pap holtig tanul...

(annak mondjuk tényleg nagyon lehet örülni, ha kevesebb ember esik áldozatául a saját tájékozatlanságának és jóhiszeműségének)