Arra gondoltam, nem ártana megemlítenem még néhány dolgot a bolyais felvételivel kapcsolatban.
Most, hogy felvettek egészen sokat gondolok arra, hogy mi hogy is zajlott, én hogyan viselkedtem, milyen voltam másokkal és ők hogy ítéltek meg engem. A felvételiben ugyanis nem csak a szakmai szempontok lényegesek, hanem az is, hogy az ottaniak mennyire kedvelnek meg bennünket, mennyire gondolják úgy, hogy lehet/etlen velünk együtt élni, lakni. Azt hiszem, engem megkedveltek. Különösen hálás vagyok ezért két embernek. Az egyikük a szobatársam volt, másikuk pedig egy nagy kedves srác. Így hát köszönöm Nektek, hogy bíztattatok, és elláttatok néhány hasznos tanáccsal. Remélem a közös évek alatt meg tudom valahogy hálálni.
A másik, ami egészen pozitív élményem volt, hogy ismét Pocahontas lehettem. Hétfőn a Feneketlen-tóhoz menet beszélgettem egy sráccal, aki azt mondta: amikor először meglátott, rögtön Pocahontas jutott eszébe. Ez igazán kedves tőle, örülök neki. Másnap a hídépítős játékban az indiánok csoportjában voltam, és miután volt egy önkéntes Kumbajánk, gondoltam akkor én Pocahontas néven fogok bemutatkozni. A többiek mosolyogtak is.
És visszatérve a hasonlóságra. Az a srác, aki szerint hasonlítok az indiánlányra, egészen hasonlít 2 ismerősre is; egy másik srác kiköpött Chad Kroeger volt; rajta kívül pedig volt még 1 fiú, aki ismerősre hasonlított, sőt, itt és a Keletiben is azt hittem, hogy Mátéba botlok. És nem.
Ha már Pocahontas, eszembe jutott ez itt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése