KATA-matek

2028-tól a KATA a jelenlegi havi 50.000 Ft helyett havi 100.000 Ft lesz. Ez az első kormányzati intézkedés felnőtt életem során, ami engem személy szerint érint. Az előző érában rengeteg törvény és rendelet született, ami kisebb vagy éppen nagyobb társadalmi csoportok életét tette nehezebbé, de engem az a szerencse ért, hogy pont engem valahogy egyik sem talált el. Nem talált el az a KATA-törvény változás sem, ami nagyon sok kisvállalkozót kényszerített rá egy másik adónemre vagy a vállalkozása feladására. Most jót akarnak tenni, újra ki fogják bővíteni a KATA vállalkozói körét, és szerintem ez jó dolog. Ezzel együtt a befizetnivaló díjtételt a duplájára növelik. Ez elsőre megdöbbentőnek, sőt, felháborítónak tűnhet, de érdemes abban a kontextusban látni, hogy végre fel fogják emelni azt az összeget, amely alapján az olyan szociális ellátásokat számítják, mint a táppénz, az anyasági ellátás vagy a nyugdíj. Valószínűnek tartom, hogy engem ezek közül egyik sem fog érinteni, ennek ellenére abszolút helyesnek tartom. Tegyünk bele az adóemelés kontextusába még két dolgot.

A KATÁ-t 2013-ban vezették be, főállású vállalkozóknak havi 50.000 Ft-ot kellett befizetni. És pontosan ugyanennyit fizetek ma is, vagyis 13 éven át ehhez az összeghez nem nyúltak hozzá. Ha minden évben növekedne az inflációval, ma már 88 ezer forintot lenne reális fizetni. Mindössze azért gondolom, hogy érdemes inflációt számolni, mert az emberek többsége százalékosan fizeti az adóját, és bár az adószázalák nem nő, a fizetések jellemzően (többé-kevésbé) követik az inflációt, nagyobb bruttóból pedig az abszolút adó értéke is nagyobb. Nyilvánvalóan én sem azon az áron dolgozom, mint 2019-ben, amikor a vállalkozásomat elkezdtem. Szóval nekem az, hogy ez az 50.000Ft/hó mindeddig állandó volt, kifejezetten jól jött.

A másik, amit érdemes tudni, hogy a 2022-es új KATA törvény előtt a vállalkozóknak lehetősége volt választani befizetett összeget. Lehetett azt mondani, hogy én nem 50, hanem 75 ezer forintot fizetek havonta, cserébe a fentebb említett szociális ellátások alapjául szolgáló szám is magasabb lett. Én egyébként nem éltem ezzel a lehetőséggel, de szerintem ez egy jó ajánlat volt például a nyudíjhoz közelebb állók számára. Arról sajnos nem szólt a mai kormánydöntés-beharangozó, hogy mi lesz az új számolási alap, de ha végre megközelítené a minimálbért, az mondjuk időszerű lenne. Mindenesetre egy ilyen választási lehetőségnek lehet, hogy sokan örülnének.

És most számoljuk ki, hogy mit jelent nekem ez a duplázás. Ezt is tegyük kontextusba: itt azt kell belátni, hogy kinek éri meg KATÁ-zni. Az alkalmazottként dolgozó emberek a bruttó fizetésükből 15% személyi jövedelemadót és további egyéb járulékokat fizetnek, így a fizetésüknek 2/3-át kapják kézhez. Minél többet keresel, annál többet adózol. Aki teljes munkaidős minimálbért keresi (322 800 Ft-ot), az kb. 108.000 Ft adót fizet, tehát már ez is több, mint a megemelt KATA. A KATÁ-s vállalkozóknál minél nagyobb a bevétel, annál kisebb százalékot tesz ki az adó. Ha valaki éppen 100 ezer forintot összekapirgál, majd ezt mind befizeti adóként, akkor ott van, ahol a part szakad. Aki összegyűjt 300 ezer forintot, az ugyanott lesz, mintha alkalmazottként dolgozna. E fölött pedig a 100 ezer Ft egyre jobban eltörpül a kereset mellett. A KATA felső határa most évi 18 millió forint bevételnél van, de ezt is emelni fogják. Tehát ha valaki egy hónapban begyűjt másfél millió forintot, az mindössze 6,66%-ot adózik. 

Mielőtt bárki azt mondaná, hogy úristen, hát hülye aki nem megy katás vállalkozónak, tegyük hozzá, hogy ezeknek a vállalkozóknak a havi jövedelme jellemzően ingadozó, a munkaterhelés sokszor nem napi 8 hanem inkább 10-12 óra, még hétvégén is, ráadásul ebből a befizetésből nem jár semmilyen adóvisszatérítés vagy adókedvezmény. Arról nem is beszélve, hogy ha valami miatt egy KATÁs kiesik a munkából, akkor arra az időre a bevétele konkrétan 0, amiből az adót továbbra is fizetni kell. Zárójelben jegyzem meg, hogy az SZJA 1%-os felajánlásával sem élhetünk, így csak az egyéni jóindulatunkon és adakozó kedvünkön múlik, hogy a kedvenc civil szervezetünk kap-e a mi pénzünkből támogatást.

Térjünk vissza oda, hogy nekem mit jelent ez a változás.

Nem szeretek nyíltan konkrét számokat mondani, így lettem nevelve, hogy ebben diszkréten szabad csak nyilatkozni, de amit leírok, abból kiszámolható. Amit az én esetemben figyelembe kell venni, hogy a magántanítás erősen ingadozó bevételt hoz. Szerencsére a tanítványaim kihasználják minden kapacitásomat, így szeptembertől májusig számíthatok bevételre, a 3 nyári hónapban viszont nem. Ezen kívül szeretem a karácsonyi szünetet hosszúra hagyni, ami mínusz 2 hetet jelent, továbbá szeptember elején szokott lenni egy kis felfutási idő, május második felében pedig az írásbeli érettségizők helye szabadul fel. Így tehát nettó 8 hónap alatt kell megkeresnem az egész évre vonatkozó bruttó bevételemet. A nyári hónapokban a vállalkozást szüneteltetni szoktam, olyankor a KATÁ-t nem, helyette viszont TB-t kell fizetnem (havi 12300 Ft, és ez minden évben szokott növekedni), tehát idén 487000 Ft-ot fizetek be az államnak. Ez az éves bevételemnek kb. 12%-a. 

Ha felemelik a befizetnivalót havi 100 ezer Ft-ra, akkor 937 ezer Ft lesz a befizetnivalóm. Ha az áraimon nem változtatok, akkor ez a bevételeimnek kb. 23,5%-a lesz! Ez nagyon soknak hangzik, de még mindig alacsonyabb, mint az a 33%, amivel alkalmazottként csökkenne a pénzem. A KATÁ-sok körében az én bevételem alacsonynak számít; ha keresnék egy évben 12 millió forintot, akkor még mindig csak 7-8% lenne, de hát nagyon nem keresek annyit...Most jön az a kérdés, hogy ha emiatt áremelésre kényszerülök, akkor ez mégis mekkora emelést jelent a tanítványoknak.

Az A lehetőség, hogy pontosan az 50 ezer forintos különbséget építem be az árba, az gyakorlatilag 10%-os áremelést jelent. Őszintén mondom, hogy nem szeretnék növelni a díjaimon, mert tartok attól, hogy átlépném azt a "lélektani határt", amit a szülők, diákok még jóérzéssel kifizetnek a óráért. (Bár nincs konkrét ismeretem a magántanári óradíjakról, biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok a legolcsóbb.) Én nem kizsákmányolni akarom az embereket, hanem tudást akarok átadni, és ebből szeretnék megélni. Talán 10% emelést még egy nagyívű szemforgatás és egy erőteljes sóhaj kíséretében el tudunk fogadni mindkét oldalról. Egyébként, mivel én csak magánszemélyeknek számlázok, 2027-ben még csak havi 75 ezer Ft-ra fog nőni az adó, és csak '28-tól lesz 100 ezer Ft, úgyhogy lehetséges, hogy 2*5%-os áremeléssel könnyebben meg lehet ugrani. Az a nézőpont is érdekes lehet, hogy még 10% extra bevétel mellett is az a 937 ezer Ft az éves bevételem kb. 21%-a lenne. Ráadásul ebben nincs benne az árak inflációkövető emelése, tehát a keresetem reálértéke még ehhez képest is csökken.

A bevételek növelésének egyik lehetősége lehetne, hogy kiterjesztem a munkaidőmet, és a nyári hónapokban is dolgozom. Ezzel az a gond, hogy akkor az adó 1.200.000 Ft-ra nő, miközben a nyári bevételeim jelentősen elmaradnának a tanévi hónapokétól. Gyakolatilag annyit tudnék összeszedni, amit be is kell fizetnem, és így az adóterhem összesítésben máris 28%-ra nőne! Juhú! Ja, nem. 

Van még egy olyan lehetőség is, hogy felveszek a portfóliómba olyan szolgáltatásokat, amelyekkel nyáron is jól tudok működni. Ez egyébként régóta tervben van, de még nem találtam meg azt a formátumot, amire keresletet is találok. Ez csak idő kérdése, de ezen több éves távlatot értek. Amúgy imádom, hogy van nyári szünetem, úgyhogy ha lenne mivel foglalkozni a nyáron, se biztos, hogy feladnám érte a szünetet. 

Végső soron persze dönthetek úgy is, hogy felhagyok a vállalkozással, és elmegyek dolgozni valahová. Én ezt azért nagyon sokadik helyre tenném a mihez kezdjek listámon.

Node a filozófiai kérdés valójában nem az, hogy hány százalék adót akarok fizetni, hanem hogy akarok-e én bevételt növelni? E szerint pedig egyértelműen arra jutok, hogy ha egy évben a kezemben marad annyi pénz, amennyiből fedezni tudom az életemet, akkor teljesen mindegy, hogy hány százalékot és hány forintot fizettem be az államnak.

Ősz

 Idén nem a természet érkezik meg az őszbe, hanem az ősz érkezik meg a természetbe.

Tanya

Ha valaha lesz tanyám - egyáltalán nem számítok ilyesmire, de sose lehet tudni -, szóval ha valaha lesz egy tanyám, el ne felejtsem, hogy a futókacsák mellé skót felföldi marhát és wallisi feketeorrú juhokat szeretnék.

Kizárólag

Szembejött velem egy-két olyan poszt, amiben ellentmondást nem tűrően deklarálják azt, hogy a gyermekek szexuális nevelése kizálóag a szülők feladata és senki másé. A véleményt elfogadom, és azt is, hogy számukra ez támadhatatlan, de azt nem fogadom el, hogy társadalmi szinten megkérdőjelezhetetlennek tekintik. Nem fogadom el azt, amikor valaki a véleményével olyan társalmi konszenzusra hivatkozik, ami a tudományos tények szintjére emeli a véleményét.

Az érthetőség kedvéért íme egy példa.

• Állítás: "A Nap nem Keleten kel fel."
  Ellenvélemény: "DE."
• Állítás: " A gyermekek szexuális nevelése nem kizárólag a szülők feladata."
  Ellenvélemény: "DE."

A gyermekek szexuális nevelésének kérdéséről egyelőre nincs társadalmi konszenzus. Meg merem kockáztatni, hogy ha készítenének egy társadalmi szintű (nem csak reprezentatív kutatásokon alapuló) felmérést ebben a kérdésben, akkor az derülne ki, hogy a többség megengedné az intézményi nevelést is.

Hopp, itt még egy fontos dolog. Elképzelhetőnek tartom, hogy aki kiáll a kizálóagos szülői felelősség mellett, és az intézményi nevelés ellen, az attól tart, hogy ő mint szülő, nem tudja a saját véleményével és tapasztalatával a gyermeke szexuális nevelését "kézben tartani", hogy a gyermeke olyan információk birtokába jut, amit ő, a szülő nem tud kontrollálni, és a gyermekét sem tudja ebben kontrollálni. Ez számomra sokkal inkább a szülő önismeretének hiányosságaira enged következtetni, valamit megkérdőjelezi a gyermekébe vetett maximális bizalmát és feltétel nélküli elfogadását. (Erre feltételezhetően az a válasz, hogy ő a gyermekében bízik, csak az intézményben nem, de számomra ez újra oda visz, hogy csak nem bízik a gyermeke józan belátóképességében, önálló döntéshozásában és a saját szülői nevelési ráható képességében.)

Pedig a szexuális nevelés nagyon fontos, és a társadalomban sajnos rengeteg olyan család él, ahol a szülők nem tájékozottak vagy tabusítják a témát, és a gyermek a szülőktől nem jut információhoz. Ekkor megnő annak az esélye, hogy a gyermek éretlen szexuális viselkedést fog mutatni felnőtt korában, könnyebben belemegy nem-konszenzuális viszonyba akár már kamasz korában is, megnő a nemi betegségek előfordulásának aránya, és látjuk, milyen mértékű problémát jelent a tinédzserterhességek nagy száma. 

Az intézményi szexuális nevelés nem jelenti sem azt, hogy a szülőtől elvennék a nevelést, sem pedig azt, hogy a gyermek kizárólag szexuális nevelésben részesül, mintha ez lenne az iskola fókusza.

A végére bedobok egy kérdést. Költői, nem kell válaszolni... Mi a fenét jelent az a kifejezés, hogy "LMBTQ propaganda"? Az LMBTQ-t értem, a propagandát is tudom, de hogy jön ez a kettő össze?

Ruff

Én a választás utáni napokban hallottam először Ruff Bálintról. Az első "anyag", amit láttam róla, a Vétó c. műsortól való búcsúzásának jelenete volt. Egy érző embert láttam. Aztán megnéztem a vele készült Kadarkai-műsort, és egy világra nyitott, józan gondolkodású, elvek mentén közlekedő embert láttam. Most megnéztem a miniszterjelölti vitát is, és azt kell mondjam, ez egy tökös gyerek. Jó lesz.

Mi az iskola?

Lennert Judit miniszterjelölti beszédéből a top-top-top gondolat számomra az, hogy szeretne társadalmi párbeszédet kezdeményezni arról, hogy mi az iskola: mit várunk az iskolától, milyen feladattal bízzuk meg.

Azt hiszem, ez a legalapvetőbb kérdés, amivel az oktatáspolitikának, az oktatáskutatásnak és a pedagógusképzésnek is foglalkoznia kell. Ezt a kérdést a politika szerintem vagy 50 éve nem tette fel. Lehet, hogy folytak erről viták, de nekem az a benyomásom, hogy az oktatási rendszerünk, beleértve az iskolarendszer felépítését, képzési céljait és módszereit, ebben az időben számottevő változáson, modernizálódáson nem ment át.

Bármennyire is alapvető ez a kérdés, mégis annyira abszurdnak tűnik a felvetése, és azért érezhetjük abszurdnak, mert egyáltalán nem foglalkoztunk vele, és könnyen rájöhetünk, hogy mennyire nem triviális. Mi az iskola? Egy intézmény, ahová a gyerekek kötelező jelleggel tanulni járnak - ezzel a megfogalmazással első ránézésre talán mindannyian egyet tudunk érteni. És ezzel az egyszerű definícióval meg is érdeztünk 5 kérdéscsoporthoz. Ezekre én itt nem várok választ, mert egy-egy kérdésről is órákon át lehetne beszélgetni, és nem is lehet rájuk örökérvényű válaszokat adni, mert a kontextus mindig változik.

1. "Az intézmény". Az iskola csak intézmény lehet? Az iskola egy önmagában álló intézmény, vagy egy intézményrendszer része? Mint intézmény, kinek a feladata meghatározni a felépítését és működését, a feladatait, az alkalmazott eszközöket, erőforrásokat, a munkaerőre vonatkozó kritériumokat? Attól lesz-e egy intézmény iskola, hogy kimeneti képesítést, végzettséget ad? Hogyan kapcsolódik össze az iskola az érettségi intézményével, például feladata-e az iskolának a tanulóit felkészíteni az érettségire? A kérdés megismételhető szakmai végzettségre, képesítésre is. Mitől lesz egy iskola pont az az iskola (a nevétől, a tanáraitól, a tanulói közösségétől, a versenyeredményeitől és a továbbtanulási statisztikáitól, a saját hagyományaitól vagy az épületétől...)? Tekinthetünk az iskolára úgy, mint egy oktatási és nevelési szolgáltatást nyújtó intézményre? 
2. "A gyerekek". Iskolába csak gyerekek járhatnak? Külön kell-e választani az első 4 vagy 8 osztályt a középfokú és a felsőfokú oktatástól? Felnőttek is járhatnak érettségit adó képzésbe, akkor kell-e a definícióba az, hogy ez egy gyermekre vonatkozó dolog? Az iskola nem csak a gyerekek nevelő-oktató intézménye, hanem sok felnőtt munkahelye (pedagógusok és NOKS dolgozók). A gyermekek vagy az ott dolgozók irányából közelítsük meg ennek az intézménynek a működését? Hogyan vesszük mindebben figyelembe a gyerekekhez tartozó szülőket, gondviselőket? 
3. "Kötelező". Kinek kötelező iskolába járnia? Milyen érvek szólnak a mellett, hogy kötelező legyen iskolába járni? Mit jelent az oktatásban az egyenlő hozzáférés, és hogyan lehet a vonatkozó elemeket biztosítani? Hogyan tudja a kötelező rendszer figyelembe venni a sajátos szükségleteket? Mik a kötelezőség elemei (a bejárás, a részvétel, a teljesítés stb)? Milyen szelektáló illetve szegregáló következményei lehetnek a szabad iskolaválasztásnak? Mekkora szabadságot adjunk az intézményeknek abban, hogy kit fogadnak be? Mennyire kell a képzésnek országos szinten egységesnek lenne, milyen mélységben kell szabályozni az iskola feladatait, a tananyagot, az értékelési rendszert stb.?
4. "Tanulni." Mi az iskola feladata? Ez a legizgalmasabb kérdés! Mit várunk el az iskolától (mit vár el a társadalom, és mit várnak el a szülők)? Tanítást vagy nevelést, milyen arányban, milyen fókusszal? Milyen nevelési célokat határozunk meg? Mi a célunk a tanítással? Horizontális vagy vertikális tudást kell nyújtani az iskolának alapfokon, középfokon, felsőfokon? Célja-e az iskolának, hogy a tanulók egyforma tudással kerüljenek ki onnan? Milyen érvek szólnak a mellett és az ellen, hogy minden gyerek ugyanazt a tananyagot kapja, és milyen érvek szólnak a differenciálás mellett és ellen? Milyen mértékű azonosságot és különbözőséget tegyünk lehetővé az iskolák országos kínálatában? Egyetértünk-e azzal, hogy a megismerés (tanulás) leghatékonyabb eszköze a tapasztalatszerzés? Egyetértünk-e azzal, hogy az elsajátítás legbiztosabb módja a gyakoroltatás és az alkalmazás? Kell-e törekednie az oktatásnak arra, hogy olyan tudást is átadjon a gyereknek, amivel neki nincs közvetlen vagy könnyen elérhető kapcsolata? Kell-e számonkérés és értékelés, és ha igen, milyen formában? Kell-e, hogy a nevelési célok is tantárgyi minőségben működjenek, értékelési rendszer tartozzon hozzájuk? Egyetértünk-e azzal, hogy a nevelő szándék legcélravezetőbb eszköze az öröm? Eléri-e az aktív életmódra nevelő szándékát a testnevelés óra, az olvasóvá nevelési szándékát az irodalom óra, a mindenféle művészeti ágak alkotásainak befogadására nevelő szándékát a rajz és az ének óra stb. ha azok tantárgyként működnek és osztályzatokkal minősítik a tanulók fizikai és szellemi teljesítményét? A 21. században milyen nevelési és tanítási célokat tűzünk ki a digitális eszközök és az MI felhasználójává válásának tekintetében? 
5. "Járni". Feladata-e az iskolának a jelenléti óraszervezés? Szükséges-e hogy minden gyerek egyszerre, azonos ritmusban haladva képződjön az iskolában? Hogyan lehet (egyáltalán kell-e) a 21. században a jelenléti oktatást távoktatással kiegészíteni? Bár nem oktatáspolitikai kérdés, de felvetem, hogy a környezeti terhelés csökkentése és az egyenlő hozzáférés biztosítása érdekében az iskolának (vagy az iskolai ellátórendszernek) feladatává kell-e tenni az iskolába való eljutás megszervezését? Van-e az iskolának "gyermekmegőrző" feladata? 

Párt mint identitás

Sokkal békésebb lenne a világ, ha a civil embereknek nem válna identitásává a pártszimpátiája - vagy nem címkézzünk fel másokat a pártszimpátiájuk alapján, mintha az az ő identitásuk lenne. Ez maradjon meg a politikusok sajátja. Elvek mentén kellene definiálnunk magunkat és egymást, és nem pártok neve alapján. Illetve meg kellene hagynunk annak a lehetőségét, hogy a szavazat és a támogatás nem identitás.

Van egy önismereti "játék", feladat, amikor írnod kell magadról 20 állítást, arra a formára, hogy "Én ____ vagyok." - Nagyon meglepődnék, ha 100 civil ember közül 1-nél több ember listájában ott szerepelne a párthovatartozása. 

Szerintem két dolog vezetett ahhoz, hogy az "A" párt szavazója "ás" lett. Az egyik, hogy ezt a retorikát az elmúlt években csúcsra játratta mindegyik párt. A másik, hogy a pártok aktívan buzdították az embereket, hogy fejezzék ki párthovatartozásukat, és azonosítsák magukat valakinek a színeiben.  

Mások megismerésében hajlamosak vagyunk egyetlen identitáselem alapján azonosítani a másikat, és megelégedni ezzel (ez teljesen általános emberi gondolkodási mechanizmus, hiszen leegyszerűsíti a világot, könnyebb tájékozódnunk benne). Nagyon szeretném, ha az emberek értenék, hogy mindenki több annál, hogy kire szavazott.

EllenSulyok

Annyira rossz volt nézni.

Nem értem, mi zajlott le benne, miért viselkedett úgy, mitha a tapsvihar neki szólna, őt éljenezné. Nem az ellene szóló beszéd volt megalázó, hanem saját magát tette szánalmassá a reakciójával.

Nem sajnálatot érzek, de a kínos zavart, a bénító megszégyenülést, a magányos megsemmisülést látni nagyon fáj. 

Viktor nélkül az élet

Nem éltem olyan korban, hogy Orbán Viktor ne ült volna benn a parlamentben. 

Magyar Péter már megválasztott miniszterelnökként mondott beszéde közben döbbentem rá, hogy OV most nincs ott. Megöl a kíváncsiság, hogy vajon mivel töltötte ezt a napot.

Baloldal a parlamentben

Sok helyen elhangzik mostanában, hogy nincs baloldali párt a parlamentben (ami igaz), és ezt úgy fordítják le, hogy a baloldali embereknek nincs képviselete a parlamentben. Ezzel nem értek egyet, mert a baloldali érzelmű embereket az képviseli, aki a baloldali érzelmű emberektől szavazatot kap. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg balra húzó ember szavazott a TISZA egyéni jelöltjeire és a listájára is, és bejuttatták ezeket a jelölteket a parlamentbe. Tehát most az történt, hogy a baloldali társadalom tagjainak egy részét egy önmagát jobboldalinak tekintő, középre húzódó párt fogja képviseli. Tekintve, hogy a bal oldalon olyan értékek vannak, mint például a munkás emberek megbecsülése, a leszakadó társadalmi rétegek támogatása és felemelése, a társadalmi szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés biztosítása stb. -az elmúlt 3 hét hírei alapján nekem az a benyomásom, hogy ezek az értékek az új kormányban képviselve lesznek. 

Még egy gondolat, egy másik megközelítésből. Induljunk ki abból, hogy a baloldali pártok kiesése a parlamentből valóban azt jelenti, hogy a baloldali érzelmű embereknek nincs képviselete. Azt hiszem abban egyetérthetünk, hogy a választáson a DK volt az egyetlen párt, ami kifejezetten a baloldali szavazókat kívánta megszólítani. A választási részvétel 80%-os volt (5.988.778 ember szavazott), a DK listájára pedig 70.298 szavazat érkezett. Ez alapján vagy azt kell feltételeznünk, hogy

a.) az országban már csak 70 ezer baloldali ember van, és így az ország népességének mindössze 1,1%-a maradt képviselet nélkül; vagy?

b.) azt kell gondolnunk, hogy a baloldali szavazók döntő többsége a nem szavazó 20%-ban van, és akkor még mindig legfeljebb a népesség 1/5-e lenne baloldali; vagy

c.) ha van realitása annak, hogy a magyar társadalom kb. fele (vagy annál nagyobb része) baloldali, akkor az egyetlen megoldás, hogy a baloldali emberek több mint fele a TISZÁRA szavazott, s ilyen módon a bal oldal mégis csak képviselve van a parlamentben. 

Egy utolsó gondolat a b.) lehetőség kapcsán: az szavazati jog arra való, hogy ha én azt akarom, hogy képviselve legyek, akkor ezt az akaratomat szavazással tudom kifejezni. Ha szavazok, akkor azzal azt mondom: képviselve akarok lenni. Tehát ha nem szavazok, akkor azzal azt fejezem ki, hogy nem akarok képviselve lenni. Azoknak (a baloldaliaknak), akik nem mentek el szavazni, nincs csodálkoznivalójuk azon, hogy őket nem képviseli senki. (Ha elmentek volna, és érvénytelenül szavaztak volna, akkor sem ülne most miattuk valaki a parlamentben, de ezzel ki lehet fejezni: hahó, itt vagyunk mi is, csak marhára nem látunk olyan pártközösséget, akiknek mi lennénk a legfontosabbak.) Én ennek ellenére abban bízom, hogy az új kormány ígéretéhez híven mindenkit képviselni fog, azokat is, akiknek most még nem volt bizalma feléjük.

Vélemények és megfontolások

Most veszem csak észre, hogy az lenne a normális, ha a miniszterelnök magán vagy politikai véleménye független lenne a parlament vagy a kormány véleményétől. Az rendben van, ha a miniszerelnök azt gondolja, amit a kormány, de az nagyon nincs rendben, ha a kormány gondolja azt, amit a miniszterelnök. Eddig pedig abban éltünk, hogy amit a miniszterelnök kigondol, az lesz. 

Mi a miniszterelnök feladata? 

• minisztereket javasol
• meghatározza a kormány általános politikáját
• kinevezheti az önálló szabályozó szervek vezetőjét
• feladatokat adhat a Kormány irányítása alatt álló, illetve miniszteri felügyelet alatt álló szervek vezetői számára, valamint tájékoztatást kérhet tőlük, beszámolókat kérhet, pl. államtitkároktól. 

Szerintem a kormány általános politikájának meghatározása azt jelenti, hogy haladási irányokat jelöl ki, illetve lehet beleszólása abba, hogy a kormány munkájában milyen feladatok megoldása élvezzen prioritást. Szerintem fontos, hogy a miniszterelnök a kormány működését, illetve az ország bel- és külpolitikai helyzetét átlássa, és hogy a minisztereit számon kérje (- ez utóbbi OV alatt nem igazán volt tetten érhető). Nem gondolom, hogy a miniszterelnöknek egy személyben minden egyes létező jogszabályt ismernie kellene. Szerintem az sem elvárható, hogy minden létező ügyben, ami az országgyűlés elé kerül, alapos ismerete legyen. De még azt sem tartom elvárhatónak, hogy minden ügyről legyen véleménye. Egy ember nem érthet mindenhez, nem tudhat mindenről, nem vállalhat felelősséget egy személyben mindenért és mindenkiért. Erre van a teljes parlamentáris és kormányzati struktúrát, és a szervezeti rendszereket alkotó emberállomány.

Oda akarok kilyukadni, hogy szerintem nem jó, ha mindenről a miniszterelnök dönt. Mert a miniszterelnöknek nincs ilyen mindenható döntési jogköre. Szerintem nem jó, ha a kormány a miniszerelnök véleménye alapján hoz döntéseket az egyes ügyekben, azért, hogy az tetsző legyen a legfelső vezetőnek. Szeretném hangsúlyozni a különbséget vélemény és megfontolás között. 

Beszélek még konkrétabban. Vegyünk egy olyan ügyet, ami érdekli és megosztja a társadalmat. A miniszterelnöknek is biztosan lesz róla véleménye. És bizony lehet, hogy a miniszerelnök magánvéleménye más, mint a politikai véleménye. Lehet, hogy magánemberként nem szimpatizál valamivel, de ha egyértelműen látszik, hogy a társadalom többsége a másik oldalon áll, neki politikusként logikusan a politikai érdekek mentén érdemes eljárnia. Szerintem egy igazi demokráciában teljesen oké, ha az országgyűlésben olyan döntések születnek, amivel a miniszterelnök személyesen nem ért egyet. Az természetesen fontos, hogy politikailag egyetértsen, vagyis legyen egy kormányon belüli konszenzus arról, hogy a választott irány mellett kiállnak. 

Hallottam most nyilatkozni leendő országgyűlési képviselőket arról, hogy "pártfegyelem" lesz. Nem vagyok biztos benne, hogy ez a szó azt jelenti-e, amit én értek alatta, hogy a párt egységesen fog szavazni, amikor az országgyűlés határoz. Szerintem ez nem jó. Azzal érvelnek, hogy a parlamentben érdemi viták lesznek, és ez alapján konszenzusos álláspontot fognak kialakítani. Valaki azt is mondta - véleményem szerint nagyon helyesen -, hogy aki mély meggyőződéséből nem ért egyet a párttársai állásfoglalásával, az természetesen szavazhat máshogy. Azt viszont erősen hiányolom, hogy hogy lesz ebből népkéviselet. Vannak olyan témák, amikkel kapcsolatban az ország különböző területein élő emberek nagyon mást gondolhatnak. Sőt, tekintve, hogy a tisza egy nagyon vegyes társaság, vannak benne volt fideszesek, a baloldali ellenzéktől elpártolt emberek, és olyanok is, akik soha korábban nem voltak különösebben elkötelezettek a politika iránt. Ráadásul a parlamentbe most rengeteg különböző szakma, foglalkozás kerül be, jelentősen több nő is lesz, nagyon színes lesz a kép. Könnyen lehet, hogy ezek az emberek egy-egy kérdésben nagyon mást fognak gondolni, és nem csak A-t és B-t, hanem C-t és D-t és E-t...  

Örülnék annak, ha valóban nem "bólogató Jánosok" ülnének be a parlamentbe, és mindenki azt a gombot nyomná meg, amellyel a viták során kialkított megfontolása alapján egyetért. És nagyon bízom abban is, hogy nem a miniszterelnök magán vagy politikai véleménye lesz a fő érv a döntéshozásban. Remélem, hogy a miniszterelnök el fogja fogadni, ha az országgyűlés többsége nem osztja a véleményét, vagy akár a politikai megfontolását sem. És nagyon remélem, hogy a képvilselők részéről nem bátorság, hanem természetes dolog lesz a miniszterelnök véleményével vagy megfontolásával nem azonos álláspontokat is megfogalmazni és megvitatni. Remélem, hogy a miniszterelnök fog tájékozódni a képviselőktől és a minisztereitől és nem fordítva.  

Pártkatona

A katonának nem a politikai vezetőket, hanem az országot kell szolgálnia. Nem politikusokat kell megvédnie, hanem az ország népét és földjét. Szerintem ezt a katonák tudják, és BS csak egy ritka kivétel. Mindesetre a megszólalásából látszik, hogy mennyire elmosódtak a határok.

Na de ki a felelős?

Hallgattam ma egy érdekes eszmefuttatást arról, hogy mit jelent a felelősség, ezt próbálom meg értelmezni.

Van egy olyan mondás, hogy mindenki a saját érzelmeiért felelős. Botival többször beszélgettünk már erről a kérdésről, de nem jutottunk kielégítő konklúzióra. Az én korábbi értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy bármilyen szituációban is vagyunk, a helyzetre való érzelmi, továbbá gondolati és tettbeli reakciójáért mindenki maga felelős. Itt ugye a szót saját magával magyaráztam, amivel nem vagyunk beljebb. Ráadásul számomra sem illett igazán össze azzal, hogy ha valaki más megnyilánulása vált ki belőlem érzelmi reakciót, akkor miért ne lenne ő a felelős. Ha azért bőgök, mert (te) megbántottál, vagy azért kiabálok, mert (te) felidegesítettél, vagy azért vagyok könnyekig hatódva, mert azt láttam egy videóban, hogy a kutya és katonagazdája több hónapos távollét után örül egymásnak... Tehát én az ok-okozat elvre építve inkább arra hajlottam, hogy reakcióért az inger a felelős.

Felmerült persze az a kérdés is, hogy a felelősség szó mit jelent. Mit jelent felelősnek lenni valamiért? Mit jelent felelősséget vállalni valamiért? Itt sem nagyon találtuk a megfelelő leíró szavakat, én leginkább a következmények vállalásában láttam a jelentését. Például, ha kiderül, hogy egy döntésemmel kárt okoztam, akkor nem fogom másra kenni, hanem vállalom a számomra negatív következményt, és megtérítem a kárt, vagy ha van lehetőségem, akkor igyekszem helyre hozni. Ha saját magamnak okoztam bonyodalmat, akkor meg tudok haragudni magamra...

Itt behozok még egy témát, ami Botival a beszélgetéseinkben nem merült fel, de ebben a podcastben volt róla szó, és az előző mondatommal rímel: a hibáztatás kérdése. Hibás-e a felelős? Hibás-e a másik, ha én sírva fakadok, mert mélyen megérintett a története? Hibás-e a másik, ha én lekeverek neki egy pofont, mert ő felcseszett (ld. áldozathibáztatás)? Hibás-e a sok kakaóscsiga azért, hogy elhíztam? Hibás vagyok-e én azért, hogy elhíztam? 

A podcastben a témaötlet eredete az az állítás, miszerint az elhízott ember nem hibáztatható (mindazért, ami az elhízáshoz vezetett), de az egészségéért 100% felelősséggel tartozik. Nehezen rakható össze, hogy nem hibás és mégis felelős - hamarosan erre is visszatérek.

Kísérletet teszek a felelősség újra értelmezésére. Ebben nagy segítség, hogy a podcastben kaptam egy lehetséges definíciót a felelősségre, és most ezt fogom használni. Akinek valamiben felelőssége van, annak az a dolga, hogy az a valami működjön. Ha valamiért felelősséget vállalok, akkor igyekszem biztosítani, hogy az a dolog működni fog.

Két nagyon-nagyon fontos komponens van ebben. Az egyik, hogy csak olyan dologért lehetek felelős, amely fölött kontrollom van, és amelynek gyakorlásához minden képességgel rendelkezem. A másik pedig, hogy a felelősek maradunk akkor is, ha azt valami nagyon megnehezíti, ellenben a felelősségünk megszűnik, ha azt valami ellehetetlenítni.

Mondok példát mindegyikre.

• Ha én felelős vagyok a lakásom rendben tartásáért, akkor nem az a feladatom, hogy én személyesen rendszeresen kitakarítsam, hanem hogy megtaláljam a módját annak, hogy a lakás rendben legyen tartva. Lehet, hogy én fogom takarítani, lehet, hogy egyes feladatokra mást kérek meg, vagy takarítót fogadok fel, sok lehetőség van. Ln azért tartozom felelősséggel, hogy legyen rend. 
• Nem lehetek felelős más felnőtt emberért, hiszen nem gyakorolhatok kontrollt felette, nem dönthetek helyette. Ezzel szemben felelős vagyok a saját gyerekemért, mert ő még nem rendelkezik minden képességgel és hozzáértéssel. Természetesen, ha egy gyerek bizonyos feladatok elvégzésére teljesen kompetenssé válik, akkor azokban lehet neki felelősséget adni. (Szerintem sok szülő akar egyes felelősségeket túl korán átadni a gyerekének, de ez egy másik témába vezet bennünket.)
• Ha a munkahelyemen én viszek egy projektet, akkor nekem azt kell biztosítanom, hogy megvalósuljon. Ha én közben hetekre kiesek a munkából, akkor egyértelmű, hogy az én felelősségvállalásom ellehetetlenült, de az még az én hatáskörömben van, hogy a projektet visszaadjam vagy átadjam valaki másnak.

Kanyarodjunk vissza az érzelmek és az elhízás példáira.

Az volt tehát az állítás, hogy mindenki a saját érzelmeiért felelős. Ez tehát ebben a keretben úgy értelmezhető, hogy nekem az a dolgom, hogy az érzelmeimet és tetteimet az adott helyzetre vonatkozó normákhoz illesszem (az érzelemszabályozást és a gátló funkcióimat megfelelően működtessem). Tehát nem azért vagyok felelős, hogy a másik milyen érzelmet vált ki belőlem, hanem azért, hogy az hogyan nyilvánítom ki (vagy épp teszem el későbbre), illetve hogy arra az érzelemre milyen belső narratívával és további érzelmekkel reagálok (vagy nem reagálok). 

• ez azt jelenti, hogy lehetsz te az oka annak, hogy ideges vagyok, de én vagyok a felelőse annak, hogy széttöröm-e a tányért a falon, vagy egy nagy levegőt veszek és elhagyom a helyiséget.
• azt is jelenti, hogy egy olyan személy, legyen az egy kisgyerek vagy egy autista vagy ADHD-s felnőtt akár, akinek az érzelemszabályozó rendszere és a gátlófunkciói nem működnek úgy, ahogy azt a felnőtt társadalom elvárja, nem lehet felelős minden egyes érzelmi és cselekvésbeli reakciójáért (mert tényleg nem tudja biztosítani, hogy az jól fog működni). Ez csalafinta ügy, mert hogy az, hogy valaki impulzív, nem lehet kibúvó, ha kárt okozott másnak. Lássuk inkább azt, hogy ha lehet tudni, hogy a reakciós hálózatát nem tudja jól működtetni, akkor azt kellene biztosítani, hogy ne kerüljön triggerelő helyzetbe (és egyáltalán nem gondolom, hogy ez valami könnyű feladat lenne).

Az elhízással kapcsolatban pedig az volt az állítás, hogy az elhízott ember nem hibáztatható az elhízásáért, de 100% felelősséggel tartozik érte. Ezt ebben a keretben úgy értelmezhetjük, hogy az egészségét minden embernek magának kell biztosítania (természetesen fenntartva, hogy ehhez minden képességgel rendelkezik). Vannak helyzetek, amikor ez nagyon nehéz. Például akkor, ha az érzelemszabályozásra az egyetlen eszköze az evés. Vagy azért, mert a világnak egy olyan helyén él, ahol friss és nutriensekben gazdag élelmiszerhez szinte lehetetlen hozzáférni. Vagy azért, mert olyan betegsége van, ami miatt a mozgás számára jelentősen korlátozott. Még ilyen jelentős nehezítő körülmények között is dolga az, hogy az egészségét, a munkaképességét, az aktivitását fenntartsa. Amikor azt mondjuk, hogy 100%-ban felelős, az nem azt jelenti, hogy mindent neki kell tudnia és csinálnia. Ér segítséget kérni, sőt, kell is. A segítségkérés abszolút felelősségvállalás (kivéve, ha ez alatt azt reméljük, hogy valaki más megoldja helyettünk). 

Azt hiszem a felelősségvállalás az, hogy megteszem azt, ami tőlem telik. Ebben benne van, hogy mire vagyok képes és milyen körülmények között kell helytállnom.

Mielőtt megnyugodnék, hogy most már milyen tisztán látom ezt a fogalmat, van még itt valami, amire ebben az értelmezési keretben nem találok választ. Amikor történik egy baleset vagy valami galiba, én én vagyok a felelős, akkor az azt jelenti, hogy én okoztam, vagy én leszek az, aki a kárt megtéríti vagy jóvá teszi (az okozó és a kár megtérítője nem feltétlenül ugyanaz). Ezzel megint visszajutunk oda, hogy az ok és a következmény irányából definiáljuk a felelősséget. Lehetséges, hogy ez két külön jelentés, és két külön definíció tartozik hozzá? Lehet, hogy a fenti elemzésre nem is a felelős szó illik a leginkább? Továbbá, mit jelent a felelőtlenség? Nem arra mondjuk, hogy felelőtlen, akinek nincs felelőssége, hanem arra, aki a felelősségének nem tett eleget. Ebben az esetben viszont a balesetnek felelőtlenje kellene, hogy legyen, nem felelőse. 

Ha etimológiailag közelítünk, akkor a felelős szóban a "felel" szót találjuk, ebből megint arra jutok, hogy az a felelős, akinek felelnie kell. Felelni márpedig általában akkor kell, ha valamit nem jól csináltunk, és negatív következményekkel kell szembenéznünk. Csakhogy a felelős akár jutalomban is részesülhet, például egy sikeres projekt felelőse. Van tehát valamilyen számon kérés, és aki erre válaszol az a felelős. Ebben az esetben viszont be kell emelnünk a képbe az elvárásokat, amiről eddig szó sem esett. Ráadásul még a hibáztatásról sem beszéltünk, és ezen a ponton újra elvesztettem a fonalat...

16

16 év elég arra, hogy egy egész népet ránevelj arra, hogy nem olyan nagy baj az, ha minden szar.

16 hónap elég arra, hogy emberek tömegeivel elhitesd, hogy lehetne minden jobb is.

16 nap elég arra, hogy a döntéseiddel kijelöld az új irányt és bizonyítsd, hogy az ígéreteidet komolyan gondoltad. 

Milyen szép, hogy miniszterből is 16 lesz.

Liberális érvelési hibák

A választások előtt és után is rengeteg politikai és közéleti tartalmú videót, cikket, posztot néztem/olvastam, és szörnyen éreztem magam, mert úgy éreztem, hogy nincs olyan kommunikációs csatorna és cselekvési forma, amelyben megnyilvánulhatnék, amelyben externalizálhatnám mindazt, ami ezen tartalmak olvasása, hallgatása közben felgyülemlik bennem. Sokat agyaltam, mire megbarátkoztam azzal az ötletemmel, hogy írhatnék az érvelési hibákról, és ez a blog erre egy jó felület. 

Az imént elém dobta a fb ezt a bejegyzést, amin pont ki is próbálhatom, hogy mire gondoltam.

Három részben fotóztam ki, íme az első.

Az értekezés arról szól, hogy MP kormánya alatt "liberális másodvirágzás" várható. DD tehát az írásában ezt a várhatóságot kívánja alátámasztani. Érvelését elsősorban az új miniszterek személyére kívánja alapozni, de ezt később fogja kifejteni. 

Egy másik bizonyítékkal kezd, hogy "az EU Bíróságának LMBTQ-párti ítélete után jelenti ki a leendő miniszterelnök: a szervezet zászlója [mármint az EU kék zászlaja, nem az LMBTQ szivárványos zászlója (szerk)], visszakerül a magyar Országház épületére." Ebben a mondatban DD azt sugallja, hogy az EU Bíróság ítélete és MP zászlót érintő döntése között ok-okozati összefüggés van, tehát mintha MP azzal a szándékkal rakná ki az EU-s zászlót, hogy ezzel egyetértését fejezze ki az ítélettel. Az utolsó mondat szintén durva ferdítés, nem a pedofilok, hanem a meleg emberek jogairól volt szó. A pedofília és a homoszexualitás két külön fogalom, amely közé hiba egyenlőségjelet tenni. 

A következő bekezdésekben a miniszterek személyeivel kapcsolatos aggodalmait fogalmazza meg. Először Ruff Bálintot kritizálja, és az erősen baloldali kötődésű múltjával érvel. Ezzel kár lenne vitatkozni, hiszen az ember pályafutásából, két kezének munkájából lehet leginkább sejtésünk arról, kiféle-miféle emberről van szó. A csúsztatás azonban az, hogy egyenlőségjelet tesz a rendszerváltás óta működő baloldal és a leberális felfogás között. Ettől még igaz lehet, hogy a liberális felfogás közelebb van RB-hez, mint a konzervatív, de itt a helyes érvelés az lenne, hogy idézi RB megszólalásait, vagy döntéseit, amiből kiderül, hogy a liberális gondolkodás pontosan miben nyilvánul meg. 

A partizán függetlenségére vonatkozó mondat nem RB, hanem a Partizán ellen szól. Csakhogy itt is egyrészt hamis összefüggéssel érvel, ugyanis nem a Partizán adta RB-ot, hanem RB saját szabad akaratából döntött úgy, hogy az új kormány felől érkező kérésre igent mond. (Az már szinte mellékes, hogy RB-nak a Tisza Párttal semmilyen formális kapcsolata nem volt a választásokig (ennek a videónak az első 5 perce, illetve ez a cikk erről szól).) Másrészt itt is összemossa a "független sajtó" és a "liberális" fogalmakat. Ismételni tudom, amit a helyes érvelésről fentebb írtam.

Szögezzük le ismét, hogy az értekezés a liberális másodvirágzásról szól. Vitézy Dáviddal szemben nettó érvelési hiba Tarlós Istvánra és Vitézy "furcsa kézfogására" hivatkozni (előbbi puszta tekintélyre hivatkozás, utóbbi személyeskedés). A Tütü klubos mondatot nem kommentálom, mert nem tudom, hogy miről van szó, (megpróbáltam utána nézni és nem jártam sikerrel). Az, hogy VD személyesen jelen volt a Pride-on, tény, és ebből valóban gondolhatjuk azt, hogy VD nem ítéli el a melegeket (vagy az LMBTQ közösség bármely tagját) (hangsúlyozom, hogy melegekről, és nem pedofilokról van szó).

Az utolsó mondat izgalmas. Az, hogy MP korábban kizárta, hogy VD-ből miniszter legyen az ő kormányában, igaz. Nekem úgy tűnik, hogy DD egyet tudott érteni MP-nek ezen régi álláspontjával. Mondatával hangol MP ellen is, hogy ő is olyan megbízhatatlan politikus lenne, aki egyszer ezt mond, máskor azt. Kezdjük azzal, hogy ennek az állításnak az ég világon semmi köze nincs ahhoz, hogy VD miatt (is) jönne el a "liberális másodvirágzás". Sőt! MP akkor úgy fogalmazott, hogy:

„Azt elismerve, hogy Vitézy Dávid egy nagyon jó közlekedési szakember, de azért van egy alapelve a Tiszának, az pedig az, hogy akik az Orbán-kormányban voltak államtitkárok, márpedig ő azért közlekedési államtitkár volt, vagy éppen az utóbbi húsz évben valami magas politikai tisztséget betöltöttek, az nem lehet tagja a Tisza-kormánynak.”

Tehát, ha DD azt mondja, hogy a jobb oldal a nem liberális oldal, és én feltételezem, hogy OV-t és a Fideszt DD is jobboldali pártnak tartja, és VD az Orbán-kormányban töltött be vezető tisztségeket, akkor ezzel arra a következtetésre kellene jutnia, hogy VD inkább konzervatív ember, mintsem liberális. Hozzáteszem, ez szintén a hibás következtetések mezeje, ugyanis abból, hogy egy ember egy konzervatív vagy éppen egy liberális kormánynak a tagja, illetve bármely állami szervnek a dolgozója, egyáltalán nem következik, hogy ő maga személyesen egy konzervatív vagy egy liberális értékrendű ember. Az pedig, hogy az effajta értékrendje pl. egy vasúti beruházás kapcsán megmutatkozik-e egyáltalán... Nem szívesen megyek most el szó nélkül MP "pálfordulása" mellett, de ez nem ennek a posztnak a témája, és nem szeretnék mellékvágányra terelődni.

Az oktatásüggyel kapcsolatban DD szavaiból én azt olvasom ki, hogy ő üdvözölte volna Rubovszky Rita választását, mert egyházi kötődésű személy, és a nyilatkozatai egybevágnak DD nézeteivel. Ezzel kapcsolatban nem tudok többet mondani, mert gyakorlatilag semmit nem tudok sem erről a hölgyről, sem az oktatáspolitikai nézeteiről. Megértem, hogy DD "liberális hisztériának" nevezi azt, ami a név felbukkanása után történt, mert valóban nagyon erőteljes ellenálló hangulat bontakozott ki. Azért szeretném árnyalni, hogy a "mindent és mindenkit" egy erőteljes retorikai eszköz, érvelési hiba. Szintén egyet tudok érteni DD-vel abban, hogy Pankotai Lili felvette és magán hagyta a "legnagyobb rendszerkritikus" kalapját, és ezt most ő is túltolta. Még kevésbé szívesen hagyom most további szó nélkül ezt a Rubovszky vitát, de nem ennek a posztnak a témája. 

A bekezdés utolsó mondatát mint érvelést én úgy értelmezem, hogy az ukrán zászlós és a szivárványos profilkép a bizonyítéka annak, hogy Lannert Judit "eltagadja a valóságot". Hogy ez mit jelent, az a következő bekezdésből derül ki... nem derül ki. Az érveléshez szükség lenne arra, hogy megtudjuk, LJ mit mondott, milyen álláspontot képvisel és mit tervez megvalósítani, tessék őt idézni, úgy már lehet érv. DD nagyon erősen fogalmaz, de semmi nem derül ki arról, hogy milyen változtásokra lehet számítani, ha jönnek "a liberális szólamok". Ez a bekezdés jelenlegi megfogalmazásában szerintem egy másik cím alá illik, és ebben az értekezésben, mint érv nem értelmezhető, a benne szereplő állításokkal ezért most nem szállok vitába (ó, pedig mennyire kikívánkozik az is!).  

A Bódis Krisztával kapcsolatos mondatot vegyük ketté. Abból, hogy BK "fekete öves LMBTQ-ügyben", nem következik, hogy MP kormányában szárnyalni fog a liberalizmus, ismét ok-okozati hiba, de azt mondom, ezt most fogadjuk el, mint a "liberális másodvirágzás" mellett szóló érvet. Megint látunk egy beszólást a független sajtónak, ezúttal a Telexnek, mintha a függetlenség és a liberalizmus egy és ugyanaz lenne. De ami a legsúlyosabb érvelési hiba, hogy egy autó ellopásával (tény, hogy bűncselekmény) akarja igazolni, hogy... Mit akar igazolni? Talán azt, hogy BK-nak az ég világon semmit sem sikerült elérnie? Vagy azt, hogy minden szegénységben élő ember bűnöző? És pontosan mi itt az érv, hogy netán azt az autót személyesen BK tanítványai lopták el, vagy mit akarunk itt mondani? (Továbbra sem célom cáfolatokat tenni, ezért csak itthagyok néhány számot, hogy érzékeljük az arányokat. Ózdon kb. 30.000 ember él. Az alapítvány 15 éve létezik, de BK már 1998 óta tevékenykedik ott a térségben. Sajnos nem találtam számokat arra, hogy ezidő alatt hány családdal és hány gyermekkel állt kapcsolatban, de tételezzük fel, hogy 1000, akár 2000 ember is részt vett valamilyen módon ebben a programban.)

DD posztjának utolsó bekezdésének témájában teljesen vakon vagyok. A kérdő mondatai sugalmazások, semmi több, érvként ismét nem állják meg a helyüket, bármiről legyen is szó. 

Az egész szöveg érvelésrendszerét leginkább a liberális szó különböző fogalmakkal való összemosásával, hibás ok-okozati kapcsolatokkal és a csúszós lejtőnek nevezett érvelési hibával lehet leírni.

Lajstrom

Oktatás és nevelés

• 2012 óta kétszer-háromszor is futottam egy kört azzal, hogy tanári képzésbe lépjek. A rendszer mindannyiszor ledobott magáról. 
• Kutatóintézeteket csatoltak le az MTA-ról. Már nem dolgoztam ott, mégis fájt látni az MTA-TTK épületén az MTA felirat hűlt helyét.
• Egyetemek alapítványi fenntartásba való átszervezése.
• Az Erasmus programban való részvétel lehetőségének elveszítése az alapítványi egyetemeken.
• Az egyetemi intézények túltelítettek, az oktatásszervezésre a káosz jellemző.
• Az égető pedagógushiány, a szaktanárok hiánya a vidéki iskolákból.
• Óriási kereslet van a magántanári munkára. 
• A köznevelési intézményekben nevelő és tanító pedagógusok munkája társadalmi szinten lebecsült és elértéktelenített.  
• Az oktatás képetelen alakalmazkodni a 21. század elvárásaihoz, az új generációk élményteréhez. Baj, hogy a gyerekek többsége nem szeret iskolába járni (és sajnos igazuk van).
• A KLIK létezése és működése.
• Omladozó iskolaépületek, fűtésproblémák, kontértermek.
• Az oktatási rendszer a tanároktól hivatástudatot és kreatív munkát vár el, miközben darálásra kényszeríti őket. 
• A tanárok teljesítményértékelési rendszere nem objektív, teret ad a hierarchikus rendszer erőfitoktatásának, és nem képes figyelembe venni az intézmény helyi sajátosságait. 
• A tankötelesség 18-ról 16 éves korra való leszállításával nem értek egyet, azzal pedig különösen nem, hogy ezt az intézkedést a lemorzsolódás csökkentésének céljával indokolták. Lemorzsolódást csak valódi oktatási-nevelési munkával, illetve szociális, társadalmi segítő szolgálattal lehet megelőzni. 
• Az oktatási rendszerünk alkalmas arra, hogy funkcionális analfabéta gyermekeket termeljen ki magából. 
• Ha valaki érettségi után jön rá, hogy egyetemre szeretne menni, vagy másik területen szeretne tanulni, amelyhez újra kell érettségiznie, az jelentős pénzbe kerül. (Középszinten 48.000 Ft-ot, emelt szinten 81.000 Ft-ot kell fizetni tantárgyanként!) 
• A tanároktól elvették a tankönyvválasztás szabadságát. 
• A kötelezően használt tankönyvek kis túlzással használhatatlanok.
• Az SNI gyerekek intézményi integrációjának jelenlegi minősége minimális jóval kecsegteti a szülőket. A GYP képzésen a csoporttársaim között nem egy olyan ember volt, aki érintett gyermek szülőjeként ült be az iskolapadba, azt remélve, hogy ha már a rendszertől nem kap segítséget, akkor majd saját tudást szerezve javítani tud a helyzetén. 
• Fáj hallani azokat a történeteket, amikor az SNI segítség nemhogy helyben, de még talán megyén belül sem elérhető. 
• A miért nincsen gyerekem című, kilométer hosszú listám egyik eleme, hogy ha SNI gyerekem lenne, akkor a nevelési-oktatási rendszertől nagy valószínűséggel nem kapnék kellő segítséget.
• Az SNI diagnosztikát végző pedagógiai szakszolgálatok leterheltsége megdöbbentő. Tény, hogy manapság sokkal nagyobb az igény a diagnosztikára, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt, és az is tény, hogy erre szervezetfejlesztésben (létszámbővítés, gyógypedagógus-képzés és foglalkoztatás, stb.) előrelépés nem történt. 
• Nekem, gyógypedagógus diplomával eszem ágában sincs intézményi kötelékbe állni, mert az eddigi tapasztalataim alapján az a meggyőződésem, hogy nem kapnék a munkámhoz sem elegendő szakmai segítséget, sem mentálhigiénés segítséget, anyagi megbecsülést meg aztán pláne nem.

Szociális ellátórendszer, gyermekvédelem

• Elnézést, ilyen még van?
• Magyarországon nincs mélyszegénység. Nincs gyermekszegénység. Nincs energiaszegénység. A nyugdíjasok az ország megbecsült tagjai, bőségesen elegendő nyugdíjjal.
• A boltban a néni visszaadja a pénztárosnak a tejfölt, mert az hatósági áras, és nem használhatja rá a kedvezménykupont.
• A gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak olyan sok belejentést kellene tennie, hogy sokszor felmerül a kérdés: biztos, hogy erről is szólni kell? Mérlegelik, hogy "csip-csup ügyekről" nem tesznek bejelentést, nehogy megszólják, hogy fölöslegesen terheli a rendszert.
• A Szőlő utcai botrányra az a válasz, hogy az egész intézményt beszántják. Nincs nyomozás, a gyerekeket másik intézménybe szállítják, pszichés és mentális támogatás nulla.
• Pedofil bűncselekmény vádjával elítélt emberek büntetése pénzbírság vagy pár év börtön. 
• Rengeteg pedofílinak, szexuális vagy testi erőszaknak, egyéb kényszerítésnek, vagy tartós verbális abúzusnak kitett (akár kis-, akár nagykorú) személyek nem mernek fellépni a bántalmazó ellen, mert nincs meg számukra az a szociális háló, amelyben biztonságba kerülnének. S ha mégis előállnak, jutalmuk az áldozathibáztatás, az elkövetőket pedig sokszor a hatalom védi a felelősségre vonás alól.  
• A szexuális tudatosságra nevelés tudatos elhanyagolása, az erre vállalkozó pedagógusok és civil szervezetek blokkolása.
• A család fogalmát anyára, apára és gyermekeikre szűkítették le. Én és a férjem (gyermek nélkül) nem vagyunk család. Ha ebben a rendszerben lettem volna gyerek, akkor én és az anyukám (apa nélkül) nem lettünk volna család. 
• Méltatlanul magukra hagyják az egyedülálló szülőket, különösen ha a gyermeke(ke)t az apa vagy a nagyszülő neveli egyedül.  
• A családok érdemi anyagi támogatása 3 gyereknél kezdődik.
• A nevelőszülői rendszer elhanyagolása.
• A (szociális, oktatási, munkaerőpiaci, jogi stb. területeken működő) civil szervezetek vegzálása. 
• Inkompetens drogprevenció.
• Az alkoholfogyasztás támogatása, az alkoholproblémákkal élő (illetve közvetetten érintett) több százezer ember segítség nélkül hagyása. 

Társadalmi csoportok, szexuális irányultság, gender kérdés

• Összemossák a pedofíliát a homoszexualitással. 
• Az azonosnemű párok házassággal kapcsolatos vágyait semmibe veszik, gyermekvállalással kapcsolatos alkalmasságukat tagadják.
• A pride betiltására tett kísérlet.
• Könyvek lefóliázása (és ezzel az információhoz való hozzáférés korlátozása).
• A férfi feladata, hogy fenntartsa a családot, a nő feladata, hogy szüljön.
• Nőügyekkel nem foglalkoznak.
• Az isztambuli egyezmény ratifikálása elmaradt.

Gazdaság

• Európa-rekorder infláció.
• Az EU-s pénzek elherdálása olyan beruházásokra, amelyekből a közösség semmit sem profitál. Rengeteg elvesztegetett lehetőség.
• Stadionépítések, gigaberuházások, amelyek leginkább az állam eladósítására és kiszolgáltatására jók.
• A repülőtér felvásárlása 4 milliárd forintért.
• Külföldi nagyberuházások támogatása óriási adókedvezményekkel és állami támogatásokkal.
• Kelet-Ázsiai gyárak beáramlása, az európai munka- és környezetvédelmi szabályok betartatása nélkül.
• Az országba betelepített külföldi gyárak elsősorban hozzáadott értéket nem képviselő összeszereőüzemek. Az egyetemeink rengeteg mérnököt képeznek, akik aztán nem találják meg a szakmai karrierjüket.
• A gyárak munkaerő-kapacitásainak külföldi vendégmunkásokkal való feltöltése.
• A nagyvállalatok aránytalanul nagy támogatása a magyar kis- és középvállalkozások helyett. Utóbbiaknak rengeteg olyan jogszabálynak kell megfelelnie, amit csak azért hoztak létre, hogy egy-két kivételnek kedvezzenek, a többieknek csak a boldogulását nehezíti (ld. KATA-tv.).
• Az ársapkák és a hatósági árak, amikkel más áruk jelentős drágulását okozzák és a kisboltok fennmaradását veszélyeztetik. Rengeteg olyan kistelepülés van, ahol már nincsen bolt, és ezen a Magyar Falu Program sem segített, mert ha nincs vásárlóerő, akkor megette a fene az egészet. 
• A magyar (nagy)vállalatok fennmaradására nem törekvés.
• A közbeszerzési eljárások túlárazásai, a nyertesek válogatott köre.
• Szándékos forintgyengítés.
• A közvagyon alapítványoknak való átadása, végső soron magánkézbe juttatása. (#elvesztette közpénz jellegét) 
• Átláthatatlan pénzmozgások.
• A pártvagyon és a kormányfinanszírozás összemosása.
• Párthoz közel álló magánemberek mesés gazdagodása.
• A társadalmi olló még szélesebbre nyitása gazdasági és morális szempontból is.
• A közlekedési infrastruktúra teljesen "fejlesztése". Többszörösen túlárazott, széteső autópályaszakaszok, kihasználatlan vasútvonalak. 
• A lakosság által használt kisebb vasútvonalak bezárása.
• A MÁV leértékelése és leépítése, a karbantartási és fejlesztési források korlátozása, elvonása.
• Az a tény, hogy az ország megyeszékhelyei és nagyvárosai között vagy Budapesten át, vagy igen ramaty állapoban lévő utakon lehet közlekedni. Ez nem csak időveszteséget, hanem óriási anyagi költséget, gazdasái kárt okoz az országnak. 
• Az a tény, hogy kistelepülésről kistelepülésre még megyén belül is nagyon körülményes az eljutás.
• Az önkormányzatok jogköreinek és gazdálkodási lehetőségeinek korlátozása, ellehetetlenítése.
• A rezsicsökkentés, amivel a települési vagy regionális szolgáltatókat állandó forráshiányra ítélték, végső soron kivéreztették.
• Az állam a bajba jutott önkormányzatoknak és az ott élő embereknek érdemben nem segít, legfeljebb ígérget. 
• Magyarország a semmire nincs pénz és a szemérmetlenül gazdag oligarchák országa lett.
• A bérfeszülstég, amit a 25 éven aluliak adómentességével, az elfuserált életpályamodellek bevezetésével és egyéb remekül sikerült intézkedésekkel értek el. 
• Egykulcsos adórendszer. 
• A közmunkaprogram, ami nem hidat teremtett a munka világába, hanem a szegénységet és az alárendelt pozíciót erősíti.  
• Kiemelt beruházássá nyilvánítások tömkelege, meglátásom szerint indokolatlanul.
• Áron felüli vásárlások, áron aluli eladások.
• Az ingatlanárak olyan mértékű emelkedése, ami miatt a társadalom egy jelentős rétege ma esélytelennek látja, hogy valaha saját lakása/háza legyen. Lakhatási válság van, egyetemista fiatalok és dolgozó emberek ezreinek okoznak gondot a magas albérletárak.
• Az európai és más nemzetközi hitelminősítők rendszeresen a beruházásra nem különösebben ajánlott kategóriák valamelyikébe sorolnak bennünket. A cégek, beruházók számára nincs igazi jogbiztonság.
• A nagyüzemi mezőgazdaság és állattenyésztés preferálása, a regeneratív mezőgazdasággal, a kistermelőkkel és bio gazdálkodókkal szemben.
• A földek nem hozzáértő kezekbe való átadása.
• A tej- és húsipar aránytalan támogatása a zöldség- és gyümölcstermesztéshez képest.
• Nem látok állami törekvést a termelési fenntarthatóságra, a minél rövidebb szállítási láncok támogatására. 
• Az ország energiafüggésének fenntartása. 
• A titkolózás és az anyagi ráfordítás Paks II. kapcsán. 
• A költségvetési hiánycél túlszárnyalása.

A kórházak és az egyészségügyi ellátás állapota

• Rengeteg orvos, ápoló és további egészségügyi munkát végző személy hagyta el az országot vagy váltott pályát azért, mert a hazai munkakörülményeket nem találta elfogadhatónak.
• Kórházi osztályok megszüntetése központosításra és az ellátás racionalizálására, sőt, biztonságosabbá tételére hivatkozva, miközben a valódi ok a személyzet hiánya.
• A 21. század Magyarországán valós veszélye van annak, hogy a beteg nem az ellátást igénylő betegségében, hanem kórházi fertőzésben hal meg, vagy hogy kórházi fertőzés miatt hosszabb idejű és más jellegű ellátásra (is) szorul, mint aminek kapcsán bement a kórházba.
• A bizonytalanság, hogy ha baj van, mennyi idő alatt ér ki a mentő, ha kijön egyáltalán.
• Ha felmerül, hogy orvoshoz kellene mennem, már meg sem fordul a fejemben, hogy állami intézményhez forduljak, mert az a kép él bennem, hogy ott csak hónapokkal későbbre kaphatok időpontot időpontkérésre.
• A miért nincsen gyerekem című, kilométer hosszú listám egyik eleme, hogy nem mernék ilyen kórházi körülmények szülni, és főleg szeretném elkerülni, hogy olyan méltatlan bánásmódban legyen részem, amiről rengeteget hallottam közvetlen és tágabb környezetemből.
• A lombikprogramok borzalmas ellátási viszonyai.  
• Elképesztő, hogy egy egyszerű varratszedésre a páciensnek kell keresnie orvost és kuncsorognia helyért és sorszámért egy 3 perces műveletre.
• A Magyar Orvosi Kamarától elvették az etikai vizsgálatok lefolytatásának jogát.
• Pszichológiai ellátáshoz még magánúton sem egyszerű hozzájutni, a pszichiátriai ellátás pedig romokban hever. 
• Nincs állami koncepció a társadalom egészséges életmódra ösztönzésére.
• Semmilyen bizonyítékom nincs rá, egyszerűen az a benyomásom, hogy az elmúlt másfél évtizedben az egészségügyi ellátás hiányosságai miatt a 60 év feletti népesség fogyatkozása nagyobb mértékű volt, mint a 2000-es években. 

Az állami működés

• Gyerekként azt gondoltam, hogy van a Magyar Köztársaság, amelynek jogi működése az Alkotmányon alapul. A köztársaság szó egyértelműen deklarálja, hogy Magyarországon népi demokrácia van. Az alkotmány pedig a legerősebb jogszabályok gyűjteménye, amelyek kvázi kőbe vannak vésve. Aztán a kormány elvette a Köztársaságot és adott egy Alaptörvényt, amelyet 13 év alatt 15-ször módosítottak.
• Gyerekként azt tanultam, hogy a Köztársasági Elnök inkább protokolláris szereplő, de azért vannak jogkörei, mégis a legfontosabb szerepe, hogy a nemzet egységét képviselje. A jelenlegi köztársasái elnökünk egy "szatyor fingként" hivatkozik önmagára. 
• Gyerekként úgy képzeltem el a parlamentáris demokrácia működését, hogy vannak pártok, akik a parlamentben néha komoly vitákat folytatnak egymással, máskor pedig egyetértésben hozzák meg azokat a döntéseket, amelyek az ország fejlődését és a magyar emberek érdekeit szolgálják. A jelenkori tapasztalatom az, hogy felszólalások vannak, érdemi vita nincs, a házelnök állandóan büntetéseket osztogat, a jogalkotás pedig egyik napról a másikra, az éjszaka közepén történik, a jogszabályok pedig vagy szinte azonnal vagy akár visszamenőlegesen lépnek hatályba. És ha egy pártnak kétharmados felhatalmazása van, akkor az bármilyen jogszabályt a kedvére változtat.
• Gyerekként azt tanultam az Alkotmánybíróságról, hogy náluk buknak el azok a törvényjavaslatok, amelyek az alkotmányba ütköznének. A wikipédia azt állítja, hogy a feladata "a többség jogait az egyénnel szemben korlátozó, jogállami jellegű alkotmány vívmányait megóvják a többségi jogalkotó esetleges önkényével szemben". Nem látom be, hogyan lenne ez lehetséges, ha az alkotmánybírák a korménypárt saját pártemberei.
• Gyerekként nem hallottam a veszélyhelyzetre hivatkozott rendeleti kormányzásról, most pedig már azt sem tudom, mikor volt utoljára más.  
• Gyerekként azt gondoltam, hogy az igazságszolgáltatás az ártatlanokat megvédi, a bűnösöket elítéli. Azt akkor még nem tudtam, hogy a politika a bírók és ügyészek munkájára nyomást gyakorolhat. 
• Gyerekként semmit sem tudtam az adóhatóságról, az állami számvevőszékről, sem más felügyelő- vagy végrehajtó szervekről. Most olyan kép él bennem, hogy ezek az intézmények a kis emberek vegzálásáért és a nagy intézmények jogszerűtlen tevékenységeinek eltussolásáért felelősek. 
• Gyerekként azt gondoltam, hogy a rendőrség és a katonaság biztonságot nyújt. Hogy ha ők valahol ott vannak, akkor nekem bajom nem eshet. Annyira szeretnék hinni abban, hogy ez még most is így van.
• Gyerekként azt gondoltam, hogy ha a városban hirtelen szükségem van segítségre, akkor a járókelők segíteni fognak. Ma ebben csak reménykedni merek, valójában kétlem, és ez létbizonytalansággal tölt el. 

Politika és társadalmi légkör

• Fáj, hogy sok magyar ember (köztük barátaink), itthon nem találták meg a boldogulásukat.
• Az uram-bátyám rendszer. Olyan emberek kerülnek felelős pozícióba, akiknek nincs tapasztalata az adott területen, és akik csak a hatalom kiszolgálását végzik, semmi mást.
• A jelenlegi választási rendszer, garrymandering, győzteskompenzáció, aránytalan elosztás.
• Megyékből vármegyék, ispánok...
• Végtelen sok ellentmondás az általuk kommunikált elvárt, elfogadni való (főleg keresztény és konzervatív) értékek, és a saját embereik által tanúsított viselkedés között. 
• Központosítás mindenáron.
• Az egészségügy, oktatásügy és szociális ügyek Belügyminisztériumba való beolvasztása és rendőri vezetés alá vonása.
• Az állami szervek azon hozzáállása, hogy a válaszadást és az adatokat visszatartják, ameddig csak a törvényi keretek engedik.
• Az országgyűlési képviselők saját munkájukhoz való hozzáállása, hogy nem vesznek részt a parlamenti üléseken, esetleg látványosan kivonulnak róla, a saját kezdeményezéseiket viszont rendre kritika nélkül megszavazzák. Számos olyan képviselő van, akik az elmúlt években alig egyszer-kétszer szólaltak fel.
• A társadalom csoportjainak egymás ellen uszítása, az ellenségkép-állítás és a gyűlöletpolitika. Uszító és félelemkeltő üzenetekkel teleplakátolt ország. Egy sémára gyártott megyei lapok, a hazugság terjesztésének és lejáratókampányoknak az eszközei. A társadalom közösségét nem reprezentáló Közmédia, amivel nem csak a magyar, hanem a határontúli magyarok számára is egy alternatív valóságot mutat be. Minderre százmilliárdok elherdálása.
• A sajtószabadság megcsúfolása. Lapok bezárásra kényszerítése, az állami támogatás megvonása. 
• A közmédia és a kormányközeli média súlyos állításai, amelyekről hónapokkal később a bíróság megállapítja, hogy hazugság volt, és egy fél percben vagy egy jelentéktelen cikkban közlik a helyreigazítást, de addigra a közélet már nem ezzel foglalkozik, és a megvádolt személyt már rég elítélték.
• A közmédia és a kormánymédia szerepe a cancel culture-ben. 
• A magyar művészek támogatott, tűrt és tiltott táborokra osztása. Kiváló művészeti szakemberek, alkotók nem kapnak támogatást, mert nem a kormány szekerét tolják.
• Magyar, nemzeti értékek közvetítéséért felelős művészeti intézmények vezető pozícióiban pártemberek, vagy párthoz hű emberek vannak, akik nem vállalják a felelősséget az intézményeikben történő balesetekért és zaklatásokért.
• Állami kitüntetések osztogatása arra nem méltó személyeknek. Vagy, ha az állam azt mondja, hogy ezek az emberek munkásságukban és megnyilvánulásaikban, szakemberként és közemberként is elismerésre érdemesek, akkor nagyon nagy baj van a nemzeti értékeinkkel.
• A kormány narratíváját támogató, politikai nézeteiket felvállaló (vagy bevállalló), kisebb-nagyobb népszerűségnek (és kisebb-nagyobb közutálatnak) örvendő emberek (főleg előadók) felkarolása és eldobása egyik pillanatról a másikra, mindenféle belső zavar nélkül. 
• Eljutottaták a társadalmat oda, hogy vannak olyan magyar emberek, akik "kigyomlálják" a fb ismerőseiket, akik nem arra a párta kívánnak szavazni, mint ő. Családon belüli, kitagadásig fajuló politikai alapú konfliktusok. Önmagukra publicistaként hivatkozó emberekre, akik gusztustalanul beszélnek és emberi méltóságukban gyaláznak meg bárkit, aki az útjukba kerül, legyen az egy másik pártban működő politikus vagy egyszerű közember.
• Magyarországon vitakultúra helyett vita-analfabetizmus van (remélem ezt a szót én találtam ki), ami többnyire személyeskedésban, tekintélyre hivatkozásban, érzelmekre hatásban és ítélkezésben merül ki. Az emberek két évtized alatt ahhoz szoktak hozzá, hogy a politikusok és a közéleti személyek minősíthetetlen hangnemben, pökhendien, arrogánsan, másokat megalázó módon nyilvánulnak meg. Ez a példa mindannyiunk előtt. 
• Elveszítettem a társadalom felé azt a bizalmamat, hogy elmondhatom a gondolataimat, hogy bízhatok abban, hogy ha nem sértek senkit, és a saját nevemben beszélek, akkor mások sem fognak megsérteni engem, illetve hogy az egész lényemet nem egy gondolattal azonosítják.
• Az a tapasztalat, hogy a társadalom egy kisebb csoportjának kiállása, de még a nagyobb megmozdulások sem képesek hatni a döntéshozásra (ld. kockásinges tüntetések vagy az influenszertüntetés). 
• Az Európai Unió ellenes retorika.
• A nemzetközi bolthálózatokkal szembeni ellenségesség. 
• A migránsok elleni uszítás, a migránsáradat alatt a helyzet kezelése. 
• Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
• Az oroszbarát politika. (Nem mindegy, hogy asszertív, partnerségi kapcsolatra vagy alárendelődésre törekszünk.) 
• A népszavazás intézményének mellőzése. 
• A Nemzeti Konzultációk, pénzégetés, papírpazarlás, értelmezhetetlen párbeszéd kormány és a nép között, kérdéseknek álcázott önmegerősítő mondatok. 
• Az nem társadalmi egyeztetés, amiről sem a közvéleménynek, sem a szakmai szervezeteknek nincs tudomása.
• Az a kormány, amely a vidéktől várja a legtöbb szavazói támogatást, hagyja, hogy a falvakban és kistelepüléseken a közösség leépüljön, a helyi fiataloknak már nincs szórakozási, társalgási, ismerkedési lehetősége.
• A nemzeti érzelműség azonosítása a saját elképzelésükkel, minden más hazaárulás.
• A "Folytatjuk!" mint pártprogram. 

Környezetvédelem, fenntarthatóság

• A környezetvédelem teljes semmibe vevése, megszüntették az önálló Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot. 
• A (hagyásfákban kibúvót remélő) tarvágások.
• Az ország vízgazdálkodásának felelőtlen elhanyagolása.
• Szemhunyás a gyárak általi környezetszennyezés felett.
• Az autós közlekedés előtérbe helyezése a vonathálózat, a távolsági buszok hálózatának és a közösségi közlekedés alternatív formáinak támogatása helyett.
• A lakóházak energetikai korszerűsítésére alig fordítanak pénzt.
• Nem elfogadható, hogy a 21. sz. Magyarországán vannak olyan házak, amelyekben szeméttel fűtenek.

Egyebek

• Covid kezelése. A lélegeztetőgép-mutyi. 
• A dohányboltokkal kapcsolatos koncessziós történet. 
• A vasárnapi boltzár ("és külön Semlyén Zsolt").
• Az embercsempészek szabadon engedése.
• A Természettudományi Múzeum elköltöztetésének terve.
• A Budapesti Olimpia terve (nagyon szép jövőkép, tarsuk meg, csak maradjunk a jelen realitásánál).
• A Budapest vezetésével való viszonyban a konstruktív együttműködésnek nyomát sem mutatták. A miskolci ellenzési városvezetésnek is ott tettek keresztbe, ahol csak tudtak.
• Luxusutak, luxustermékek, a kiváltságos elit nagyzoló magatartása.
• Az országgyűlési képviselők a választóik felé az elvárható minimumot igyekeznek megtapsolni való teljesítményként eladni. 
• Volt valami elszámoltatásokkal kapcsolatos ígéret... úgy 16 évvel ezelőtt... nem lett belőle semmi.
• Szíjjártó kém-ügye.
• Amikor készültem Belgiumba, nem azon szorongtam, hogy angolul kell megértetnem magam, hanem azon, hogy mit fognak hozzám szólni, ha megtudják, hogy magyar vagyok. A társaságban volt egy ukrán lány (2023, egy éve zajlik az orosz-ukrán háború), és két román lány. Ténylegesen féltem attól, hogy az ukrán lány a magyar oda-nem-állás miatt eleve nem lesz rám kíváncsi, a másik két lány pedig egyszerűen a román-magyar ellenérzésekkel fog viseltetni. Mindhárom esetben tévedtem, semmiféle ellenségeskedés nem volt, és akkor felsóhajtottam, hogy na igen, ez Európa. A kintlét alatt egyébként elég sokat meséltem arról, hogy milyen viszonyok vannak itthon, például a béreket és néhány társadalmi kérdést tekintve; alig akartak hinni a fülüknek.
• Jobban éreztem magam Belgiumban, ahol a járművezető mosolyogva köszönti a felszálló utasokat, a takarítónéni kedvesen útbaigazít és a boltban örülnek a vásárlónak, pedig ezek csak "jelentéktelen" hétköznapi apróságok.
• Számít, hogy a vonatokon több nyelven adnak korrekt tájékoztatást a menetrendi változásról, vagy a Bécs-Budapest járat magyar oldalán megkérik az angolul beszélő utasokat, hogy tájékoztassák a magyarul nem beszélő utasokat a pótlóbuszra való átszállásről.
• Biztonságérzetet ad, ha az autósok jó 50 méterrel a zebra előtt teljesn egyértelműen lassítanak, Magyarországon ilyet a legritkább esetben tapasztalok. A közlekedési kultúrán és morálon fentről jövő kezdeményezéssel, kampányokkal lehetne még mit javítani.

Ez bőven nem a teljes lista. Annyi mindenről lehetne még beszélni minden egyes felsorolt területen, az állami intézményekben dolgozó alkalmazottak bérétől kezdve az infrastrukturális hiányosságokon keresztül tulajdonkáppen akármeddig. Ráadsául rengeteg olyan téma van, amibe szinte egyáltalán nem látok bele (pl. a magyar sport, a képzőművészet, a műemlékvédelem, az innovációs technológia, a bölcsődei ellátás és a védőnői szolgálat munkája, az idősgondozás, a turizmus-vendéglátás helyzete, rendészet és államvédelem stb.), és csak összeteszem a két kezem, hogy legalább azoknak a gondját-baját nem gyűjtöttem össze az évek alatt.

Update: a közzététel óta még kb. 10-15 tételt felvezettem, a szöveget több helyen bővítettem és alakítottam, és mivel nem nyomtam rá a frissítés gombra, minden elveszett. Megpróbáltam pótolni, de könnyen lehet, hogy néhány dolog végül kimaradt.

Zsarnok

Abuzív kapcsolatban éltem. 

Fáj a felismerés, hogy én ezt hagytam.

Egy zsarnok, de engem még nem bántott, és számomra a világ még elviselhető. Ez volt a két fő érv, amivel megtartottam magam. 

Csakhogy ez tévedés. Egyészt érvelési hiba, mert az elkövetett bűnök súlyosságát nem csökkenti az, hogy éppen én nem váltam közvetlenül áldozattá. Másrészt definíció torzítás, ugyanis az állandó fenyegetés is bántás. Harmadrészt önáltatás, megküzdési stratégia: ha nem veszem tudomásul, hogy áldozat vagyok, akkor nem vagyok az. 

Rengeteg elvesztegetett lehetőség és rombolás. Ezt érzékeltem magam körül. Fájt, nem értettem, feldühített. Kívülről vártam a megoldást.

Most a gyász harmadik fázisában járok. Azon gondolkodom, mi lett volna, ha néha leírom a gondolatom. Ki kellett volna tennem magamból, de nem akartam, hogy ahhoz bárki megjegyzést füzzön, vagy általa megítéljen. Azon is gondolkozom, mi lett volna, ha külföldre költözöm/zünk. Legalább addig, amíg ez az elnyomás véget ér. Felmerült nem is egyszer, de a mérleg másik oldalán nagyobb súlyok voltak, amik segítették fenntartani, hogy nekem itt a világ elviselhető.

Kezdek ráismerni a veszteségekre, de ott még nem tartok, hogy elismejem azok mértékét. Segít, hogy mások kontrasztot állítanak mellé. Nehéz elhinni, hogy lehet más, naponta kell begyűjtenem erről a bizonyítékokat. Több száz, talán több ezer tapasztalatom van arról, hogy a rendszer rossz, de ilyen és kész. Ezt nem lehet sem azonnal, sem egy hét alatt átírni. 

Ahhoz, hogy felszabaduljak, először áldozattá kell válnom. Ki tudja, hány éve vagy évtizede nyugtatom magam azzal, hogy engem még nem bántott, és számomra a világ még elviselhető. Itt az ideje ráeszmélni, kimondani, átélni és elismerni, hogy én is áldozat vagyok. Sírni szeretnék, teret adni a szenvedésnek és sajnálni magamat. Szabad érezni azt, hogy át vagyok verve, ott vagyok hagyva, le vagyok sz.va, meg vagyok alázva. Aztán pedig szabad megvigasztalnom magam, elfogadni, hogy ez megtörtént, most már át is élhettem, és ideje tovább lépni. Hátha akkor majd ki tudok állni magamért és másokért. Legalább a gondolataimat ki merném mondani, le merném írni, meg merném mutatni. Nagyon szeretnék már felállni ebből a sáros dagonyából, lezuhanyozni, és friss lendülettel nekilátni annak, ami tényleg rólam szól.

"Követ kötök köré, az elme elmerül..."

Amikor az én valóságom találkozik a te valóságoddal, létrejön a valóságaink szuperpozíciója. A közös valóságunkban az alma lehet rohadt és gyönyörű egyszerre.

Az idő egy részét a belső világomba zárkózva töltöm. Szó szerint félálomban vagy éber elmerülésben. Tudom, mi történik körülöttem, de az elmém ezt a valóságot fantáziává írja át. Ritka, hogy aszerint is cselekszik, általában mozdulatlan illetve néma marad. Akárhogy is, ilyenkor kilépek a közös valóságból, és én ezt nem veszem észre. Akkor szembesülök vele, amikor a másik a tudtomra adja, hogy ez neki mennyire fáj.

Szövegértés

 Mit jelenthet az, hogy "Jó ebédhez szól a nóta"?

1. Jó az ebéd és nóta a kísérője.
2. A nóta az ebédhez szól, az ebédhez van címezve, akár egy óda szól a múzsához.
3. A jó ebéd ismérve, hogy szól hozzá a nóta.
4. A nóta azért szól, hogy legyen jó az ebéd.

Napok óta gondolkozom ezen, mintha lenne rá időm.

A 2025-ös naplóm szerint...

Sűrű év volt. 

Amire a napló nélkül is jól emlékszem, az az, hogy:

• Szigorlatoztam, gyakorlatoztam, szakdolgoztam, záróvizsgáztam és átvettem a diplomámat. ÚGy hangzik, mintha a reggeli rutinom lenne, de hatalmas teher volt.
• Megünnepeltük a 10 éves házassági évfordulónkat a Palotaszállóban. Igazi felhőtlen kikapcsolódás volt az egyetemi stresszvihar közepette.  
• Élménygazdag két hetet töltöttünk Angliában és Skóciában barátokkal. 
• Bonifácot megműtötték, a következő hónapok a rehabilitációról szóltak.
• Felújítottuk a lakást, ami nekem szükségtelenül nagy stresszforrást jelentett.
• Lezárult az első és elkezdődött a második DnD kampányunk, amit mindannyian nagyon vártunk.

Nagyon hálás vagyok ezért a naplóért. Vagyis magamnak, hogy a naplót szüntelenül vezetem, még olyankor is, amikor nincs hozzá kedvem. Ha ez a napló nem lenne, akkor az élményeim nagy részét mostanra elveszítettem volna, illetve bizonyos teljesítményeimet jelentősen alulértékelném.

ELŐSZÖR A NEHEZE

A fenti listából talán érzékelhető, hogy durván stresszes évem volt. Most, hogy belegondolok, 7 teljes hónapot stresszeltem végig, vagy úgy is mondhatnám ettem végig. 3 másik hónap arról szólt, hogy rendbe hozzam magam. Valahogy így nézett ki az évem:

Ez a mintázat jól látszik az evésemen és a testképemen is. 141 jól evős nap volt az évben, vagyis volt majdnem 200 nap, amikor elvesztettem a kontrollt. Ez több, mint az év fele :( A testképnaplóm is hasonlóan néz ki, kb. az év felében éreztem magam jól a testemben. Na, ez jövőre csak jobb lehet.

EDZÉS

Ha a naplóm nem lenne, akkor azt hinném, hogy idén nagyon keveset mozogtam. Viki barátnőmet magára hagytam az edzőteremben és a lépésszámom is jóval elmaradt annál, mint amit idén szerettem volna. Ehhez képest a valóság az, hogy:

• Az évben összesen 136 kisebb-nagyobb edzést naplóztam, vagyis átlagosan minden 3. napra jutott mozgás. 
• Összesen 137 órányi mozgást naplóztam, ami egyrészt olyan, mintha minden alkalommal egy teljes órát edzettem volna, másrészt viszont ez az egész évre napi 22 perces átlagot ad. A magyar emberek többsége napi 10 percet sem mozog, nekem pedig ennek a duplája is összejött úgy, hogy szeptember-október során 6 héten keresztül sajnos egyetlen bejegyzés sincs.
• Hiába esett ki a kutyasétáltatás, illetve rövidült meg jelentősen három hónapra, így is összesen 3,6 millió lépést tettem meg, amivel az átlagos napi lépésszámom 10100.

Volt egy olyan reményem az év elején, hogy idén összejön a 200 edzés és a 4 millió lépés, hogy tudok majd tisztességesen fekvőtámaszozni és végre először sikerül egy igazi húzódzkodást megcsinálnom. Ezek közül egyik sem sikerült, és én mégis nagyon-nagyon büszke vagyok magamra ezért a teljesítményért. 

TALÁLKOZÁSOK

Ha a naplóm nem lenne, akkor alig néhány emlkéket tudnék előhívni a találkozásokról. Amire a napló nélkül is emlékszem, az:

• az Adrival való kirándulások és beszélgetések. Ennek a barátságnak a fejlődése az egyik legfontosabb dolog számomra, mindabból, ami idén történt. 
• Anették látogatása, amit két éve próbáltunk összehozni. A társasozások, a késő estébe nyúló világmegváltó beszélgetések, az ölelések, a palacsintasütés... Szintén dobogós élmény.

Van egy emlékem, három évvel ezelőttről. Szomorú voltam, mert magányosnak éreztem magam. Úgy éreztem, hogy nincsenek barátaim: olyanok, akiket bármikor felhívhatnék, és akik bármikor felhívnának engem, mert eszükbe jutok, és akikkel közös programot szervezhetnék, ha szeretném a szabadidőmet kitölteni valamivel. Egy segítő szembesített azzal, hogy mennyire nélkülözöm a kapcsolódást, és biztatott arra, hogy ideje bátrabbá válni. Emlékszem rá, ahogy az ágy szélének dőlve törölgetem a könnyeimet, és Botinak zokogom el, hogy nem tudom, hogyan kezdjek neki. Nem tudom kit keressek, csak úgy a semmiből felhívni senkit sem merek.

2025-ben 364 társas eseményt naplóztam. Ebből 64 telefonbeszélgetés volt, 300 személyes találkozás, összesen kb. 90 különböző személlyel. És ebben nincsenek benne a szomszédok, a környékbeli kutyás ismerősök, a tanítványaim és a szüleik stb., akikkel napi szinten találkozom. 

• A legörömtelibb találkozás a MIOK-os gyakorlat során történt, ahol két általános iskolai tanárnőmmel találkoztam össze, akiknek nagyon nagy szerepe volt abban, hogy én a biológia és a Herman irányába indultam el.
• Dobogós társas emlékem a Zsóryban töltött három nap a m.a.g.u.s.-os csapattal.
• A legtöbbször valószínűleg a DnD-s csapattal találkoztam idén.
• A legváratlanabb találkozás az volt, amikor Mona felhívott, hogy éppen itt van Miskolcon.
• A legrégebb óta várt találkozás Zitával volt, akivel 22 éve nem láttuk egymást. 
• Egy másik, ritkaságszámba menő találkozás Ramival volt, aki megmutatta a tonbridge-i iskolát és a biológiai laborját. 
• Az egyik legkedvesebb emlékem, amikor Tsabiéknál egész nagy társaság gyűlt össze, egyrészt az ő szülinapját megünnepelni, másrészt megnézni Dávidkát a TV-ben.
• Boti szüleivel a kedvenc élményem a BP-i minigolf és flippermúzeum.

KULTÚRPROGRAM

Na ez az a kategória, amire a naplóm nélkül szerintem semmire sem emlékeznék. Volt egy olyan célkitűzésem, hogy idén nézzünk meg 52 filmet. Végül "csak" 39 jött össze, de volt 7 sorozat, amiből egy vagy több évadot is megnézünk, ráadásul számos naplózatlan órát töltöttünk a Critical Role-lal.

• Kedvenc film: Reménytelenül - József Attila pszichoanalízise
• Kedvenc sorozat: Arcane
• Kedvenc koncert: Taiko drums
• Kedvenc standup: Ráskó Eszter 
• Kedvenc random kultúr élmény: Vers minden Áron
• Kedvenc színdarab: A majdnem tökéletes boldogság receptje (Pokorny Lia)
• Kedvenc kiállítás: Dongeness világítótorony
• Kedvenc könyv: The Next Conversation (Jefferson Fisher)

HÁLANAPLÓ

Van a naplómban egy rész, ahová minden napra beírok egyetlen dolgot, ami aznap valami boldogságot hozott számomra. Idén sok olyan nap volt, amikor eröltetni kellett, hogy valamit írjak, annyira nem találtam a napban semmit, ami örömet okozott volna, pedig olyan apróságokat is ér beírom, hogy napsütés és hóvirág. Mindazonáltal a hálanaplóban is sok élmény nyomára bukkantam:

• Beiratkoztam a könyvtárba, amit idénre célul tűztem ki, és ím, sikerült.
• Készítettem egy (két) tepsi mennyei aranygaluskát. 
• "Megszületett" Lali a féreg a dopamindíler: először csak az én képzeletemben, aztán Vikinek köszönhetően fizikai testet is kapott.
• Megszületett Eszterék babája. Eszterrel voltunk selyemfestésen is!
• Boti szülinapja alkalmából voltunk négyesben a Nyíregyházi Állatkertben, ahol a két rosszcsont jegesmedvebocs végtelen játékában gyönyörködtünk.
• Lediplomázásom örömére vettem egy új laptopot, ami szintén tervben volt.
• Idén először voltam a Cinefesten, három filmet is láttam. 
• Szintén először voltam hangtálfürdőn, aztán másodszor is, utóbbi a Szent Instván-barlangban volt.

KÉKTÚRATERVEK

November óta tervszerűen készülök arra, hogy jövőre végigjárjam a Kéktúrát, egyben. Karácsonyra Botitól több kéktúrás cuccot is kaptam, a kedvencem a térkép, amin az útvonalat, a szinteket, a geológiai és ökológiai infókat is megtalálni. Ezzel zárom az évet.