Kolitúra

Ha jól emlékszem, József Attila Óda c. versének Mellékdalában ír arról, hogy hazafelé utazik a vonaton zötykölődve.
Nagyon szeretek úgy utazni, hogy bámulok ki az ablakon, nézem a felhőket, ahogy percek alatt a baba oroszlánná változik, vagy meredek a messzeségbe, és homályosan úsznak vagy inkább rohannak el mellettem a fák, bokrok, faluk, városok és házak, a távolban hegyek, dombok szemlélik a tájat, vagy messzi felhők lebegnek, s mind e látvány közben zenét hallgatok, és velem együtt száguldanak mindenféle gondolatok, ha más nem, épp az, hogy milyen fantasztikus érzés ez.
Ma például Pestről hazafelé ezt éltem át. A naplementét néztem. Remek helyem volt. Sőt, nem is egy helyem volt, hanem mindjárt 3. Nagyszerű ülőhelyem volt egy vonatkocsi dohányzó és nem dohányzó részlegeinek ajtói között, a vonatajtó mellett, az utazótáskámon; a második helyem pedig közetlenül az e melletti állóhely volt. Az utolsó 20 percre Mezőkövesdtől hazáig pedig átlagos, így már meglehetősen snassznak mondható ülőhelyem volt.
Az egyik táskánücsörgős időszakban nagyon különleges érzések voltak. Ültem, zenét hallgattam, és sok ember volt körülöttem. Ahogy elkezdődött a Tánc (Bijou) kizártam a külvilágot. Nagyon kellemes érzéseket váltott ki belőlem (pl. eszembe jutatta Herceget és a telet), ráadásul elég régen hallgattam utoljára. Közben a lemenő Napot néztem. Gyönyörű izzó fénygömb, nagyon, nagyon messze tőlünk, és mégis milyen nagy... lenyűgöző.
Egy Metallica számnál becsuktam a szemem. A vonatpálya melletti fák-bokrok elzárták az utat a látványhoz, viszont a Nap elég ügyes volt, hogy itt-ott átsüssön az ágak között. Csukott szemmel is érzékeltem az erős fényvillanásokat. Annyira jó volt, amikor a fény pont a ritmushoz illő időben villant fel. Ilyet sosem tapasztaltam még.

Apropó tapasztalat. Belecsaptam itt a lecsóba azzal, hogy a hazaúttal kezdtem a dolgokat. Pedig oda is utaztam ám. Egyedül. De ügyes voltam igazán, nem kóvályogtam semerre, mindent megtaláltam.
A koli nagyon tetszik. Nagyon jó az ottani társaság, nem gyíkarcok, ahogy elképzeltem őket. A szobák is kényelmesek, szimpatikusak. Nagyon kultúrált hely, nincsen összefirkálva semmi, a mosdóhelységek tiszták, az ágy kényelmes, és van hely. A szervezés is jó volt, nem hagytak minket unatkozni. Mindkét este nagyon elfáradtam (először a Feneketlen-tóhoz sétáltunk el, másnap pedig játékok voltak, nagyszerű összemberes program).
Jelenleg azonban sokkal fontosabb a cél, amiért odamentem. Azért mentem, hogy bebizonyítsam hogy én is érek valamennyit, jó vagyok valamire, és vegyenek fel, hogy legyen hol laknom. Azt hiszem, emberileg megkedveltek. Nagyon jól kijöttem mindenkivel, igyekeztem aktívnak lenni a játékokban, beszélgetésekben, ismerkedésben. Szakmailag? Mégis ki kíváncsi egy biológusra, akinek földrajzos eredményei vannak? Szockoliba mért nem jelentkeztem? A válaszok: nem tudom - kevesen, kis esély - nincs esély. És hogy végül kik kerülnek be a több mint 30 jelentkezővöl az alig 11-14 helyre... holnap kiderül.