Arra jöttem rá, hogy nekem már jóideje a Subscribe a kedvenc zenekarom, úgy mindenfélét beleszámítva, és nem szeretném se a Metallicát, se a Systemet, se senki mást megbántani, dehát ezek a srácok mégiscsak nahát, még akkor is, ha most kifejezetten sokat bénáztak a színpadon, például az Álomtégla dallamát a közönség jobban követte mint a két énekes, pedig még áramszünet sem volt, hogy jól bepálinkázzanak időközben. A Highfly pedig elég funky-s lett, de ez legalább tetszett (bár a CD-verzió akkor is jobb).
Most először láttam-hallottam a Soilwork nevű zenekart. 10 perc elég volt belőlük: igazán zúzós zenét játszanak, amiért kapnak is tőlem egy pirospontot, de sajnos a dallamot nem ismerik és az énekes is csak üvölteni tud, úgyhogy nem raktak szép fészket itt belül.
Kissé csalódást okoztak a patkányok is: Paddyék ugyanis nem szóltak szépen. Az egyik mikrofont skótdudára állították be, úgyhogy amikor a srácnak furulya, vagy amennyire láttam thin whistle volt a kezében, azt bizony semennyire sem lehetett hallani, de a szám vége felé addig addig hangosították, amíg megjelent ez a szólam is (gyakran a harmónikát sem lehetett rendesen hallani). Másrészt sajnos azt kell mondjam (pedig eddig tiltakoztam volna ezen állítás ellen, de igaz), hogy ez a zenekar kicsit olyan, mint egyesek szerint az ACDC - van 3 számuk: jelen esetben egyik a Freedom (ami most valahogy nem nyűgözött le anyira), a másik a Drunken sailor (amit most nem játszottak), az összes többi pedig mind ugyanolyan. (Ezért nem hallgatok Kowát sem, mert elég unalmas az énekdallama.)
Ha egyszer végre az Acélvárosban megnyílik a rocktörténeti múzeum, akkor annak bizony az egyik falán ott lesz az én kezem nyoma is, ezzel pedig letagadhatatlanul világhírnévre tettem szert. Imádjatok, rajongjatok. Még kitűzőt is kaptam érte.
Tömegiszonyom eddig is volt, de csak most tudatosult bennem, hogy nem azért viszolygok az emberektől, mert sokan vannak, hanem attól a tudattól, hogy idegenek hozzám érnek. Függetlenül attól, hogy az illető idős vagy fiatal, csúnya vagy szép... Ez persze nem minden élethelyzetben van így, az egyetemen is elviselem a csoporttársaimat, a buszon sem fakadok sírva, ha ki kell bírni néhány megállónyi tömegnyomort, de még egy idegen gyerek érintése is zavar - mit képzel, hogy belemászik a személyes terembe?! Az egyik koncerten egy kb. velem egykorú lány állt/táncolt előttem, akit alapvetően biztos szimpatikusnak tartanék, és a világon semmi félnivalóm nem volt tőle ott sem, de mégis, ha fél méternél közelebb volt hozzám, már nagyon is zavart. Furcsa dolog ez, szerintem butaság is, de nem nagyon tudok vele mit kezdeni, sajnos nagyon rosszul vagyok összerakva.
Ezeken kívül egyébként én nagyon tudom szeretni a GyárFesztet, még akkor is, ha nem a gyárban van, hanem az egyetemen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése