A rádióban volt egy riportműsor, amiben olyan nőket kérdezgettek, akik valamiért az abortuszt választották. Akiket megkérdeztek, azok mind intelligens, komoly döntést hozó embernek tűnt. De az az emberi butaság, ami ebben a témában megjelenik... hihetetlen butaságokat képesek elhinni vagy kitalálni saját maguk megnyugtatására.
Az egyik nő, akinek jelenleg épp két gyereke van, arról beszélt, hogy egy terhes nő számára pusztán pszichológia, hogy lemond a gyerekéről. Idézni ugyan nem tudom, lényegében ezt a terhességet és magzatfejlődést ő úgy képzelte el, hogy amikor túlesik az abortuszon, akkor még csak egy sejt, egy tudat nélküli lény van benne. Szerinte pszichológia az egész, ő elhiszi amit állít, meggyőzi magát és kész, el van intézve.
Egy általános- és középiskolai ismeretekkel rendelkező embernek tisztában kellene lennie azzal, hogy a terhesség mit jelent. Már rögtön a terhesség első pillanatában - nevezzük beágyazódásnak -, az élőlény már soksejű! Szervei és tudata még nincsenek, de mire valaki odáig eljut, hogy észreveszi a terhességét, már többezer sejtes kis embriót hordoz. Egy nő minden hónapban kétségbeeshet, ezért tételezzük fel, hogy a legtöbben kb. 2-5 hetes terhesként keresik fel az orvosukat.
A riportból az derült ki számomra, hogy az abortusz nem úgy megy, hogy na, terhes vagyok, doki szedje ki belőlem, holnap megyek haza, holnapután már nem is emlékszem az egészre, hanem ezt megelőzi egy rövidebb-hosszabb procedúra, beszélgetések és gondolkodási idők.
Ha mindezt beleszámoljuk, eljutunk oda, hogy az abortusz pillanatában a legtöbb nem kívánt embriónak már dobog a szíve, megjelentek a végtagok kezdeményei, a velőcső (gerincvelő) már zárult. Mindezt az első hónapban, vagyis kb. a 4. hétig!
Ez a bejegyzés nem az abortusz ellen szól. Ez a bejegyzés arról szól, hogy gondolkozzunk el, és ne ámítsuk magunkat ilyen orbitális baromságokkal, hogy egy sejtecskét irtunk ki, meg hogy ha nem gondolkodik akkor tán még nem is ember.
1 megjegyzés:
Szerintem ezek az emberek tisztában vannak vele, hogy egy pici babát öltek meg, de ha nekem választanom kéne, hogy elhitetem magammal ezt a kitalált "csak egy sejt" dolgot vagy azt mondom, hogy megöltem a gyerekemet, énis inkább az előbbit választanám. Normális ember sztem nem bírná feldolgozni, hogy a saját gyermekét ölte meg, akárhány sejtecske is legyen az éppen.
(de a legjobb, ha meg sem történik az ilyesmi)
Megjegyzés küldése