Így lettünk 5 évesek

Kids, 

Három napos ünnepségsorozatot tartottunk a saját tisztelenünkre. Péntekre Herceg szabadnapot vett ki, nekem pedig se suli, se labor nem volt. 

Ebédre Marika nénihez mentünk, jól belakmároztunk hamburgerekből, aztán pukkadozva gurultunk el a piacra, ahol szermányoltunk sütiket és epret. Onnan hazajöttünk, kipróbáltuk a Heroes IV-et. Nagyjából ezekkel telt a nap. Este még elkezdtünk gitározni, de hamar abba kellett hagyni, mert Subscribe-koncertre voltunk hivatalosak. Erről és a csütörtöki IHM-koncertről lentebb írok bővebben.

Szombaton eredetileg Szegedre mentünk volna, de végül nem indultunk el, mert fájt a gyomrom. Nem tudom, miféle nyavalya törhetett rám, de egész nap fájt, függetlenül attól hogy éhes volt-e a hasam vagy sem. Másnapra egyébként enyhült, mára pedig úgy érzem, elmúlt. 

Szóval a szombatot azzal töltöttük, hogy reggeli után én ügyesen visszaaludtam, Herceg addig Skyrimezett, utána pedig sétáltunk egyet az Orczy-parkban. Rengeteg kacsát láttunk, egészen csöpp kis pelyes babákat is, akik csudagyorsan úsztak a mamájuk után. Voltak kacsaetető kisfiúk és kislányok is, ők is cukik voltak. Innen elmentünk ebédet keresni, végül pizzát ettünk. Délután (alvás helyett) megnéztük az Imaginaerum c. filmet, aminek a zenéje a Nightwish azonos című albuma. Később befejeztük az előző nap elkezdtett Heroes-pályát, vacsira pedig befejeztük a pizzát.

Vasárnap délelőtt elmentünk a boltba, ahol megvettük a sütihez-valókat. Nem volt sok időnk utána itthon, mert fél 1-re asztalunk volt a Mezcal étteremben. Ez egy mexikói hangulatú étterem, voltunk már itt egyszer, még amikor Hercegnek a BSc-s diplomaosztóját ünnepeltük egy ebéddel. Most egy kétszemélyes Mezcal tálat rendeltünk. Volt rajta sajtos quesadilla, csirkés fajita, két féle grillezett hús, köretnek pedig krumpli, rizs és bab. Én már majd kipukkadtam, amikor Herceg még betolta a tál háromnegyedét, majd közölte, hogy még egy browniet vaníliafagyíval megenne. Én imádom ezt a fiút. Ja, egyébként amikor megkóstolta az avokádókrémet, közölte, hogy úgy érzi, mint aki most evett meg egy egész teábortüzes hangulatot, a csepegtett zsíroskenyérrel, a hagymával, a parázsló fa illatával együtt. Majd megkóstolta a babpürét, felsóhajtott, és ezúttal egy bútorboltban érezte magát. Megpróbált meggyőzni, hogy ha már szekrényt nem akarok venni, legalább egy széklábat, vagy csak egy párnát. Visszatérve a sütire, az bizony jó választás volt. Egyébként én mangós limonádét ittam, és szerintem már azért is megérte oda elmenni. Nagyon finom volt minden, amit ettünk és ittunk. Nem túl olcsó hely, de vannak jó kis kedvezmények, mindenképpen ajánlani tudom.

Délután a Baudai Barangolón vettünk részt, 4 fős csapatunk volt. Ennek annyi a lényege, hogy matricákra írt utasítások alapján kell bejárni egy útvonalat, és minden állomások kérdeseket is találunk amelyekre válaszolni kell. Tulajdonképpen egy helyismereti verseny. Nekünk nem sok helyismeretünk van, az útvonalat mindenesetre sikerült bejárnunk, nem tévedtünk el és megtaláltuk az összes állomást. Kedden kapunk majd eredményt is. Este elkészítettem a sütiket, remekül sikerültek, már alig várom, hogy ajándékba adhassam a szülinaposnak, és ő örüljön neki.

Így történt tehát, hogy 5 évesek lettünk. Olyan sok finomat ettünk és olyan jó dolgokat csináltunk együtt, hogy remélem, sokszor leszünk még 5 évesek. 

Koncertbeszámolók 

Csütörtök este a Gozsdu udvarban volt IstenHátaMögött koncert. Ide csak Herceg kedvéért mentem, mert egyébként nem szeretem ezt a zenekart. Kb. 3 számuk van, amit szeretek is, ezeket eljátszották, de még így sem nyertek. Próbáltam valami szép jelzőt találni a koncertre, de a szarnál jobbat nem találtam. Na jó, egy masnit még megérdemelnek. Masnis szar. A koncert közben egyébként megállapítottam, hogy sokkal jobb lenne a világnak, ha a csávó inkább rapper lenne, az világzene amúgy is, mert ha szeretném a rappet akkor szeretném ezt a gyereket hallgatni. Így viszont végképp el van rontva a dolog. A zenéjükben a metálfaktor kevés, vannak zseniálisnak tűnő pillanatok, nagyon ütős, feszes ritmusos témák, amit aztán pillanatokon belül elcsesznek a duplázóval, amire ebben a zenében totál semmi szükség, vagy valami rettenetesen gyenge, szétcsúszott, belassult, oda nem illő másik témával. Lámalámalámaszemesötétkék. 

Péntek este Subscribe koncertre mentünk az A38-ra. Valójában ide is Herceg kedvéért mentem, mert ez a koncert elvileg az új lemezhez tartozó turné része, és nekem az új lemez (legnagyobb sajnálatomra) nagyon nem jön be. Herceg végül azzal vett rá, hogy a koncert felében régebbi dalokat fognak játszani. Odamentünk, bejutottunk, éppenpont akkor kezdtek Subiék. Megpróbáltunk előre menni, nem mondanám, hogy sikerült, valahol a középnél kicsit visszább sikerült elhelyezkedni. Rossz ötlet volt. Előttünk egy nálam magasabb, széleshátú srác állt, aki jobbra-balra dőlve élvezte a zenét (nem részegen dőlöngélt, hanem ez volt a tánctudása). Emiatt aztán 120-as tempóban villant fel előttem a színpad bal csücske és jobb csücske, ennél többet nem láttam. Közben mellettünk folyamatosan előretörő népek haladtak el, a száleshátú pedig centiről centire lépegetett hátra, gondoltam mielőtt az orromat kezdi el simogatni a hátával kirakom a könyököm, hátha azt észreveszi. Észrevette. Olyan morcosan nézett rám mint aki mindjárt meg talál ütni, úgyhogy megpróbáltam behátrálni a mögöttem álló tömegbe. Ezután nemsokára úgy döntöttünk, hogy hátrébb keresünk helyet. Hát ott nem volt. Valahogy találtunk magunknak egy negyed négyzetmétert. Innen is hamar kimenekültünk, mert egyszer csak elkezdtett elfogyni a talpalatnyi helyünk, miközben egy mögöttem álló 40-es nő rámlöttyintett némi bort. Már épp kezdtem volna bepánikolni a helyhiánytól, de Herceg szerencsére észrevette, hogy a fal mellett picit több a szabad hely. A koncert maradék részét ott töltöttük. És hogy milyen volt a koncert? Szar. Nem úgy, ahogy az előző, mert ez mégis csak a Subscribe és a Hajó. A baj elsősorban a hangosítással volt. Az egész teret, minden felénk irányuló hangot a basszusgitár uralt, és sajnos nem a jó értelemben. Nem a lüktetést adta meg, hanem az alapzajt, alaprezgést, nem is tudom minek nevezzem, alapmorajlás, alapzúgás, talán ez a jó szó. Összefolyt az egész, szétválaszthatatlan, kizárhatatlan, rezgő vasketrec volt. A dobból csak a cineket véltem hallani, még a lábdobot is csak akkor vettem észre ha direkt figyeltem rá. Ami azért a lábdobnál elég nagy szégyen. Nem mintha szeretném, ha a dübőgésére dobban az egész torkom, de a ritmusadásnak elég fontos összetevője. A gitárokból konkrétan semmit nem hallottam egy ideig, talán akkor lehetett már felismerni, amikor egészen a fal mellett álltunk. Az éneket még éppen lehetett hallani, de nem mondanám évezhetőnek a mindent betöltő basszusgitárbömbölés mellett. Az egyik kedvenc dalomban pedig, talán az egyetlen dalban amiben szeretem a szintit evör, nem volt benne a szintiszólam. Teljesen kiábrándított. Egyébként Bálint, aki híres arról, hogy mindenhová felmászik és ugrál, sikeresen beverte a fejét valahová, úgyhogy többször is 1-2 percnyi pihenő volt a dalok között, hogy a feje búbjának vérzését elállítsák. Na, szóval ez nem volt egy jó koncert, talán majd máskor.