Nem leszek légiirányító, ez mostmár biztos. Volt olyan feladatrész amiben szupermagas pontokat kaptam, de a másik kettő lehúzta, és nem mehettem tovább. Végtelenül szomorú vagyok, de azt is tudom, hogy benne vagyok az embereknek abban a kb. 10%-ában, akik a kognitív képességeik alapján kiemelkedőek a többiek közül. Ez a teszt nem olyan, hogy mára megtanultam, ma ötös, holnap pedig elfelejtem. Ez vagy sikerül vagy nem, egyszer lehet próbálkozni. Bennem megvan a képesség, csak már nem érek vele semmit.
Amikor az első tesztet megírtam, még nem volt bennem aggodalom, mert úgy voltam vele, ha nem sikerül, hát egye fene, én megpróbáltam, ennyit megért. Csakhogy sikerült, és kicsit jobban beleéltem magam a lehetőségbe, miközben folyamatosan azt mondogattam, hogy iszonyú kicsi az esély arra, hogy továbbjussak a másodikon is, és még akkor sem biztos semmi. Persze az egész jövőm volt a tét, ezért folyamatosan agyaltam a B és C terveken, de amíg ez a levegőben lógott, addig semmibe nem akartam jobban belemélyedni. Közben persze kicsit jobban a szívemhez nőtt ez a terv mint a többi, és most olyan kedvetlen vagyok a jövőt tekintve, hiszen még mindig nem tudom, mi lesz.
Ennek ellenére kicsit meg is könnyebbültem, hogy véget értek a próbák. Hogy miért?
- nem kell kifizetnem 30 ezer forintot az orvosi alkalmasságiért
- nem kell a következő tanévben egyéni tanrendet kérnem, lesz időm kicsinosítani a szakdolgozatomat és felkészülni a záróvizsgára, miután túljutottam a három legnehezebb és kötelező tárgyon, ami még maradt.
- nem kell azon aggódnom, hogy a 2 éves képzés összefér-e az egyetem befejzésével, az esküvővel, a nászúttal és az utána terveink szerint esedékes babavárással.
Ideje elkezdenem állást keresni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése