Vészesen közeleg az EP választás én pedig nem állhatom meg, hogy ne adjak Nektek egy kis körképet, nehogy véletlenül elkerülje valami a figyelmeteket. Sajnos nem tudtam meg minden pártról annyit, amennyit szerettem volna, ezért kissé kiegyenlítetlen lesz az információmennyiség. Ennek ellenére hosszú poszt lesz, készüljetek.
Kezdjük mindjárt a Fidesszel, amiről egy cikkben azt olvastam, hogy nincs is programja. A rádióban mindenesetre van egy hirdetésük, amiből egy dolog ragadt meg a fejemben: a magyar földek védelme. Tájékozatlan vagyok a földügyekkel kapcsolatban, de nemrégiben épp arról szóltak a hirek, hogy vége lett egy moratóriumnak, ami azt jelenti, hogy most már külföldiek is vásárolhatnak magyar földeket. Nem kéne csak meghosszabbítani, vagy mi van? Neki van a leginkább hatalma ehhez, hát rajta akkor! A másik, ami a Fidesz-kampány kulcsszava, az "üzenjük Európának". Ne üzengessünk már, menjünk oda és mondjuk meg. Amúgy meg most is ott vagyunk, ez a mottó meg teljesen úgy hangzik, mintha egy másik földrészről integetnénk át, hogy helló, jövünk, készüljetek csapataitokkal. Én nem tudom ez a Viktor miért akar állandóan háborúzni.
Nézzük most az MSZP-t. Róluk se sikerült sok érdemlegeset találnom. Az ő pártprogramjuk java részét az teszi ki, hogy Orbánt ócsároljak, hogy mindent rosszul csinál. Borzasztóan utálom a negatív kampányt, de erről már írtam. Állításuk szerint ők "valós, értékteremtő munkahelyeket" szeretnénk létrehozni. Ebből én azt értem meg, hogy szerintük a közmunkaprogram úgy rossz, ahogy van. Már csak azt nem értem, mégis mit vár az értéktelen diplomával és a még érettségivel sem rendelkezők tömegétől. Velük szeretné feltölteni az informatikai munkaerőhiányt, esetleg a partravetett halként vergődő építőipart szeretnék fellendíteni velük? Lépjünk tovább, náluk olvastam ilyet, hogy mivel az itthoni munka törvénykönyve a munkáltatót védi a munkavállalókkal szemben (ami egyébként szerintem is igaz), ezért szeretnék, ha megszületne az "európai munka törvénykönyve", melyben a munkavállalókat védenék. Ezt alapvetően nem tartom hülyeségnek, attól viszont nagyon is félnék, hogy ez is valahogy véletlenül a munkáltatók érdekét védené inkább, mert különben sarkon fordul a tőke és köszönte szépen. A következő, amit említenek az, hogy az alapvető élelmiszerek áfáját jelentős mértékben csökkenteni kéne. Ez nagyon jól hangzik, csak két baj van vele: először is az égvilágon semmi köze az uniónak ahhoz, hogy mennyi a hazai áfa, másrészt pedig az hatalmas csökkenést okozna az államkassza bevetelében, és azt úgy mégis miből kívánják kipótolni?
A Párbeszéd Magyarországért nevű formációnak a szlogenje a legszimpatikusabb nekem, annak ellenére, hogy semmit nem jelent. "Magyarok vagyunk, és európaiak". Rendben, köszönjük Emese, és most? Róluk aztán végképp nincs sok infóm, mindössze annyit tudtam meg, hogy szeretnék, ha a béreket európai szintre emelkednénk. Ez csodálatos, mindenki erre vágyik, de mondja már meg nekem valaki, hogy az EP mégis mit tudna tenni ennek érdekében? Hogy képzelik el ezt a béremelést? Ki fog tudni többszázezres bruttókat fizetni az alkalmazottainak? Az oké, hogy némely mérnök magyarországon is félmillát keres havonta, de ugyan melyik közintézmény fogja azt mondani, hogy na, ha már így ellep minket a pénz, mostantól 110 ezer forint helyett a 30 éve tanító Marika néni 250 ezret fog kézhez kapni. Vagy hogy a 100 ezer forintért éjjel-nappal készenlétben álló mentősök, tűzoltók és kórházi ápolók holnaptól 300 ezer forintból fognak egy hónapban gazdálkodni... szép új világ lenne, az biztos...
Az LMP sem mond magáról sok konkrétumot, a honlapjukon van egy részletes, hosszú pdf, de első ránézésre csak 2 dolog jön szembe: a korrupció elleni küzdelem és a menekültek védelme. Nem állítom, hogy ezek most a legaktuálisabb problémák, de szerintem is illene ezekkel foglalkozni. Ott a hiba, hogy a politikából egyszerűen nem lehet kiirtani a korrupciót. Pontosabban lehet, de ahhoz az kéne, hogy egy kis városállam legyünk mondjuk a Vörös-tenger vagy az indonéz szigetvilág partján és ki se lásson senki a pénzéből. De ezt hátha a PM-esek megoldják, nem?
A Demokratikus Koalíció plakátszlogenje: "Európa jobban teljesít". Ezt a poént már a Fidesz ellőtte egy hónapja, és neki se nagyon volt igaza. A kérdés persze felmerül, hogy mégis mihez képest teljesít jobban. 4 évvel ezelőtti önmagához, vagy Magyarországhoz, netán az USA-hoz? Erre választ viszont nem kapunk. A párt mindenesetre az Európai Egyesült Államok utópiáját szeretné megvalósítani. Nem igazán tudom, hogy ez alatt mit kell érteni, de feltételezem, hogy olyasmiről lehet szó, mint pl. az EP-t sokkal nagyobb hatalommal felruházni... meg... hát nem is tudom, amerikában ez hogy megy. Mindenesetre ugyanolyan rendszert biztosan nem lehetne létrehozni, mivel Európa népei és történelme teljesen különböznek az újvilágiakétol. Amit még érdekes és érdemes lehet tudni erről a pártról, hogy a listavezető helyen Gyurcsány Ferenc áll, aki állítólag biztosan marad a hazai parlamentben, mert frakcióvezető szeretne lenni. Ja, és szerinte 3-4 helyet is kapnak majd az EP-ben... szerintem egy picit az agyára ment a sok politizálás ennek az embernek. Hozzá kell tennem, egy pirospontot kap tőlem a következő kinyilatkoztatásáért: "az nem működik, amit a miniszterelnök csinál, hogy szabadságharcot akar folytatni a többiek pénzéből a többiek ellen, olyan nem volt a magyar történelemben, hogy a Rákóczi szabadságharcot a Habsburgok pénzéből vívták volna meg."
A DK véleményével ellentétben a Jobbik ettől az európai amerikanizálódástól teljesen elhatárolódik. Ők úgy mondják, a "nemzetek Europáját" szeretnék megvalósítani. Ebből persze azonnal kihagynanak néhány országot, de hát azok mit számítanak, ugye, ilyen románok, bolgárok, horvátok, szlovákok... Na, szóval erre azért szerintem nem lenne elég egy ejnye-bejnye. A Jobbiknak állítólag van szép részletes leírása az elképzeléseiről. Ezt nem találtam meg, annyit viszont megtudtam, hogy ők is szeretnék a bérek európai szintre emelését. Nekik is sok sikert kívánok ehhez. Annak ellenére egyébként, hogy néhány ország zászlaját kitakarták a poszterükön, nagyon is büszkék arra, hogy az ő listájuk 16. helyén a lengyel nemzeti párt egyik jelöltje szerepel. Aki véletlenül átugrott volna a számon,16.! Ez az ember kb. akkor kerülhetne be, ha 16-szor annyian szavaznának a Jobbikra, mint a 2. legtöbb szavatatot kapó pártra. Más arányok mellett is lehetséges, de azért tisztázzuk, hogy 21 hely kiosztásáról van szó 8 párt versenyében.
Az utolsó két pártnak én a létezését sem értem, de bizonyára van szavazótáboruk, mert sikerült listát állítaniuk.
Az SMS nevű pártról csak annyit tudok, amennyit a rádióban hallható reklámjukból megtudtam, mégpedig azt, hogy ők szeretnék a halálbüntetés visszaállítását. Ezeket az embereket kétdologról kéne felvilágosítani. Az egyik, hogy az Unió tiltja a halálbüntetést, tehát szerintem esély sincs arra, hogy ezzel a kérdéssel akár 1 percet is fogalalkozzanak. A másik, hogy a napokban az Unió felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon létezik a tényleges életfogytiglan, mert hogy ez az Unió emberi jogokkal kapcsolatos elképzeléseinek teljesen ellentmond. Jól nézünk ki, kérem szépen. Kíváncsi lennék egyébként egy közvélemény-kutatásra ebben a témában. Én személy szerint támogatnám a halálbüntetést, ugyanakkor veszélyesnek is tartom, mert ha valaki mégis ártatlanul hal meg, azt már nagyon nem lehet visszacsinálni. Én ezt csak a kegyetlenül, vagy többszörösen elkövetett gyilkosság esetén alkalmaznám.
És végül következzék A haza nem eladó nevet viselő párt, amelynek az én szememben abszolút semmi létjogosultsága nincs, ilyen állat nem létezik. De egyébként létezik, és mindösszesen annyit tudok róla, hogy a párt vezetői ellen egy előző évi demonstráció miatt eljárás folyik, ők pedig ezt zokon vették, és így ennyi. Nincsen programjuk, nincsenek céljaik, csak durci van. Püff.
Na, hát ennyit tudtam Nektek elmesélni, remélem, mostmár kellően elment a kedvetek az egésztől, és azt is remélem, hogy elmentek szavazni. Nem érünk vele semmit, de ha másra nem is, legalább egy közvéleménykutatásra jó lesz. Ahogy nemrégiben kedves bölcs emberektől megtudtam, az EP arra jó, hogy kiküldjük messziföldre azokat a politikusokat, akik már itthonra sem kellenek. Szavazzatok legjobb belátásotok szerint.
1 megjegyzés:
A Fidesznek nincs rendes programja. Mert megteheti. ez a magyar földek blabla ez gyakorlatilag a legsablonosabb ötlet amit csak választani lehet, de az átlag magyarnak ez kell. Az erős kezű vezető kell, aki megmondja mit kell tenni, hogyan és mikor - szerintem a Fidesz programja már áprilisban is csak OV volt. Másrészt a szegény embernek bűnbak kell, a dühös, elkeseredett embernek bűnbak kell, aki felelőssé tehető az ő alacsony státuszáért, rossz életkörülményeiért, mindennapi harcaiért. Így lett az IMF-fel szembeni "szabadságharc", Európával szemben úgy általában, és az mindegy, hogy a vezetés amúgy csendben behódol ezeknek a szerveknek, ha közben az ország polgárai felé azt mutatja, hogy fú, mi kemények vagyunk és jól megmondjuk, mit szabad. Jól látható most a brüsszeli pénzek befagyasztásából is, mekkora szarban van az ország EUs pénzek nélkül. Itt gyakorlatilag minden abból épül.
Éhes ember pedig nem pártprogramra szavaz - és Magyarországon, Budapesten kívül rengeteg ember éhes -, hanem rezsicsökkentésre. Innentől fogva az, hogy ezt a csökkentést hol fizetjük vissza (sajnos a többszörösét is), nem számít, mert az érkező elmű számlában le van írva 18-as betűmérettel, mennyit spórolt.
A baloldalnak nagy problémája is ebből fakad - hogy főként budapesti hátországgal kampányolnak, budapesti problémákról és budapesti értelmiségi nyelven. OV olyan beszédeket mond, amit egy négyéves is megért, pontosan emiatt, mert a baloldali programokból az ország nagy része semmit nem ért. Ezen jó lett volna változtatniuk. Gyurcsányék szlogenje, az Európa jobban teljesít szerintem nagyon jó, mert én ezt egy rákontrázásnak érzem a fidesz szlogenjével szemben. Gyurcsányt civilben nagyon bírom, mert egy értelmes ember, politikusként már leszerepelt, így számomra - és nagyon sok más ember számára - nem hiteles. A gondolatai nagyon jók, de már nem játszik.
A jobbik pedig egy nagyon érdekes és bosszantó eset. Engem mondjuk eleve taszít és undorít a párt jelenléte és sikere, de ezt most félreteszem és úgy írok. Szóval a jobbikról gyakorlatilag semmit nem tudni azokon a sablonszlogeneken kívül, amiket hirdet. A párt belső ügyeiről semmit nem tudunk, se a kizárásokról, se a pénzelésről, és emiatt a jobbik gyakorlatilag kívülről nyomhatja a szövegeit, egy perifériáról, ahol senki nem kéri számon és outsiderként hitelessé válhat sok ember számára. Sajnos.
Ahhoz képest, hogy EU zászlókat égetnek és hajítanak ki a parlament ablakából, valamint tervei szerint százezreket zárna ki a magyar politikai nemzetből, most EUs bérekkel kampányol, hogy bejuthasson az EU parlamentbe. Számomra ez nonszensz és pusztán felháborító. A negédesen mosolygó,"európai", amúgy mindenfajta kisebbségről vérben forgó szemekkel nyilatkozó morvai krisztinától pedig a gyomrom fordul fel. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan alakul most a Kovács Bélás ügy, sok érdekes dolog derülhet még ki.
Az SMS meg a másik pedig egyszerű kamupártok, teljesen inkompetens résztvevőkkel és idióta mondanivalóval. Semmire nem jók azon kívül, amit április hatodikán is tettek - elvittek egy csomó szavazatot. (A halálbüntetésre most nem térek ki, rengeteg jó szociológiai tanulmány található az interneten és megannyi könyv a könyvtárakban róla, én mindenkinek javaslom, hogy olvasson utána, ha ideje engedi :) )
Elnézést a hosszú kommentért, de most így ébredés után kijött belőlem :D Szép reggelt kívánok mindenkinek, holnapra meg jó szavazást :)
Megjegyzés küldése