Reggel korán indultunk, ez eléggé megviselt minket, mivel tegnap este már fél 8-kor kijelentettem, hogy amint hazaérünk én majd milyen jót fogok aludni, aztán inkább vévigézem az Eurovíziót - igen, van véleményem, ezt majd elmondom egy másik bejegyzésben. Szóval reggel vonatra szálltunk, ami természetesen késett, de a másik vonat, amin már a szüleink vártak minket, bevárt, úgyhogy sikeresen egyesítve erőinket Gyöngyös felé vettük az irányt.
Nem sokat láttunk a városból, mert csak az állomással szinte szomszédos Orczy-kastélyba és a Mátra múzeumba mentünk be. Nagyon szupi kiállítás volt. Láttunk mamutcsontvázat, vadászati kiállítást, az Orczy-kastély régiségéből egy kicsit, láttunk még rengeteg kitömött állatot, ásványokat, lenyomatokat, épített fát a három szintnyi élővilágával, egy kicsi pálmaházat, és a kastélykert is gyönyörű volt.
Miután ilyen jól megnéztünk mindent, kisvasúttal mentünk Mátrafüredre. Ebből sem láttunk sok mindent, ugyanis rögtön az ebédünk helyszínére mentünk, a Feketerigó nevű vendéglőbe. Remek hely, csak ajánlani tudom. Megfelelő méretű adagok, nagyon finom ételek, és igazán baráti árak szép környezetben. Kinti asztalok is vannak, de ma hűvös volt, ezért bent ettünk, ami nagyon szépen van kialakítva és berendezve.
Ebéd után visszamentünk Gyöngyösre, ezúttal busszal, ott viszont már nem került sor a beígért fagyizásra, mert olyan jól teleettük magunkat az étteremben. Felszálltunk a Vámosgyörkre tartó vonatra, ott elköszöntünk Anyukáinktól és hazavonatoztunk, ahogy ők is.
Érdekes időnk volt egyébként. Mikor reggel itthonról elindultunk, egy picit szemerkélt az eső, amikor a Keletihez értünk már jobban esett, miután felszálltunk a vonatra, rákezdett rendesebben, Gyöngyösön is esett, de rövid úton eljutottunk a fedett épületbe. Közben elállt az eső, és ez ki is tartott egész addig, amíg visszaértünk Gyöngyösre, Vámosgyörk száraz volt, pesten viszont már épp elindultunk a 24-essel haza, amikor leszakadt az ég. Kicsit ekapott minket a megállótól hazafelé, de végül száraz lábbal megúsztuk.
Este aztán még erőt vettem magamon, és befejeztem a statfiz anyag átnézését. Eredeti elvárásaim szerint ha már egy hármast összeszedek ezen a jegymegajánlón, akkor boldog leszek, de átnézve az anyagot a kettes reálisabb. Nem tesz boldoggá, de nem nagyon tudok tenni most ellene. Ha nem tetszik a jegy, akkor még elmehetek szóbelizni, hátha addig megvilágosodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése