2014. augusztus 23., szombat

Közlekedés a magyar utakon

Ahogy ígértem, a nyaraláson eszembe jutott témát most kifejtem, ami a mai napon újabb bosszantó tapasztalatokkal bővült. Ez a téma a magyar közlekedési jelenségek.

AUTÓVAL
Itt két dolgról szeretnék szólni. Az egyik a közlekedési táblák, a másik pedig a sebességtúllépések.

A közlekedési táblák
Két nagy baj van Magyarországon az útszélen álldogáló közlekedési táblákkal.
1. Túl sok van belőlük.
2. Senki nem veszi őket figyelembe.

Régebben azt hallottam, hogy nem érdemes túl sok útszéli jelzést kirakni, mert túlszabályozzák a közlekedést, és inkább növelik a balesetek kockázatát, semmint csökkentik. Szerintem igaz az, mert ha a helyzet nem tűnik egyértelműnek, az autósok sokkal elővigyázatosabbak. Pl. egy nagy kereszteződésben, ahol a lámpák sárga villogásra kapcsolnak, akkor a vezetők körültekintőbben mennek át a kereszteződésen. Remélem, hogy ez egy értelmes példa volt az állításra, de most arról akarok inkább beszélni, hogy kíváncsi voltam, tényleg sok-e a tábla. A nyaralás során jó sokat autókáztunk mindenféle rangú és rendű utakon az autópályától a falvak közötti agyonfoltozott, kátyús utakig, volt alkalmam nézelődni.

- Tényleg rengeteg a tábla. Néha olyan helyekre is ki vannak rakva, ahol semmi értelmük, mert nem csatlakozik be új út és nem módosít az előző táblához képest. Pl, hogy a főutakon minden becsatlakozó út után ki van téve az élére állított sárga négyzet, az autópályán pedig ugyanezeken a helyeken egy sebességkorlátozást jelző tábla - ez teljesen logikus. De mi értelme van kitenni ezeket később is, ha ott semmi új információt nem adnak?
- Egy osztlopra gyakran 2, néha 3 tábla is ki van rakva, majd 20 méter múlva újabb adag, 20 méter múlva megint.... Úgy jönnek a táblák egymás után, mint a GuitarHeroban a hangok, csak győzd követni.

A kedvencem az volt, amikor egy építés miatti útszűkülethez közeledtünk, és így követték egymást a sebességjelző táblák:
80
60
40
itt volt egy szűkület
70
még tart a munka, de kicsit szélesebb az út
40
újabb szűkület
és itt újra fel lehetett gyorsítani.
Miért nem lehet már az elején kirakni a 40-es táblát és a végén feloldani, nem lenne sokkal egyszerűbb és követhetőbb?

A "Vigyázz, ugrik a szarvas!" táblákat sem értem, miért nem lehet beleírni a kreszbe, hogy akárhol jársz, számíts rá, hogy elédugorhat valami. Ezeket a táblákat meg ki lehet tenni olyan helyre, ahol mondjuk van parkőrség, pl. NP vagy TK vagy ilyesmi, nyilván, hogy ne a társaságot terhelje a felelősség, de akkor ne azt mondják, hogy 2,4 km-en keresztül jöhet a szarvas, aztán 2,4 km múltva kirákják a 3,5km-es jelzést, annak a végén pedig az 1,8-ast, hanem tegyék ki a táblát, és a teljes szakasz végén vegyék le.

Sebességkorlátozás
Na ez az a dolog, ami szerintem 3-ból 2 autóst eleve nem érdekel. Ezek után pedig mindenki panaszkodik, hogy "jaj én már nem is nézek híradót, mert csak a baleseteket mutatják". Hát mert bazdmeg nem kéne száguldozni, és tök mindegy, hogy 10 vagy 100 km/h-val léped túl a sebességhatárt, kibaszottul veszélyes vagy!!!
Vagyok annyira naív és nagyon nagyon szeretném azt hinni, hogy azok a táblák okkal vannak oda kirakva, és nem a rendomgenerátor mondja meg, hogy hol melyik számot karikázzák be.

Most gondolatban szállj ki egy pillatra az autóból és egyenletes tempóval indulj el két lábadon egyenesen. Én elindulok veled szemben, tökéletesen egy pályán. Összütközünk. Anyázol egy sort, kicsit fáj itt-ott, de hamar túl leszünk a dolgon. Oké, most szállj biciklire. Ne haragudj, én már most félek, ezért nem én jövök veled szembe, de valaki biztosan. Nem mentek gyorsan, mondjuk mindketten 15 km/órával, mindketten lerepültök a bicikliről. Ha van olyan szerencséd, hogy a kormány nem áll beléd, akkor remélem, legalább bukósisak volt rajtad. Ja, és ha még nem mondam volna, mindössze 30 km/h volt a relatív sebességetek egymáshoz képest. Jó, visszaszállhatsz az autódba, és most a változatosság kedvéért egy fának fogsz nekimenni, 60 km/h-s sebességgel. Biztos lehetsz benne, hogy nagyon közelről megnézheted azt a fát. Feltéve, hogy még látsz, a légzsák megvédett és elég egyenesen csapódtál be ahhoz, hogy ne hasson rád még egy kis forgatónyomték is. Bár lehet, hogy forogni még mindig jobb, mint egyenesen előrezuhanni, aztán hátra. Ha még mindig elég bátor vagy, indulj el 100-110-120 km/h-val, főúton vagy autópályán, a dolgot innentől tovább nem részletezem.
Ó, BTW, a KÖVETÉSI TÁVOLSÁG, mint olyan, mond valamit? A legtöbbeknek sajnos elég keveset.

Az a helyzet, hogy élőben az autósjáték egy lehelletnyit komolyabb, mint a számítógép előtt, és nem tudod beállítani, hogy az autód ne törjön, és bizony mások is sérülnek.

Azon gondolkoztam, hogy van erre megoldás, csak azt nem tudom, kitalálták-e már, vagy alkalmazzák-e már. A dolog lényege annyi lenne, hogy a GPS nem külön kütyü lenne, hanem beépített alkatrész. Az pedig elég okos ahhoz, hogy ne csak azt tudja, hol vagy, de azt is, ott milyen rendű út van és mennyi az ott megengedett max sebesség a kresz szerint. Ez pedig lekorlátozná az autó sebességét erre a bizonyos maximumra. Innentől az autós saját felelőssége, hogy ha ideiglenesen útépítés miatt kirakták a 40-es táblát, lelassít-e annyira. Úgy működne ez, mint ahogy a F1-es autókon is van olyan gomb, amit a boxutcába behajtva megnyomnak és nem engedi bizonyos sebesség fölé gyorsulni az autót.
Bizonyára az autósok többsége foggal-körömmel tiltakozna ez ellen. Én meg kíváncsi lennék ezek után a baleseti statisztikára.

BICIKLIVEL
A mai tapasztalatok alapján ide is van néhány gondolatom. Miskolcon Diósgyőr felé vezet egy egész jó kis bicikliút. Nem mindenhol lett szerencsésen kialakítva, de én már annak is örülök, hogy van, és többnyire vagy a járdán kialakított külön sáv van, tehát nem az autósok között, vagy olyan utcákon, ahol kisebb az autóforgalom. Két dolgot viszont nagyon zokon vettem.

a.) parkoló autók
A bicikliút több helyen házak mellett visz el, ahol az autóúton van felfestett biciklisáv, és néhány autó a bicikliúton parkol. Értem én, hogy azért állnak ők ott, mert nincs külön parkolóhely és nem tudnak máshol, de szerintem a bicikliút tervezőinek és fenntartóinak erre gondolniuk kellene, mert ez balesetveszélyes.

b.) útszéli növényzet
Azt sem szívesen fogadom el, hogy a bicikliseknek az út szélén kell közlekedni, ahol felgyűlik a por, az aprószemcsés kavicsok és egy csomó egyéb dzsuva és hogy ott vannak az út esőelvezetői, de arra is nehezen találok szavakat, amikor az autósávra felfestett bicikliúton azért nem tudok szabályosan közlekedni, mert mindenféle faág és bokor terpeszkedik elém.

Van baj.

2 megjegyzés:

Midnight÷Moon írta...

Volt egyszer facebookon egy olyan komment pont tegnap, hogy jaj hát itt Szegeden meg a környékén szarba se veszik a bicikliseket (mert épp valamilyen főútról kitiltották a bicajosokat), nem folytam bele a vitába, de magamban arra gondoltam, hogy igazából szerintem itt mennyország a biciklizés Miskolchoz képest. Ugye Hámorból viszonylag gyorsan le lehet jönni DIósgyőrig, sőt, a felfele út se szörnyű, szépen kikerülnek az autósok, csak azért na, 70-nel megy el mellettem, én attól nem érzem magam nagyon jól. És oké hogy Miskolcon nem szélesek annyira az utak hogy egy teljesen korrekt külön biciklissávot kialakítsanak az egész városban, legalább összehoztak valamit, de én nem éreztem magam nagyon biztonságban ott, biciklin ülve. Az, hogy legalább alacsonyabb forgalmú úton halad a bicikli, az pozitív, de ha a város másik végébe akarnék eljutni, biztos lenne olyan szakasz, ahol kb halálfélelmem lenne, egyszerűen azért, mert szerintem Miskolcon az emberek egyszerűen nincsenek hozzászokva a sok biciklishez. Itt Szegeden szinte mindenhol lehet találni bicikliutat (biztos nagyobb múltja is van itt a biciklizésnek), de olyan jó látni, hogy itt az emberek nagy része bicajjal jár, én még egy tömött buszt, villamost, vagy trolit sem láttam ezalatt az egy hónap alatt, amióta itt vagyunk (gondolom majd ősszel-télen lesz az, mikor már nehezebb a bicajozás), és teljesen általános, hogy nagyon figyelni kell mind az autósoknak, mind a gyalogosoknak a biciklisekre. Külön tábla van mindenhol, mi a sétálóutca, mi a bicikliút, nem csak fel van festve az oszlopra egy 10x10 centis ábra hogy ez a hivatalos bicajosút oszt akkor jólvan. Jó lenne, ha az ország többi pontján is (főleg Miskolcon, ugye) is kicsit biztonságosabb lenne ez az egész. Egyébként Budapesten milyen biciklivel közlekedni, mondjuk Miskolchoz képest?

borii írta...

Pesten még sosem bicikliztem, mert nem merek. Azt hiszem ez így már elég sokatmondó.

A pesti útviszonyokról tudni kell először is azt, hogy rengeteg olyan út, utca van, ahol az autóút 2 sáv széles, de mindkét oldalán pakroló autók állnak, így az út maga egysávos és egyirányú. Sok ilyen utcában buszok vagy trolik is közlekednek. Ezek a parkoló autók a gyalogosoktól is elveszik a helyet olyannyira, hogy én pl. babakocsiban meg sem próbálnám utaztatni a gyerekemet, mert egyszerűen nem hagynak elég helyet.
Tehát, ha biciklivel mész, a parkoló autók feneke és a melletted 1, gyakran 2 sávban (néha + buszsáv) közlekedő autók között kell lavírozni.

A másik, hogy Miskolccal ellentétben pesten néhol vannak buszsávok, ami ténylegesen a buszoknak van fenntartva, de szerintem rettenetesen van megoldva néhány helyen. (A buszsáv ugye a legkülső, és többször lepődtem már meg buszon utazva, hogy miért jönnek be elénk autók, aztán kiderült, hogy ők csak a következő elágazásnál jobbra szeretnének kanyarodni, és erre ez a mód.) Az ilyen forgalmas buszos utaknál azt csinálták, hogy ebből a sávból leválasztottak egy keskeny szakaszt a bicikliseknek. Így a busz pont befér a belső sáv és a biciklisáv közé, de több helye nincs. Nincs az az isten hogy én ilyen bicikliútra rá merjek menni.

Vannak olyan bicikliutak, amik el vannak különítve az utóktól, azok viszont nem a mi környékünkön vannak, pedig az egyetem körül is van, és elég sokan közlekednek biciklivel. A Rákóczi hídon van egy ilyen külön biciklisáv, ez közel van hozzánk, csak odáig sem merek biciklire ülni. Ráadásul meg sem éri, mert van helyette rollerülnk, és azzal pikk-pakk elgurulunk a Boáros térre, ott felszállunk a 4-es 6-osra, 1 megálló múlva leszállunk és suhanunk tovább, ez így még gyorsabb is.

Most ugye hamarosan ténylegesen üzembe áll a BuBi, ami szerintem is szuperjó kezdeményezés, bár több gon is van vele, indexen találsz róla vidókat, de a szemléltetés kedvéért itt van ez a videó. http://index.hu/kerekagy/2014/07/24/igy_utotte_el_a_biciklist_a_bkv-busz/
Egy biciklisen elöl-hátul volt kamera, majd egy busz leszorította és elütötte, de 1:45-ig mindkét irányból fel tudod mérni a közlekedési viszonyokat.