2014. november 18., kedd

Megoldós

Annak ellenére, hogy milyen nehéz ez a kutatósdi, és mennyiszer akadok el, tulajdonképpen tök büszke vagyok magamra, mert a legtöbbször én találok megoldást a problémákra. Például én jöttem rá, hogy a kezdeti méréseink, amiből a TDK is lett, mehet a kukába, mert anyagfogyás volt, és tényleg. Aztán mikor elromlott a gép senki se akarta elhinni, de kiderült, hogy tényleg ott van a hiba. Ma meg újra megpróbáltam azt a mérést, amit már egyszer hónapokkal ezelőtt megpróbáltunk, de akkor nem sikerült. Ma ugyanaz a hiba ismétlődött volna meg, de én okosabb voltam, sejtettem, hogy ez hiba (pedig ilyen mérést még sose láttam, tehát nem tudtam, minek hogy kell kinéznie hozzá), volt egy sejtésem a megoldára, és bejött! 

***

Egyébként most épp az a legnagyobb problémám, hogy alig 5 hónap maradt az esküvőig, el kéne készíteni a meghívókat, nem is gondolnátok, milyen nehéz megfogalmazni egy olyan meghívószöveget, ami túllép a "szeretettel meghívunk ekkor, ide, erre az alkalomra. köszcső" formán. Ó egyébként ruhám sincs, nem mintha tennék ellene bármit, a dekorossal pedig még egyáltalán nem vettük fel a kapcsolatot. Aztán meghívóosztás, gyűrűválasztás, és egyáltalán, kit válasszak tanúmnak?!?!

Nincsenek megjegyzések: