17 nap maradt már csak. Gyakorlatilag már csak az ültetőkártyák megrendelése és a pontos ülésrend megtervezése maradt, semmi más. Oké, vasárnap még fotózkodunk, aztán lánybúcsú és legénybúcsú, aztán találkozás az anyakönyvvezetővel, aztán megint fotózás, utána dekoráció meg minden...
Jó lesz. Nagyon készülünk a meglepetésekkel, amiket az estére tartogatunk. A múlt szombaton hazavihezttem már a menyasszonyi ruhámat. Nekem nagyon tetszik, remélem mindenki más is így gondolja majd. A menyecskeruhám még ott maradt, mert az volt, hogy a menyasszonyi ruhába még több szűkítőt kellett rakni, mert "olyan vékony a derekam" (?!), és ezen felbuzdulva a menyecskeruhát is jó szűkre vették. Nem kellett volna, konkrétan nem ért össze a zipzár. Úgyhogy ezen még alakítanak, és majd a jövőhét szombaton elhozom azt is. Irtó cuki lett egyébként, egy próbababán díszeleg az üzletben, a varrónő azt mondta, kb. 15-en akarták már megvenni. És ezt a ruhát én találtam ki! Igaz, minta alapján, de az én elképzelésemet tükrözi teljesen.
**
A főnököm ezen a héten is külföldön van, nem feszülök meg a munkában. Meg is betegedtem, tegnap és ma is egész nap az orromat fújom, de azt mondom, inkább most legyek beteg, mint két hét múlva. Két hét, ijesztően kevésnek tűnik. Pedig minden a legnagyobb rendben van.
**
Még mindig nem értünk a pakolászás végére az új lakásban, de Herceg apukája járt nálunk hétfőn, és rengeteg cuccot elvitt, amit gondosan előre összekészítettünk. Annyi hely szabadult fel ettől, hogy ihaj. Felhozta viszont a naaagy hangcuccot, 6.1, ritka példány az ilyen állítólag, de elég menő. Pénteken tervezünk kirándulni az IKEÁba, még néhány dologra szükségünk van ahhoz, hogy minden a helyére kerülhessen. A nagyobb, de nem sürgős beruházásokkal (pl. szőnyeg, függöny) megvárjuk inkább az esküvőt. Addig is már lehet lakást avatni, de alig ér rá valaki. Sikerült azért össeszervezni egy kis társasozást, de szerintem a különböző emberekkel legalább 5 lakásavatónk lesz, ha nem több.
**
Tegnapelőtt eljutottam boltba is. Nagy ritkaság ez az utóbbi hetekben. A kasszánál mögöttem egy lány fizetett, 2ezer3száz valamennyit. kíváncsi voltam, hogy mennyit fog fizetni, mert mindössze 3 tételt rakott a szalagra: 1 doboz salátalevél, némi paradicsom, és 6 db tojás. Ez került 2300 forintba. Összehasonlításként, én 1810 forintot fizettem 1 liter tejért, 4db joghurtért, 20 deka felvágottért, 50 darab szemeteszsákért és 9 csomag élesztőért. Az ilyeneken napokig tudok hitetlenkedni.
**
Biztos mondtam már, hogy Olaszországba megyünk nászútra, de majd csak júniusban, jó sokára. Addig is lesz egy május 1-i hosszú hétvége, amit kihasználunk arra, hogy végre tényleg elmenjünk Szegedre. Nagyon régóta terveztük már ezt, egyszer már majdnem mentünk is, de aztán nem lett belőle semmi. Most viszont már szállást is foglaltunk, egy vendégházban. Biztos jó lesz, várom már nagyon. Addig is, az esküvő utáni hétvégére újabb lakásavatókat tervezünk, utána héten pedig végre eljutunk színházba. Herceg azt az ajándékot kapta tőlem karácsonyra, hogy kiválasztottam néhány színházi műsort, amire én állom a jegyeket. Nem vettem előre meg őket, mert teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mikor fogunk ráérni. Azóta kb. 2-szer ültünk le a gép elé azzal, hogy na most tudjuk a szabad estéinket, vegyünk jegyet. Arra mondjuk nem gondoltunk, hogy hónapokra előre az összes műsor teltházzal fut, ha vannak is jegyek, akkor azok egyesével, egymástól a lehető legtávolabb. Valamelyik nap megint eszembe jutott, és hopp, az egyik előadásra volt pont két hely egymás mellett, jó helyen, le is csaptunk rá rögvest. Az Illatszertár c. előadást fogjuk megnézni, ha minden igaz Kern Andrással, Pokorny Liával, Cserna Antallal. Őket még nem láttam élőben soha, kíváncsi vagyok rájuk már nagyon.
**
Haladok az 50 könyves kihívással is, lassacskán.
Azt hiszem legutóbb a Buddha szomorú és a Leslie könyvet írtam meg, azóta elolvastam a Pál utcai fiúkat, és folyamatban van a Fight club is. Ez az első könyv, amit angolul olvasok el, őszintén szólva nem nyűgöz le. Még mindig nem értem, hogy mi történik, és a szöveg szerkesztése sem tetstzik, de már nincs sok belőle hátra, befejezem. Hátha a végére rájövök, mit olvastam eddig.
Ami pedig a Pál utcai fiúkat illeti. Akárhány diplomám is legyen, az egyik legnagyobb hibámnak azt tartom, hogy az irodalmi műveltségem... enyhén szólva hiányos. Gyerekkoromban egyáltalán nem szerettem olvasni, nem kötött le, nem értettem, nem tudtam, hogy mire gondolt az író/költő, ha már egy teljes oldalnyi szöveget el kellett olvasnom, menekültem volna a világból. Mondom ezt én most, felnőtt fejjel, biológusként, akinek napi 100-150 tömény szakmai szöveg elolvasása kispályás feladatnak számít. Na de Pál utcai fiúk. A könyv nagyon régi, de azért jó állapotban van. Ahogy kinyitottam, és az első szöveges oldalra lapoztam, azt láttam, hogy ceruzával 3 szó alá van húzva, és egy jó erős, ideges, függőlegesre nyújtott firka ékesíti a papírt. Nahát, mi bosszanthatott fel ennyire... Elolvastam az első mondatot, és rájöttem.
1. A három aláhúzott szó 3 ismeretlen szó volt. Pontosabban, amit akkoriban nem tudtam. Például nem tudtam, mi az a katedra. Egy gyerek, aki 1996-ban lépte át először egy iskola kapuját, bizony soha életében nem látott katedrát, honnan tudhatta volna, mi az. Alá volt húzva Bunsen-égő, talán ez a szó volt, hát könyörgöm 10 évesen honnan tudtam volna, mi az? A harmadik aláhúzott szó most nem jut eszembe.
2. Az első mondat egy kémiaórát ír le. 10 évesen jó, hogy hallottam már ezt a fogalmat, hogy kémia, nem még hogy el tudjak képzelni egy ilyen környezetet.
3. Az első mondat az oldalon lévő szöveg negyedét kiteszi. Hosszú, vesszővel tagolt mondat, ahol az ember már a harmadik tagmondatnál elfelejti az elsőt, és ezt nekem, 10 éves gyereknek meg kell értenem.
4. A sztorti 14 éves fiúkról szól, az ő saját, több évtizeddel ezelőtti közegükben. Most engem mégis, a 21. század napsugaraiban fürödve, 10 éves kislányként, hogy a viharba érdekelt volna egy ilyen sztori? Még most, 23 évesen is, a csatajelenet (ami bizonyára nagyon jól van megírva) volt a legunalmasabb és leglassabb rész, a katonai rangok feléről még most sem tudom, hogy micsoda, és ki ki fölött áll...
Egyébként tetszett. Szép, szomorú történet. Egészen boldog az én naiv kicsi szívem attól, hogy talán ez nem csak író túlzás, és talán volt olyan kor, amikor a gyerekek és emberek alaptermészete pont ilyen volt, ahogy itt le van írva. Amikor mindenki kiáll az igazáért, képesek a belátásra és a megbocsátásra, amikor a világban vannak értékek, amikor a csoport és a kapcsolatok megingathatatlanok. Az mondjuk eléggé lelombozó, hogy a sztori elején mindenki boldog, a végére meg mindenki mindent elveszít. De mindegy, bepótoltam ezt a hiányosságomat. Ezzel a tudással lassan már felső tagozatba is mehetnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése