Olyan sikerélmény ért egy fél órája, hogy muszáj azonnal meg is osztanom.
Az úgy volt, hogy vagy egy hónapja eldöntöttem, ideje újra mértékletességet tartani és nem folyton telezabálni magam szénhidráttal. Ezt hősiesen el is kezdtem, be is tartottam, könnyű volt, mert nem volt radikális, de a második hét végére úgy éreztem, hogy teljesen kiment belőlem minden energia. Ez minden bizonnyal legnagyobb részt a rettenetes melegnek volt köszönhető, ezért úgy döntöttem, hogy felfüggesztem a programot, és
- megvárom a jóidőt (értsd este 8 után max 25 fok van kint),
- feltétlenül összekötöm mozgással, tornával, futással.
Két héttel ezelőtt vasárnap elmentünk "madárlesre". Könnyű erdei sérára készültem, mint mindenki más, de valahogy egész alapos túra vált belőle. Kellett menni viszonylag sokat fölfelé egy vízmosásban (száraz volt), ami nem volt egy könnyű terep, de mondanom sem kell, hogy én tepertem legelöl, és állandóan meg kellett állnom, hogy a csoport látótávolságon belül maradjon. Aztán jött a lefelé út: "ha hamarabb vissza akarunk érni, akkor itt le tudjuk vágni az utat" - mondta a vezetőnk. Aha, le is vágtuk, de egy nagyon meredek hegyoldalban kellett ehhez lefelé közlekednünk, egy őzcsapáson kb. Ez nem is lett volna egyébként annyira vészes, ha
- nem lett volna totál kiszáradva minden, és nem csúszott volna a cipőnk alatt a rengeteg por és avar,
- megfelelő cipő lett volna a lábunkon. Nekem szerencsém volt, mert túracipőben voltam, de volt olyan, aki csak szandálban jött. Jobban jártam volna, ha a túrabakancsom van a lábamon,
Kb. 12 km-es kirándulást tettünk, és bevallom őszintén, elfárasztott. Aztán még aznap este feljöttünk Pestre, és én másnap este, miközben odakint az a mindent elárasztó, de kellemes hűvöset hozó eső pusztított, nagyon lelkesnek éreztem magam az itthoni tornázásra. Egy fél órát töltöttem tornázással, benne egy 20 perces blokkal, ami a combizmokat nagyon megdolgoztatta. Hát én eddig meg voltam róla győződve arról, hogy a lábam erős, évek óta nem volt izomlázam (talán egyszer egy biciklizéstől, ami az én lábaimnak sajnos már teljesen idegen mozgásforma)... kedden alig bírtam mozogni, leülni, elindulni... de én ettől olyan boldog voltam! Aztán másnap edzettem karra, attól bezzeg nem lett izomlázam, pedig a végére már annyira szétestem, hogy a poharat alig bírtam a számhoz emelni.
Hétvégére terveztünk egy biciklizést, ami elmaradt... ahogy máskor is, az év 51 másik hétvégéjén. Tavaly egyszer sikerült összehozni.
Na de ma úgy éreztem, hogy eljött az idő, és feltétlenül el kell menni futni. Mivel rengeteg időt hagytam ki, és teljesen semmire se tartom a fizikai teljesítőképességemet, úgy döntöttem, előről kezdem. A bébifókától indulok, a cél a gyalogkakukk.
Még júliusban kaptam Hercegtől (előszülinapi ajándékként) egy könyvet a futásról, amiben vannak edzéstervek, de a meleg miatt eddig nem tudtam vele mit kezdeni. Ma belekezdtem.
A terv 16 perc, fele futás fele séta, 2-2 perces blokkokban. Igen ám, csak bennem a 8 maradt meg, és 8*2 perc lett ebből is, abból is. Herceg jött velem, ami nekem rengeteget jelent, különben valószínűleg már az első 2 perc után feladtam volna. Érdekes módon a 3. körtől kezdve egyre könnyebbnek éreztem. Persze az 5. környékén szörnyen szúrt valami a jobb bordáim alatt, de aztán ettől eltekintettem. Herceg okos GPS-es telefonja szerint ez alatt a 32 perc alatt pont 4 km-t tettünk meg. Ha feltételezzük, hogy a sétáink 3-4 km/órásak voltak, akkor kb. 1 km-t tettünk meg sétával, vagyis a másik 16 perc alatt 3 km-t tettünk meg, ami az én eddigi karrieremet ismerve felettébb csodás. Persze ha a mait 5 km-re vetítjük, az 40 percet tenne ki, ami jelen pillanatban 10 perccel rosszabb, mint amit most szeretnék elérni, és ami kb. 6 perccel rosszabb annál, mint amit eddig valaha elértem. Na de a lényeg, hogy duplán teljesítettem túl a mai tervet, és akaratomon kívül, de mégis tudatosan tévesztettem el a célt, véletlenül átvertem saját magam, és ettől vagyok én most nagyon boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése