Amikor arra ébredsz, hogy az anyukád néz, és megkérdezi, mikor kellene kelni, ránézel az órára, és nem elég, hogy
6.50-et mutat,
de az óraátállítás miatt még ki is kell számolni, hogy tényleg annyi-e az idő,
átállítottam-e tegnap este a karórámat,
és a telefon átállt-e magától,
majd jön a felismerés, hogy még 40 percet aludhattál volna,
de nem lehet csak úgy visszaaludni, mert tegnap este osztálytalálkozón voltál
és az anyukád mindent most azonnal tudni akar, és csak úgy bombáz a kérdéseivel:
hány tanár jött el?
kettő...
ki ment már férjhez?!
én...
más nem?!?!
gréta...
ő ott volt?
nem...
milyen az étterem?
jó... szép...
és akkor az a matyié??
családi vállalkozás...
na jó, akkor pihengessél még.
Szombaton volt a 10 éves általános iskolai osztálytalálkozónk, 10-en voltunk, plusz az osztályfőnökünk és a magyar- és drámatanárnőnk. Rendkívül kellemes este volt, nagyon pozitív csalódás volt mindenki. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan osztályba jártam, ahonnan értelmes, okos, jó emberek nőttek fel. Mindenki tanult, szakmájához értő emberré lett, a legtöbben azt mondták, nagyon szeretik azt csinálni, amivel foglalkoznak. Csak pozitív emlékeket hoztunk elő, mert nekünk szinte csak az van. Felnőttként beszélgettünk egymással, mégis szinte ugyanazzal a közelséggel, ahogy annak idején, nem hiába, 8 évet töltöttünk együtt. Nagyon örülök, hogy ezt a találkozót sikerült megszervezni, és megérte találkozni ezekkel az emberekkel, barátokkal, már csak azt remélem, legközelebb többen leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése