Ma elmentünk jégkorizni. Eléggé féltem tőle, mert legalább 15 éve nem volt jégkori a lábamon, de szerintem még görkori sem nagyon az elmúlt 10 évben...
Oda is mentünk a városligeti pályához (csak ketten, pedig úgy volt, hogy négyen megyünk), és első dolgunk volt hátra menni megnézni, hogy mennyien vannak, és egyáltalán, milyen maga a pálya. Az első, amit észrevettem, hogy nem volt palánk! Ettől nagyon megijedtem, mert én a következő egy-másfél órában a palánkba kapaszkodva terveztem csoszogni... Nem voltak még vészesen sokan pályán, a két sorban viszont rengetegen várakoztak a bejutásra. Tartottam attól, hogy majd nagyon sokan lesznek, és nem hagynak teret a bénázásomnak, vagy hogy az első lépéssel seggre fogok esni. Még arra is gondoltam, mikor a munkahelyemről eljöttem, hogy szólok a többieknek, hogy holnap lehet gipszelt karral fogok jönni, fel kell készülni minden eshetőségre.
Hamarosan kiderült, hogy minden félelmem teljesen fölösleges volt. Miután beálltunk a sorba, kb. 7 perc és 2 m után otthagytuk az egészet és elmentünk enni. Mi így toljuk a fitneszt.
Később csatlakozott hozzánk egy a kettőből, akire vártunk, ő a Hősök felől jött, és mondta, hogy még mindig bazi nagy a sor, és most már a pálya is tele van. A másik barátunkról azóta sincs hír.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése