Sportok és balesetek
Ma, amíg vártunk dgy-re, hogy megérkezzen szokásos fél órás késésével, nem messze tőlem egy csapat gólya heves vitatkozásba kezdett. Arról kezdtek el vitázni, hogy vannak sportnak nevezett dolgok, amik inkább csak tevékenységeknek nevezhető. Na itt aztán mindig volt, aki megtalálta saját kedvencét és abból bizony nem engedett. Így például az egyik lány az úszást dicsérte, és én hiszek neki, mert elég széles válla van hozzá. Egy fiú a futásról mondta, hogy az márpedig nem sport. Aztán épp a kosárlabdát kezdték volna szidni, amikor egy lány majdnem nekiesett a többieknek, hogy merészelnek ilyet mondani. Aztán jött a magas fiú, aki a kézilabda mellett állt ki. Érdekes, a focit nem emlegették.
Ekkor én elkezdtem végiggondolni sportolói pályafutásom, és ilyenek jutottak eszembe:
- a kedvenc labdajátékom a kézilabda. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a gitározás közben gyakran megfájduló bal kisujjam. Azóta gyenge, mióta egyszer kézilabdázás közben megsérült.
- a kosárlabdát is nagyon szeretem, de középsuliban már olyan magasak voltak a fiúk (én meg alig bírtam mozogni az akkori nagy dagadt testemmel és asthmámmal), hogy nem nagyon volt esélyem hozzájutni a labdához. Viszont általánosban nagyon sokat játszottunk, csak mindig fehérek voltunk feketék ellen, és a sötét oldal olyan harcias volt, hogy a mi osztályunk lányaiból abban az egy évben 7 vagy 8-nak volt begipszelve a keze. Nekem is, a bal középső ujjam egyik ujjpercéről tört le egy darab.
- aztán itt van a foci, kölyökkorunkban a háztömbhöz tartozó játszótéren rengeteget játszottunk, kiváló kapus voltam az ottani viszonyok között, aztán egyszer valamilyen tisztázatlan okból nem én álltam a kapuban, és úgy sikerült elhelyezni a lábam, hogy a bokám rendesen meghúzódott. Fekvőgipsz, járógipsz, mindez télen.
- biciklizni is szeretek, életem első sportbalesete kb. 6 éves koromban történt, a kulcscsontommal volt valami, talán csak megrepedt.
- lovagolni is imádok, és bár még sosem estem le a lóról, azért volt egy ijesztő nyeregből való félig lefordulásom. Eléggé megijedtem, de még akkor, úgy 5 perc pihenő után visszaültem a lóra. Vágtába akartam beugratni a lovat, addig még csak az ügetésnél tartottam, és kicsit megugrott a ló, aki egyébként elég széles teremtés volt, ezért a nyergében sem ültem valami kényelmesen. Így aztán az egyik lábam ki-, a másik pedig becsúszott a kengyelbe, és a ló nyakába kapaszkodva próbáltam fennmaradni.
szerk: most, több mint 3 évvel később büszkén mondhatom, hogy rendszeresen sportolok, és most érzem azt, hogy mennyire nem volt nekem lehetőségem tehetségesnek bizonyulnom soha semmilyen sportban. A lovaglásra nem volt elég lehetőségem, amikor kézilabdázhattam volna, a testem nem volt alkalmas rá, amikor pedig a röplabdában fejlődhettem volna, mert abban szerintem tényleg lett volna tehetségem, akkor pedig a tanár nem foglalkozott velünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése