Fb: se veled, se nélküled

Eredeti terveimmel ellentétben már most vissza kellett térnem fb-ra, és ennek azon nyomban hasznát is vettem. De hogy milyen volt nélküle? Elmesélem.

Nem hiányzott, egyáltalán. Talán ez a legegyértelműbb dolog, amit ezzel kapcsolatban ki tudok jelenteni. Érdekes, hogy ugye letöröltem a telefonomról az alkalmazásokat, és a könyvjelzősávomról is kitöröltem a linket hozzá, ill. egyszer még a legelején annyira beléptem, hogy a böngésző ablakban felugró értesítőket kikapcsoljam - viszont nem jelentkeztem ki, tehát bármikor 2 kattintással megnézhettem volna, mégsem éreztem késztetést rá. Teljes volt a nyugalom. Ezzel szemben most, hogy már "szabad", percenként kattintgatnék oda, hátha történt már valami.

Ez a poszt teljesen más élményeket írt volna le, ha az előtt írtam volna meg, mielőtt visszatértem. Addig ugyanis nem is éreztem, hogy bármi változott volna. Most viszont tényleg azt érzem, hogy sokkal nyugisabb volt ez a két hónap....

Így a kettősségben több dolog derült ki, értem is ezt, meg nem is, és óriási tanulságot kell levonnom belőlük.
Kezdjük azzal, hogy ebben a két hónapban, kb. 6-8 emberről sejtem azt, hogy olvasta  a blogomat, hogy kíváncsi volt, mi történik. Vagy nem volt kíváncsi, csak éppen elfogyott az internet érdekesebbik része, ez már majdnem mindegy. Az elmúlt két hónapban egyetlen egy személyes értesítést kaptam az eseményekről, konkrétan Petya szólt a miskolci Chili koncertről. Az elmúlt két hónapban egyetlen egy "szia, mi újság" üzenetet kaptam: Zsebitől. Ezen kívül csak olyan emberrel váltottam szót (e-mailt, vagy hangouts-os beszélgetést), akinek én írtam, akiket én kerestem, de belőlük is csak kettő volt.

Szándékosan nem írtam üzenetet egyébként, szerintem egyértelmű, mire voltam kíváncsi. Nem voltak különösebb elvárásaim, de azért elég szomorú vagyok. Elsőre simán rámondanám erre, hogy abszolút nem érdeklek senkit (ez így mondjuk eleve nem igaz, mert mint mondtam, éreztem néhány ember jelenlétét), de hogyha teljesen objektíven nézem a helyzetet, valójában korábban sem beszélgettem olyan sokkal többet. Szóval, nem is tudom, kicsit azt reméltem, hogy ha kiírom fb-on, hogy nem leszek aktív, de e-mailben, chaten, telefonon, mindenhogy elérhető maradok, akkor majd talán több ember kezdeményez velem valamilyen beszélgetést. De nem.... sajnos, nem. Nem tudom ez minek köszönhető. Annak, hogy tényleg nem érdeklem még azokat sem, akikről azt hittem, hogy fontosak vagyunk egymásnak, vagy annak, hogy mindenki annyira elfoglalt, hogy eleve senkivel nem beszél, vagy annak, hogy félreértették, és azt hitték, hogy most remeteként kivonulok a világból, és nem is érdemes próbálkozni, vagy szimplán - és ez a legszomorúbb - annak, hogy amúgy sem szoktunk beszélni. És ha ez utóbbi az igazság, akkor talán nekem kéne sorra ráírni az emberekre, hogy "szia, mizu?", mert talán ha én nem teszem meg, akkor a sok másik fél sem fogja soha meglépni. Márpedig én nem akarom, hogy ezek a kapcsolatok sorra elvesszenek.

Aztán kiderült például, hogy mennyire nem hiányzik egy csomó féle-fajta fb-os bejegyzés. Egyáltalán nem hiányoznak a Pesten Hallottam hülye (de néha tényleg vicces) történetei, a rengeteg bullshit amit az emberek megosztanak, a sok cicás-kutysos-nyuszis-mindenféleállatos jajdecukikontent, a folyamatos hírek az indexről, a teljesen érdektelen infók, mint pl. xy részt vett egy eseményen, stb.
Persze ahogy visszatértem fb-ra az első dolog ami fogadott, hogy megszületett egy volt osztálytársamnak és egy másik ismerősünknek is a babája, az ilyenekről mondjuk mindig öröm hallani.

Ami a visszatérésben meglepő volt, hogy kiraktam egy új profilképet, rögtön kaptam rá 70 lájkot. Nyilván örülök annak, hogy az embereknek így tetszik ez a kép (hiszen nekem is tetszik, azért raktam ki), de  vajon ezek közül mennyi volt a "yeeey vissszajöttél"-lájk, és mennyi a "valami történt fb-on, lájkolom!"-lájk...

Btw, igaz, hogy még csak 2 napja léptem újra vissza, de még senki nem írt rám, hogy "heló", vagy hogy "oszt milyen vót", vagy hogy "már nem bírtad, mi?".

Szóval, a fene tudja. Nyugi volt, megtanultam, hogy nem érdekel a sok másoknak minden egyes pillanata, és a hülyeségeik. Ugyanakkor mindig bennem volt, hogy lehet hogy emiatt éppen most maradok le valami fontosról (pl. valamilyen esemény szervezéséről, egyetemi infókról, jóhírekről, fontos szülinapokról, stb.), de úgy tűnik, semmiről nem maradtam le. Nem volt miről lemaradni. Vagy csak nem tudok róla, ugye.