2016. május 10., kedd

5vös5..f.szt..3

Nagyon haragszom a finti-fantasztikus 30. jubileumi 5vös5ösre.
Nekem a futás szenvedés. Mindig az volt, és hiába járok el futni, hiába van benne néha sikerélményem, összességében utálom az egészet. Magamnak persze megpróbálom bemesélni, hogy nekem ez jó, ezért csinálom csak.
Sajnos a futóverseny előtt több mint 2 hétig egyáltalán nem voltam futni, pedig előtte nagyon jól haladtam. Sejtettem, hogy így az addigi haladásomhoz képest nem leszek valami ügyes, igazából tényleg csak a saját programom következő lépcsőjét szerettem volna teljesíteni. Nem versenyeztem én senkivel, az egyetlen tényező, amivel versenyezni akartam, az az 5 km volt, ugyanis az eddigi programjaim kb. 4-4.5 km-esek voltak. Az idővel nem versenyeztem, olyan 35-38 perc lett volna reális, és a 35-nek már nagyon örültem volna.
És akkor elb@szták az egészet.
Eddig úgy volt, hogy egyszer teljesen körbefutunk a Magyar tudósok körútján, aztán ugyanarra indulunk, de a célegyenes balosánál jobbra kanyarodva az Infópark háta mögött haladunk, ott elfutunk a BEAC bejáratához, ott visszakanyarodunk a körútra, majd egy balossal a célegyenesben vagyunk. Az eleje stimmelt. Aztán a második körben mentünk a szokásos útvonalon, és még az irányjezlő táblát tartó srác is megerősített, hogy jó felé megyünk. Mikor mi odaértünk ehhez a ponthoz, addigra a verseny élmezőnye is éppen odaért. Ez így normális, nincs ezen mit csodálkozni. Csakhogy egy idő után feltűnt, hogy az út másik oldalán velünk szemben fut mindenki más, egy olyan útszakaszon, ahol korábban nem volt szokás. Aztán a célegyenes előtt, ahol mi megszokásból jobbra kanyarodtunk volna, nekem már gyanús volt, hogy rossz felé jöttünk, és előttünk is értetlenkedett valaki. Ott megálltunk az irányítóembereknél, aztán kérhették tőlünk, meg még az utánunk jövő néhány embertől a sűrű elnézéseket, mert tényleg elcseszték, és minket nem tereltek le a külső útra. Ott kellett volna jelezniük, ahol a 3. körös visszafordító van.
Aztán átsoroltunk a szembe futókhoz, és ott folytattuk a Kockáig. Én szerettem volna kikanyarodni a külső útra, és lefutni azt a részt is, de Herceg azt mondta, hogy ő nem fog 50 percig futni.

Így történt, hogy 28 perc alatt értünk be a célba.
3.7 km-rel.

Végtelenül csalódott és szomorú vagyok. Én szívesen futottam volna 45-50 percig, és teljesítettem volna 5.5-6 km-t, mert akkor büszke lettem volna magamra, hogy túlteljesítettem a saját elvárásaimat, de így csak egy szerencsétlen nyomi csalónak érzem magam.
Tényleg nagyon haragszom a szervezőkre, hogy ilyen bénaságokkal veszik el a kedvem a saját rendezvényüktől.

Utálok futni.

Nincsenek megjegyzések: