2016. június 13., hétfő

Mostanában

Be kellene pótolnom azt a rengeteg lemaradást amit itt a blogomon halmozok.
Volt egy csomó konferencia meg kurzus. Az EMBO kurzus kapcsán voltunk dunai hajókázáson és a visegrádi várban. Aztán volt két kurzus, ami rendes óra volt, és beadandót kellett írnom és szerdán még lesz egy vizsgám, és nagyon durva, hogy mennyire elszoktam már ettől. Volt PhD-s hallgatói beszámoló is, ahol ügyes voltam és ötöst kaptam, mondjuk készültem rá vagy 2 hetet, szóval megérdemeltem.

Otthon is voltam, mert elmaradt a gyűrűk ura koncert. Így el tudtam menni a tanárok demonstrációjára. A szülők részéről felszólaló hapsi jó vicceseket mondott, az ő beszéde tetszett, a szakképzésről beszélő néni viszont teljesen összefüggéstelenül beszélt, és az ő véleményével nem is értettem egyet. A végén felolvasták, hogy mit kérnek a kormánytól, és hogy mi valósult meg a kéréseikből eddig. Nagyon durva állapotok uralkodnak, tulajdonképpen azt hiszem, amint sikerül saját lakásba költöznünk, el kell kezdenünk gyűjteni a gyerekeink magániskoláztatására.

De nem csak tüntin voltam, hanem találkoztam barátokkal is. Most már el lehet mondani, hogy az egyik barátnőm babát vár, és ettől mindannyian nagyon boldogok vagyunk. Megmutatta a legutóbbi ultrahang-képet a babáról, és... hát... biztos nagyon szép baba lesz, bár én nem láttam, hogy hol van a képen...

Szombaton indulok Heidelbergbe, nagyon várom már. Vonattal megyek, jó hosszú út vár rám, de majd nézem a szép tájat.

Nincsenek megjegyzések: