Évértékelő

Vannak terveim a következő évre. Ez az év nagyon mozgalmas volt, mesélnék is róla kicsit. Meg akartam nézni, hogy idén mennyi bejegyzést írtam, alig találtam meg. Közben azt is észrevettem, hogy a hátteret ki tudja mikor frissítettem utoljára. A könyvlista, te jó ég, idén hozzá se nyúltam, teljesen elavult. Pedig néha járok erre, ránézek a jobboldali feedlistára, hátha írt valaki valamit, de be kell valljam, idén nem csak a saját blogomat hanyagoltam el. 36 bejegyzésem volt idén, ez a 37., sose hagytam még itt ilyen kevés emléket. Tavaly is csak 55 volt... ennél azért jócskán izgalmasabb az életem.

Kezdjük ezzel az évvel. Az egész azzal kezdődött, hogy Herceg Miskolcra költözött, én pedig Pesten maradtam. Féltem attól, hogy egyedül leszek, és én leszek a saját magam társasága, úgyhogy igyekeztem telepakolni minden napomat munkával és tanítással. Meg edzéssel. Kellemesen sok edzéssel. Idén csak reggeli edzésekre jártam, és nagyon szerettem. Nagyon hiányzik ez az életemből, de nem fogok felkelni 5.45-kor, hogy 7-8 között eddzek (itthon) úgy, hogy ezzel Herceget is felébresztem, aki még aludni szeretne. Pedig ezért tényleg érdemes felkelni, borzasztóan érzem a hiányát.

Márciustól augusztusig szinte minden napunk az én hazaköltözésemmel, és az újra-összeköltözésünkkel telt. Nem kis dolog az ember életében, ha saját lakásba költözhet. Ki kell választani, az adás-vétellel kapcsolatos hivatalos ügyeket kell intézni, fel kell újítani, és be kell költözni. Ez mind izgalmas, de nagyon hosszadalmas és fárasztó dolog. Megéri viszont, nagyon szeretünk itt lakni - azt hiszem, ezt mindkettőnk nevében bátran kijelenthetem.

Erről meséltem, szokták kérdezni és mindig nagyon határozottan válaszolok, hogy nem hiányzik Budapest, a legkevésbé sem, cserébe nagyon szeretek itthon lakni, az én Miskolcomban, a Bükk mellett, Herceggel, ketten, önállóan. Nem zavar, hogy heti egyszer fel kell járnom Pestre, mert nagyon hálás vagyok a főnökömnek, hogy ezt a helyzetet ő lehetővé tette, támogatott a szándékaim megvalósításában, és igyekszem megtenni mindent, hogy a munkám minőségén ez a változás ne változtasson. Vagy még javítson is, ha úgy sikerül.

Számomra nagy könnyebbséget jelentett, amikor néhány héttel a hazaköltözés után, mikor végre már az új lakásban is beköltöztünk, végre azt éreztem, hogy Herceg megnyugszik, és végre jól érzi magát. Őt sokkal jobban megviselte a külön töltött idő, amiben nehezítő tényező volt, hogy új helyen, új környezetben, új csapatban, új munkát kezdett. Az ő lelki békéjéhez nagyban hozzájárult volna, ha ott vagyok mellette, és sajnos én az ő helyzetét akkor - a külön töltött időben - nem éreztem át igazán. Ezt nagyon sajnálom, talán nem voltam eléggé támogató feleség, de azért igyekeztem én is mindent megtenni, hogy ez a különlét ne tartson túl sokáig.

Az idei történések között mindenképpen megemlíteném a skóciai nyaralásunkat. Herceggel utaztunk ketten, repülővel mentünk, hősiesen kibírtuk, és ott barátoknál töltöttünk néhány napot, Glasgowban, és egy nagyon kalandos hétvégi kiruccanást a Skót Felföldön.

Herceg szüleivel volt egy néhány napos közös nyaralásunk Sopronban és Bécsben, de még mielőtt elutaztunk volna, Hercegből gyorsan Don Boti lett, a keresztapa. Tüneményes keresztfia van, aki hamarosan elég nagy lesz ahhoz, hogy többször találkozzunk vele interaktívabb állapotban.

A hazaköltözéssel együtt az angolóráknak is vége lett. Nagyon szerettem azt a heti egy alkalmat, amikor kimentem a város szélére (nem ezt szerettem benne), és másfél órán át beszélgettünk a tanárommal. Sokat meséltem neki, szívesen meséltem magamról is, kicsit olyan lett, mint egy idegen barát. Furcsa kifejezés, de elég pontos. Ezek az angolórák is hiányoznak annyira az életemből, mint azok a reggeli edzések.

Az a tény, hogy én - viszonylag - könnyen - valójában nem volt könnyű de két hullámvölggyel - átvészeltem ezt a fél évet, szerintem négy dolognak köszönhető. Az egyik, hogy minden nap beszéltünk Herceggel, tehát teljesen szétszakítva sosem voltunk. A másik, hogy sokat jártam edzeni, és ez testileg és lelkileg is rendben tartott. A harmadik az angolórák, amik minden héten lehetőséget adtak egy kis kikapcsolódásra, elvonatkoztatásra, beszélgetésre, pihenésre. A negyedik pedig, hogy lett egy új barátom. Őt eddig is a barátomnak tartottam, de nem volt közeli barát. Ez a kapcsolat is meglehetősen féloldalas, de legalább most a másik oldalról, mint általában. Ettől függetlenül azért egy picit, egy egész picit csalódást jelent(ett), hogy bár mindenki tudott a helyzetről, senki nem keresett meg engem azzal, hogy majd ő ott lesz nekem, hogy ne legyek egyedül. Aki néhány naponta megkérdezi tőlem, hogy hogy vagyok, nem unatkozom-e, nem vagyok-e nagyon magam alatt, nincs-e kedvem találkozni, menjünk már el kirándulni, de ugye kimozdulok otthonról, ugye nem süllyedek szörnyű depresszióba, stb. Pedig a feltételezés jogos lett volna.

Azt hiszem, minden évben panaszkodom arról, hogy bizonyos emberek (barátok...), akikkel korábban viszonylag gyakran találkoztam, jelenlétét néha nagyon hiányolom. Idén újabb emberekkel bővült ez a lista, és sajnos senki sem került le a listáról. Minden ember életében vannak olyan kapcsolatok, amelyek maguktól eltűnnek, és senki sem keresi újra. Nekem azért fáj ez ennyire, mert mi tényleg próbálunk tenni azért, hogy ezek a szálak ne kopjanak el, a másik oldal viszont hideg marad. Szerencsére, és talán ezt kellene sokkal jobban hangsúlyoznom, az "ellen-listán" is történt változás, mert nem csak új szálak keletkeztek, hanem néhány szál meg is erősödött.

Éppen elég hosszú lett ez a kis évértékelés, úgyhogy a jövő évi terveimről kicsit később írok majd. Még egy nagyon fontos dolog maradt viszont a végére: két hete publikálásra került az első cikk, amiben a nevem ott szerepel a szerzők között. Bizony, az első cikkem! Nem vagyok benne első szerző, nem is a saját témám, de dolgoztam vele én is, és nagyon büszke vagyok, hogy végre van egy cikk a nevemmel. Legalább 5 éve várok erre az eseményre, szóval megérdemlem, hogy egy kicsit büszke legyek magamra. Itt találjátok a cikket, ha érdekel (legalább a címe). PMID: 29240760

Szóismétlő

Hallottatok már olyanról, hogy valaki krónikus szóismétlő lenne?

Egy bottal járó bácsi szállt fel a buszra, közben ezt mondta:
- Pörgés, pörgés. Pörgés, pörgés, pörgés!
Nem tudom, milyen értelmében használta ez a szót, ahogyan az sem derült ki, felszólításnak szánta-e, és egyáltalán kinek.
Két megállóval később felszállt egy másik bácsi, láthatóan ülőhelyet keresett, nehezen mozgott ő is. A szóismétlő úr ekkor segítő szándékkal annyit mondott:
- Üljön le gyorsan, gyorsan, mert elesik, elesik.
A bácsi bácsi leült leült, és nem esett el, nem esett el.

Találkozás egy dementorral

Ma találkoztam egy dementorral. Nem arra a hatalmas fekete nejlonzsákra gondolok, ami évek óta egy fára akadva lengedezik a Mester utcában... Még friss az élmény, éppen most értem haza, lehet aludnom kéne erre egyet, mielőtt leírom, de ezt nem lehet csak úgy pihentetni.

Felszállok a Keletiben a vonatra, fülkés kocsi, megtalálom a helyem, ül már benn egy nő.
- Ide szól a jegye? - kérdezi.
- Igen, a 85-ös hely az enyém.
Érzékeli, hogy a hosszú, bokáig érő - és nem mellesleg nagyon szép - fekete kabátja, amit az ülések mellett helyezett el, útban lesz, ezt készségesen átrakja máshová. Megköszönöm, és gyors pakolás után elfoglalom a helyem az ablak mellett. A nő a másik oldalon az ajtó mellett helyezkedik el, közben a telefonján hallgat valamit, mintha valami angol nyelvű rádióadás lenne, de az halk is, zajos is, nem értem - meg igazából nem is érdekel. Jobban foglalkoztat annak a sonkás-sajtos croissantnak a gondolata, aminek mindjárt neki is látok. Leülök, bal lábamat átvetem a jobbon, kezemben a vacsi, végre lehet hazamenni egy sikeresnek mondható munkanap után; ez egy ilyen boldog pillanat. Egyszer csak azt látom, hogy a nő hevesen rázza a lábát. Veszem az adást, biztosan zavarja, hogy körbe-körbe mozgatom a lábfejem. Úgy tűnik nem viseli jól a kényszermozgást. Sebaj, nem a világ vége, majd igyekszem nem mozgatni. Még talán egy perc sem telik el, amikor a jobb kezemet a karfára rakom, a kézfejem lelóg. Kényelmes. Vagy nem, mert a nő most a kezét kezdi el rázni felém, az ujjait mozgatja, mint valami medúza.
- Valami baj van? - kérdezem egészen zavartan.
A választ nem értem tisztán, de mintha azt mondta volna:
- A kezemet nem szoktam így tartani.
Na ennek se füle, se farka, de akkor igyekszem nem mozdulni. Van még pár perc az indulásig, és én nagyon remélem, hogy valaki jön még ebbe a fülkébe. Nem mintha félnék a nőtől, nem úgy néz ki, mint aki mindjárt nekem esik, de azért nyugodtabb lennék, ha nem én lennék itt az egyetlen zavaró tényező. Két-három ember mellett csak nem szólhat rá mindenkire. Ahogy az ablakon kifelé tekintgetek, és igyekszem észrevétlen maradni, nem tudom nem észrevenni, hogy a nő folyon fel-fel pillantgat és szúrós tekintettel méreget, hogy mikor merek újra megmozdulni.
Elindult a vonat. Basszus, nem jött senki más, most egyedül leszek ezzel a nővel. Félbehagyom a croissant-t, inkább zenét rakok a fülembe (közben már ő is fülessel hallgatja a telefonját), és olvasok. Alig kezdtem el, már meg is érkezett a jegyellenőr. Mindketten túlesünk az ellenőrzésen, én szépen visszatérnék a könyvemhez, amikor azt hallom, hogy:
- Nem bírja nem mozgatni? Hülye kurva!
Egy másodperce elgondolkoztam a hallottakon, majd elővettem a bizalmat és nyugalmat árasztó hangszínemet.
- Elnézést, mi a probléma?
- Jaj, ne csináljon már úgy, mint aki nem tudja! - és rendkívül fölényes, undorodó mozdulattal kicsit arrébb fordul, igyekszik a telefonjába merülni. Én viszont most már nem hagyom annyiban.
- Ne haragudjon, de fogalmam sincs, miről beszél.
- Arról hogy folyton a talpát mutatja.
- Zavarja, hogy mozgatom a lábam?
- Nem, hanem hogy a talpát mutatja - és közben kissé felemeli a lábát, így tényleg kezdem elhinni, hogy a talpammal van a baj. Ezt én ugyan nem értem, de hát neki legyen mondva...
- Ja hogy az a baj, hogy maga felé fordítom a lábam, és látja a talpamat. Jó, akkor igyekszem úgy ülni, hogy ne lássa. De akkor szóljon, hogy ez zavarja, de nem értem, hogy miért.
- Akkor most szóltam - mondja parancsolón.
- Rendben, de magyarázatot nem adott...
- Most már kuss.
Hát az ész megáll, komolyan. Jó mindegy, megpróbálok olvasni. Vannak hülye emberek, nem kell velük foglalkozni. Vagy dugjam az orra alá a talpam? Kíváncsi vagyok, hogy reagálna. Nem, én nem fogom provokálni, jobb a békesség. Térjünk vissza a könyvhöz. A fenékét, én ezt így nem bírom, átülök egy másik fülkébe!

Így történt, hogy az út további részében egy nagyon kedves nő mellett ültem, akivel kellemesen elbeszélgettünk. Elmeséltem neki az iménti megrázkódtatásomat, és jót nevettünk azon, hogy milyen bolond emberek vannak. Nemsokkal azután, hogy átültem hozzá, egy 35 körüli férfi ment a másik fülke irányába. Pár perc múlva jön vissza, és egy hangos "hülye picsa!" felkiáltás hagyta el a száját. Én már sejtettem, hogy ez kinek szólt, de akkor lettem biztos benne, amikor az ellenőr - aki tudott arról, hogy átültem, mert nemkívánatos személynek éreztem magam a kedves utastársam jelenlében  - , ismét megjelent nálunk, és vigyorogva így szólt:
- Már az urat is elüldözte maga mellől, megnézem már én is.
Hamarosan visszatért, és elmesélte, hogy a férfi elmondta a nőnek - gondolom hozzá is az volt az első kérdése, mint hozzám -, hogy nem oda szól a helye, és a nő ezt nem tűrhette. A kaller meg közölte a nővel, hogy a fikcó márpedig oda ülhet le, ahova ő [az ellenőr] mondja.
Később a kedves hölgy, akivel most már együtt utaztam, elment a mosdóba, és ehhez el kellett haladnia a másik fülke melett. Amikor visszajött, rám nézett, leült, és azt monda:
- Megnéztem én is. Ez egy nagyon gonosz nő! Egy pillanatra nézett rám, de szerintem gondolatban már meggyilkolt. Én se bírtam volna ki mellette az utat, jól tetted, hogy eljöttél onnan.

Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy én ma egy dementorral találkoztam.

Megtaláltam a villanykapcsolót a térténelem sötét szobájában

Azt mondták a rádióban, hogy jövőre Mátyás király emlékév lesz.
Én meg azt gondoltam: Mátyás király emlékév? Mire fel? Milyen évfordulója lesz neki?

Először úgy emlékeztem, 1492-ig uralkodott, de aztán rájöttem, hogy az Amerika lesz, Mátyás 90-ig volt. Mondjuk mindegy, mert egyik se 8-ra végőzdik. Csakhogy 1452-nek se lesz jövőre kerek évfordulója. Lehet, hogy Mátyás 48-ban került trónra? Nem, biztos, hogy 52. Sehogy nem jön ki a matek, muszáj voltam megnézni mit mond a gugli Mátyásról. És a gugli azt mondta, 58. Annak bizony lesz fordulója jövőre, annak bizony lesz.

Elismerem, sose voltam jó töriből, mert sose tudta nekem senki úgy elmondani, hogy megértsem (és érdekeljen!) mi történik. A töri, ha jól tanítják, 5 kérdésre válaszol: mikor? ki(k)? hol? mit csinált(ak)? és miért? Én ebből általános iskolában az első négy kérdésre mindig kiválóan tudtam a választ. Gimiben már örültem, ha tudtam, érettségin pedig már csak reménykedtem, hogy valahonnan kiolvashatom a töri atlaszból. (Ez mondjuk sikeült.) Szerintem a törivel való rossz viszonyom egyik gyökerét ott kell keresni, hogy a középiskolai töri atlaszt az érettségi előtt két nappal nyitottam ki először, csak azért, hogy megnézzem, kb. mit hol kell majd keresnem benne. Én, aki élek-halok a térképekért - és ez akkor sem volt máshogy. Na. Vissza a tárgyhoz. A középiskolát javarészt az általános iskolából megmaradt tudásommal (és a dolgozatokra felkészített rövidtávú memóriámmal) vészeltem át. Ha semmi másban nem is, de egy valamiben tényleg jó voltam: az évszámokban. A fontosabbakban, legalább is, amit még általános iskolában is tanítanak. Mert a f.szomat se érdekelte, hogy melyik hónap hanyadikán történt, akármi is legyen az, úgyse értem, hogy mi történik. (Pedig ha valaki érti a történelmi eseményeket, akkor az nagyon jól tudja ezeket is, hiszen egy háborúban nagyon nem mindegy, hogy a tavaszi kellemes melegben, vagy a téli -15 fokban kell a katonáknak harcolni, vagy nincs mit enni, mert a hetekig tartó 40 fokos nyárban kiszáradt az összes termés. Részletek.)

Szóval, amikor ma megtudtam, hogy az atombiztos évszám tudásom még egy 6. oszályos gyerekét is alulmúlja, akkor egy világ omlott össze bennem.

Aztán két másodperc múlva kipattant a fejemből egy ötlet, és máris egy új világ képe rakzolódott fel bennem. Vagy legalább is a tervrajz fő vonalai megszülettek.

Foglalkozom tanítással, csak úgy saját tudásból, energiából, kedvből. Nyilván azt tanítom, amihez értek, és a töri nem ilyen. A tanítással kapcsolatos szemléletemről most nem kezdek el kisregényt írni, csak annyit kell tudni, hogy sokszor szoktam tananyagfejlesztésen gondolkozni. Én tanításmódszertant soha nem tanultam, nem tudom, hogy kell, csak vannak ötleteim, hogy nekem mi segített vagy segített volna sokat egy-egy anyagrészt megértésében és elsajátításában. Szóval, adott a probléma: a gyerek full süket a törihez, mert nem érti, és papírról elolvasva nem képes megjegyezni, hogy mi van, hol van, mikor van, semmit, és akkor meg kell menteni a világot, és megmutatni a gyereknek, hogy egyszer volt, hol nem volt...

Amint lesz tengernyi időm, vagy fogalmazzunk úgy: máshogyan lesz felosztva az időm, akkor én a törit is meg fogom tanítani a gyerekeknek - és előbb magamnak is. A tervemhez feltétlenül szükségem lesz (legalább) egy történészre és egy programozóra. Majd valami pályázatot is kerítünk hozzá. Ah, már alig várom.

Zöld

Állok a zebránál, várom a zöldet. Kész, zöld, a tömegközéppontomat balra mozdítom, a jobb lábam már a levegőben, amikor egy haragosan dörmögő férfihang jó hangosan rámkiabál:
A LÁMPA ZÖLDRE VÁLTOTT A NAGYKÖRÚT KÜLSŐ OLDALÁN!
Úgy megijedtem, kettőt gyorsan hátralépem, mielőtt le mertem lépni a járdáról. Ez egészen biztosan kiválóan segíti a vakokat és gyengénlátókat abban a rettenet forgalomban, és milyen szerencse, hogy a nagyothallókra is gondoltak.

Mintha annyira mindegy lenne

Csodálkozunk azon, hogy ebben az országban minden állami projekt a többszörösébe kerül annak, mint amit először állítanak róla? Hogy félremagyarázzák a nép előtt a számokat? Hogy talán ők magunk sem értik az egészet?!

Épp az előbb hallottam a rádióban, ahogy Harrach Péter válogatott politikus nyilatkozik arról, hogy a termékbemutatókkal egybekötött vásárlásokkal (tudjátok, amikor a csodás biorezonanciás mágneses gyógyítókristályos méregtelenítőgépet rásózzák a nénikre és a bácsikra, akik ezért több százezer forintot képesek fizetni, néha hitelt is felvéve rá) kapcsolatban bevezetett szigorú szabályozásoknak köszönhetően sikerült a visszaéléseket *egy huszadára* csökkenteni. Tehát, - szól a magyarázat - 5 ilyen esetből 4-et sikerült ezzel megelőznünk. Arra gondoltam, hogy ha majd egyszer lesz valami új rendszer, akkor az amúgy is túlterhelt börtönök helyett inkább iskolába kéne száműzni őket a közéletből. Jó pap holtig tanul...

(annak mondjuk tényleg nagyon lehet örülni, ha kevesebb ember esik áldozatául a saját tájékozatlanságának és jóhiszeműségének)

Pest ott, én itt

Szépen elfogyott az a 11 nap. Egy szabadsággal megoldott hosszúhétvégét töltöttünk azzal, hogy a lakást összepakoljuk, mindenünket bedobozoljuk, bezsákoljuk és a lomot kidobjuk. Szerda reggel jöttek a költöztetők, 2 óra alatt mindent áthordtak a furgonba, hogy aztán délután a miskolci lakásban kipakolhassák.
25 nap telt el azóta, és a cuccaink még mindig dobozokban vannak, a rendelt bútoraink még mindig nem érkeztek meg, és így még mi sem lakunk ott. A terv szerint ma szintet lépünk, és addig nem hagyjuk el a lakást, amíg a kisebbik szoba ki nincs pakolva teljesen. Oda ugyanis be kéne férnie majd egy ágynak, egy gardróbszekrénynek és egy fiókos komódnak, jelenleg pedig egy kisszéknek se nagyon jutna hely.
Az utolsó két pesti nap nehéz volt, fura is volt. Szerdán lényegében üressé vált a lakás. Munka után nekiláttam takarítani, kb. éjfélig bírtam. Az ágy ott maradt a lakásban, úgyhogy volt min aludnom, de az ágynemű kimerült két vékony kis plédben: az egyiket magam alá, a másikat magam fölé tettem. Hideg volt az éjszaka, fáztam is eléggé - persze az ablakot lusta voltam becsukni; a nyári melegben örültem, hogy végre lehet egy kicsit fázni.
Nagyon rossz volt ebben az állapotban ott lenni. A csütörtököm nagyobbik része abban a kettős lelki állapotban telt, hogy teljesen levert az utolsó éjszaka gondolata, amit egyedül egy lepusztított lakásban, elég rideg körülmények között kell majd töltenem; miközben a kicsi lelkem ugrált örömében, hogy másnap végre hazaköltözhetek. A nap végül megmenekült, mert nem voltam egyedül, és nem ott aludtam. Péntek reggel 7-kor olyan boldogan mentem "haza" a lakásba, végig vigyorogtam - a pesti emberek biztos bolondnak néztek, az idióta reggel 7-kor vigyorog, már be van lőve - de nem érdekelt, "mert-én-ma-hazaköltözöm", hanem csak mentem vidáman, és beugrottam a pékségbe reggeliért; összepakoltam a nagy hátizsákomba és egy jó nagy masszív zsákba a maradék cuccot. Aztán átadtam a kulcsokat, rendeztük az elszámolnivalót, és a maradék kis életemmel elindultam munkába. Majd meg szakadtam ettől a két csomagtól, de este hazavonatoztam, és megérkeztem.
Nem volt búcsúbulim, pedig reméltem, hogy lesz. Sebaj, én most már itthon vagyok, itthon ITTHON OTTHON vagyok.

Lakás, búcsú, buli

Még 11 napig élek ebben a városban.

Az új lakás dolgai szépen haladnak, megy a festés, némi elektronikai javítgatás, a kisebbik szoba már készen is van, rendeltünk bútorokat, minden jól halad.

A hétvégén megtartottuk a lakásbúcsúztatót. Sokan voltunk, de nem elegen, bár így legalább le tudott ülni mindenki. Annak, hogy ilyen sokan voltunk, részünkről annyi hátránya volt, hogy nem tudtunk mindenkivel sokat beszélgetni, de azért remélem a vendégek mind jól érezték magukat. Állítólag az ebéd és a süti jól sikerült, és a nap tanulsága, hogy legközelebb nem felejtek el citromot tenni a reszelt túrósba. Herceg ismét megcsillogtatta pizza-készítő tudományát, büszke vagyok rá, kis ügyes.
Nagyon örülök mindenkinek, aki eljött, a miskolci csapattól ez óriási jófejség, a pestiek pedig nagyon fognak hiányozni mind.

Ha jól számolom, az új lakásban legalább 5 vagy több lakásavató bulit kell tartanunk, úgyhogy aki lemardt a búcsúztatóról, az készülhet az avatóra.

A következő másfél hét még sok izgalmat tartogat. Ma jött haza külföldről a témavezetőm, a héten én tartok journal club-ot, hétvégén nekilátunk a dobozolásnak, jövő héten pedig szeretnék még találkozni néhány baráttal, akikkel szeretnék még egy kis időt együtt tölteni ebben a városban. Aztán mennek a cuccok, néhány nappal később pedig megyek én is.

Az utolsó pesti hónap

Annyi mesélnivalóm lenne. Például hogy lett egy laksáunk. Hazaköltözünk Miskolcra, a saját lakásunkba. Holnap kezdődik a felújítás (a lakásban minden falat tapéta borít, azok leszedjük és festék lesz helyette). Lesz egy naaagy ruhásszekrényünk, ez már biztos. Reméljük csütörtökön már a sarokgarnitúrát is biztosnak mondhatjuk majd. Hétvégén lakásbúcsúztató lesz, és most már kezdem elhinni, hogy ez rajtunk kívül a meghívottakat is érdekli, mert eddig elég elkeserítő volt a helyzet.

Azt is el kéne mesélnem, hogy voltam Keszthelyen, Borzaváron és Veszprémben a múlt hétvégén. Életem top 5 nyaralásában egyértelműen benne van. Rengeteget sétáltunk és bicikliztünk és kirándultunk, és volt szemerkélő eső, szellő, hűvös szél, holdfény és köd, csillagok és napsütés. Láttunk őzet, szarvasbogarat, szentjánosbogarat, gémet, rókát, valószínűleg aranysakált, háztáji nagy nyulakat és kisnyuszikat, kecskét, de hallottunk macskabaglyot, fürjet és valami patás állat nagyon furcsa de annál sokkal viccesebb károgó kiáltását is.

Ez a két esemény teszi most ki minden gondolatomat. Még annyira élesen él bennem a felismerés, hogy nyár lett, június elseje, erre itt vagyunk július közepén és két hét múlva ilyenkor már egy teherautónyi teli doboz között fogok ülni. A lakáskeresés és -vásárlás és -felújítás és a bebútorozás gondolata annyira leterhelt, hogy mostanában kezdek csak belegondolni abba, hogy ezzel a hazaköltözéssel egy 8 éves periódus zárul le az életemben. Felvettek az egyetemre, kolis voltam, összeköltöztünk Herceggel, elvégeztem a BSc-t, menyasszony lettem, elvégeztem az MSc-t, férjhez mentem, elkezdtem dolgozni, és mindeközben rengeteg embert ismertem meg, akikből lettek távolabbi és közelebbi barátaim. Szerintem a hazaköltözéstől nem fogom ezeket a barátokat ritkábban látni, ami nem a hazaköltözés erőssége, hanem sajnos a kapcsolataim gyengesége. Titokban azt remélem, hogy a hazaköltözéstől egyesek úgy fogják gondolni, hogy a találkozás esélye sokkal kisebb, ezért ha mégis adódik egy lehetőség a találkozásra, akkor nagyobb lelkesedéssel fognak élni vele, nem úgy, mint eddig.

Kicsit szentimentális lettem ezzel a hazköltözéssel, vagy inkább Budapest itthagyásával kapcsolatban, pedig nagyon várom már, hogy hazaköltözzek, hogy megint Herceggel éljek, hogy visszarázódjon az életünk a normális kerékvágásba, és hogy kiszabaduljak ebből a rettenetes városból, amit 8 év alatt sem tudtam megszeretni egyáltalán. Tudjátok milyen nagy jelentősége van annak, hogy én nem vissza-, hanem hazaköltözöm Miskolcra?

Védések

A tudományos karrierem (ha lehet egyáltalán ilyen nagyképűen fogalmazni) új szintre lépett.
Az előző félévben rám bíztak egy BSc szakdogát bírálatra. Nekem már az nagy élmény volt. Aztán ebben a félévben kaptam mégegyet. Ennek is nagyon örültem, főleg, mivel bioinfós, hálózatos téma volt. Erre a múlt héten bejön a doktori iskola vezetője a szobánkba, és azt mondja, velem akar beszélni. Úgy kezdi a mondandóját, hogy a múltkor (januárban) olyan jól sikerült a doktori beszámolóm (?!), hogy ennek most súlyos következményei lesznek. Tejóisten, mondom, miféle következmények. (Azonnal elkezdtem pörgetni az agyamban, hogy hol is van az a diasor és most azonnal elő tudnám-e adni mégegyszer...) Azt mondja: szeretne felkérni, hogy a csütörtöki BSc szakdolgozat-védéseken legyek bizottsági tag.
Nagy vigyorral válaszoltam, és örömmel elfogadtam a felkérést.

Kedden is voltak amúgy védések, azt is végigültem, mert ott volt a bioinfós szakdoli, tök ügyes volt mindenki. Tényleg nagyon felkészült előadók voltak, jó volt hallgatni őket. Ma egy kicsit gyengébb volt a felhozatal, több négyest is kiosztottunk, de hát BSc-n nálunk senkit nem akarnak bántani. (Kivéve engem, sok évvel ezelőtt, de arra igyekszem már inkább nem gondolni.)

Igyekeztem aktív lenni: észrevételeket tenni és kérdezni. Arra jöttem rá, (bár lehet, hogy ezt a csoportban a többiek, akik már ismerik a "kritikus szemlétetemet", rég tudták), hogy én az aljas módon kérdező zsűritag vagyok. Nem a szemét, amikor valaki hülyén teszi fel a kérdést, amire nem lehet válaszolni, vagy nem lehet megérteni. Nem, én az aljas vagyok, aki arra kérdez rá, amiről a diák beszél. Például alapfogalmak definíciójára, ha az nem hangzott el. És aki kiszúrja az ábrákon a hibát. Nyehehe.

Remélem, máskor is felkérnek ilyesmire.

Zümi

Amikor reggel 8-kor úgy ébredtem fel, hogy elaludtam a derekem, még nem tudtam, hogy ez ma egy jó nap lesz. Ahogy elindultam az ablak felé, észrevettem, hogy egy méhecske ül a földön, mozdulatlanul. Első dolgom volt vinni neki cukros vizet. Abban a pillanatban megzizzentette a szárnyait és elkezdett inni. Csak szomjas volt, kis kedves. Vagy egy percen át itta a vizet, aztán a lábaival kicsit megsimogatta a víz felületét és megtörölközött. Ezután letettem elé egy zsepit. Először ki akarta kerülni, de miután látta, hogy a nagy fehér lap nem akarja bántani, készségesen rámászott. Én pedig felemeltem, kinyitottam neki az ablakot, és már el is repült. Megmentettem egy méhecskét.

Creavolution

I have a theory. It would be rude to say the truth, but... well, a theory.
We make robots, right? We want some of them to look like us, humans. They might even have feelings, somehow, and plans for the future. Crazy. Why do we do this? Do we relly need this? I guess so...

We build robots. We "teach" them everything we know. In a few (dozen) years we will be able to send them to different planets in the universe. They are mechanical, so not necessarily to a planet that matches our living conditions but theirs. Easier than to find a new home for us.

There is a famous book, in which this sentence lies:

So God created man in his own image, in the image of God he created him; male and female he created them.

What if we are doing the very same thing that this so called God did? In my theory, there was "life": it might have been very different. Think outside the box, when I say life I don't necessarily mean DNA/RNA-based life, not even carbon based life. Something with a bit of intelligence. Don't ask me what intelligence is, I don't know - I'm not intelligent enough. Let's assume there was something which was able to create things. Some pretty clever and ingenious chemists, who liked paying around with carbon. And BOOM there was the chocapic. They managed to create a very simple reproductive and self-maintaining system - as if any of it could be simple - "a chemoton", which they sent out to the universe. They might have got even further, because they also wanted to create "humans". Who knows if they succeded or not. Anyway, their creations were sent to a planet, now known as Earth. They might have aimed many more planets, we just haven't find them yet or they couldn't settle in there. Then these units have evolved and adapted to the local circumstances.

And here we are, after a few years of evolution and education, making our own selves into robots.

#conteo #justatheory #pleasedontfallforit

Átnevezték!

Emlékeztek még erre a bejegyzésemre? Nem tudom, hogy ők is olvasták-e, vagy mások is panaszkodtak, vagy egy illetékest félrevitt az elnevezés, de akár hiszitek, akár nem, ma a buszont azt mondták: "a következő megálló: MüPa, Nemzeti Színház HÉV-állomás". Wow, wow, wow!

Május

Időbe telt, mire rájöttem, miért van tele a fb májuskosaras posztokkal. Valahogy elkerülte a figyelmem ez az egyszerű összefüggés.

Színházas

Bár senki nem kérdezte, de köszönöm, most már jól vagyok. Már vagy két hete, csak azóta nem írtam, pedig sok minden történt. Ezen a héten például kétszer is voltam színházban, erről fogok most mesélni.

Hétfőn a Nemzetiben voltam, a Krokodilus c. darabot néztem meg. Ez egy Dosztojevszkij sztori, amiben egy orosz hapsi a feleségével elmegy Németországba nyaralni (vagy valami ilyesmi), és ott egy fickó krokodilokat mutogat, mint helyi szenzáció, és az egyik krok benyeli az orosz hapekot, aki nem hal meg, hanem odabentről kommunikál. Ezután azon pörög a sztori, hogy a nő elválik-e a férjétől és hogy a csávó híressé tud-e válni. A végét nem mondom el, magam sem vagyok biztos benne.
A darabot leginkább úgy tudnám összefoglalni, hogy úgy mentem oda, hogy nem tudom mit fogok látni, és úgy jöttem el, hogy nem tudom, mit láttam.
Az biztos, hogy a díszlet nagyon ötletes volt. Egy nagy üvegkalitka van a színpadon, aminek a nézőtér felé néző oldala felemelhető, így a színészek néha bemennek, néha előtte játszanak. A hátsó fal pedig azért különleges, mert ha hátulról világítják meg, akkor látni, mi van mögötte, egyébként pedig sötét volt, és vetétenek rá. És voltak krokodilusok is, igen.
A darab vége teljesen elborult volt, ott vesztettem el a fonalat teljesen. Szürreálisabb volt, mint jó, de meg lehet nézni.

Ennél sokkal jobbat láttunk tegnap a RaM Colosseumban: a Ben Hur c. darabot. Nem láttam a filmet, fogalmam sem volt, hogy ez miről szól, egy órával előtte gugliztam rá, hogy legalább egy kicsit képben legyek. Ez a Ben Hur, nem pont az a Ben Hur, amire a filmet ismerők gondolnak.
A darab különlegessége, hogy 4 színész játsza. Az összes szerepet. Az összes helyszínen. Ebből fakadóan a díszlet és jelmeztervezőknek egészen különlegeset kellett alkotniuk, és ezt zseniálisan oldották meg. A színészi játék is jó, a darab humoros, elég sok modern kiszólás van benne, a közönség pedig vevő volt a - néha szerintem már kicsit eltúlzott - poénokra. A műsor előtt jól bevacsoráztunk, mindenkit kerülgetett a kajakóma, de a darab egy pillanatra sem hagyott unatkozni. Aki a vidám szórakozás miatt szeret színházba járni, annak ezt a darabot mindenképpen ajánlom.

Fel!

Szorítsd a csuklómat, még száraz,
nézz rám, csak nézz rám
még nem késő,
még lélegzem.

Kell.

Még.

Kezdődik

Húzzatok. Fel.

Wrong side

Amikor a külföldön élő, hazatérni vágyó magyar barátaidnak azt mondod, hogy ne jöjjenek haza, mert nem érdemes, akkor úgy elgondolkozol, hogy basszamármegarendszer.

Tanuljatok meg csöndben edzeni inkább, kösz

Mesélnem kell egy kicsit a trx-es órákról. Azt már mondtam, hogy reggelente járok. A társaság nem állandó, de egy többé-kevésbé bejáratott népség válogatódik össze, más-más keddre, csütörtökre vagy éppen péntekre. Többnyire lányok járnak, de néha egy-egy fiú is felbukkan.

Néhány héttel ezelőtt volt egy fiú az edzésen, sose láttam még korábban, de az edző szavaiból úgy tűnt, mintha nem először lett volna ott. Pont a mellettem lévő helyet sikerült megtalálnia, amivel amúgy semmi baj nem lett volna. Ha nem nyögi végig az órát. A bemelegítéstől kezdve, a rendes edzésen át egészen a cooldownig végig nyögött, szuszogott, fújtatott, de leginkább nyögött. Én eddig azt hittem, ezek a hangok csak pornófilmben és női teniszben léteznek, de tévedtem.
Arról persze fölösleges is beszélnem, milyen béna volt, jó hát nem lehet mindenki annyira csodás mint én, elsőre ügyes minden gyakorlatban, de amit ez összeszenvedett...
Na sebaj, túléltük az órát, legközelebb mikor megláttam már imádkoztam, hogy ne mellém telepedjen le. A legutóbbi órán megint egy oldalra kerültünk, de legalább volt egy hely közöttünk. Azt egy szintén újnak számító srác foglalta el, és ekkor még azt hittem, megmenekültem.
Akkor tudtam meg, hogy az előző alkalom soft porn volt.
Komolyan, férfiak, mit kell ennyit nyögni? Értem, hogy nem bírjátok 20 másodpercig se tartani a plankeket, meg hogy nem működik a mozgáskövető szoftver a fejetekben, de sokkal több erőtök maradna, ha nyöszörgés helyett inkább a feladatra koncentrálnátok.

A másik, ami számomra nagyon furcsa, hogy ezek a férfiemberek, akik az edzésen néhanapján megjelennek, egyáltalán nem tűnnek gyengének, sőt, kifejezetten sportos, izmos alkaltúak. Az edzéseken meg teljesen meghalnak, már amikor egyáltalán meg tudják csinálni a gyakorlatokat. Why?

Kaptok megint zenét, ajánlom edzéshez és cikkíráshoz is - Jekyll and Hyde.

Kicsúszott

Van egy csöves néni aki rendszeresen előfordul az egyetemi aluljáróban, általában egy vagy két bácsi társaságában, és gyakran a rettenetes, krákogós hangján ijesztgeti az arra járókat "szépjonapooot" vagy isten áldását kívánva, némi aprót kérve váltságdíjként. A múltkor is ott állt, már messziről feltűnt éles hangja, amin eskü úgy hallottam, azt mondja: "a k.rva isten áldja meg... szépjonappooot".

Konferenciaparty

Annyi mesélni valóm támadt hirtelen!
Konferencia, Eger, munkatársak, évolyamtársak, szomszédintézet, csupaismerős, szevamizu, igyálmármég, elmúltéjfél, negyedkettő, félnégy, blackout.
Reggelnyolc, holvagyok, visszakelldőlni, fúdemásnaposvagyok, nemsittam, reggeli, rajzfilm, előadás, izgulokhelyetteis, jóvoltez, menjünkenni, closingsection, poszterdíjak, II. helyezés, nemistudtamhogyleszilyen, kaptamdíjat, menjünkhaza.
Adnám ma is.

másodikhely, sciecebitch!
foglalkozásom: tudományos oszlopdiagramgyártó

Tavasz, roller, zéhá

Tekintetbe véve, hogy ma délután én voltam az egyetlen, aki a szeles-hűvös időben pulcsi-kabát-sál helyett rövidujjúban közlekedett végig Újbudán, valószínűleg megfáztam.

Holnap pedig zéhát írok, őrület!

A kutya különös esete az éjszakában

Anya és Herceg áradozott arról, milyen jó darab A kutya különös esete az éjszakában, a Miskolci Nemzeti Színházban. 

Tegnap este lefekvés előtt nézelődtem a könyvespolcomon, és megtaláltam a könyvet ezzel a címmel. Nem is tudtam, hogy ez nekünk megvan, főleg nem, hogy az én szobámban.

Úgy negyed órája fejeztem be, még kavarognak a gondolatok, tudom, hogy valamit írni szeretnék róla. Annyit tudtam előtte, hogy egy autista, pontosabban a szerző leírása szerint Asperger szindrómás gyerek a főszereplő. Talán féltem a történettől. Határozottan emlékszem rá, hogy kolis voltam, amikor az ebből készült filmet közösen néztük. Egy fekete tér, fehér krétarajzzal. Erre emlékszem. És a tévé körvonalára, a babzsákfotelre, és a sötétre. Én nem szeretem a fekete, sötét emlékeket, megrémít. Nem bíztam a könyvben. Mostantól ez az egyik kedvenc történetem.

Sokmindenben különbözünk. Én és a fiú. Ő például nagyon szeret egyedül lenni szűkös, sötét helyeken. Engem az ilyen nagyon megrémít. Mindketten szeretjük az eső hangját, de ő a két adó közötti rádiózajt szereti a legjobban, én pedig nem bírom elviselni. Őt is megijeszti a metró zaja, de képes elszigetelni magát és órákon keresztül ott maradni. Én biztosan elmenekültem volna. Mégis olyan sok közös van bennünk, és sok olyan praktikája van, amiket kicsiként én is ismertem. Ő még hallgat saját magára. Persze az élethelyzeteink egészen mások, de mégis...

"A sátán kutyája a kedvenc könyvem."
"Az emberektől sokszor összezavarodom."
"Nem szoktam hazudni."

Most nagyon haragszom a Win10-re, amiért nincsen benne aknakereső.

"Az emberek általában ránéznek arra, akihez beszélnek. [..] Kellemes volt, hogy Apu hozzám beszél, de nem néz rám."
"A dolgok például olyankor lehetnek szép rendben, ha logikusak. Különösen, ha a dolgok számok, vagy egy független változó. De van más módja is annak, hogy a dolgok szép rendben legyenek."
"Azt feleltem, nem is vagyok okos, csak észreveszem, hogy miként mennek a dolgok. Ha valaki okos, akkor megnézi a dolgokat és a tapasztalatokból kitalál valami újat."
"Szerintem az emberek azért hisznek a mennyországban, mert nem szeretnek a halálra gondolni."
"Általában nem szeretek idegenekkel beszéni. Ez azért van, mert nem szeretem az idegeneket, akikkel még sohasem találkoztam. [,,,] Csak figyelem [őket], amíg azt nem érzem, hogy biztonságos."
"Be fogom bizonyítani, hogy én nem vagyok hülye."
"Az emberek azt hiszik, hogy a földönkívüliek űrhajója szilárd, és fémből van, mindenfelé lámpa van rajta, és lassan mozog az égen, mert mi olyan űrhajót csinálnánk, ha képesek volnánk akkorát építeni. Viszont a földönkívüliek, ha léteznek, talán nagyon mások, mint mi. Lehet, hogy nagy, szabálytalan alakú kupacoknak néznek ki, vagy laposak, mint az árnyék. Talán nagyobbak, mint a bolygók. Vagy testük egyáltalán nincs is. Talán csak információból állnak, mint ami a számítógépekben van. És talán az űrhajójuk is olyan, mint egy felhő, vagy olyan tárgyakból áll, amelyek nem függenek össze egyméssal, mint a por meg a falevelek."
"És akkor ki kellett találni, hogy mit csináljak. És ezt úgy csináltam, hogy végiggondoltam mindent, amit csinálhatnék, és eldöntöttem, hogy az jó döntés-e vagy nem."
"Ekkor tervet készítettem, amitől jobban éreztem magam."
"Aztán már nem láttam tovább a jelet. És elfelejtettem, hogy hol volt, és ettől megrémültem, mert el voltam tévedve, és nem szoktam elfelejteni dolgokat. Általában térképet csinálok a fejemben és azt követem, de itt túl sok minden volt egyszerre, és ettől összezavarodtam. Úgyhogy tervet készítettem."
"... néha, amikor félek vagy dühös vagyok, akkor jót tesz, ha olyan dolgot csinálok, aminek ritmusa van, például zenélek vagy dobolok..."
"És azt mondtam magamban, hogy az emberek olyanok, mint a tehenek a mezőn, és mindig csak magam elé kell nézzek, és fejben meg kell húznom a vastag piros vonalat, át ezen az óriási termen, és végigmennem rajta."
"És rengeteg ember volt azon a kicsi állomáson, és lent volt a föld alatt, és nem voltak ablakok, és ezt nem szerettem, úgyhogy találtam egy padot, és leültem a végébe."
"És az egész könyv egy nagy térkép volt Londonról, de földarabolva, hogy beférjen egy könyvbe, és ez tetszett nekem."

A fiú letette a matek érettségit, és a kedvenc feladata az volt, amiben az oldalak alapján be kellett bizonyítani, hogy a háromszög derékszögű, és szerette volna leírni a megoldását, de Siobhan szerint az nem elég érdekes, és az ilyeneket inkább a Függelékbe kellene írni. Én is tudom ennek a feladatnak a megoldását, és szerettem volna megnézni a Függelékben, mert szerintem is érdekes, de nem volt Függelék és ettől egy kicsit szomorú lettem.

"Az a legjobb, amikor az ember előre tudja, hogy valami jó dolog fog történni [...] Az rossz, amikor előre tudja, hogy valami rossz dolog fog történni [...] De szerintem az a legrosszabb, amikor az ember azt sem tudja, hogy jó vagy rossz dolog történik-e."
"És amikor a jövőre gondoltam, semmit sem láttam tisztán a fejemben, és attól mindig megrémültem."

Gravitáció

Tegnap láttam ezt a filmet, ti láttátok? Nektek tetszett? Engem teljesen kiakasztott.

***  Spoiler alert  ***
A sztori röviden.
Űrhajósok szerelgetnek valamit, de egy feléjük repülő űrszemét-raj tönkreteszi a járművüket, ketten élik túl. Ők ketten eljutnak egy közeli állomásra, ott a csávó lelép és innentől végig a nőci az egyetlen szereplő. Kigyullad az űrálomás, vagy miez. Kigyullad... Megvan a kabin, bezárkózik, ott nem éri el a tűz, de annak meg az ejtőernyője oldódott ki, és beleakadt az állomás többi részébe, nem tud elindulni. Megy az idő, körbeért az űrszemét, vagy mi, megint szétbarmolja a rendszert, de azért csak sikerül elindulni. Dehogy, nincs üzemagyag! Jó, akkor inkább öngyilkos lesz, elzárja az oxigénszelepeket. Delíriumos álmában megjelenik mellette a társa, aki lecsatolta magát fél órával korábban. De hogy?! Kinyitja a kabin ajtaját, beengedi az ŰRT, majd szépen bezárja az ajtót és kellemesen elbeszélgetnek. Elég mindfuck volt, tényleg örültem, mikor kiderült, hogy csak vízió volt, mert nem is néztem volna tovább, ekkora marhaságot, komolyan... Na, a csaj megálmodja, hogy a leszálláshoz van valami tartalék lángocska, azzal el tud indulni. Felébred, visszaállítja az oxigént, közben az összes műszer sípol, de azért csak elindul, és eljut egy kínai űrbázishoz. Ott meg baszki minden kínaiul van írva, nem ért semmit. Elkezdi nyomkodni a gombokat, hogy valamelyik csak jó lesz, de az egész hóbelevanc zuhan a Föld felé. Sikerül kioldania amiket kell, közben persze ég, majd sikerül kioldania az ejtőernyőt, és valami tóba érkezik. Úgy tűnik elég levegő van a kabinban ahhoz, hogy fennmaradjon a víz felszínén, de mondom, ég a cucc belül is, erre mit csinál? Leveszi a szkafander sisakját. Édesistenem, végre megérkezik, erre füstmérgezésben fog meghalni. De nem, mert utána kinyitja a kabin ajtaját, amin beáramlik a víz a tóból. Ezért ahelyett, hogy elégne, vagy füstmérgezésben halna meg, vízbefullad. Aztán azt se, mert a víz alatt még le tudja venni a szkafandert, felúszik a víz tetejére, és pont ott van a part, megmenekült, hazaért, vége.

Szóval van ez a csaj, aki először jár az űrben, már az elején panaszkodik, hogy nehéz benntartani az ebédet. Aztán elsodródik, forogforogforog, túlél egy tűzrobbanást, legalább háromszor kerül hosszabb időre erősen oxigénhiányos állapotba, többször is fenyegeti füstmérgezés, sokat kell másznia és kapaszkodnia, aztán visszatér a Földre, ahol a hosszú ideig tartó súlytalanság után újra teljes gravitáició hat rá, de ez mintha nem is számítan, a parton két lábra áll, és hepiend van. Mindenzt meglehetősen tiszta tudattal csinálja végig. Értem én, hogy az űrhajósok mentálisan és fizikálisan is nagyon fel vannak készítve, de azért ez egy csöppet túlzás volt.

Egyébként megmondom őszintén, tökre hajlandó lettem volna mindettől elvonatkoztatni, és vállat vonni rá, ha a főszereplő iránt a legkisebb jóidulatot tudtam volna érezni. De már a film legelején is olyan idegesítő volt, meg is lepődtem, mikor világossá vált számomra, hogy ez a film róla fog szólni. Olyan könnyen bele tudtam volna törődni, hogy elsodródott az űrben, és kész. Vagy hogy rárobbant az űrhajó, és kész. Vagy hogy elzárta az oxigént, és kész. Vagy hogy szénné ég a légkörben, és kész. Ehhez jön még a sztori, amiben erősen túltolták a balszerencét. És ha ez a kínlódás még nem lenne elég, a főszereplőről megtudjuk, hogy volt egy lánya, aki 4 éves korában meghalt, azóta nincs senkije. Vagyis még motivációja sincs, ami miatt érdemes lenne visszaküzdenie magát a Földre, és ami miatt a néző együttérezhetne vele és drukkolhatna neki. Engem ez a film elvesztett, teljesen.

Legyen ennyi elég, kíváncsi lennék azért, hogy ti milyennek találtátok, ha már láttárok, nektek tetszett-e.

A felismerés

Jé, ott a szabadság szobor!                      O.o
Hogy nem vettem még eddig észre?        ~.-
De az nem is ebben az irányban van!!     '-.-
Akkor ez mi??                                          ?_?
A szemben lévő épület egyik szellőzőnyílása.

Gaaaaay

Ha valaha talákoznátok az alábbi "játékkal":

***

Segítek egy kicsit az identitásotok meghatározásában.

Íme a világ összes D-betűs országa:

Denmark
Djibouti
Dominica
Dominican Republic

Néhány ismertebb, angolul e-betűs állat, mi nem elephant:

eagle
eel
echidna
emu
emperor penguin
biológusoknak pedig ajánlom figyelmébe az E. colit :) 

De ha nagyon nem jut eszetekbe más, akkor legyen elephant seal.

Van választék, ne panaszkodjatok.
Szívesen.

*** you're


--------------
update: így utólag megfordult a fejemben, hogy valakik ezt esetleg rossz néven vehetik, úgyhogy bátorítok mindenkit az eredeti megfejtésre is!

Ég az olimiai láng, felgyújtotta az országot

Elmondani nem tudom mennyire unom már ezt az Olimia-témát ami folyik az összes médiából, inkább írok róla én is, hogy megmaradjon az utókonak. Így látom én.

Szóval valakik kitalálták, hogy Budapestre kéne egy Olimpia. Tök jó, elkezdik megszervezni, a pályázati anyagot összeírni. Kiderül, hogy nem is olyan elvetemült ez az ötlet, végül már csak LA és Párizs a versenytársunk. Szerintem elég menő ilyen városokkal egy listán szerepelni, szóval biztos tudunk valamit.

Aztán meggyújtották a bomba kanócát. Valakinek eszébe jutott, hogy basszus, ez biztos jó így? Kell ez nekünk, végülis halandó számára felfoghatatlan összegekről van szó, helyes ezt most elkölteni? Legyen már erről inkább népszavazás. Beadtak egy kérdést a választasi irodának, de nekik nem tetszett a kérdés, így néhány hónapig úgy tűnt, a kanóc lángja kialudt.

És akkor jött a Momentum, és ledobta az égő bombát az országra. Feltettek egy kérdést, amely idézem, így szólt:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”

Ez a kérdés tiszta, átment a jogi szűrőkön és elindult az aláírásgyűjtés. És itt elkezdtett mindenki össze-vissza beszélni és félreinformálni a népet. A kormányoldal azt kommunikálta, aki aláírja az ívet, az hazaáruló, nem magyar ember. A baloldal az egészségügy- és oktatás- kártyát próbálta meg kijátszani, nem túl hatékonyan, de legalább segített aláírásokat gyűjteni a Momentumnak. A Momentum pedig azt rontotta el, hogy a kampány szövege az volt, hogy "mondj nemet az olimpiára". ("NEM az Olimpiára, IGEN a jövőnkre") Ez az aláírásgyűjtés utáni népszavazási kampány szövege kellett volna, hogy legyen.

Szerintem egy átlagos, javarészt a kormány befolyása alatt álló médiából tájékozódó, a politikai élet iránt nem különösebben érdeklődő, a politikai folyamatokat át nem látó ember a következőt rakhatta össze: ha aláírom, akkor az Olimpia ellen szavazok, elárulom a hazámat és a magyar sportolók vágyát töröm össze. Pedig az aláírás nem egyenlő a szavazással! Szerintem olyan kampányszöveg kellett volna, ami magára a népszavazásra invitálja az embereket, azokat is, akik aztán az Olimpia mellett szavaznának.

A másik, ami teljesen összezavarta a "kisembereket", hogy most végül is az országról vagy csak Budapestről van szó. Mert ha az országos népszavazást nem engedték meg, akkor azt jelenti, hogy csak Budapest érintett. A kormány meg nemzeti ügynek nevezte, amiben minden magyar magyar magyar. Az aláírásgyűjtés után meg rákente az egészet Tarlósa, hogy ez budapesti ügy, ő mossa kezeit. De Budapestnek mégis honnan lenne az ország GDP-jének nagyságrendjébe eső pénze? Honnan, a jóistentől? Úgy is mondhatjuk, igen, de egyelőre még kormánynak hívják. Döntsük már el akkor, hogy kinek a felelősségéről beszélünk, mert olyan nincs, hogy egy ekkora horderejű ügynek ne legyen felelőse!

Akárhogyis, de összegyűlt több, mint negyed millió aláírás. Kíváncsi leszek, az érvénytelen aláírások kiszórása után mennyi marad, de akármi is lesz az eredmény, ez elképesztő teljesítmény, le a kalappal előttük. Senki nem számított ekkora sikerre, még ők sem.

Tehát: a budapestiek több mint 10%-a aktívan kifejezte a véleményét, mely szerint népszavazást szeretne. Egy demokráciában a népszavazás a legjobb dolog. Mindenki megkapja a lehetőséget, hogy saját maga modja el a véleményét. Nem muszáj, de ha állást foglalsz, azt figyelembe fogják venni. Az emberek véleményét általában nem szokás figyelembe venni, sem politikai színtéren, sem a munkában, sem a magánéletben, és nagyon szerencsés az, aki nem így érzi. Népszavazni jó.

Erre mi történik? Budapest visszavonja az olimpiai pályázatot, mert állítólag:

„a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak”.

HOGY MIIII????
Presztízsveszteség??? A pályázat?!?! Az, hogy a NOB nem nekünk adja a rendezési jogot, mert az országban nincs egységes támogatottság? Éééédesjóistenem és ezt emberek el fogják hinni.
Tudod mi a presztízsveszteség? Az, hogy visszavonjátok a pályázatot, mert nem meritek vállalni a népszavazást, amiben még simán győzhettek volna a támogatók, ha van mivel meggyőzni őket. De ezek szerint nincs, vagyis az országnak és Budapestnek semmi de semmi oka és érve nincs Olimpiát rendezni. Na EZ a presztízsveszteség.

Modern gasztronómia

"- A másik meg beírt a vásárlók könyvébe, hogy elfogyott a bundás csizma."

Számok rólam, nekem

Azért szeretem nagyon ezt a helyet, ahová TRX-re járok, mert az edzők közvetlenek, kedvesek, társaságot alakítottak ki, és nagyon lelkiismeretesen tanítva edzenek mindket. Ebben az évben pedig kitalálták, hogy minden hónap elején felmérnek minket (mérlegen és gyakorlatokban is), hogy legyen konkrét képünk magunkról és lehessen látni a fejlődést - egyéni és csoportszinten egyaránt. A múlt hónapban sajnos lemaradtam erről, ezért nekem új volt a mérés, és voltak elvárásaim. Inkáb úgy mondom, várakozásaim, tippjeim az értékekről. Hát... nem nagyon jött be, úgyhogy most már legalább van célom. Íme.

mélyguggolás: nem megy. Ez nem lep meg, a cél, hogy menjen.

low-row: 8. Ez egy olyan gyakorlat, amikor a sarkad benn van a TRX felfüggesztése alatt, a TRX rövid száron van, egy ferde fekvő helyzetből indulsz, és a karokat a törzs mellé húzva felhúzod magad egy kevésbé fekvő pozícióba. Akkor érvényes a gyakorlat, ha a karjaidat be tudod hajlítani szorosan a törzs/mellkas mellé. Én erről a nyolcról úgy gondoltam, hogy kevés és béna, mert kb. a hamadiktól kezdve már 1-1 centikkel elmaradtam a tökéletes kivitelezéstől, és 8-nál azért hagytam abba, mert úgy vagyok vele, hogy inkább csinálok keveset tökéletesen, vagy majdnem tökéletesen, mint sokat hibásan. Nem mintha ezt így ne éreztem volna meg nagyon. Viszont, ami mégiscsak büszkeséggel töltött el, hogy volt olyan, aki egyetlen egyet sem tudott megcsinálni, na hozzájuk képest például király vagyok.

fekvőtámasz - helyett csak leengedés: 15. A cél értelemszerűen a helyes igaz fekvőtámasz. Ezt egyelőre egy nagyon távoli célnak érzem.

testsúly testtömeg: na ez kényes kérdés. Lányból vagyok, nem szeretek csak úgy nagy számokat mondani ilyen témában. De most meg fogom mondani. Azért, mert célom van, és cél csak akkor van, ha van honnan elindulni. Ráadásul, bár az én önképem is torz egy kicsit, mégis ki merem jelenteni - vagy inkább jó pszichológus módjára megpróbálom elhitetni magammal - hogy ezen a számon igazán nincs mit szégyellni, mert nem vagyok kövér, de még csak túlsúlyos sem. Ezt, amiben én vagyok, teljesen normális állapotnak hívják. Az egy másik kérdés, hogy az én szememben viszont mi lenne az ideális állapot. Egyébként, ha valaki kövér vagy túlsúlyos, akkor se lenne min szégyenkeznie, ha a van célja és tesz is érte. Na akárhogyis, ma a mérleg 64.7 kg-ot mutatott. Nem tudom, nektek a saját koordináta-rendszeretekben ez a szám milyen, nekem szép. Még nem gyönyörű, de mindenképpen szép. Mivel a tömeg önmagában semmit nem mond, azt hiszem, nem is fontos, hogy egy konkrét súlyt kitűzzek célul. Ha mégis megtenném, 62-t mondanék, de hogy ez mit jelent majd zsírban és izomban, nem tudom. Azt volt az elvárásom egyébként, hogy kisebb legyen 65-nél. Egyenlő semmiképp. Ezt elkönyvelem az első sikeremnek, gratulálok, csak így tovább!

testzsír%: Nem értek ehhez, csak képek alapján próbáltam valamifajta elképzelést alkotni, és 25%-ot tippeltem. De valamivel nem számoltam. Valamikkel. Mit mutatott a mértleg? 30.8. HARMINCEGY kib@sz,.t SZÁZALÉK te jó isten, és ebből tuti hogy legalább 6 csak ez a két zsírgömb itt elöl, nyeeeeh, #csakramiérthetiaztadühötamitmostérzek #nemtudjátokmilyenszerencsésekvagyok #mindenönképzavareredője. Shit.

izom%: na erről végképp fogalmam sem volt. Ha úgy saccolunk, hogy a testünknek mondjuk 10-15%-a lehet csont, 20-30% a zsír, akkor a maradék kb 60%-ból szerintem olyan 35-40% lehet izom, a többi meg a szervek egyéb szövetei, az agy, a vér és a beleinkben haladó táplálék. Ettől függetlenül elvárások nélkül mérettem meg magam, az eredmény pedig. 29.7%. Ez közelében sincs annak a 35-nek, van még hova dolgozni....

Hozzá kell tennem, hogy ezek egy olcsónak mondható mérleg adatai, foglalmam sincs, mennyire megbízható, de ha minden hónapban ugyanannyira lesz megbízható, akkor legalább a szisztematikus hibára vállat vonhatok és valamit hátha lehet majd látni belőle. Ez a mérleg ugye elektromos impulzusokon alapul, amit szerintem baromira befolyásol a szervezet aktuális víztartalma, de még a tenyér izzadtsága is, szóval vannak kételyeim. Ettől függetlenül a hosszútávú célom az, hogy elérjek egy olyan állapotot, ami számomra ideális, amiben jól érzem magam, és hogy azt aztán fenntartsam. Szerencsére minden hónapban lesz ilyen felmérés, úgyhogy ebben a hónapban azért fogok tenni, hogy a márciusi mérésben a zsír% és az izom% aránya megforduljon. Egy hónap múlva újra itt.

Ó igen, mottó nélkül az egész béna ---> #makeyourbodyyourmachine

Hat jó játék

Aki esetleg nem találkozott volna a Varró Dani-féle versbotránnyal, az szánjon egy percet az életéből arra, hogy átfussa a "Hat jó játék kisbabáknak" c. verset. Valaki kirakott egy képet a facbookra, amin ez a vers olvasható egy 5.(?) osztályos tankönyvben, és mélységesen fel van háborodva, hogy ilyen verset mégis hogy lehet írni, főleg tankönyvbe rakni. Aztán ezt elkezdték megosztani intellektuális emberek és szörnyűlködtek a konektoron (sic!), az apját lapáttal csapkodó gyereken, és hogy mi az hogy arra buzdítjuk a gyerekeket, hogy rágja szét a laptopkábelt.

Én is ki vagyok akadva.
De nem hangoztatom a véleményem, hanem inkább csak itt forrongom ki magam, amiért ennyi irodalmi érzékenység nélküli ember beszéli a magyar nyelvet. Ráadásul olyan emberek, akikről azt gondoltam, értik ezt a fajta művészetet. Amikor először elolvastam a verset, akkor azt gondoltam, hogy ennek nincs helye egy ötödikes tankönyvben. Inkább olyan könyvben tudom elképzelni, amit felnőttek olvasnak, és jót szórakoznak azon, hogy a "kisbabák" még nem tudják, hogy amit ők jó játéknak gondolnak, az valójában milyen veszélyes, és a szülőknek mennyiszer kell résen lennie. Aztán rájöttem, hogy hát hogyne lenne helye ennek a versnek egy tankönyvben, hiszen mindennek van helye, ha el lehet rajta gondolkozni. És ez ilyen. Persze ez egy Varró Dani vers, én az ő munkásságát pontosan ugyanannyira ismerem, mint bármelyik másik költőét (értsd: semennyire) azt viszont tudom - mert annyira azért nem vagyok kulturális analfabéta, ha egyáltalán létezik ilyen kifejezés, és épp ezt jelenti - hogy ő a gyerekirodalom egyik népszerű alakja, ezért versei játékosak és egyszerűen érthetőek. Hát úgy tűnik, ez a játék és egyszerűség a felnőttek jelentős részén most kifogott.

Akárhogy is, nagyon boldog vagyok attól, hogy valahogy szembe jött a facebookon ez a bejegyzés*, tanuljatok belőle!

"Története: először 2011-ben jelent meg a Nők Lapjában, Hat jó játék kisbabáknak címmel, a szerző több versével együtt, könyvajánlóként. Majd a szintén 2011-es Akinek a foga kijött című kötetben is szerepel Rosszalkodó - avagy öt jó játék kisbabáknak címmel (a lapátos versszak kimaradt a kötetből). Egyéb gondolatok:- A konnektor természetesen két n-nel írandó, de itt a költő a licencia eszközét használja a rímhelyzet miatt (lásd még Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk)- A vers kiválóan illusztrálja, hogy a költő és a lírai én két külön entitás. Itt a lírai én egy kisbaba, akinek nincs veszélyérzete.A mű arra a helyzetre apellál, hogy az olvasó (aki a szülő, nem a baba) át tudja érezni a kisbaba vágyait, viszont felelős szülőként tudja, hogy ezek a vágyott dolgok a gyerekre veszélyt jelentenek. Ez a feszültség adja a humor forrását. (Ide vágó közmondás: a tiltott gyümölcs a legédesebb.)- A kötet, amiben a vers megjelent, a totyogó korosztályt nevelő szülőknek íródott. Egyáltalán nem tanácsadó vagy útmutató, hanem kizárólag szórakoztató céllal jelent meg. - A mű - ahogy egyik irodalmi mű - se igényli a közönség teljes körű tetszését, azaz magyarul lehet nem szeretni, el lehet lapozni, nem kötelező megvenni. De mi a helyzet a tankönyvekbe bekerülő irodalmi művekkel? Nos, mivel a pedagógusra van bízva, hogy a tananyagot mely versekkel, képekkel, novellákkal stb. szemlélteti, és mely részeket használja a tankönyvből (ami egy oktatási segédeszköz, nem pedig szent könyv), ezért könnyen kikerülhető ez a vers is.Igényesen és tisztelettel feltett kérdésekre szívesen válaszolok, amennyire belefér az időmbe. Tisztelettel, Varró Dánielné"

* saját okosságaim megerősítése érdekében kiemeltem amiket én is pont így gondoltam

A nap, amikor Budapest elsüllyedt a jeges latyakban

- Hozhattam volna egy... - sajnos nem értettem, mit mondott a srác, aki erős mozgáshibával, lassan, botra támaszkodva slattyogott a latyakban. Sejtettem, hogy ők is erről beszélnek, és milyen igaza volt a társának, amikor azt mondta:

- Ja. Vagy inkább egy hajót.

Tudta? - Oroszlánkirály

Ti tudtátok, hogy az erdeti angol Oroszlánkirályban
- Hans Zimmer a dalszerző?
- Rowen Atkinson adja Zazu hangját?
- Woopi Goldberg az egyik hiéna?
- Zordon hangja Jeremy Irons?
- az egyik dalszövegíró Sir Elton John?
Én nagyon kevés ilyen külföldi nevet ismerek, minden bizonnyal a többiek is híresek.
Muszáj lesz megnéznem az eredetit.

A buszsofőrök titkos élete

Lány kérdezi a buszsofőrt:
- Elnézést, ezzel el tudok jutni a MüPához?
Határozott válasz érkezik:
- Mi az a müpa?
Teljesen jogos, én se értettem soha, hogy azt a megállót miért hívják Milleniumi Kulturális Központnak.

If need be...

Ha valaha szükségetek lenne rá, akkor

a siratóének angolul dirge,

a kürtöskalács pedig chimney cake.

Sose lehet tudni.

Angolul

Nem tudom mennyire meséltem itt arról, hogy kb. fél éve járok angoltanárhoz, beszélni. Azzal a céllal kezdtem el hozzá járni, hogy a gyengécske beszédkészségem fejlődjön végre, mert úgy éreztem, hogy az aktív szókincsem nagyon szegényes, és alig tudok megszólalni. Persze nem a semmiből kellett indulni, hiszen akkor már rég megvolt a felsőfokú nyelvvizsgám, de attól még nagyon elégedetlen voltam magammal.
Az idei első óra nagyon pozitív élmény volt számomra. Szerintem jót tett az előtte lévő három hét szünet, mert magam is meglepődtem, hogy milyen könnyedén tudtam beszélni. Az aktív szókincsem elég nagyot fejlődött (de még mindig van hová!), sokkal folyékonyabban tudok beszélni, sokkal ritkábban akadok el. Már néha csak nevetek magamon, amikor a nagy lendületben egyszercsak megállok, és ott van a szó a nyelvem hegyén, de nem bírom kinyögni. A legegyszerűbb, legrégebb óta ismert szavakra gondolok, a múltkor például a dangerous nem jutott eszembe (d-d-dan-dan-dan...) a drawback helyett meg rendszeresen backdraw-t mondok, de hát legyen ez a legnagyobb gondom.

Na de ami a bejegyzés ötletét adta: van egy EnglishAnyone nevű youtube csatorna, egyszer megtaláltam, azóta se néztem, pedig biztosan nagyon hasznos, rengeteg videója van a csávónak, csak nekem kicsit unalmas videók, de nem túl gyakorlott angolosoknak biztosan nagyon sok újat és érdekeset tud mondani. Akárhogyis, most belebotlottam egy videójába, amiben arról beszél, mi oka lehet annak, ha valakinek a beszédkészsége gyengécske, és nem nagyon fejlődik. 7 subskill-t nevez meg, és gondoltam megírom, hogyan érzem most magam.


Your BIGGEST English learning frustration is that…
1. You know a lot of English, but lack the confidence to speak.

Ebben nagyon sokat fejlődtem. Azt nem mondhatom, hogy nem mertem beszélni, mert a hozzáállásom már nagyon régóta az, hogy csak akkor lehet megtanulni beszélni, ha mersz. Nem baj, ha hülyeséget mondasz, majd kijavítod magad, vagy később megtanulod, hogy kellett volna, a lényeg, hogy el kell indulni. Nekem ez bizonyos helyzetekben okoz gondot, méghozzá a gyors párbeszédekben. Nagyon sokszor éreztem úgy, hogy na erre most tök szívesen mondanék valamit, de nem merek hirtelen belekezdeni, és mire elgondolom, hogy is kéne, addigra a beszélgetés továbbindul, és máris lemaradtam, kimaradtam. Bár még mindig vannak ilyen szituációk, úgy érzem, kezd jobban rááálni az agyam erre is.

2. You don’t have anyone to practice speaking with.

Ez így van - pontosabban az angoltanár az egyetlen, akivel heti egyszer másfél órán át beszélgetek, és ez óriási előrelépés az elmúlt 20 év kvázi némaságához képest. Ez volt az egyik fő oka, amiért elkezdtem tanárhoz járni.

3. You don’t use natural-sounding, conversational English words and expressions when you speak.

Ez az a terület, ahol nagyon nagy igényem van a fejlődésre. Maguk a szavak szerintem rendben vannak, viszont az idiomokat nagyon nehezen tanulom / jegyzem meg / használom aktívan. Ennek szerintem az a magyarázata, hogy ezeket vagy magyarul sem használom, vagy nem tudatosul bennem, hogy az egy idióma, és ezért megpróbálom máshogy megfogalmazni, de így vagy úgy, kimarad a használatból. Pedig olyan sokszor van az, hogy már legalább az eszemben van, hogy erre tudtam valami jó kis kifejezést, de hirtelen nem jut eszembe, és inkább lemondok róla. Ez nagy hiba, itt még bőven van hová fejlődni.

4. You can’t express yourself automatically, fluently and continuously.

Szerintem ebben értem el eddig a legnagyobb fejlődést. Vagy talán csak ez a legfeltűnőbb számomra. Még mindig előfordul, hogy megakadok, például ha hiretlen valami szintaktikai hibát vétek. Vagy nem jut eszembe egy szó, ugyebár, dangerous.

Mostanában egyébként egyre többször érzem azt zavarónak, ha egy szót csak egyféleképpen használok. Mondjuk ha egy beszélgetésben újra és újra előjön egy szó, pl. prove. Prove this, prove that, it's proved, na, valami szinoníma jusson már eszembe. Olyankor kicsit megállok, hátha jön az ihlet. Prove. Vagy nem. Aztán otthon megnézem a szótárban, és rájövök, hogy legalább 3 másik szó eszembe juthatott volna: confirm, verify, show, give evidence,..

5. You have to think about grammar rules before you speak.

Hál'isten ezt már a középfokú nyelvvizsga környékén kinőttem. Na nem mondom, hogy sosem kell gondolkoznom azon, melyik igeidőt is kéne az adott pillanatban használni (péládul a will-t még mindig sokszor használom olyan esetben, ahol inkább a going to-t kéne, de már egy ideje erre is próbálok odafigyelni. A folyamatos igeidőket viszont ritkábban használom, mint ahányszor indokolt lenne, de azért többnyire rendben vagyok ezekkel), de általánosságban a szórend és egyéb nyelvtani dolgok már a zsebemben vannak.

6. You have trouble understanding the fast speech, accents and/or vocabulary of native English speakers.

Ez nagyon változó. Például a linkelt videót tökéletesen értem. A nyuszislányt is tökéletesen értem. A David Attenborough által narrált természetfilmeket is értem, és könnyen felismerem azokat a szavakat, amiket azért nem értek, mert még nem ismerem. A Modern Familyben pl. Gloriat általában értem, de Phil-ből szinte semmit. A Sherlock-ot félmásodpercenként kell megállítanom, hogy elolvassam a feliratot, mert egy töredéknyi szót sem értek meg abból a hadarásból. Általában bajban vagyok, ha többen beszélnek egyszerre. Az akcentusokat szeretem hallgatni, és a jellegzetességeiket észrevenni, de vannak olyan akcentusok, amiket vagy nehezebben értek, vagy nem tetszik annyira. Bár úgy gonolom, hogy az én szókincsem a magyar átlaghoz képest nagyon nagy, még így is rengeteg olyan szó bukkan fel ezekben a sorozatokban, amiket nem ismerek, pedig úgy látszik, ők sokat használják. 

7. You have a strong accent and are often misunderstood.

Most nagyképűen az fogom mondani, hogy a kiejtésemmel meg vagyok elégedve, bár a helyzet az, hogy sokkal több szót tanultam meg leírva, mint amit valaha hallottam kiejtve. Szerencsére elég jól el szoktam találni, ezért néha előfordul, hogy nem vagyok biztos a kiejtésben, vagy hirtelen fogalmam sincs, hogyan kéne mondanom. Egyetértek azokkal, akik szerint megvan a bája annak, ha egy non-native speaker megőriz valamit az akcentusából, de én speciel nem szeretem a magyaros kiejtésű angolt, és nagyon törekszem arra, hogy minél autentikusabbnak hangozzak. Nagyon sok gyakorlásomba telt, hogy a th hangot egyáltalán ki tudjam ejteni, és igyekszem használni. Néha azért még összeakad a nyelvem miatta. Nem is minden szót tudok még így kimondani, a thank you, (some/no)thing például tök jól megy, de a the és a with még mindig d marad. Én inkább abban tudok non-native speaker maradni, hogy az amerikai és a brit kiejtés keverékét használom.

Így fél év után nem is árt egy kicsit belegondolni, hogy tényleg fejlődtem-e, érdemes-e olyan sok pénzt költenem erre. Azt kell mondjam, igen. De a puding próbája az evés, így én is kipróbálhatom "nagyközönség" előtt, hogy mire jutottam. Jövő héten ugyanis fogok tartani egy órát angolul. A főnökömnek van ez az órája, ami jó sok részből áll, és én is kaptam egyet, ennek pedig nagyon örülök. Akkor is nagyon örültem volna, ha "csak" magyarul kell tartani, de én szeretem az ilyen mélyvizes dolgokat. Meglátjuk, megtanultam-e már úszni.

Bírálat

Van nálam egy BSc-s bírálni való szakdolgozat.

Ahogy elkezdtem olvasni, elég jó munkának tűnt, de már csak négyesnél tart, és még a kétharmada hátra van. Pedig drukkolok neki, hátha visszahozza ötösre.