Ma találkoztam egy dementorral. Nem arra a hatalmas fekete nejlonzsákra gondolok, ami évek óta egy fára akadva lengedezik a Mester utcában... Még friss az élmény, éppen most értem haza, lehet aludnom kéne erre egyet, mielőtt leírom, de ezt nem lehet csak úgy pihentetni.
Felszállok a Keletiben a vonatra, fülkés kocsi, megtalálom a helyem, ül már benn egy nő.
- Ide szól a jegye? - kérdezi.
- Igen, a 85-ös hely az enyém.
Érzékeli, hogy a hosszú, bokáig érő - és nem mellesleg nagyon szép - fekete kabátja, amit az ülések mellett helyezett el, útban lesz, ezt készségesen átrakja máshová. Megköszönöm, és gyors pakolás után elfoglalom a helyem az ablak mellett. A nő a másik oldalon az ajtó mellett helyezkedik el, közben a telefonján hallgat valamit, mintha valami angol nyelvű rádióadás lenne, de az halk is, zajos is, nem értem - meg igazából nem is érdekel. Jobban foglalkoztat annak a sonkás-sajtos croissantnak a gondolata, aminek mindjárt neki is látok. Leülök, bal lábamat átvetem a jobbon, kezemben a vacsi, végre lehet hazamenni egy sikeresnek mondható munkanap után; ez egy ilyen boldog pillanat. Egyszer csak azt látom, hogy a nő hevesen rázza a lábát. Veszem az adást, biztosan zavarja, hogy körbe-körbe mozgatom a lábfejem. Úgy tűnik nem viseli jól a kényszermozgást. Sebaj, nem a világ vége, majd igyekszem nem mozgatni. Még talán egy perc sem telik el, amikor a jobb kezemet a karfára rakom, a kézfejem lelóg. Kényelmes. Vagy nem, mert a nő most a kezét kezdi el rázni felém, az ujjait mozgatja, mint valami medúza.
- Valami baj van? - kérdezem egészen zavartan.
A választ nem értem tisztán, de mintha azt mondta volna:
- A kezemet nem szoktam így tartani.
Na ennek se füle, se farka, de akkor igyekszem nem mozdulni. Van még pár perc az indulásig, és én nagyon remélem, hogy valaki jön még ebbe a fülkébe. Nem mintha félnék a nőtől, nem úgy néz ki, mint aki mindjárt nekem esik, de azért nyugodtabb lennék, ha nem én lennék itt az egyetlen zavaró tényező. Két-három ember mellett csak nem szólhat rá mindenkire. Ahogy az ablakon kifelé tekintgetek, és igyekszem észrevétlen maradni, nem tudom nem észrevenni, hogy a nő folyon fel-fel pillantgat és szúrós tekintettel méreget, hogy mikor merek újra megmozdulni.
Elindult a vonat. Basszus, nem jött senki más, most egyedül leszek ezzel a nővel. Félbehagyom a croissant-t, inkább zenét rakok a fülembe (közben már ő is fülessel hallgatja a telefonját), és olvasok. Alig kezdtem el, már meg is érkezett a jegyellenőr. Mindketten túlesünk az ellenőrzésen, én szépen visszatérnék a könyvemhez, amikor azt hallom, hogy:
- Nem bírja nem mozgatni? Hülye kurva!
Egy másodperce elgondolkoztam a hallottakon, majd elővettem a bizalmat és nyugalmat árasztó hangszínemet.
- Elnézést, mi a probléma?
- Jaj, ne csináljon már úgy, mint aki nem tudja! - és rendkívül fölényes, undorodó mozdulattal kicsit arrébb fordul, igyekszik a telefonjába merülni. Én viszont most már nem hagyom annyiban.
- Ne haragudjon, de fogalmam sincs, miről beszél.
- Arról hogy folyton a talpát mutatja.
- Zavarja, hogy mozgatom a lábam?
- Nem, hanem hogy a talpát mutatja - és közben kissé felemeli a lábát, így tényleg kezdem elhinni, hogy a talpammal van a baj. Ezt én ugyan nem értem, de hát neki legyen mondva...
- Ja hogy az a baj, hogy maga felé fordítom a lábam, és látja a talpamat. Jó, akkor igyekszem úgy ülni, hogy ne lássa. De akkor szóljon, hogy ez zavarja, de nem értem, hogy miért.
- Akkor most szóltam - mondja parancsolón.
- Rendben, de magyarázatot nem adott...
- Most már kuss.
Hát az ész megáll, komolyan. Jó mindegy, megpróbálok olvasni. Vannak hülye emberek, nem kell velük foglalkozni. Vagy dugjam az orra alá a talpam? Kíváncsi vagyok, hogy reagálna. Nem, én nem fogom provokálni, jobb a békesség. Térjünk vissza a könyvhöz. A fenékét, én ezt így nem bírom, átülök egy másik fülkébe!
Így történt, hogy az út további részében egy nagyon kedves nő mellett ültem, akivel kellemesen elbeszélgettünk. Elmeséltem neki az iménti megrázkódtatásomat, és jót nevettünk azon, hogy milyen bolond emberek vannak. Nemsokkal azután, hogy átültem hozzá, egy 35 körüli férfi ment a másik fülke irányába. Pár perc múlva jön vissza, és egy hangos "hülye picsa!" felkiáltás hagyta el a száját. Én már sejtettem, hogy ez kinek szólt, de akkor lettem biztos benne, amikor az ellenőr - aki tudott arról, hogy átültem, mert nemkívánatos személynek éreztem magam a kedves utastársam jelenlében - , ismét megjelent nálunk, és vigyorogva így szólt:
- Már az urat is elüldözte maga mellől, megnézem már én is.
Hamarosan visszatért, és elmesélte, hogy a férfi elmondta a nőnek - gondolom hozzá is az volt az első kérdése, mint hozzám -, hogy nem oda szól a helye, és a nő ezt nem tűrhette. A kaller meg közölte a nővel, hogy a fikcó márpedig oda ülhet le, ahova ő [az ellenőr] mondja.
Később a kedves hölgy, akivel most már együtt utaztam, elment a mosdóba, és ehhez el kellett haladnia a másik fülke melett. Amikor visszajött, rám nézett, leült, és azt monda:
- Megnéztem én is. Ez egy nagyon gonosz nő! Egy pillanatra nézett rám, de szerintem gondolatban már meggyilkolt. Én se bírtam volna ki mellette az utat, jól tetted, hogy eljöttél onnan.
Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy én ma egy dementorral találkoztam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése