Gitárbaj 2013

Mostmár bármelyik nap elkészülhetek a világ legrosszabb mémjével, de most fontosabb a tegnap este.

Aug. 24, Corner Stage Café, Miskolc.
A színpadon 14 fiú és 2 lány. 3 dobos, 3 basszusgitáros, 2 énekes, 8 gitáros. Plusz a hangszercserék. Facebookon az ismerőseim láthatnak rengeteg fényképet, ami elég jól tükrözi a hangulatot.

Részemről sokkal jobban éreztem magam a színpadon, mint tavaly. Ez köszönhető annak, hogy fél év helyett már másfél év "rutinom" van a basszusgitározásban. Az eltelt egy év alatt kifejlődött bennem a képesség arra, hogy képes legyek figyelni a környezetemre, a mellettem zenélő emberekre. A ritmusban biztosabb vagyok, a dalok jobban a fejemben vannak, ha hibázom, azonnal megpróbálok továbbmenni, és ez általában sikerül is. Nem esek pánikba, hogy úúúúristen most melyik rész következik, meg hogy jéééézusom melléfogtam most ezt mindenki hallotta, meg hogy jajajjaj nem csúsztam-e el, versszak van még, refrén, vagy hol vagyunk egyáltalán a dalban.

Ezek most már sokkal kevésbé jönnek elő. Tavaly még magamra is nagyon próbáltam figyelni, hogy nincs-e melegem, nem vagyok-e szomjas, nem dobog-e nagyon a szívem, juj de remeg a kezem, de ne ezzel foglalkozzak már inkább. Most az első dal előtt nagyon izgultam, a dal közepén valahol erről már megfeledkeztem, a második dal előtt megint volt egy pici izgalom, de a következőre már el is múlt. A többinél meg már egészen jól éreztem magam a színpadon. Jó lenne több alkalom ezt gyakorolni, nagyon jó dolog felszabadultan zenélni közönség előtt. Amikor a Nirvana-dalt elkezdtük, a közönség rögtön rájött, mi lesz ez, számítottam ám erre, de sokkal kúlabb érzés volt. És az is, amikor a dalok végén a közönség hallatta a hangját.

Tulajdonképpen a koncert jobb lett, mint amire bármelyik próba alapján számítottam volna, és nagyon jó érzés, hogy uh, igen, megcsináltuk srácok, király volt. Sokat lehetett volna még javítani rajta, de a mi szerető műértő közönségünk a legjobb, akiket kívánhatunk. Leszámítva azt a 30 ezer embert, aki egy stadionban összegyűlet, de a Cornerben ez a 30 ember is nagyszerű volt! :)

Volt még egy nagyon szép dolog ebben a történetben. Néhány nappal a koncert előtt az egyik tagunk szólt, hogy betegség miatt majdnem biztos, hogy nem tud eljönni. És ekkor a társaság összefogott. Tényleg. A dalokat azonnal kellett megtanulni, és azonnal kellett elpróbálni. És bár a koncerten a legnagyobb örömünkre senki sem hiányzott, készen voltnk a B tervvel.

Ilyen jó érzések után kicsit elszomorít, hogy jövőre részemről már nem lesz gitárbaj. Lehet, hogy a srácok megcsinálják, és mindenképp ott leszek, de nekem már finoman fogalmazva is a tököm kivan a próbák miatti bosszankodásoktól. Attól, hogy nem volt egyetlen olyan próbánk sem, ahol mindenki ott lett volna, vagy nem volt 2 olyan próba, ahol szigorúan végigmentünk volna az összes dalon. Ilyen formában én ezt nem vagyok hajlandó még egyszer végigcsinálni. Mást, máshogy mindenképp szeretnék, de ezt és így nem.

Még valami azoknak az embereknek, akik szerették volna, ha idén (is) éneklek egy dalt.
Az úgy volt, hogy az egyik dal benne volt a listában, de aki eredetileg énekelte volna, az végül az egész banzájból kihúzta magát, és a másik két énekes nem tanulta meg. Amint ez kiderült (augusztus legeljén), én a következő próbára a dalt megtanultam. Ezen a próbán az énekerősítés megadta magát, ráadásul csak ketten voltak ott azok közül, akik játszottak volna. Gyorstalpalóval hárman eljátszották, én meg hozzáénekeltem, de ezt rajtam kívül nem hallotta senki. Innentől kezdve volt még kb. 5 próbánk, vagy talán több is, és egyszer sem játszottuk el, mert épp (rajtam kívül) senkinek nem volt kedve hozzá, vagy valami ilyesmi. Így aztán egyszer sem énekelhettem el "közönség" előtt, ill. a mikrofonnak még csak a közelében sem jártam. Az persze nár em tetszett a többieknek, amikor a helyszíni próbán nem tudtam elénekelni. Így aztán nem lett ez a dal. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, de ezzel tényleg nem lehetett színpadra állni. Jövőre pedig már én nem fogok.