Levél egy barátnak

Hirtelen felindulásból véletlenül olyat fogok írni, amit később talán megbánok, de most nem zavar. Remélem olvas az, akinek kell, és magára veszi az ingét.

Szóval van az a dolog, amit úgy hívnak, hogy barátság. Többnyire igyekszem óvatosan használni ezt a fogalmat, inkább ismerőst mondok, de fölöslegesen nem becsülök túl senkit. Azt az embert hívom barátomnak, akihez - függetlenül attól, hogy mennyi ideje ismerjük egymást - közös emlékek fűznek, amiknek nagy részére szívesen gondolok vissza. Éppen ezért, ha nem találkozunk gyakran, akkor néha eszembe jut; nevezzük ezt úgy, hogy hiányzik. Ergo, ha felmerül a gondolat/lehetőség, hogy találkozhatunk, vágyom a találkozásra, és igyekszem úgy alakítani a dolgaimat, hogy ráérjek.

Ezeket egyébként nem csak úgy idelököm most. Sajnos tapasztalat. Tapasztalat az, hogy bármennyire is jó barát(nő) (volt?) az illető, bármilyen régen ismerem, együtt játszottunk minden nap, együtt nevettünk minden nap, és biztosak voltunk benne, hogy ha majd más helyekre kerülünk, akkor is beszélünk néha, mégsem így alakult. Ha váletlenül összefutunk, persze ugyanúgy mosolygunk, és örülünk egymásnak, de mégsem élünk a lehetőséggel, nem keressük direkt egymás társaságát, megint csak a hiány van. Legalábbis részemről ez a helyzet. Nagyon hiányoznak ezek az emberek az életemből. És sajnos nem egy ilyen van, kapásból legalább 4 nevet tudnék mondani, akikkel több lenne az életem.

Már korábban is eszembe jutott, de inkább nem foglalkoztam azzal, hogy megint ilyen veszély fenyeget. Van valaki, aki valahogy túl gyakran húzza ki magát a közös találkozók alól (hozzáteszem ilyenkor sincs egyedül).

Azokra az emberekre, akikkel így alakult ahogy, továbbra is barátaimként gondolok, és csak remélni merem, hogy az egymáshoz való viszonyunkat az idő nem változtatta meg, bár mindenki kicsit más már, mint akkor volt. Úgyhogy nem kell félni, Kedves Címzett, sosem fogok rád haraggal tekinteni, de nagyon, nagyon rosszul esik, hogy kerülöd a társaságot, ami szinte a lehetetlennel dacolva próbál együtt maradni, Te pedig úgy tűnik, ebben nem veszel részt. (Egyébként meg kell jegyeznem, mindenkinek a fajéhez vághatnánk, hogy nem elég aktív, de az egyetem az ilyen, mi meg túlságosan is alkalmazkodóak vagyunk.)

Kérlek, mindenki, aki úgy gondolja, hogy talán neki írhattam, egy icipicit gondoljon Rám, és kérdezze meg magától, hogy mikor találkoztunk utoljára. Sőt! Mikor beszéltünk utoljára? Ugye, milyen régen? Vajon eszedbe jutottam azóta? Hiányzom-e neked egy kicsit is? Butaság, nem rólam van szó, hanem a közös élményekről. Ha nem kérsz belőle, megmondhatod, csak végtelenül fogom sajnálni.

Csak a tantarantan...

Kissé elszomorít, hogy így hanyagolom a blogomat, de egyszerűen még a számítógépem bekapcsolására sincs időm, még az e-maileimet sem nézem meg, csak felolvastatom. Nem is beszélve arról, hogy kb. 3 nap telt el fészbúk nélkül, amit mondjuk nem is bánok, és egyáltalán nem is hiányzott. Csak annyi időre jutott eszembe, amíg megdícsértem magam, hogy milyen ügyesen nem nézem meg. Tulajdonképpen a következő 4 nap is simán eltelhetne számítógép nélkül, de még is csak ez a legegyszerűbb módja kommunikálásnak.

Ha meg már annyira itt vagyok, hogy még írni is van időm, elmesélem, hogy az elmúlt napokban a tőlem megszokotthoz képest sokkal többet és hosszabb időn keresztül tanultam (na nem mintha bármire is mentem volna vele) és jóval kevesebbet aludtam. De ezt ma bepótolom.

Még a múlthéten volt Anyukámank szülinapja, kapott tőlem egy könyvet, amit majd én is elolvasok, amint lesz rá időm, mondjuk júliusban, Spanyolországban. Ja tényleg, nyáron megyünk, ez már biztos, és csudajó lesz, remélem.

Volt nőnap, amikor Hercegtől kaptam szép lila tulit, ma pedig már csak 31 nap választ el a 2 évtől. (És 4 nap a következő zéhámtól. Ehh.)

Madáregér

A mai anatgyakon a madarak csontvázát tanultuk. A praktikum borítóján vn egy ábra, amiről mindig azt hittem hogy egér, bár kissé feltagolt, és nincs farka. Az az ábra megegyezik a madárkoponya felülnézeti rajzával. És az igazi koponyát megnézve, tényleg kis helyes egéralakú. Ha még néhány csigolyát hozzábiggyesztünk, farja is van. Hát akkor most madárbéka vagy békamadár?

A kacsakoponya meg valami tündéri. Kaccssshaaa!

Ösztöndíj

Sose vót még ilyen jó!

Kíváncsi lennék, mennyi lehet a legnagyobb összeg, amit hajlandóak kifizetni ösztöndíjra, de mivel a kitűnő tanuló volt szobatársaim -ha jól tudom- sose kaptak 25 ezernél többet, ezért az én közel 24 ezrem elég szép teljesítménynek mondható.

Szoctámra idén sem pályáztam, ahogy az eddigi félévekben sem tettem, mert 10 pontocskát tudnék összekaparni. Valahogy mégsem kívánom, hogy fogyatékos legyek, pedig megérné... Viszont ha kapnék szoctámot se mennék vele sokra, mert idén mindenki többezer forinttal kevesebbet kap, mint korábban ugyanakkora pontszámra. Elég szomorú, hogy mindig a diákok támogatásán spórol az egyetem, és nem a felsővezetők több milliós havi bérén.

Nem sok semmi

Írhatnék már valamit, nem? De.

Békát kéne tanulnom, de kedvem nincs hozzá. Lefárasztott a biokém gyak, amin írtunk zh-t, és először azt hittem, hogy piko-femto-atto, aztán meg inkább úgy döntöttem, hogy femto-piko-atto, és azt hiszem ezt benéztem. Mondjuk 1 pont veszteség nem olyan nagy cucc. Buta-buta lány!

Az a baj, hogy nem nagyon történik mostanában semmi, mert többnyire fáradt vagyok és tanulnom kéne, még farsangra se megyek. Cserébe indul a zh-dömping.

A hétvégén Anyucinak szülinapja lesz, ha lesz időm beszerezni, amit szeretnék, akkor még talán meg is tudom lepni valamivel (ami tikok). (Még.)

Apocalyptica

Ők itt voltak, mi ott voltunk, ugyanott voltunk.

Volt a 3 csellós és egy dobos, néha pedig egy énekes. (Egyszer a dobos is leült csellózni, azt hiszem.) A dob nagyon jól volt hangosítva, a csellómetál meg zúzott ahogy azt kell. Ami a színpadtechnikát illeti, a háttér gyönöyrű volt. Az egyik háttér kicsit Dali-s - fantasy-s hangulatú volt. Kicsit egy Picasso-képre emlékeztetett, legalábbis a középső cselló-motívum. A másik képen pedig a 7th symphony c. albumuknak a borítója volt, amin a lány ruhájának felső része egy cselló.

De nem csak az "üres" hátteret kellett néznünk: a világítás engem teljesen lenyűgözött. Nem értek hozzá, nem tudok regényt írni róla, de jópár koncerten voltam már, és ez valahogy emlékezetes maradt.

El ne maradjanak a kemény krtikák és negatívumok:

Elvileg 7 órakor volt kapunyitás, mi szerintem legalább 20 perccel később értünk oda - ekkor már egy kellemesen hosszú sorba kellett beállnunk, így mire bejutottunk jegessé fagytunk. Szerencsére odabenn nem volt még nagy tömeg, a ruhatárhoz nem kellett sokat sorban állni. Mikor bejutottunk, már az előzenekar játszott. Belőlük nem láttunk/hallottunk többet 10-15 percnél, nem is tudok róluk mesélni.

9-kor kezdtek Apocalypticáék. Bár játszottak másfél órát, szerintem mindenki elhallgatta volna még, én kifejezetten kevésnek éreztem. De ha az óra szerint megvolt a másfél óra, határeset, elfogadjuk. Ami még egy picit hibádzott, hogy az énekes néha egészen furcsán más hangokon énekelt mint kellett volna, de szerencsére a refrénekre mindig visszatalált, és olyankor jó volt. Meg volt egy dal, amikor szerintem a zene sokkal jobb volt mint az énekdallam, az egyáltalán nem is kellett volna bele.

Ezek ellenére igazán jól éreztem magam, szerencsére nem volt nagy tömeg. Persze jó sok ember volt, de ahol mi álltunk, ott lehetett mozogni.

Eljátszották a Bittersweet c. számot. Ez volt az első szám, amivel kapcsolatban először hallottam az együttes nevét. Ez alatt most nem volt ének - pontosabban a színpadon nem, ugyanis a közönség énekelt. Én is. Olyan szép az a dal.

Bár sajnos nem sokat láttam, nagyon kellett nyújtózkodnom néha, főleg olyankor, amikor egyik oldalról a másikra rohangáltak a csellókkal és emelkették és döntögették és dőltek velük. Nagyon aranyos látvány volt ez egyébként. Meg hát szépek ezek a fiúk. Bár az egyikük rövidhajú, ő nem az esetem. A második jaj de helyes, hosszú barna hajú, szépszakállú. A szőke hosszú hajú srácnak oda vagyok a hangjáért, és a szép hosszú szóke hajáért, és még csellója is van! De az arca túl lányos, az én fiúmnak legalább van szakála. Ó, azok a szakállas fiúk!

Duplakoncert

Először a Ghymes. Nálam többnyire az a helyzet, hogy mivel a zenét meghallgatom, de azt már nem tudom, hogy kik játszák. Mármint hogy néznek ki. Nem tudom, hogy férfiak vagy nők, alapesetben még csak az sem tűnik fel, hogy milyen sokféle hangszert használnak. Ez a sokféle többnyire 3 + ének, szóval igazán feltűnhetne... De arra akarok tulajdonképpen kilyukadni, hogy a Ghymest sem láttam még soha, egészen más karakterű embereket képzeltem el, és mondjuk csak úgy 3-4-et, bele sem gondoltam, hogy annyi hangszeren nem játszhat egyszerre ilyen kevés ember. Merthogy ők 7-en vannak az aktuális (legalábbis a tegnapi) formációjukban. Na meg persze egy fél szimfónikus zenekar is ott kalamolt mögöttük.

Szépen ügyesen jól játszottak, nagyon tetszett. Egészen lenyűgözött, hogy a Szarka-testvéreknek élőben is olyan a hangjuk, mint a lemezeken. Nyilván ez sok más énekesnél is így van, de az azért nem ritka, hogy a közönség kicsit csalódott, hogy a lemezen jobban szól. Na ez abszolút CD-hű vagy a CD abszolút élethű. Különleges hangjuk van, nagyon megjegyezhető, és szerintem nem is tudnám másokéhoz hasonlítani.

Volt még egy dobos, 2 szintis, és 2 szaxis. Mondjuk a Kétszaxis c. dalt pont nem játszották, pedig az a legjobb. Az egyik szaxis srácnak aranyos a feje, de hát a mááásik! Hát az árnyékába szerelmes vagyok! Igen, az árnyékába.

A koncerten volt még valami igazán szép. A színpad jobb oldalán az egyik monitort (olyan zenei, nem szgépes) megvilágította egy kék reflektor, kicsit mögötte az emelvényen pedig egy nagybőgő oldalára esett rózsaszínes fény, és ettől gyönyörűen vörösesen izzott. Ez a kék-vörös kontraszt gyönyörű volt.

Mikor ennek vége volt, átbattyogtunk a Cornerbe, hogy meghallgassuk a Miskolc Metal All Stars zenekart. A Cornerben én még sose láttam ennyi embert, hihetetlenül sokan voltak, még a teltház tábla is kikerült. MMAS előtt Cemende volt. Erről nem igazán tudok nyilatkozni, mert nem abban a teremben voltunk, nem is hallottam még őket ezelőtt, azt hiszem.

Na mondjuk a MMAS-t sem hallottam/láttam még soha. Metálazész, hogy milyen jók voltak. Nagyon tetszett, jó zenéket játszottak és jó feldolgozásban. Az egyetlen, ami nagyon nem tetszett, hogy valamelyik dalban talán valami effekt miatt nagyon éles hangja volt valaminek. Azt a frekvenciát pedig az én fülem nem szereti, úgy tűnik. Meg ami miatt még picit szomorú foltam, hogy "ijesztgettek" azzal, hogy játszanak egy Metallicát is, de aztán mégsem.

Az este tanulságai:

-a színpadi fények bizony gyönyörűek

-ha valami pozitív elmondható az emberiség eddigi létéről, akkor az az, hogy hangszereket alkotott

-imádom a metááált, olyan jó mélyen mondva metááált, meg a Systemet, jaj azt nagyon.

Térhiány

Most egy picit ellent fogok mondani saját magamnak.

Szerintem a fesztiválok csudajó dolgok. Vannak mindenféle programok, koncertek, árusok a szép (és drága) termékeikkel, és némi szerencsével mindenféle ismerősökbe is bele lehet botlani.

Vs.

Rosszul vagyok a tömegtől. Félek benne, nekem jönnek, nem lehet haladni, már pedig aki egyszer sétált már velem, az tudja, hogy én nem tudok tötyörészni-totyorászni, utálom ha nem engednek hely, és legszívesebben gyomronkönyönyökölném, de legalábbis jól leordítanám azt, aki még tolakodik is, mikor már megfordulni sem tudok. Ó igen, jogos a kérdés, hogy mégis hogy bírok így tömegközlekedni. Egyrészt már megszoktam, másrészt pontosan tudom, hogy meddig kell elviselnem a tömegnyomort, és milyen jó lesz majd, ha leszállok.

De ez a nagy tömeget vonzó városi rendezvényeken nem így van. Vegyünk pl. egy 5 m széles gyalogos utat. A szélén sorakoznak a bódék. Egy ilyen elfoglal mondjuk 2 -2,5 métert. Tovább szűkíti a mozgásteret, hogy a bódé előtt feltorlódnak a nézelődők, akik bizony nem mennek sehova, de még csak fél centit sem bírnak arrébb menni, hogy a haladni próbáló gyalogos ki tudja kerülni. Marad mondjuk 1-1,5 méter széles hely arra, hogy az áramló tömeg vonuljon. Csakhogy közülük a többség azért jött, hogy szétnézzen, így nyilván lassacskán fog haladni, hogy a már eleve ácsorgó emberek között a bódéra pillantson, érdemes-e tovább duzzasztani a gócot. Mindebből az következik, hogy szerencsétlen járókelő, akit bár érdekel a kínálat, de épp csak egy pillantást vetne rá, inkább menne a maga tempójában, kénytelen az előtte csoszogó tempóját felvenni. Na én ez utóbbi szerencsétleg gyalogos volnék.

Ezért utálom én az ilyet. Egyébként már egészen pici koromban sem szerettem az ilyet: a legszörnyűbb élményeim volt minden egyes "most kimegyünk a piacra" történet, mert ott nem tudtam fogni az anyukám kezét, és mindig féltem, hogy elvész, hiszen egy kisember a sok nénibácsitól biztosan nem tudja kiszúrni az anyuci lábát. Aztán mikor nagyobb lettem, annyiban módosult a helyzet, hogy én nem akartam minden árusnál megnézni hogy mivan, nekem egy pillantás is elég, hogy eldöntsem, érdekel-e. Így aztán én mentem volna, mentem volna, mentem volna, de nem lehetett, totyogni kellett és szöszmötölni.

Mondtam már, hogy utálom a tömeget?

Éjjeli törpénet 2.

Volt egy farkasom, egy igazi nagy szépséges szürke farkas, és ölbe vettem és bújt és szeretett és én is szerettem a farkasom.

Éjjeli törpénet

Jaaj-jaaj Nap, olyat álmodtam hogy milyet! Meg Tike neked is mondom, te is benne voltál, te, te, te!

Valami étteremben voltunk, többen is, de nem tudom kikkel, és sokat kellett enni, de ez nem fontos. Az viszont már igen, hogy pacsiviszonyban voltál Hajóssal, és egyszercsak azt mondtad nekem, hogy beszélt neked rólam, és hogy csak találkozna velem, te meg mosolyogtál sandán. Aztán másnap találkoztunk is vele, és bár magas volt, mert nagyon hosszú lábai voltak, de az arca nem is Hajósra hasonlított, hanem sokkal inkább Csaszira! Aztán szerintem én nem is beszéltem vele, viszont valahogy feltűnt Tike, és hirtelen lecsapta a kezünkről, de mint a pinty, aztán itt ért véget az álom.

Álmodtam én ezt valentinnak napján, a fiúm mellett. És komolyan Tike, én akkor majdnem csúnyán néztem rád! (Nade azért csak mosolygok ezen.)

Lab

Egyre jobban tetszik a labor, mert mostmár kezdek kis rutint szerezni. Már végéig látom a dolgokat: vérmintát elő tudok készíteni, RNS-t és DNS-t tudok belőle preparálni, meg tudom nézni, hogy van-e DNS és össze tudok rakni egy PCR reakciót és már tudom is, hogy a grafikonján mi mit jelent, és lassan azt is tudom, minek hol a helye, és már alig várom, hogy akár rám is bízzanak egy-egy feladatot. Persze még jó, hogy mindig ott van a segítség, mert még nem vagyok az a gyakorlott pipettázó, de gyorsan tanulok.

Nagyon jót tesz, hogy ezen a héten beletanulok a labormunkába. Nemsokára már a saját feladatomon is dolgozhatom.

Kezdek megijedni, a több decis poharak és literes edények láttán, és már nem is tűnik olyan kevésnek néhány mikroliter...

Pihihét

Mióta véget ért a vizsgaidőszak, rohamos gyógyulásnak indultam, már csak köhögök, de az is elmúlik mindjárt, ugye?

Szombaton voltunk bowlingozni, egyszer ugyan nyert is a mi csapatunk, de tartok tőle hogy nem az én hibám volt. Mondhatni elég bénácska voltam. Azért jó volt, mert nevetgéltünk sokat, és most megint el fog talni legalább két hét, vagy talán még sokkal több anélkül, hogy látnám őket.

Nekem most van még egy hét szünetem, addig is szorgosan járok majd a laborba, most is indulok mindjárt. Herceg pedig iskolában van, én kicsi elsősöm ^^

Egyébként pedig az új kedvenc szavam a rododendronbokor, illetve a rododendronbokrokon.

2010-2011-1

Vége a vizsaidőszaknak, túl vagyok mindenen, tulajdonképpen igencsak sikeresen. Most még nem érzem, hogy rámszakadt a szabadság, valószínűeg azért, mert eléggé levert valami betegség.

Azért csak részletezném ezt a félévet egy kicsit.

Legnaivabb álmaimban nyilván mindenből 5-öst kaptam, és az önteltségig büszke lehettem magamra, de azért tudtam, hogy ez bizony nem így lesz.

Azt hiszem, egyetlen vizsgámra sem úgy mentem el, hogy "igen, erre volt elég időm, csak erre koncentráltam, felkészültem, nem állíthat meg semmi." Mindenre próbáltam időt hagyni, de sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy csak akkor tudok maximálisan teljesíteni, ha arra az egy dologra tudok koncentrálni megfelelően időn keresztül. Ld. előző félév: mindenre volt egy hetem, és láss csodát, sorra kaptam az ötösöket. Számomra pedig a pozitív visszacsatolásnál nincs nagyobb hajtóerő. Épp ezért estem szét annyira a szorgalmi időszak elején is: már voltak számonkérések, de semminek nem tudtam az eredményét, nem kaptam semmiféle visszajelzést, erre persze kétségbe estem, hogy semmi értelme sincs a tanulásnak ha nem tudok teljesíteni. Aztán csak sikerült összeszedni magam, amint megérkeztek az eredmények.

Lényeg az, hogy a vizsgaidőszak legelején nagyon határozottan és ellentmondást nem tűrően azt mondtam magamnak: "Ez a félév nagyon nehéz, nem kell mindenből 5-ös. Gondolkozz reálisan! Ha 4,00-s átlagom lesz, azzal igenis elégedett leszek. Ha e felett teljesítek, az már csak a saját boldogságomat fogja fokozni, de ha alatta leszek, akkor lesz miért szomorúnak lenni."

Ezzel a gondolattal vészeltem végig a vizsgaidőszakot, és végülis igazán elégedett lehetek magammal. Hogy miért?

• 36 kreditem volt 39 óráért cserébe. Teljesítettem mind a 36-ot, nem volt sem tárgyelhagyásom, sem bukásom, nem kell semmiből sem második tárgyfelvétel, nincs csúszás, ez a terv tökéletes teljesítése. Őszintén szólva erre az adatra vagyok a legbüszkébb.
• Hagyományos átlag: 4,07; kredites átlag: 4,11. Minden szempontból teljesítettem a célkitűzésemet, és a legjobb érzés az, hogy bármennyire is kritikus vagyok magammal szemben, most kivételesen semmivel szemben sincs rossz érzésem.
• Idén volt 15 osztályzós tárgyam + egy 0kredites aláírásos. Ebből sikerült 4 db 5-ös, egy-egy 3-as és 2-es, az összes többi pedig 4-es, ami ha jól számolom 9 tárgyat jelent.

Őszintén szólva van 2 olyan tárgy, amiből bár 4-est kaptam, tudom, hogy 5-ös szintre is tudom, és eléggé ejnye-bejnye hogy csak 4-est kaptam, de az elvileg jó jegy. Most pedig ennek hiszek.

Szóval így mindent összevetve elégedett lehetek, mert mindennel a helyén vagyok, teljesítettem azt a szintet, amit szerettem volna. Tartok tőle hogy lesz még ilyen félév, de már most utálom, nagyon rosszul esett, hogy egy héten 2-3 vizsgám is volt.

És még valami: tisztelet minden csoporttársamnak, akiknek még több vizsgaalkalomra kellett elmennie, és még az uv-hétre is jutott bőven, mégis kibírták lelkileg. Őszintén mondom: ebben a vizsgaidőszakban nem az érdemli a legnagyobb tiszteletet, aki mindenből csúcsteljesítményt nyúlt, hanem az, aki a képes mentálisan kibírni ennyi vizsgát, stresszt, idegeskedést és még mosolyogni sem felejt el. Ez a szak nem az a hely, ahol szánalmat érdemel a gyengébb eredményt elérő diák.

Ide nekem, 4. félév!

Taktika

Azt hiszem úgy fogok készülni a biokoll javító vizsgámra, hogy minden fontos fogalmat beírok gugliba, és mint érdekesség elolvasom. Mert ami érdekel, azt megjegyzem. Remélem ez működik.

Na még egyet!

Szóval biokolloidok.

SzabadSzombat

Mondtam én, hogy társasághiányom van, és tényleg mennyire de mennyire szükségem volt már erre! Régen éreztem már ilyen jól magam. Hiányzott már egytől egyik mindenki, meg a kacagás és móka, meg a hangos zene megaminden. Még ilyet! MÉG!

Oszt szevasz!

Nekem is furcsa, hogy örülök a kettesnek, de ha véletlenül arra gondolnék, hogy esetleg egy következő félévi vizsgakurzuson biztosan jobb jegyet szereztem volna, azonnal eszembe jut, hogy soha többé nem kell szenvednem vele. Ha szükségem lesz rá, hát megtanulom gyakorlatban rögtön. A laborban elég sok gép van, centrifugák, PCR és a többi amit még nem is ismerek, és mindezt azért, hogy szerezzünk némi RNS-t és DNS-t, és ez is analitika, de ezt legalább megmutatják, hogy hogy kell használni, mire és miért jó, hogyan analizál, és én ezzel boldog leszek. És állítom, hogy jobban fogom tudni-ismerni-alkalmazni, mint amikor vizsgára megtanulom azokat a módszereket, amiket manapság már nem is használnak. Csak a szerencsétlen vegyészhallgatókat kínozzák vele. Meg a vakmerő és elvetemült biológusokat, akik felveszik az analkém gyakot. Ennyire meg nem vagyok hülye!

(U.i.: Kedves Analitika! Rohadj meg!)

Vizsgamaradékok

Megint eljött az az idő, amikor már egyszerűen nem bírok várni a vizsgaidőszak végéig. Elfáradtam már, kicsit szétestem tőle, szeretnék végre társaságot és szabadidőt. Szeretnék már végre azért unatkozni, mert nincs semmi tanulnivaló. Elég ebből pár nap is, pont jó a reghét is, de legyen már vége. Elég szomorú, hogy tavaly ott tudtam lenni a Herman-héten, idén meg nem. Pedig idén is több ismerősnek is ígérgethetném a szavazatomat.

Holnap állatrendszertan vizsga, ezen szeretnék a legjobban túl lenni. Jó lesz ebből a kettes is, csak hagyjanak már végre békén azzal a sok undorító féreggel. (Elég baj az, hogy még szigóra is újra meg kell tanulni egy félév múlva.) Pénteken analitika vizsga, attól már nem félek annyira, de nem lesz könnyű menet, az biztos. Szeretnék belőle minél jobb jegyet kicsikarni. A kövhétre marad még egy biokolloidok javító, az kicsit időigényes lesz, de ha javítok a 2-esen már boldogabb leszek. Végülis, az volt az egyetlen tárgy, amire szerettem bejárni, és amit azért vettem fel, mert tényleg érdekelt, és amiről év elején eldöntöttem: én ebből 5-ös leszek. Aztán mégsem.

Jöhetne már a nyár

Jó lenne már, ha nyár lenne és szabadság, mert lenne némi unaloműző ötletem.

Példeul de szeretnék már biciklizni, mondjuk Diósgyőr felé.

Van (egyelőre) 3 könyv, amit el szeretnék olvasni.

Elég sok időt kéne töltenem a laborban, szeretnék összerakni egy tdk-t.

Megnézném már magamnak Spanyolhont.

Szabadlábon

Ezt szeretem a vizsgaidőszakban, hogy bár van vizsgám még, nem kell megerőltetnem magam a készülésben, és van időnk garázdálkodni a szabadidőnkkel.

Tegnap például fogtuk magunkat és elmentük a Feneketlen-tóhoz, aztán pedig felcaplattunk a Citadellához. Nem voltam még ott, és mindig csak lentről-messziről láttam a levelesnénit, de mostmár azt is tudom, hogy van mellette 2 bácsi, és az egyik sárkányt győz. A Gellért-hegyről egyébként igazán szép a kilátás, ajánlom mindenki figyelmébe. Külön jó volt, hogy mire felértünk, akkorra sötétedett ba annyira, hogy esti kivilágításban lehetett látni a Bazilikát (amin egyébként meglepődtem, hogy milyen nagy távolról is), a Parlament kupoláját, és a szépséges hidakat.

Van ám idő filmnézésre is: megnéztük a Final fantasyt, amit eddig csak hallomásból ismertem, és talán inkább játékként hallottam róla. Elképesztően jól van megrajzolva, és nem is gondoltam volna, hogy japán film, merthogy normális emberek voltak benne. Emellett folyamatban van a Bourne-rejtély trilógiája is. Az első nagyon tetszett, régen láttam már olyan akciófilmet, ami annyira lekötötte a figyelmem, hogy eszembe sem jut megnézni az időt.

Amit pedig még nagyon szeretek, hogy van idő főzésre is. Valamelyik nap alkottunk tejfölös-sajtos sült csirkecombokat hercegnőburgonyával. Legalább ilyen finom is volt :)