Opeth - Porcelain Hearth

Eladók

Elég kiábrándító bemenni úgy egy boltba, hogy ott a megszokott kedves, segítőkész, teszek-veszek eladónénire számítasz, de most egy mogorva, őszhajú fickó gubbaszt a sarokban, aki annyira el van foglalva a makukájával, hogy még köszönés helyett is csak morran egyet.

Lila

Összelilafilctollaztam az egyik körmöm szélét és most olyan, mintha nemrég rázártam volna egy ajtót.

PC

PC-sítettem a gépemet. Helyhez vagyok kötve, de lecseréltem a laptophangszórót 2.1-re, és a touchpadot egérre.

Filmtrükk

Arra jöttem rá, hogy a filmekben a földönkívüliek arcát az emberi embrióéról mintázzák. Ijesztő.



Itt egy link a videóhoz, amiből a kép van.

Bükki túra

Nem késtünk el.

Mehettünk volna ISAC szessönöket hallgatni.

Ómassától a kék vonalon.

Jávorkúti pihenő.

Bükkszentkereszti pihenő.

Tovább a sárgán.

Jaj, hol a sárga?

Na mindegy, menjünk arra.

A "szalonnasütők" mentén.

Kinek hogy fogyott el az expedíciója?

Ott kell lennie az útnak. Hallani az autókat.

De mi van, ha meredek sziklafalhoz érünk?

Ott a vízmosás, amentén lejutunk.

Nincs partfal!

Béka!

Sikló!

Arra tovább Lillafüredig.

De nem nézzük meg, merről jött a sárga?

Lesétálhatnánk a palotaszállóig. - De nem ma!

Busz. Haza.

Zörej

A laptophangszóróval az az egy baj van, hogy nem hallom tőle a zenét.

Szövegkörnyezet

Ha az ember olvas egy szöveget, nem árt, ha koncentrál, legalább arra, hogy milyen témában olvas, mert nem mindegy, hogy ugyanaz a betűpár mit rövidít. Például ha az ember biokémiai szakcikket olvas, akkor nem árt tudni, hogy a kb jelölés nem körülbelül és még csak nem is kilobájt, még akkor sem, ha arra gyanakszunk hogy nem rakták ki a pontot vagy a nagy B-t elírták, mert az bizony kilobázist jelent.

"Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!"

Sosem titkoltam, hogy nem vagyok vallásos. Sosem hittem el, amit az egyház mond, mert nem látom túl sok valóságalapját, én meg már csak ilyen földhözragadt ember vagyok, ami objektív, az jó, ami szubjektív azt nemszeretem. Utóbbira tökéletes példa a verselemzés is, mindaddig, amíg maga a költő/iró nem mondja el, hogy pontosan mire célozgatott oly sejtelmes balladai homályba burkolózva.

Vissza a valláshoz. Alapvetően nem zavar, hogy van. Nem zavar, ha valaki hisz Istenben, ha bízik a papokban, ha eljár templomba, tegye. De az már igenis zavar, amikor egyházi emberek tudományról beszélnek, olyan tudományról, amihez nem értenek. Nem vallástudományról beszélek, hanem természettudományokról. Amikor az egyház mélységesen elítéli a darwini elméletet, és hosszasan ecseteli, hogy az ember egy szabad lény, és milyen megalázó az összehasonlítás a majmokkal stb. A másik pálda, amikor (ebbe pont az előbb futottam bele) a GMO-ról beszélnek, persze csak példabeszéd volt, hogy ne ültessünk gazt. Aztán belekeverte a valóságshowkat is, amiben senki semmilyen értéket nem akar képviselni, és ebben viszont teljesen igaza van. És mindezek mellett arra hivatkozik, hogy hé, emberek, már a 20. százdban élünk, én meg halkan hozzáteszem, hogy 21, nyertem.

Szóval arra gondoltam, hogy mindenki arról beszéljen, amihez ért, olyan utalások nélkül, amihez nem ért. Ha pedig mégis olyanról beszél, akkor ne csináljon úgy, mint aki nagy tudós, mert a buták hinni fognak neki, és az pedig már demagógia.

Olvasni jó!

Egész suliidőszakban arra vártam, hogy legyen nyár, mert végre lehet olvasni rengeteg könyvet, ami végre nem szakirodalom. Július közepe van, kábé 3 hete nyáriszünet van, ehhez képest eddig egyetlen könyvet olvastam el, egy másikból egy oldalt, egy harmadikból vagy 15-öt, pedig mindig törekszem arra, hogy ha egyszer elkezdtem egy könyvet, azt végig is olvassam, anélkül, hogy másikba is belekezdenék. És ma elkezdtem a harmadik könyvet is.

Ez utóbbit viszont pár napon belül biztos végigolvasom, mert ez az a fajta. Leslie L Lawrence valahogy elképesztően nagyszerű. Nála nem ahhoz kell komoly akaraterő, hogy kinyissam a könyvet és elolvassak még egy fejezetet, hanem épp ahhoz, hogy letegyem. Eddig akárhány könyvet olvastam tőle (ami egyelőre elég kevés, talán 3 vagy 4), mindig magába szívott. Ilyenkor nem az érdekel, hogy hanyadik oldalon tartok, vagy mi lesz az ebéd, hanem a szereplők következő lépései, hogy éppen mi bújik elő a bokrok mögül, mi az a fura alak ami lógni látszik, halott-e vagy bábu, szinte érezni a szereplők félelmét. Ha egyszer nagy leszek, szeretnék egy egész könyvespolcot az összes könyvével.

Órarend

Nem könnyítem meg nagyon a dolgom a következő félévre sem, bár lehetne 45 vagy mégtöbb kreditem is, én mégis nagylelkű leszek magammal szemben és megelégszem 42-vel is. Az mégiscsak sokkal kerekebb szám, nem? Vagy mindenebb.

Attól tartok, hogy amikor az elején azzal riogattak minket, hogy majdamásodikév, majdaszigorlatok, akkor elhallgatták előlünk az 5. félévet. Ennek ellenére mégis várom, mert végre értelmes, gyakorlatias dolgokat fogunk tanulni. Az első két év (többé-kevésbé) arról szólt, aminek általában tartják a biológiát: egyszerű élővilág-megismerés, és anatómia. De majd most! Genetika, immunológia, humánbio, molekuláris bio (6 órás gyakorlattal! - egy PCR lefuttatása mondjuk 1,5-2 órás móka, közben akár halálra is unhatja magát az ember), mikrobiológia, ökológia, meg persze állat- és növényélettan, ami reakciómechanizmusok és reakcióútvonalak tömkelege, némi fizkémmel és szerves kémiai "alapismeretekkel" fűszerezve. Szóval jó lesz ez.

Azért arra kíváncsi leszek, hogy heti 38 óra mellett hogy a viharba fogok szakdolgozni...

(Ez a post csak hirtelen fellángolás volt az órarend-összeállítás örömére, de mindjárt meg is feledkezem róla és inkább a spanyol nyaralást várom.)

Hangszerek

Ez a fife jó kis hangszer, de tényleg kicsi, és ennek két következménye van:
- a jobb fülem hajlamos megfájdulni tőle (a hangja magas és éles)

- már akár fél órás szorongatása után is kézbe venni a fuvolát nagyon furcsa élmény, ilyen:

_...._...__*.*

__. . . .__ . . ._____*.*

Tangled

Amikor találok egy olyan fotót, ami úgy 2-5 éve készült, és látszik rajta a hajam teljes hossza, úgy elszomorít, hogy már (még) nem olyan hosszú. Mióta le kellett vágni, nagyon sokat nőtt, de kérnék még hozzá úgy fél métert. Elsőre elég lesz annyi.

Szülinapi semmi

Minden embernek van szülinapja, többnyire minden évben. (Szegény febr. 29-iek.) Van aki nem tartja számon, de van, akinek fontos. Talán azért, mert van egy nap, ami róla szól.

Sosem fogom elfelejteni a 18. szülinapomat. Életem legfantasztikusabb élménye volt. Akkor igazán a legboldogabb lehettem, amiért ott volt mindenki, akit a legjobban szerettem.

Szomorú ez a múlt idő, nem? Tudjátok, van, ami nem változik, például most is ugyanolyan szerelmes vagyok, pedig azóta eltelt 2 év. De van, ami nem úgy alakul, ahogy azt én szeretném.

Mostanra eljutottam odáig, hogy feladom minden reményemet arra, hogy megmarad egy összetartó csapat. A tapasztalatok szerint nem. Erről már írtam máskor is, nem akarom újra elismételni.

Aztán közben persze jönnek új emberek, akikkel sokat találkozom, és akiket megszeretek. És akikről kiderül, hogy barátaimnak tartom őket. Két társaságról beszélek. Az egyik egy igazán összetartó csapat, de szerintem még mindig kilógok a sorból. A másik társaságban pedig az év nagy részében szinte naponta köszönnek egymásnak. Ott visszamosolyognak az emberre, megkérdezik miújság, hogy ment a zh, mit csináltál a hétvégén, stb.

Az előző néhány hétben olyan szívesen gondoltam a szülinapomra. Mostanra viszont úgy érzem, sehol sem jut rám idő. Az egyik csapat nem teljes, mindig hiányzik valaki, had menjenek nyaralni, arról szól a nyár, talán egyszer még összesodor az élet, és hátha emlékszünk majd egymásra. Ráadásul úgyis lesz még egy ünnep, az elég lesz, nekem már nem kell külön.

A másik csapatot is szeretem, talán ők sem utálnak enegm, de nem érzem magam annyira csapattagnak, hogy miattam gyűljenek össze.

A harmadik társaság pedig nyáron szétszóródik az országban, és országon kívül, fel sem merül a gondolat, hogy szeptember előtt egy helyen lehessünk.

Még van 1 hónap a szülinapomig. Ilyenkor általában már lázban égek, és tervezgetek mindenfélét. Most viszont lehet, hogy nem lesz semmilyen ünneplés. Majd Herceg rámmosolyog, megcsókol, és én leszek a legboldogabb, amiért mindig velem van. Végülis, 20 évesnek lenni nem olyan nagy dolog, mint amilyennek tűnik, ugye?

Nyárdizájn

Most vettem észre, hogy már nyár van, de a blogom még mindig a vizsgaidőszaki hangulatban maradt. Hát íme itt az új dizájn, ez most nem internetről lopott háttér, hanem benne volt a sablontervezőben, és nem is ilyet akartam, de olyan szép.

A jobb oldali napraforgót pedig csodáljátok és gyönyörködjetek a Fibonacci-számsorban.

Egy nő legyen csinos

Lassan a "személyes" blogomból divatlap lesz, de elég érdekes összeállításokat lehet látni manapság, amit nem hagyhatok szó nélkül.

A nők többsége a terhesség során felszed pár kilót (a gyerek súlyán felül). Ezzel még nincs is baj, olyankor az ember általában kívánós, meg hát nem is szabad éhezni, az mindenkinek rossz. Jó esetben a pluszsúly nem több 3-5 kilónál, amit könnyű ledolgozni. Mégis vannak olyanok , akik 10-20 kilót is felszednek, amitől utána már nagyon nehéz megszabadulni, az illető nem tud, aztán a gyerek körüli sok elfoglaltság miatt már nem is akar (foglalkozni magával).

Az ember nem szép, ha kövér, de akkor is ki lehet belőle hozni a szépet: amikor egy idegen nem azt látja, hogy "jéézusom de kövér az a nő", hanem hogy "nézd már, milyen jó blúza van". Arra akarok kilyukadni, hogy attól, hogy valakinek gyereke van, még nem kell magát elhanyagolnia. Egy nő legyen csinos, bármikor, bármiért. Nyilván otthon családi környezetben azt vesz fel amit akar, de ha ki megy az utcára, adni kell magára.

Ez egyébként onnan jutott eszembe, hogy láttam ma egy nőt két gyerekkel, az egyik még babakocsis volt. A nőn volt egy egyszerű rózsaszín pamutfelső, egy lila szinténpamut, bolyhosodó melegítőnadrág, és mikor lehajolt a gyerekhez, kilátszott a narancssárga bugyija. Lehet, hogy ez az összeállítás rendkívül praktikus, de hogy egy fiatal anyukához nem illik, az biztos.

Review

Most, hogy ma délután fél 2 óta nyáriszünetem van, épp ráérek összegezni ezt az évet.

Hát nem volt könnyű. Megint volt jó sok zéhá, meg minden, de a félévben nem ez volt a legrosszabb, de arról majd később. Történt idén ugyanis egy-két olyan dolog, aminek igazán örülök. Itt most egyáltalán nem az jön, hogy a tanulás néha milyen remek dolog, hanem sokkal inkább arról, hogy nekem milyen kedves csoporttársaim vannak, és szépen lassan mennyire megszeretem ezeket az embereket. Sőt. Nekem az ilyet elég nehéz kimondani és beismerni, de azt kell mondjam, sokak tényleg a barátaim lettek. Tudjátok, olyan emberek, akiket fel lehet hívni, ha baj van, vagy ha épp valami nagyszerűt kell elmesélni, és akik szintén felhívnak a hasonlókkal, és kérés nélkül felajánlják a segítségüket. És akiknek nyilván mindezt viszonozni lehet. Meg persze együtt lehet örülni a sikereken, sírni a bénázásokon, szidni a rendszert és kinevetni egymást sértődés nélkül. Mostanra jutottam el odáig, hogyha hirtelen elzárnának ezektől az emberektől, akkor egyrészt nagyon hiányoznának, másrészt utálnék egyetemre járni.

És akkor most jöjjön az, ami miatt lehet szívmegszakadni, sajnálni, vígasztalni és persze kinevetni ezt az egész hercehurcát.

Na kezdjük ott, hogy a vizsgaidőszakunk első két hetét elvették a zéhákkal, amiket olyan tárgyakból kellett megírni, amik a szigorlatnak előfeltételei. Miután ezen túllendültem, és fellélegezhettem, hogy mehetek mindenféle vizsgára, észbe kaptam, hogy hoppá, alig maradt időm, gyorsan a növényszigorlaton túl kell esni. Volt pániktanulás, 3-as, javítószándék, tanárcsodálkozás és ötöskapás.

Ezek után 5 napom maradt az állatszigóra, amire normális esetben legalább két hetet hagytam volna, ha nem többet. Hirtelen taktikám az volt, hogy átnéztem az idegrendszert (csak egy részét, mert a szövettani részére nem volt már időm), és megnéztem a beugrókérdéseket. Elmentem vizsgázni azzal, hogy elmegyek, megnézem a kérdéseket, valószínűleg már a beugrónál kidobnak, ha meg mégse, akkor a tételhúzásnál kérem az egyest. Hát nem 4-est kaptam? Ráadásul abba az anyagba bele se néztem.

Ennek örömére lehetett készülni a molbio vizsgára. Imádom az ilyen biokémiai témákat, de az egyik tanár által kiadott diasor annyira tanulhatatlan volt, hogy elvette a lelkesedésemet, amúgy is elfáradtam már ebben a vizsgaidőszakban, rossz taktikával is kezdtem el tanulni. Gondoltam elmegyek, megírom a beugrót, aztán visszakapom a zéhát (csak azok nézhetik meg első körben, akiknek nem sikerült), konstatálom hogy milyen sokat kell még tanulnom, és adok még magamnak pár napot erre. Normális ember fut két kört örömében, hogyha bejut, én meg azt hittem megőrülök, mit képzelnek ezek, hogy túljutok a beugrón és behívnak szóbelire, én nem akartam ma vizsgázni! Erre kijöttem egy 4-essel.

A sztori igaz, de még nekem is fel kell dolgozni. Igazából egyáltalán nem érdekel semmi más, csak az, hogy minden megvan, elkezdhetem a szakdolgozatomat, és reális esélyem van 3 év alatt elvégezni a BSc-t.

Azért írok már egy kis statisztikát is.

Az indexem első oldalán vannak a 0 kredites előadásokhoz tartozó aláírások. Van 4 négyesen közvetlenül egymás alatt (növélettan, molbio, bevbiokémgyak, anatgyak. Aztán lapozni kell, és van öt ötös szép sorjában (állrsz gyak, növszerv gyak, növrsz gyak, és az állatos és növényes terepgyak). Egyébként most vettem csak észre, hogy a legjobban tetsző tárgyak mint négyesek lettek. De tényleg, a rendszertanokat utálom, a növszervgyak csak majdnem volt nagyon jó, a terepgyaknak meg a szakmai részét nagyon utáltam, a csapatot viszont imádtam.

Ha kiderül, hogy abban vagyok sikeres, amit utálok, akkor ha nagy leszek, a BKV vezérkarában szeretnék dolgozni.

Békávé

A budapesti tömegközlekedést nem tudom túl sok jó szóval illetni, többek között azért sem, mert szétesnek a buszai. A motorháztető (bár ezt egy busznál furcsa tetőnek mondani) lifeg-lötyög, néha folyik belőle a hűtővíz, a busz ajtajai nehezen nyílnak, a jegykezelő készüléket nem fogja a csavar, csak felül tartja valami a panelt, amin a leszállásjelző lámpa van, és ezek után ki lepődik meg azon, ha attól félek, a hegyről lefelé tartó busznak egyszer csak elromlik a féke.

De 80 milliós végkielégítésre van pénz.

NYC

Érdekes dolog az emberi vágyakozás, és kívánságlista, és ahogy ez egyik pillanatról a másikra megváltozhat.

Vannak olyanok, akiket valamiért nagyon irígylünk. Mondjuk mittudomén legalább annyival több pénze van, mint amennyire pont szükségünk lenne. Aztán kiderül, hogy sikkasztotta, börtönbe kerül, és máris meggondoljuk, hogy kéne-e így nekünk az a pénz. Aztán mondjuk lehet azért irigyelni valakit, mert jó nagy háza/lakása van. Csakhogy nemsokára hitelt kell felvennie vagy kölcsönkérnie bárkitől, mert túl nagy az a lakás, nem bírja fenntartani, ésatöbbi. A kisgyerekek meg persze rengeteg mindent tudnak irigyelni, kishercegnők akarnak lenni meg sztárok, aztán úgyse lesz mindenkiből az (bár mostanában már lassan az lesz a nagy szám, ha valaki normális munkája van). Ha szerencséjük van, és nem kerülnek ilyen helyzetbe, akkor rájönnek, hogy a sajtónyilvánosság egy idő után úgyis tönkretesz mindent. Minden kisgyerek szeretne ugye kutyát-macskát, de a szülők lebeszélik, mert azt etetni kell, sétáltatni, orvoshoz vinni, utazásokhoz meg nehezen vihető, szóval az se fenékig tejföl.

De most itt az én esetem. Egyik ismerősöm (szerintem még nem nagyon említettem, nincs is neki álneve még, úgyhogy egyelőre maradjon "az ismerősöm"), akiről kirült, hogy épp a Nagy Almát eszi. Nyilván feltámadt a vágy bennem, amúgy is sok helyre szeretnék menni, hát nézzek már el nyújorkba én is. Aztán jött tőle egy apró kis bejegyzés, miszerint látott valamit valahol. Az a "valahol" nyilván egy rendkívül ismert hely, neve alapján, de sajnos nekem fogalmam sincs, hogy mi az. Aztán rájöttem, hogy elég rosszul érezném magam NYC-ben, mert ott minden a hírességekről szól, akiket én nem ismerek, egyáltalán. Na jó, ha összefutnék a HowIMetből vagy a Jóbarátokból valakivel, azt talán megismerném, és mondanám nahát. Ebben a városban nincsenek nagy történelmi épületek, mért is lenne, történelmük se nagyon van, csak néhány elnökük meg háborújuk. Jóesetben talál az ember 1-2 múzeumot, amit talán érdemes megnézni. Mindezek fejébe a "gyönyörű és legyűgöző" New York City tele van tömve autókkal, akár csak Budapest, és kérdezze meg tőlem bárki, szeretem-e ezt a várost, a válaszom határozott nem lesz, és a zsúfolt, koszos, büdös címszavakkal illetem majd. Azt hiszem, nem akarok New Yorkba menni. Szex itt is van.

Bullterrier

Véletlenül bekapcsolam a tévét, és megölültem annak amit láttam.

Ezt a kutyát valaki vagy imádja, vagy rá sem bír nézni.

Én odáig vagyok érte!

(link)

(link)

(link)