Jó hírek

Csudálatos dolgok történtek kéremszépen. Először is, hármas lett a statfizem, amiről csak remélni mertem, hogy a kettes meglesz. Másodszor, négyes lett a termo gyakom, ami rettenetes lenne, de ma elmentem megtekinteni a zéhát és olyan egetrengető baromságot sikerült leírnom benne, hogy meg is érdemlem a négyest. Javítani meg nincs kedvem, mert

- csak 1 kredit

- mindkét zéhában figyelmetlenségeken mentek el a pontjaim, mára se okosabb, se figyelmesebb nem lettem

- leszarommáhogymivan mert úgyse kapok ösztöndíjat a következő félévben, a diplomámban nem hiszem, hogy bármit is számítana, jelenleg pedig elég reménytelennek látom, hogy a jövőben bármi ilyesmivel foglalkozzam. Nem mintha ez zavarna, egyébként...

További remek történések, hogy lett ma egy szuperszép szoknyám, és egy elefántos felsőm. A hétvégén egyébként lett egy pöpec kis túrahátizsákom és egy lila színű, vízlepergetős, változékony időhöz való kirándulásokra tökéletes kabátom. 

Azt is örömmel jelenthetem továbbá, hogy minden szertefoszlott légireményem ellenére jól viselem a kudarcot, és bár másnap amint kinyílt a szemem, az első gondolatom volt, hogy milyen rossz már nekem, másnap már csak egy letöltési listában megtalált fájl emlékeztetett rá, és igazából azt hiszem, túltettem magam a dolgon. Ebben segített az, hogy napsütésben nem lehet szomorúnak lenni, ill. hogy mikor legutóbb depresszióba zuhantam némi csalódás és stesszhatás miatt, az nagyon sokáig tartott, rettenetesen rosszul voltam heteken keresztül és ezt most nem engedtem meg magamnak. Ehelyett inkább végigböngésztem rengeteg álláshirdetést, majd megállapítottam, hogy kibaszottul nem kellek sehová, és arra gondoltam, ideje új álommelót keresnem. Eszembe is jutott egy létező munka, amire korábban sosem gondoltam, és bár kevés az infóm róla, majdnem biztos vagyok benne, hogy az sem leszek soha. Azért ha bármelyikőtök ismer állatorvost, állatgondozót, vagy ilyesmi munkakörben dolgozót, Miskolcon leginkább, akkor írjatok már nekem, légyszi. Köszöntem szépen.

Ami Miskolcnak nem jó

Nemrégiben kezdett port kavarni a hír, hogy a miskolci városvezetés át akarja lapátolni a város szemetét a szomszéd településekre. Ezt konkrétan úgy képzelik el, hogy a cigányoknak azt hiszem 2 millás támogatást adnánk, ha környékbeli településen házat akarnánk venni, és van valami 5 éves akármi, ami ha jól értem biztosítaná, hogy ennél hamarabb vissza ne tudjanak jönni. Az előbb láttam egy fél riportot erről a témáról, ahol nyilatkozott drága polgármesterünk, aki szó szerint azt mondta, hogy semmi baj sincs, ha most a cigányokat úgy rakjuk ki, mint "vissza a feladóhoz".

Hát ezt én el se hiszem. Még jó hogy nem haláltáborba küldi őket. Teljesen biztos vagyok benne, hogyha ugyanezt bármelyik jobbikos netán baloldali jóember mondta volna, olyan hatalmas fideszes népfelkelés tört volna ki, hogy belerengett volna egész Európa. Szóval Kriza bácsi úgy képzeli el a cigányság elmúlt 10-20 éves történelmét, hogy Miskolc fehér volt, mint a hó, majd jött a piros városvezetés és megengedte, hogy az összes szomszédos faluból behordják a sarat, tehát most a kistelepülések ragyognak, és Kriza herceg, aki legyőzte a gonosz vörös királyságot, most véres bosszút áll, és jól visszaküldi a szemétkupacokat a feladóhoz. Azt meg elfelejtjük, hogy mennyi magyar falu cigányosodott el, hogy ők is már egymástól lopnak, az általuk kitúrt nép meg nem tudja eladni a korábban hosszas munkával felépített házát, mert értéke már a világon semmi nincs. Arra sem gondolunk, hogy még régen a faluk önellátóak voltak, és még dolgozni is lehetett ezt-azt, már semmi nincs ott, aki itt nem dolgozott, az ott mégannyira sem fog. Vannak olyan települések is, amik a világon semmiről sem tehetnek, az ott lakók örülnek, hogy ők szép kis környezetben laknak, szép házak, rendben tartott kertek vannak, és most meg vannak ijedve, hogy a nyakukra küldik a züllést.

Én alapvetően nem szeretem a cigányozást, mert őket sem lehet egyként kezelni. Mert ők is ugyanolyan intelligens emberek, mint bármelyik általunk okosnak vélt ember, csak egyszerűen nem úgy nőnek fel, hogy számukra a tudás és a dolgok helyén kezelése érték lenne, mert egyszerűen más kultúra, más vérmérséklet. Igenis köztük is van olyan, aki jó körülmények között nő fel, és eljut az egyetemig, vagy aki szakmát tanul, és tudja, hogy ez fontos, mert munkával kell megélni. Ezzel az a baj, hogy ők borzasztóan kevesen vannak a cigányságban, és a miskolci helyzetben nem róluk van szó. A baloldaliak azt mondják, a fidesz rossz megoldást valaszt, mert oktatással, képzéssel, munkával kellene őket segíteni. Sok sikert kívánok ehhez nekik, gőzöm sincs, ezt megvalósítani mégis hogy képzelik el, de gyanítom, sehogy. Nem 100, hanem 10ezres nagyságrendű embermennyiségről beszélünk. Ennek egy része képezhetetlen idős, nagy része a képzést elutasító vagy magát képezni nem akaró felnőtt, és maradék része pedig a kepezhető, de otthon rossz példát látó kisgyerek, vagy a kepezhető, de már évek óta az iskolában nehezen kezelhető (és otthon rossz példát látó) nagyobb gyerek. Szerintem a legnagyobb probléma ebben az egész helyzetben a cigányok és a nemcigányok közötti begyökerezett és kiirthatatlan bizalmatlanság.

Talán segítene valamit, ha a cigány gyerekeket külön iskolában tanítanák, ahonnan nem mehetnek haza akármikor, ahol megtanulnák, mi az, hogy tudás, mi az, hogy munka, hogy tanulással tudás, tudással munka szerezhető, és aki jól dolgozik azt megbecsülik. Csak ehhez kéne az is, hogy azt a cigányt, aki jól tud dolgozni, azt befogadják egy munkahelyre, és közben ne tagadja ki a cigányság, ne szakadjon ki abból a közegból, amelyre ő visszahathat, és amelyet saját tapasztalata alapján a jobb irányba terelhet.

Ezek szörnyűségesen utopisztikus gondolatok. Azonnal vagy rövidtávon ultimate megoldást én sem tudok, szerintem ezt a szociologusok, gazdászok és és szociális munkások feladata enne kitalálni. Lehet, hogy most én fogok rasszistának tűnni, de miért a társadalom normái szerint megélni képtelen embereket akarjuk támogatni pénzzel, akik nem is értik annak az értékét, miért nem a rossz helyzetbe akaratukon kívül került embereket támogatjuk, akik menekülnének onnan, ahol most vannak, de nincs lehetőségük...

Egy rövid fejezet vége, egy új könyv kezdete

Nem leszek légiirányító, ez mostmár biztos. Volt olyan feladatrész amiben szupermagas pontokat kaptam, de a másik kettő lehúzta, és nem mehettem tovább. Végtelenül szomorú vagyok, de azt is tudom, hogy benne vagyok az embereknek abban a kb. 10%-ában, akik a kognitív képességeik alapján kiemelkedőek a többiek közül. Ez a teszt nem olyan, hogy mára megtanultam, ma ötös, holnap pedig elfelejtem. Ez vagy sikerül vagy nem, egyszer lehet próbálkozni. Bennem megvan a képesség, csak már nem érek vele semmit.

Amikor az első tesztet megírtam, még nem volt bennem aggodalom, mert úgy voltam vele, ha nem sikerül, hát egye fene, én megpróbáltam, ennyit megért. Csakhogy sikerült, és kicsit jobban beleéltem magam a lehetőségbe, miközben folyamatosan azt mondogattam, hogy iszonyú kicsi az esély arra, hogy továbbjussak a másodikon is, és még akkor sem biztos semmi. Persze az egész jövőm volt a tét, ezért folyamatosan agyaltam a B és C terveken, de amíg ez a levegőben lógott, addig semmibe nem akartam jobban belemélyedni. Közben persze kicsit jobban a szívemhez nőtt ez a terv mint a többi, és most olyan kedvetlen vagyok a jövőt tekintve, hiszen még mindig nem tudom, mi lesz.

Ennek ellenére kicsit meg is könnyebbültem, hogy véget értek a próbák. Hogy miért?
- nem kell kifizetnem 30 ezer forintot az orvosi alkalmasságiért
- nem kell a következő tanévben egyéni tanrendet kérnem, lesz időm kicsinosítani a szakdolgozatomat és felkészülni a záróvizsgára, miután túljutottam a három legnehezebb és kötelező tárgyon, ami még maradt.
- nem kell azon aggódnom, hogy a 2 éves képzés összefér-e az egyetem befejzésével, az esküvővel, a nászúttal és az utána terveink szerint esedékes babavárással.

Ideje elkezdenem állást keresni.

Próbanyelvvizsga eredmény

A listeningre még rá kell kicsit gyúrni, de még így is sokkal jobb lett, mint amire számítottam (3-ból 2 hibátlan feladat), a reading 100% a writingban meg két helyen van piros tinta 95%-ért cserébe. Herceg is hasonlóan itejesített, szerintem mehetünk nyelvvizsgázni. Addig meg kerítünk egy budapesten élő native-speaker tanárt akivel lehet beszélgetni.

Eurovizió hűhó

Most jön az, amikor elmondom a vélemyénem az előző hétvége óta tartó hűhóról, vagyis az Eurovízió osztrák versenyzőjének szakállas nő mivoltáról, és az ő győzelméről.

Először is, nem tudom, hogy a vélemyényemmel a többséghez, vagy a kisebbséghez tartozom. Nekem szimpatikus ez a figura, nem ítélem el, semmiféle megbontrákozást nem váltott ki belőlem, megnéztem őt, ugyanúgy, mint az összes többi fellépőt. A hangos emberek szörnyűlködnek, elutasítják, a halk emberek meg rá szavaznak, és ők elég sokan voltak ahhoz, hogy nyerjen. Kíváncsi vagyok, ha nem ő nyert volna, vajon dühöngött-e volna bárki is.

Azt hiszem, ezekben a kérdésekben kifejezetten liberális vagyok. Mindenki éljen úgy, ahogy szeretne, és ahogy a lehetőségeik engedik. Ő így szeretne élni, és ebben a világban lehetősége van rá. Valószínűleg párszáz évvel korábban máglyán égették volna el, vagy ha papnak áll, még talán szentté is avatják, fene tudja. Mindenesetre, az emberek hozzáállása az általánosan elfogadott és az új dolgokhoz... fura. Itt egy példa arra, hogy mikor megjelentek az első mobiltelefonok, az emberek még nem igazán tudták, mire jó, meg gondolom drága is volt, nagy is volt, lassan terjedt el. Aztán elkezdtek egyre kisebbek lenni, egyre népszerűbbek lettek, folyamatosan új funkciókkal látták el, és az emberek hirtelen már nem is tűnt olyan új dolognak. Emlékszem rá, hogy mikor még kevés embernek volt mobilja, akkor az "utcán egyedül beszélés" annyira idegen volt, hogy Anyukám többször meg is lepődött, hogy ilyen bolond emberek járkálnak mindenfelé. Most már megszokottá vált, az a meglepő, ha valakinek nincs mobilja, sőt, lassan szégyen lesz "régi" telefont használni. Na mindegy, ezzel csak arra utaltam, hogy vannak dolgok, amik régen nem voltak, vagy legalábbis általános jelenségként nem voltak, aztán egyszercsak teljesen elfogadottá váltak.

Ehhez képest, a homoszexualitás, a transzvesztita megjelenés, ami valójában mindig is jelen volt az emberiség életében, egy elutasítandó, kiközösítendő devianciának számít. A felvilágosult, modern, rosszelkölcsú ember kirekeszti azokat, akik máshogy viselkednek. Rosszerkölcsű, ugye? Érdekes ez is. Ó ha a szentegyház vak híveinek arcára rádobnák a tortát, és felismernék hogy mennyi romlottság, mennyi erkölcsi züllés volt az egész történelemben. Hogy a papok sem éltek igazi hívőhöz méltó életet, hogy a királyok ágyasokat tartottak, hogy meggyilkolták a feleségeiket, hogy bordélyházak már akkor is voltak, hogy a hódító katonák szanaszét erőszakolták a nőket, hogy a nagymagyarság már rég kihalt belőlünk, mert annyi néppel keveredtünk össze a fenenagy erkölcsünkben...

Szeintem mindenkinek van egy "szociális paramétere", ami azt mondja meg, hogy mennyire alkalmazkodó, és szabálykövető. Van a lázadó, akinek semmi sem jó, ő saját maga akarja irányítani a dolgokat, nem hagyja, hogy korlátokat szabjanak neki, ő szeret parancsolni, és meg van róla győződve, hogy neki van igaza, az ő véleménye a többség véleménye, ezzel szembe menni nem lehet. Van az alkalmazkodó, aki elfogadja a játékszabályokat, és annak megfelelően intézi a dolgait. Alárendeli magát a szabályoknak, nem harsog, nem viaskodik, cserébe képes a boldogságra, mert egyszerűen azt érzi, hogy ez így jó, ahogy van. Végül van a meghunyászkodó, aki valójában nem érzi magát jól úgy, ahogy a szabályok tőle megkövetelik, de nem mer fellépni ellene, és inkább szomorúan kullog a sorban.

Én egyértelműen az alkalmazkodó típus vagyok. Emlékszem, hogy még anno a suliban, szinte minden dolgozatnál volt valaki, aki problémázott. De ne most írjuk, mert van másik dolgozat is, de ne legyen ilyen sok az anyag, de gyakoroljunk már még, stb. Egyetemen pedig a jaj még nem tudtam felkészülni (egyébként nem is fog), csak még egy lehetőséget, egy utolsó utánit, de ez a tanár hülye, nem jól javít, mért nem kaptam még egy pontot, stb. Szörnyen idegesítőek ezek az emberek. Én mindig is úgy tekintettem ezekre, hogy ha ez a nap a határidő, ezen a napon van dolgozat, ekkor írunk zh-t, ekkor van a vizsga, akkor hiába lehetne közben más dolgom is, elfogadom, hogy a rangban fölöttem álló ezt mondta, ehhez fogok alkalmazkodni. (Ebben mondjuk elég sokat segített, hogy elég ügyes vagyok az időm beosztásában és a feleadataim megszervezésében, amit valószínűleg épp azért tudtam kifejleszteni, mert alkalmazkodni akartam.)

Térjünk most vissza az eredeti témára. Számomra az, hogy ilyen jelenségek vannak, mint hogy például egy férfinak született ember nőként érzi jól magát, teljesen elfogadható dolog. Van, aki kövérként érzi jól magát, amit abszolút képtelen vagyok megérteni, de elfogadom, és bízom benne, hogy ő így tényleg boldog. Mostanában egyébként megfigyelhető a nőies férfi divatja, engem is teljesen megdöbbentett, amikor huszonéves srácokat női táskával láttam meg az utcán, meg a rózsaszín ujjatlan, stb. De ettől még nem kezdek el lázadozni. Vissza a történelmi példákhoz: most komolyan, szerintetek mennyire voltak férfiasak a franciák szőke göndörloknis parókái? És ha már franciák... szerintem az ő idei dalversenyes fellépésük elborzasztó volt. Hogy nézhetnek ki így férfiak, ugye? Na, hát épp erről beszélek.

Így a végén, ha még nem téptem volna szét az összes idegszálatokat, még halkan azt is megjegyzem, hogy szerintem ez a férfi egy nagyon szép nő. Én mindig annyira elcsodálkozom ezeken, ugyanis az eddigi (nem túl sok) alkalommal, amikor férfiből nővé változott transzvesztitát láttam, mindig azt kellett megállapítanom, hogy ők gyönyörű nők. És nem férfi szemmel nézem, hogy fú azt hittem csaj és megbökött a virsli, hanem nőként nézek rá, méghozzá kritikus nőként, pont úgy, ahogy az összes többi nőt is megnézem és kritizálom. Tényleg azt kell mondjam, rengeteg olyan nőt tudnék mutatni az utcán, aki megirigyelhetné ezeket a férfinőket. Oké, Conchita esetében a szakáll egy szembetűnő és meglepő karakter, de ha nem lett volna szakálla, és szándékosan eltitkolja férfi létét, vajon van bárki, aki nem egy gyönyörű nőt látott volna a színpadon?

Most már tényleg vége, csak azért az is fura, hogy valahogy senki nem említi meg, hogy ez a jelenség egyébként énekelt is, és attól függetlenül hogy nem egy pörgős slágerdallal lépett fel, szerintem jól volt elénekelve. Csak erre már egyik cikk sem tér ki.

Gyöngyösi kirándulás

Még egy csodás nap a hétvégén, amit nem a holnapi hézákra való tanulással, hanem Herceggel, az ő anyukájával és az én Anyukámmal töltöttem. Anya ugyanis úgy döntött, hogy Herceg holnapi születésnapjának alkalmából meghív minket egy kis kultúrprogramra.

Reggel korán indultunk, ez eléggé megviselt minket, mivel tegnap este már fél 8-kor kijelentettem, hogy amint hazaérünk én majd milyen jót fogok aludni, aztán inkább vévigézem az Eurovíziót - igen, van véleményem, ezt majd elmondom egy másik bejegyzésben. Szóval reggel vonatra szálltunk, ami természetesen késett, de a másik vonat, amin már a szüleink vártak minket, bevárt, úgyhogy sikeresen egyesítve erőinket Gyöngyös felé vettük az irányt.

Nem sokat láttunk a városból, mert csak az állomással szinte szomszédos Orczy-kastélyba és a Mátra múzeumba mentünk be. Nagyon szupi kiállítás volt. Láttunk mamutcsontvázat, vadászati kiállítást, az Orczy-kastély régiségéből egy kicsit, láttunk még rengeteg kitömött állatot, ásványokat, lenyomatokat, épített fát a három szintnyi élővilágával, egy kicsi pálmaházat, és a kastélykert is gyönyörű volt.

Miután ilyen jól megnéztünk mindent, kisvasúttal mentünk Mátrafüredre. Ebből sem láttunk sok mindent, ugyanis rögtön az ebédünk helyszínére mentünk, a Feketerigó nevű vendéglőbe. Remek hely, csak ajánlani tudom. Megfelelő méretű adagok, nagyon finom ételek, és igazán baráti árak szép környezetben. Kinti asztalok is vannak, de ma hűvös volt, ezért bent ettünk, ami nagyon szépen van kialakítva és berendezve. 

Ebéd után visszamentünk Gyöngyösre, ezúttal busszal, ott viszont már nem került sor a beígért fagyizásra, mert olyan jól teleettük magunkat az étteremben. Felszálltunk a Vámosgyörkre tartó vonatra, ott elköszöntünk Anyukáinktól és hazavonatoztunk, ahogy ők is. 

Érdekes időnk volt egyébként. Mikor reggel itthonról elindultunk, egy picit szemerkélt az eső, amikor a Keletihez értünk már jobban esett, miután felszálltunk a vonatra, rákezdett rendesebben, Gyöngyösön is esett, de rövid úton eljutottunk a fedett épületbe. Közben elállt az eső, és ez ki is tartott egész addig, amíg visszaértünk Gyöngyösre, Vámosgyörk száraz volt, pesten viszont már épp elindultunk a 24-essel haza, amikor leszakadt az ég. Kicsit ekapott minket a megállótól hazafelé, de végül száraz lábbal megúsztuk. 

Este aztán még erőt vettem magamon, és befejeztem a statfiz anyag átnézését. Eredeti elvárásaim szerint ha már egy hármast összeszedek ezen a jegymegajánlón, akkor boldog leszek, de átnézve az anyagot a kettes reálisabb. Nem tesz boldoggá, de nem nagyon tudok tenni most ellene. Ha nem tetszik a jegy, akkor még elmehetek szóbelizni, hátha addig megvilágosodom. 

Nyelvvizsga és normafa

Délelőtt próbanyelvvizsgán voltunk. Egyáltalán nem tűnt vészesnek, úgyhogy remélem, amikor majd megkapjuk az eredményét, még mindig így fogjuk gondolni.
Az Astoriától elmetróztunk a Déli pu-ig, ott beugrottunk egy boltba, mert már nagyon éhesek voltunk, onnan pedig felbaktattunk a Normafára. Jó meredek volt, pedig lakott környéken mentünk végig, cserébe gyönyörű utcákon, gyönyörű épületek közelében mentünk. Odafent Herceg munkatársai által szervezett bográcsozás várt minket, sajnos a pörkölt elég sokára lett kész, viszont gyönyörű szép volt az idő, a környék, és mindenhol kutyák és gyerekek voltak.
Hazafelé hirtelen ötlettől vezérelve a Jászai téren leszálltunk, vettünk fagyit, elindultunk sétálni, és megtekintettük a Kossuth-teret a parlamenttel.
Jól elfáradtam, remek nap volt ez a mai.

Várakozó

Ahogy a kék ég alatt suhant a vonat, s a nap lassan haladt a horizont felé, a fehér kondenzcsíkokon elmélázva arra gondoltam, valaki a vezérlőteremben épp most adott ki egy "turn left to heading 270" utasítást, és minden a legnagyobb rendben van. Bár én is mondhatnám...

Furcsa pár

Vannak olyan lányok, akik a mackósabb fiúkat szeretik. Vannak olyan fiúk, akiknek kifejezetten a vékony lányok tetszenek. Ez így jó is, de amikor a lány, akinek a felkarja olyan vastag, mint az én csuklóm, a lába pedig alig vastagabb az én karomnál, egy olyan fiúval jár, akinek már csak a tarkójáról le lehetne választani 1 kiló színtiszta zsírt.... na az ilyet valahogy nem tudom megérteni. Ilyenkor már csak hab a tortán, hogy a lány a fiú válláig is elég ér fel. Érdekes páros.

Szuper-duper ügyesség

Ma azt mesélem el, milyen szuperügyes voltam. Ez most meglehetős önfényezés lesz, de olyan ügyes voltam, hogy ezt is megérdemlem.

Van nekem egy álommelóm. Iszonyatosan icipici az esélye annak, hogy ez lesz a szakmám-hivatásom a későbbiekben. Ez egy olyan meló, ahová nem folyamatosan, de még csak nem is minden évben lehet jelentkezni. Idén lehetett, én pedig jelentkeztem. Az alapfeltételeknek megfeleltem, úgyhogy ma elmentem az első tesztre. Igen, ez egy olyan maló, ahová nem való akárki, és elég nehéz tesztek sorozatán kell átküzdenie magát az embernek ahhoz, hogy a végén azt mondják: oké, téged megtanítunk erre a feladatra. Aztán menet közben még mindig kieshetsz, de csak akkor van reális esélyed erre a munkára, ha a kiválasztási folyamaton átjutottál. Szóval ennek a procedúrának ma volt az első alkalma, és nekem sikerült. Az egész angolul ment, special skilleket mérnek fel. Nem adhatok ki "bizalmas információkat", de annyit elmondhatok, hogy ez alapján az derült ki, hogy képes vagyok koordinátarendszerben irányokat és távolságokat meghatározni, multitasking woman vagyok, tudok gyors és pontos döntéseket hozni ill. változó szabályok alapján sorrendet alkotni és egész jó a térlátásom. Az is kiderült, hogy az angol szövegértésemen van még mit javítani, de a helyzet jobb, mint amit becsültem. 

Most nagyon várom az e-mailt, amiben behívnak a következő tesztre, amiről annyit tudok, hogy még komplexebb lesz, és az egyszerre sokfelé figyelésre fog jobban koncentrálni. Egyébként az, hogy ez a teszt sikerült, alig-alig jelent több esélyt a sikeres továbbjutáshoz.

Délután angol szóbeli vizsgám volt a nyelvsuliban, ahol egy általam előzetesen fogalmazásként megírt témát kellett bemutatnom, majd egy helyben kapott feladatban véleményt kifejtenem. Nagyon megdícsértek, én pedig nagyon jól éreztem magam a beszéd közben, mert végre tudtam magyarul is, hogy mit akarok mondani, és egész könnyen át tudtam fordítani angolra. I liked it. Jövő héten majd valamikor próbanyelvvizsgázunk is, úgyhogy kissé kaotikus lesz az a hét. I'm looking forward to it. 

Eötvös Konferencia

Megvolt a konferencia, jó volt, csak a biológia szekciót hallgattam meg, kettőt leszámítva nagyon érdekes, izgalmas és színvonalas előadások voltak. Teljesen nyugodt voltam, az egész konferenciára annyit készóltem, hogy átírtam a TDK-s prezentációmon az esemény címét, a dátumot, és csekkoltam, hogy bizonyos elemek a helyükön vannak-e. Nem gondoltam át, hogy mit fogok mondani, de meglepő módon egy cseppet sem izgatott. Épp az én előadásom előtt tartottunk a szekcióban 10 perc szünetet, akkor kezdtem el felismerni, hogy valamit így majd mondanom kéne, de közben elterelte a figyelmem, hogy másokkal beszélgettem. Aztán kimentem az előadó helyére, kicsit izgulva kezdtem el, nem nagyon voltam képben saját magammal, és kíváncsian vártam, hogy vajon a kötvetkező diámon mi van. Arról eszembe jutott valami, azt elmondtam, nézegettem még egy kicsit a diát, hogy van-e itt még valami, áh, ott van még egy kép, erről is mondok ezt-azt. Igazából azért tudtam ilyen lazára venni a dolgot, mert azért még a fejemben volt az egy hónappal ezelőtti TDK, másrészt pedig most nem 10, hanem 15 percem volt, ezért tudtam, hogy nem kell sietnem, van időm átgondolni, és tökéletesen bele is fértem az időbe. Két kérdést kaptam, egyik se volt különösebben releváns, a másodikat ráadásul nem is értettem, már a kérdésfeltevés közben is azon gondolkodtam, vajon mire akar kilyukadni a srác, és a végére sem jöttem rá. Valamit azért mondtam neki is. Jó volt.

Konferálás megint

Egyébiránt holnap reggel 9.30-9.50-ig vagyok kiírva az Eötvös Konferencia programjában, többnyire ugyanazt fogom elmondani, mint a TDK-n, csak most 5 perccel több időm lesz, és nem készültem rá semmit. Azért remélem majd ott a diaképekről eszembe jut, hogy mivel is foglalkozom.

Időponty

Elmentünk a Hivatalba, és örömmel jelenthetem, hogy 354 nap múlva úgy össze fogunk házasodni, hogy ihaj!

(Szerettem volna ide jobb oldara egy visszaszámlálót, de nem sikerült meggyőznöm erről a blogger tervező funkcióját, így maradt a kézzel átírós szövegmodul.)

354!

Nyulak és tojások mellé

Húsvét alkalmából hallgassatok csellovakat, és nézzetek bogármesét! Utóbbihoz csak linket tudok adni.
Mindkettőhöz javaslom a playlisteket.

Biciklicikli

Olyan csudajót bicikliztünk ma, hogy ihaj!
Vologda - bicikliúton a Várig: Talizmán - Alsóhámor: Molnár csárda és Fridolin fogadó - Lillafüred: Tókert - Függőkertek - Felsőhámor - Diósgyőr - megint Talizmán és Esztiék - Vologda.
Összesen 6 és fél óránkba került ez a túra. Azért indultunk útnak, mert esküvői helyszíneket kerestünk. Még mindig jönnek közben új ötletek, új lehetőségek, közben próbálom kitalálni magamban, hogy mit hogy is kéne, közben Herceggel is megbeszélni, hogy mégis milyen zenére is vágyunk, kik legyenek meghívva, mekkora a keret, stb, stb.
Odafelé úton egyébként végig elég felhős-borús volt az ég, de egyre feljebb emelkedve egyre jobb idő lett, Lillafüreden olyan nagy napsütést kaptunk, hogy már a melegtől is alig bírtam feltekerni a lejtőre, de persze a görcsölő combom sem segített sokat a dolgon. De feltekertem ám, az egész túrát kibírtam, nagyon büszke vagyok magamra! Szóval Lillafürednél már azt hittem, hogy ma már nem lesz eső, tisztul az ég. A frászt. Diósgyőrben kapott el minket az eső, úgyhogy bementünk a Talizmánba enni egyet, és megvárni az eső végét. Már egészen elcsendesedett, amikor átmentünk Zolihoz és Esztihez a szomszédos utcába egy kicsit melegedni és megvárni, míg tényleg eláll az eső. Innen hazagurultunk Hercegékhez, ott leraktuk a brinkákat, kicsit felfrissítettük magunkat, ettünk medvehagyma-krémlevest, és medvehagymás pogácsát, aztán bementünk a városba találkozni a srácoklányokkal, és végre megkaptuk Tücsiék esküvői meghívóját. Innen hazajöttem, megettem egy tál epret és rengeteg csokit. Szuper nap volt.

Szánalmasan kevés és még fájt is

Nagyon sok hónap után ma először vettem fel a futócipőt. Ezelőtt sem volt sok sikerélményem, ma viszont volt egy cseppnyi sikerélmény meg a teljes feladás gondolata is. A "siker" az volt, hogy képes voltam egy huzamban 4 percen keresztül futni kocogni. Aztán eljutottam egy emelkedőig ahol inkább már csak sétáltam, aztán még sikerült egy 2 perces futást kierőszakolnom magamból, de muszáj voltam megállni, vagy legalábbis sétára venni a tempót, mert nagyon fájt már a mellkasom. Ez van, a lábam talán már "hosszabb" távon is bírná, de a torkomtól a tüdőm felső részéig egyszerre fáj és ég, nem tudom ennél jobban leírni. Nem tudom, mit csinálok rosszul, de így soha a büdös életbe nem fogok tudni nemhogy 5, de még 1 km-t se lefutni. Hihetetlenül dühítő érzés, hogy ennyire szánalmasan szerencsétlen és béna vagyok. Holnap, ha az időjárás megengedi, felbiciklizünk hámorba, nagyon kíváncsi vagyok, hogy képes leszek-e rá.

Csokit vagy csalunk

Az egy dolog, hogy húsvét van, és ilyenkor az emberek mindent megvesznek, ami nyúl alakú és csokiból van. Ez így van rendjén, csak nem értem az árakat. Az emberek tényleg mindent megvesznek, pedig totálisan irreális árakkal kínálnak csokikat. Íme a recept:
1. végy egy tábla 100 grammos Milka teljcsokoládét, helyezd el a polcra és add el az év bármely napján 290 forintért. (A sparban kb. ennyi, én mondjuk abban a remek boltban 200-ért veszem, de ez most mindegy.)
2. Húsvét közeledtével fogj meg egy táblacsokit, egy kis kunkort vágj le belőle, hogy "nyúl" alakja legyen, (vagy legalábbis egy nyulat rá lehessen nyomtatni a papírjára). Ha elég ügyesen vágtad, a tömege pontosan 85 gramm lesz, és így már eladhatod 415 forintért is!
És az emberek ezt tényleg megveszik, ebből is látszik, hogy dübörög a gazdaság...

Így lettünk 5 évesek

Kids, 

Három napos ünnepségsorozatot tartottunk a saját tisztelenünkre. Péntekre Herceg szabadnapot vett ki, nekem pedig se suli, se labor nem volt. 

Ebédre Marika nénihez mentünk, jól belakmároztunk hamburgerekből, aztán pukkadozva gurultunk el a piacra, ahol szermányoltunk sütiket és epret. Onnan hazajöttünk, kipróbáltuk a Heroes IV-et. Nagyjából ezekkel telt a nap. Este még elkezdtünk gitározni, de hamar abba kellett hagyni, mert Subscribe-koncertre voltunk hivatalosak. Erről és a csütörtöki IHM-koncertről lentebb írok bővebben.

Szombaton eredetileg Szegedre mentünk volna, de végül nem indultunk el, mert fájt a gyomrom. Nem tudom, miféle nyavalya törhetett rám, de egész nap fájt, függetlenül attól hogy éhes volt-e a hasam vagy sem. Másnapra egyébként enyhült, mára pedig úgy érzem, elmúlt. 

Szóval a szombatot azzal töltöttük, hogy reggeli után én ügyesen visszaaludtam, Herceg addig Skyrimezett, utána pedig sétáltunk egyet az Orczy-parkban. Rengeteg kacsát láttunk, egészen csöpp kis pelyes babákat is, akik csudagyorsan úsztak a mamájuk után. Voltak kacsaetető kisfiúk és kislányok is, ők is cukik voltak. Innen elmentünk ebédet keresni, végül pizzát ettünk. Délután (alvás helyett) megnéztük az Imaginaerum c. filmet, aminek a zenéje a Nightwish azonos című albuma. Később befejeztük az előző nap elkezdtett Heroes-pályát, vacsira pedig befejeztük a pizzát.

Vasárnap délelőtt elmentünk a boltba, ahol megvettük a sütihez-valókat. Nem volt sok időnk utána itthon, mert fél 1-re asztalunk volt a Mezcal étteremben. Ez egy mexikói hangulatú étterem, voltunk már itt egyszer, még amikor Hercegnek a BSc-s diplomaosztóját ünnepeltük egy ebéddel. Most egy kétszemélyes Mezcal tálat rendeltünk. Volt rajta sajtos quesadilla, csirkés fajita, két féle grillezett hús, köretnek pedig krumpli, rizs és bab. Én már majd kipukkadtam, amikor Herceg még betolta a tál háromnegyedét, majd közölte, hogy még egy browniet vaníliafagyíval megenne. Én imádom ezt a fiút. Ja, egyébként amikor megkóstolta az avokádókrémet, közölte, hogy úgy érzi, mint aki most evett meg egy egész teábortüzes hangulatot, a csepegtett zsíroskenyérrel, a hagymával, a parázsló fa illatával együtt. Majd megkóstolta a babpürét, felsóhajtott, és ezúttal egy bútorboltban érezte magát. Megpróbált meggyőzni, hogy ha már szekrényt nem akarok venni, legalább egy széklábat, vagy csak egy párnát. Visszatérve a sütire, az bizony jó választás volt. Egyébként én mangós limonádét ittam, és szerintem már azért is megérte oda elmenni. Nagyon finom volt minden, amit ettünk és ittunk. Nem túl olcsó hely, de vannak jó kis kedvezmények, mindenképpen ajánlani tudom.

Délután a Baudai Barangolón vettünk részt, 4 fős csapatunk volt. Ennek annyi a lényege, hogy matricákra írt utasítások alapján kell bejárni egy útvonalat, és minden állomások kérdeseket is találunk amelyekre válaszolni kell. Tulajdonképpen egy helyismereti verseny. Nekünk nem sok helyismeretünk van, az útvonalat mindenesetre sikerült bejárnunk, nem tévedtünk el és megtaláltuk az összes állomást. Kedden kapunk majd eredményt is. Este elkészítettem a sütiket, remekül sikerültek, már alig várom, hogy ajándékba adhassam a szülinaposnak, és ő örüljön neki.

Így történt tehát, hogy 5 évesek lettünk. Olyan sok finomat ettünk és olyan jó dolgokat csináltunk együtt, hogy remélem, sokszor leszünk még 5 évesek. 

Koncertbeszámolók 

Csütörtök este a Gozsdu udvarban volt IstenHátaMögött koncert. Ide csak Herceg kedvéért mentem, mert egyébként nem szeretem ezt a zenekart. Kb. 3 számuk van, amit szeretek is, ezeket eljátszották, de még így sem nyertek. Próbáltam valami szép jelzőt találni a koncertre, de a szarnál jobbat nem találtam. Na jó, egy masnit még megérdemelnek. Masnis szar. A koncert közben egyébként megállapítottam, hogy sokkal jobb lenne a világnak, ha a csávó inkább rapper lenne, az világzene amúgy is, mert ha szeretném a rappet akkor szeretném ezt a gyereket hallgatni. Így viszont végképp el van rontva a dolog. A zenéjükben a metálfaktor kevés, vannak zseniálisnak tűnő pillanatok, nagyon ütős, feszes ritmusos témák, amit aztán pillanatokon belül elcsesznek a duplázóval, amire ebben a zenében totál semmi szükség, vagy valami rettenetesen gyenge, szétcsúszott, belassult, oda nem illő másik témával. Lámalámalámaszemesötétkék. 

Péntek este Subscribe koncertre mentünk az A38-ra. Valójában ide is Herceg kedvéért mentem, mert ez a koncert elvileg az új lemezhez tartozó turné része, és nekem az új lemez (legnagyobb sajnálatomra) nagyon nem jön be. Herceg végül azzal vett rá, hogy a koncert felében régebbi dalokat fognak játszani. Odamentünk, bejutottunk, éppenpont akkor kezdtek Subiék. Megpróbáltunk előre menni, nem mondanám, hogy sikerült, valahol a középnél kicsit visszább sikerült elhelyezkedni. Rossz ötlet volt. Előttünk egy nálam magasabb, széleshátú srác állt, aki jobbra-balra dőlve élvezte a zenét (nem részegen dőlöngélt, hanem ez volt a tánctudása). Emiatt aztán 120-as tempóban villant fel előttem a színpad bal csücske és jobb csücske, ennél többet nem láttam. Közben mellettünk folyamatosan előretörő népek haladtak el, a száleshátú pedig centiről centire lépegetett hátra, gondoltam mielőtt az orromat kezdi el simogatni a hátával kirakom a könyököm, hátha azt észreveszi. Észrevette. Olyan morcosan nézett rám mint aki mindjárt meg talál ütni, úgyhogy megpróbáltam behátrálni a mögöttem álló tömegbe. Ezután nemsokára úgy döntöttünk, hogy hátrébb keresünk helyet. Hát ott nem volt. Valahogy találtunk magunknak egy negyed négyzetmétert. Innen is hamar kimenekültünk, mert egyszer csak elkezdtett elfogyni a talpalatnyi helyünk, miközben egy mögöttem álló 40-es nő rámlöttyintett némi bort. Már épp kezdtem volna bepánikolni a helyhiánytól, de Herceg szerencsére észrevette, hogy a fal mellett picit több a szabad hely. A koncert maradék részét ott töltöttük. És hogy milyen volt a koncert? Szar. Nem úgy, ahogy az előző, mert ez mégis csak a Subscribe és a Hajó. A baj elsősorban a hangosítással volt. Az egész teret, minden felénk irányuló hangot a basszusgitár uralt, és sajnos nem a jó értelemben. Nem a lüktetést adta meg, hanem az alapzajt, alaprezgést, nem is tudom minek nevezzem, alapmorajlás, alapzúgás, talán ez a jó szó. Összefolyt az egész, szétválaszthatatlan, kizárhatatlan, rezgő vasketrec volt. A dobból csak a cineket véltem hallani, még a lábdobot is csak akkor vettem észre ha direkt figyeltem rá. Ami azért a lábdobnál elég nagy szégyen. Nem mintha szeretném, ha a dübőgésére dobban az egész torkom, de a ritmusadásnak elég fontos összetevője. A gitárokból konkrétan semmit nem hallottam egy ideig, talán akkor lehetett már felismerni, amikor egészen a fal mellett álltunk. Az éneket még éppen lehetett hallani, de nem mondanám évezhetőnek a mindent betöltő basszusgitárbömbölés mellett. Az egyik kedvenc dalomban pedig, talán az egyetlen dalban amiben szeretem a szintit evör, nem volt benne a szintiszólam. Teljesen kiábrándított. Egyébként Bálint, aki híres arról, hogy mindenhová felmászik és ugrál, sikeresen beverte a fejét valahová, úgyhogy többször is 1-2 percnyi pihenő volt a dalok között, hogy a feje búbjának vérzését elállítsák. Na, szóval ez nem volt egy jó koncert, talán majd máskor.

Konferenciák

Eljött az idő, hogy törlesszem a konferenciákkal kapcsolatos adósságaimat.

Haladjunk időrendben, kezdjük a Bolyaival.
Oda posztert vittem, ami vasárnap volt megnézhető, de mindkét nap végighallgattam az összes előadást. Az egész konferencia remek volt. Elsőként egy plenáris előadás volt, amit a Graphisoft alapítója tartott. Arról mesélt nekünk, hogy hogyan kell elkezdeni egy vállalkozást, hogy lesz valakiből j vállalkozó és vezető, mi kell egy termék sikeréhez, és mindezt a saját tapasztalatai alapján. A vasárnapi záróesemény pedig Vámos Miklós előadása volt. Ő egy kötetlenebb, spontánnak tűnő mondókával szórakoztatott minket. Alapvetően arról kezdett el beszélni, hogy tőle mindig azt kérdezik, hogy "miért kell olvasni, vagy miért jó olvasni?". Ez volt a vezérfonal, de folyton el-elkalandozott, nagyon élvezetes volt hallgatni.
A konferencián előadók nagyon ügyesek voltak. Nyilván nem értettem minden témát, de ez sokkal inkább ismeretterjesztő konferencia, sem mint száraz tudományrizsa, ezért aztán érdekes volt mindegyiket meghallgatni. Az előadók nagyon felkészültek voltak, egyetlen valaki volt, aki papírból olvasott fel, de ő is csak azért, mert néhány száraz jogi szöveget mondott el, és azt nyilván nem lehet fejből. Ezen kívül volt még egy fiú, akinek konkrétan hallgathatatlan volt az előadása, ugyanis szinte minden szó után másodpercnyi szünetet tartott. Megszámoltam, a leghosszabb összefüggő beszéddarab 5 szóból állt. És ebben még névelő is volt. A legbosszantóbb az egészben pedig az, hogy iszonyatosan érdekes lett volna a témája. Tényleg nagyon kár érte.

A poszterszekció úgy zajlott, hogy lesben álltam a poszterem közelében, és amikor egy gyanútlan érdeklődő megállt a poszterem előtt, akkor odaléptem és megkérdeztem, hogy mesélhetek-e róla. Így a 40 perc alatt két alkalommal kellett végigmondanom, hogy mit csinálunk, mi van az ábrákon és mit gondolt a költő. Ők pedig néha kérdeztek, én pedig válaszoltam, mint a nagyok. Nagyon örültem annak, hogy a TDK előtt két héttel volt alkalmam beszélni a munkámról, és megtudtam, hogy mások, hozzá-nem-értők milyen kérdéseket tesznek fel. Nagyon jó élmény volt az egész.

A TDK előtti pénteken a Biofizikiai Intézetben tartottak egy ilyen kis elő-konferenciát, ahol az inzéetet képviselő hallgatók adták elő a TDK-n bemuatandó munkájukat. Így egyrészt én is előadhattam, másrészt meghallgathattam a többieket is. Velük nem igazán szoktam találkozni, nagyrotkán a folyosón összefutunk, de olyan is volt ott, akit még sose láttam. Meglepett, hogy mennyire változatos témákból adnak elő, nem is tudtam, hogy itt ennyi mindennel foglalkoznak. Ennek az elő-előadásnak az volt a lényege, hogy az intézet tanárai is jelen voltak, és ők "bíráltak". Figyelték az időt, észrevételeket, építő kritikákat és javaslatokat tettek, és persze kérdeztek is. Nagyon jó gyakorlási lehetőség volt. Aznap reggel egyébként Hercegnek is elmondtam ezt a 10 perces kis beszámolót, és nekem már az is nagy segtség volt, de azért az, hogy az igazi megmérettetés előtt még hazai környezetben, de már szakmai közönség hallgatja meg az előadásom, ez nagy megkönnyebbülést és megnyugvást adott nekem.

Ettől függetlenül a TDK előtt rettenetesen izgultam. Csütörtökön adtam elő. Kedden este még meglepetten kérdeztem meg magamtól, hogy én most tényleg nem izgulok? De nem, tényleg tök nyugodt voltam. Szerdán napközben aztán már többször eszembe jutott, hogy holnap lesz a nagy nap, és olyankor azon agyaltam, hogy mit kéne még átnéznem. Csütörtökön már reggeltől repkedtek a pillangók a gyomromban, délelőtt még bementem a SOTÉra, hogy az ott tárolt anyagaimat is még egyszer átnézhessem. Komolyan úgy készültem erre az előadásra, mintha vizsgáznom kellett volna. Aztán délben meghallgattam a labortársam előadását. Ő idegesítően nyugodt volt, a szogásos flegmaságáal kezelte a dolgokat. Én izgultam helyette is. Aztán találkoztam Anyával, elmentünk ebédelni, utána még sétáltunk egy picit a környéken. 3-kor kezdődött az én szekcióm. Felraktuk a gépre az előadásokat, aztán a zsűrielnök szólt pár szót, bemutatta a zsűritagokat, majd elkezdődtek az előadások. Én harmadikként kerültem sorra. Volt saját kis közönségem is, nektek nagyon köszönöm, hogy eljöttek meghallgatni, igazán megtisztelő ez tőletek. Az előadás után nagyon éreztem a közönségen és a zsűrin is, hogy nem ismerik a témát, nem ismerik a módszereket, nem nagyon tudnak mit kérdezni. Egy pár kérdést azért kaptam, szerencsére mindegyikre könnyedén tudtam válaszolni. Aggódtam is emiatt, hogy bár a szekció neve "Genetika és molekuláris biológia" volt, a rajtam kívüli 9 előadás mind sokkal genetikásabb volt, és a zsűri is ahhoz tűnt hozzáértőbbnek. Tényleg úgy éreztem, hogy nekem itt nem osztanak helyezést. Ráadásul az előadás után azt éreztem, hogy pénteken sokkal szebben, sokkal érthetőbben, következetesebben mondtam el.
Pénteken volt az eredményhirdetés, én azon nem vettem részt, mert már hazamentem Miskolcra Anyával. Hétfőn napközben tudtam meg, hogy 2. helyetett lettem, ma pedig elmentem átvenni az oklevelet, úgyhogy most már bizonyítékom is van rá.

Büszke vagyok arra, hogy végre részt tudtam venni egy TDK-n, erre már gyakorlatilag 5 éve várok, ugyanakkor több lehetőségem már nem lesz, és ezzel teljesen ki is vagyok békülve. Jó kaland volt. Legközelebb az Eötvös Konferencián fogok előadni, valószínűleg 27-én vasárnap, de pontosabbat még nem tudok. Oda is sok szeretettel várok minden érdeklődőt, és ott már biztosan sokkal szabadabban fogok előadni.

Szegedi látogatás

Régen volt már, hogy utoljára írtam, de szóltam előre. Jelentem, túl vagyok a TDK-n, eredményt még nem tudok, mert nem voltam ott a díjátadó ünnepségen, remélem a jövőhét elején felrakják a honlapra a díjazottak névsorát. Bár a témavezetőm valószínűleg egy telefonnal meg tudja majd érdeklődni.

Először nézzünk másik témát. Ígértem nektek mindenféléket, melyikkel is kezdjem? Legyen a szegedi látogatás, aztán majd a jövőhéten megírom az összes konferenciás sztorimat.

Szeged. Azért mentünk oda hárman, mert biofizika labort tartottak nekünk. Először fényre keményedő polimerben gyártottunk le kis ellipszoidokat, aztán kis fogaskereketet, végül egy 3 lábú "sejtcsipeszt". Ezeket aztán mikroszkópban nézegettünk, és lézercsipesz segítségével megfogtuk őket, és mozgattuk, a fogaskereket a fény segítségével még forgatni is tudtuk. Jó móka volt, mindenki kipróbálhatta. Aztán megnéztünk egy vedeót arról, hogy azzal a 3 lábú kis villával megfognak egy sejtet, és így gyakorlatilag 3D-ben mozgatható a sejt. Nem a mikroszkópia 3D, hanem a forgatás. Mondta a fickó, hogy sajnos üveglapra is szeretnek letapadni a sejtek, ezért nehéz őket megfogni, én meg megkérdeztem, hogy, de miért nem használnak valami mikroszkópiára is alkalmas átrlásztó műanyagot? Lehet már kezelni a polimerek felületét úgy, hogy ahhoz a sejtek nem szeretnek kitapadni, ezzel nekik könnyebb lenne dolgozni. A fickó úgy tűnt, erről a lehetőségről még nem hallott, vagy nem gondolt rá, vissza is kérdezett valamit, én meg mondtam, hogy most pont van egy tök jó órám a suliban, amiben ilyesmikről tanulunk, én is onnan tudom ezt most. A dolog ennyiben maradt, de aztán 1 óra múltva, mikor mentünk ebédelni, útközben még megkérdezte, hogy ilyet hol csinálnak, szóval azt hsizem adtam egy jó ötletet a sejtes kutatásaik fellendítéséhez. Igazán büszke vagyok erre.

Volt egy másik bemutató is: fotolitográfiás bűvészkedés. Kaptunk üveg fedőlemezeket, filctollal rajzoltunk rá. Lett egy kocka, egy egérembrió és egy idegsejt. Igen, egy fiú és két lány, egy fizikus és két biológus vagyunk együtt ilyenkor... A lemezeket egy olyan gépbe tettük, ami egy rétegnyi rézzel vonta be a felületet. Arannyal szoktak dolgozni, de most teljesen használhatatlanná kopott az az aranylap. Nekünk a réz jutott, és sajnos nem is lett olyan szép az eredmény. Mindenesetre a lemezek alkoholos oldatba kerültek, ekkor a filctollal rajzolt helyek letisztultak. Itt még történt néhány lépés, és végül nem történt semmi. Vagy legalább is az eredmény sajnos nem lett látványos. Közben készítettünk virágmintákat szilikonos formában. Ja, de az egészben a legkúlabb dolog, az a tisztaszoba volt. Egy olyan laborhelységben voltunk, ahová védőruhát kellett felvenni, de nem mi voltunk veszélyben, hanem a szoba, nem kell aggódni. Eldobható fehér öltözék volt: egy overál, a lábainka papucs és a fejünkre egy hajháló. A laborban narancssárga lámpa világított, volt egy hangulata. Azon mondjuk meglepődtem, hogy mikor kijöttem a laborból, nem láttam mindent kékebben.

A laborlátogatás után még elmentünk megnézni a szomszéd utcában a szegedi egyetem biológia részlegét, egy nagyon vidám, színes, új épületben vannak, és be is mentünk az első folyosóra, mert láttuk kintről, hogy vannak kirava emlős- és madárpreparátumok és csontvázak. Ilyen nálunk is van, csak külön múzeumba gyűjtve, és oda nem lehet akármikor besétálni.

Innen már gyakorlatilag rögtön a vonathoz mentünk, de jövő hétvégén, ha szép idő lesz, Herceggel ide fogunk jönni szétnézni, mert amit Szegedből láttam, az gyönyörű volt. Tele volt ültetve minden virágokkal, nem volt olyan undorító zsúfoltság, mint Pesten, és szép a villamosuk. Mondjuk az SZBK már a panelesebb részen van, de ahhoz meg hozzá vagyok szokva. Szép hely ez a Szeged, már nagyon várom, hogy kicsit bóklásszunk ott kettesben.