That moment, amikor fb-on találok egy képet, amin egy ismerősöm látható, akire kisgyerekkoromból úgy emlékszem, mint egy kedves tizenéves srác, majd tizenévesen találkozom vele újra az esküvőjén, és most, ezen a képen, egy majd negyven éves férfit látok. Egy férfit, egy kerekarcú, szemüveges, borostás, nős-gyerekes férfit.
Kíváncsi vagyok, mi milyenek leszünk 15 év múlva.
2014. július 17., csütörtök
2014. július 13., vasárnap
Döbb
Újabb letaglózó felismerések, mint hogy
- a Scrubs c. sorozat címe nem bokrokat jelent, hanem műtősruhát.
- sose voltam járatos a barkácsdolgokban, még a szerszámokat sem ismerem, de elég vicces, hogy sosem értettem, mi köze lehet a kacsáknak a ragasztóhoz. dákktép. duct tape. aham. semmi.

2014. július 10., csütörtök
Victor Wooten
Kedd este, A38, ultramegagigaszuperjó koncert. Nem nagyon vagyok járatos az ő munkásságában, tudom, hogy basszusgitáros, meg láttam már a jútyjúbon és ennyi. Ja meg a tesóját, akinek a hangszerekről elég érdekes elképzelései vannak. Meg az akkordokról, a harmóniákról, a pengetési módokról és a hangszer elhelyezéséről is.
Szóval a csávó ilyen egészen elmebeteg hangszereken játszik, ezért mikor megláttuk, hogy most rendes gitárt hozott, egészen meglepődtünk. Aha, csakhogy a gitárnak nem volt feje. Ja, jó. Aztán mikor nyomott rajta egy szólót... Először ilyen wtf hangokat rakott egy akkordba, de azért látszott, hogy ezt direkt csinálja, meg hogy nem a hangszer hamis. Aztán elkezdett énekelni. Először csak bőgött, nyöszörgött, vagy mit is mondjak, utána jött az I miss u babe, na az [miss] volt, erős, csücsörítős, nyílt sss. Aztán egyszercsak lett ebből az őrületből egy őrülten jó bulis dal, ahol már a zenekar is beszállt. Már nem emlékszem, hogy ebben a dalban, vagy egy másikban talán, de a fickó egy egészen tébolyodott áll-leesős szólót nyomott, de olyan gyorsan, hogy követni nem lehetett. Zseni ez a jóember is, csak beszélni nem tud, mert az ő szavaiból szinte semmit sem értettem.
Na de a csávó, ez a Victor srác, ez... kezdjük azzal, hogy olyan tisztán beszélt, hogy minden szavát értettem, de még a dalszövegeket is! Két hangszert használt a koncerten, de az egyiket talán csak két dalhoz használta, az egyik az egy lassú, szép dal volt, amiről azt mesélte, hogy a lányának írta az ő szép szemeiről, a másik pedig a koncert vége volt, amikor lenyomott egy laza 25 perces magánperformanszt.
Volt egyébként és egyáltalán nem mellékesen egy énekes lány is. Külsőre semmi különös nem volt rajta, mondjuk a pólója nem tetszett, de szuperjól énekelt. Sajnos stílusmeghatározásban nem vagyok túl jó, de ilyen jazzének lehetett. Néha kicsit Christina Agueira-s volt, ha ez nektek mond valamit (nekem se sokat), de zseniális volt ehhez a zenéhez. A kedvenc részem az egész koncertből az az volt, amikor csak ketten voltak a színpadon, ez a lány és Victor. Nem volt se dob, se gitár, mégis mindkettőt kitűnően tudta helyettesíteni a basszusgitár.
A másik kedvenc részem azok az elemek voltak, amikor jó kis táncos témákat játszottak, és mindenki énekelt. A srácok ilyenkor többnyire csak vokáloztak, de volt olyan is, amikor Victor énekelt csak. Ennek a srácnak még a hangja is a helyén van, erről pl nem is tudtam.
A harmadik kedvenc részem pedig az volt, amikor az egyik Victor-szóló úgy épült fel, hogy először pengetett-ezt azt, végül egyetlen hangot megtartva, majd azt loopoltatva arra elkezdtett játszani. Aztán ehhez hozzáadott még két alaphangot, és ezekre játszott rá. Aztán volt egy olyan rész, amikor egy ilyen tü-rü-rü-rümm volt - remélem hallottátok a fejetekben -, ezt rögzíttette a loop-pedállal, majd ezt mögétűzött hangokkal egyesével építette tovább. Komolyan az ész megáll, annyira jó volt.
A dobosról még nem beszéltem, ő is nagyon ügyes volt, bár a dobhoz aztán végképp nem értek, de a feje nagyon szimpi volt. Mosolygós kopasz. A szintisről sem beszéltem még, ő nem tett rám túl nagy benyomást, mert eleve nem vagyok jó barátságban a szintivel, másrészt a koncert elején többször használt fuvola-hagzást és az nekem nagyon nem jött be. Vagy szerezzenek egy ügyes fuvolistát, vagy használjon másik szinti-hangzást, mert az elég béna volt. Neki is volt egy szólója, ami eleinte nem nagyon tetszett, aztán valamivel jobb lett. Mentségére szóljon, a közönség nagyon hálás volt, amikor a srácról kiderült, megtalult néhány szót magyarul.
A pozitív koncertélményhez egyébként az is nagyban hozzájátszott, hogy a közönség nem volt részeg, nem ugrált, nem lökdösődött, és egészen sokan voltak a 40 fölöttiek. Annak ellenére, hogy elvileg teltház volt, nem éreztem teljesen összenyomva magam. Néha nagyon meleg volt, néha meg éreztem, hogy van valami légkondi, úgyhogy nem volt vészes.
Nagyon jól éreztem magam, úgy örülök, hogy elmentünk meghallgatni őket!

2014. július 8., kedd
Méém, méém!
Végre van megint mém, hiánypótló darab mindenképp.
Travel anywhere, where would it be?
Most valamiért Dél-Amerikát nézném meg magamnak. Vagy Új-Zélandot.
Meet anyone, who would it be?
Ma este VictorWooten konceeert, yeeey!
Bring anyone dead back to life, who would it be?
Boldog lennék, ha a Nagymamám láthatna engem férjhez menni, de ha a halála előtti állapotban térne vissza az életbe, annak nem örülnék, mert az nem volt jó neki, és Anya is gondterhelt volt akkor mindig.
Híres emerek körül meg Steve Irwint választanám.
Be anyone for a day, who would it be?
Szerintem Viktorunk lennék, mert rohadtul kívácsi vagyok, hogy ez a sok idióta ötlet, amit egyre-másra kitalálnak, tényleg így tűnik-e helyesnek az ő fejében.
Get anything for free for the rest of your life what would it be?
Csokoládé.
Change one thing about your life what would it be?
Kiköltöznék külföldre.
Have any superpower what would it be?
A repülés elég menő, de azt hiszem, a láthatatlanná válást választanám.
Be any animal for a day which would you be?
Nagyon kíváncsi vagyok, milyen kutyának lenni. Egész nap mindenkinek mindent visszahoznék egy kis pocakvakarásért cserébe.
Date anyone who would it be?
Hercegen kívül kevés a jó lehetőség.
Change one thing about the world what would it be?
Nem tudom, 2-5 milliárd ember váratlan eliminálása egy dolognak számít?
Live in any fictional universe which would you choose?
Én pici póniiim! Not. Igazából nem vagyok jártas fiksönöl juniverzekben. Mondjuk más se.
Eliminate one of your human needs which would you get rid of?
Jaj nem tudom, bármelyik elmúlna, elég fura anatómiai változásokra lenne hozzá szükség.
Change one thing about your physical appearance what would it be?
Erre majd a gyereke(i)m megszületése után válaszolok, addig jó vagyok így is.
Change one of your personality traits which would you choose?
Nem félnék az emberektől.
Be talented at anything instantly what would you choose?
Részcskefizikusnak állnék azonnal.
Forget one event in your life which would you choose?
A BSc szakdolgozatom körüli élményeket mind.
Erase an event from history (make it so it never happened) which would you choose?
A kereszténység kialakulása.
Have any hair/eye/skin color, which would you choose?
A bőröm lehetne kicsit kapucsínóbb, a hajam és szemem színével teljesen elégedett vagyok.
Be any weight/body type, which would you choose?
Örülnék, ha nem lennék ennyire hízékony, egyébiránt most egész jó állapotban vagyok.
Live in any country/city, where would you choose?
Talán Ausztriába átköltöznék egy évre, egyébként nem kötődöm egyik másik országhoz vagy városhoz sem. Én a nyugodt kisvárosokat szeretem.
Change one law in your country, which would you change?
Mentelmi jog.
Be any height, which would you choose?
Még szó szerint kisebb koromban, úgy gondoltam, 170 pont ideális lenne. 170 cm vagyok, szerintem ezt a kérdést megoldottam.
Have any job in the world, which would you choose?
Utasszállító repülőgépen lennék pilóta. Vagy másodtiszt, az már majdnem mindegy.
Have anything appear in your pocket right now, what would it be?
Csoki?
Have anyone beside you right now, who would it be?
Herceg, ki más.
2014. július 7., hétfő
Az angol és az anatómia
A nyelvvizsgára való nagy készülésben elővettem az I love words nevű könyvet, ami már nagyon régóta megvan nekem, de sose használtam, és most jött el az ideje. Ma épp az emberi test tanulmányozása van soron, és hát...
- most kellett szembesülnöm azzal, hogy bár a Vertebrata magyarul Gerincesek néven futnak, valójában csigolyásokat jelent. És a spine, amiről én azt hittem, hogy csigolyát jelent, na az a gerinc.
- a könyv az "emésztő és kiválasztó rendszer" kategóriába sorolja a lépet. Az epekő szépen bele van rajzolva az epehólyagba, mintha annak teljesen szerves tartozéka lenne. Persze valahol fel kellett tüntetni, de olyan morbid.
- az alsó és felső állkapcsot fordítva címkézték fel
- a "légző és keringési rendszerhez" sorolja a vesét. (?!?), ugyanakkor a húgyhólyagot egyik kategóriába sem illeszti be.
- a légcsövet, a gyűjtőfogalomként említett mirigyeket és a porckorongot pedig nemes egyszerűséggel a fej részeinek tekinti.
Ne ebből akarjatok az orvosira felvételizni.

2014. július 6., vasárnap
Kirándulás, szervezés, könyv, kedd
Na az volt, hogy péntek reggel hazamentem, mert szombaton volt szupertitkosbitkos lánybúcsúszervezés. Háhá azt hittétek hogy most mindent elmondok, mi? De neeeem :P
Anyával szombat délelőtt elmentünk kirándulni egyet. Elmentük busszal Ómassáig, onnan pedig legyalogoltunk Lillafüredig. 2 órát bóklásztunk, szerencsére majdnem végig erdőben tudtunk menni. Nem szeretem a kényszerű közúti sétákat. Egyszer picit elkezdett csöpögni az eső, akkor szerencsére megúsztuk, aztán Anya biztos, ami biztos leszedett 2 nagy útilaput, hogy ha esne az eső, az majd ernyőnek kiváló lesz. Az egyik lapun találtunk egy nagyon cuki pici csigát. Nem sokkal később kicsit jobban elkezdett esni, és kiváló lapuinkat használva száraz buksival jutottunk be egy fa lombja alá. Ez egy erdőben nem túl meglepő, de ekkor épp a közúti részen tartottunk, ott pedig nem volt hová lehúzódni. Itt alig 1-2 percet várakoztunk, az eső alábbhagyott. Később még hallottuk, de ekkor már beértünk az erdei ösvényre, ahol minket már nem érhetett el. Lillafüreden érkezett a nagy zápor, akkora viszont pont elértünk a fedett buszmegállóba. Reggel még egyikünk sem gondolta volna, hogy esni fog, tiszta volt az ég, aztán tessék. De nagyon jót kirándultunk, régóta várom már az ilyet.
Aztán délután találkoztunk a lányokkal. Úgy mentem a Frei Caféba, hogy olyan ausztrál mogyorós csokit fogok inni, mint a múltkor, aztán végül egy körtés limonádé elgyengített. A csokit nem hagyhattam ki, de most mégis a kókuszosat próbáltam ki. Komolyan mondom, ezek a csokiitalok a legjobbak evör.
Ezen a héten kulturálódtam is kicsit a modern irodalomban, elolvastam Dan Brown Angyalok és démonok c. könyvét. Baromi hosszú, de zseniális, csak ajánlani tudom. Nem lehet lehetenni, olyan izgalmas, de ami engem a legjobban lenyűgözött benne az az, hogy valami elképesztő háttérmunka lehetett mögötte. Ez tipikusan nem az a könyv, amit csak úgy kitalál az író, és puszta kedvtelésből megír, és bár hossza ellenére nem nehéz olvasmány, egy tízévesnek még bőven nem ajánlanám. Ezt meg kellett tervezni, rengeteg utánajárást, pontos dokumentációt igényelt, és az olvasóból is kiváltja a gondolkodó embert. Teljesen le vagyok nyűgözve.
By the way kedden állásinterjúra megyek, és kell készítenem egy ppt-t amiben mesélek az eddigi tudományos munkámról. Kicsit zavarban vagyok, nem tudom a pszichológusok és kognitív tudósok mennyire fogják érteni és értékelni ha fluoreszcenciát, elektronmikroszkópot és filamentumokat fogok emlegetni.

2014. július 2., szerda
Sarok
Mindössze fél óra alatt megjártam a mai kórházi programot a betegfelvételtől a várakozáson át a vizsgálatig és haza. Az ortopédián egy idős orvosbácsi volt, megmutattam neki a sarkam, azonnal mondta, hogy ezt Haglund-saroknak hívják, nem lehet vele mit csinálni, alkati kérdés, életem végéig az összes cipő fel fogja törni a lában és az összes cipőmet fél év alatt lyuksra fogja dörzsölni a sarkam. Yeey.
2014. július 1., kedd
Hamburger-tudat
Tudod mi a különbség e két kép között? Ezzel talán már mindegyikőtök találkozott.
És tudod, mi a különbség a fentiek és az alábbi között?
Hogy csak ez utóbbit a hamburger. És én ezt csak két hete tudom. Az elmúlt 22 évemet leéltem abban a tudatban, hogy a fenti képek hamburgert ábrázolnak, ezért én sose szerettem a hamburgert. Az egy olyan kaja volt, ami egészségtelen, nem lehet jól lakni vele, és még borzasztóan drága is.
Aztán két hete Miskolcon bementünk a Fald Fel Amerikát nevű helyre. Hatalmas pozitív csalódás volt. Normális étkezési ára volt (1000 Ft körül) - drágának tűnhet, de ha azt mondom, hogyalig bírtam megenni, és hogy a panírozott csirke nagyon nagyon finom panírt kapott, és hogy a burgert nem lehetett kézben megfogni, olyan magas volt, akkor máris megéri az árát. Tegnap este a budai Wikingerben ettünk. Itt 850 Ft volt a burgerem, (az alsó képen egy másik burger iteni tálalása látható) és éppenhogy befért, majd ki pukkadtam, mire megettem. A zsemléje nem olyan mállós lyukacsos, mint a gyorséttermekben, hanem tartalmas, finom, rengeteg szezámmal a tetején. Ja és úgy 12-15 cm-es átmérőjű volt. Ezt a burgert éppen hogy meg lehetett fogni kézben, de úgy kellett enni, mint a fagyit, hogy minden oldalát figyelni kellett, különben könnyen el lehet hagyni belőle a tartalmát.
Nem értem, miért hitetik el az emberrel, hogy a gyorsétteremláncokban árulják _a_ hamburgert, és hogy 22 éven át hogy nem jöttem rá, hogy ez a kaja mennyire laktató és nagyszerű lehet. Ráadásul nem is egészségtelen, mert egészen harmonikus a szénhidrát, a fehérje és a zöldség, merthogy ebből a zöldséget sem spórolják ki. A szénhidrát meg abszuolút need, de ha valaki fél, hogy ettől meghízik, egye meg csak a buci egyik felét. A szezámosat.
2014. június 30., hétfő
Csak egy beutalót
Ma kalandoztam egy kicsit az egészségügy felszínközeli bugyraiban, és rájöttem, hol a hiba. Pontosabban a hibának több forrását is megtaláltam.
Eddig szent meggyőződésem volt, hogy az egészségügyi ellátás zavarosságára és bosszúságosságára kizárólag azért panaszkodik szinte mindenki, mert nagyon kevés az orvos, az asszisztens és az ápoló, túl sok beteg jut egy-egy ellátóra, így aztán semmi csodálkozni való nincs azon, hogy az egészségügyi dolgozók néha nem elég kedvesek és odafigyelőek a betegekkel szemben, a betegeknek pedig már a töke tele van az egész tötymörgő rendszerrel. Ehhez jön persze még az, hogy a kórházak anyagoknak híján vannak, akár gyógyszerről, akár segédeszközről, pl. gézről legyen szó.
Aztán ma, ahogy ücsörögtem, várakoztam a háziorvosnál, akitől mindössze egy beutalót szerettem volna kérni az ortopédiára - és persze meg is mutatnám a panaszomat - közben láttam-hallottam a körülöttem ülő embereket. Idősek voltak, többnyire, de ezen ugyan mi meglepődni való lenne. Érkezett egy nő a kamaszkorú fiával, és egy néni. Hamar kiderült, hogy ismerik egymást, mellém ültek le beszélgetni. Ahogy ücsörögtünk, néha kijött az asszisztens, olyankor persze mindenki odarohant hozzá, néhányan receptet kaptak, néhányan receptet kértek, mások a helyettesítésről érdeklődtek, merthogy az orvos pont most van szabadságon. Aztán egy ilyen csődület után az ajtó nyitva maradt, és néhány perccel később egy néni felállt, lassan közeledett az ajtóhoz, közben halkan mondta, hogy most már ő nagyon régóta vár és kezdi elveszíteni a türelmét. Odalépett az ajtóhoz, tágra nyitotta, be is ment, közben nagyobb hangerővel adta tudtára a bent dolgozóknak, hogy mit képzelnek ők, hogy mindenki, aki később jött, mint ő, már rég megkapta a receptjét és elment, ő meg még mindig nem kapott semmit. Az asszisztens megpróbálta megnyugtatni, közben az orvos hangját is hallottam, hogy de, de, már írja a recepteket. Na a nénit nagynehezen sikerült lecsendesíteni. A mellettem ülő néni pedig az orra alatt megjegyezte, hogy na ennek a nőnek is már biztos elment az esze. Ő egyébként hallotta, amikor az asszisztens velem beszélt, és így tudta, hogy én csak egy beutalóra várok. Meg is jegyezte a beszélgetőtársának, hogy én milyen soká várok itt, pedig csak 1 perc lenne megírni azt a beutalót. Erre a másik nő kérdezi tőlem, hogy de akkor mért nem megyek oda szólni, mért nem kopogok be. Én erre csak annyit válaszoltam, hogy tudom, milyen idegesség van odabenn, mindenki türelmetlen, én pedig nem sietek sehová. Erre a két néni olyan kedvesen megdícsért, hogy milyen türelems vagyok, velem biztos milyen jó együtt dolgozni. Bájos.
Ekkor jöttem rá, hogy a magyar egészségügyben a baj nem az orvosokkal és a dolgozókkal van, hanem a betegekkel. Az emberekkel. Az emberek türelmetlenek. Mindenki azt hiszi, ő az isten, ha valami baja van, csak vele kell foglalkozni. Rohadtul senkit nem érdekel, hogy mások is küzdenek valamivel, és hogy az orvosnak mindenkire időt kell szánni. Magára is. Ugye, na erre se gondol senki.
- ember az a két háziorvos, aki most szabadságon van
- ember az az orvos, aki kénytelen kettő helyett dolgozni
- ember az a két asszisztens, akik próbálják rendre csitítani a váróban ülőket
- ember az a több tucat páciens, akik minden egyes nap teltházat varázsolnak a rendelőbe, és türelmetlenkedve várják, hogy végre velük foglalkozzanak.
Megoldás kéne, megoldás. Igen, több orvos és ápoló, akiket megfizetnek. Egy háziorvosi körzetbe legalább két állandó orvos kéne. Az egyik a rendelőben vizsgálná a beteget, a másik pedig az otthon fekvőkhöz menne. Ideális esetben lenne egy harmadik orvos is, aki ül a telefon mellett, ami egyébként állandóan csörög, tehát nem sokat unatkozna, és mellette ő írná a recepteket is. Vagy ha nem jó az egy körzetre több orvos, akkor a háziorvosi körzeteket kellene kisebbé tenni. Ha két orvos megy szabadságra, azt két orvos helyettesítse.Egyébként meg olyan rendelők kellenének, ahol van megfelelő felszerelés, ahol a mosdót nem kell kulcsra zárni, ahol kiírások és nyilak tájékoztatják az embert, hogy mit merre talál. Magazinokat kéne kirakni, esetleg képeket, gyerekrajzokat, ami elvonja az emberek figyelmét a várakozás unalmasságáról. Rendes sorszám-rendszernek kellene működnie. Az embereknek pedig végre már meg kéne tanulniuk hogy mit jelent szolidárisnak lenni, és mit jelent türelmesnek lenni. Mert ez bizony nem jelent semmi mást, csak annyit, hogy kivárom a soromat, és tiszteletben tartom, hogy másnak talán nagyobb baja van, mint nekem. Ja, és persze nem kéne mindenkinek annyira sajnáltatnia magát.
Egyébként kaptam beutalót a röntgenbe, ahol készítettek is felvételt, majd visszavittem a leletet, ami szerintem nem helyes, mert szerintem rossz pozícióból készítették a felvételt, és nem vagyok benne biztos, hogy a fevételen látható, ami kívüről látható, mindenesetre kaptam beutalót az ortopédiára, mindezt úgy, hogy csak az asszisztenssel kommunikáltam, az orvos még csak nem is láttam, ahogy ő sem látta a panaszomat. Brávó. Szerdán folyt. köv.

2014. június 27., péntek
1700
Ma a piacon 1660 forintot hagytam ott, cserébe kaptam
- 2 kg krumplit
- 1.5 kg paradicsomot
- 0.5 kg paprikát
- 0.75 kg hagymát (és ez csak 3 darab!!)
- 0.5 kg cseresznyét
- 0.5 kg kajszibarackot
- 10 db L-es (!) 2-es jelzésű (!) magyar (!) tojást
- 1 db sötétzöld csípőspaprikát.
És persze a piacon mindenre kicsit többet szednek, mint amit kérek, szóval... szerintem megérte.

Bosszús nap
A főnököm beszennyezi a fehérjemintámat, rápakol a saját elkülönített felületemre, nem pakol el semmit maga után, de még a hegyet sem lövi le a pipettáról. Így próbálok én laborban dolgozni.
2014. június 23., hétfő
Utóbbi napokban
Az elmúlt napokban olyasmik történek, mint pl.
- végre megkaptam az utolsó jegyemet is ebben a félévben, úgy 5 hétnyi várakozás után. Egyébként ötös, de itt nem is nagyon lehetett más.
- volt Operafesztivál Miskolcon, ami elég gyér volt, mert kevés volt a napközbeni program, és ami volt, azt a papíralapú kiadványban hibásan tüntették fel. Így például aki du. 6-ra elment a Szinva-teraszra megtekinteni egy rezesbandát, az szomorúan konstatálhatta, hogy az előadás 5-től volt a Pátria-közben. Amiben az a pláne, hogy még az együttesben szereplő zenészek is csak véletlenül tudták meg, hogy nem akkor és nem ott lesznek.
- az OpFeszt legpozitívabb mellékhatása, hogy a régi Kossuth mozi aljában, ebben az omladozó, roskadozó épületben megnyílt egy romkocsma. Én nem szeretem ezeket a helyeket, számomra nem adja át azt a remek hangulatot, ami miatt Budapest is a romkocsmák városa lett, de ennek az ötletnek ettől függetlenül nagyon is örülök.
- voltunk a Cornerben Luki koncertjén, ami szokásához híven nagyon jó volt, sőt, a végén az utolsó 2 számra még egy dobos srác is volt a színpadon, aki nekem nagyon tetszett. A helyet egyébként kicsit átalakították, lett egy szabadtéri színpad, amivel szemben egy galériázott közönségtér található, így gyakorlatilag az erkélyről néztük az előadást. A legjobb hely a színházban, máskor is ott fogunk ülni.
- az előző nagy kétségbeesés után, miszerint nekem való állást nem hirdetnek, jelentkeztem egy állásra az MTA-hoz. Nemrég kültem el a pályázatomat, úgyhogy még semmi visszajelzésem nincs róla, ráadásul nem is tökéletes az időzítése, ezért az is előfordulhat, hogy ők hajlandóak lennének engem választani új munkatársnak, én viszont mégis nemet modok a végén. De egy próbát megér. Legalább hallják a nevem.

2014. június 15., vasárnap
Régi módi
"A fashionably dressed man wears a purple, mustard yellow, dark green or royal blue suit with a brightly coloured patterned shirt and a bow-tie."*
Hát nem tudom, én az ilyet bohócnak hívom, nem "fashionably dressed man"-nek. :D Ezen most nagyon nevetek, ráadásul a "shirt" helyett először "skirt"-t írtam...
*1000 kérdés 1000 válasz angol vátozata 1995-ből

2014. június 14., szombat
Női Karriernap - De nem nekem
Egy újabb teljesen felesleges kör egy újabb állásbörzén. Kevés kiállító, annál is kevesebb tényleges állásajánlat, sok ember.
- A HVG könyveket árult.
- A Copy General kiment fénymásolni.
- Az AVON csak a termékeit mutogatta.
- A Nyelviskolák és az IBS és egyéb felnőttképző intézmények tanfolyamokat kínáltak.
- 3 álláskereső portál magát reklámozta.
- A YOJ Magazinnál megjelenési, öltözködési tippeket lehetett kapni.
A többi kiállítónál lehetett állást találni, feltéve hogy a végzettséged
- gazdász,
- mérnök.
Yeeeeej. A kiállítótérben összesen ha 10 percet töltöttem el, ezalatt 3-szor körbesétáltam, miközben végig azt kérdezgettem magamtól, hogy én mégis mi a f@szt keresek itt, mert ezek sem engem keresnek, meg azok se, oda se vagyok jó, az meg nem érdekel. Eddig ezzel együtt 3 állásbörzén voltam: a HVG és a BME állásbörze volt a másik kettő. Természettudományos végzettségű embereket SEHOL sem keresnek, az ehhez legközelebb álló szakma amit találtam, hogy vegyészmérnököt kerestek a TEVÁhoz. Na kösz.
Mindezek alapján a következőket gondolom.
1. Természettudományos állás márpedig nincs. Ezt mondjuk kétlem.
2. Természettudományos állás létezik, de az összes hely be van töltve, senki nem akar mozdulni sehová, és ezért nem kell új ember. Ez sem tűnik egy valós helyzetnek.
3. A természettudományban itthon kevés a munkahely, kevés a munkaadó, és kevés az ilyen pályán munkát kereső ember, ezért inkább el se mennek a börzékre kiállítani, mondván, őket úgyse keresik. Ezesetben bazdmeg, és akkor valaki mondja már meg, hogy HOL LEHET ILYEN ÁLLÁST TALÁLNI?! A Dr. Bubo Science job az eddigi leghasznosabb oldal, amit ilyen témában találtam, de ott többnyire posztdok állásokat hirdetnek, attól meg még elég távol vagyok, és ennék közelebb talán soha nem is leszek azokhoz.

Vöbö
Az idei foci VB a lekevésbé sem tervzte megérinteni a lelkemet, de aztán úgy alakult, hogy Herceg kedvéért tippelgetek egy honlapon, hogy ezzel nyerjek neki valami számítógépes kütyüt, így aztán lelkes szurkoló lettem. Persze gőzöm sincs a csapatokról, hogy ki milyen erős, melyikben milyen nevek játszanak, ezért kénytelen vagyok az országról szerzett eddigi tudásomat és a vonBauch módszert alkalmazni. A meccseken pedig mindig azért szurkolok, hogy olyan gólok szülessenek, amilyeneket én beírtam.
Az eddigi tapasztalataim:
- annak ellenére, hogy a hírekből úgy tudtam, hogy a brazil építkezések nem ott tartanak, ahol illene nekik, mégis tele vannak a lelátók és még mindenki túlélte.
- az, hogy a vb első gólja egy öngól volt, azért elég röhejes.
- az, hogy a bíró 11-est ítél, amikor nem kéne...
- amikor bekapcsolódom egy focimeccsbe, mindig az első dolgom megnézni, hogy kik játszanak, majd ezalapján megpróbálom azonosítani a pályán rohangáló mezeket. A spanyol-holland meccsbe az első félidő végén kapcsolódtam meg, és teljesen megijedtem, mert nem volt narancssárga a pályán. Mentségükre szüljon a hollandoknak, hogy a mezükön a feliratok narancssárgák voltak legalább.
- egyébirán ez a meccs a hollandok javára lett 5-1. Hát ez meg miez?! Ennyit a döntetlenemről...
- Budapesten létezik olyan vendéglő, ahol nem csak szimplán közvetítik a VB-t, de a pultban álló pincérlányon kívül egyetlen vendég sincs, egyetlen egy se!
Végül rájöttem arra is, hogy a foci a legférfiatlanabb és a legférfiasabb sport egyben. Azért a legférfiatlanabb, mert állandóan elesnek, csúsznak, fáj, siránkoznak, jaaaj-jaaaj, aztán jön egy kézrátétellel gyógyító csapattárs (néha ellenfél), odanyújtja a kezét, a földön szenvedő játékos belekapaszkodik, feltápászkodik, majd fut tovább, mintha semmi nem történt volna. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én ezeket az embereket női szemmel csak lesajnálni tudom. El nem tudom képzelni, hogy a foci- és focistaszerető nők miért találják vonzónak ezeket a csetlő-botló pasikat, akik egyébként kifejezetten csúnyák is (az én ízlésem szerint, legalábbis). És akkor mégis miért a legférfiasabb?

Nem ezt a képet kerestem ide, de a mondanivalója ugyanaz, szóval ezért a legférfiasabb sport, mert igen, ha a férfi beteg, vagy sérülés éri, akkor a férfi szenved, a férfi gyenge, ha a férfinek fáj, ott jöhet a pap.
Ennyit a fociról.
2014. június 13., péntek
Néni
Lakik egy néni a környéken, akit viszonylag gyakran szoktam látni. Általában az egyik kisbolt előtt issza a feleseket, és néhány hasonló állapotú bácsival beszélget, néha a Mester utca elején ácsorog és pestimódra koldul, szabályos betűkkel írt kartonpapírt tart a kezében. Nem szoktam már ezeket elolvasni, gondolom szívműtéte volt/lesz... Ma a boltban láttam őt, kulturáltan, saját megjelenéséhez képest kifejezetten csinosan volt felöltözve, és egy szimpatikus arcú bácsi volt vele. Kicsivel előttem értek ki a boltból, egy irányba mentünk, és egyszercsak nagy hangerővel szólalt meg. Az történt, hogy szembeközlekedett egy nő babakocsival, benne pedig egy olyan 2 évesnek kinéző, pufiarcú kislánnyal. Valami volt a kezében, ezt nem volt időm megfigyelni, miközben elhaladtam mellettük, és miközben azt hallgattam, ahogy a néni erőteljes, mély hangján szinte üvöltötte, hogy
- SZIIIAA TE GGGYÖNYÖRŰSÉG!!! HÁT MID VAN NEKED?
Én a gyerek helyében erőteljes sírással válaszoltam volna, de a gyermek készségesnek tűnt, talán ismerték már egymást.

2014. június 10., kedd
2014. június 6., péntek
Hálás meló
Végre valahára sikerülnek a kísérletek. Ez valószínűleg azért van, mert tényleg nem kell össze-vissza rakosgatni a fehérjét, másrészt pedig igyekszem betartani bizonyos "tisztasági rendszert", vagyis hogy a munkaasztalt leborítom papírral, van 2 kisajátított pipettahegy-készletem, desztvizem és alkoholom, ATP-m és DNS-em. Tényleg igyekszem a lehető legtisztábban dolgozni. Ilyenkor örülök azért, hogy nem vész kárba az a 8 óra munka, amit 10-től 18-ig a laborban töltök.
2014. június 5., csütörtök
Munkás nap
Két sztorim van mára, az egyikben a munkásokról, a másikban az én munkámról lesz szó.
Reggel munkába menet el kellett mennem 4 munkás mellett, más út ugyanis épp nem volt. Ők már messziről sejtették hogy én ott fogok elhaladni, én pedig messziről sejtettem, hogy ő ezt nem fogják szó nélkül hagyni.
Munkás1, épp mielőtt odaértem volna: "Most várj egy kicsit, mert diavetítés lesz!" (Tudtam ám, hogy ez rám vonatkozik...)
Munkás2, mikor elhaladtam előttük: "Mellesleg rendben van."
Munkás3, mikor már csak a hátamat látták: "Hát én szerelmes lettem!"
Én mondjuk mosolyogtam ezen. :)
Ami pedig a mai munkámat illeti, végre valahára egy rendes kísérlet, azt hiszem ebbe tényleg nem lehet belekötni. Most úgy tettünk-vettünk, hogy nem kellett ide-oda rakosgatni a fehérjét, nyugton maradhatott végig, a görbék pedig szépen a helyükön maradtak. Ez mondjuk jó hír, nagyon jó hír. 4 sorozatot csináltam, mind a négy jónak tűnik, érdemes összevetni őket, tanulságos lesz. Elfáradtam, nagyon.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)