"The initiative is part of a broader federal effort to increase the focus on money laundering in real estate."
I'm wondering what "launder" is,...
Sztaki: "1.: ércmosó vályú"
Az angol szavaknak lassan már csak azt a hányadát nem ismerem, amiről magyarul sem tudnám, hogy van rá elnevezés.
Múltkor páldául megtudtam, hogy annak a háromvillás forgó szarnak, amitől a kosárral együtt már nem tudsz bemenni a boltba, van neve, úgy hívják: "turnstiles".
Azért az élet fontos szavaiból, mint például az aglet, érdemes felkészültnek lenni.
2016. január 19., kedd
Újra rágós
Jelentem, a fogam mostantól újra szolgálatba áll.
Kezdődött még december elején, hogy kóbor fogfájással elmentem az orvoshoz, aki egyetlen fogat jelölt ki bűnösnek, és szerencsére igaza lett. Kivette belőle az ideget, aztán heteken át gyökérkezelésre jártam, de csak az első 1-2 alkalom volt fájdalmas, azóta teljes a nyugalom. A múlt héten betömte a gyökeret, így már végre mindkét oldalon tudtam enni, ma pedig megtaptam a végleges tömést, és így a hiba elhárult.

2016. január 18., hétfő
Egy jó CSOKot?
Hetek óta lázban tartja az ország lakosságát a CSOK 10+10 milliója, nem véletlenül. Aztán sorra derültek ki a részletek, így például az, hogy nem jogosult rá az:
Tény, hogy akikről a cikkben szó van tényleg az ország legszegényebb emberei. Hagy tegyem már fel a kérdést, hogy ha egy havi 20-40, jó esetben 100 ezer forintból tengődő sokgyerekes családnak a kezébe nyomnának 10 millió forintot (tegyük fel, hogy a hitelt bölcs megfontolásból eszükbe sem jut kérni), és sikerülne hozzájutniuk egy legalább 60 m2-es lakáshoz, vagy egy legalább 90 m2-es házhoz, akkor ugyan annak a rezsijére mégis miből telne? Hitelt gondolom, nem is adnának a bankok (elmúltak már azok az idők, amikor jövedelemigazolás nélkül ki-ki kedvére vehetett fel akármennyi lóvét), akkor mégis mi a rákból fizetnék a törleszőrészleteket? Hát kinek lenne ez jó, hm?
És, ami a hivatkozott linkben nincs benne, pedig szerintem a legokosabb feltétel, a tiszta erkölcsi bizonyítvány. A lényeg, ez a cikk kicsit erősen próbálja az új támogatás a kizáró oldalát bemutatni. Például azt írja, hogy a legszegényebbek, a legrosszabb lakáskörülmények között élők esnek el a lehetőségtől.
Tény, hogy akikről a cikkben szó van tényleg az ország legszegényebb emberei. Hagy tegyem már fel a kérdést, hogy ha egy havi 20-40, jó esetben 100 ezer forintból tengődő sokgyerekes családnak a kezébe nyomnának 10 millió forintot (tegyük fel, hogy a hitelt bölcs megfontolásból eszükbe sem jut kérni), és sikerülne hozzájutniuk egy legalább 60 m2-es lakáshoz, vagy egy legalább 90 m2-es házhoz, akkor ugyan annak a rezsijére mégis miből telne? Hitelt gondolom, nem is adnának a bankok (elmúltak már azok az idők, amikor jövedelemigazolás nélkül ki-ki kedvére vehetett fel akármennyi lóvét), akkor mégis mi a rákból fizetnék a törleszőrészleteket? Hát kinek lenne ez jó, hm?
2016. január 16., szombat
Kötelezők
Nemrégiben hallottam egy rádiós beszélgetős műsort, amiben a kötelező olvasmányok volt a téma. Egy irodalomtanárral beszélgettek, bejátszottak felvételt, amiben diákokat kérdeznek meg, hogy ki mennyire szereti, elolvassák-e egyáltalán, megnézik-e filmben, stb. Természetesen a beszélgetést elsősorban arra építették fel, hogy mostanában kezdenek megjelenni a kötelező olvasmányok listáján egészen modern művek, mint pl. a Harry Potter, vagy ehhez hasonlók, csakhogy ezek valami helyett jelennek meg, tehát kényszerűen kikerül valami olyasmi, amihez mások ragaszkodnának, mint "a magyar irodalmi alapműveltség része".
Tulajdonképpen nem is az az érdekes, hogy ők konkrétan miket mondtak, kivéve egy momentumot. A műsorvezető azt találta mondani, hogy "nagyon jó, ha a gyerek olvas, de nem mindegy, hogy mit".
WTF? Az elmúlt években folyton azt hallgattuk, hogy mindegy, mit olvas a gyerek, csak olvasson végre, mert ez a mostani diákságnak nem igazán van ínyére, most meg már megint nem mindegy?!
Én is ugyanez a kategória voltam, a 11. osztály utáni nyár volt az első alkalom, hogy a szó valódi értelmében kedvem támadt az olvasáshoz, és meg is szerettem...
Volt egy osztálytársam általánosban, aki szintén nem volt egy nagy irodalom-rajongó, egészen addig, amíg be nem robbant a Harry Potter sorozat. Neki ez jelentette a fordulópontot, azóta több száz könyvet elolvasott már, nem túlzás azt mondani, hogy 5-10-szer annyit olvas, mint a felnőttek általában... Szerintem nincs azzal semmi baj, ha olyan könyvet adnak a gyerek kezébe, amit végre megért, és nem a 18-20. század idegen világában, idegen szókincsében kell mozognia. Aztán amikor már elég érett ahhoz, hogy megértse a magyar irodalom "alapműveit", majd tegye meg akkor. Én most érzem úgy, hogy megértem erre. Most érzem úgy, hogy ezek a hiányosságok szégyelleni valók, és most vagyok büszke arra, hogy ezeket pótolom. És arra, hogy szeretek olvasni - ami viszont az iskolának sajnos egyáltalán nem érdeme.

Tűzriadó
Tűzriadó. Ha menni kell, hát menni kell. Mások inkább magukra zárják az ajtót, nekik dolgozni kell. A mágneszáras ajtók kinyílnak, a liftek leállnak. A lépcsőházban beindul a szellőzés, szinte szélcsatornává válik, az áramló levegő miatt olyan nagy a nyomás odabenn, hogy alig lehet kinyitni a befelé nyíló ajtókat. Még csak az első emeleten járunk, amikor elnémulnak a riasztók. A lépcsőházban egyébként is alig lehet hallani a folyosón fülsiketítő riasztókat. Ennyi? Akkor menjünk vissza dolgozni.
Pár perccel később kaptuk az infót, hogy valakinek sikerült beszélnie a diszpécserközponttal (mert maguktól nem mondtak semmit, pedig ilyen esetekre vannak a hangszórók), és mégis csak érdemes lenne lemenni, mert állítólag valamilyen maró anyag került a levegőbe, többen könnyeznek tőle, és a tűzoltók ki fognak jönni. Mire leértünk, két tűzoltó autó állt az épület előtt, de egyáltalán nem tűnt úgy, hogy bármi veszély lenne. Néhány perc múlva kisétáltak a tűzoltók, látszott, hogy pakolnak, itt nincs semmi dolguk, aztán leállt a szellőztetés, és mindenki visszament.
Én mindkét meneküléskor gondosan összeszedtem a cuccomat: nem fogom hagyni hogy a frissen aláírt házassági adókedvezményes papír bennégjen. Prioritások.

2016. január 15., péntek
Angolos
Véletlenül jelentkeztem egy angol tanfolyamra.
Az úgy volt, hogy németre jelentkeztem, de az eredetileg kiírt időbeosztást megváltoztatták, és az nekem nem volt jó. Megkérdeztem a szervezőt, hogy esetleg van-e angolból beszédfejlesztő tanfolyamuk. Az éppen nincs, viszont indul egy C1 felkészítő kurzus, ahol a tanár kifejezetten beszédközpontú módszerrel tanít. Ez időpontban is pont megfelelő, úgyhogy rábólintottam.
Ezt elmeséltem Hercegnek, erre kitalálta, hogy beszéljünk egy kicsit angolul... Egész jól ment, míg nem odáig fajult a dolog, hogy amikor ásítás közben reccsent egyet az állkapcsom, és azt akartam mondani, hogy "my jaw chrunched", teljesen kiestünk a szerepünkből.
- máj dzsú kráncsd.... not dzsú, az zsidó, dzsó!... az se jó, dzsaa... dzsaaaaa!
Beadtam a jelentkezésemet egy téli iskolába, ami Olaszországban lesz Február végén. Angol CV-t és motivációs levelet kellett írnom, és teljesen nem is gondoltam volna, hogy milyen sokat fogok küszködni vele. A legnehezebb az volt, amikor megpróbáltam az ELTE-vel kapcsolatos különböző intézeti kifejezéseket megtalálni, ugyanis a doktori iskolának és a doktori TO-nak nincs egy kib*szott angol honlapja, hát hogy engedheti meg ezt magának "Magyarország legrangosabb egyeteme"?!

2016. január 6., szerda
"Hirtelen" jött hideg
Komolyan mi a f*sz van az emberekkel, mintha soha nem láttak volna még havat, hideget, fagyot - úgy is mondhatnám, telet....
1. példa: Szeged
Egy szegedi iskolából hazaküldték a diákokat hétfőn, mert a tantermekben jó ha 10 fok volt. Az iskolában a téli szünetre teljesen lekapcsolták a fűtést, 29-én kapcsolták be újra, és azóta sem sikerült rendesen felmelegíteni az épületet, mert a falak nagyon kihűltek, és a régi ablakok több hőt engednek ki, mint tartanak benn.
Az addig oké, hogy spórolni akarnak a fűtésszámlával, de úgy tűnik, Szegeden olyan meleg van, hogy még sosem hallottak arról, hogy ha odakint 0, -5°C van, akkor több energia kell a benti 0 fokról 22°C-ra való felfűtéshez, mint 10 fokról. Mondhatni innentől már "könnyű" dolguk lesz...
2. példa: a "hirtelen hideg", amivel közlekedési cégek tehetetlenek
Mégis mit jelent TÉLEN a "hirtelen hideg"? Hát mégis mi legyen télen, ha nem hideg?! Hát hogy nem lehet arra felkészíteni a járműparkot, a vasúti váltókat és biztosítási berendezéseket és az egész közlekedést arra, hogy ha jön egy kis fagy, vagy hó, akkor ne álljon meg az élet.'sszameg hát komolyan most így már érthető, hogy miért nem történik felsővezetői szinten semmi a globális felmelegedés ellen, ezek pont azt várják, hogy ha nincs hideg, nincs gond - látszik, hogy nem tudják, hogy működik ez a természet.
Kéne írni egy hideg ellen tiltakozó petíciót, mondjuk "Egymillióan a téli hideg ellen" címmel, bele lehetne írni, hogy télen nem működik semmi, nem járnak a buszok, több a baleset, drága a fűtés, és egyébként is, a hideget senki sem szereti. Ez utóbbi nem igaz, de kell a propaganda-szöveg, anélkül nem lehet elérni semmit. Sőt, bele lehet írni azt is, hogy ha ilyen hideg van, nem lehet majd kapni a boltban banánt, mert ilyen körülmények között nem élik túl az ültetvények!! Ennek tuti rengetegen bedőlnének, egyébként hétfőn 2 spárban is jártam, és egyikben sem lehetett banánt kapni. TESSÉK! Még bizonyítékom is van!

2016. január 4., hétfő
Aprók
4 napja élek fb nélkül. Az első hatása, hogy összeszerveztem egy találkozót 4 volt általános iskolai osztálytársammal. Maga a szervezés még az újév előtt történt, a találkozó már utána volt - ezért arról már nem kaptam értesítést, hogy az egyikük késni fog. De nem baj, nála ez természetes, a többi lányok pedig tudták.
Vidám kis találkozót rendeztünk, több mindenit meglepő mondat is elhangzott. Egyikük egyszer csak, teljesen témába nem illő módon, a legváratlanabb hirtelenséggel azt mondta:
- Kéne venni egy tiarát!
Ezt a mondatot igazán nem vártuk éppen tőle, de a többieket még jobban sokkolta, amikor éppen én válaszoltam azt, hogy az előbb eljöttünk egy kiarakat mellett, ahol láttam párat.
Itt már nagyon nagy volt a nevetés, de aztán megkoronázta még azzal, hogy:
- Mi mind Hercegnők vagyunk, csak még nem írták meg a történetünket!
Én kb. itt borultam fel a nevetéstől, mert más-más okból, de egyikünk sem az a hercegnős alkat, aztán még a többiek megjegyezték, hogy kivéve engem, mert az én történetemet már megírták. Drágák.

***
"Igazán mutatós ez az óra!"
Don't you say...
***
A közérdekű információk szövegezéséért felelős illetők miért nem tudják használni a vesszőt? A budapesti járatokon szokott lenni "ne szemetelj" plakát, ebben a megfogalmazásban:
"Mi tisztán szeretjük, reméljük ön is."
Volt, aki filctollal behúzta a vesszőt, köszönjük meg neki.
Hétvégén pedig a miskolci megállókban lévő kijelzőkön találtam ezt:
"Minden kedves utasunknak, boldog és sikerekben gazdag új évet kívánunk!" - Nem biztos, hogy szó szerint ez volt a mondat, de a hiba a helyén van, tanulságos.
***
Végre ideért a hóesés! Úgy megörültem a talpam alatt recsegő hónak, hogy teljesen gyalog mentem haza - a latyakosodó úton csúszkálás sem akadályozott meg.
Még az egyetemnél jártam, amikor elhaladtam egy fiú és egy lány mellett; a lánytól ennyit hallottam:
- Én úúgy uuutálom az áállatokat! - tutira biológus, le se tagadhatja.
2016. január 3., vasárnap
Copperfield Dávid
Végre átszenvedtem magam ezen a Copperfield Dávidon, régen fájt már ennyire 400 oldal, és most tudtam meg, hogy ez a könyv csak a teljes regény első fele!!!
Nem olvastam még Dickenst korábban, de a nevét hallottam már, a Karácsonyi ének, a Twist Oliver, ezek mindenkinek ismerős címek. Voltak elvárásaim ettől a névtől.
Nem tetszett benne az, hogy
- terjengős: egész mondatokat ismétel fölöslegesen, olyan megjegyzéseket tesz, amire semmi szükség, mert teljesen érthető a nélkül is. Ebből fakad aztán egyfajta
- gyerekes stílus: a történetet E/1-ben mondja el; úgy kellene ennek lennie, mint egy felnőttkori visszaemlékezésnek. Ehhez képest nagyon sokszor olyan érzésem van, mintha maga a gyerek mesélne a nyilvánvaló, fölösleges megmagyarázások miatt.
- összefüggéstelen: a könyv maga egy történetfolyam, ahol nincsen kapcsolat az egyes epizódok között. Volt például egy karakter, akinek valami furcsa I.Károly-problémája volt, amit ő maga sem értett, ez egy megoldatlan rejtély volt a könyvben. Az egyetlen konkrétum az volt, hogy a királyt 1649-ben fejezték le, és ez úgy volt tálalva, mintha ennek a számnak jelentősége lenne, ez egy kiindulási nyom lenne. Aztán később ez az 1649-es szám szerepel máshol is a könyvben: az egyik fiú szerint ennyi évig tartana a tanáruknak befejeznie a készülő szótárát. Remélhetnénk, hogy a számok azonossága valamilyen jó kis kalandot szül, de nem, ez a sztori itt félbeszakad (igaz el sem kezdődött) és később semmilyen utalás nincs sem egyik, sem a másik esetre. A könyv olvasása során végig azt éreztem, hogy összefüggéstelen, hogy a sztori teljesen lineáris, nincs sem előre, sem visszautalás, az eseményeknek, azok kívül, hogy egymást követik, és megvan közöttük az érthető átvezetés, nincs közük egymáshoz.
- unalmas: Az összefüggéstelenség és a terjengősség egészen unalmassá teszi a könyvet. Amikor azt hiszed, hogy na, most beindul a sztori, és felfokozott figyelemmel várod, hogy mi fog történni, akkor kiderül, hogy semmi...
- "ez de szar!" - kiáltottam fel magamban a könyv utolsó soránál: azzal végződik ugynis, hogy a lány, akit kisgyerekként ismert meg, és akibe beleszeretett, és aki mellett gondolataiban, emlékeiben valahogy mindig kiartott, eljegyzését ünnepli azzal a fiúval, akikkel testvérként nőttek fel. (Nem voltak testvérek, csak árvaságuk miatt egy családban neveledtek.) Aztán megtudtam, hogy ez nem is a teljes egész történet volt.
- nevek magyarosítása - ez természtesen nem írói és nem is fordítói hiba, ez a kor hibája. Egyébként Ottlik Géza fordításában olvastam a könyvet.
Most fel kéne sorolnom, hogy mi tetszett a könyvben, de sajnos meg kell elégedni itt annyival, hogy aki velem ellentétben képes arra hősi tettre, hogy végigolvassa a Gyűrűk urát, az nyugodtan belevághat ebbe a könyvbe is, annyira nem lesz rossz, mint ahogy én itt leírtam.

2016. január 2., szombat
Évértékelés
Először hónapok szerint, aztán mém. Ez volt életem egyik legsűrűbb éve. Alig tudtam úgy a naptárra nézni, hogy legyen ott egy teljes nap pihenés.
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
Közeli nem.
Milyen országban jártál 2015-ben?
Olaszországban, és az átutazáskor szembe jövő Szlovéniában.
Mit szeretnél 2016-ban, ami hiányzott 2015-ben?
Melyik 2015-ös dátum marad örökre az emlékezetedben?
2015.04.11,
Mi volt a legnagyobb sikered 2015-ben?
Lett egy mesterszakos diplomám és felvettek egy munkahelyre.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
Szerintem nem volt nagy kudarcom, ez egy nagyon sikeres év volt.
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Voltam orvosnál, mert eléggé aggódtam valami miatt, de végül kiderült, hogy semmi bajom sincs, ami miatt aggódnom kelle, és egészen nagyon egészséges vagyok. Aztán most decemberben szenvedtem egy kicsit az egyik fogammal, most már nem fáj, de még nyitott, remélem, hamarosan visszazárják.
Kinek a viselkedése háborított fel?
Egészen sokaké. Gyakorlatilag mindenkié, aki nem tud egy normális döntést meghozni, aki mindent a másik szavai és gondolatai mögé akar látni, és aki fölöslegesen bonyolítja a saját és mások életét.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
Lakbérre és budapesti bérletre, de aztán lett diákigazolványom.
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
Az esküvő, na mi.
Melyik dal fog 2015-re emlékeztetni?
Ilyesmire nem vagyok képes. Sose fogom megjegyezni egy dalról, hogy mikor volt. Hallgassatok Hercegre.
Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
Egyértelműen boldogabb. A két évet összehasonlítva is boldogabb voltam ebben az évben, és ha a mai napot, mostani hetet, heteket nézem is sokkal boldogabb vagyok, előző évben ilyenkor ugyanis államvizsga-szindrómám volt.
Híztál vagy fogytál?
Először fogytam, mégiscsak készültem az esküvőre, aztán lazítottam, de azért igyekeztem tartani, az osztálytalálkozóra 1-2 kilót megint fogytam, aztán elengedtem magam és most egy dagadék vagyok. Új év, új fogyás.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Egyértelműen gazdagabb - anyagilag is, érzelmekben is, élményekben is.
Mit szerettél volna többet csinálni?
Több szabadban töltött szabadidőt szerettem volna eltölteni több baráttal.
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
Interneten fölöslegesen időt elb*szni.
Hogy töltötted a karácsonyt?
Patakon, Miskolcon, családdal, boldogan.
Estél szerelembe 2015-ben?
bele.
Volt egyéjszakás kalandod?
A nászéjszaka eléggé egy éjszakára vonatkozik, ugye?
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2015-ben?
Tévét idén sem néztem, de online követve akadtak gyöngyszemek. Azt hiszem egyértelműen az 5 adás után elkaszált Vigyél e! c. műsorra szavaznék. Vagyis inkább tartózkodnék, köszönöm.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
azt hiszem, idén senki nem követett el ellenem olyat, amit ilyesmivel díjaznék
Mi volt a legjobb könyv, amit 2015-ben olvastál?
Az a helyzet, hogy idén olvastam először Rejtőt, és most már tudom, mit szeretnek rajta annyira.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
Most mondjam azt, hogy Toul Syes? Nem, egyébként nem, inkább Chon, Plini, Sithu eye.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Herceget minden alkalommal jó sokáig kell kérlelni, hogy eljöjjön velem edzeni, de általában enged a húzásnak. Egyébként karácsonyra megkaptam a Kaszás és a Mort c. könyveket.
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
A Narnia krónikái könyvsorozat, és a madaraslányt is elolvasnám. Amikor Herceg megkérdezte tőlem, hogy mit szeretnék karácsonyra, azt válaszoltam, hogy valami sporttal, edzéssel kapcsolatos dolgot szeretnék. Na ilyet nem kaptam semmit.
Mi volt a kedvenc 2015-ös filmed?
Agymanók!
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
24, kedd volt és dolgoztam szerintem, meg volt ilyen pesti esemény is, és nem is tudom már.
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
Ez az év annyira jó volt, hogy pofátlanság lenne valamiből még jobbat kérni.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
Egyszerű.
Mi segített józannak maradni?
Az alkoholmentes sör.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
Ki hiányzott a legjobban?
Meglepő módon a barátaim, akármennyire is tűnhet úgy, hogy közel vannak.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?Szerintem idén nem ismertem meg senkit olyan közelről, hogy ilyesmit állíthassak róla. Bár lenne igényem a megismerésre, mert vannak rá jelöltjeim. Legalábbis ha a barát kategóriát vesszük, más esetben viszont a főnököm megkaphatná ezt a díjat.
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2015 történéseiből?
Az, hogy nekem igazán nincs okom semmire sem panaszkodni, és hogy ezt nagyon meg kell becsülnöm, és nagyon boldognak kell lennem attól, hogy képes vagyok megkímélni magamat az embereknek és a világnak attól a rengeteg fölöslegesen gerjesztett lelki, fizikai, egyéni, kapcsolati és minden egyéb problémájától, ami másokat felőröl.
Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
Január
- diplomamunka és államvizsga
- hosszú keresés után megtaláltam álmaim menyasszonyi ruháját
Február
- elkezdtem dolgozni az első igazi, hosszú távú munkahelyemen
Március
- átköltöztünk egy nagyobb és kényelmesebb lakásba.
- kaptam egy nagyon szuper lánybúcsút
Április
- végre készen let minden: a vendégek kaptak meghívót, nekem és a koszorúslányoknak elkészültek a ruhák, mindenki kivette a részét a szervezésből, lett tanúm, voltak fotózások, véget értek a táncpróbák, és hopp, esküvő!
Május
- mininászút Szegeden
- Herceg szülinap, Dumaszínház, Illatszertár
Június
- Valódi nászút Olaszországban: Sperlonga, a bájos; Róma, a turistaközpont; Pompei, az ókori csoda; a Vezúv, ahol felhőt lehet símogatni; Nápoly, a túlzsúfolt; és Capri, a varázslatosan gyönyörű.
Július
- Lovaskocsizás
- Lindsey Strirling koncert
- Dream Theater koncert a Special Providence-szel
- G&D esküvő
- Veszprémi Utcazene Fesztivál, Hercegék fellépése és egy igazán hosszú séta a város felderítésére.
Augusztus
- szülinap
- Subscribe nembúcsúkoncert
Szeptember
- Parov Stelar koncert
- PhD
- Új telefon
Október
- új hétköznapi elfoglaltság: edzés, rögtön két féle is
November
- szegedi kiruccanás, ToulSyes koncert
December
- névnap, mikulás, karácsony, szilveszter, újév, mindeeen, amivel lezárhatjuk az évet
- szilveszterkor Schrödinger's cat játék és Borderlands, tűzijátéknézés
mém
Mi olyat tettél 2015-ben, amit eddig még soha?
Hagytam magam fotózni, tanultam táncolni, férjhez mentem, igazi munkahelyen kezdtem dolgozni és phd hallgató lettem. Ez egy ilyen újdonságos év volt.
Betartottad az újévi fogadalmaidat? Fogadsz valamit 2016-ra?
Szerintem igén nem volt fogadalmam. 2016-ban viszont nagy terveim vannak. Fogadalmat idén nem teszek, nehogy megzavarjanak a terveim szövögetésében,
Született valakinek gyereke a környezetedben?
Herceg egyik unokatestvérénél született egy fiúcska márciusban.

Anya egyik unokatestvérének a fiáéknál is született egy kisfiú néhány hete. Nem ismerem őket, de mondhatni rokon.
Aztán egy volt Hermanos ismerősöm is megházasodott, náluk lányka született, de őket sem ismerem túl közelről.
Halt meg valaki, aki közel állt hozzád?
Közeli nem.
Milyen országban jártál 2015-ben?
Olaszországban, és az átutazáskor szembe jövő Szlovéniában.
Mit szeretnél 2016-ban, ami hiányzott 2015-ben?
Sok kirándulást. De nem olyan fél órát sétálunk dolgot, hanem rendeset.
Melyik 2015-ös dátum marad örökre az emlékezetedben?
2015.04.11,
Mi volt a legnagyobb sikered 2015-ben?
Lett egy mesterszakos diplomám és felvettek egy munkahelyre.
Mi volt a legnagyobb kudarcod?
Szerintem nem volt nagy kudarcom, ez egy nagyon sikeres év volt.
Volt komoly betegséged vagy sérülésed?
Voltam orvosnál, mert eléggé aggódtam valami miatt, de végül kiderült, hogy semmi bajom sincs, ami miatt aggódnom kelle, és egészen nagyon egészséges vagyok. Aztán most decemberben szenvedtem egy kicsit az egyik fogammal, most már nem fáj, de még nyitott, remélem, hamarosan visszazárják.
Mi volt a legjobb dolog, amit vásároltál?
A menyasszonyi és a menyecske ruhám, a jeggyűrűk és a telefonom. És a szüleinknek az esküvős fotóalbum is.
Kinek a viselkedése érdemel elismerést?

Hercegé, mindig, minden helyzetben.
Kinek a viselkedése háborított fel?
Egészen sokaké. Gyakorlatilag mindenkié, aki nem tud egy normális döntést meghozni, aki mindent a másik szavai és gondolatai mögé akar látni, és aki fölöslegesen bonyolítja a saját és mások életét.
Mire ment el a legtöbb pénzed?
Lakbérre és budapesti bérletre, de aztán lett diákigazolványom.
Mi az, amitől nagyon-nagyon izgatott lettél?
Az esküvő, na mi.
Melyik dal fog 2015-re emlékeztetni?
Ilyesmire nem vagyok képes. Sose fogom megjegyezni egy dalról, hogy mikor volt. Hallgassatok Hercegre.
Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
Egyértelműen boldogabb. A két évet összehasonlítva is boldogabb voltam ebben az évben, és ha a mai napot, mostani hetet, heteket nézem is sokkal boldogabb vagyok, előző évben ilyenkor ugyanis államvizsga-szindrómám volt.
Híztál vagy fogytál?
Először fogytam, mégiscsak készültem az esküvőre, aztán lazítottam, de azért igyekeztem tartani, az osztálytalálkozóra 1-2 kilót megint fogytam, aztán elengedtem magam és most egy dagadék vagyok. Új év, új fogyás.
Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Egyértelműen gazdagabb - anyagilag is, érzelmekben is, élményekben is.
Mit szerettél volna többet csinálni?
Több szabadban töltött szabadidőt szerettem volna eltölteni több baráttal.
Miből lett volna jobb kevesebbet csinálni?
Interneten fölöslegesen időt elb*szni.
Hogy töltötted a karácsonyt?
Patakon, Miskolcon, családdal, boldogan.
Estél szerelembe 2015-ben?
bele.
Volt egyéjszakás kalandod?
A nászéjszaka eléggé egy éjszakára vonatkozik, ugye?
Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2015-ben?
Tévét idén sem néztem, de online követve akadtak gyöngyszemek. Azt hiszem egyértelműen az 5 adás után elkaszált Vigyél e! c. műsorra szavaznék. Vagyis inkább tartózkodnék, köszönöm.
Van olyan, akit most utálsz, de tavaly ilyenkor nem utáltad?
azt hiszem, idén senki nem követett el ellenem olyat, amit ilyesmivel díjaznék
Mi volt a legjobb könyv, amit 2015-ben olvastál?
Az a helyzet, hogy idén olvastam először Rejtőt, és most már tudom, mit szeretnek rajta annyira.
Itt meg kell jegyeznem, hogy terveztem egy 50 könyv kihívást, amivel csúfos kudarcot vallottam. 23 könyv van itt bal oldalon a listában, jelenleg hetek óta küzdök Charles Dickens Copperfield Dávid c. könyvével, de még mindig van vagy 70 oldal és borzasztó. Erről majd írok külön is, az viszont mindenképpen figyelemre méltó az idei könyvekben, hogy nagyon sok köztük a magyar, és erre egy kicsit azért büszke vagyok. 2016-ban (ha végre átvergődtem magam ezen a Copperfielden) már most van előttem kb. 10-12 könyv, amit már nagyon várok.
Ki volt a legnagyobb zenei felfedezetted az idén?
Most mondjam azt, hogy Toul Syes? Nem, egyébként nem, inkább Chon, Plini, Sithu eye.
Mi az, amit kértél és meg is kaptad?
Herceget minden alkalommal jó sokáig kell kérlelni, hogy eljöjjön velem edzeni, de általában enged a húzásnak. Egyébként karácsonyra megkaptam a Kaszás és a Mort c. könyveket.
Mi az, amit kértél, de nem kaptad meg?
A Narnia krónikái könyvsorozat, és a madaraslányt is elolvasnám. Amikor Herceg megkérdezte tőlem, hogy mit szeretnék karácsonyra, azt válaszoltam, hogy valami sporttal, edzéssel kapcsolatos dolgot szeretnék. Na ilyet nem kaptam semmit.
Mi volt a kedvenc 2015-ös filmed?
Agymanók!
Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?
24, kedd volt és dolgoztam szerintem, meg volt ilyen pesti esemény is, és nem is tudom már.
Mi az az egy dolog, amitől sokkal jobb lett volna az éved?
Ez az év annyira jó volt, hogy pofátlanság lenne valamiből még jobbat kérni.
Hogy írnád le az öltözködési stílusodat ebben az évben?
Egyszerű.
Mi segített józannak maradni?
Az alkoholmentes sör.
Melyik ismert ember jött be idén a legjobban (mint pasi/csaj)?
Ideje lenne már a Toul Syesnak világkarriert érpíteni, mert most csak emiatt nem mondhatom a saját férjemet.
Ki hiányzott a legjobban?
Meglepő módon a barátaim, akármennyire is tűnhet úgy, hogy közel vannak.
Ki volt a legszuperebb ember, akit idén ismertél meg?Szerintem idén nem ismertem meg senkit olyan közelről, hogy ilyesmit állíthassak róla. Bár lenne igényem a megismerésre, mert vannak rá jelöltjeim. Legalábbis ha a barát kategóriát vesszük, más esetben viszont a főnököm megkaphatná ezt a díjat.
Mi az a tanulság, amit le tudsz vonni 2015 történéseiből?
Az, hogy nekem igazán nincs okom semmire sem panaszkodni, és hogy ezt nagyon meg kell becsülnöm, és nagyon boldognak kell lennem attól, hogy képes vagyok megkímélni magamat az embereknek és a világnak attól a rengeteg fölöslegesen gerjesztett lelki, fizikai, egyéni, kapcsolati és minden egyéb problémájától, ami másokat felőröl.
Idézz egy dalból, ami jellemzi az évedet!
Internal error. dalszoveg.exe has stopped working.
Sajnos egyetlen dalszöveget sem tudok. Ez például kifejezetten szánalmas, de igaz.
2015. december 31., csütörtök
Hagyományok
Mondhatni elborzadva nézem, hogy mennyi ember jegyződött el karácsonykor, ami biztosan nagyon jó nekik, de szerintem annyira gáz, hogy ennyi fantázia nincs bennük, hogy válasszanak egy független dátumot. Erre tegnap kiderült, hogy a karácsonyi lánykérés állítólag hagyomány! Hát nem tudom, aztán ha valami nem úgy sül el, akkor, vagy később, akkor két ember fogja utálni onnantól kezdve az összes karácsonyt. Ő dolguk.
A másik egy újévi hagyomány, amiről szintén most hallottam életemben először, hogy újévkor a rétes a hagyományos sütemény. Életemben nem ettem még rétest újévkor, és ami a legfurcsább, hogy az Anyukám sem hallott még erről, pedig megélt már néhány újévet, ráadsául gyerekként falun nevelkedett. Herceg Anyukája is meglepődött, mikor meséltem neki. Jók ezek a hagyományok, hogy szinte senki nem tud róluk.

2015. december 30., szerda
SP otthon
Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az idő, amikor Anyukám lelkendezve elmeséli, hogy esténként a ComedyCentralon néha belefut a SouthParkba, és hogy szerinte tök jó. Aztán odakattintunk a CC-re és együtt nézzük a SP-ot, mert tök jó.
True story.
True story.
Év végi történetek - 2. rész
Rengeteg mesélni valóm van a karácsonyról, családról, ajándékokról, barátokról és közös időkről. Kénytelen vagyok több részre szedni. Ez itt a második rész.
Sűrű volt a karácsony utáni néhány nap is.
27-én például szokásos karácsonyi LAN party volt, bár nem a szokott helyen és a törzsközönség egy része is kimaradt. Volt cserébe nagyon cuki macsek. BF-eztünk végig - már legalább is amíg én ott voltam. Nem egyértelműen szeretem én ezt a játékot, mondhatni nem is. Igyekeztem kevésszer elhalálozni, hogy legalább ezzel ellensúlyozzam a csekély találati arányomat. Mostanában sokat játszottam a Borderlands-szel, amiben a kedvencemmé váltak a sniperek, de ebben a játékban nem volt annyira kezes fegyver. Volt, hogy mozdulatlan célpontra lőttem, és egy teljes tárat kilőttem eredmény nélkül. Néha meg azonnal talált, főleg a tankok tetején lévő nyitott lövőállásban ácsorgókat volt könnyű eltalálni. Nem jó érzés úgy játszani, hogy tudod, te vagy a csapat leggyengébb tagja. Pedig az elején olyan büszke voltam magamra, hogy végre megtanultam wasd-dal közlekedni és milyen ügyes vagyok, de nem mentem vele sokra.
28-án temetésre mentünk. Nagyon sok gondolat merült fel bennem ennek kapcsán. Az egyik barátunk azt mondta, olyan hülyeség a szomorú temetés, ő biztosan azt szeretné, hogy mindenki arról beszéljen, milyen király dolgokat csinált, és nevessenek sokat. Azt is mondta, hogy ez a szomorúság nem is a halottnak szól, hanem saját magunknak, csak magunkat sajnáltatjuk ilyenkor. Érdekes meglátás, és szerintem részben igaza van.
Ezt most csak azért mondtam el, hogy lássuk, a halált sokféleképpen meg lehet élni, de egy biztos: támaszra szükség van. Nem ismertem személyesen, csak látásból azt, akinek a temetésére elmentünk. A feleségét és a fiait viszont ismerem, és barátaimnak tartom őket. Amikor megkaptuk a szomorú hírt, már akkor tudtuk, hogy a temetésen ott leszünk. Nekem nem az ő halála okozott szomorúságot, hanem a tudat, hogy a barátaimnak most fáj. Hogy olyan dolgot élnek át, ahol erősnek kell lenni, és nekem biztosítanom kell őket arról, hogy velük vagyok, barát vagyok, támasz vagyok. Olyan jó érzés volt az, hogy ha más barátokkal valahogyan szóba jött a temetés, akkor senki nem kérdezte meg a másikat, hogy eljössz-e, ott leszel-e, mert természetes volt, hogy ott leszünk, kimondatlanul is.
Én nem tudom kimondani azt, hogy részvétem, mert nekem nem jelent semmit ez a szó. Üres. Az 'őszinte részvétem'-et pedig nagyon álszentnek tartom, pedig biztosan sokan tényleg őszintén, mély együttérzésből mondják, és ők tegyék is ezt. Én nem tudom ezt mondani. Én csak oda tudok menni, és ezzel sugallani azt, hogy a barát tűzön vízen át barát. Kívánom nekik, hogy tudjanak minél hamarabb továbblépni, elfogadni a helyzetet úgy, hogy a szerettüket megőrzik emlékeikben, szeretetükben.

Nem tudok ebben a témában teljes őszinteséggel nyilatkozni, ugyanis nincs az ilyenben tapasztalatom - 'hálisten'. Úgy gondolom, az ember ilyenkor nem azért sír, és nem azért szomorú, mert az illető meghalt, nem a halál ténye a szomorúság oka - hanem a hiányérzet, az űr, ami a helyén marad. Amire nekünk még szükségünk lenne. Amit nehéz elfogadni. És ily módon valóban magunkat sajnáljuk, de szerintem ez nem baj, ez így természetes.
Ugyanakkor boldognak, felszabadultnak is lehet, szabad lenni, és ez sem baj. Amikor nagyon hirtelen, váratlanul hal meg valaki (pl. baleset miatt), az egy szinte felfoghatatlan, elfogadhatatlan helyzet. Ha viszont valaki hosszú betegségen megy át, ha fájdalmai vannak, ha ő maga felkészült arra, hogy távozzon közülünk, akkor a halála megnyugvás. Ezt jól tudom, a Nagymamám is így ment el. Ő szenvedett a betegségtől, gyenge volt, gyámoltalan volt, tehetetlen volt. Az Anyukám pedig szenvedett az egész helyzettől: attól, hogy a Nagymamámnak most nem jó, attól, hogy kezd lelkileg kimerülni az aggódásban, attól, hogy ő maga is tehetetlen. Az ő vállát nyomta minden teher, senki másra nem számíthatott ebben. Aznap itthon voltam, épp tévét néztem, mikor Anya hazajött a kórházból, megállt előttem, és csak annyit mondott: meghalt. Én nem is tudom, hogyan reagáltam, erre már nem emlékszem. Már csak arra emlékszem, hogy az anyukám sóhajt egy nagyot, és azt mondja, így sokkal jobb. Végre vége. Nagymamám már régóta fel volt készülve a halálra, már csak szenvedés volt neki az utolsó néhány hét, így sokkal jobb neki is, és nekünk is. Persze hogy szomorúak voltunk, ő az édesanyját veszítette el, én pedig az egyetlen nagyszülőmet, az egyetlen nagymamámat, akit ismertem. És én azt éreztem, hogy felszabadultunk. Felszabadultam, mert az Anyukám megszabadult a vállát nyomó lelki tehertől, örlődéstől, bizonytalanságtól. A sors elrendezi a dolgokat. Az Anyukám nem nagyon szokott problmákról beszélni, ettől engem valahogy mindig nagyon ügyesen megkímélt. Lehet, hogy neki volt valami gondja, de ezt velem sosem éreztette. Ez viszont egy olyan helyzet volt, amit már én is megéreztem. Amikor már nem tudtam úgy beszélni vele, hogy ne érezzem rajta, közben folyamatosan Nagymamám helyzete jár a fejében. Nekem olyan nagy magkönnyebbülés volt érezni az Anyukám felszabadulását.
Ezt most csak azért mondtam el, hogy lássuk, a halált sokféleképpen meg lehet élni, de egy biztos: támaszra szükség van. Nem ismertem személyesen, csak látásból azt, akinek a temetésére elmentünk. A feleségét és a fiait viszont ismerem, és barátaimnak tartom őket. Amikor megkaptuk a szomorú hírt, már akkor tudtuk, hogy a temetésen ott leszünk. Nekem nem az ő halála okozott szomorúságot, hanem a tudat, hogy a barátaimnak most fáj. Hogy olyan dolgot élnek át, ahol erősnek kell lenni, és nekem biztosítanom kell őket arról, hogy velük vagyok, barát vagyok, támasz vagyok. Olyan jó érzés volt az, hogy ha más barátokkal valahogyan szóba jött a temetés, akkor senki nem kérdezte meg a másikat, hogy eljössz-e, ott leszel-e, mert természetes volt, hogy ott leszünk, kimondatlanul is.
Én nem tudom kimondani azt, hogy részvétem, mert nekem nem jelent semmit ez a szó. Üres. Az 'őszinte részvétem'-et pedig nagyon álszentnek tartom, pedig biztosan sokan tényleg őszintén, mély együttérzésből mondják, és ők tegyék is ezt. Én nem tudom ezt mondani. Én csak oda tudok menni, és ezzel sugallani azt, hogy a barát tűzön vízen át barát. Kívánom nekik, hogy tudjanak minél hamarabb továbblépni, elfogadni a helyzetet úgy, hogy a szerettüket megőrzik emlékeikben, szeretetükben.
***
28-án este meglátogattuk Lucáékat. Mikor legutoljára náluk jártunk, talán úgy 2-3 hónappal ezelőtt (az 1. születésnapja környékén), még csak kapaszkodva járt (rohant), néha értelmetlenül gajdolt, és már akkor is pofákat vágott. Most már stabilan közlekedik, persze csetlik-botlik, mert a lába elé nem néz, mindig fog valami a kezében, amit vagy hoz, vagy visz, vagy megmutat, vagy odaad, aztán visszakér, és máshoz visz oda. Még nem beszél, de már szavai vannak, a vau-vau már nagyon megy, és az egy-kettő is alakul. Nagyon gyorsan tanul, ért, és továbbra is pofákat vág. Néha csak mosolyog, néha lányosan szégyellőssé válik, néha hatalmasra tátott szájjal nevet, néha pedig úgy összehúzza a szemöldökét, hogy minden addigi tettedet megbánod hirtelen. Még mielőtt elindultunk, éppen üres volt mindkét keze, kitárta felém, én pedig ezt jelzésnek, őt pedig ölbe vettem. Sosem volt még ilyen kicsi gyerek a kezemben, bár már volt úgy az ölemben, hogy én is ültem, de így, hogy álló helyzetben ölbe vegyem, még sose. Nem is volt nehéz. Aztán mutatott nekem valamit, de közben már indultunk, úgyhogy ennyi volt a móka.
2015. december 29., kedd
Év végi történetek - 1. rész
Rengeteg mesélni valóm van a karácsonyról, családról, ajándékokról, barátokról és közös időkről. Kénytelen vagyok több részre szedni. Ez itt az első rész.
Karácsony előtt megmondom őszintén már egy kicsit kezdett az agyamra menni ez a dolog. Ide is ajándék, oda is ajándék, de még egy kis ezt, egy kis azt, az "apróság" szótól már falnak tudtam volna menni, az embertömegtől is iszonyodtam. Aztán végre eljött a nyugi, Hercegék idén is jól megvárattak, pedig jól tudom már, hogy náluk a "viszonylag korán, ebéd után" 4 órát jelent, nem kevesebbet. Patak felé ködös volt az út, de olyan fél 6-ra azért csak megérkeztünk. Ilyenkor mindig a beszélgetés és a ki mit sütött kérdés alapos vizsgálata és minőségellenőrzése az első. Aztán "jöhet a jézuska".
Idén csudijó ajándékokat kaptam! Volt egy steames játékpakk Hercegtől, természetesen, már tavaly és az előtt is kaptam egy-egy ilyet, ezekből szerinte sosem elég. De ami az ideiben a legjobb, hogy benne van a Torchlight II yeeeey! Aztán kaptam tőle még 5 könyvet - csak hogy ez se legyen kevés - ebből 4 Terry Pratchett Korongvilág-sorozatából való, és ebből kettőt már tavaly óta vártam. Az 5. könyvről pedig még mindig nem tudom, micsoda is valójában. Nagyon különleges, úgy van megcsinálva, mintha könyvtári könyv lenne, ez a felirat bele is van írva az első lapra, kívül van rajta jelzet, és a borító is régies. A lapok sárgásak, ahogyan egy régi könyv lenne, de persze teljesen épek, frissek. A legkülönlegesebb benne pedig, hogy nem csak egy történet van benne, hanem két illetőnek a levelezése is. A margókon, csatolt lapokon, újságcikkek másolataival, ilyesmivel. Szerintem az egész betűről betűre meg van írva, úgyértem szerzői kitalációk a csatolt források is, de hát a fene tudja, olyan megtévesztő itt minden. A két valakinek a levelezése egyébként a könyv szerzőjéről szól, egy kis nyomozás is van benne, nagyon érdekes. Sosem láttam még ilyen könyvet, remélem, megértem majd a végére. És mire megértem, már adhatom is oda Herceg unokatesójának, mert már most szemet vetett rá, de nem baj, majd elbarterezem a tavaly kapott Poirot könyvére. Aztán visszacseréljük.
Herceg szüleitől kaptam még két könyvet, az egyik az Egy nap a városban blog szerzői által írt Egy hét a városban, ami Budapestet mutatja be, de semmiképpen sem hagyományos formában. Ők azok, akik nem a túrista látványosságokat fényezik tovább, hanem a legeldugottabb kis utcácskák legjobb streetfoodjait kínálják fel, a legromosabb épületek legértékesebb belsőit mutatják meg, és ezt mi mind tervezzük végigjárni. Erre a könyvre pedig már most bejelentkezett Herceg anyukája.
A másik könyv pedig a Titkos kert. Nekem ez a színezőkönyv már eddig is nagyon tetszett, kifestetlenül a könyvesboltban, de most, hogy megkaptam, még jobb. Kaptam hozzá olyan filcet is, ami nem üt át a papíron, így már tényleg levakarhatatlan vagyok róla. Nagyon jó elfoglaltság, mert nagyon leköt ki is kapcsol, teljesen bele tudok merülni. Eddig egy képpel vagyok készen, elég sok órába telt, nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokáig el lehet vele lenni.
Ha már könyv, Herceg apukája megkapta Dan Brown Inferno c. könyvét, ami az Angyalok és démonok és a DaVinci kód folytatása, ezt pedig én stipistopiztam le.
Herceggel közösen kaptunk egy állólámpát, és ez azért nagyon jó, mert tényleg igényünk volt rá. Nagyon szeretem a praktikus ajándékokat, és Herceg unokatesójától mindig valami hasznosra lehet számítani. Szintén tőle kaptunk egy Goat simulatort is, YeY! :D
Egyébként idén Anyától is nagyon hasznosat kaptam, egy kis diódarálót, ami nem foglalja el a fél asztalt, és még elpakolni is van hely. Ezen kívül mindketten kaptunk tőle egy-egy szürke kötött csősapkát (zsiráfsálat, orrmányvédőt, vagy kígyópulcsit, kinekhogyan tetszik) a feketék mellé. És ha már hasznos: Herceg is ilyeneket kapott tőlem. Egy fiókba való tárolót (erre azóta van igényünk, mióta a mostani lakásunkba költöztünk, csak eddig nem találtunk olyat, ami pont befér), egy kerek pizzasütő tepsit és egy takarót, mert ha filmet nézünk, akkor általában az egy plédünk erre nem elég.
Az ajándékok csomagolását idén elég minimalistára vettem, ugyanis az ajándékok jelentős részét netről rendeltem, és a dobozban helykitöltő céllal papír ívek voltak - ezeket használtam csomagolópapírnak. Kissé gyűröttek voltak, szépnek semmiképp sem nevezhetők, de mivel a Patakra küldött ajándékok csomagolóanyaga mindig a kályhában végzi, ezért nem is nagyon érdemes drága papírba borítani. Viszont, hogy ne legyen olyan unalmas, rajzoltam rá neki. Más-más minta került a három ajándékra, de a LizCozmo rajz lett a legjobb, szerintem, ez itt:

Herceg szülei tőlünk a dec. 17-i Cesar Millan showra kaptak jegyeket - értelemszerűen hamarabb megkapták. Nagyon tetszett nekik, jól választottunk. Herceg Anyukája kapott még egy székre rakható deréktámaszt, Herceg Apukája pedig egy mindenféle felületen megálló telefontartó kis állványt. Herceg unokatestvére egy olajspray-t, Herceg nagynénje pedig "gyömbér mézben"-t, és egy nagyon illatos, szép füzért kapott tőlünk.
Herceg unokatestvére egyébként egy nagyon különleges ajándékot kapott Herceg Apukájától: ő maga sajátkezüleg faragott egy utcatáblát. Egy szép fába véste az utcanevet, teljesen titokban csinálta, senki nem is tudott róla, hogy ő ilyet tud, talán még ő maga sem. Nagyon szép lett, szerintem az idei év karácsonyán ez a legszebb és legértékesebb ajándék mind közül.
Anyukámat pedig karácsonyra megleptük az esküvői fotóalbummal, hogy legyen mit mutogatnia, ha valaki vendégségbe jön hozzánk. A saját fotóalbumunkat még mindig nem válogattuk össze, majd talán az első évfordulónkra összehozzuk.
Volt még finom vacsi, reggeli és ebéd is. A másodnapon elmentünk kirándulni a hutákhoz. Későn indultunk el, ezért alig másfél óránk volt sétálni, ami kevés, de azért jó volt. És különleges! Találkoztunk egy muflonnal. A két mudi próbálta arrébb terelni, de ez egy olyan gyámoltalan jószág volt, hogy a mudik nem is értették, mi történik. Mások szaladni szoktak előlük, ez meg alig lép arrébb. Visszafelé jövet még mindg ott volt. Teljesen abnormális, hogy egy vad így viselkedjen, még hozzá is lehetett érni. Teljesen érthetetlen volt az egész jelenség, állítólag tegnap és tegnapelőtt is ugyanott volt még. Csoda, hogy még él, de amilyen gyámoltalan, egy róka simán elviszi. Úgy sajnálom szegényt, nem is tudom, mi baja lehet.
Aztán visszajöttünk Patakról, karácsony másnapján pedig Hercegéknél jártak vendégek aztán mi mentünk tovább vendégségbe, de ezekről már nem tudok sokat mesélni. Aznap este volt még egy GodDam koncert a Cornerben, és ezzel véget ért a karácsony.
2015. december 23., szerda
Újévi fogadalom, avagy ne hagyjatok ki semmiből
Kedves Jelenlegi Olvasóim, és Mindazok, akik azért fognak idetévedni, mert fb-on is közzé teszem majd a tényállást!
9 nap múlva itt az újév, és én úgy döntöttem, hogy alávetem magam egy társadalmi, szociológiai és pszichológiai kísérletnek, mégpedig, hogy három hónapra kikapcsolom a facebookot. Nincsenek nagy elvárásaim, ez nem egy "challenge", hogy kibírom-e, hanem válaszokat keresek bizonyos kérdésekre. Mindössze annyit szeretnék magamtól, hogy ha a facebookozással töltött idő felszabadul, akkor azt munkaidőben megpróbálom inkább hasznos munkára fordítani, szabadidőmben pedig több olvasásra, edzésre, játékra, és ha végre kedvem támadna, akkor gitározásra, fotózásra, és bármire, amire egyébként lusta vagyok. Egyáltalán nem biztos, hogy ebből bármi meg is valósul, de ez is egy kérdés, amire a választ szeretném megtudni. Ilyen kérdéseim vannak még, ezen kívül:
- Miből maradok ki? Lesznek-e olyan események, amire egyszerűen nem kapok meghívást, nem kapok értesítést, nem szól nekem senki, csak azért, mert kiszakadok a közösségi hálózat egyik kommunikációs csatornájából.
- Lesz-e olyan szervezés, amiben egyszerűen nem tudok részt venni, ha nem vagyok a közösség tagja? Például ha egy meglepetés szülinapi bulit kellene összehozni, esetleg egy osztálytalálkozót (bár az most épp nem akutális), amiben több emberrel egyszerre kell egyeztetni.
- Lesz-e olyan, amiről nem tudok majd információt szerezni? Mióta a facebook ennyire népszerű, sok olyan szolgáltatás van (pl. kávézók, éttermek), ami már nem is készít magának saját honlapot, csak facebookon lehet megnézni őket. Ehhez mindenképpen hozzá kell tennem, hogy ha nyilvánosak az adatok, akkor a google megtalálja és láthatom bejelentkezés nélkül is.
- Értesülök-e az ismerőseim fontosabb élményeiről? Mi például, amikor Herceggel az eljegyzésünket tartottuk, facebookra csak akkor írtuk ki, amikor már a közeli ismerősöket személyesen értesítettük. Ezzel szemben vannak olyan "közeli" barátaim, akikről csak facebookról tudtuk meg, hogy eljegyezték egymást. De még csak nem is személyes üzenetben, hanem a közös hírfolyamból. De hasonlóan fontos esemény alatt értem azt, ha valaki megházasodik, babát vár, új helyen kezd dolgozni, másik városba költözik, kapcsolatba kerül, stb., amit az emberek szívesen megosztanak magukról.
- Eljutnak-e majd hozzám képekben az események? Például látni fogom-e a kicsi Lucát, ahogy épp lebontja a szekrényt, vagy a barátaim világjárását, vagy a szombati buli emlékeit, stb...
- Tudok-e segítséget kérni bizonyos helyzetekben? Gyakran előfordul, hogy fb-on szerveződnek olyan csoportok, amelyek egymás segítésére szolgálnak. Például van egy eltés neptunos fórum, amire lehet, hogy nem lesz szükségem, de az tényleg jól működik. Vagy ha elhagynék valamit, ott van a Pesten Találtam, (rosszabb esetben a Pesten Hallottam), de akár a Used Stuff in BP is jól jöhet egyszer.
- Igaz-e, hogy jó hatással van a kilépés, hogy kevésbé leszünk stresszesek és "szabadabbak" lehetünk? Én nem tartom magam függőnek, és nem érzek feszültséget amiatt, hogy éppen nem lehet megnyitva a fb (például nyaralásoknál kifejezetten örülök, hogy nem nézem), az viszont tény, hogy általában meg van nyitva, az internetezésem első két kattintása a gmail és a fb, ezért nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha nem kattinthatok majd rá.
Természetesen nem válok offline-ná, nem lépek ki a társadalomból. E-mailen és a Gmail chaten továbbra is elérhető leszek bármikor, és persze telefonon is, sőt, még viberem is van. Herceg egyébként marad, és bármily meglepő ebben a világban, mi még kommunikálunk egymással, ezért jó eséllyel rajta kereszül is értesíthető vagyok. Az, hogy eljussanak hozzám például képek, elég sok, fb-ot nem igénylő módon megoldahtó. Természetesen a hírportálokról sem zárom ki magam, a történések továbbra is érdekelnek, és továbbra is mindenről itt fogom a véleményemet kifejteni, épp úgy, ahogy ez előtt is tettem. Hogy valami szórakozás is jusson, a 9gag is követhető marad, csak hogy ne maradjak ki az aktuális mémekből sem.
A kísérlet menetét igyekszem gyakran dokumentálni. Három hónap nem hosszú idő, de remélem elég lesz arra, hogy a kérdésekre választ kapjak. Most úgy gondolom, hogy a kérdésekben sugallt dolgok hiányozni fognak, és érdemes lesz majd újra belépni. Elképzelhető persze az is, hogy olyan nyugodt és kiegyensúlyoztt leszek like-ok és kontentek nélkül, hogy továbbra is messziről elkerülöm majd, állok elébe ennek a verziónak is. Azt mondjuk előre sajnálom, hogy nem láthatom és lájkolhatom majd, ahogy az Anyukám széttrollkodja a fb-ot, hogy helyretegye megtévelyedett ismerőseit, mert azokon igazán jókat szoktam derülni.
Addig is, nagyon boldog, és legfőképpen nyugodt karácsonyt kívánok mindenkinek, és persze boldog új évet. Itt az új évben is találkozunk.

2015. december 21., hétfő
Újabb figyelemelterelő pletykatéma
A magyarországi tévézés színvonalon aluli tevékenység. Ez nem a tévénézés, hanem a tévéműsorok kritikája. Kifejezetten boldoggá tud tenni, ha azon ritka alkalmakkor, amikor tévé közelébe kerülök, olyan műsort találok, ami értéket képvisel. Ami nem seggrázás, mellmutogatás, szex és veszekedés, verekedés, panaszkodás, aljas politizálás, stb. Kellemes szórakozást nyújtani, tanulsággal szolgálni, és pozitív értékeket képviselni nagyon kevés műsor tud.
Ezért vagyok végtelenül szomorú emiatt. Én Jakupcseket egy nagyon művelt és nagyon szimpatikus nőnek ismerem. A Ridikül c. műsorát pedig különösen kedveltem, és szerintem ezzel még rengetegen így vannak. Kevés adást láttam, szerintem egy számjegyűt csak, de az mind igényes és nagyon kedves volt. Valószínűleg valami háttérben húzódó ideológiai ellentétnek eshet most áldozatul, mert épeszű vezető nem lenne olyan igénytelen, hogy egy ilyen igényes műsort dobjon ki. Sajnálom ezt nagyon.

2015. december 18., péntek
Második forduló
Ma visszamentem a fogászatra, és nem voltam hős.
Ez a doktornő nem mond semmit.
Tök szimpatikus amúgy, és meg is bízom benne, biztosan tudja, mit kell csinálnia, és ebben a hitben az is mererősít, hogy szerdán miután a zsibbadás elmúlt, és egész csütörtökön egyáltalán nem fájt a fogam.
De nem mond semmit. Így például azt sem mondta, hogy ma mit fog csinálni, és hogy ez esetleg fájhat. Én arra számítottam, hogy betömi a tátongó űrt. Ehelyett, valami tűszerű izével belenyúlt a fogamba, és fájt, aztán egy másik tűszerű izében még jobban megnyomkodta, az már nagyon fájt, végül annyit mondott, kész vagyunk. Én meg csak néztem, hogy ennyi idő alatt nem lehet betömni, akkor ez most mi volt. De mondom most fáj. Nem baj, majd megnyugszik. Kedden jöjjek vissza. Jó, és mennyi ideig kell majd még vissza-vissza járnom. 2-3 hétig. Remek, de én 2 hétig Miskolcon leszek. Akkor majd a két ünnep között ott is elmegyek egy ilyen jó kis fájdalomkúrára...
Hazajöttem, Herceg itthon volt, bőgtem kicsit, mert nagyon fájt, és mert egy kicsit sem voltam hős. Kb. délután fél 4-kor (vagyis kb. 4 órával a fél perces beavatkozás után tudtam először úgy a fogamra gondolni, hogy nem éreztem benne a fájdalmat.
Amíg itthon voltam, megkértem egy fogorvosnak készülő ismerősömet, hogy az elmondásim alapján rekonstruálja már az esetet, és mesélje már el, hogy mi történt velem, mit csinált az orvos, és miért fájt, ha nincs ott az ideg... Nagyon készségesen felvilágosított a dolgokról, és most már tudom, hogy ez a mai szeánsz addig fog ismétlődni, amíg teljesen behegedik a seb, és panaszmentessé válik a fog. Akkor majd betömik a gyökeret és visszaépítik a koronát, és az majd megint fájni fog, de egyszer csak elmúlik.
Szép kilátások. Mivel jelenleg ki van nyitva a fogam, alig merek enni, igyekszem csak bal oldalon rágni, és nem merek megenni semmit, ami pl. apró morzsákra hullik szét a szájban, így kiesik minden féle keksz és nem teljesen friss kenyér, és minden, ami diós, mákos, túrós, rizses, ami savanyú (narancs, alma), ami túl édes (csoki, cukor a teában), ami esetleg fogba ragadhat (szintén csoki, karmella, lekvár), nem tudok sem enni sem inni hideg dolgokat (joghurt, hűtött víz, hideg paradicsom)...
Utoljára akkor volt ilyen diétás karácsonyom, amikor előtte műtöttek.

2015. december 16., szerda
Fogas
Ez a nap igazán eseménydús és tanulságos volt.
4 napnyi lokalizálhatatan fogfájás után elmentem a fogorvoshoz. Kívülről nem volt nyoma a fogfájásomnak, és miután készítettek panorámaképet, úgy tűnt, belülről sincs. Nagyon szép volt a fogröntgenem, igazán csinos fogsorom van, és a doktornéni is megdícsérte. Aztán egy kis alaposabb szemrevételezés és kocogtatás után abban maradtunk, hogy szerinte a jobb felső 5. fog a gyanús. Azt mondta, fel kellene fúrni.
Kaptam egy érzéstelenítő injekciót. Felálltam az orvosi székből (a folyosóra indultam várakozni), ekkor a doktornő szólt, hogy nyugodtan csukjam be a számat. - Aha, ó, egóálo. - Fordítok: "aha jó, megpróbálom. Kinn várakozott még egy nő, ő kérdezte, hogy be lehet-e menni. Én meg olyan kábán, mint akit leütöttek, válaszoltam, hogy foglamam sincs, de kaptam egy injekciót és kicsit szétestem tőle. Ő ezt készségesen elfogadta.
Kb. egy perc múlva az addig jól tapintható fogaim egy érzéketlen sziklatömbbé váltak. A szám is zsibbadt és én egészen mókásnak találtam a helyzetet. Egészen addig, amíg el nem kezdtem érezni egy enyhe remegést, a vállaim elgyengülését, és azt, hogy ebből ájulás lesz, és szerencsére volt annyi eszem és tudatom, hogy bekopogjak, és szóljak. Kb. sápadtabb voltam, mint egy hóember, gyorsan be is fektettek a másik, éppen üres rendelő székébe. Baromi jók ezek a fogorvosi székek, hogy minden irányban állíthatók, amint ledöltem, rögtön jöbban éreztem magam. Itt kipihentem magam, amíg egy másik beteggel beszéltek. Fogalmam sincs, hogy mi okozhatta ezt, vérvételnél is mindig félek az ájulástól, de most pont nem volt bennem ilyen jellegű félelem...
Na a lényeg, hogy hála az érzéstelenítésnek, a fúrásból tényleg semmiféle fájdalmat nem éreztem. Talán még 5 perc sem volt az egész, amíg a doktornő kivette a fogamból az ideget.
most az 5. fogam egyik oldala hiányzik, pénteken kell majd visszamennem, akkor már nem kapok szurit.
Azt mondta a doktornő, hogy kb. 2 órán át tart a fájsalomcsillapító hatása. Hazajöttem, elmeséltem a történtetket Hercegnek, felhívtam az Anyukámat, szerintem büszke rám, amiért ilyen hősiesen vállaltam a fogorvoshoz menést. Végül szóltam a főnökömnek, hogy kicsit kipihenném ezt a zsibbadást, de majd délután bemegyek.
Aztán lefeküdtem aludni. Volt ez olyan fél 2-kor, vagyis kb. 2 és fél órával az injekció beadása után. Ekkor már kezdtem érezni a fogaimat, és örültem, hogy fájdalmat viszont továbbra sem érzek. Mikor felébredtem, már teljesen visszatért belém az érzékelés, a zsibbadás elmúlt, csak egy valami nem stimmelt: a szám felső részének jobb oldala béna maradt. Próbáltam mindenféle módon artikulálni, grimaszolni, csak nem működött. Igyekeztem lelkileg nem azonnal összetörni a gondolattól, hogy képes voltam lebénulni egy nyamvadt érzéstelenítőtől, ezért összeszedtem magam, és bementem dolgozni. Közben találkoztam Herceggel, aki mondta, hogy biztosan el fog múlni, másnapig türelmesnek kell lenni. Aztán a főnököm is nyugatott, hogy el fog múlni, mert először az érző idegek regenerálódnak, és a mozgatók csak később. Úgy tűnik, csak dolgoznom kellett, mert kb. 1 óra múlva már éreztem, hogy újra működik az arcom. Mostanra már tökéletesen helyrejöttem.
Ami pedig a fogamat illeti, az a tartós, néha kóborló, néha több fogra is kiterjedő fájdalom úgy érzem, megszűnt. Ahol most egy nagylyuk furat tátong, ott érzek némi fájdalmat, és bizonyos esetekben élesen belehasít, de azt remélem, hogy ha a lyukat furatot betömik (vagy nem tudom mi történik majd) akkor megszűnik taljesen.
Ma rá kellett jönnöm arra, hogy a fogászat az orvoslásnak, az orvosbiológiának az a része, amihez végképp nem értek. Mármint nyilván tudom, hogy épül fel a fog, de hogy milyen bajai lehetnek és mire mi a megoldás, és hogy az ideget csak így ki lehet venni, hát ezt nem tudtam...
Ezen kívül tanultam valamit az érzékelésről. Egy tárgyról egy egyszerű érintéssel rengeteg dolgot kideríthetünk (hideg/meleg, nedves/száraz, érdes/sima, még az anyagáról is mondhatunk valamit), de engem az érdekelt, hogy amikor saját testünkhöz érünk akkor melyik rész érez. Nyilván mindkettő, inkább az az érdekes, hogy melyik rész mit mond el az agynak. Próbáljátok ki, hogy a nyelvetekkel megpiszkáljátok a fogaitokat. Érzitek az alakot, a mélyedéseket, a peremeket... Én azt gondoltam, hogy az érzéstelenítéstől hiába nem érzem a fogaimat, a nyelvvel ugyanúgy letapogathatóak, de nem. A nem érzéstelenített bal oldalt ugyanúgy érzékeltem, mint bármikr máskor, tehát nem a nyelvem volt a hibás abban, hogy a jobb oldalon sziklatömböt talált. Szóval nem a nyelv érzi a fogat, hanem a fog érzi a nyelvet. Ez biztos senkit nem érdekel, de nekem nagyon érdekes. Ez van, ha az ember egy kicsit biológus.
A másik mai tanulság pedig, ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem is gondolnánk, milyen apró izomcsoportoknak milyen óriási szerepe van a mindennapi életünkben, és hogy azok hiánya milyen óriási veszteség. És ha ez így van ezekkel az apróságokkal, mit élhet át az, akinek egy egész testrésze, karja, lába, arca lebénul. Persze minden helyzethez lehet adaptálódni, és már én is azt terveztem, hogyan kellene egy vállvonással elfogadni, de közben tényleg nagyon megijedtem, nekem ez a másfél-2 órán át tartó trauma is sok volt. Nagyon vigyázzatok magatokra.
4 napnyi lokalizálhatatan fogfájás után elmentem a fogorvoshoz. Kívülről nem volt nyoma a fogfájásomnak, és miután készítettek panorámaképet, úgy tűnt, belülről sincs. Nagyon szép volt a fogröntgenem, igazán csinos fogsorom van, és a doktornéni is megdícsérte. Aztán egy kis alaposabb szemrevételezés és kocogtatás után abban maradtunk, hogy szerinte a jobb felső 5. fog a gyanús. Azt mondta, fel kellene fúrni.
Kaptam egy érzéstelenítő injekciót. Felálltam az orvosi székből (a folyosóra indultam várakozni), ekkor a doktornő szólt, hogy nyugodtan csukjam be a számat. - Aha, ó, egóálo. - Fordítok: "aha jó, megpróbálom. Kinn várakozott még egy nő, ő kérdezte, hogy be lehet-e menni. Én meg olyan kábán, mint akit leütöttek, válaszoltam, hogy foglamam sincs, de kaptam egy injekciót és kicsit szétestem tőle. Ő ezt készségesen elfogadta.
Kb. egy perc múlva az addig jól tapintható fogaim egy érzéketlen sziklatömbbé váltak. A szám is zsibbadt és én egészen mókásnak találtam a helyzetet. Egészen addig, amíg el nem kezdtem érezni egy enyhe remegést, a vállaim elgyengülését, és azt, hogy ebből ájulás lesz, és szerencsére volt annyi eszem és tudatom, hogy bekopogjak, és szóljak. Kb. sápadtabb voltam, mint egy hóember, gyorsan be is fektettek a másik, éppen üres rendelő székébe. Baromi jók ezek a fogorvosi székek, hogy minden irányban állíthatók, amint ledöltem, rögtön jöbban éreztem magam. Itt kipihentem magam, amíg egy másik beteggel beszéltek. Fogalmam sincs, hogy mi okozhatta ezt, vérvételnél is mindig félek az ájulástól, de most pont nem volt bennem ilyen jellegű félelem...
Na a lényeg, hogy hála az érzéstelenítésnek, a fúrásból tényleg semmiféle fájdalmat nem éreztem. Talán még 5 perc sem volt az egész, amíg a doktornő kivette a fogamból az ideget.
most az 5. fogam egyik oldala hiányzik, pénteken kell majd visszamennem, akkor már nem kapok szurit.
Azt mondta a doktornő, hogy kb. 2 órán át tart a fájsalomcsillapító hatása. Hazajöttem, elmeséltem a történtetket Hercegnek, felhívtam az Anyukámat, szerintem büszke rám, amiért ilyen hősiesen vállaltam a fogorvoshoz menést. Végül szóltam a főnökömnek, hogy kicsit kipihenném ezt a zsibbadást, de majd délután bemegyek.
Aztán lefeküdtem aludni. Volt ez olyan fél 2-kor, vagyis kb. 2 és fél órával az injekció beadása után. Ekkor már kezdtem érezni a fogaimat, és örültem, hogy fájdalmat viszont továbbra sem érzek. Mikor felébredtem, már teljesen visszatért belém az érzékelés, a zsibbadás elmúlt, csak egy valami nem stimmelt: a szám felső részének jobb oldala béna maradt. Próbáltam mindenféle módon artikulálni, grimaszolni, csak nem működött. Igyekeztem lelkileg nem azonnal összetörni a gondolattól, hogy képes voltam lebénulni egy nyamvadt érzéstelenítőtől, ezért összeszedtem magam, és bementem dolgozni. Közben találkoztam Herceggel, aki mondta, hogy biztosan el fog múlni, másnapig türelmesnek kell lenni. Aztán a főnököm is nyugatott, hogy el fog múlni, mert először az érző idegek regenerálódnak, és a mozgatók csak később. Úgy tűnik, csak dolgoznom kellett, mert kb. 1 óra múlva már éreztem, hogy újra működik az arcom. Mostanra már tökéletesen helyrejöttem.
Ami pedig a fogamat illeti, az a tartós, néha kóborló, néha több fogra is kiterjedő fájdalom úgy érzem, megszűnt. Ahol most egy nagy
Ma rá kellett jönnöm arra, hogy a fogászat az orvoslásnak, az orvosbiológiának az a része, amihez végképp nem értek. Mármint nyilván tudom, hogy épül fel a fog, de hogy milyen bajai lehetnek és mire mi a megoldás, és hogy az ideget csak így ki lehet venni, hát ezt nem tudtam...
Ezen kívül tanultam valamit az érzékelésről. Egy tárgyról egy egyszerű érintéssel rengeteg dolgot kideríthetünk (hideg/meleg, nedves/száraz, érdes/sima, még az anyagáról is mondhatunk valamit), de engem az érdekelt, hogy amikor saját testünkhöz érünk akkor melyik rész érez. Nyilván mindkettő, inkább az az érdekes, hogy melyik rész mit mond el az agynak. Próbáljátok ki, hogy a nyelvetekkel megpiszkáljátok a fogaitokat. Érzitek az alakot, a mélyedéseket, a peremeket... Én azt gondoltam, hogy az érzéstelenítéstől hiába nem érzem a fogaimat, a nyelvvel ugyanúgy letapogathatóak, de nem. A nem érzéstelenített bal oldalt ugyanúgy érzékeltem, mint bármikr máskor, tehát nem a nyelvem volt a hibás abban, hogy a jobb oldalon sziklatömböt talált. Szóval nem a nyelv érzi a fogat, hanem a fog érzi a nyelvet. Ez biztos senkit nem érdekel, de nekem nagyon érdekes. Ez van, ha az ember egy kicsit biológus.
A másik mai tanulság pedig, ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem is gondolnánk, milyen apró izomcsoportoknak milyen óriási szerepe van a mindennapi életünkben, és hogy azok hiánya milyen óriási veszteség. És ha ez így van ezekkel az apróságokkal, mit élhet át az, akinek egy egész testrésze, karja, lába, arca lebénul. Persze minden helyzethez lehet adaptálódni, és már én is azt terveztem, hogyan kellene egy vállvonással elfogadni, de közben tényleg nagyon megijedtem, nekem ez a másfél-2 órán át tartó trauma is sok volt. Nagyon vigyázzatok magatokra.
2015. december 14., hétfő
Mi a baj az unokákkal
Nem tudom megállni, hogy ne mondjak véleményt ezzel a hírrel kapcsolatban:
– mondta tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-kongresszuson. Kövér unokaszülős beszéde elég sok nőt kiakasztott, úgyhogy el is indult már egy akció, aminek keretében negatív terhességi teszteket gyűjtenek neki.
Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legnagyobb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk
– mondta tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-kongresszuson. Kövér unokaszülős beszéde elég sok nőt kiakasztott, úgyhogy el is indult már egy akció, aminek keretében negatív terhességi teszteket gyűjtenek neki.
Mindenki ki van akadva, hogy ez mekkora egy paraszt kijelentés volt, láttam olyan képet, hogy egy nő felírta a hasára: "kormányváltásig nem szülök"...
Én nem értem, mi ezzel a baj, tényleg nem. Kezdjük talán ott, hogy nem írják le az eredeti szöveget, nem derül ki, milyen kontextusban mondta ezt. Így tehát én azt mondom, hogy itt nincs szó arról, hogy egy nő nem dolgozhat, nem nem csinálhat karriert, nem kaphat vezető szerepet, hogy nincs egyenlő joga. Nem utolsó sorban pedig azt sem mondja, hogy most azonnal minden nő pottyantson ki magadból egy gyereket. Kb. fél órájapróbálom megírni, hogy szerintem ez a mondat mit jelent, de sehogy sem tudom pontosan megfogalmazni. Annyit mond, hogy lehet karriert építeni, csak ne felejtsük el, hogy a gyermekvállalás és az anyaság egy nő számára "az önmegvalósítás legnagyobb minősége", és erről nem szabad lemondani. A mostani trendek szerint az első gyermeket a nők egyre később vállalják, sokan lépnek túl a 30-on már ekkorra. Ennek persze sok oka lehet, de minden nőnek saját döntésének kell lennie, és ha valaki a karrierépítésnek szenteli a 20-as 30-as éveit, az alapvetően nem baj, csak a karrier koronája legyen a család. Ennek a témának egyébként olyan rengeteg vonatkozása van, annyi pro és kontra érvet fel lehet hozni, gazdasági, egészségügyi, pszichológiai, szociológiai és minden egyéb, hogy igazán fölösleges egy ilyen béna kis blogon bővebben tárgyalni, de a lényeg, amit szerettem volna mondani, hogy nem értem, mi ez a nagy felháborodás, nem nem tudom ezt a mondatot úgy érteni, ahogy a tiltakozók.
2015. december 9., szerda
mém
Do you have a good relationship with your parents?
Az egyikükkel igen, másikukkal még nem volt alkalmam kapcsolatot kiépíteni.
Who did you last say “I love you” to?
Hercegnek, mily meglepő.
Do you regret anything?Egy kicsit bánom, hogy ilyen rengeteg csokit eszek mostanában, de úgy tűnik, nem eléggé.
Are you insecure?
Általában nem. Bár erről lehet Hercegnek más lenne a véleménye.
What is your relationship status?
Házas. Pedig nem is vagyok csiga!
How do you want to die?
Pardon, inkább még nem szeretnék, köszönöm.
What did you last eat?
Csokit, mint már említettem...

Played any sports?
Régen nem kifejezetten, de mostanában kettlebelleket, tárcsákat és egyéb súlyokat emelgetek, meg fitnesz órára is járok, meg néha jégkorizni is megyek, pont mint ahogy az előző poszban,.
Do you bite your nails?
Nem szokásom.
When was your last physical fight?
hm... ezt igazán nem tudom. talán középiskolában?
Do you like someone?
many
Have you ever stayed up 48 hours?
neeeeem, még 24-et se nagyon bírok ki egyben. néha még másfelet is alig.
Do you hate anyone at the moment?
Igen, van ilyen.
Have any pets?kicsiTeknős Miskolcon, és remélem kb. másfél év múlva már velünk lakik majd
How exactly are you feeling at the moment?
Túlságosan is tele vagyok csokival, valamint fáradt vagyok, és örülök, mert Herceg hívott, hogy mindjárt hazaér.
Are you scared of spiders?
HÁHÁ! NNNEM!
Would you go back in time if you were given the chance?
nagyon szívesen lennék újra 6 éves elsős, de ennek az időutazós dolognak én nem látom sok értelmét

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)