Tiramisu

- Tudod mi vagy? - kérdeztem Herceget, ahogy nekiláttunk egy hatalmas doboz tiramisunak. Nem vártam választ, inkább csak egy "na mi?"-t.
- HabzsolHáp! - mondta, s közben egy egész piskótát tolt be az az arcába. Látta rajtam, hogy nem erre gondoltam, pedig igazán jó válasz volt. - Na mi?
- DézsmaPocok! - elmosolyodott. - És ebben tudod, mi a legjobb? - kérdeztem, és még egy kanálnyi elfogyott a dobozból.
- Hogy te is!
Éppen erre gondoltam.

Remek dolgok

Csupa csupa remek dolog történik mostanában. Például fény derült egy eddig rejtett tehetségünkre. Ügyesen haladunk az esküvői ügyek intézésével is. Igazából nem nagyon tudom hová tenni azt a jelenséget, hogy a  meghivottaink kb harmada teljesen meglepődik a meghívó láttán, és tényleg úgy reagálnak, mintha az elmúlt egy évben (amióta az esküvőről már tényszerűen lehet beszélni) soha eszükbe sem jutott, hogy ők is ott lehetnének. Ettől mondjuk lehet, hogy még nagyobb az örömük, ami pedig az én boldogságszintemet is egyre magasabbra tornázza.

Szerintem nem meséltem még arról, hogy több változat is felmerült az esküvő lebonyolítására. Az egyik az volt, hogy kisebb létszámú, családi körben ünneplünk. Ez azt jelentette volna, hogy Herceg hoz 25 embert, akik közül én ismerek 10-et, én meg elviszem az Anyukámat. Na ekkor jelentettem ki,hogy én a barátaim nélkül nem vagyok hajlandó ilyen buliba menni. Aztán elkezdtük összeírni, hogy kinek tudnánk örülni. Összeírtunk vagy 200 embert. Oké, de ezt nem tudjuk kifizetni. És így lett a végleges forma, ez a 2 részre bontott változat. Így lehetőségünk van meghívni azokat is, akik számunkra nagyon kedvesek, de csak ritkán beszélünk vagy találkozunk velük. És íme, itt a remek alkalom a találkozásra! Ezért is tartjuk majd az állófogadást, hogy azokkal is tudjunk pár percet beszélgetni, akik már a lagziba nem jönnek velünk tovább. Szerintem az olyan személytelen, amikor valaki eljön az esküvőre, meghallgatja az igeneket, beáll a hosszú sorba, ad két puszit a párnak, és már megy is isten hírével, mert ő csak eddig volt hivatalos. Nekem viszont ennél fontosabbak ezek a kapcsolatok, akik szerepeltek/szerepelnek az életemben, és akikre szívesen gondolok. Hogyha a barataim nélkül kellene életem egyik legfontosabb eseményén részt vennem, akkor ezt az egészet szomorúan élném meg. Nekem  a bolgogság valahogy mindig valamilyen szociális élmény; ahhoz, hogy valaminek igazán örülhessek, meg kell osztanom a barátaimmal. Minden kapcsolat fontos, minden párbeszéd fontos, minden mosoly fontos.

A szentimentális kis kitérő után még szeretném elmesélni, hogy végre gyűrű-ügyben is sikerült intézkedni, lett cipőm a menyecsketánchoz, és Hercegnek is lett végre fehér inge. Az öltönye már megvan, azt még én sem láttam, de ebben az ingben olyan csinos, hogy már ott a boltban igent mondtam volna.

A munkahelyen is tök jól érzem magam, pénteken volt egy feladatom, amiben teljesen elakadtam, és már mindkét fiú is a megoldáson gondolkozott, aztán még egy bő fél órás közgyűlést tartottunk a két megoldás eltérő viselkedéséről, mire minden úgy történt, ahogy az megfelelő. Az ilyenek azért jók, mert mindhárman tanulunk belőle. Az meg tök jó érzésvolt, amikor egy másik kérdésben én tudtam újat mondani nekik. Szóval hiába én vagyok itt a kezdő, mégsem érzem olyan hülyének meg kicsinek magam, mert a srácok nagyon segítőkészek, és tök szívesen tanulom ezeket a dolgokat. Jó helyem lesz itt. Ó, és a főnökömnek 151-es impaktfaktora van, az egyik elsőszerzős cikkére laza 690 hivatkozás van. Még az egyik munkatársamnak is (aki korábbanorvosi phd-s volt) van közel 30 impaktja, egy másiknak a cikkére meg egy csomóan hivatkoznak.  Elképzelhetitek, ilyen emberek mellett milyen picinek érzem magam.

És még valami, az 50 könyv kihívásról. Kicsit késésben vagyok, azt hiszem, eddig ezek vannak meg:
Terry Pratchett: A mágia színe, Egyenjogú rítusok, Vészbanyák, Vége a mesének.
Lázár Ervin: Buddha szomorú.

A következő Leslie L. Lawrence - A jégbe fagyott sárkány kolostora lesz.

41852498

Nem, nem és nem. Akármennyire tiltakozik ellene a testem kb. 70%-át kitevő víz minden molekulájának minden DNS-darabkája, egyszerűen nem tudok elmenni e mellett a....

Hagyjuk a fszba az összes iskolát, tudományt, vallást, az ókori görögöket...

Fúwazzeg.

Na. Megpróbálom összeszedni magam.

Éppen ma gondoltam arra, hogy olyan rengeteg programom van minden nap, hogy kb. heti egy posztot fogok tudni kipréselni magamból, és akkora már biztos el fogom felejteni a hét legjobb eseményeit. Erre szembejön ez a ... ez, és úgy döntök inkább, hogy könyörtelenül harcolni fogok az igazságért, és tele fogom spammelni az internetet a napi boldogsággal.

Vannak dolgok, amiket az ember egyszerűen nem képes felfogni. Például nagyon sokan egyszerűen nem tudnak felfogni, elképzelni, megérteni olyan dolgokat, amik a szem felbontási határánál kisebbek. Tényeg nem tudják elképzelni a molekulák, az atomok, a kvarkok létezését és akkor a téridő szövetéről már inkább ne is tegyünk említést. Vannak akik nem tudják felfogni a számítógépen, interneten, adatbázisokban elérhető adatok elképesztő mennyiségét és információtartalmát. Rengeteg dolgot fel lehetne sorolni, én magam is sokszor "elakadok a képzelésben", de egy dolog van, amin azon túl, hogy nem tudom megérteni, egyszerűen nem is tudom túltenni magam rajta. Ez pedig a lenyűgöző emberi butaság. Ostobaság. Hiszékenység.

Nem tudom megérteni azt, hogy az ember reggel felkel, munkába megy, boltba megy, hazamegy, főz, köszön a hazaérő családtagoknak, bekapcsolja a tévét, megeszi a vacsoráját, lefekszik aludni, és egyszerűen nem képes észrevenni a körülötte történő pozitív dolgokat. Gyűlölöm az emberekben azt, hogy sokkal többre tartják az önmaguk sajnáltatását és a panaszkodást az önmaguk boldoggá tételénél. Hogy annak nem bírnak örülni, ha reggel arra ébredhetnek, hogy süt a nap, hogy amíg megy a buszhoz, madarak csiripelnek bele az üres fejébe, hogy a boltban akciósan kapott egy terméket, hogy az egyik munkatársával jót beszélgetett az ebédnél, hogy finom lett a vacsora, vagy hogy a gyereke jó jegyet hozott haza az iskolából. Aztán persze amikor azt mondják, hogy írd fel ezt a számot a csuklódra, és figyeld meg, hogy jó dolgok fognak történni, akkor hirtelen süt a nap, csipognak a madarak, minden akciós, a munkatársával jót nevettek, mindenki repetázott a vacsorából, és még a gyerek is jobban tanul, mint tegnap. "éééédesfaszom '-.- " ........

Szóval arra gondoltam, felveszem a harcot és telespammelem boldogsággal az internetet. Ha nem is sikerül minden nap megírnom, valahogy akkor is feljegyzetelem magamnak a pozitív eseményeket, és nem is aprózom el, hanem rögtön kap egy saját blogot a dolog. Ez lesz az első bejegyzés, aztán majd megírom a mostani eseményeket. Igyekszem azért nem redundánsnak lenni. Az új blogon inkább csak vázlatot írok, hogy mindenkinek megmutathassam, mik azok a dolgok, amiknek lehet örülni. És kell is.

Az új blog itt érhető el: http://napsutesremosolygok.blogspot.hu/
Béke.

Heti

Ideje megint írnom valamit, mert hét közben valahogy sosem sikerül. Nem mintha túl sok dolog történt volna mostanában.
Még mindig nem azt csinálom a munkahelyen, amit ténylegesen fogok, de azért már közelítek hozzá. Megkaptam a diplomámról szóló igazolást, és olyan jó érzés volt olvasni rajta, hogy "az oklevél minősítése kiváló".

Elfelejtettem említeni korábban, pedig már két hete is van annak, hogy Hercegtől diplomaajándék címen kaptam egy pendriveot. Nem tudom, ki fogom-e valaha használni mind a 16 GB-ját, mert bármilyen elképzelhetetlennek tűnik ez 2015-ben, de a helyzet az, hogy én az elmúlt, egyetemen eltöltött 5 és fél évet egy 128 MB-os, mégegyszer mondom, 128 _megás_ pendrájvval vészeltem át...

A hét újdonsága, hogy úgy tűnik, megtaláltuk a lakást, ahová átköltözünk. Olyan sokat kerestünk és válogattunk, hogy kikötöttünk annál, amelyik legelőször szembe jött. Másfél szobás, óóóóóriási erkéllyel, olyan grillpartikat fogunk tartani, hogy ihaj. Ja, és itt van ebben a házban. Szóval jó messzire megyünk, az elsőről a hatodikra. Már rendezkednénk nagyon, de valószínűleg csak március első hetében fogunk tudni költözni.

Ennyi.

Első hét diploma nélkül

Túl vagyok az első munkahéten.
Ismerkedem a Perlel, a jövő héten elvileg már valami komolyab feladatot is kapok.
Kaptam némi adminisztrációs feladatot is: én intézem a csoportnak az Erzsébet utalványokat.

Továbbá megtudtam, hogy nálunk nincsen keresztféléves diplomaosztó. Kb. két hét múlva lesz kész a diplomám, akkor bemegyek érte a TO-ra. Ha lehet olyat, hogy a nyári diplomaosztóra visszaadom a diplomámat, csak azért, hogy másodszorra is megkapjam, akkor örömmel átveszem ünnepélyes keretek között is. Ha viszont nem lehet, akkor úgy lesz két oklevelem, hogy egyszer sem volt diplomaosztóm. Ez meglehetősen elszomorít, mert csak azért vennék részt ebben a sok macerában, hogy az Anyukámnak megadhassam ezt az élményt. Tudom, hogy vágyik rá, mert nagyon szomorú volt, amikor kijelentettem, hogy a bsc-s dipomámat nem vagyok hajlandó átvenni, és egyébként azt nem is bántam meg. Most viszont örömmel venném át, erre kiderül, hogy ilyenkor nem lehet...

Esküvő ügyben újra haladtunk egy picit a meghívókkal, és végre úgy tűnik, a nászutat is sikerült kiválasztanunk.

Új első nap

Az első legfontosabb dolog, amire az új munkámhoz szükségem van az az, hogy megtanuljak Perl-ben programozni. Ehhez tárgyi feltételek is szükségesek, leginkább egy számítógép. Pardon, egy jól működő számítógép. Na ez utóbbi körül forgott ez a mai nap. Délután 2-kor átmentünk az MTA-ra elhozni két gépet, majd a következő kb. 4 órát azzal töltöttük, hogy hogyan tegyük működőképessé a két gépet, hogy a linux ne fagyjon szarrá percenként. Az akadozó frissítésekkel együtt kb. 1 órát tököltünk, mire kiderült, hogy a két gép ugyanazon az IP-címen próbál kommunikálni a NAS-sal*. Aztán azt hittük, hogy hopp, minden megoldódott, de azért az én gépemnél úgy döntöttünk, jobb ha legyaluljuk amit az imént felraktunk és újrarakjuk, mert a grafikus felület nem akart megjelenni. Utóbb kiderült, lehet egy kattintás megoldotta volna a dolgot, de fene bánja, este negyed 7-re már működött a gép!
A napom egy másik jelentős része azzal telt, hogy kitöltöttem 3 példányban a munkaszerződésemet.
A csapat egyébként nagyon jónak tűnik, mindenki jófej, mindenki segítőkész, jó lesz itt dolgozni.

*Ma tanultam hallottam egy csomó új informatikai kifejezést, amihez igen hamar hozzá kell majd szoknom. 

Így eltem túl az egyetemet

Túl vagyok rajta. Az órákon, a szakdogán, a védésen, a záróvizsgán, és az egész egyetemen is. Utóbbi lepett meg legjobban, nem is számítottam erre. Az egyetem búcsúzóul megsimogatta a buksimat, azt mondta, "ügyes voltal!", és elengedte a kezem. Én azt hittem olyan messze szaladok majd tőle, amilyen messze csak lehet. Most meg ott állok eltávolodva, és azon hüppögök, hogy szerettem egyetemistának lenni. Aztán arra gondolok, milyen vicces az élet: hétfőn ugyanoda fogok menni, mint ahol az egyetem első három évét töltöttem, a Déli épületbe, ahová "északis" biofizikusként olyan belépni, mint elsőéves egyetemistaként visszamenni a Hermanba. Igen, munkát kaptam. Pénteken még diplomás munkanélküli vagyok, hétfőn pedig már független, önálló, szakmában dolgozó ember. Az Anyukám pedig büszke rám. És a család is. A barátaim. És talán még mások is.

Nagyon rosszul viseltem ezt az utolsó hajtást. 3 hetem volt készülni az államvizsgára. Ez először igazán jól hangzott, de a 2. hét végére elfáradtam. Írtam is arról, milyen sok stressz ér egyszerre, ezért az utolsó 4-5 napban már megpróbáltam minden egyéb teendőt kizárni, és csak ebbe az egybe beleőrülni. Minden nap folyamatos gyomorszorító érzés, egyik reggel alig bírtam felkelni, úgy szédültem, egy másik este meg az egyik fülem teljesen betompult. Ez a hajtás valójában már akkor elkezdődött, amikor már tenylegesen elkezdtem a szakdolgozat szövegbe rendezését. Szerencsére karácsonykor tudtam egy kicsit szusszanni, az újévben az utolsó vizsgám nagyon jól sikerült, ezek azért sokat segítettek.

Miért volt ez a nagy hűhó mégis? Két dolog miatt leginkább. Az egyik a bsc végzésem, a másik pedig a tudásmennyiség.
Kb. 300-an kezdtük el a bisz szakot anno. Közülük három évvel később 12 ember mondhatta el magáról, hogy időben végzett az egyetemen. Én köztük voltam. Óriási büszkeség volt ez nekem. Aztán jött a szakdogaleadás, amikor kihúzták a lábam alól a talajt. Jött a védés, ahol nem győztem befogadni azt a rengeteg ingert, ami mind arról szólt, hogy mennyire bődületesen szar az, amit eddig csináltam és amit itt bemutattam. Aztán jött a záróvizsga, ami tartogatott érdekes dolgokat, de úgy tűnt, ez legalább úgy sikerül,ahogy annak kell. Amikor szeptemberben átvettem a diplomámat, ott tudtam meg, hogy belém rúgtak még egy nagyot. A mai napig nem hevertem ki ezt az élményt. Még most is csak bőgni tudok rajta, ahogy felidézem. Egy dologban viszont ezzel megerősítést kaptam: onnantól kezdve nem hezitáltam azon, hogy talán mégis biosz msc-re kellett volna mennem.
Most mártalán megértitek: a legnagyobb félelmem az volt, hogy ez megismétlődhet. Rettegtem az újabb megaláztatástól, és nem is az esemény miatt volt a srtressz, sokkal inkább a "végre túl vagyok rajta, megvan és most már nem számít semmi" érzést vártam. És nagyon sokat kellett rá várni.

A másik stresszfaktor az volt, hogy a tételek nem az elmúlt két (és fél) év biofizikus tananyagát, hanem az elmúlt 5 (és fél) év összes információját hordozták. Újra kellett tanulnom egy csomó bioszos, rég elfelejtett dolgot, amit egyébként nem bántam, mert nagyon szerettem azt tanulni mindig. Tartottam attól, hogy nagyon fizikusra fogják venni a vizsgáztatók a tételeket, de legnagyobb szerencsémre ebben is csalódnom kellett.

A védés egyébként elég érdekes volt, nem volt bírálat, nem voltak előre megírt kérdések, spontán ment az egész. Szerintem a jegyet a témavezetői értékelés alapján adták, és nagyon erős a gyanúm, hogy egyébként senki, de tényleg senki nem olvasta el a szépen bekötött szakdogámat.

Egyszóval, vagy inkább kettővel, büszkeség és boldogság. Ezt érzem most. Az iskolásoknak gyakran szokták mondani, hogy nem az iskolának, nem a tanároknak tanulsz, hanem magadnak. Van benne igazság, mert a tudás a tiéd. Csakhogy más emberek ítélik meg azt a tudást, amit magadra veszel, és akárki akármit mond, nekem nem az a legnagyobb ösztönző erő, hogy magamnak megjegyzek dolgokat, hanem hogy mások szemében én érek valamit, és ezt kifejezésre juttatják. Akkor is ha ez egy jegy egy vacak papírlapon, ha egy semmitmondó (ámde nekem igen sokat jelentő) lájk a fb-on, egy tábla csoki egy barátnőtől, egy büszkeséget sugárzó mosoly egy családtagtól, vagy bármi, ami azt mondja, jól van fiam, ügyes vagy, így kell ezt csinálni, büszke vagyok rád.

Én pedig nem tudok mást tenni, csak megveregetem a vállamat és azt mondom magamnak, a legjobb döntés volt irányt váltani.

Macskamód

Macska lapul mögötte. Hosszú ideig néz mereven, gondosan felkészül az ugrásra.

Mindjárt ugrik.

Feszülten figyel.

Most!

Nem hibázott; erősen kapaszkodik. Megkeresi a legkényelmesebb pozíciót gazdája vállán. Gyengéden mar karmaival a puha vállba, mely pihenőhelyet nyújt néhány órára. Elhelyezkedik, ráneházkedik a vállra, nehogy észrevétlen maradjon. Elszenderedik.

Egy hét van hátra a záróvizsgáig. A fáradtság és a pánikhangulat macskamód pihen a vállamon. Minden percben érzem. Nem merem felébreszteni.

Rengetegség

Az elmúlt napokban csomó jó dolog történt. A legnagyobb örömhír, hogy megvan a menyasszonyi ruhám! Vagyis még nincs, mert direkt nekem varrják, és ez sokáig tart. Beszéltem egy dekorossal, kiderült, hogy sokkal több virág-tétel van a listában, mint számoltam, ami mondjuk anyagilag nem túl jó hír. Viszont most már jobban el tudom képzelni, hogy milyen lesz a csokrom. Fodrászom is lett már, ő majd valamelyik februári szombaton készít nekem egy próbafrizurát. Remélem olyan lesz, és én úgy fogok kinézni vele, amilyennek szeretném.

Aztán meg itt van a munka is. Még mindig az a legégetőbb problémám, hogy túl kéne élni a záróvizsgát, de már tele vagyok munkaügyi intézendő dolgokkal. Holnap átveszem a belépőkártyámat (végre ilyenem is lesz, yey!), aztán részt veszek az alakuló ülésen. Tegnap küldtek nekem egy papírt, amivel majd kapok hivatalos eltés munkahelyi e-mailcímet. Ma pedig kaptam egy e-mailt, ami a 2015-ös mindenféle adóügyi nyilatkozatokat tartalmazza. Ezt a levelet szerintem minden egyetemi dolgozó megkapja, és amikor észrevettem, hogy abban a több százas címlistában milyen nagy nevekkel kerültem egy kupacba... hűűha!

Ami a záróvizsgát illeti... elfáradtam. Még egy teljes hetem van rá készülni, de már nem tudok odafigyelni rá. Komolyan néha csak szalad a szemem a szövegen, de az agyamig már nem jut el belőle semmi. Néha meg azt érzem, hogy amit ismétlésképpen elolvasok, azzal nem frissítem, hanem éppen hogy törlöm az összes addigi információt. Máskor meg egészen letaglóz, amikor olyan információt olvasok, ami teljesen újnak hat, vagy teljesen máshogy gondoltam volna, és eszembe jut hogy basszus, ez tényleg így volt. Hogy a csudába tudtam ennyit felejteni? Bár már elfelejthetném az egészet.

A dolgokat csak tetézi, hogy el kell költöznünk. Nem lenne ezzel semmi baj, ha nem épp a záróvizsga-munkakezdés-sokesküvősintéznivaló hármas mellett kellene ezzel is foglalkozni. Budapesten az albérletkeresés szörnyű dolog. Olyan nagy a kereslet és olyan kicsi a kínálat, hogy itt nem lehet sok lakást megnézni, gondolkozni, újramegnézni és megállapodni. Nem, itt csak a 3-4 napnál nem régebbi hirdetéseket éri meg felhívni, de már azoknál sincs rá semmi garancia, hogy még nem vették ki a lakást. És ha szerencséd van, és azt mondják, mehetsz megnézni, nem 2-3 nap múlva, meg nem munkaidő után, hanem már holnap reggel menni kell, mert ha három órával később mész, máris lecsapták a kezedről. Itt nincs idő átgondolni a dolgokat, és ez nekem nagyon nagy stresszt jelent.

Ha pedig még mindez nem lenne elég, tele vagyunk kiosztatlan meghívókkal is. Azt terveztük, hogy karácsonytól kezdjük osztani, és január végére mindenkihez eljut. Aha, jövő hét vasárnap már február 1., és mi még a meghívóinknak több mint a felét nem adtuk át. Szóval senki ne aggódjon, aki még nem kapott meghívót, pedig számított rá, mert valószínűleg fog kapni. Majd...

Ó igen, és az 50 könyv hihívással kapcsolatban, a Mágia színe megvolt, most "trilógia" kategóriában olvasom ugyanennek a sorozatnak a három boszorkányokról szóló könyvét. Az elsőt, az Egyenjogú rítusokat már elolvastam. Most a Vészbanyák van soron.

Munkarend

Megjelent a TO honlapján a következő félév tanrendje. Nekem már nincs mit nézni benne. Már most hiányérzetem van, pedig már úgy várom, hogy vége legyen teljesen.

Munkább

Szeretném körbekiabálni a világot, közben pedig babonás félelmemben alig merem megsúgni, hogy van állásom. De előbb sikerülne kell a záróvizsgának.

Neu

Hiába van az embernek biológus diplomája, két és fél évnyi fizikatanulás után a neuront úgyis neutronnak fogja olvasni.

Végző

Tudjátok mim van?
Abszolutóriumom, az van!
Ötöst kaptam a mai vizsgán.
21 nap maradt a záróvizsgáig.

Szín a címben

Megjelent egy új "mém", az 50 könyv 1 év alatt*. Azt hiszem, idén ezt be tudom vállalni. Arra gondoltam, hogy ilyenkor utána fogok nézni kicsit a szerzőknek is, csak hogy tudjam, illik-e a könyv a kategóriába.

El is kezdem máris, méghozzá ezzel:
37. egy könyvet, aminek a címében szerepel egy szín

Terry Pratchett - A mágia színe

A mágia színe c. könyvet Sir Terence David John Pratchett írta, 1983-ban, magyarul 1992-ben jelent meg. A Korongvilág-regények első tagja. "A könyv ötlete – miszerint minden ami történik, az istenek szerencsejátékának eredménye – némileg hasonló a hagyományos szerepjátékokhoz, amennyiben a kocka gördülése határozza meg a szereplők sorsát."

* van benne trilógia is, szóval inkább 52. 1 hét - 1 könyv.

Emlékeztetőül

Szegény kicsi epehólyag, senkinek nem tetszenek a szép kis kavicsai. Nekem sem kellettek, haragudtam is rá, de most úgy sajnálom szegényt. Azért inkább mégsem kérem vissza.

Hav

Azzal köszöntött be a december, hogy a budai életet megbénította a fagy. Mi, Pest belvárosában ebből az égvilágon semmit sem érzékeltünk. Még csak elég hideg sem volt.
Hamarosan Sárospatakon is leesett a hó. Ekkor képet láttam róla, de amikor karácsonykor ott voltunk, gyönyörű tavasz volt.
Míg itthon számoltuk a napokat vissza szilveszterig, a dunántúlon leesett az igazi hó, muatták a tévében, hogy előkerültek a hólapátok, a szánkók, és repkedtek a hógolyók. Az indexen még hóember-szépségverseny is indult, de azt már nem követtem.
Beköszöntött az újév, és én még mindig nem láttam havat.
2-án estére ónoseső esett, le is fagyott az útra, a buszok nem tudtak feljönni az Avasra, állítólag órákig állt a közlekedés, szerencsére én ezt sem éreztem meg, mert egy percre sem tettem ki a lában a lakásból.
Tegnap reggel zúzmarásak voltak a fák a házunk előtt.
Ma reggel óvatos, vékony fehér réteg borította be a környéket. Végre, az első hó!

Évértékelés

December és a 2014. év utolsó napja van, épp itt az ideje évértékelést tartani.

Megpróbálom magamtól felidézni az idei év eseményeit, aztán pedig néhány mém-kérdésre is válaszolok.

Az idei évre az volt a fogadalmam, hogy többet fogok mozogni, sportolni, jobban odafigyelek a fizikai állapotomra. Ezt nagyon jól el is kezdtem, itt is voltak hegyek és völgyek, sajnos az utóbbi 3 hónapban mélyföldre értem. A kitűzött célomat március-április környékén elértem, és ebbe kicsit beletunyultam, aztán az év legnagyobb hőstette az volt, amikor  szeptemberben az 5vös 5km futóversenyen életemben először egyben 5 kilométert "futottam". Továbbra sem nevezném futásnak, mondjuk annyira volt futás, mint amennyire a Teknősöm gyorsul a szárazföldön. De megcsináltam, nem álltam meg, és ebben az évben erre vagyok a legbüszkébb.

Kitűzött cél volt az angol felsőfokú nyelvvizsga is. Akkor még azt hittem, májusban megcsináljuk, végül július lett belőle, de legalább elsőre sikerült mindkettőnknek, igazán fantanszikusak vagyunk.

Szokott lenni ezekben az évértékelő mémekben kérdés az idén megismert emberekkel kapcsolatban. Azt tudom mondani, hogy Herceg munkatársai közül volt szerencsém néhányakhoz, őket nagyon megkedveltem, szoktunk is velük társasozni, csuda mókásak. Biztosan volt még 1-2 új arc, de őket nem ismertem meg annyira, hogy már nyilatkozzam róluk.

Az év legörömtelibb eseménye Luca baba születése volt, aki Herceg egyik unokatestvérének leánykája. Nagyon bájos az ő kis családjuk, őket is nagyon megszerettem. 

A legnagyobb krízis az volt, amikor néhány hónappal ezelőtt egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy lesz mit leírni a szakdolgozatomban, úgy tűnt, minden műszer ellenem játszik, de aztán csak összejött, és ma, az év utolsó napján már a két bekötött példány is megvan.

Volt néhány "utolsó" esemény is ebben az évben, ami leginkább a végzésemhez köthető. Ez volt az utolsó félévem az egyetemen, túl vagyok az utolsó előadásokon, az utolsó gyakorlatokon, és azt hiszem, az utolsó "jaj csak ez legyen meg" élményen is. Még nincs vége teljesen, mert 8-án lesz még egy vizsgám, utána pedig 29-én az államvizsga, de akárhogy is, én már elköszöntem a tantermektől.

Karácsony előtt 3 héttel az egyik este úgy pakoltam el magam után a sotés laborban, hogy itt már nem fogok mérni, a fluorologtól is elköszöntem. Egy héttel később, pénteken pedig úgy jöttem el, hogy a szakdogám tartalmi része kész, és az itteni munkám véget ért. Másfél évig dolgoztam itt.

Szakmailag egyébként úgy érzem, ez az év hozta meg számomra a legnagyobb fejlődést. Posztert vittem a Bolyai Konferenciára, előadtam az Eötvös Konferencián, Genetika és molekuláris biolgia szekcióban második helyezést értem el az Orvosi Egyetem TDK konferenciáján, és, bár ez már nem az idén esedékes, de talán még publikálni is fogok tudni.

Az idei év egyik legjobban várt eseménye, a közeli baráti körünkből való első esküvő. A lánybúcsú is szuper volt, szerintem mindenki örömmel emlékszik vissza rá, hasonlót szeretnék majd én is. Az esküvőn pedig igyekeztem mindent megfigyelni, hogy mit kéne nekünk is így, vagy máshogy. Tücsök csodaszép menyasszony volt, remélem én is ilyen szép leszek majd.

Az augusztusi nyáridő nekem nagyon sok szervezni valót hozott, ugyanis akkor vetettem bele magam abba, hogy az esküvőre zenekart és ceremóniamestert keressünk. Már csak ruhát kellene találnom (meg még egy csomó szervezni való van), de ez is januárra fog tolódni.

Zenei téren az év újítása az volt, hogy először (de rögtön kétszer is, ha jól emlékszem) jártam az A38-on. Egy Subscribe és egy Victor Wooten koncertet hallgattunk meg. A Subinál úgy rémlik, a hangosítás nagyon nem tetszett, a Victor Wooten koncert viszont életem eddigi egyik legjobb koncertélménye volt. Remélem, lesz majd még alkalmunk meghallgatni élőben.  

Az idei év legjobb élménye és egyben legnagyobb, mégis könnyen kiheverhető csalódása a légiforgalmi-irányítóképzés volt, ahová jelentkeztem, önéletrajzom alapján visszahívtak, az első teszten, ahol az emberek kb. 90%-át szórják ki, átjutottam, a második körben viszont elvéreztem, mert túl precíz voltam. Hát igen, ebbe is bele lehet bukni, de szerencsére mára már túltettem magam rajta, ha így kívánta a sors, akkor ehhez igazodom.

Kifogytam a mondanivalóból, most jöjjön a mém, de csak azok a kérdések, amire még nem válaszoltam.

Milyen országban jártál 2014-ben?

Sajnos nem jutottam el sok helyre idén, de egy napra átugrottunk Ausztriába, és az egyik legszebb kirándulós élményem az volt, amikor Írottkőhöz mentünk fel, pont a két ország határán.

Mit szeretnél 2015-ban, ami hiányzott 2014-ben?
Több olyan időt, amit nem az iskolai tanulással kell töltenem. Azt hiszem, ez nem lesz nehéz.

Tavaly ilyenkorhoz képest boldogabb vagy szomorúbb vagy?
Nem emlékszem a tavaly ilyenkori állapotra, de azt hiszem, boldogabb. Mindjárt befejezem az egyetemet, a szakdoga már a kezemben van, jövőre férjhez megyek, és ha minden jól megy, dolgozni kezdek. Engem ezek a várható események boldoggá tesznek.

Híztál vagy fogytál?
Először fogytam, ahogy terveztem, így az év végére viszont a sok stresszhelyzetben elfogyasztott csokitól és a sok karácsonyi sütitől sajnos híztam.

Gazdagabb vagy szegényebb vagy?
Tegnap kaptam a banktól SMS-t, hogy kamatjóváírás címen 17 forintot kaptam!!!

Anyagilag egyébként egyértelműen szegényebb vagyok, ugyanis idén egyetlen forintot sem kaptam. Nem volt ösztöndíjam és a sotén is ingyen dolgoztam. 

Mit szerettél volna többet csinálni?
Túrázni! Szeretném megkérni minden túrázásra hajlamos ismerősömet, hogy menjünk gyakrabban, mert nem állapot, hogy egy évben csak kétszer van a lábamon a túrabakancs.

Mi volt a kedvenc tévéműsorod 2014-ben?
Bár nem TV-ben néztük, de két sorozatot tudok mondani, az egyik a Modern Family, a másik pedig a Butális Fizika/Biológia/Kémia, mindenkinek ajánlom.

Mi volt a legjobb könyv, amit idén olvastál?
Dan Brown: A daVinci kód, Angyalok és démonok

Hány éves lettél az idén, és mit csináltál a szülinapodon?

23 éves lettem, és bevallom, hogy egyáltalán nem emlékszem rá, azt tudom, hogy Szaszyval és Verébbel ettünk tortát, de nem pont aznap. Azt hiszem, idén nem volt tortám. Arra sem emlékszem, mit kaptam, pedig biztos nagyon örültem neki.

Karácsonykor

Olyan sok szuper ajándékot kaptam/kaptunk az idén, hogy csuda! Már alig várom hogy mindet ki lehessen próbálni és használni lehessen.

Itt van egy ilyen karácsonyi mém, nem rakom bele az összes kérdést, csak amire tudok válaszolni.

1) Kedvenc forrócsoki-ízesítésed?

A mogyorós nagyon finom, de ahhoz, hogy kedvencet válasszak, mondjuk meg kéne kóstolnom még néhányat.

2) Mi volt a legkedvesebb gyerekkori ajándékod?
Azt tudom, hogy egyszer kaptam egy fehér, pórázánál fogva "távirányítható" kutyát, tudott menni és ugatni. Nem játszottam vele túl sokat, de még megvan, és ez valahogy megmaradt az emlékezetemben.

3) Mi az a kézzel nem fogható dolog, ami örömet okoz számodra az ünnepekkor?
Az ajándékok becsomagolása, és megnézni, ahogy kibontják az ajándékot, és boldog lenni attól, ahogy a másik örül a kapott dolgoknak.

4) Mi a karácsonyi napirended?
Jó esetben 24-ére már minden ajándék be van csomagolva, és 23-án a sütik is elkészülnek. Utóbbi két évben bejgli és mézeskalács készült. 24-én ebéd itthon, semmi extra, itthon nem pörgetjük túl a karácsonyt. Délután megérkeznek Hercegék, kocsiba pattanunk és irány Patak. Ott némi kipakolás (rendszeresen akkora pakkokkal érkezünk, mintha egy heti külföldi nyaralásra mennénk), majd konyhában beszélgetés után következik az ajándékbontás. Ilyenkor mindenki nagyon örül, hogy milyen szépet adott-kapott. Utána jön a karácsonyi vacsi, ahol rám persze mindig külön kell főzni, mert nem kérek sem borlevest, sem tatárbífszteket, sem halat, sem curryt. Sütiből viszont cserébe mindent megkóstolok. Az esti pukkadozást még egy kevés beszélgetést követi, de már olyan kajakómába esik mindenki, hogy inkább megyünk aludni. Meg még egy kicsit nézegetni, hogy mit kaptunk. Másnap reggel kései reggeli, utána kis kirándulás a kutyákkal, aztán ebéd, aztán második ebéd, és utána hazajövünk. Herceg itt marad nálunk, 26-án pedig náluk ebédelünk.

5) Kedvenc karácsonyi süteményed?
A bejgli (diós vagy mákos, mindegy), a mézeskalács, zserbó, a marcipános trüffel, amit Herceg anyukája készít, a juthúrós rudak / pogácsa, amit Herceg vagy az ő nagynénje készít, a kókuszkocka, amit Herceg forgat csokiba, meg miiinden.

6) Hogy öltözöl fel az ünnepekre? Mennyire figyelsz a külsődre?
Nekem nagyon kevés olyan öltözékem van, amiben igazán csinosnak érzem magam, ráadásul most az utóbbi 1 hónap stresszjében kicsit meg is híztam, de azért igyekszem csinosnak lenni, és az ünnepi hangulathoz öltözni, de semmiképp sem a hagyományos "ünneplős".

7) Kedvenc karácsonyi dekorációd?
A fehér színben világító fenyők és a négyszínű fényfüzér, amivel a pesti lakást díszítjük.

8) Hazai vagy külföldi előadók karácsonyi dalait hallgatod ilyenkor?
Az ajándékcsomagoláshoz szoktam zenét hallgatni, átalában valami vidám, pörgős zenét, aminek amúgy semmi köze a karácsonyhoz, és szerintem inkább külföldi. Pl. a Ska-P vagy a Lostprophets kiváló ilyen célokra.

9) Mi a karácsonyi kívánságlistád első, legvágyottabb darabja?
Kiskutya.

10) Miért szereted ezt az ünnepet?
A Patakon töltött vidám családi összejövetel miatt.

11) Mi a kedvenc karácsonyi ízkombinációd (pl. alma-fahéj, szilva-pulyka)?
Dió-baracklekvár-csoki, köznapi nevén zserbó.

12) Melyik a kedvenc Karácsonyiének-feldolgozásod?
A vokálos karácsony, egyben, minden egyéb karácsonyi dalt utálok.

13) Kedvenc szaloncukor-ízesítésed?
Tavaly kóstoltam valamilyen milkás, belül folyós csokis szaloncukrot, na az mindent vitt.

14) Van olyan karácsonyi étel/édesség, amit ki nem állhatsz?
A borleves, a tatárbífsztek, a currys hal, de ezt montha már említettem volna. Ja, és a töltöttkáposzta, amit kb. 5 évente egyszer eszek meg. Ez az az év volt. Egyébként minthogy nálunk nem nagyon volt ünnep ez a karácsonydolog, az ünnepi ételekben sem nagyon vagyok járatos.

15) Milyen ajándékkal lehet kikergetni a fél világból?
Az olyanokkal, ami csak a port fogja és másra nem jó. 

Karácsonyi sütigyártás

Úgy indult, hogy az idei bejgli nem lesz egy díjnyertes példány. Ezt most kivételesen Anya készítette egyébként. Mindig szét szokott repedni a bejgli, mint a túlfőtt virsli, de most 4-ből 3 egészben maradt, kicsit összenőttek ugyan, de nagyon szépek lettek. Épp a konyhában voltam, mikor Anya a diótölteléket kente a tésztára, és mondtam neki, hogy ez a töltelék nagyon kevés. A mákot mondjuk nem láttam, viszont 5 perce kóstoltam, húúúú de gyönyörű lett a belseje, jóóó sok a töltelék, tészta alig, ettől lesz igazi a karácsony, ha már hó nincs!
Én mézeskalácsot készítettem, btw, pár perce fejeztem be a díszítést, nem is díszítettem ki az összeset, olyan sok lett, és szépek, és finomak, és holnap megyünk patakra, és olyan jó ajándékaim vannak a többieknek mind.

Kezdődhet a pihenés

Reggel 5.45-kor, sötétben kelni nem jó.
Karácsony előtt két nappal reggel vizsgázni menet a H atom energia-felhasadásain gondolkozni szörnyű.
Kijönni a vizsgáról azzal az önbizalommal, hogy ójessssz igen ez sikerült, az atomkvantum, ettől rettegtem, de mostmáraztán ide nekem azt a fizikus diplomát, nagyon jó.
Vizsga után Anyával Pesten karácsonyra valók után nézelődni felüdülés.
Délután nyugodt lélekkel megpihenni a hazavonat előtt csodás.
Estére hazaérni, és kipakolni megnyugtató.
Beleélni magamat a laza pontozásúnak tűnő vizsga nagyonjóságába túlzás, majd megtudni a vizsgaeredményt, - hármas - csalódás. Belegondolni, hogy két és fél éve az első 4 hét után feladtam, második évben felvenni nem mertem, most pedig valóban nem pontos tudással hármassal biztosan megcsináltam, tényleg király. Valójában tényleg büszke vagyok magamra, amiért ezt én meg tudtam tanulni. Amiért már nem félek a másodrendű parc. differenciálokat meg integrálokkal, meg e-adokkal, meg óriási kitevőkkel telepakolt egyenletektől és képletektől. Én egyedül kitaláltam, megértettem, és megtanultam, amennyire csak tőlem tellett.
Este alvás helyett karácsonyi ajándékokat gyártani és csomagolni boldogító,
negyed egytől erről bloggolni álmosító.

Holnap bejgli-gyártás és szakdolgozat-simogatás... alszom most inkább.