2015. április 30., csütörtök
Progmet
2015. április 28., kedd
Szél
2015. április 27., hétfő
Ezt a hétfőt most úgy nem szeretném
2015. április 23., csütörtök
Sportnap
A mai nap egyébként attól is különösen szép volt, hogy együtt ebédeltünk Herceggel: kiültünk a napsütésre a szendvicseinkkel. 5-kor együtt jöttünk el és végre az egész délutánt-estét együtt tölthettük. Mióta Hercegnek be kell érnie reggel 9-re, és este fél 10 előtt haza se jön, olyan üresek a napok, de így, így sokkal jobb!
A mai futásra úgy terveztem, hogy a 2 perc futás + 2 perc séta lesz az ideális. Az első 2 perc után mindketten szörnyűséges vádlifájdalomtól szenvedtünk, aztán csak lenyomtunk 2 órát. A MüPa felé mentünk, majd át a Rákóczi-hídon a Kopaszi-gátra. Szerintem voltunk már ott együtt, de Herceg állítja, hogy ő ezt a helyet még sohaseislátta. Láttunk kacsákat, és tudtam mutatni Hercegnek hódrágásnyomot is. Lementünk egész a Duna-partra, olyan jó érzés volt a hideg Duna vizébe mártani a kezem! Gyönyörű ez a kis "félsziget", tök romantikus hely, bár túl sokan vannak ahhoz, hogy igazán kettesbenlevős legyen. Még nem fedeztük fel az egészet, úgyhogy megyünk majd oda máskor is. Ami pedig a dolog futás részét illeti, igyekeztem kicsit elcsalni a 2 perc sétából, mert úgy éreztem, 1 is elég. Aztán mikor a gát végéből elindultunk vissza, úgy döntöttem, hogy megpróbálom egyben végigfutni a parkolóig, és ez sikerült is. Szerintem kb. 1 km lehetett. És én végigfutottam! Itt aztán elfáradtunk mind a ketten, és hazafelé vettük az utat. Ahogy viszont a MüPához visszaértünk, úgy döntöttem, hogy a hazafelé vetező megfelelő checkpoint-kereszteződésig elfutok. Adtam rá magamnak 6 percet, és bár hamarabb odaértem, úgy döntöttem, maradok a 6 percnél. És így is lett! És komolyan mondom, hogy tök jól esett, csak azért álltam meg, mert mert már az út is elfogyott, pedig még simán visszafutottam volna a hídig! Aztán hazafelé még az utcában elfutottam a házig, mert kedvem volt hozzá. Az ilyen apró kis bénaságaimank úgy tudok örülni, tök büszke vagyok magamra.
2015. április 22., szerda
Warrior's call
2015. április 20., hétfő
Versek
Már emlegettem még szégyellni is szánalmas mennyiségű magyar irpdalmi műveltségem, és művészetekhez való érzékemet. Ma este, vasalás közben rádiót hallgattam, amiben először két felnőtt férfi irodalmárral, majd két általános iskolás korú kislánnyal beszélgetett a riporter. A két hapsi egyáltalán nem volt szimpatikus. Ezt már több művészembernél észrvettem, hogy egy bizonyos kor után nem szerénykednek, és nyíltan hangoztatva mondják ki, hogy ők mennyire fantasztikusak, és mennyi díjuk van, és bár nem harsányak, valahogy nekem mégis a nagyképűség sugárzik a beszédükből. Őket is csodálom, hogy ilyen témával foglalkoznak, mert hogy én egy napot nem bírnék ki így, az biztos. Aztán jött ez a két leányka, az egyik 12, a másik 14, valami versírópályázaton nyertek ők. Sajnos a legelején nem mutatkoztak be, ezért neveik alapján nem tudom, melyik volt az egyik és a másik, de én annyira le voltam nyűgözve az egész beszélgetéstől, hogy csuda. Mindketten felolvasták a versiket. Az egyik egészen rövid volt, az nem váltott ki velőlem különösebb reakciót. A másik viszont hosszabb, nagyon szépen felépített és összerakott vers volt, nem az a párosrímes szar, amilyeneket ezeket hallva inkább ki fogok dobni a kukába, hanem szinte próza, merthogy még értettem is, és ettől annyira el voltam ámulva, hogy azon gondolkoztam, ha itt ilyen zseniális emberek léteznek, akkor "I have nothing to do here".
Hétfő
2015. április 17., péntek
Rolleres-futós
Mesélek egy kicsit a rollerezésről, mert arról már nagyon régen írtam. Már lassan másfél éve közlekedünk rollerrel, amikor csak lehetőségünk van rá. Gyorsabb, mint gyalog, biztosanágosabb, mint biciklivel, fel lehet vele szállni tömegközlekedési eszközökre, és a munkatársak szemében nagyon menőnek lehet ezzel tűnni. A rollerezés az egyik legjobb agy-kikapcsoló sport lehetne, ha nem lennének az utakon gyalogosok. De sajnos vannak. Nem is lenne baj velük, ha szépen rendezetten közlekednének, csakhogy erre képtelenek. Mindenki más irányba, más sebességgel halad, és a járda szélességének random pontján tartózkodik. Rosszabb esetben kövér, van nála 6 szatyor, banyatankot húz maga után és még egy kutya is rohangál körülötte az 5 méteres póráz által kifeszített körön belül. Már ha van rajta póráz. Az emberekre is kéne.
Én mindig próbálok a járda jobb oldalán közlekedni. Gyalogosként is, rolleresként meg főleg. Ezt a gyalogosok jól láthatóan nem így érzik, ilyenkor vannak azok az esetek, amikor két ember láthatóan halad a frontális ütközés felé, de rájönnek, hogy ez egyiküknek sem lenne jó, ezért megpróbálnak kitérni. Jóesetben mindketten a saját koordinátarendszerük jobbja felé lép és áramvonalasan suhannak el egymás mellett. Rosszabb esetben egyirányba lépnek, majd gyorsan korrigálnak és hopp, megint szemben vannak. Ezt olyan 2-4 ismétlésszámmal játszák el, mire valamelyik határozottabbnak bizonyul, és hősiesen megmenti mindkettőjüket. Gyalogosan könnyű jobbra-balra lépkedni. Elárulom, rollerrel az ember tehetetlenebb. Nem kell ehhez nagy sebbességgel menni, mert jobbra-balra kormányozni egy 15 cm átmérőjű keréken álló helyzetben is hülyeség.
Mivel az embereknek a roller "ismeretlen", ezért ilyen helyzetekben én azt szoktam csinálni, hogy lassítok, és félreértelmezhetetlenül nyílegyenesen közlekedem, ezzel jelezvén azt, hogy ne ijedj meg, nem kell kapkodni, csak szépen lépj arrébb, és kerüljük ki egymást. Sajnos a gyalogosoknak a biztonságos követési táv érzetük teljesen más, mint amilyet én elvárnék tőlük. Gyalogosként nem baj, ha az utolsó fél méteren kerülöd ki a másikat, de rollerrel a manővert már másfél-2 méterrel hamarabb praktikus megkezdeni. A baj akkor van, amikor ezt a szembe jövő fél nem érti meg, túl sokáig vár, és amikor kellő távolságból úgy döntök, hogy oké, akkor én kerülök, akkkor persze magától elkezdi az utcai tesco-csárdást. 6 szatyorral. Ilyenkor még a fosztóképzős fizikus lány is megpróbálja gyorsan fejben megoldani a változó origóból induló bolyongási problémát, miközben arra is figyelni kell, hogy
- vannak-e még körülöttem más emberek, akiknek nem kéne nekimenni;
- van-e olyan hosszanti repedés, amin megfelelő szögben kell átvinnem a kereket ahhoz, hogy ne kapja meg és ne essek le róla;
- van-e olyan tereptárgy, ami miatt bizonyos irányokba nem közlekedhetek (pl. járdasíkból kiálló csatornafedél, macskaköves díszburkolat, lyuk, kutyakaki, stb.).
És ha az emeberekből még nem lenne elege az embernek, a hülye embereknez néha hülye kutyák tartoznak. Szerencsére, és számomra egészen meglepő módon a kutyák többnyire teljesen nyugodtak maradnak a guruló, hangos roller láttán. Van olyan kutya, amelyiket totál nem érdekli, van, amelyik ugat egyet-kettőt, van, amelyik azt hiszi, hogy játék, és kicsit szalad utána, és van, amelyiket tényleg bosszant, és megpróbál nekimenni. Tegnap volt az első, veszélyesebbnek mondható eset. Herceggel egymás mögött haladtunk, mindketten láttuk, hogy jön egy nő, mellette egy ilyen kis szőrös vakarcs. Herceg éppen elsuhant mellette, ez a kutyának láthatóan nem tetszett, és észrevette, hogy "ú!ottvanmégegy!" és elindult felém. Mivel láttam, hogy már Herceg rollere sem tetszett neki, én okosan lassítottam, de mikor láttam, hogy ez az állat az istennek se akar megállni, az utolsó pillanatban leugrottam a rollerről. Így aztán megmenekültünk mind a ketten, a kutya kapott a gazdájától egy lájtos ejnyebejnyét, én meg örültem, hogy nem repültem le a rolleremről, és életben hagytam egy ilyen dögöt.
A tegnapban egyébként az volt a legjobb, hogy végre valahára, ebben az evben először elmentünk futni. Biztos voltam benne, hogy az erőnlétem bőven nincs ott, ahol lennie kellene, ezért úgy döntöttem, bemelegítő alkalom lesz az egész, és az "1p futás + 1 perc séta" ismételgetés éppen elég lesz. 1 teljes órát töltöttünk kint, valamivel kevesebb, mint 30 lett a nettó futásidő, a többi séta, de nagyon nagyon örülök, hogy ezt minden nehézség nélkül tudtam teljesíteni. A végére már nagyon elfáradtam, és még ma is érzem a combomban, de én nagyon szeretem az izomlázat, mert olyankor tudom, hogy végre csináltam valamit. Tök jól kitaláltam azt is, hogy jövőhét szombaton menjünk el kirándulni, már annyira mehetnékem van, nem is bírok magammal. Menjünkmááááár.
2015. április 13., hétfő
Maratoni bejegyzés az esküvőről :)
Ú, annyira izgultam, hogy a csokrot normálisan dobjam el. Én ugyanis úgy dobok, mint egy lány. Szerencsére nem velem fordult elő anno, hogy a hátrahajított medicinlabda előre indult el, de azért féltem kicsit, hogy ez lesz. De nem, sőt annyira nem, hogy még el is kapták! Nagy harc volt érte, figyeltem! A harisnyakötő-dobással úgy voltunk, hogy ha a nép úgy akarja, akkor lesz, és lett is, Dani jól megoldotta, hogy csipeszeket rakott rá, így nagyobb lett a
Még javában ment a buli, amikor Dani szólt, hogy már is jön a torta, ami nekünk azt jelentette, hogy jön a gyertyafény keringő. Remélem ez is nagyon tetszett mindenkinek. Meglehetősen rövid volt, de nem akartuk túlzásba vinni, és ezt sem rontottuk el!!! Utána jött a torta. Úgy terveztük, hogy a tortázás közben jön a második slideshow, a legfrissebb képekből, utána mi elmegyünk átöltözni és jöhet a menyecsketánc. Csakhogy még elé becsúszott a legrégibb pár játék, és mi itt nem tudtunk elvonulni, ugyanis a srácoknak eljött a fiús koccintás és a menyasszonyrablás ideje. Kicsit szomorú voltam, hogy nem ölben vittek le ezek a helyes erős fiatalemberek, de mivel a felajánlott alternatíva a vállon fejjel lefelé lógatva megoldás lett volna, inkább úgy döntöttem, megyek a saját lábamon. A bolondmenyecske szerintem igazán gyönyörű lett, nem is értem, miért én kerültem ki győztesen a dologból. Anyukám teljesen el volt ragadtatva a szerenádtól, én sem kevésbé. Blekmur, az zenekar gitárosa még ilyen manő shaker effektet is tolt alá, nagyon király volt!
Csak ez után tudtunk menni átöltözni, közben én teljesen meg voltam rémülve, hogy mi ez a nagy csönd odafent, de kiderült, hogy éjféli menü érkezett, amiről én teljesen meg is feledkeztem. Az egész este alatt egy tányér levest és némi husit ettem, meg valami köretet, aztán egy szelet torta felét, de semmilyen más süteményt nem kóstoltam, sem az éjféli hidegtálat, sem gyümölcsöket, semmit. Azt sem tudtam, hogy ezek így vannak. És csak szánsavmentes vizet ittam, mint az állatok. Meg is lepődtek egyesek, mikor megtudták, hogy én szín józanon tolom az estét :D
A menyecskeruhámat is imádtam, szerintem haláli cuki volt. Innentől hajnali 3-ig gyakorlatilag végig táncoltam, volt néhány fiú, akivel tényleg szuper volt táncolni! Őszintén megvallva, sajnálom, hogy 3 után véget ért a buli, én még simán nyomtam volna, de amikor a megmaradt társaság fele bejelentette, hogy hazamegy, akkor látszott, hogy itt a vége, ennyi volt. És most kezdődik a következő fejezet.
Több olyan dolgot is tudnék említeni, amire azt mondhatom, hogy az életemet nagyon pozitív irányba mozgató döntések voltak. Ez a döntés is ilyen volt. A házasságkötés, az önneplés, és az, hogy ezt az alkalmat nem tudtam elképzelni a barátaim nélkül, és ehhez ragaszkodtam. Olyan óriási szeretetet és olyan rengeteg élményt kaptam ebben a néhány órában, mint talán egész eddigi életemben összesen. És tudni azt, hogy mindez nem történt volna meg, ha ezzel a fiúval meg nem találjuk egymást, és ilyen szoros köteléket nem fűzünk magunk köré.
Az esküvő előtt az volt a kérésem a Tanúmhoz, hogy pakolja tele a zsebeit zsepikkel, mert valószínűleg nagyon fogok sírni. Bár ő többet tud a valószínűségekről, hallgatott rám, én viszont nem hallgattam saját magamra, és az egész estét kibírtam mindenféle sírás nélkül. Két olyan pont volt, amikor úgy éreztem, hogy eddig bírtam. Az egyik a ceremónián volt, a szülőköszöntés, amikor odamentem az anyukámhoz, és megöleltem. Az első 18 évemet végig végig csak vele töltöttem, és most inkább nem is mesélek erről többet. Ő az Anyukám, És én annyira boldog vagyok, hogy Ő az Anyukám.
A másik ilyen pillanat, amikor Herceg unokatestvére jött gratulálni. Ő számomra nagyon fontos helyet foglal el a családban. Ő egy karakán, nagyon határozott elveket valló, és nagyon jószívű ember, akit talán a legtávolabb éreztem magamtól régen. Pedig már vagy 5 éve, hogy minden karácsonyt és húsvétot nála töltünk Sárospatakon, és én nagyon szeretek ott lenni. A neki való megfelelés, és az ő elismerése rengeteget jelent számomra. Ezért a második mindjártsírok esemény az volt, amikor odajött hozzánk, és azt monda nekem: "Isten hozott a családban!" Ő tudatosította bennem ezzel azt, hogy teljes értékű tagja lettem a családnak, és kölcsönös szeretettel vagyunk egymás iránt. És ezért elmondhatatlanul hálás vagyok.
Olyan rengeteget írtam, de biztosan nem meséltem még el mindent. Most mégis abbahagyom az írást, majd apránként leírom, amikor eszembe jut egy pillanat.
Zárásképpen még ismét elmondom, ha még nem mondtam volna elégszer, hogy én nagyon, nagyon szeretem a barátaimat. Csodálatos ajándékokat kaptam a lányoktól, és rengeteg szeretetet mindenkitől. Egy elköszönéskor történt, hogy az egyik legkedvesebb barátunk azt mondta nekem, ő nagyon komolyan gondolta a jókívánságait, és hogy biztosan nem lesz könnyű majd olyan messzire eljutni, de őszintén remélni, hogy nekünk sikerülni fog. És én erre azt mondtam:
Amíg ilyen barátok állnak melletünk, addig minden könnyű.
2015. április 10., péntek
Holnap!
Tegnap este már nehezebben aludtam el, de nagyo fáradt voltam, úgyhogy szerencsére az órákon át tartó forgolódástól megkíméltem magam. Nem tudom, ma hogy fogok tudni elaludni. Annyira várom már, de most nem akarok minden eseményt pontosan megrajzolni a fejemben, úgysem úgy lesz semmi. Ráadásul ilyenkor mindig kívülről látom magam, belülről mindig máshogy látszik minden. Jó lesz. Gyönyörű lesz a pár, szépségesek a szülők, nagyon csinik a koszorúslányok, elegánsak a tanúk, egyszerűen szép a zenepalota, finomak a sütemények, vidáman díszített a lagzis terem, finom a vacsora, király a zenekar, csodálatosan szép képek fognak készülni, és mindenki imádni fog mindent. Játékok is lesznek, nyereményekkel, úgyhogy tessék ügyesnek lenni!
Valójában nem tudom, min izgulok, mert nincs min. De ez egy olyan nagy esemény, ami előtt valahogy muszáj. Kicsit aggaszt mondjuk, hogy a zenekarunk és a ceremóniamesterünk nem válaszolt még a tegnapi leveleinkre, legalább a fotósunkkal minden rendben ment eddig. Olyan kíváncsi vagyok. Azt hiszem, ez a jó szó. Kíváncsi vagyok, azért izgulok ennyire. Olyan ez egy kicsit, mint amikor egy superjó ajándékot sikerült találnom valakinek, és alig várom, már, hogy kibontsa, és örüljön neki, és én okozzam az örömét ezzel. Kíváncsi vagyok, hogy ki mit fog gondolni, ki milyen emlékeket fog megőrizni.
Egyébként a szerdai fotózáson szerintem nagyon király volt, hogy mi voltunk a látványosság a szinvateraszon. Pedig még énekes produkció is volt, valami városnapját promótáló izé. Alig volt szegényeknek közönségük, és akik voltak, azok is inkább minket néztek. :)
Mindig kíváncsi voltam, milyen érzés lehet menyasszonynak lenni a városban. Király! :D
Most mennem kell. Utolsó előtti simítások.
2015. április 9., csütörtök
Holnapután férjhez megyek
Tegnap volt a fotózásunk. Ezen sokan meglepődnek, de megmondom, miért nem szombaton lesz. Mert délután fél 3-tól este 8-ig tartott.
Kicsit hűvös volt, néha azért sütött a nap, az eső nem esett, és az előző napok szelessége is enyhült. Csodálatosan szép nap volt ez nekünk. És ami a legjobb, hogy rengeteg fénykép lesz róla. Szerencsére Hercegnek (aki egyébként elképesztően jól néz ki az esküvői szettjében) tetszem a ruhában, úgyhogy most már baj nem lehet. Azt mondta, annyira tetszik neki a menyasszonyi ruhás látványom, hogy azt se bánná, ha az esküvő után még egy hétig ezt hordanám. És a menyecskeruhámat még nem is látta rendesen! (Egy kicsit azért már látta...)
Azt hittem, ma pihenős nap lesz. A délelőtt úgy is indult, aztán jött a hír, hogy a csodálatosan kitalált ültetési rendem nem megvalósítható, mert 30-nál több ember nem ülhet egy oszlopba (33-an voltak ott), ezért a következő 2 órában az emberekkel sakkoztam. Az eredmény nekem több szempontból sem tetszik, de sajnos kompromisszumokat kellett kötni, mert nem tudok összetartozó embercsoportokat akárhol szétbontani. Szóval iszonyat ideges voltam, végre találtunk egy elrendezést, azt mondta Anya, hogy pont, legyen így jó, ez legyen. Aztán miután ez lett, persze jött a panaszkodás, hogy de így nem jó. Túl nagy ügyet csinálok a dologból, mások szerint, és most már őszintén remélem, hogy egyik vendég sem akar panaszkodni majd, hogy neki ott nem jó, ahová került. Egyszerűen nem tudtam úgy elrendezni, ahogy szerettem volna. Még mindig ideges vagyok, pedig már úgy lesz, ahogy most van. Akinek nem tetszik, menjen haza. Meh.
A többi dolog rendben van. És remélem rendben is lesz.
Ja, ma szóltak, hogy az anyakönyvvezető, akivel tegnapelőtt megbeszéltünk mindent, kórházba került, úgyhogy másik anyakövvezetőnk lesz. Remélem, ennél nagyobb macera most már nem lesz.
2015. április 3., péntek
A legizgalmasabb rész még csak most kezdődik!
Hazajöttem. Mostantól az esküvő utáni napig végig itthon is leszek. Az anyukáink remek munkát végeztek, és elvileg minden a legnagyobb rendben zajlik.
Holnap reggel megyek a menyecskeruhámért, ezért ma megkértem Anyát, adja rám a menyasszonyi ruhámat, hogy ha még bármi igazítanivalót találunk rajta (de nem találtunk), holnap még vissza tudom vinni. Miközben Anya a fűzővel babrált, arra gondoltam, hogy ez egy olyan szép jelenet. Néhány nappal az esküvő előtt, este, lámpafénynél, egyetlen Anyukám öltözteti egyetlen lánykáját, mert néhány nap múlva férhez adja. Amikor befejezte, odaálltam a tükör elé, és tudjátok, mit láttam? Hogy én pont ilyen menyasszony szerettem volna lenni! Gyönyörű a ruha, éppen rám illik. Tetszett, amit láttam, na, néha az ilyesmit is be kell vallani nőiesen. Igazán. Alig várom már az esküvő napját, és úgy, de úgy remélem, hogy mindenki ugyanolyan boldog lesz, mint én.
Holnap délutántól lánybúcsú. Tegnapelőtt megkaptam a "behívólevelet", szuper mókás dolog lesz, nagyon várom már!
Elkövettem viszont egy hibát. Megfogadtam Anya tanácsát, és elmentem kozmetikushoz. Most nagyon úgy érzem, hogy nem kellett volna. Oké, nem volt tökéletesen photoshopolt a bőröm, de legalább tisztának látszott. Most bezzeg tiszta ragya vagyok. Hát mi lehet ennél nagyobb öröm egy lánynak?....... Nagyon ajánlom, hogy szerdára elmúljon az összes, és szombaton egy se legyen rajtam, különben az összes fényképen sírni fogok. Most tiszta neogranormon a fejem.
2015. március 31., kedd
11
Ilyenkor nem a vőlegénynek kellene pánikolnia?
Ójaj.
Tök jó lesz amúgy, már nagyon várom!
2015. március 25., szerda
Heti beszámoló
Jó lesz. Nagyon készülünk a meglepetésekkel, amiket az estére tartogatunk. A múlt szombaton hazavihezttem már a menyasszonyi ruhámat. Nekem nagyon tetszik, remélem mindenki más is így gondolja majd. A menyecskeruhám még ott maradt, mert az volt, hogy a menyasszonyi ruhába még több szűkítőt kellett rakni, mert "olyan vékony a derekam" (?!), és ezen felbuzdulva a menyecskeruhát is jó szűkre vették. Nem kellett volna, konkrétan nem ért össze a zipzár. Úgyhogy ezen még alakítanak, és majd a jövőhét szombaton elhozom azt is. Irtó cuki lett egyébként, egy próbababán díszeleg az üzletben, a varrónő azt mondta, kb. 15-en akarták már megvenni. És ezt a ruhát én találtam ki! Igaz, minta alapján, de az én elképzelésemet tükrözi teljesen.
**
A főnököm ezen a héten is külföldön van, nem feszülök meg a munkában. Meg is betegedtem, tegnap és ma is egész nap az orromat fújom, de azt mondom, inkább most legyek beteg, mint két hét múlva. Két hét, ijesztően kevésnek tűnik. Pedig minden a legnagyobb rendben van.
**
Még mindig nem értünk a pakolászás végére az új lakásban, de Herceg apukája járt nálunk hétfőn, és rengeteg cuccot elvitt, amit gondosan előre összekészítettünk. Annyi hely szabadult fel ettől, hogy ihaj. Felhozta viszont a naaagy hangcuccot, 6.1, ritka példány az ilyen állítólag, de elég menő. Pénteken tervezünk kirándulni az IKEÁba, még néhány dologra szükségünk van ahhoz, hogy minden a helyére kerülhessen. A nagyobb, de nem sürgős beruházásokkal (pl. szőnyeg, függöny) megvárjuk inkább az esküvőt. Addig is már lehet lakást avatni, de alig ér rá valaki. Sikerült azért össeszervezni egy kis társasozást, de szerintem a különböző emberekkel legalább 5 lakásavatónk lesz, ha nem több.
**
Tegnapelőtt eljutottam boltba is. Nagy ritkaság ez az utóbbi hetekben. A kasszánál mögöttem egy lány fizetett, 2ezer3száz valamennyit. kíváncsi voltam, hogy mennyit fog fizetni, mert mindössze 3 tételt rakott a szalagra: 1 doboz salátalevél, némi paradicsom, és 6 db tojás. Ez került 2300 forintba. Összehasonlításként, én 1810 forintot fizettem 1 liter tejért, 4db joghurtért, 20 deka felvágottért, 50 darab szemeteszsákért és 9 csomag élesztőért. Az ilyeneken napokig tudok hitetlenkedni.
**
Biztos mondtam már, hogy Olaszországba megyünk nászútra, de majd csak júniusban, jó sokára. Addig is lesz egy május 1-i hosszú hétvége, amit kihasználunk arra, hogy végre tényleg elmenjünk Szegedre. Nagyon régóta terveztük már ezt, egyszer már majdnem mentünk is, de aztán nem lett belőle semmi. Most viszont már szállást is foglaltunk, egy vendégházban. Biztos jó lesz, várom már nagyon. Addig is, az esküvő utáni hétvégére újabb lakásavatókat tervezünk, utána héten pedig végre eljutunk színházba. Herceg azt az ajándékot kapta tőlem karácsonyra, hogy kiválasztottam néhány színházi műsort, amire én állom a jegyeket. Nem vettem előre meg őket, mert teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mikor fogunk ráérni. Azóta kb. 2-szer ültünk le a gép elé azzal, hogy na most tudjuk a szabad estéinket, vegyünk jegyet. Arra mondjuk nem gondoltunk, hogy hónapokra előre az összes műsor teltházzal fut, ha vannak is jegyek, akkor azok egyesével, egymástól a lehető legtávolabb. Valamelyik nap megint eszembe jutott, és hopp, az egyik előadásra volt pont két hely egymás mellett, jó helyen, le is csaptunk rá rögvest. Az Illatszertár c. előadást fogjuk megnézni, ha minden igaz Kern Andrással, Pokorny Liával, Cserna Antallal. Őket még nem láttam élőben soha, kíváncsi vagyok rájuk már nagyon.
**
Haladok az 50 könyves kihívással is, lassacskán.
Azt hiszem legutóbb a Buddha szomorú és a Leslie könyvet írtam meg, azóta elolvastam a Pál utcai fiúkat, és folyamatban van a Fight club is. Ez az első könyv, amit angolul olvasok el, őszintén szólva nem nyűgöz le. Még mindig nem értem, hogy mi történik, és a szöveg szerkesztése sem tetstzik, de már nincs sok belőle hátra, befejezem. Hátha a végére rájövök, mit olvastam eddig.
Ami pedig a Pál utcai fiúkat illeti. Akárhány diplomám is legyen, az egyik legnagyobb hibámnak azt tartom, hogy az irodalmi műveltségem... enyhén szólva hiányos. Gyerekkoromban egyáltalán nem szerettem olvasni, nem kötött le, nem értettem, nem tudtam, hogy mire gondolt az író/költő, ha már egy teljes oldalnyi szöveget el kellett olvasnom, menekültem volna a világból. Mondom ezt én most, felnőtt fejjel, biológusként, akinek napi 100-150 tömény szakmai szöveg elolvasása kispályás feladatnak számít. Na de Pál utcai fiúk. A könyv nagyon régi, de azért jó állapotban van. Ahogy kinyitottam, és az első szöveges oldalra lapoztam, azt láttam, hogy ceruzával 3 szó alá van húzva, és egy jó erős, ideges, függőlegesre nyújtott firka ékesíti a papírt. Nahát, mi bosszanthatott fel ennyire... Elolvastam az első mondatot, és rájöttem.
1. A három aláhúzott szó 3 ismeretlen szó volt. Pontosabban, amit akkoriban nem tudtam. Például nem tudtam, mi az a katedra. Egy gyerek, aki 1996-ban lépte át először egy iskola kapuját, bizony soha életében nem látott katedrát, honnan tudhatta volna, mi az. Alá volt húzva Bunsen-égő, talán ez a szó volt, hát könyörgöm 10 évesen honnan tudtam volna, mi az? A harmadik aláhúzott szó most nem jut eszembe.
2. Az első mondat egy kémiaórát ír le. 10 évesen jó, hogy hallottam már ezt a fogalmat, hogy kémia, nem még hogy el tudjak képzelni egy ilyen környezetet.
3. Az első mondat az oldalon lévő szöveg negyedét kiteszi. Hosszú, vesszővel tagolt mondat, ahol az ember már a harmadik tagmondatnál elfelejti az elsőt, és ezt nekem, 10 éves gyereknek meg kell értenem.
4. A sztorti 14 éves fiúkról szól, az ő saját, több évtizeddel ezelőtti közegükben. Most engem mégis, a 21. század napsugaraiban fürödve, 10 éves kislányként, hogy a viharba érdekelt volna egy ilyen sztori? Még most, 23 évesen is, a csatajelenet (ami bizonyára nagyon jól van megírva) volt a legunalmasabb és leglassabb rész, a katonai rangok feléről még most sem tudom, hogy micsoda, és ki ki fölött áll...
Egyébként tetszett. Szép, szomorú történet. Egészen boldog az én naiv kicsi szívem attól, hogy talán ez nem csak író túlzás, és talán volt olyan kor, amikor a gyerekek és emberek alaptermészete pont ilyen volt, ahogy itt le van írva. Amikor mindenki kiáll az igazáért, képesek a belátásra és a megbocsátásra, amikor a világban vannak értékek, amikor a csoport és a kapcsolatok megingathatatlanok. Az mondjuk eléggé lelombozó, hogy a sztori elején mindenki boldog, a végére meg mindenki mindent elveszít. De mindegy, bepótoltam ezt a hiányosságomat. Ezzel a tudással lassan már felső tagozatba is mehetnék.
2015. március 16., hétfő
Zsúfolt napok
ágy
zsákokba gyűjtött szemét
szekrények, polcok
konyha.
zúg a mosógép.
világít a modem.
Ó, de hisz itt vagyok én is. Nem is olyan üres ez a lakás.
2015. március 11., szerda
Jajmárcsakegyhónap
2015. március 3., kedd
Dolgok
Történtek pedig dolgok, szépen haladunk mindennel. Lépésről lépésre zajlik az esküvőszervezés.
Szerintem amikor az ember futtában felsorolja magában, hogy mi kell egy esküvőre, kb. ennyi jut eszébe:
- szertartás
- helyszín
- időpont
- menyasszonyi ruha
- meghívók
- fotós
- vőfély/cm
- zenekar a lagziba.
Oszt cső. Ennyi. Aztán kiderül, hogy ennél sokkal többről van szó, Majd, alig több, mint egy hónappal az esküvő előtt, mikor már 100 dolgot is elintéztünk, kiderül, hogy az utolsó másfél hónap az ember életének legsűrűbb 45 napja.
És ha ez még nem elég, épp ideje költözni is, nem?
Jap, aláírtuk a szerződést, kifizettük a rakat pénzt, megkaptuk a kulcsokat, úgyhogy most munka után takarítok, hogy vasárnap egy szuszra lezavarhassuk az egész átcuccolást. Ma mondjuk szabadnapot veszek ki a takarításból, mert most mással kell foglalkoznom. Például blogot kell írnom ugye...
Felírtam még pár dolgot, amiről írnék.
Az egyik, hogy valamelyik nap éppen áthaladóban voltam a déli épület 3. emeletén, ahol is egy magyar srác megpróbálta külföldi cimbijének elmondani, hogy mi is van kiírva a táblára. A "számelmélet" szóra a következő megoldással állt elő.
szám = number
elme = mind
Érzem én, hogy az elmének és az elméletnek a magyar etimológiában közük lehet egymáshoz, de most komolyan, szegény külföldi csávó azt hiszi, hogy nálunk ez a tanszék a "department of numbermind"? Már ha képes egyáltalán ezt értelmezni.
A másik sztori, hogy itt volt egy volt bioszos csoporttárs-barátnőm, akivel rengeteget beszéltünk az esküvőről, és talán a menyecskeruháat nézgettük, amikor elhangzott az a szó, hogy "konvencionális". - miozin! - mondtam én. Igyekszem majd megtanítani az agyam arra, hogy ez a két szó egymás nélkül is életképes.
Tegnap átvettem a diplomámat!
Aki még nem utazott Combinon, annak elmondom, hogy vannak rajta olyan részek, ahol a két oldalon lévő ülések között kicsit beszűkül a tér. Ott egy személy fér el kényelmesen, ezért ha valaki ott szeretne közlekedni, kicsit össze kell húzódni. Egy másik fontos tudnivaló, hogy az egyetemnél, vagyis a Petőfi híd budai hídfőnél a villamoson utazók kb. 70%-a leszáll. (Statisztikám nincsen rá, de a villamoson innentől mindenkinek marad ülőhely.)
Eleve utálom azokat az embereket, akik nem bírnak a seggüköm ülve maradni, vagy állva megvárni, amíg a villamos beér a megállóba, ahol le szeretnének szállni. Utálom, hogy hozzám érnek vagy hogy arrébb tolnak. Tegnap felszálltam a villamosra, és megálltam egy ilyen beszűkülő helyen, kb. 1 teljes méterre az ajtótól. Láttam, hogy tőlem jobba-balra is szabad az út. Közben csörgött a telefonom, azt felvettem. Még a megálló előtti kereszteződés környékén jártunk, amikor egyszercsak érzek valamit a jobb vállamnál. Odanézek, hát egy megtermett bácsi próbál engem arrébb tuszkolni, hogy ő majd mögöttem elmegy. Jó hangosan és felháborodottan közöltem vele, hogy én is leszállok.
Könnyen előfordulhat egyébként, hogy a budapesti emberek nem azért csinálják ezt a folytonos furakodást, mert parasztok, hanem mert azt hiszik, hogy a többi ember olyan paraszt, hogy leszarják, ha valaki mellettük le akar szállni. Én bezzeg minde megállónál azt nézem, hogy jó helyen vagyok-e, és nem akar-e épp mellettem leszállni valaki, mert azt mondjuk elengedném. De ilyen alig szokott előfordulni, mert mindenki már menet közben ELŐREFURAKODIK. Ehh.
A másik pedig, még mindig képtelen vagyok megérteni, hogy ezek az idióta budapestiek miért gondolják, hogy ha a megállóba beáll a jármű, amire éppen fel szeretnének szállni, akkor nekik pont a kinyíló ajtó közepére kell beállniuk, nehogy már véletlenül le lehessen szállni. Basszus nem a széles ajtóynílás egyik oldalán száll fel, hanem középen, csakazért is, lehetőleg még mielőtt bárkinek esélyt adnak a leszálláshoz.
Remélem a héten megkapom a fizetésem.
2015. február 22., vasárnap
Tiramisu
- HabzsolHáp! - mondta, s közben egy egész piskótát tolt be az az arcába. Látta rajtam, hogy nem erre gondoltam, pedig igazán jó válasz volt. - Na mi?
- DézsmaPocok! - elmosolyodott. - És ebben tudod, mi a legjobb? - kérdeztem, és még egy kanálnyi elfogyott a dobozból.
- Hogy te is!
Éppen erre gondoltam.
Remek dolgok
Csupa csupa remek dolog történik mostanában. Például fény derült egy eddig rejtett tehetségünkre. Ügyesen haladunk az esküvői ügyek intézésével is. Igazából nem nagyon tudom hová tenni azt a jelenséget, hogy a meghivottaink kb harmada teljesen meglepődik a meghívó láttán, és tényleg úgy reagálnak, mintha az elmúlt egy évben (amióta az esküvőről már tényszerűen lehet beszélni) soha eszükbe sem jutott, hogy ők is ott lehetnének. Ettől mondjuk lehet, hogy még nagyobb az örömük, ami pedig az én boldogságszintemet is egyre magasabbra tornázza.
Szerintem nem meséltem még arról, hogy több változat is felmerült az esküvő lebonyolítására. Az egyik az volt, hogy kisebb létszámú, családi körben ünneplünk. Ez azt jelentette volna, hogy Herceg hoz 25 embert, akik közül én ismerek 10-et, én meg elviszem az Anyukámat. Na ekkor jelentettem ki,hogy én a barátaim nélkül nem vagyok hajlandó ilyen buliba menni. Aztán elkezdtük összeírni, hogy kinek tudnánk örülni. Összeírtunk vagy 200 embert. Oké, de ezt nem tudjuk kifizetni. És így lett a végleges forma, ez a 2 részre bontott változat. Így lehetőségünk van meghívni azokat is, akik számunkra nagyon kedvesek, de csak ritkán beszélünk vagy találkozunk velük. És íme, itt a remek alkalom a találkozásra! Ezért is tartjuk majd az állófogadást, hogy azokkal is tudjunk pár percet beszélgetni, akik már a lagziba nem jönnek velünk tovább. Szerintem az olyan személytelen, amikor valaki eljön az esküvőre, meghallgatja az igeneket, beáll a hosszú sorba, ad két puszit a párnak, és már megy is isten hírével, mert ő csak eddig volt hivatalos. Nekem viszont ennél fontosabbak ezek a kapcsolatok, akik szerepeltek/szerepelnek az életemben, és akikre szívesen gondolok. Hogyha a barataim nélkül kellene életem egyik legfontosabb eseményén részt vennem, akkor ezt az egészet szomorúan élném meg. Nekem a bolgogság valahogy mindig valamilyen szociális élmény; ahhoz, hogy valaminek igazán örülhessek, meg kell osztanom a barátaimmal. Minden kapcsolat fontos, minden párbeszéd fontos, minden mosoly fontos.
A szentimentális kis kitérő után még szeretném elmesélni, hogy végre gyűrű-ügyben is sikerült intézkedni, lett cipőm a menyecsketánchoz, és Hercegnek is lett végre fehér inge. Az öltönye már megvan, azt még én sem láttam, de ebben az ingben olyan csinos, hogy már ott a boltban igent mondtam volna.
A munkahelyen is tök jól érzem magam, pénteken volt egy feladatom, amiben teljesen elakadtam, és már mindkét fiú is a megoldáson gondolkozott, aztán még egy bő fél órás közgyűlést tartottunk a két megoldás eltérő viselkedéséről, mire minden úgy történt, ahogy az megfelelő. Az ilyenek azért jók, mert mindhárman tanulunk belőle. Az meg tök jó érzésvolt, amikor egy másik kérdésben én tudtam újat mondani nekik. Szóval hiába én vagyok itt a kezdő, mégsem érzem olyan hülyének meg kicsinek magam, mert a srácok nagyon segítőkészek, és tök szívesen tanulom ezeket a dolgokat. Jó helyem lesz itt. Ó, és a főnökömnek 151-es impaktfaktora van, az egyik elsőszerzős cikkére laza 690 hivatkozás van. Még az egyik munkatársamnak is (aki korábbanorvosi phd-s volt) van közel 30 impaktja, egy másiknak a cikkére meg egy csomóan hivatkoznak. Elképzelhetitek, ilyen emberek mellett milyen picinek érzem magam.
És még valami, az 50 könyv kihívásról. Kicsit késésben vagyok, azt hiszem, eddig ezek vannak meg:
Terry Pratchett: A mágia színe, Egyenjogú rítusok, Vészbanyák, Vége a mesének.
Lázár Ervin: Buddha szomorú.
A következő Leslie L. Lawrence - A jégbe fagyott sárkány kolostora lesz.
2015. február 18., szerda
41852498
Hagyjuk a fszba az összes iskolát, tudományt, vallást, az ókori görögöket...
Fúwazzeg.
Na. Megpróbálom összeszedni magam.
Éppen ma gondoltam arra, hogy olyan rengeteg programom van minden nap, hogy kb. heti egy posztot fogok tudni kipréselni magamból, és akkora már biztos el fogom felejteni a hét legjobb eseményeit. Erre szembejön ez a ... ez, és úgy döntök inkább, hogy könyörtelenül harcolni fogok az igazságért, és tele fogom spammelni az internetet a napi boldogsággal.
Vannak dolgok, amiket az ember egyszerűen nem képes felfogni. Például nagyon sokan egyszerűen nem tudnak felfogni, elképzelni, megérteni olyan dolgokat, amik a szem felbontási határánál kisebbek. Tényeg nem tudják elképzelni a molekulák, az atomok, a kvarkok létezését és akkor a téridő szövetéről már inkább ne is tegyünk említést. Vannak akik nem tudják felfogni a számítógépen, interneten, adatbázisokban elérhető adatok elképesztő mennyiségét és információtartalmát. Rengeteg dolgot fel lehetne sorolni, én magam is sokszor "elakadok a képzelésben", de egy dolog van, amin azon túl, hogy nem tudom megérteni, egyszerűen nem is tudom túltenni magam rajta. Ez pedig a lenyűgöző emberi butaság. Ostobaság. Hiszékenység.
Nem tudom megérteni azt, hogy az ember reggel felkel, munkába megy, boltba megy, hazamegy, főz, köszön a hazaérő családtagoknak, bekapcsolja a tévét, megeszi a vacsoráját, lefekszik aludni, és egyszerűen nem képes észrevenni a körülötte történő pozitív dolgokat. Gyűlölöm az emberekben azt, hogy sokkal többre tartják az önmaguk sajnáltatását és a panaszkodást az önmaguk boldoggá tételénél. Hogy annak nem bírnak örülni, ha reggel arra ébredhetnek, hogy süt a nap, hogy amíg megy a buszhoz, madarak csiripelnek bele az üres fejébe, hogy a boltban akciósan kapott egy terméket, hogy az egyik munkatársával jót beszélgetett az ebédnél, hogy finom lett a vacsora, vagy hogy a gyereke jó jegyet hozott haza az iskolából. Aztán persze amikor azt mondják, hogy írd fel ezt a számot a csuklódra, és figyeld meg, hogy jó dolgok fognak történni, akkor hirtelen süt a nap, csipognak a madarak, minden akciós, a munkatársával jót nevettek, mindenki repetázott a vacsorából, és még a gyerek is jobban tanul, mint tegnap. "éééédesfaszom '-.- " ........
Szóval arra gondoltam, felveszem a harcot és telespammelem boldogsággal az internetet. Ha nem is sikerül minden nap megírnom, valahogy akkor is feljegyzetelem magamnak a pozitív eseményeket, és nem is aprózom el, hanem rögtön kap egy saját blogot a dolog. Ez lesz az első bejegyzés, aztán majd megírom a mostani eseményeket. Igyekszem azért nem redundánsnak lenni. Az új blogon inkább csak vázlatot írok, hogy mindenkinek megmutathassam, mik azok a dolgok, amiknek lehet örülni. És kell is.
Az új blog itt érhető el: http://napsutesremosolygok.blogspot.hu/
Béke.