2015. augusztus 8., szombat
Hírek
Sokszor írnék dolgokat, csak mégse írom meg, nem tudom miért. Például szerettem volna egy önálló posztot adni annak a helyzetnek, hogy felvettek phd-ra. De nem fog önálló posztot kapni, mert közben növekedésnek indult egy paradicsom, feléledt az uborka és sorra hoz új leveleket és virágokat, ráadásul mióta nem írtam, elolvastam 4 könyvet, megnéztünk 3 filmet, kiraktam a nászajándékba kapott Föld térkép puzzle-t, és még a veszprémi kiruccanásról sem írtam semmit, pedig az sokat érdemelt volna. Ráadásul a szülinapomig bezárólag 12 napon át Hercegtől minden nap kapok egy játékot. Amúgy felvettek phd-ra, most leginkább ez a hír.
2015. július 24., péntek
2015. július 22., szerda
Helyzetjelentés
Hétvégén voltunk Miskolcon, ahol voltunk egy koncerten, amit észre se vettem, előtte viszont bowlingoztunk a lányokkal, ami már nagyon rég volt utoljára. Hazafelé jövet a vonat 1 óra késéssel érkezett Miskolcra, így aztán a revezett fél9 helyett 10 órára értünk Pestre, de hát ezen ki akad fenn manapság.
Növények. A paradicsomot és az uborkát néhány hete kivittük az erkélyre, a korlát mellé, hogy annak támaszkodjanak. A sok uborkából most úgy néz ki, 3 maradt életben, ebből kettő egészen megtáltosodott, és nagyon szeretheti a paradicsomot, mert nagyon cukin öleli a kacsaival. Remélem a paradicsom nem neheztel rá, amiért ilyen ragaszkodó típus. Az ubi amúgy már 5 virágot hozott eddig. A paradicsomról leszedtem a sárguló leveleket, de figyeltem arra, hogy csak olyan hajtást szedjek le, amin semmi nyoma annak, hogy virágot hozna. Úgy tűnik, ez, és a sok víz, amit mostanában kap, tetszik neki, mert egyre több kis virágkezdeményt találok rajta. Remélem ki is nyílnak.... A kardvirágaim viszont nem akarnak virágos hajtást hozni, de későn lettek elültetve a hagymák, úgyhogy talán majd augusztusban. A bazsalikom egyelőre nem nőtt magasabbra kb. 8-10 centinél, de szépen dúsan borítja a kaspóját.
Laptop. Úgy döntöttem, hogy elviszem kitisztíttatni a laptopomat, mert mostanában már a 9gag megnyitásától is felzúgott, játszani már alig mertem rajta, annyira forrósodott, és a videokártya sem bírta jól, a grafikai beállításokat több játékban is vissza kellett vennem, hogy ne akadozzon nagyon. Tegnap bevittem, ma vissza is kaptam, és le vagyok nyűgözve. Az egy dolog, hogy belülről tisztább lett, azt úgyse látom, de hogy kívülről milyen szép lett! A billentyűzet alatti részt is minden bizonnyal kipucolták, bele se merek gondolni, mennyi dzsuva lehetett alatta, bevallom nőiesen, nem igazán vigyáztam rá. És a jobbklikk sem ragad! Észrevettem viszont, hogy a cémeghajtóm lényegében megtelt, ezért első dolgom volt azt is kitakarítani. Most olyan kis csendes, és a sok felszabaduló helytől még kicsit gyorsabb is lett.
Munkaügyben annyi újság van, hogy olyan feladatokhoz értem, aminél úgy döntöttem, praktikusabb lesz Perl helyett R-t használnom. Meglepően gyorsan tanulom, régen nagyon szerettem, végül is ez volt az első programnyelv, amit megismertem, és az teljesen pozitív élmény volt, most is az. Nagyon jól esik az agyamnak ez az új gondolkodás, mert az R teljesen máshogy vélekedik a dolgokról, mint a Perl. Ez ugyanakkor nehéz is, mert sok dologról, amit a perlben nap mint nap használtam, nem tudom, hogy R-ben hogy kell megírni. Mostanra viszont már eljutottam oda, hogy tudom, minek hol kell utánanézni, csomó baromi hasznos package létezik, és teljesen sikerélményem van attól, hogy önállóan oldok meg egy feladatot, és nem csak odatolják elém a megoldást.
A python is tetszett egyébként, az is nagyon kézre esik, abban még nagyon kezdő vagyok, de az elmúlt hetekben pl. programoztam vele guess-the-number játékot, stopperórát, és pongot is. Kell a kikapcsolódás is, na.
Szülihónap. Szóval eddig szülinapjaim voltak, a múlt évben szülihetem volt, de most már szülihónapom van, ráadásul szüliháromhónapom. Vagy 3 hete már kaptam Hercegtől egy könyvet a futáshoz, van benne edzésterv 5 és 10 km-re, és maratonra is, mondjuk ha nem lenne ilyen bitang pusztulatosan meleg, talán még használnám is. A hétvégén kaptam Anyától szintén szülinapi ajándékként egy digitális konyhai mérleget, aminek nagyon nagyon örülök, mert már nagyon régóta vágytam rá. Aztán megtudtam, hogy Herceg Anyukájától kapok jegyet a szeptemberi ParovStelar koncertre. Szóval már van 3 ajándékom, pedig még 3 hét van a szüliapomig. Ennyire jó dolgom van.

2015. július 6., hétfő
Csúcsszuper hétvége
Aaaaanyira ultrakirály csúcsszuper hétvégénk volt!!!
Pénteken munka után elmentünk az Alleeba, ahol sikerült találnom két tök jó felsőt és egy szoknyát. (A keresést tovább kell folytatni, ugyanis a köv. szombati esküvőre is kéne valami gönc.) Ezután megnéztük 3D-ben az Agymanókat, ami egy zseniális "mese", mindenkinek ajánlom. Ez a 6-os karikás, rettenetes című mese valójában nem gyerekeknek szól, legalább is nem tudom, hogy ebből egy gyerek mit lát és mit él át, de nekem, egy fiatal, a gyerekkorába kapaszkodni próbáló, de már gyerekvállalás előtt álló felnőttnek óriási élmény volt. És talán a gyerekükkel moziban ülő szülőknek még mélyebb jelentéssel bírt. Nagyon jó poénok vannak benne, néha teljesen magamra ismertem egy-egy karakterben, vagy jelenetben, máskor pedig a sírás kerülgetett, pedig olyan kis egyszerű és természetes dologról volt szó. Menjetek és nézzétek meg, megéri.
Szombat délelőtt lényegében nem történt semmi, délután viszont felmentünk a Normafához, Herceg munkatársaival bográcsozni. A hőség miatt tűzgyújtási tilalom is volt, ezért a pörköltöt valamelyiküknél otthon főzték meg és már készen hozták fel. Játszottunk is, vittünk dixitet és jungle speedet, előbbit meglepő módon nem Herceg nyerte meg, utóbbit pedig egyáltalán nem meglepő módon én. És egy francia srác; először én lettem az első és ő a második, utána fordítva.
A hegy után hazaszaladtunk, onnan pedig Lindsey Stirling koncertre mentünk. Lett póóólóóóóm, és úúú és annynira jó volt a koncert, hogy nagyon, ésés az volt a legeslegkirályabb, amikor a legvégén, visszataps után az Operaház fantomjának feldolgozását játszotta el. A múltkor a Depresszió koncerten is a ráadásban a két legrégibb-kedvenc számomat játszották el, és most is Linsey pont ezt, ami a legkedvencebb színdarabom és jaj annyira jó volt. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nagyon jó helyünk volt, viszonylag hátul ültünk, emeleti részen, első sorban, ahol senki nem ült közvetlenül előttünk, és így mindent láttunk, a hatalmas színpadfestést is, egy igaz show volt, teljesen wow.
A másik kedvencem ez a dal volt a koncerten, ahol egyébként Lindsey-n kívül volt egy billentyűs, egy dobos, és négy táncoslány.
De a hétvége itt még nem ért véget, mert vasárnap Hobbit-maratont tartottunk. Én egyik részt sem láttam eddig, most pedig megnéztük mind a hármat. Teljesen meglepő módon egyetlen egyszer sem aludtam el közben, csak egyszer... de akkor szóltam időben, és utána onnan folytattuk, így nem maradt ki egy perc sem. Kellemes csalódás volt amúgy, mert tudtam követni a sztorit is, végig megvolt, hogy ki kicsoda, melyik esemény hol zajlik éppen. Mondjuk miután végeztünk, este fél 11 körül, és Herceg megkérdezte, hogy hogy hívták a törpöket a filmben, egyet sem tudtam felsorolni. Pontosabban egyet, Gimlit, aki ebben a filmben nem is szerepelt. Na ennyit az agyam filmmel kapcsolatos memóriájáról...*
Az volt még fura, hogy a film címe A hobbit, ennek ellenére nekem a film sokkal inkább a törpökről szólt. Hangsúlyozom, a könyvet sem olvastam, tehát nem tudom, hogy Tolkien kinek a szemszögéből írta le a sztorit, de a film alapján biztosan nem ezt a címet választottam volna.
* Erről pedig az jutott eszembe, hogy mikor az Agymanók előtt ültünk a moziban, akkor jöttem rá és meséltem el Hercegnek, hogy engem kicsiként Anya nagyon sokszor vitt moziba, mégis semmilyen mozis emlékem nincs, semmilyen filmemlékem, sem látványra, sem zenére, sem érzelemre. Tényleg, semmilyen. Azt is csak valamikor középiskolás koromban tudtam meg, hogy a filmeknek van zenéje. Sose vettem észre korábban. Vak, süket, emlék nélküli. Én és a filmek.

2015. július 1., szerda
Koncert, Bútor, Miskolc, PHD
Az esküvő óta folyamatosan azt ünneplő események történnek. Voltunk ugye májusban hosszúhétvégén Szegeden, mininászút jelleggel, aztán elmentünk Olaszországba egy hétre, ez volt a valódi nászututunk. Aztán hogy az ünneplés teljes legyen, két hete Depresszió koncerten is voltunk.
A Barba Negra Trackben volt, ahol kényelmesen elfér a nép, lehet jó helyet találni. Először viszonylag elöl álltunk. Mielőtt a koncert elkezdődött volna, nézegettük az embereket, és találtunk egy annyira aranyos testvérkupacot! Hárman voltak, egy 20 és egy 15 év körülinek kinéző fiú, és egy pici, alig 6 évesnek kinéző szőke kislány. Annyira cuki volt, farmer, fekete bőrzseki, és a két fiú olyan szeretettel nézett rá, olyan biztonságban éreztem azt a lánykát mellettük. Ekkor gondoltam először arra, hogy milyen praktikus, ha fiú születik előbb, és a lány a kisebb, mert akkor majd bátyóval el lehet engedni metálkoncertre. Yey!
A másik, kevésbé érdekes és kevésbé cuki emberpár az a shrek és emberfiona volt, akik a koncert kezdetekor megálltak mellettem, aztán ahogy a közönség mozog és rendeződik, nemsokára már pont előttem voltak. A srác legalább 190 cm volt, a lány pedig talán alacsonyabb nálam, Állandóan smártak, a srác ahogy lehajolt, sziklatömbként borította be a lányt.
Volt még egy csávó, aki szintén egy lánnyal volt párban, a lány próbált a színpadra nézni, de a srác oldalt állt a látványosságnak, és telitorokból hatalmas artikulációval beszélte a lánynak a dalszövegeket.
A koncert amúgy nagyon jó volt, rengeteget ugráltam, és a végén ráadásként eljátszottak 3 számot, amiből kettő az a két dal volt, amit először ismertem és szerettem meg tőlük vagy 10 évvel ezelőtt.
Hogy továbbfűzzük az esküvős sztorit, kaptunk ugye nászajándékokat. Kaptunk 3 féle társast, amiket többekkel több alkalommal kipróbáltunk már. Kaptunk(tam) egy puzzle-t, ami eddig arra várt, hogy képkeretet találjunk neki, ezt pedig a múlthéten megoldottuk. Nem tökéletes a megoldás, még kell egy kis kiegészítés, de utána jöhet a kirakás. Voltak további terveink a lakás kicsinosítására, ezért körbenéztünk az IKEA honlapján, majd felvásároltuk.
Így lett az erkélyen egy kisasztal, 4 székkel, és így lett a belső térben 6 új bútordarab. Az egyik szekrényből hobbisarok lett, tetején a reeeengeteg társasjátékunkkal. A nagyszekrény a hálószobába került, ahol jól elbújik az ajtó mögött, és elférnek rajta a ruháink. Meglepően kicsi a ruhatáram egyébként. De tényleg, nem ilyen lány módon kicsi, hogy roskadozik a polc, de nekem nincs egy rongyom se, hanem tényleg kicsi. Lett még 3 éjjeliszekrény, amiből kettőt tényleg erre a funkcióra vettünk. És lett egy saját asztalom, mert eddig nem volt. Szóval teljesen átpakoltuk a lakást, már teljesen vendégfogadásra alkalmas állapotban van, de még mindig nincs minden a végleges helyén. Végül is, csak 3 hónapja lakunk itt, hova siessünk az ilyenekkel...
Miskolc. Voltunk otthon a hétvégén. Voltunk GodDam koncerten, ami királyság volt, és hősök, a rokkantsági állapototkat figyelembe véve. De tényleg, milyen már, hogy ketten is mankóval vánszorognak fel a színpadra, a többieknek is bajuk van, aztán másfél órán át tolják a metált. Egyébként folklór műsornak is elment, mert elég sok volt a köcsög. Volt egy csávó, aki egy 5 méter átmérőjű körben teljesen kiszámíthatatlanul mozgott, ráadásul volt a hátán egy jó hosszú szíjra engedett hátizsák, ami teljesen külön életet élt. A csávó azt hitte, hogy nagy tőmegben van, és dőlhet, amerre akar, mert bizonyára minden oldalról meglökik majd. De nem. A nép ugyanis nem szeretett volna annyira pogózni, mint ő. Először ott elöl mindenki benne volt a buliban, nagy pogó volt, aztán a többiek lecsendesedtek, csak ő nem. Egyszer annyira megijedtem, mert a színpad bal oldalánál volt, mikor elkezdett hátrafelé közlekedni (biztos gondolta, hogy majd onnan is visszalökik), csakhogy elérte a színpad szélét, ahol hanyatt esett, és én azt hittem, hogy ráesik a pedálokra és magávalborítja a mikrofonállványt is, de szerencsére a monitorláda megfogta, és onnan visszamászott. Szóval ilyenek voltak, de dolgok zenerésze jó volt.
Tegnap volt a phd felvételi. Ez nálunk úgy ment, hogy 1 hónappal ezelőtt hosszan kígyózó sorokat kiállva adtuk le a jelentkezési pakkot a doktori TO-n, aztán múlthéten jött egy tanszéki email, hogy kedden felvételi, ki mikorra van beosztva. Heten voltunk összesen, negyed óránként volt a beosztás, délelőtt lement az egész. A bizottságban négyen voltak: a tanszékvezető, két helyi tanár, és még egy férfi a szomszéd MTA enzimológiájáról. Utóbbit eddig nem ismertem, most tudtam meg, hogy egy barátomnak ő a témavezetője. Beléptem a terembe, és ijedtemben egy halk jónapottal köszöntem, ugyanis az egyik tanárral tegezőviszonyban vagyok, de aztán konstatáltam, hogy viszont a tanszékvezetőt nyilván nem fogom letegezni, a bal oldali bácsit nem is ismertem még, úgyhogy az asztalhoz közelebb érve mégegyszer jónapottal köszöntem, ezúttal hangosabban, biztos ami biztos. Elmondtam, mit csináltam msc szakdolgozat címén, meg kicsit kellett beszélni arról, hogy mit fogok, de valahogy elvesztem a jelen részletében, és nem is volt alkalmam átfogóbban beszélni a témáról. Nem tudom mikor lesz eredmény, nem vagyok benne biztos, hogy felvesznek, de mivel csak 7-en vagyunk, ezért lehet reménykedni, bár abban sem vagyok biztos, hogy ez kell nekem, úgyhogy inkább a sorsra bízom magam.
2015. június 27., szombat
Bajor
Lassan 1 éve, hogy Bajor Imre meghalt, mégis csak ma találkoztam először a hiányával.
Rádiókabaré, "Lujzaváááááros!", Vida Péter. Ez ma egy szomorú kabaré volt.
2015. június 24., szerda
HSB
Nem is gondolná az ember, hogy ha már több mint két hónapja él a házasságban felvett új nevével, már kialakult az új aláírása, és bár a bemutatkozás még nem megy, de az űrlapokon nem rontja el a nevét, akkor a felismerés, miszerint egészen másik helyre került a névsorban, teljesen elveszetté teszi. Egyébként a monogramom is megváltozott, erre kb egy hete jöttem rá, most írtam le először. Én így lépésről lépésre veszem észre a dolgokat.
2015. június 19., péntek
Just married
június 14. vasárnap
hajnali 2 óra 47 perc
- Jóreggelt, hölgyeim és urarim, köszöntjük önöket Magyarországon, ahogy ígértük, most Nagykanizsa mellett megállunk egy 20 perces pihenőre.
hajnali 4 óra körül
Előttünk kel fel a Nap.
Mintha álomból ébrednék, pedig nem is aludtam. Kinyitom a szemem, már Magyarországon vagyunk.
június 12. péntek
hajnali 4 óra 20 perc: ébresztő; 5 óra 20 perc: indulás, az úticél Nápolyon át Capri szigete.
reggel 7 óra 20: érkezés a kikötőbe, buszról le, kompra fel. Csodálatos a tenger és én nem vagyok tengeribeteg. Amint Nápoly eltűnik mögöttünk a láthatáron, előttünk feltűnik Capri, a hegysziget.

Caprin négy városka* található, Marina Grandéba érkezünk, innen sikló visz fel Capri városába.
Capri a luxus kisvárosa, fényűző paloták, szállodák és üzletek: egy-egy ruha, cipő vagy táska ára egy félévi fizetésemmel egyenlő. Mindent a szemnek. Még körbesétáljuk az aprócska, de annál szebb Augustus parkot, csodálatos kilátással a tengerre.

Zsúfolásig telt mikrobusz visz fel a szűk hegyi szerpentineken Anacapri városába. Az út egyik oldala hegymeredek, a másik tengerhez futó szakadék. Engem lenyűgöz a látvány, más inkább elfordítja a fejét, megijeszti a mélység, és a busz is siet. Pár perc alatt megérkezünk Anacapriba, a turisták városába. Nem sokat láthatunk belőle, de egy kis kilátóponton felismerjük a távolban Nápoly hegyeit, a Vezúvot és a Sorrentói félszigetet. Kapunk ebédet is: Hercegnek tintahal, nekem ravioli. Rövid szabadprogram, a libegőt most nem próbáljuk ki. Biztosan gyönyörű, de egyszemélyes, lábtartó nélküli nyitott székekben lehet csak feljutni, és nekem ez nem tetszik. Inkább sétálunk egy kicsit, így sem jut rá sok idő.
délután 3 óra 30: újra kompra szállunk, szinte végigalusszuk az utat, 4-kor érkezünk vissza Nápolyba. Busszal bemegyünk kicsit a városba, két helyen szállunk ki egy-egy kis sétát tenni. A nevezetesebb épületek mind fel vannak állványozva, nem sokat látunk belülük.
Rengeteg az ember, hatalmas a forgalom, zsúfolt minden, szörnyű hely. Végre visszaülünk a buszba, ott egy kicsit jobb. Hatalmas város, rengeteg a szemét, a rendezetlenség, mindenütt csúnya lakóépületek, nem, semmi szépséget nem találok benne.
június 10. szerda
hajnali 5 óra: ébresztő; 6 óra: indulás a Vezúvhoz, Pompeibe és a Sorrentói felszigetre.
reggel 8 óra 30 perc: már megérkeztünk a Vezúvra, a kráterhez csak gyalog lehet felmenni, oda jegyet kell váltani, de csak 9-kor nyit a pénztár (valójában negyed 10-kor). Végre bejutunk, és elindulunk fölfelé. Vörös a föld, kisebb-nagyobb kavicsok borítják az utat, nehéz haladni, ha az emberen nem túrabakancs van. Szerencsénk van a korai érkezéssel, bár árnyék csak "checkpointokon" van, még nem tűz a nap nagyon erősen. Ahogy egyre feljebb érünk, úgy tárul ki a tér és a lábaink előtt hever Nápoly és a tenger. Innen messziről egészen szép.
Megpillantjuk a krátert. Enyhe kénes szagot érezni, és a sziklák között kigőzölgést is látunk. Haladunk tovább az úton, egyenesen bele egy hatalmas, gomolygó, fekete felhőbe. Megsimogatjuk a felhőt, a hegy külső oldaláról áramlik a kráter felé, és minket jóleső hűvössel fogad. Talán nem is jártam még vulkánnál, de valami ilyesmire számítottam, csak az lep meg, hogy a talajt nagyobb szemcséjű kavicsok, kövek borítják, és nincs por. Kissé holdbéli táj, de még ezen a termőtalaj nélküli kopárságon is zöldellenek kis növénycsomók. Megérte följönni.

déli 12 óra: elindul a pompeji körbevezetés. Az idegenvezetőnk egy Nápolyban élő magyar vízilabdázónő, bokáján a pekingi olimpia tetoválása. Nagyon szimpatikus nő, maximálisan felkészült, minden kérdésre hosszú, kimerítő választ ad, látszik, hogy imád ezen a vidéken élni. Csuda hely ez a Pompeji, de engem inkább az nyűgöz le, hogy ezekből a romokból mennyi mindent meg tudnak állapítani a régészek és a történészek. Egy látszólag semmiről sem árulkdó helyiségről is tudják, hogy mire használták, milyen szerepet töltött be a lakók életében, milyen szokások voltak akkoriban, kik laktak itt, stb. Restaurálás és egy ideiglenes kiállítás miatt az egyébként megtekinthető holttessteket most elrejtették előlünk, csak hármat látunk: egy kutyát, egy 2 éves gyermeket és egy kisfiút. Kicsit hátborzongatóbb élményre számítottam, de nem volt idő csodálkozni rajtuk.
Hagyományos nápolyi recept alapján készült, kemencében sült margherita pizzát ebédelünk, aztán teszünk egy kis sétát Sorrentóban, és hazabuszozunk.
június 8. hétfő
hajnali 5 óra: ébresztő; 6 óra: indulás egy egész napos római felfedezőútra.
A busz nem mehet be a belvárosba, Laurentinától metróval utazunk. Fel sem tudom idézni, mennyi mindent láttunk, persze vagy két templomot leszámítva mindent csak kívülről: a Colosseumot, a Szent Péter bazilikát és az előtte lévő hatalmas teret, a Pantheont, a II Victor Emmanuel emlékművet, két nagy egyiptomi obeliszket, a Trevi kutat**, a spanyol lépcsőt, stb.
Róma tele van túristákkal. Budapesten el lehet menni úgy a Várba vagy a Bazilikához, hogy az ember elfér, nincs hatalmas tömeg. Ez itt nem így van, mindenhol más túristákba, a túristáknak idegenvezetést kínáló emberekbe, kalapokat és szelfibotokat traktáló bevándolrókba ütközünk. Zavar ez a sok ember, nem lehet látni tőlük semmit, nem hagyják élményt szerezni az embert.
június 6. szombat
déli 12 óra: a busz begördül az apartmantelepre, megérkeztünk Sperlongába. Elfoglaljuk a saját konyhás, fürdőszobás, erkélyes stúdió apartmanunkat, és innentől miénk a nap, a holnap és minden második nap.
Jókor jöttünk. Még nem kezdődött el az igazi szezon, még nincs tömeg, kellemes kisvárosi hangulat fogad. Sperlonga órvárosa a tengerbe nyúló magaslatra épült, csupa sikátor, minden utca egy-egy lépcsősor is egyben. Az óváros magaslata egy kis és egy nagy öbölre osztja a tengerpartot. A kis öböl tisztább, szebb a víz, puhább a homok, mi ezt választjuk a fürdőzéshez. A régi utcácskákon butikok, éttermek, kávézók, fagyizók várják a kalandozókat. A fehér falak között gyönyörű lila és piros virágok díszítik a várost, a parton hatalmas kaktuszok nőnek. És hogy milyen barbárak az emberek, itt nem a falakra írják, hanem a kaktuszokba karcolják bele nevüket az ide látogatók...
Az újvárosi rész is nagyon barátságos, szépen rendezettek az utcák, tisztaság és nyugalom van. Jó lesz itt nekünk.
június 5. péntek
délután 5 óra 30 perc: végre felbukkan a buszunk a Hősök tere melletti nagy buszparkolóban. Bepakolunk, megtaláljuk a helyünket, aztán lassan a nagyvárosi forgalomban kiaraszolunk Budapestről. Székesfehérváron még felveszünk egy családot, és elindulunk a kb. 1500 km-es útra Róma alá, Nápoly fölé, Sperlongába.
este 10 óra körül: hosszúra nyúlik a naplemente, lassan sötétedik, mintha nem is akarna lemenni a Nap. Most még Magyarországon vagyunk, becsukom a szemem.
Indulunk.
* Capri, Anacapri, Marina Grande, Marina Piccolo
** óriási csalódás: néhány éve Anyával voltunk itt, ez volt a kedvenc helyem, most viszont alig látszott belőle valami az állványzatoktól: éppen felújítják.

| A háttérben a Vezúv uralja a tájat |

2015. június 2., kedd
Megintmém
Végre megkaptuk az esküvői képeinket, megpróbáltam újraéleszteni egy szakdolgozatot, és pénteken indulunk nászútra. Kitöltök még egy mémet.
Do you need to write down things to remember them?
Mint azt a mellékelt blog is mutatja...
Mint azt a mellékelt blog is mutatja...
Egyébként fontosabb dolgokat meg tudok jegyezni, de amikor esküvőszervezés vagy hasonló mindentelkellintézni-napok vannak, akkor a napárba írok ait csak lehet.
Do you keep a diary/journal?
Régen naplót írtam, az nagyon személyes volt, de aztán lecserélődött a blogra. Van néhány naplóbejegyzésem is, mióta a blogom megvan, de csak nagyon érzékeny időszakokban írok bele.
Are you scared of thunderstorms?
Igen, de pozitív értelemben, nagyon szeretem őket.
Do you have any unusual fears or phobias?
Én gyakorlatilag mindentől félek.
Whats your favourite Disney movie?
A Pocahontas és a Mulan.
Have you ever painted a house?
Én gyakorlatilag mindentől félek.
Whats your favourite Disney movie?
A Pocahontas és a Mulan.
Have you ever painted a house?
Csak a koliszobánk falát.
Whats the tallest tree you've ever climbed?
Őszintén, azt sem tudom másztam-e valaha fára :(
Do you always wear identical socks?
Igyekszem, bár néha a kopások és lyukadások miatt nem egyformák.
Do you live by any motto or philosophy?
Nekem elveim vannak.
Do you lick the yogurt or dessert lid?
Persze, de csak a belső oldalát.

Do you lick the spoon clean after making something sweet?
Persze, mindkét oldalát.
Have you ever played the bongos?
Nem.
Have you ever handled a snake?
Siklót simogattam csak.
Have you ever assembled furniture by yourself?
Az IKEA korszakában... nem, egyedül nem.
When did you last go to the beach?
Ha beach alatt városi strandot értünk, akkor vagy 3 éve voltam a Barlangfürdőben. Ha tengerparti beach a kérdés, akkor kb. 5 éve Spanyolországban, de erre kérdésre szombaton már minden bizonnyal máshogy válaszolok majd.
When if ever did you last go to London?
Egyszer, azt hiszem 2006-ban jártam Londonban, de nem sok mindent láttam belőle.
What do you do to cool down when its hot?
Citromos jeges víz.
What's the most unusual thing you've ever eaten?
Szerintem még sosem ettem unusual dolgokat... Még a halat sem merem megenni.
Do you have a favorite mug?
A kedvencem az a csíkos bögre, amit akkor vettem, amikor kolis lettem. Egyébként abszolút funkció kérdése a dolog: tejet a piros, fehérpöttyös bögréből szeretek inni (ebből kettő is van), teát pedig a nagy fehér bögrémből.
Do you know any self-defense or martial arts?
Hallomásból.
Who's your favourite movie action hero?
Hehe, ha egyet is fel tudnék sorolni már előbbre lennék.
Have you ever ridden a motorcycle?
Ja, kb. két évesen, csak úgy suhantam vele a főutcán!

Do you collect anything?
Jelenleg a kilókat, de már nem nagyon férek el tőlük.
Is there anything you wished would come back into fashion?
Autósrágó. Wut?
Do you stick to conventional fashions or like to try and be original?
Nem vagyok én kirívó egyéniség.
Have you ever given someone a handmade present?
Milyen kérdés ez, mindenki adott már saját kezüleg készített ajándékot, ha máskor nem, hát anyák napjára az oviban... pff. Amúgy jobban szeretek olyan ajándékot adni, amit én készítettem, de ehhez gyakran nem vagyok elég kreatív. De a lányokkal többször készítettünk már ilyen ajándékokat, pl. Tücsinek varrtunk párnát, és kapott albumot az esküvőjére, Vicus is kapott már handmade fotóalbumot, és természetesen én is kaptam tőlük. Egyébként a legtöbb alkalomra igyekszem sütni valami finomat, az mindig tuti ajándék.
2015. május 31., vasárnap
Növények a széllel szemben
Csodálatos híreim vannak a növényeikről!
Kezdjük ott, hogy a múlt héten volt néhány nagyon szeles nap. Annyira szeles, hogy elvitte a műanyag asztalunkat. Ésszel nem tudom felfogni, hogy történhetett meg, de szerdán Herceg konstatálta, hogy nincs meg az asztal, aztán összefutott a gondnokbácsival, és kiderült, hogy a ház előtt lévő kiskertbe becsapódva találták meg, kitört a lába és már el is szállíttatták.
Szóval ez a szél, ami egy olyan műanyag asztalt lerepített, ami egyébként két oldalán egy nála magasabb kőfallal volt védve, a növényeinkben is kárt tett.
A paradicsomok jó alattvalók módjára térdepeltek és nyúltak előre a földön. Ők ettől a naptól fogva ki vannak karózva és benn vannak a szobában. Hihetetlen ez a növény, hogy mennyire életképtelen nélkülünk. Ha éppen nem a szél dönti meg, akkor a szomjúság, hiába kapnak 1 liter vizet reggelente. Szerencsére mi jó családja vagyunk, és próbáljuk életben tartani, ő pedig ezt azzal próbálja meghálálni, hogy megjelentek rajta az első kis virágkezdemények! Még néhány nap és kinyílnak a virágok. Mivel úgy tűnik, szobanövény marad, majd mi zümmögünk neki kicsit és megpróbálunk paradicsomokat gyártani neki. Attól félek, hogy mivel ilyen kis bágyadt ez a növényke, ha hoz majd nagy gömböket (vagy egyébként a fene tudja, hogy ez milyen fajta), attól még inkább össze fog majd csuklani.
Uborkák! Velük az van, hogy ők erősebbek és jóval kisebbek a paradicsomoknál, ezért őket kevésbé tépázta meg a szél, viszont az egyik megtört a tövénél. Ennek ellenére úgy tűnik, megmarad. Jelenleg a 9 magból 7 növényke fejlődik, ebből egynek van a levelén valamilyen születési rendellenesség, és el is maradt a fejlődésben, de azért próbálkozik ő is. Mindenkinek kibújt már az első vlaódi levele. Háromszögletű, cakkos szélű leveleket hoznak. Lassan ideje lesz szereznünk valami rácsot, ami mentén el tudnak indulni fölfelé. Állítólag. Most egyébként ők is benn vannak a szobában, de majd ha kapnak támaszt maguk mellé, kirakom őket az erkélyre.
Nőnek a bazsalikomok is, már ők is megmutatták az új leveleiket, de még elég kicsik.
És végül, de legkevésbé sem utolsó sorban a kardvirágaim. 11 hagymából 10 bújt ki eddig. Már egészen nagyok is vannak közöttük. Nagyon érdekesek, mintha kis lándzsák lennének, úgy bújnak elő, és vörösbarna színűek, aztán ahogy növekednek, egy zöld lándzsa indul előre.
Ilyenek vannak.

2015. május 30., szombat
2015. május 29., péntek
Mém
Annak örömére, hogy
- beadtam a doktori jelentkezésemet;
- új nevemmel csináltattam új TAJ-kártyát és EUeü kártyát;
- csak úgy nőnek a kardvirágok, az uborkák és a bazslikomok;
- itt a hétvége;
kitöltök egy mémet inkább.

1. What was the last clothing item that you bought?
Két rövidnadrág: futáshoz és otthoninak.
2. If you could stay one age forever, what age would you choose?
21.
3. When you say “lol”, are you really laughing?
Én nem mondok ilyet.
4. What is the most interesting thing you’ve done this week?
Hétfőn az aggteleki cseppkőbarlangban voltam.
5. If you started a business, what would it be?
Cukrászdát nyitnék.
6. Do your friends/family/coworkers know about your blog?
Senki elől nem titkolom, de nem is reklámozom, őszintén szólva kb. 6 emberről tudom/gondolom, hogy olvassák, pedig sokkal több embernek írom.
7. How long does it take you to write an average blog post?
A rövidebbek 5-10 perc alatt megvannak, de mostanában nem ritkán fél-1 órát ülök rajtuk.
8. How do you keep up with the blogs you follow?
Itt a blogom szélén van egy bloglista, amin mindig előre kerül aki éppen írt valamit. Általában egyébként eléggé tartani szoktam a ritmust.
9. What is your bedtime?
Este 10-től reggel 8-ig, aztán reggel 8 és este 10 között is bármikor.
10. Introvert or extrovert?
Ez a mém kellett ahhoz, hogy megtudjam, ezek a szavak mit jelentenek, meg kellett néznem az idegen szavak szótárában, hihetetlen. Inkább ex, de bizonyos emberekkel szemben jobb, ha az ember in marad.
11. What is your biggest wish?
Nem vagyok én nagy igényű, és most eléggé nem tudom, mit akarok. De ha felvesznek doktorira, akkor az lesz a legnagyobb wish, hogy teljesítsem 3 év alatt. Pöeersze...
12. What is the best job you ever had?
Még csak két munkám volt eddig, de ez elég jó. A másik is az volt. Ez több szempontból is jobb, de akkor az is a legjobb volt.
13. Dog person/cat person/both/neither?
Dog. Méretben is.
14. If you had $1,000 to spend any way you wanted, what would you do with it?
A csoportunknak az a legnagyobb baja, hogy júni 30-ig el kéne költenünk 12 millát és NINCS MIRE.
Ezt a 280 ezer forintot egyébként félretenném, 4 év múlva lakásvásárláshoz még jól jöhet. vagy!!! megvenném ezt a basszusgitárt.
15. How do you “dress” your toast?
Vaj mindenképpen kell rá. Gyakran csak ennyi, néha rakok még rá mézet, vagy lekvárt vagy felvágottat és sajtot.
16. How do you feel about snow?
A legutóbbi télen nem láttam havat, és ettől nagyon szomorú vagyok.
17. What was the worst job you ever had?
Mint említettem még csak két munkám volt, ezek közül a fentiek alapján nem kívánok legrosszabbat megnevezni.
18. What song can you not stop listening to?
A múltkor a warrior's call volt, most nincs ilyenem.
19. Love your name or hate it?
Pont tegnap gondoltam arra, hogy nagyon szeretem az új nevemet. Különösen a régi nevemet szeretem benne. Úgy értem, ha az ember egyik napról a másikra teljesen másik vezetéknevet kap, az olyan, mintha eldobta volna az addigi életét, nem? Nem tudom, lehet, hogy csak az aprócska családunk miatt érzem így, de boldog vagyok attól, hogy Soltész is maradtam.
2015. május 26., kedd
Élménybeszámolók: Szeged és Jósvafő
Mielőtt újabb élménybeszámolóval leszek adós, gyorsan leírom mindkettőt. Remélem, lesz türelmetek végigolvasni.
A május 1-i hosszú hétvégére mentünk. Pénteken délelőtt indultunk, fél 1 után érkeztünk meg a szállásunkra. Egy családi vállalkozásként működő panzióban volt a szobánk. Vittük a rollereket is, ezért azzal indultunk el a városfelfedező túránkra.
Az első állomásunk egy, a közelben lévő* Gringo's nevű mexikói étterem volt. Megettünk a burritot és az enchilladat, aztán tovagurultunk.
Kicsit körbejártuk a várost és a Tisza túloldalára is átmentünk megnézni, milyen a Liget, amikor majális van. Tele volt ugrálóvárral, pörgő-forgó hányókákkal, és árusokkal. Meg emberekkel.
Délután, vacsi előtt még hazamentünk letenni a rollert. Visszamentünk a városba, és vaktában kerestünk valami helyet, ahol enni adnak. A Szeged Étterem lett a szerencsés, pontosabban mi voltunk a nagyon szerencsések, mert elképesztően jó helyet találtunk. Szép nagy mennyiségeket adtak, és nagyon nagyon finomat. Annyira megtetszett nekünk, hogy szombaton is ide jöttünk vacsorázni. Tudjátok van az a fajta jóllakottság, amikor azt érzed, hogy ez nagyon jó volt, és úgy tele vagy, hogy most nagyon sokáig nem is akarsz enni semmit. Na ez nem olyan volt. Ez az a fajta jóllakottság volt, amikor már alig várod, hogy újra éhes legyél és kipróbálhass valami mást is az étlapról és azzal újra pukkadásig edd magad.
Szombaton reggel esett az eső. Nem volt vészes, úgyhogy elindultunk. Ezúttal gyalog. Először is reggeliztünk péksütit tejjel, utána voltunk a postán, hogy küldhessünk egy képeslapot, majd elmentünk egy könyvesboltba, ahol Luca keresztelőjére kerestünk ajándékba valót. Még csepegett egy kicsit az eső, ezért kisétáltunk a szegedi plázába. Fura, de Szegeden a város külsőbb részén van, és nem legbelül, ahogy Miskolcon. Igazából azért mentünk oda, mert ott van mozi. Én többnyire nem szeretem a mozit, ha már egy évben egyszer rá lehet venni engem ilyesmire, az is csoda. Herceg viszont szereti, és még pénteken mondtam neki, hogy ha esik az eső, akkor most kivételesen üljünk be valamire, ami éppen van. Hamupipőke.
Mikor kijöttünk a moziból, már sütött a nap, és szinte teljesen fel is száradtak az utak. Visszamentünk a városba, még bóklásztunk, aztán hazamentünk. Vacsiztunk, és átmentünk a Ligetbe megnézni a Tha Shudras koncertet. Hazamentünk.
Vasárnap kijelentkeztünk, cukrászdában reggeliztünk, Koptchekéknél is jártunk, velük együtt pedig elmentünk bejárni az állatkertet. Olyasminek képzeltem, mint a miskolci, de jóval nagyobb és sokkal látványosabb volt. Több olyan állatot is láttam itt, amivel még soha sehol másutt nem találkoztam. Például volt a csupasz turkálók, a sörényes hangyász, a gepárdok és a kedvenceim, a fosszák. Volt egy nagyon bolond mókus, egy nagyon barátkozós pingvin, egy hiperaktív vidra, kistapír és nagytapír, pizsamás alpaka, elterült szurikáták, szaladgáló tatu, csodaszép kék arapapagájok és még rengeteg más állat.
Szeged gyönyörű, és nagyon kellemes, mert:
1. Tágas utak, terek. Egymást érik a terek, szépen rendben van tartva a belvárosi rész.
2. A város telis teli van ültetve virágokkal.
3. Vannak bicikliutak.
4. Figyelmes emberek. Talán azért, mert a szegediek még sose láttak rollert, vagy azért, mert nagyon sok a biciklis, vagy mert szimplán csak nem pesti tuskók, de valahogy mindig figyeltek maguk mögé, és tényleg érzékelték, hogy jön mögöttük valaki, szó nélkül azonnal félreálltak, és elengedtek.
5. Nagyon szépek a szecessziós épületek. Szeged tele van szecesszióval.
Két dolog volt, ami nem annyira tetszett.
Az egyik, ami tényleg nem tetszett, az a járdák állapota. A főbb útvonalak még viszonylag rendben voltak, és meglepő módon a belvárosi díszkövek is rollerezhetőek voltak, de a belsőbb utcácskákon szanaszét volt törve az aszfalt.
A másik, amit sajnáltam, hogy a belvárosi híd Tiszán inneni, északi részén a tiszaparti sétány teljesen fel volt túrva, nem is nagyon tudtuk, hogy hol lehet ott gyalog közlekedni, de azért így is megközelíthető volt, és a partra is sikerült lejutnunk.
Szeged, mini nászút, jóság.
*Szegeden amúgy minden közel van.
Pünkösd két napját Herceggel és a szüleivel töltöttük Jósvafőn. "Véletlenül" kerültünk oda: igazából Aggtelek lett volna a cél, de ott nem volt szállás.
A vasárnapot a Veres családdal együtt töltöttük. Jósvafő felé menet megálltunk Szinpetriben, ahol a Guiness-rekorder könyv és a Gutenberg-nyomda mása található. Egy kis családé az egész, az ötlet, a kutatómunka, a kivitelezés, a múzeum és egy hatalmas telek. Óriási érték, ami azon a "kis" területen van.
Jósvafőn megkerestük a szállásunkat, aztán elindultunk kirándulni. Mindig szoktam panaszkodni, hogy Herceg szüleivel milyen lassan lehet kirándulni, ami amúgy nem baj, csak én mindig mennék. Akkor most ehhez adjunk hozzá egy 6 és egy 3 éves gyereket, és bumm, már én sem mennék, főleg, mivel mindkettő rajtam lóg. Tényleg! Na de kezdjük azzal, hogy a térkép jelzett egy hosszabb és egy rövidebb útvonalat. Mi a rövidebb, 2 órásnak mondott távon indultunk. Két és fél órát kirándultunk, és a rövidebbik útnak talán ha a felét tettük meg... Jó hát két kisgyerekkel nyilván nem közlekedik olyan gyorsan az ember, de hogy ennyire... Nem akarok panaszkodni egyébként, szuper jó kirándulás volt, Petikével, a kisebbik gyerkőccel tök hamar egymásra hangolódtunk. Olyan kis cuki volt, fogta a kezemet, jött velem szépen. Aztán volt olyan, hogy Herceg és Vilmoska a tengerszem szélén egy kicsi kiemelkedésről nézték meg a vizet, és odamentünk mi is, de láttam, hogy Petike nem tudná átlépni azt a kis vizet, amin át lehetett eljutni a "szigetre", és mivel nem akartam, hogy vizes legyen, ezért bátor voltam, és inkább felemeltem és átvittem. Aztán vissza megint. Szóval sokat sétáltunk kézenfogva, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy Vilmos is egyre többször szólongat, és aztán már mindketten az én kezemet fogva sétálnak. Találtunk rengeteg gubacsot az erdőben, azzal is játszani kellett, egyet el is rejtettem a táskámban, hogy a kirándulás végén odaadjam nekik és hazavihessék. Aznap láttunk több féle szitakötőt, levélen pihenő vízi csigákat, halakat, lovakat, csíkbogarat, molnárkákat, ganajtúró bogarakat, rózsabogarat, pókokat,* hangyákat, sok szép erdei és mezei virágot, őzek és lovak lábnyomát.
A kirándulás végén vacsoráztunk, elköszöntünk a gyerkőcöktől és szüleiktől, visszatértünk a szállásunkra és lassan véget ért a nap.
Másnap bejártuk Jósvafőt. Szerintem én soha nem jártam még itt, de nekem az a látvány, amit a Tengerszem szálló első emeleti ablakából láttam, az olyan gyönyörű volt, hogy mostantól nekem Jósvafő a magyar Alpok. Erdők, patakok, mezők, aprócska falu... Nyitott, völgybe zárt tér.
Egy helyi férfi vezetett minket körbe, mesélt a templomról, a külön épült harangtoronyról, a nagyon öreg hársfáról és annak sarjáról, a temető fejfáiról, a helyi kovácsolásról, a malomról, a bányáról, a barlangászokról, a hucul lovakról, a tájról, a házakról, az emberekről és a körülményekről.
Az erdőnek van egy különleges hangulata. És van egy teljesen másik, nekem még szebb hangulata, amikor zuhog az eső. Egy ilyet most is átéltem, amikor reggel odaért egy fekete felhő. Ahogy hullámzik az eső zaja, erősödik, csendesedik, felzúg, morajlik, elhalkul, cseppen és csicsereg.
Jósvafőtől elköszöntünk és Aggtelekre mentünk tovább, hogy részt vegyünk egy barlangi rövid túrán. Annyira más. Annyira lehangoló a felszín. Ott vagy Jósvafőn, ahol a természet közelségét csak próbálod magadba szívni, ahogy csak lehet, és akkor átmész Aggtelekre, és ott a nagy parkoló, mögötte a műanyag szirszarokat áruló bódésor... Annyira lélekvesztő az egész.
Aztán lemész a barlangba, és.... nem hiszel a szemednek. Végig azon gondolkodsz, hogyan képes a természet ilyen csodákra, és milyen szerencse, hogy az ember ezt még nem pusztította el teljesen, és közben ott van rajtad kívül másik 80 ember, és érzed, hogy ez mennyire pénzhajhász üzem, közben pedig csak tátod a szád, és egy órányi bámészkodásban próbálod felfogni a több millió éves ökológiát.
Az egész élményben egyébként nem a lent töltött idő volt nekem a legmeghatározóbb. Helyette sokkal inkább az, amikor feljöttünk a felszínre, megéreztük a 18 fokos meleget, körbenéztem, és lapos, fűfélékkel benőtt lankákat láttam. Ésszel nem bírom felfogni ezt a csodát, hogy itt egy viszonylag unalmas tájkép, csupa fű, meg szikla minden, és ki a franc gondolná, hogy néhány méterrel a vékony kis földréteg alatt egy ilyen elképesztő világ lélegzik.
Bárcsak ne kellene városban lakni!
*nem féltem tőlük egy kicsit sem!
_____________________________
Szeged

________________________________
Jósvafő

2015. május 22., péntek
DPR
Az ELTÉnek van egy "diplomás pályakövetési rendszere", vagyis néha küldenek egy emailt, hogy töltsek már ki egy kérdőívet léccilécci. Én meg jófej vagyok, és kitöltöm. Szuper csillivilli személyre szabott kérdőív ez, most engem a biológus diplomám megszerzésének közelgő 3. évfordulója alkalmából faggattak. A kérdéssor elején megkérdezték, hogy melyik, magasabb fokú végzettségemet tekintem a legfontosabbnak. Ők maguk írták oda nekem válaszlehetőségként a biofizikát, vagy mondhattam volna, hogy egyéb. Na ehhez képest egyszercsak jön a 10. kérés arról, hogy miért nem mentem tovább msc-re. Wut?!
2015. május 20., szerda
Kérdések
Meeeenyi vilááám! Pár másodpercenként fénybe borul az ég, gyönyörű!
---
Szeretnék most megkérni mindenkit, hogy amennyiben bármi ötlete van arra, hogy az MSc diplomával kapcsolatban az "oklevéltípus" és az "oklevélfokozat" mit jelent, az legyen oly kedves és ossza meg velem az ötleteit, mert én momentán tanácstalan vagyok.
Cserébe itt egy mém:

1. If you were to attend a costume party tonight, what or whom would you go as?
Azt hiszem a költözés során kidobtam azt a remek "overált" amit az SZBK-ban kaptunk, mikor ott jártunk, és egy olyan helységben is dolgozunk, ahová ilyen tetőtől talpig védő, egyszer használatos tiszta ruhában volt csak szabad bemenni, úgyhogy azt már nem tudom felvenni.
Fehér köpenyem is van, de az olyan snassz.
Szerintem legutoljára alsós általánosként voltam beöltözve, talán jobb is, ha ez így marad.
2. What are your choice of toppings on a hamburger?
A rend kevéért kezdjük azzal, hogy a hamburgerben csirke vagy pulykahús fordulhat elő csak, erre jöhetnek a szokásos zöldségek, cheddar sajt, és valamilyen szósz, de ha csak ketchup van, az is jó.
3. You are chosen to have lunch with the President. The condition is you only get to ask one question. What do you ask?
Miért? (Ezt megkérdezném nagyon sokszor.)
4. It’s your first day of vacation, what are you doing?
Ha éppen nem kell takarítani, boltba menni és főzni, akkor valószínűleg leülnék a witcher elé, mert most, hogy megjelent a 3. rész, ideje lenne végre befejeznem az elsőt. Kicsit elakadtam benne, na. A másik lehetőség, hogy elmegyünk végre valami rendesebb egynapos túrára.
5. What is your concession stand must-have at the movies?
Fúúúú tényleg még mindig nem írtam meg a szegedi beszámolót, pedig abban még mozi is volt! Egyébként semmi, de Herceg mindig szokott venni 5 literes popcornt, abba mondjuk mindig beleráom magam.
6. Which do you dislike most: pop-up ads or spam email?
A pop-upokat, de egyikkel sem szoktam találkozni hála AdBlockernek és a Gmail spamszűrőjének.
7. What do you think Captain Hook’s name was before he had a hook for a hand?
Közlegény!
8. Rock, paper, or scissors?
Mötál. Kő.
9. Let's say a brick fell on your foot, and your kid is standing right next to you, what is your 'cleaned up’ swear word?
Áu.
10. Which is worse, being in a place that is too loud, or too quiet?
A hangos, azt nem szeretem.
11. What is one quality that you really appreciate in a person?
Intelligencia.
12. At the good old general store, what particular kind of candy would you expect to be in the big jar at the counter?
Béka!
13. What is the most distinguishing landmark in your city?
Először disgustingot olvastam, és a válasz valahogy így hangzott volna:
"Budapesten? Budapest."
De így.. Budapesten a Duna a partján sorakozó épületekkel, Miskolcon pedig talán az Avasi Kilátó.
14. Everyone hears discussions that they consider boring. What topic can put you to sleep quicker than any other?
Rossz hírem van srácok, zene.
15. How many times did it take you to pass your drivers test?
0, nyertem. Ja nem is.
16. If you had to have the same topping on your vanilla ice cream for the rest of your life, what topping would you choose?
Karamella.
17. What food item would need to be removed from the market altogether in order for you to live a healthier, longer life?
Csoki.
18. You are offered an envelope that you know contains $50. You are then told that you may either keep it or exchange it for another envelope that may contain $500 or may be empty. Do you keep the first envelope, or do you take your chances with the second?
13 ezer forintot még szép hogy elfogadnék azonnal.
19. If you had to choose, which would you give up: cable TV, or DSL/cable internet?
A tévét, és le is mondok róla minden nap.
20. What is your highest level of education?
Mesterszak, és terveim szerint ez a következő 4 éven belül megváltozik, de még a jelentkezést sem adtam le, úgyhogy nem érdemes előre rohanni.
21. How much is a gallon of gas in your city? What was the highest it’s been?
Pont 1 gallon. Gondolom mindig ennyi volt, ha csak az etalont nem piszkálták meg.
22. What kind of lunch box did you have as a kid?
Menzás voltam.
23. What would you rather have, a nanny, a housekeeper, a cook, or a chauffeur?
Takarítószemélyzetnek örülnék.
24. Would you rather be trapped in an elevator, or stuck in traffic?
Traffic. Neverelevator.
2015. május 19., kedd
Hétköznapi matek
Amíg az ember kétségbeesetten ül a köztévé előtt, hogy most akkor ő-e a hülye vagy tényleg létezik, hogy a 70+ tanárbácsi nem tudja a matekot, addig az RTL-en Madarász tanárúr ad felvilágosítást arról az érettséginél némileg mindenkihez közelebb álló matekpéldáról, miszerint melyik lottójátékon van nagyobb nyerési esélyünk.
Sérülések
Múlthét szerdán leamortizáltam a jobb térdemet. Egy láthatatlan acélsodrony volt a hibás.* Apró gyöngyös felületű díszkőnek mutatkozott be a térdem. Otthon teljesen meglepődtem, hogy milyen szép ez a seb, mármint úgy szép, hogy nem ilyen cafatos rögös szétdörzsölt izé, hanem sima, mintha csak egy réteget óvatosan lehúztak volna róla. Csak ott vérzett egy picit, ahol a gyöngyök jobban belemélyedtek, szóval igazán semmiségnek tűnt az egész.
Hát így közel egy héttel az eset után egy kicsit jobban örülnék, ha érdesebbre sikerült volna, úgy biztos könnyebben varasodna. Meg mondjuk ha lett volna itthon sebhintőpor már az elején, és nem csak ma megyek el érte a gyógyszertárba, az azt hiszem sokat segített volna. Merthogy az a legszerencsétlenebb ebben, hogy ha úgy szárad meg a seb, hogy nyújtva van a lábam, akkor utána nem bírom behajlítani, annyira fáj, ahogy feszül szét. Úgyhogy most hazajöttem, kicsit megmostam, beszórtam porral, és behajlított lábbal várom a gyógyulást. Úgy érzem, most jön majd a viszketős időszak.
De ha ez még nem lenne elég baj, ma reggel, amikor a sajtból a lakásban megtalálható legnagyobb késsel próbáltam szeleteket vágni, hupsz, kikaptam egy darabkát a bal kezem hüvelykujjának oldalából. Nem kell semmi undorító véres jelenetre gondolni, igazán apróság, de ez annyira aljas sérülés, mert a vágás pillanatában konstatálod, hogy megsérültél, de nem fáj, csak így látod, hogy pirosodik, tartod a csap alá, és amikor már egy perce folyik rá a víz, egyszer csak eszébe jut megfájdulni. Egyre élesebben. aztán vagy negyed órát kell várni, mire úgy tűnik, hogy már nem vérzik, jöhet a tapasz, de nem, mert még az is piros lesz. Mostanra már láthatóan a gyógyulás útjára lépett.
Van baj.
*Sajnos úgy tűnik, hogy sétatempbóban futás közben, félájultan, a látással, hallással és mozgáskoordinációval kapcsolatos kognitív képességeim egy parton fuldokló-vergődő haléhoz konvergálnak.

2015. május 18., hétfő
Uborkák az ég felé
Gyönyörű ma a naplemente! Úgy tűnik, az esküvőtémát felváltja a növénynevelés itt a blogon.
Szombaton azt írtam, hogy az uborkás ládában találtam két pár kicsi sziklevelet.
Vasránap reggel szerettem volna megírni, hogy valami nem stimmel ezzel a biológiával, mert az egyiken valüjában csak 1 levél van.
Vasárnap délután találtam egy uborka maghéjat, és hopp alatta ott bújt félig a földben egy, a másik két kis növénykénél nagyobb és világosabb hajtás. Így jöttem rá, hogy bizony ő lesz az uborka, így tehát valaki más is a földbe került.
Hétfőn, vagyis ma reggel már 4 világoszöld levélpár igyekezett a fény felé (a levélpárok egyébként egymásra voltak lapulva), és most, amikor hazajöttem, mit látok?! 8 pár levélke 1-1 centis magasságban, kinyílva, besötétedve, és még egy világos félig földbe bújva! Olyan kis ügyesek!
Kicsit aggódom egyébként értük, mert azt írták csomagon, hogy 15-20 centire kell a magokat ültetni egymástól. A 40 centis ládába kerültek, de arra számítottam, úgysem fog kikelni az összes, ezért 3 foltba 3-3 magot ültettem, és most nagyon úgy tűnik, mindenki kibújik. Remélem, nem fognak összeveszni, vagy végső soron majd átültetek néhányat egy másik cserépbe.

2015. május 16., szombat
Zöldek
Hétfőn este ültettem el a bazsalikommagokat, szerdára már kibújt 4, most pedig már telis tele van a cserép kis zöld sziklevelekkel! És úgy tűnik, az uborkák is igyekeznek kifelé, ma találtam két pár kicsi zöld levélkét. Elültettem a kardvirág hagymákat is. Anya azt mondta, vannak olyan növények, amik nem szeretnek cserépben lenni, és megérzik, hogy abban vannak, és olyankor nem akarnak virágzani, pont mint az ő nárciszai. Remélem, ez a cserép elég nagy ahhoz, hogy kibújjanak a levelek és még virágot is hozzon.
Mókás dolog amúgy ez a kertészkedés.
Először is, volt itthon paradiónk, vagy mi a szösz. Ez is olajos mag, de jó nagy, olyan 3-4 cm hosszú. Régi volt már, avas íze volt, ezért Herceg kirakta a madáretetőbe. Az itatónknál és az etetőnél is gyakran szokott vendégeskedni nálunk két szarka.
Másodszor pedig, van az erkélyen két nagy kerek cserép. Az egyikben egy elszáradt meggyfa volt, valami rátekeredett, szintén elszáradt növénnyel, és sok apró zöld növénnyel, például mentával. A másikban egy sárgává száradt növényke volt. Ezeket ma megtisztítottuk.
Ez a két szál pedig ott fut össze, hogy Herceg ma észrevette, hogy az etetőből már minden paradió elfogyott, én pedig a cserepek tatarozása közben mindkettőnek a földjéből kiforgattam 1-1 diót...
Hát hogy most a szarkáknak megtetszett, ezért ellopták, és elrejtették, vagy télre akarnak készletet halmozni, vagy oda szeretnének fészket építeni, vagy ők is kertészkedni szerettek volna, esetleg megijedtek tőle, mert soha hasonlót még nem láttak?
Jó itt lakni a hatodikon.

2015. május 15., péntek
Toul Syes először
Volt tegnap Hercegéknek első koncertje. Akármennyire nem szép dolog egy feleségnek ilyet mondania, de csak házastársi kötelességből mentem tegnap este a koncertre. Aztán kiderült, hogy ezek a srácok mégis csak jó zenét játszanak! Volt előttük két zenekar, mindkettő elég bejövős volt, az első nyugis volt és tök jó, a másodikban pedig még néha zúzás is volt, meg playback-szinti, utóbbiról vegyesek az érzelmeim, de jól állt a zenéjüknek. Aztán jött a Toul Syes, én tökre aggódtam értük, de csúcs királyság volt, nagyon menő szólókat toltak a srácok. Két aranyos bénázástól eltekintve tényleg meglepően egyben voltak. Vagy lehet, hogy ez náluk így normális, de én még próbájukon sem voltam soha, szóval én most teljesen büszkebüszke vagyok.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)