Amikor az én valóságom találkozik a te valóságoddal, létrejön a valóságaink szuperpozíciója. A közös valóságunkban az alma lehet rohadt és gyönyörű egyszerre.
Az idő egy részét a belső világomba zárkózva töltöm. Szó szerint félálomban vagy éber elmerülésben. Tudom, mi történik körülöttem, de az elmém ezt a valóságot fantáziává írja át. Ritka, hogy aszerint is cselekszik, általában mozdulatlan illetve néma marad. Akárhogy is, ilyenkor kilépek a közös valóságból, és én ezt nem veszem észre. Akkor szembesülök vele, amikor a másik a tudtomra adja, hogy ez neki mennyire fáj.