Na de ki a felelős?

Hallgattam ma egy érdekes eszmefuttatást arról, hogy mit jelent a felelősség, ezt próbálom meg értelmezni.

Van egy olyan mondás, hogy mindenki a saját érzelmeiért felelős. Botival többször beszélgettünk már erről a kérdésről, de nem jutottunk kielégítő konklúzióra. Az én korábbi értelmezésem szerint ez azt jelenti, hogy bármilyen szituációban is vagyunk, a helyzetre való érzelmi, továbbá gondolati és tettbeli reakciójáért mindenki maga felelős. Itt ugye a szót saját magával magyaráztam, amivel nem vagyunk beljebb. Ráadásul számomra sem illett igazán össze azzal, hogy ha valaki más megnyilánulása vált ki belőlem érzelmi reakciót, akkor miért ne lenne ő a felelős. Ha azért bőgök, mert (te) megbántottál, vagy azért kiabálok, mert (te) felidegesítettél, vagy azért vagyok könnyekig hatódva, mert azt láttam egy videóban, hogy a kutya és katonagazdája több hónapos távollét után örül egymásnak... Tehát én az ok-okozat elvre építve inkább arra hajlottam, hogy reakcióért az inger a felelős.

Felmerült persze az a kérdés is, hogy a felelősség szó mit jelent. Mit jelent felelősnek lenni valamiért? Mit jelent felelősséget vállalni valamiért? Itt sem nagyon találtuk a megfelelő leíró szavakat, én leginkább a következmények vállalásában láttam a jelentését. Például, ha kiderül, hogy egy döntésemmel kárt okoztam, akkor nem fogom másra kenni, hanem vállalom a számomra negatív következményt, és megtérítem a kárt, vagy ha van lehetőségem, akkor igyekszem helyre hozni. Ha saját magamnak okoztam bonyodalmat, akkor meg tudok haragudni magamra...

Itt behozok még egy témát, ami Botival a beszélgetéseinkben nem merült fel, de ebben a podcastben volt róla szó, és az előző mondatommal rímel: a hibáztatás kérdése. Hibás-e a felelős? Hibás-e a másik, ha én sírva fakadok, mert mélyen megérintett a története? Hibás-e a másik, ha én lekeverek neki egy pofont, mert ő felcseszett (ld. áldozathibáztatás)? Hibás-e a sok kakaóscsiga azért, hogy elhíztam? Hibás vagyok-e én azért, hogy elhíztam? 

A podcastben a témaötlet eredete az az állítás, miszerint az elhízott ember nem hibáztatható (mindazért, ami az elhízáshoz vezetett), de az egészségéért 100% felelősséggel tartozik. Nehezen rakható össze, hogy nem hibás és mégis felelős - hamarosan erre is visszatérek.

Kísérletet teszek a felelősség újra értelmezésére. Ebben nagy segítség, hogy a podcastben kaptam egy lehetséges definíciót a felelősségre, és most ezt fogom használni. Akinek valamiben felelőssége van, annak az a dolga, hogy az a valami működjön. Ha valamiért felelősséget vállalok, akkor igyekszem biztosítani, hogy az a dolog működni fog.

Két nagyon-nagyon fontos komponens van ebben. Az egyik, hogy csak olyan dologért lehetek felelős, amely fölött kontrollom van, és amelynek gyakorlásához minden képességgel rendelkezem. A másik pedig, hogy a felelősek maradunk akkor is, ha azt valami nagyon megnehezíti, ellenben a felelősségünk megszűnik, ha azt valami ellehetetlenítni.

Mondok példát mindegyikre.

• Ha én felelős vagyok a lakásom rendben tartásáért, akkor nem az a feladatom, hogy én személyesen rendszeresen kitakarítsam, hanem hogy megtaláljam a módját annak, hogy a lakás rendben legyen tartva. Lehet, hogy én fogom takarítani, lehet, hogy egyes feladatokra mást kérek meg, vagy takarítót fogadok fel, sok lehetőség van. Ln azért tartozom felelősséggel, hogy legyen rend. 
• Nem lehetek felelős más felnőtt emberért, hiszen nem gyakorolhatok kontrollt felette, nem dönthetek helyette. Ezzel szemben felelős vagyok a saját gyerekemért, mert ő még nem rendelkezik minden képességgel és hozzáértéssel. Természetesen, ha egy gyerek bizonyos feladatok elvégzésére teljesen kompetenssé válik, akkor azokban lehet neki felelősséget adni. (Szerintem sok szülő akar egyes felelősségeket túl korán átadni a gyerekének, de ez egy másik témába vezet bennünket.)
• Ha a munkahelyemen én viszek egy projektet, akkor nekem azt kell biztosítanom, hogy megvalósuljon. Ha én közben hetekre kiesek a munkából, akkor egyértelmű, hogy az én felelősségvállalásom ellehetetlenült, de az még az én hatáskörömben van, hogy a projektet visszaadjam vagy átadjam valaki másnak.

Kanyarodjunk vissza az érzelmek és az elhízás példáira.

Az volt tehát az állítás, hogy mindenki a saját érzelmeiért felelős. Ez tehát ebben a keretben úgy értelmezhető, hogy nekem az a dolgom, hogy az érzelmeimet és tetteimet az adott helyzetre vonatkozó normákhoz illesszem (az érzelemszabályozást és a gátló funkcióimat megfelelően működtessem). Tehát nem azért vagyok felelős, hogy a másik milyen érzelmet vált ki belőlem, hanem azért, hogy az hogyan nyilvánítom ki (vagy épp teszem el későbbre), illetve hogy arra az érzelemre milyen belső narratívával és további érzelmekkel reagálok (vagy nem reagálok). 

• ez azt jelenti, hogy lehetsz te az oka annak, hogy ideges vagyok, de én vagyok a felelőse annak, hogy széttöröm-e a tányért a falon, vagy egy nagy levegőt veszek és elhagyom a helyiséget.
• azt is jelenti, hogy egy olyan személy, legyen az egy kisgyerek vagy egy autista vagy ADHD-s felnőtt akár, akinek az érzelemszabályozó rendszere és a gátlófunkciói nem működnek úgy, ahogy azt a felnőtt társadalom elvárja, nem lehet felelős minden egyes érzelmi és cselekvésbeli reakciójáért (mert tényleg nem tudja biztosítani, hogy az jól fog működni). Ez csalafinta ügy, mert hogy az, hogy valaki impulzív, nem lehet kibúvó, ha kárt okozott másnak. Lássuk inkább azt, hogy ha lehet tudni, hogy a reakciós hálózatát nem tudja jól működtetni, akkor azt kellene biztosítani, hogy ne kerüljön triggerelő helyzetbe (és egyáltalán nem gondolom, hogy ez valami könnyű feladat lenne).

Az elhízással kapcsolatban pedig az volt az állítás, hogy az elhízott ember nem hibáztatható az elhízásáért, de 100% felelősséggel tartozik érte. Ezt ebben a keretben úgy értelmezhetjük, hogy az egészségét minden embernek magának kell biztosítania (természetesen fenntartva, hogy ehhez minden képességgel rendelkezik). Vannak helyzetek, amikor ez nagyon nehéz. Például akkor, ha az érzelemszabályozásra az egyetlen eszköze az evés. Vagy azért, mert a világnak egy olyan helyén él, ahol friss és nutriensekben gazdag élelmiszerhez szinte lehetetlen hozzáférni. Vagy azért, mert olyan betegsége van, ami miatt a mozgás számára jelentősen korlátozott. Még ilyen jelentős nehezítő körülmények között is dolga az, hogy az egészségét, a munkaképességét, az aktivitását fenntartsa. Amikor azt mondjuk, hogy 100%-ban felelős, az nem azt jelenti, hogy mindent neki kell tudnia és csinálnia. Ér segítséget kérni, sőt, kell is. A segítségkérés abszolút felelősségvállalás (kivéve, ha ez alatt azt reméljük, hogy valaki más megoldja helyettünk). 

Azt hiszem a felelősségvállalás az, hogy megteszem azt, ami tőlem telik. Ebben benne van, hogy mire vagyok képes és milyen körülmények között kell helytállnom.

Mielőtt megnyugodnék, hogy most már milyen tisztán látom ezt a fogalmat, van még itt valami, amire ebben az értelmezési keretben nem találok választ. Amikor történik egy baleset vagy valami galiba, én én vagyok a felelős, akkor az azt jelenti, hogy én okoztam, vagy én leszek az, aki a kárt megtéríti vagy jóvá teszi (az okozó és a kár megtérítője nem feltétlenül ugyanaz). Ezzel megint visszajutunk oda, hogy az ok és a következmény irányából definiáljuk a felelősséget. Lehetséges, hogy ez két külön jelentés, és két külön definíció tartozik hozzá? Lehet, hogy a fenti elemzésre nem is a felelős szó illik a leginkább? Továbbá, mit jelent a felelőtlenség? Nem arra mondjuk, hogy felelőtlen, akinek nincs felelőssége, hanem arra, aki a felelősségének nem tett eleget. Ebben az esetben viszont a balesetnek felelőtlenje kellene, hogy legyen, nem felelőse. 

Ha etimológiailag közelítünk, akkor a felelős szóban a "felel" szót találjuk, ebből megint arra jutok, hogy az a felelős, akinek felelnie kell. Felelni márpedig általában akkor kell, ha valamit nem jól csináltunk, és negatív következményekkel kell szembenéznünk. Csakhogy a felelős akár jutalomban is részesülhet, például egy sikeres projekt felelőse. Van tehát valamilyen számon kérés, és aki erre válaszol az a felelős. Ebben az esetben viszont be kell emelnünk a képbe az elvárásokat, amiről eddig szó sem esett. Ráadásul még a hibáztatásról sem beszéltünk, és ezen a ponton újra elvesztettem a fonalat...