Vasárnap még gyűlöltem az egész világot, amiért el kell utaznom, és otthon kell hagynom Herceget, ma pedig már szomorú vagyok, hogy véget ért, de szerencsére végre ölelhetem a Fiúmat.
Most már tudom, hogy ezektől az emberektől nem kell félnem, mert aranyosak, mosolyognak, játszanak, nevetnek és beszélgetnek. Nagyon sokat jelentett nekem ez a pár nap, mert csak ilyenkor lehet igazán megismerni valakit - társaságban. Olyan emberekkel beszélgettem és nevettem együtt, akikről nem is gondoltam volna, hogy valaha egy társaságba kerülünk, és örülök, hogy így lett, hogy egy szobában aludtunk, együtt játszottunk, együtt tanultunk, és együtt ültünk a tűz körül.
Most érzem azt először, szívesen lennék még többet ezekkel az emberekel, hogy napokat tudnék eltölteni még velük és szeretném barátaimnak nevezni őket.