2017. augusztus 20., vasárnap

Pest ott, én itt

Szépen elfogyott az a 11 nap. Egy szabadsággal megoldott hosszúhétvégét töltöttünk azzal, hogy a lakást összepakoljuk, mindenünket bedobozoljuk, bezsákoljuk és a lomot kidobjuk. Szerda reggel jöttek a költöztetők, 2 óra alatt mindent áthordtak a furgonba, hogy aztán délután a miskolci lakásban kipakolhassák.
25 nap telt el azóta, és a cuccaink még mindig dobozokban vannak, a rendelt bútoraink még mindig nem érkeztek meg, és így még mi sem lakunk ott. A terv szerint ma szintet lépünk, és addig nem hagyjuk el a lakást, amíg a kisebbik szoba ki nincs pakolva teljesen. Oda ugyanis be kéne férnie majd egy ágynak, egy gardróbszekrénynek és egy fiókos komódnak, jelenleg pedig egy kisszéknek se nagyon jutna hely.
Az utolsó két pesti nap nehéz volt, fura is volt. Szerdán lényegében üressé vált a lakás. Munka után nekiláttam takarítani, kb. éjfélig bírtam. Az ágy ott maradt a lakásban, úgyhogy volt min aludnom, de az ágynemű kimerült két vékony kis plédben: az egyiket magam alá, a másikat magam fölé tettem. Hideg volt az éjszaka, fáztam is eléggé - persze az ablakot lusta voltam becsukni; a nyári melegben örültem, hogy végre lehet egy kicsit fázni.
Nagyon rossz volt ebben az állapotban ott lenni. A csütörtököm nagyobbik része abban a kettős lelki állapotban telt, hogy teljesen levert az utolsó éjszaka gondolata, amit egyedül egy lepusztított lakásban, elég rideg körülmények között kell majd töltenem; miközben a kicsi lelkem ugrált örömében, hogy másnap végre hazaköltözhetek. A nap végül megmenekült, mert nem voltam egyedül, és nem ott aludtam. Péntek reggel 7-kor olyan boldogan mentem "haza" a lakásba, végig vigyorogtam - a pesti emberek biztos bolondnak néztek, az idióta reggel 7-kor vigyorog, már be van lőve - de nem érdekelt, "mert-én-ma-hazaköltözöm", hanem csak mentem vidáman, és beugrottam a pékségbe reggeliért; összepakoltam a nagy hátizsákomba és egy jó nagy masszív zsákba a maradék cuccot. Aztán átadtam a kulcsokat, rendeztük az elszámolnivalót, és a maradék kis életemmel elindultam munkába. Majd meg szakadtam ettől a két csomagtól, de este hazavonatoztam, és megérkeztem.
Nem volt búcsúbulim, pedig reméltem, hogy lesz. Sebaj, én most már itthon vagyok, itthon ITTHON OTTHON vagyok.

2017. július 17., hétfő

Lakás, búcsú, buli

Még 11 napig élek ebben a városban.

Az új lakás dolgai szépen haladnak, megy a festés, némi elektronikai javítgatás, a kisebbik szoba már készen is van, rendeltünk bútorokat, minden jól halad.

A hétvégén megtartottuk a lakásbúcsúztatót. Sokan voltunk, de nem elegen, bár így legalább le tudott ülni mindenki. Annak, hogy ilyen sokan voltunk, részünkről annyi hátránya volt, hogy nem tudtunk mindenkivel sokat beszélgetni, de azért remélem a vendégek mind jól érezték magukat. Állítólag az ebéd és a süti jól sikerült, és a nap tanulsága, hogy legközelebb nem felejtek el citromot tenni a reszelt túrósba. Herceg ismét megcsillogtatta pizza-készítő tudományát, büszke vagyok rá, kis ügyes.
Nagyon örülök mindenkinek, aki eljött, a miskolci csapattól ez óriási jófejség, a pestiek pedig nagyon fognak hiányozni mind.

Ha jól számolom, az új lakásban legalább 5 vagy több lakásavató bulit kell tartanunk, úgyhogy aki lemardt a búcsúztatóról, az készülhet az avatóra.

A következő másfél hét még sok izgalmat tartogat. Ma jött haza külföldről a témavezetőm, a héten én tartok journal club-ot, hétvégén nekilátunk a dobozolásnak, jövő héten pedig szeretnék még találkozni néhány baráttal, akikkel szeretnék még egy kis időt együtt tölteni ebben a városban. Aztán mennek a cuccok, néhány nappal később pedig megyek én is.

2017. július 10., hétfő

Az utolsó pesti hónap

Annyi mesélnivalóm lenne. Például hogy lett egy laksáunk. Hazaköltözünk Miskolcra, a saját lakásunkba. Holnap kezdődik a felújítás (a lakásban minden falat tapéta borít, azok leszedjük és festék lesz helyette). Lesz egy naaagy ruhásszekrényünk, ez már biztos. Reméljük csütörtökön már a sarokgarnitúrát is biztosnak mondhatjuk majd. Hétvégén lakásbúcsúztató lesz, és most már kezdem elhinni, hogy ez rajtunk kívül a meghívottakat is érdekli, mert eddig elég elkeserítő volt a helyzet.

Azt is el kéne mesélnem, hogy voltam Keszthelyen, Borzaváron és Veszprémben a múlt hétvégén. Életem top 5 nyaralásában egyértelműen benne van. Rengeteget sétáltunk és bicikliztünk és kirándultunk, és volt szemerkélő eső, szellő, hűvös szél, holdfény és köd, csillagok és napsütés. Láttunk őzet, szarvasbogarat, szentjánosbogarat, gémet, rókát, valószínűleg aranysakált, háztáji nagy nyulakat és kisnyuszikat, kecskét, de hallottunk macskabaglyot, fürjet és valami patás állat nagyon furcsa de annál sokkal viccesebb károgó kiáltását is.

Ez a két esemény teszi most ki minden gondolatomat. Még annyira élesen él bennem a felismerés, hogy nyár lett, június elseje, erre itt vagyunk július közepén és két hét múlva ilyenkor már egy teherautónyi teli doboz között fogok ülni. A lakáskeresés és -vásárlás és -felújítás és a bebútorozás gondolata annyira leterhelt, hogy mostanában kezdek csak belegondolni abba, hogy ezzel a hazaköltözéssel egy 8 éves periódus zárul le az életemben. Felvettek az egyetemre, kolis voltam, összeköltöztünk Herceggel, elvégeztem a BSc-t, menyasszony lettem, elvégeztem az MSc-t, férjhez mentem, elkezdtem dolgozni, és mindeközben rengeteg embert ismertem meg, akikből lettek távolabbi és közelebbi barátaim. Szerintem a hazaköltözéstől nem fogom ezeket a barátokat ritkábban látni, ami nem a hazaköltözés erőssége, hanem sajnos a kapcsolataim gyengesége. Titokban azt remélem, hogy a hazaköltözéstől egyesek úgy fogják gondolni, hogy a találkozás esélye sokkal kisebb, ezért ha mégis adódik egy lehetőség a találkozásra, akkor nagyobb lelkesedéssel fognak élni vele, nem úgy, mint eddig.

Kicsit szentimentális lettem ezzel a hazköltözéssel, vagy inkább Budapest itthagyásával kapcsolatban, pedig nagyon várom már, hogy hazaköltözzek, hogy megint Herceggel éljek, hogy visszarázódjon az életünk a normális kerékvágásba, és hogy kiszabaduljak ebből a rettenetes városból, amit 8 év alatt sem tudtam megszeretni egyáltalán. Tudjátok milyen nagy jelentősége van annak, hogy én nem vissza-, hanem hazaköltözöm Miskolcra?

2017. június 22., csütörtök

Védések

A tudományos karrierem (ha lehet egyáltalán ilyen nagyképűen fogalmazni) új szintre lépett.
Az előző félévben rám bíztak egy BSc szakdogát bírálatra. Nekem már az nagy élmény volt. Aztán ebben a félévben kaptam mégegyet. Ennek is nagyon örültem, főleg, mivel bioinfós, hálózatos téma volt. Erre a múlt héten bejön a doktori iskola vezetője a szobánkba, és azt mondja, velem akar beszélni. Úgy kezdi a mondandóját, hogy a múltkor (januárban) olyan jól sikerült a doktori beszámolóm (?!), hogy ennek most súlyos következményei lesznek. Tejóisten, mondom, miféle következmények. (Azonnal elkezdtem pörgetni az agyamban, hogy hol is van az a diasor és most azonnal elő tudnám-e adni mégegyszer...) Azt mondja: szeretne felkérni, hogy a csütörtöki BSc szakdolgozat-védéseken legyek bizottsági tag.
Nagy vigyorral válaszoltam, és örömmel elfogadtam a felkérést.

Kedden is voltak amúgy védések, azt is végigültem, mert ott volt a bioinfós szakdoli, tök ügyes volt mindenki. Tényleg nagyon felkészült előadók voltak, jó volt hallgatni őket. Ma egy kicsit gyengébb volt a felhozatal, több négyest is kiosztottunk, de hát BSc-n nálunk senkit nem akarnak bántani. (Kivéve engem, sok évvel ezelőtt, de arra igyekszem már inkább nem gondolni.)

Igyekeztem aktív lenni: észrevételeket tenni és kérdezni. Arra jöttem rá, (bár lehet, hogy ezt a csoportban a többiek, akik már ismerik a "kritikus szemlétetemet", rég tudták), hogy én az aljas módon kérdező zsűritag vagyok. Nem a szemét, amikor valaki hülyén teszi fel a kérdést, amire nem lehet válaszolni, vagy nem lehet megérteni. Nem, én az aljas vagyok, aki arra kérdez rá, amiről a diák beszél. Például alapfogalmak definíciójára, ha az nem hangzott el. És aki kiszúrja az ábrákon a hibát. Nyehehe.

Remélem, máskor is felkérnek ilyesmire.

2017. június 21., szerda

Zümi

Amikor reggel 8-kor úgy ébredtem fel, hogy elaludtam a derekem, még nem tudtam, hogy ez ma egy jó nap lesz. Ahogy elindultam az ablak felé, észrevettem, hogy egy méhecske ül a földön, mozdulatlanul. Első dolgom volt vinni neki cukros vizet. Abban a pillanatban megzizzentette a szárnyait és elkezdett inni. Csak szomjas volt, kis kedves. Vagy egy percen át itta a vizet, aztán a lábaival kicsit megsimogatta a víz felületét és megtörölközött. Ezután letettem elé egy zsepit. Először ki akarta kerülni, de miután látta, hogy a nagy fehér lap nem akarja bántani, készségesen rámászott. Én pedig felemeltem, kinyitottam neki az ablakot, és már el is repült. Megmentettem egy méhecskét.

2017. május 29., hétfő

Creavolution

I have a theory. It would be rude to say the truth, but... well, a theory.
We make robots, right? We want some of them to look like us, humans. They might even have feelings, somehow, and plans for the future. Crazy. Why do we do this? Do we relly need this? I guess so...

We build robots. We "teach" them everything we know. In a few (dozen) years we will be able to send them to different planets in the universe. They are mechanical, so not necessarily to a planet that matches our living conditions but theirs. Easier than to find a new home for us.

There is a famous book, in which this sentence lies:
So God created man in his own image, in the image of God he created him; male and female he created them.
What if we are doing the very same thing that this so called God did? In my theory, there was "life": it might have been very different. Think outside the box, when I say life I don't necessarily mean DNA/RNA-based life, not even carbon based life. Something with a bit of intelligence. Don't ask me what intelligence is, I don't know - I'm not intelligent enough. Let's assume there was something which was able to create things. Some pretty clever and ingenious chemists, who liked paying around with carbon. And BOOM there was the chocapic. They managed to create a very simple reproductive and self-maintaining system - as if any of it could be simple - "a chemoton", which they sent out to the universe. They might have got even further, because they also wanted to create "humans". Who knows if they succeded or not. Anyway, their creations were sent to a planet, now known as Earth. They might have aimed many more planets, we just haven't find them yet or they couldn't settle in there. Then these units have evolved and adapted to the local circumstances.

And here we are, after a few years of evolution and education, making our own selves into robots.

#conteo #justatheory #pleasedontfallforit

2017. május 2., kedd

Átnevezték!

Emlékeztek még erre a bejegyzésemre? Nem tudom, hogy ők is olvasták-e, vagy mások is panaszkodtak, vagy egy illetékest félrevitt az elnevezés, de akár hiszitek, akár nem, ma a buszont azt mondták: "a következő megálló: MüPa, Nemzeti Színház HÉV-állomás". Wow, wow, wow!

2017. május 1., hétfő

Május

Időbe telt, mire rájöttem, miért van tele a fb májuskosaras posztokkal. Valahogy elkerülte a figyelmem ez az egyszerű összefüggés.

Színházas

Bár senki nem kérdezte, de köszönöm, most már jól vagyok. Már vagy két hete, csak azóta nem írtam, pedig sok minden történt. Ezen a héten például kétszer is voltam színházban, erről fogok most mesélni.

Hétfőn a Nemzetiben voltam, a Krokodilus c. darabot néztem meg. Ez egy Dosztojevszkij sztori, amiben egy orosz hapsi a feleségével elmegy Németországba nyaralni (vagy valami ilyesmi), és ott egy fickó krokodilokat mutogat, mint helyi szenzáció, és az egyik krok benyeli az orosz hapekot, aki nem hal meg, hanem odabentről kommunikál. Ezután azon pörög a sztori, hogy a nő elválik-e a férjétől és hogy a csávó híressé tud-e válni. A végét nem mondom el, magam sem vagyok biztos benne.
A darabot leginkább úgy tudnám összefoglalni, hogy úgy mentem oda, hogy nem tudom mit fogok látni, és úgy jöttem el, hogy nem tudom, mit láttam.
Az biztos, hogy a díszlet nagyon ötletes volt. Egy nagy üvegkalitka van a színpadon, aminek a nézőtér felé néző oldala felemelhető, így a színészek néha bemennek, néha előtte játszanak. A hátsó fal pedig azért különleges, mert ha hátulról világítják meg, akkor látni, mi van mögötte, egyébként pedig sötét volt, és vetétenek rá. És voltak krokodilusok is, igen.
A darab vége teljesen elborult volt, ott vesztettem el a fonalat teljesen. Szürreálisabb volt, mint jó, de meg lehet nézni.

Ennél sokkal jobbat láttunk tegnap a RaM Colosseumban: a Ben Hur c. darabot. Nem láttam a filmet, fogalmam sem volt, hogy ez miről szól, egy órával előtte gugliztam rá, hogy legalább egy kicsit képben legyek. Ez a Ben Hur, nem pont az a Ben Hur, amire a filmet ismerők gondolnak.
A darab különlegessége, hogy 4 színész játsza. Az összes szerepet. Az összes helyszínen. Ebből fakadóan a díszlet és jelmeztervezőknek egészen különlegeset kellett alkotniuk, és ezt zseniálisan oldották meg. A színészi játék is jó, a darab humoros, elég sok modern kiszólás van benne, a közönség pedig vevő volt a - néha szerintem már kicsit eltúlzott - poénokra. A műsor előtt jól bevacsoráztunk, mindenkit kerülgetett a kajakóma, de a darab egy pillanatra sem hagyott unatkozni. Aki a vidám szórakozás miatt szeret színházba járni, annak ezt a darabot mindenképpen ajánlom.


2017. április 11., kedd

Fel!

Szorítsd a csuklómat, még száraz,
nézz rám, csak nézz rám
még nem késő,
még lélegzem.




2017. április 10., hétfő

Kell.

Még.


2017. április 9., vasárnap

Kezdődik

Húzzatok. Fel.



2017. április 5., szerda

Wrong side

Amikor a külföldön élő, hazatérni vágyó magyar barátaidnak azt mondod, hogy ne jöjjenek haza, mert nem érdemes, akkor úgy elgondolkozol, hogy basszamármegarendszer.


2017. április 4., kedd

Tanuljatok meg csöndben edzeni inkább, kösz

Mesélnem kell egy kicsit a trx-es órákról. Azt már mondtam, hogy reggelente járok. A társaság nem állandó, de egy többé-kevésbé bejáratott népség válogatódik össze, más-más keddre, csütörtökre vagy éppen péntekre. Többnyire lányok járnak, de néha egy-egy fiú is felbukkan.

Néhány héttel ezelőtt volt egy fiú az edzésen, sose láttam még korábban, de az edző szavaiból úgy tűnt, mintha nem először lett volna ott. Pont a mellettem lévő helyet sikerült megtalálnia, amivel amúgy semmi baj nem lett volna. Ha nem nyögi végig az órát. A bemelegítéstől kezdve, a rendes edzésen át egészen a cooldownig végig nyögött, szuszogott, fújtatott, de leginkább nyögött. Én eddig azt hittem, ezek a hangok csak pornófilmben és női teniszben léteznek, de tévedtem.
Arról persze fölösleges is beszélnem, milyen béna volt, jó hát nem lehet mindenki annyira csodás mint én, elsőre ügyes minden gyakorlatban, de amit ez összeszenvedett...
Na sebaj, túléltük az órát, legközelebb mikor megláttam már imádkoztam, hogy ne mellém telepedjen le. A legutóbbi órán megint egy oldalra kerültünk, de legalább volt egy hely közöttünk. Azt egy szintén újnak számító srác foglalta el, és ekkor még azt hittem, megmenekültem.
Akkor tudtam meg, hogy az előző alkalom soft porn volt.
Komolyan, férfiak, mit kell ennyit nyögni? Értem, hogy nem bírjátok 20 másodpercig se tartani a plankeket, meg hogy nem működik a mozgáskövető szoftver a fejetekben, de sokkal több erőtök maradna, ha nyöszörgés helyett inkább a feladatra koncentrálnátok.

A másik, ami számomra nagyon furcsa, hogy ezek a férfiemberek, akik az edzésen néhanapján megjelennek, egyáltalán nem tűnnek gyengének, sőt, kifejezetten sportos, izmos alkaltúak. Az edzéseken meg teljesen meghalnak, már amikor egyáltalán meg tudják csinálni a gyakorlatokat. Why?

Kaptok megint zenét, ajánlom edzéshez és cikkíráshoz is - Jekyll and Hyde.


2017. április 3., hétfő

Kicsúszott

Van egy csöves néni aki rendszeresen előfordul az egyetemi aluljáróban, általában egy vagy két bácsi társaságában, és gyakran a rettenetes, krákogós hangján ijesztgeti az arra járókat "szépjonapooot" vagy isten áldását kívánva, némi aprót kérve váltságdíjként. A múltkor is ott állt, már messziről feltűnt éles hangja, amin eskü úgy hallottam, azt mondja: "a k.rva isten áldja meg... szépjonappooot".

2017. április 2., vasárnap

Konferenciaparty

Annyi mesélni valóm támadt hirtelen!
Konferencia, Eger, munkatársak, évolyamtársak, szomszédintézet, csupaismerős, szevamizu, igyálmármég, elmúltéjfél, negyedkettő, félnégy, blackout.
Reggelnyolc, holvagyok, visszakelldőlni, fúdemásnaposvagyok, nemsittam, reggeli, rajzfilm, előadás, izgulokhelyetteis, jóvoltez, menjünkenni, closingsection, poszterdíjak, II. helyezés, nemistudtamhogyleszilyen, kaptamdíjat, menjünkhaza.
Adnám ma is.

másodikhely, sciecebitch!
foglalkozásom: tudományos oszlopdiagramgyártó





2017. március 27., hétfő

Tavasz, roller, zéhá

Tekintetbe véve, hogy ma délután én voltam az egyetlen, aki a szeles-hűvös időben pulcsi-kabát-sál helyett rövidujjúban közlekedett végig Újbudán, valószínűleg megfáztam.

Holnap pedig zéhát írok, őrület!


2017. március 17., péntek

A kutya különös esete az éjszakában

Anya és Herceg áradozott arról, milyen jó darab A kutya különös esete az éjszakában, a Miskolci Nemzeti Színházban. 
Tegnap este lefekvés előtt nézelődtem a könyvespolcomon, és megtaláltam a könyvet ezzel a címmel. Nem is tudtam, hogy ez nekünk megvan, főleg nem, hogy az én szobámban.

Úgy negyed órája fejeztem be, még kavarognak a gondolatok, tudom, hogy valamit írni szeretnék róla. Annyit tudtam előtte, hogy egy autista, pontosabban a szerző leírása szerint Asperger szindrómás gyerek a főszereplő. Talán féltem a történettől. Határozottan emlékszem rá, hogy kolis voltam, amikor az ebből készült filmet közösen néztük. Egy fekete tér, fehér krétarajzzal. Erre emlékszem. És a tévé körvonalára, a babzsákfotelre, és a sötétre. Én nem szeretem a fekete, sötét emlékeket, megrémít. Nem bíztam a könyvben. Mostantól ez az egyik kedvenc történetem.

Sokmindenben különbözünk. Én és a fiú. Ő például nagyon szeret egyedül lenni szűkös, sötét helyeken. Engem az ilyen nagyon megrémít. Mindketten szeretjük az eső hangját, de ő a két adó közötti rádiózajt szereti a legjobban, én pedig nem bírom elviselni. Őt is megijeszti a metró zaja, de képes elszigetelni magát és órákon keresztül ott maradni. Én biztosan elmenekültem volna. Mégis olyan sok közös van bennünk, és sok olyan praktikája van, amiket kicsiként én is ismertem. Ő még hallgat saját magára. Persze az élethelyzeteink egészen mások, de mégis...

"A sátán kutyája a kedvenc könyvem."
"Az emberektől sokszor összezavarodom."
"Nem szoktam hazudni."

Most nagyon haragszom a Win10-re, amiért nincsen benne aknakereső.

"Az emberek általában ránéznek arra, akihez beszélnek. [..] Kellemes volt, hogy Apu hozzám beszél, de nem néz rám."
"A dolgok például olyankor lehetnek szép rendben, ha logikusak. Különösen, ha a dolgok számok, vagy egy független változó. De van más módja is annak, hogy a dolgok szép rendben legyenek."
"Azt feleltem, nem is vagyok okos, csak észreveszem, hogy miként mennek a dolgok. Ha valaki okos, akkor megnézi a dolgokat és a tapasztalatokból kitalál valami újat."
"Szerintem az emberek azért hisznek a mennyországban, mert nem szeretnek a halálra gondolni."
"Általában nem szeretek idegenekkel beszéni. Ez azért van, mert nem szeretem az idegeneket, akikkel még sohasem találkoztam. [,,,] Csak figyelem [őket], amíg azt nem érzem, hogy biztonságos."
"Be fogom bizonyítani, hogy én nem vagyok hülye."
"Az emberek azt hiszik, hogy a földönkívüliek űrhajója szilárd, és fémből van, mindenfelé lámpa van rajta, és lassan mozog az égen, mert mi olyan űrhajót csinálnánk, ha képesek volnánk akkorát építeni. Viszont a földönkívüliek, ha léteznek, talán nagyon mások, mint mi. Lehet, hogy nagy, szabálytalan alakú kupacoknak néznek ki, vagy laposak, mint az árnyék. Talán nagyobbak, mint a bolygók. Vagy testük egyáltalán nincs is. Talán csak információból állnak, mint ami a számítógépekben van. És talán az űrhajójuk is olyan, mint egy felhő, vagy olyan tárgyakból áll, amelyek nem függenek össze egyméssal, mint a por meg a falevelek."
"És akkor ki kellett találni, hogy mit csináljak. És ezt úgy csináltam, hogy végiggondoltam mindent, amit csinálhatnék, és eldöntöttem, hogy az jó döntés-e vagy nem."
"Ekkor tervet készítettem, amitől jobban éreztem magam."
"Aztán már nem láttam tovább a jelet. És elfelejtettem, hogy hol volt, és ettől megrémültem, mert el voltam tévedve, és nem szoktam elfelejteni dolgokat. Általában térképet csinálok a fejemben és azt követem, de itt túl sok minden volt egyszerre, és ettől összezavarodtam. Úgyhogy tervet készítettem."
"... néha, amikor félek vagy dühös vagyok, akkor jót tesz, ha olyan dolgot csinálok, aminek ritmusa van, például zenélek vagy dobolok..."
"És azt mondtam magamban, hogy az emberek olyanok, mint a tehenek a mezőn, és mindig csak magam elé kell nézzek, és fejben meg kell húznom a vastag piros vonalat, át ezen az óriási termen, és végigmennem rajta."
"És rengeteg ember volt azon a kicsi állomáson, és lent volt a föld alatt, és nem voltak ablakok, és ezt nem szerettem, úgyhogy találtam egy padot, és leültem a végébe."
"És az egész könyv egy nagy térkép volt Londonról, de földarabolva, hogy beférjen egy könyvbe, és ez tetszett nekem."

A fiú letette a matek érettségit, és a kedvenc feladata az volt, amiben az oldalak alapján be kellett bizonyítani, hogy a háromszög derékszögű, és szerette volna leírni a megoldását, de Siobhan szerint az nem elég érdekes, és az ilyeneket inkább a Függelékbe kellene írni. Én is tudom ennek a feladatnak a megoldását, és szerettem volna megnézni a Függelékben, mert szerintem is érdekes, de nem volt Függelék és ettől egy kicsit szomorú lettem.

"Az a legjobb, amikor az ember előre tudja, hogy valami jó dolog fog történni [...] Az rossz, amikor előre tudja, hogy valami rossz dolog fog történni [...] De szerintem az a legrosszabb, amikor az ember azt sem tudja, hogy jó vagy rossz dolog történik-e."
"És amikor a jövőre gondoltam, semmit sem láttam tisztán a fejemben, és attól mindig megrémültem."

2017. március 16., csütörtök

Gravitáció

Tegnap láttam ezt a filmet, ti láttátok? Nektek tetszett? Engem teljesen kiakasztott.

***  Spoiler alert  ***
A sztori röviden.
Űrhajósok szerelgetnek valamit, de egy feléjük repülő űrszemét-raj tönkreteszi a járművüket, ketten élik túl. Ők ketten eljutnak egy közeli állomásra, ott a csávó lelép és innentől végig a nőci az egyetlen szereplő. Kigyullad az űrálomás, vagy miez. Kigyullad... Megvan a kabin, bezárkózik, ott nem éri el a tűz, de annak meg az ejtőernyője oldódott ki, és beleakadt az állomás többi részébe, nem tud elindulni. Megy az idő, körbeért az űrszemét, vagy mi, megint szétbarmolja a rendszert, de azért csak sikerül elindulni. Dehogy, nincs üzemagyag! Jó, akkor inkább öngyilkos lesz, elzárja az oxigénszelepeket. Delíriumos álmában megjelenik mellette a társa, aki lecsatolta magát fél órával korábban. De hogy?! Kinyitja a kabin ajtaját, beengedi az ŰRT, majd szépen bezárja az ajtót és kellemesen elbeszélgetnek. Elég mindfuck volt, tényleg örültem, mikor kiderült, hogy csak vízió volt, mert nem is néztem volna tovább, ekkora marhaságot, komolyan... Na, a csaj megálmodja, hogy a leszálláshoz van valami tartalék lángocska, azzal el tud indulni. Felébred, visszaállítja az oxigént, közben az összes műszer sípol, de azért csak elindul, és eljut egy kínai űrbázishoz. Ott meg baszki minden kínaiul van írva, nem ért semmit. Elkezdi nyomkodni a gombokat, hogy valamelyik csak jó lesz, de az egész hóbelevanc zuhan a Föld felé. Sikerül kioldania amiket kell, közben persze ég, majd sikerül kioldania az ejtőernyőt, és valami tóba érkezik. Úgy tűnik elég levegő van a kabinban ahhoz, hogy fennmaradjon a víz felszínén, de mondom, ég a cucc belül is, erre mit csinál? Leveszi a szkafander sisakját. Édesistenem, végre megérkezik, erre füstmérgezésben fog meghalni. De nem, mert utána kinyitja a kabin ajtaját, amin beáramlik a víz a tóból. Ezért ahelyett, hogy elégne, vagy füstmérgezésben halna meg, vízbefullad. Aztán azt se, mert a víz alatt még le tudja venni a szkafandert, felúszik a víz tetejére, és pont ott van a part, megmenekült, hazaért, vége.

Szóval van ez a csaj, aki először jár az űrben, már az elején panaszkodik, hogy nehéz benntartani az ebédet. Aztán elsodródik, forogforogforog, túlél egy tűzrobbanást, legalább háromszor kerül hosszabb időre erősen oxigénhiányos állapotba, többször is fenyegeti füstmérgezés, sokat kell másznia és kapaszkodnia, aztán visszatér a Földre, ahol a hosszú ideig tartó súlytalanság után újra teljes gravitáició hat rá, de ez mintha nem is számítan, a parton két lábra áll, és hepiend van. Mindenzt meglehetősen tiszta tudattal csinálja végig. Értem én, hogy az űrhajósok mentálisan és fizikálisan is nagyon fel vannak készítve, de azért ez egy csöppet túlzás volt.

Egyébként megmondom őszintén, tökre hajlandó lettem volna mindettől elvonatkoztatni, és vállat vonni rá, ha a főszereplő iránt a legkisebb jóidulatot tudtam volna érezni. De már a film legelején is olyan idegesítő volt, meg is lepődtem, mikor világossá vált számomra, hogy ez a film róla fog szólni. Olyan könnyen bele tudtam volna törődni, hogy elsodródott az űrben, és kész. Vagy hogy rárobbant az űrhajó, és kész. Vagy hogy elzárta az oxigént, és kész. Vagy hogy szénné ég a légkörben, és kész. Ehhez jön még a sztori, amiben erősen túltolták a balszerencét. És ha ez a kínlódás még nem lenne elég, a főszereplőről megtudjuk, hogy volt egy lánya, aki 4 éves korában meghalt, azóta nincs senkije. Vagyis még motivációja sincs, ami miatt érdemes lenne visszaküzdenie magát a Földre, és ami miatt a néző együttérezhetne vele és drukkolhatna neki. Engem ez a film elvesztett, teljesen.

Legyen ennyi elég, kíváncsi lennék azért, hogy ti milyennek találtátok, ha már láttárok, nektek tetszett-e.

2017. március 2., csütörtök

A felismerés

Jé, ott a szabadság szobor!                      O.o
Hogy nem vettem még eddig észre?        ~.-
De az nem is ebben az irányban van!!     '-.-
Akkor ez mi??                                          ?_?
A szemben lévő épület egyik szellőzőnyílása.