2018. február 22., csütörtök

Száguldozok az erdőben jogsi nélkül

Azt álmodtam, hogy egy kis furgonnal közlekedek, a körülményekhez képest meglehetősen gyorsan egy szűk, girbe-gurba talajú erdei ösvényen. Egy csomó helyre kellett elmennem, valami futár lehettem, épületekhez kellett elmennem. Volt valami furcsa a vezetésben, amire az álom végén rá is jöttem: a fékezést kizárólag úgy oldottam meg, hogy levettem a lában a gázról, vagy nyomtam a kuplungpedált, mint a bolond, vagy ha tényleg teljesen meg kellett állnom, akkor berántottam a kéziféket oszt' jó napot.

Ezután jött az álom következő része: az első vezetésórám. Az oktató azonnal kivitt a forgalomba. Volt egy egyirányú utca jobbra, ahová be kellett kanyarodnom, és ezt meg is tettem, de valamiért az oktató továbbment egyenesen. Innentől ő valahogy egy másik autóval közlekedett tovább, de ugyanúgy a jobb oldalon vezette azt az autót, mintha mellettem ült volna. Én nem akartam az oktató nélkül kóvályogni, úgyhogy megörültem, hogy mellettem épp egy hosszú, szinte üres parkoló van, úgyhogy fogtam magam, és merőleges parkolással megálltam. Tök büszke voltam magamra, hogy még sose csináltam ilyet, és milyen szépen ment már elsőre!

Pontosan 1 hét múlva lesz a KRESZ-vizsgánk.

2018. február 20., kedd

Még mindig tudnak újat mutatni

A politikai közélet egy újabb gyöngyszemére bukkantam a postaládánkban. Akik a rendszerváltás korában, illetve a 90-es években figyelemmel követték a politikát, azoknak biztosan ismerős a Magyar Fórum nevű újság. Én most láttam ilyet először. 
A headline szerint ez egy közéleti hetilap, a kezemben pedig a miskolci különszámot tartom épp. A szalagcímek egyszerűek, egységükben viszont csodálatosak. Így, pontosan ebben a sorrendben:
"Menekül a Jobbik Ózdról" - "Jön a Csík zenekar"
"Ebből polgárháború lesz" - "Megújul a lillafüredi kisvasút"
És a kedvencem, a két sorba tört cím:
"Soros cigány
iskolája Miskolcon"

Emlékeztek még a mecsetre? Azt a photoshop művészetet überelni nem lehet, de itt is tettek egy - sokkal ügyesebb - próbálkozást: Vonára szép kerek szakállat és egy turbánt applikáltak, mert ettől lesz ő igazán iszlám államelnök.

Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy beleolvassak a "hírekbe", amiből könnyen leszűrtem, hogy: az MSZP egy sz.r, az LMP egy sz.r, a Jobbiktól ments meg Urunk minket, a kormánynak viszont vannak jó pontjai. Csak felületesen futottam át a szöveget, de feltűnt, hogy sehol sem Fideszeznek, hanem csak kormányoznak, ebből gondoltam, hogy ezt az újságot (különszámot) nem dikert Fidesz-aktivisták csinálták (persze lehet, hogy de). De akkor kik? Kié ez az újság?

Most komolyan, meglepődnétek, ha azt mondanám, egy aláírás, egy szerzői név sincs a 8 A3-as oldal egyikén sem? Én mondjuk naivan meglepődtem, mert azt hittem, hogy egy ilyen névvel és "közéleti hetilap" címszóval illetett újságnál ez alapvető lenne. Évek óta nem volt a kezemben semmilyen országos kaliberű újság, például Népszabadság, Népszava, Figyelő, Magyar Narancs, HVG, akármi, úgyhogy ha valaki látott ilyet közelről, az nyugtasson már meg, hogy egyébként a cikkeket a nevükkel együtt vállalják az újságírók...

Nem mondtam igazat. Van egy név az újságban. Rögtön a második oldalon ez áll:
Csurka István
Sorosnak itt nincs helye 
A szöveget nem olvastam el, de a végén ezt találtam: (1994)
Tehát egy '94-es szöveget közöltek volna le? A Kossuth rádión szoktak leadni archív felvételeket (pl. rádiókabaré, rádiószínház, "hangoskönyv" stb.), de olyan sokszor, hogy azon szoktam gondolkozni, manapság már semmi nem készül? Úgy tűnik, már az újságíróknak sincs saját fantáziájuk. De ekkor még gyanútlanul forgattam a kezemben ezt a papírhalmot.

Most már nagyon érdekelt, hogy mi ez az újság, valami impresszumnak csak kell lennie benne. Kishíján elkönyveltem magamban, hogy még ez sincsen benne, amikor az 5. oldal aljára suvasztva megtaláltam. 

"Első főszerkesztő: Csurka István." - Ja, hogy a saját régi gondolatait közli le a saját újságjában, értem. És ekkor, mintegy villámcsapás hasított belém a felismerés: Csurka nem halt már meg?!
"Szerkeszi a szerkesztőbizottság." - Hangosan elröhögtem magam. Hát mi ez? Nyomtatja a nyomda? Kiadja a kiadó? Ugyan, kérlek, "A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány" adja ki. Kész, itt végem volt.

Csak az ismeretterjesztés kedvéért, Csurka István élt: 1934-2012. A Magyar Fórum nevű lapot a rendszerváltás környékén hozta létre, akkoriban az MDF színeiben politizált. Később távozott a pártból, és megalapította a MIÉP-et. A Magyar Fórum mindvégig az ő ideológiáját tükrözte és képviseli a halála óta is.

2018. február 17., szombat

Körbe

Legutóbbi pesti látogatásomkor a Parlament környékén is kóvályogtam. Valószínűleg már korábban is ott volt, de még sose tűnt fel: a Kossuth-tér közepén, a villamoshoz közel áll az ország lobogója. Körülötte kicsi lánckerítés, a közrefogott 5 méter sugarú körben pedig két (dísz?)fegyveres katona menetel. Nem megfeszített díszlépésben, de azért egyszerre emelgetik a lábukat és sétálnak körbe-körbe-körbe-körbe abban a kicsi körben. Ahogy megpillantottam őket és felfogtam, hogy mit látok, hangosan felkacagtam magamban, aztán a második gondolatom az volt, hogy ezek a szerencsétlen katonák ugye néha megfordulhatnak és mehetnek a másik irányba is?

2018. február 11., vasárnap

Kit válassz?

Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#5

Ez az utolsó, ígérem.
Néhány napja hallottam hírét, hogy a Nézőpont Intézet (remélem, jól emlékszem, és tényleg ők) ajánlják mindenki figyelmébe a megújult partkereso.hu oldalt. Ennek az oldalnak az - lenne - a lényege, hogy néhány kérdésre adott válaszok alapján megmondja, melyik párt programja, álláspontja, véleménye áll a tiédhez a legközelebb. Ideális esetben a kérdések az ország életének minden nagyobb területét lefedik, és átfogó képet kaphatsz a pártok véleményeiről.

Amint hírét hallottam, máris éltem a lehetőséggel, mert volt azonnal volt egy gyanúm. Egy olyan sanda-fajta, hogy már eleve tisztes távolságból figyeled, a befolyásolhatatanság páncéljával felfegyverkezve. Kitöltöttem, és bejött a tippem. Ennek vagy az az oka, hogy tényleg leginkább annak a pártnak a véleményével értek egyet, de hát ugye az is lehet, hogy ha ezt az oldalt a saját elfogultságát bátran felvállaló Nézőpont Intézet kezeli, akkor talán ez is egy kormánymédia-eszköz a gyanútlan, helyes irányt kereső felhasználók befolyásolásának. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy most az írás közben is kitölöttem, több helyen más választ adtam, és más eredményt kaptam, amivel egy kicsit jobban ki tudok békülni.

Nem fogom most végigelemezni az összes kérdést - bár szívesen megtenném, de ez nem sokatokat érdekelne - inkább csak az összképet szeretném lefesteni.

Először is, a kérdések az alábbi témákat érintik: bérekkel, munkahelyteremtéssel és nyugdíjazással kapcsolatos kérdések, legalizációs kérdések (melegházasság, kannabisz), migránsozás, EU-s státuszok, stadionépítés, kötelező hittan/erkölcstan órák, iskolák, kórházak és kulturális intézmények állami átvétele, kormányablakok, honosítás. 32 kérdés van, ennek negyede a migránsokkal foglalkozik...

Másodszor. A kérdések tartalmaznak egy kijelentést, aztán jön, hogy mennyire értesz egyet ezzel, mennyire támogatod. Több kérdés is úgy van megfogalmazva, hogy sugallja feléd, hogy az állításban megfogalmazott dolog neked jó. Sajnos a válaszlehetőségekben nincs lehetőséged kifejteni, hogy igen, ez alapvetően jól hangzik, csak máshonnan nézve nem ilyen szép a kép. Erre muszáj például felhoznom az első kérdést, amely így hangzik.
2010-ben a személyi jövedelemadó kulcsa 32% volt havi bruttó 328 ezer forint felett, a minimálbér pedig nem adózott. Az elmúlt években ez az adókulcs először egységesen 16, majd 15%-ra csökkent, amely kevesebb, mint a fele a korábbi adóelvonásnak. Ön inkább egyetért vagy inkább nem ért egyet ezzel a döntéssel?
Kezdjük azzal, a választók jelentős része nagyon nagyon messziről nézi azt a 328 ezer forintos bruttó bért. Akkoriban én még nem voltam adóügyekben érintett, ezért próbáltam valami támpontot keresni a változásokkal kapcsolatban, és ha nem tévedek nagyot, akkor kb. bruttó 220 ezer forintos fizetésig az emberek az adókulcs-változással csak rosszabbul jártak. Ha jól emlékszem, akkor a korábbi időkben a minimálbér nem adózott, most pedig de. Szóval meg kéne próbálni az állításokat az igazság eltorzítása nélkül megfogalmazni, úgy válaszolni is könnyebb lenne.

Harmadszor. Egy kérdés sem vonatkozott az egészségügy, az oktatás, az agrárgazdaság, a frissdiplomások, a kivándorló orvosok és a létminimum alatt élők helyzetére, de a kormánymédia befolyására, és még annyi minden másra sem...

2018. február 10., szombat

Szavazatok kívülről

Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#4

A politikai témából végül három lesz... Ma ugyanis azt hallottam, hogy több mint 300 ezer külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező személy regisztrált a választásokra. Kicsit utána akartam nézni, hogy sok-e ez, vagy kevés.

Nem volt nehéz megtalálni ezt a kis táblázatot a valasztas.hu oldalon.


Ha április 8-án az összes választásra jogosult polgár - határon innen és túl - elmenne szavazni, és érvényes szavazatot adna le, akkor az eredmények 4.14%-áról a határon túliak döntenének. Ilyen persze nem lesz, de ha a választásokra azonos arányban mennek el itt is, ott is, akkor ez a százalék még igaz lesz.

Tételezzük fel, hogy az összesített választási résztvétel 65% (ez szerintem egy reális szám), de a külföldi magyarok 100%-a szavaz, akkor ők 6.37%-át fogják adni a szavazatoknak. Ez pedig már túl van a parlamenti küszöbön. (Már persze ha nem koalíciós pártról beszélünk, mert náluk ez most össze fog adódni, ha jól tudom.) 

Persze ilyen sem lesz, de a magyarországi választópolgárok száma valószínűleg nem fog növekedni, a regisztrált (és ebből adódóan nagy választási kedvvel rendelkező) határontúliak száma viszont még bőven növekedhet. A magyarországi lakcímmel rendelkező, de nem Magyarországon élő választóknak pedig idén sem könnyítik meg a hazaszavazást. Nem tudom mi a módja annak, hogy az itthoni magyarok akarjanak és el is menjenek szavazni, de én idén a korábbiaknál alacsonyabb (60% alatti) választási részvételt jósolok. Ne legyen igazam.

Csak a tájékoztatás kedvéért bemásolom ide a 2014-es választások szavazatainak arányait, amit a Wikipédián találtam, aztán mindenki vonja le a tanulságokat, és döntse el, hogy ez a közel 350 ezer szavazati jog sok-e vagy kevés.



Mecset az Avason

Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#3

Közelednek a választások, de nekem már annyira elegem van az egészből, hogy már csak nevetek az egészen. Már három név nélküli, Fideszt és Jobbikot alázó kampánnyal találkoztam, és nem térek magamhoz a kreativitásuktól.

Először felhívtak telefonon, erről írtam pár napja. Aztán jött egy papír, a már ismerős "TUDTA?" felirattal, és a hírrel, hogy a Fidesz 2300 migránst fogadott be, és hogy "Önt ismét átverték". Like I give a fuck, or what. És akkor tegnapelőtt bedobták a postaládába minden idők legmeggyőzőbb photoshop-remekművét, mert a Jobbik mecsetet épít az Avason! Nem érted, itt az Avason?!!!


Szeretném felhívni a figyelmet az alsó kép bal felső sarkában lévő Google Maps címkére, amin 2012-es dátum szerepel.

Én tényleg könnyedén és érzelemmentesen tudok legyinteni minden ilyen, a másikat lejárató kampányra, de az, hogy nem derül ki, hogy kitől jönnek ezek a hívások és szórólapok, hogy név nélkül, arc nélkül, gerinc nélkül tolják ezt az ember arcába, na az mindennek a teteje.

Kevés edzés, sok gyümölcs

Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#2

Vége van február második hetének, és a januárban elkezdtett programom több szempontból felborulni látszik. Ezen a héten nagyon keveset edzettem, és a mérlegre se nagyon merek ráállni. Nem is fogok most nagyon sokat írni, csak fontos magamban is tisztáznom, hogy a jövő hétnek új lendülettel kell nekifogni, és az étrenden is alakítani kell. Nagyon büszke vagyok magamra, hogy idén még egyáltalán nem ettem se csokit, se édes péksüteményt, viszont a cukorfüggő agyam jól átvert engem, mert most ezek helyett a gyümölcsöt viszem túlon-túlzásba. A meglepődőknek mondom, hogy a gyümölcs alapvetően jó dolog, egészséges, de mindenből megárt a sok, a gyümölcs cukortartalmából meg főleg. 

Északi fény

Most legalább 3 bejegyzést fogok írni, mert nem ér ennyi mindent egybe rakni.
#1

Kezdem azzal, hogy már a 3. könyvet fejeztem be. A La Belle Sauvage után most elolvastam az Északi fényt (Az arany iránytű). Ezt már régebben olvastam, de alig emlékeztem valamire, és egészen érdekes volt az előzmények ismeretében olvasni. 

Tavaly óta vált szokásommá könyveket angolul olvasni. Nehezen szántam rá magam, mert tartottam tőle, hogy túl sok ismeretlen szóval fogok találkozni, és az olvasásból szótárazás lett. Az a tapasztalatom, hogy érdemes a könnyebb olvasmányokkal kezdeni, csak persze nem annyira tudja az ember, melyik lesz könnyű vagy nehéz. A Narnia Krónikái páldául nekem többnyire könnyű olvasmánynak számít, és most már a 3. kötetet (The Horse and his Boy) is elolvastam. 

Az az érdekes élmény ért, hogy miközben az Arany iránytűt olvastam magyarul, többször éledt fel bennem a kíváncsiság, hogy az adott néhány mondat vajon az eredeti angol nyelvű könyvben hogyan van megírva. Ilyenkor valahogyan azt éreztem, hogy a magyar mondat nem elég gördülékeny, vagy nem jól értelmezhető. Például, ha a magyar mondatban harmadik személy az alany, és a jelenetben nem egyértelmű, hogy ki beszél kinek, pedig ez az angol mondatban bizonyára kiderül. Lassan eljutok oda, hogy angol írótól szívesebben fogok angolul olvasni, mint ahogy a sorozatokat és filmeket is inkább nézem már eredeti nyelven.

Azt kell mondjam egyébként, hogy nekem az új könyv, vagyis Az északi fény előtörténete jobban tetszett, izgalmasabb volt. Abban a könyvben volt olyan, hogy konkrétan féltem az egyik szereplőtől. Annyira izgalmas úgy olvasni, hogy hat rád a könyv, nem csak úgy elképzeled magad előtt a történetet, hanem rendesen a lelkedre hat, és magába von.

2018. február 2., péntek

Köszönni ki fog?

Az mi, hogy felhív egy ember (gépi hang), mert nekem mindenképpen tudnom kell, hogy a héten kiderült valami Vona Gáborról, de nem mutatkozik be?!

2018. január 23., kedd

3. hét

A múlt héten arról írtam, hogy talán át kéne ütemeznem a "reshaping" programomat. Úgy döntöttem, hogy még mindenképpen várok egy hetet, és meglátjuk, mi történik. A hétfői mérlegeléskor 1 kilós fogyást könyvelhettem el, és ettől nagyon boldog lettem. Szerdán ért először az az élmény, hogy amikor tükörbe néztem, már látni véltem magamon a pozitív irányt mutató jeleket. Még aznap Verébbel elmentünk edzeni, egy szokványosnak mondható edzőtermi csoportos órára. Fel voltam készülve rá, hogy
- szét fog menni a fejem attól a rettenet zenétől
- nem fogom bírni az órát rendes tempóban csinálni
- meghalok a végére.
Ebből szerencsére egyik sem lett, bár az igaz, hogy sokszor igyekeztem egy picit lassabban, vagy egy picit kevesebbet csinálni, aminek az volt az oka, hogy kifejezetten beteg voltam, és a teremben alig volt levegő. Így aztán nagyon büszke voltam magamra az edzés végén, és nagyon boldogan vettem tudomásul a következő két napra kiterjedő izomlázat.
A múlt hét fejlődése még, hogy kezdem újra érezni az erőt a karomban. Veréb is megdícsérte a fekvőtámaszomat, pedig csak térdelő pozícióból volt. De tudok amúgy rendes fekvőt is csinálni! Még gyakorolni kell, hogy tökéletes legyen, de igazából a szűk fekvőtámaszt szeretném már végre elsajátítani.

A mai nap már a következő hét élménybeszámolójához tartozna, de egyszerűen nem bírom ki, hogy ne dicsekedjek el a mai teljesítményemmel, nevezetesen, hogy lefutottam 5 km-t. Jó, csaltam, 3 módon is, vagyis:
- az első 2,5 km dombról lefelé vezetett
- az utolsó 1,5 km nagyobbik részét gyors tempójú sétával tettem meg, mert itt vagy lépcsősoron jöttem fölfelé, vagy az emelkedő út jeges-havas volt, és nem akartam eltaknyolni
- a futásomat valójában kocogásnak kéne hívni, mert a tracker szerint 8.2km/h volt az átlagsebességem. A szakaszokra bontott sebességeket elnézve kiválóan nyomonkövethető a domborzat: ott voltam a leggyorsabb, ahol a legjobban lejtett az út.
De mindez kit érdekel, amikor olyan fantasztikus és emberfeletti teljesítményre vagyok képes, amire már rá lehet fogni, hogy "5 km futás".

2018. január 18., csütörtök

Dooms

Most épp ez a kedvenc számom:


2018. január 17., szerda

Dispoetica

Örömmel jelentem, hogy az újévi fogadalmak között szereplő "minden hónapban elolvasok legalább 1 könyvet" kihívását januárban sikerült teljesítenem. A La Belle Sauvage egy trilógia első része, és nyilván úgy ért véget, hogy már most olvasnám is a következőt, csak sajnos ez annyira új könyv, hogy a folytatások még nem készültek el. A sztori ugyanabban a világban játszódik, amelyikben az Úr Sötét Anyagai trilógia, úgyhogy most azokat fogom újraolvasni, mert a második és harmadik részre egyáltalán nem emlékszem.

És ha már ott tartunk, hogy mire nem emlékszem, akkor mesélek egy kicsit arról, hogy milyen viszonyban vagyok a versekkel. Talán írtam már erről régebben, hogy hidegen hagynak a versek, mert nem értem őket, de azóta már sokkal jobban meg tudom fogalmazni, hogy mi ez a gát.

Amikor beszélsz valamiről, vagy olvasol valamit, akkor "képek" - agyhullám-mintázatok - jelennek meg a fejedben. Nem biztos, hogy konkrétan megjelenik mondjuk egy tárgy képe előtted, az is lehet, hogy valamilyen érzelem erősödik fel, vagy valamilyen elvontabb asszociáció. Az egészen biztos, hogy ez az a folyamat, amit úgy nevezünk, hogy megértés, felfogás, értelmezés. 

Az én agyam valahogy úgy van huzalozva, hogy a versek formáját, szövegképét, szókombinációit, konkrét vagy elvont gondolatait egyszerűen nem tudom leképezni magamban, egy semmi jelenik meg, egy nagy semmi. Ha elolvasok egy verset, az pontosan ugyanolyan, mint ha nem olvastam volna el, leszámítva azt az egy apró mellékhatást, hogy ideges leszek. 

Szerintem nagyon érdekes (és rettenetesen idegesítő), hogy sokkal jobban megértem a verset, ha nagyon koncentrálok arra, hogy egyben, sortörés nélkül, mondatszerűen olvassam fel magamban. Persze így se biztos hogy megértem, mert némely költő olyan szóképeket használ, aminek számomra semmilyen jelentése nincs, sem tárgyi, sem érzelmi, sem semmilyen egyéb elvont értelemben. Ti is biztos sokszor tanultatok úgy verset, vagy próbálták úgy megtanítani, hogy a ritmusát jegyezd meg, és csak mondd a szöveget a ritmusra. 

Mondok egy példát, a saját esetemmel szemléltetve. Adott egy vers, amit meg kell tanulni. Fejbe ragadó ritmusa van, ti mindannyian bizonyára nagyon könnyen megtanuljátok, és sok-sok évig emlékeztek még rá, talán még most is több soron keresztül tudnátok idézni. Én először elolvasom a verset a vers saját ritmusában és az agyam ezt fogja fel belőle:

bamm-ba-ra-bamm-ba-ra-bamm-bamm-bamm-ba-bamm-ba-ra-bamm-bamm...

És aztán megkérdezik, vagy én magamtól megkérdezem, hogy jó, de miről szólt a vers?

bamm...ba-ra-bamm... ömm... nem tudom. miről? Olvassuk el még egyszer. Semmi. Még egyszer, de mostmár hagyjuk a francba a ritmust, minden egyes szót próbálok képként megjeleníteni. Így végre kezd értelmet nyerni. A fenti verssor egyébként Kölcsey Huszt c. verse, amit bizonyára én is tanultam, de nekem erről semmilyen emlékem nem maradt. Amikor ma nekem szegezték a kérdést, ami ennyi volt: "Huszt?" - elsőre nem is tudtam, mit válaszoljak... egészségedre? Aztán a beszélgetésünk alapján gyanút fogtam, hogy ez valami vers lesz, és mintha eszembe is jutott volna, hogy ez valami hosszú-hosszú vers egy Huszt nevű fickóról. Aha, talált süllyedt, köszi.

Na de amire az egésszel ki szeretnék lyukadni. Szerintem az én agyam olyan viszonyt ápol a versekkel, mint a diszkalkuliások agya a matematikai összefüggésekkel. Hogyha "ép" gondolkodású vagy, el sem tudod képzelni, mi a csudát nem lehet megérteni azon, hogy a téglalap területe a két oldalhossz szorzata, vagy hogy a millió az ezerszer több az ezernél, vagy hogy a negyednek a fele a nyolcad. Egy diszkalkuliás viszont borzasztóan kellemetlen helyzetben van, mert ő akárhogy erőlteti magát, egyszerűen nem képes megérteni, megjegyezni, és stresszel, és szégyenli magát, hogy ő milyen hülye, és próbál túlélni. Pedig nem hülye, nem lusta és legfőképpen nem szellemi fogyatékos, csak egyszerűen olyan az agya, hogy ezeket az összefüggéseket nem képes egykönnyen befogadni, de speciális fejlesztői segítséggel ő is túl tud lendülni ezen, és fejlődhet a saját tempójában. 

Na én ugyanígy érzem magam a versekkel. Finom leszek és nőies: szétbasz az ideg, amikor ez a téma előjön, borzalmasan szégyenlem magam, amiért gyakorlatilag egyetlen egy verset sem tudok, de annyira nem, hogy még a címekre és a költőkre sem emlékszem. Szerintem illik tudni idézni legalább néhány versből, azért ez mégis csak az általános műveltség része. Próbálom én elnevetni a dolgot - nekem könnyű elnevetni, mert az ismerőseim azért szerintem egy viszonylag intelligens embernek tartanak és nem törlik bele az arcomba, hogy ez mennyire szánalmas és szégyenletes - de valójában ordítani tudnék és falakat szétverni mérgemben, amiért ennyire tudatlan vagyok. 

Rettenetesen érdekelne viszont, hogy milyen mintázatokat látnánk, ha az a folyamatot, ahogy elolvasok egy verset, vagy egy szépirodalmi szöveget, vagy egy tudományos szöveget, funckionális MRI-vel megnézhetnénk. Legalább egy MSc szakdogát írhatna belőlem valaki.

Miután végre diagnosztizáltam magam, így hogy sikerült megfogalmaznom magamnak ezt a versekkel kapcsolatban tapasztalt kognitív gátat, rá kellett jönnöm, hogy nekem nem ars poeticám, hanem dispoetikám van.

2018. január 15., hétfő

Végre tél + második hét

A hosszú rész előtt gyorsan elmondom, hogy gyönyörű hóesés volt tegnapelőtt, és gyalog mentem le a városba, futottam le a hegyen, szabadon, és este is gyalog jöttem vissza, és egyedül voltam, egyes egyedül, zenét hallgattam, és esett a hó, és közben arra gondoltam, hogy milyen nagyon szeretek itt lakni, és olyan csodálatos volt, ahogy a hóeséssel együtt beborított engem egy boldog, biztonságos egyedül-érzés.

Vasárnap Anyával kimentünk Lillafüredre, felsétáltattam a Fehér-kőhöz. Lenyűgöző volt a havas Bükk, már olyan rég láttam ilyennek. Arrafelé kb. 20 centi hó esett, végre lehetett bokáig süllyedni a hóban, és közben bájosan sütött a nap, csodálatos kirándulás volt.

Most pedig mesélek a második hétről, amelyben Micimackó azt hitte, akár két kilót is fog fogyni, de csak fél kilót sikerült, de Micimackó nem csalódott, hanem újratervez.

Január második hetének közepe táján úgy éreztem, lehet, hogy felborítottam az egyensúlyt, és áruló módon fogok akár 2 kilótól is megszabadulni, a kívánt 1 helyett. Aztán nem tudom, mi történt, de úgy tűnik, fél kiló jutott erre a hétre. Kaotikus volt ez a hét egy kissé, mert a szervezetem lányos hullámai partra vetettek és egy napot kénytelen voltam edzés nélkül tölteni. Aztán felmentem Pestre, ami mindig rendkívüli helyzet, mert ugye fogorvoshoz járok, ami időben erősen szétválasztja egymástól a reggelit és a vacsorát, ebéd nélkül és edzés nélkül. Ez nem viselne meg túlságosan, de az előtte lévő nap után délután már nagyon éreztem, hogy a májam az küzd a maradék kis glikogéndarabkák felszabadításáért. Aztán pénteken kirándultunk egy jót. Szerda estétől szombat délig szörnyen keveset ittam, és ezt utána igyekeztem pótolni. Szerintem a szervezetem másfél hét alatt úgy hozzászokott a napi 3 liter folyadékhoz, hogy váratlanul érte ez a 2 napos vízhiány, és igyekezett minél többet megtartani a vasárnapi adagból. Így lett aztán fél kiló a végösszeg.

A tervem az lett volna, hogy január első 4 hetében heti 1 kiló minusz, aztán február végéig még 2, utána pedig tartom a súlyt, miközben a zsír egy részéből próbálok izmot csinálni. A másik lehetőség, amit el tudok képzelni erre a fél kilóra az az, hogy olyan ügyesen sokat mozogtam a héten, hogy már most kezd visszaépülni az izomzatom is. Örülnék, ha tényleg ez történne, viszont akkor újra kell terveznem a haladási tervet, különben szörnyen el leszek keseredve, hogy nem tudom teljesíteni a saját céljaimat.

Ma volt egy kisebb kibillenésem, mondhatni egy kisebb gödörben majdnem eltaknyoltam, de aztán erőt vettem magamon, és nem hagytam, hogy a kisördög fekete ködöt borítson a gondolataimra, és inkább edzettem egyet itthon. Ma például kitaláltam egy új mozgásmintát a vállam megerősítésére, szóval újabb motivációm van.

2018. január 8., hétfő

Mínusz 1!

Amikor az idei évre megfogadtam, hogy visszaszerzem a tavaly nyári formámat, akkor már azt is tudtam, hogy hogyan fogok ennek nekilátni. Tavaly nagyon sokat tanultam a saját fiziológiámról, ezért most ésszel vágtam bele a több hónapos folyamatba. Az első hétre kitűzött célt így sikerült is teljesítenem: egy kilóval mutat kevesebbet a mérleg, amiben az a legfontosabb, hogy nem vízvesztésből származik. A következő 3 hét célja egészen hasonló, utána pedig ideje visszaállítani az edzések régi rendjét és visszahozni a tavaly magamra szedett erőt.

2018. január 7., vasárnap

Update

Ideje volt frissíteni a blog kinézetén. Jó csúnya lett, majd legfeljebb hamar lecserélem.

A bal oldalon lévő könyvjelzőlistát teljesen átalakítottam, így most nem a már elolvasott könyvek listája van ott, hanem az elolvasni tervezett könyvek. Ha van olyan könyv, ami szerintetek nagyon jó, és nekem is biztosan nagyon tetszene, ne habozzatok szólni róla. És kölcsönadni. Köszi!

"Klímaváltozás? Nincs, nem is volt!"

index.hu

2018. január 6., szombat

Fordítás, odafigyelj

Találtam egy egész használhatónak tűnő périódusos rendszer appot. Csak azért nem töröltem le, mert angolul is használható. Pedig megérdemelte volna, mert kiégette a szemem. "Elektronhélyak", bakker.

------

Ha nem kifejezetten magyar nyelvű információra van szükségem, jellemzően angolul szoktam keresni a neten.
Van egy színezőkönyvem, amiben madarak vannak. Ez egy ilyen kreatív játék, de én nem vagyok kreatív, és szeretem olyan színűre pingálni, ahogy real life kinéznek. Magamtól viszont nem tudom, ezért muszáj keresnem róluk képet. Most épp egy kakast színezek.

Ezt a hibát természetesen nem követtem el, előrelátó vagyok. Rooster. Háh!

2018. január 3., szerda

Három napnyi megfeszített siker

Amíg Herceg mikrofont szerel, hogy Borderlandsezhessünk többen is, gyorsan megírom, hogy az év első három napjában lényegében mindent sikerült betartanom amit az idei évre elterveztem. Minden nap volt egészséges főttétel (úristen milyen brutálfinom rizottót tudok készíteni!); egyik nap sem ettem csokit, édességet, cukrozott italt, cukrozott bármit, sem sós rágcsákat; minden nap volt edzés (az elsőtől a hátamban lett izomláz, a másodiktól a combom hátulján, a maitól pedig teljesen görcsben áll az összes vádlim); minden nap megittam legalább 3 liter vizet/teát (ízesítetlenül, természetesen); minden nap olvastam lefekvés előtt úgy fél-egy órát (Philip Pullman Északi fény sorozatának első részét olvasom); minden nap csináltam valami hasznosat (például ügyeket intéztem, bevásároltam, elpakoltam olyan dolgokat, amiket hónapok óta tologatok ide-oda, és visszatértem a munkáimhoz). Ez mindenképpen büszkeséggel tölt el.

2018. január 1., hétfő

2018, az előrelépés éve

Ha 2017-re ráakaszthatjuk azt a címkét, hogy a "változások éve", akkor 2018 legyen a "haladás éve", vagy az "előrelépés éve".

Az első előrelépés legyen a jogsi megszerzése. Legkésőbb februárban szeretnék túllenni a kresz vizsgán, aztán jöhet a vezetés, amire már nagyon kíváncsi vagyok.

Nyáron le fog járni a PHD-m, úgyhogy szeretném, ha idén végre publikálhatnék saját cikket is a saját témámban.

Idén két utazást tervezek, az egyik Belgium barátokkal, a másik Írország Herceggel.

Herceg idén tölti be a 30-at, ami azért valljuk be, elég jelentős szintlépés. Bár szerintem én nagyobb eseménynek élek meg, mint ő. Engem például hónapok óta foglalkoztat az Írországi út, amit szülinapi ajándéknak szántam neki, mert tudom, hogy régóta nagyon vágyik oda.

Idén lesz a 3. házassági évfordulónk.

Szeretném, ha idén végre kicsit színvonalasabban tölteném el a szabadidőmet. Például olvasással. Első lépésként legyen az a cél, hogy minden hónapban olvassak el egy könyvet. Elég szánalmas kihívásnak tűnik, mások 10 könyvet is elolvasnak egy hónapban, de egyrészt az időm, amit erre fordíthatok, eléggé limitált, másrészt - tényleg tragédia - az idei teljesítményemhez képest ez így is előrelépés lesz. Próbálom összeszámolni, hogy idén hány könyvet olvastam el, és ilyenek voltak, hogy:
- a Narnia Krónikái sorozat első 2 része (a 3. folyamatban...) - ezt angolul olvasom
- a 101 kiskutya két része (az eredeti regény, aminek az első részéből a Disney-mese készült
- Dr. Jekyll & Mr. Hyde, szintén angolul, és azt hiszem, az utolsó 10-20 oldalt nem fejeztem be :(
Szégyen, de azt hiszem, ennyi. Kisalakú könyvek, jó ha az 500 oldalt elérik összesen.

Tavaly (17-ben) az a furcsaság történt, hogy több filmet is láttam, amin nem aludtam el. Sőt, még színészek neveit is megjegyeztem. Mi több, most már néha még fel is ismerem őket! Ez egészen nagy változás a korábbi állapotokhoz képest. Úgyhogy minden bizonnyal idén lesz ebben előrelépés. Az én életemből teljesen kimaradtak a képregények, de most elkezdtük megnézni a Marvel filmeket.

Végül, de nem utolsó sorban, idén a korábbinál is nagyobb (és kitartóbb) hangsúlyt szeretnék fektetni az egészségemre és az általános fizikai jól-létemre. Tavaly fél évig jártam edzeni (heti 2-3 alkalommal), nagyon sokat fejlődtem, és a testképem is nagyon pozitívan változott. Aztán a hazaköltözés teljesen felborította a rendet, nem volt türelmem és energiám (és akaraterőm) odafigyelni magamra, és most egyáltalán nem hasonlítok a június végi állapotomra. Csakhogy ez alkalommal több motivációm is van, hogy szigorú legyek magammal. Nem csak az motivál, hogy ismét jól érezzem magam a bőrömben, hanem hogy felkészítsem magamat egy új helyzetre, egy új állapotra, ami remélhetőleg a legnagyobb előrelépés lesz mindkettőnk életében.

2017. december 30., szombat

Évértékelő

Vannak terveim a következő évre. Ez az év nagyon mozgalmas volt, mesélnék is róla kicsit. Meg akartam nézni, hogy idén mennyi bejegyzést írtam, alig találtam meg. Közben azt is észrevettem, hogy a hátteret ki tudja mikor frissítettem utoljára. A könyvlista, te jó ég, idén hozzá se nyúltam, teljesen elavult. Pedig néha járok erre, ránézek a jobboldali feedlistára, hátha írt valaki valamit, de be kell valljam, idén nem csak a saját blogomat hanyagoltam el. 36 bejegyzésem volt idén, ez a 37., sose hagytam még itt ilyen kevés emléket. Tavaly is csak 55 volt... ennél azért jócskán izgalmasabb az életem.

Kezdjük ezzel az évvel. Az egész azzal kezdődött, hogy Herceg Miskolcra költözött, én pedig Pesten maradtam. Féltem attól, hogy egyedül leszek, és én leszek a saját magam társasága, úgyhogy igyekeztem telepakolni minden napomat munkával és tanítással. Meg edzéssel. Kellemesen sok edzéssel. Idén csak reggeli edzésekre jártam, és nagyon szerettem. Nagyon hiányzik ez az életemből, de nem fogok felkelni 5.45-kor, hogy 7-8 között eddzek (itthon) úgy, hogy ezzel Herceget is felébresztem, aki még aludni szeretne. Pedig ezért tényleg érdemes felkelni, borzasztóan érzem a hiányát.

Márciustól augusztusig szinte minden napunk az én hazaköltözésemmel, és az újra-összeköltözésünkkel telt. Nem kis dolog az ember életében, ha saját lakásba költözhet. Ki kell választani, az adás-vétellel kapcsolatos hivatalos ügyeket kell intézni, fel kell újítani, és be kell költözni. Ez mind izgalmas, de nagyon hosszadalmas és fárasztó dolog. Megéri viszont, nagyon szeretünk itt lakni - azt hiszem, ezt mindkettőnk nevében bátran kijelenthetem.

Erről meséltem, szokták kérdezni és mindig nagyon határozottan válaszolok, hogy nem hiányzik Budapest, a legkevésbé sem, cserébe nagyon szeretek itthon lakni, az én Miskolcomban, a Bükk mellett, Herceggel, ketten, önállóan. Nem zavar, hogy heti egyszer fel kell járnom Pestre, mert nagyon hálás vagyok a főnökömnek, hogy ezt a helyzetet ő lehetővé tette, támogatott a szándékaim megvalósításában, és igyekszem megtenni mindent, hogy a munkám minőségén ez a változás ne változtasson. Vagy még javítson is, ha úgy sikerül.

Számomra nagy könnyebbséget jelentett, amikor néhány héttel a hazaköltözés után, mikor végre már az új lakásban is beköltöztünk, végre azt éreztem, hogy Herceg megnyugszik, és végre jól érzi magát. Őt sokkal jobban megviselte a külön töltött idő, amiben nehezítő tényező volt, hogy új helyen, új környezetben, új csapatban, új munkát kezdett. Az ő lelki békéjéhez nagyban hozzájárult volna, ha ott vagyok mellette, és sajnos én az ő helyzetét akkor - a külön töltött időben - nem éreztem át igazán. Ezt nagyon sajnálom, talán nem voltam eléggé támogató feleség, de azért igyekeztem én is mindent megtenni, hogy ez a különlét ne tartson túl sokáig.

Az idei történések között mindenképpen megemlíteném a skóciai nyaralásunkat. Herceggel utaztunk ketten, repülővel mentünk, hősiesen kibírtuk, és ott barátoknál töltöttünk néhány napot, Glasgowban, és egy nagyon kalandos hétvégi kiruccanást a Skót Felföldön.

Herceg szüleivel volt egy néhány napos közös nyaralásunk Sopronban és Bécsben, de még mielőtt elutaztunk volna, Hercegből gyorsan Don Boti lett, a keresztapa. Tüneményes keresztfia van, aki hamarosan elég nagy lesz ahhoz, hogy többször találkozzunk vele interaktívabb állapotban.

A hazaköltözéssel együtt az angolóráknak is vége lett. Nagyon szerettem azt a heti egy alkalmat, amikor kimentem a város szélére (nem ezt szerettem benne), és másfél órán át beszélgettünk a tanárommal. Sokat meséltem neki, szívesen meséltem magamról is, kicsit olyan lett, mint egy idegen barát. Furcsa kifejezés, de elég pontos. Ezek az angolórák is hiányoznak annyira az életemből, mint azok a reggeli edzések.

Az a tény, hogy én - viszonylag - könnyen - valójában nem volt könnyű de két hullámvölggyel - átvészeltem ezt a fél évet, szerintem négy dolognak köszönhető. Az egyik, hogy minden nap beszéltünk Herceggel, tehát teljesen szétszakítva sosem voltunk. A másik, hogy sokat jártam edzeni, és ez testileg és lelkileg is rendben tartott. A harmadik az angolórák, amik minden héten lehetőséget adtak egy kis kikapcsolódásra, elvonatkoztatásra, beszélgetésre, pihenésre. A negyedik pedig, hogy lett egy új barátom. Őt eddig is a barátomnak tartottam, de nem volt közeli barát. Ez a kapcsolat is meglehetősen féloldalas, de legalább most a másik oldalról, mint általában. Ettől függetlenül azért egy picit, egy egész picit csalódást jelent(ett), hogy bár mindenki tudott a helyzetről, senki nem keresett meg engem azzal, hogy majd ő ott lesz nekem, hogy ne legyek egyedül. Aki néhány naponta megkérdezi tőlem, hogy hogy vagyok, nem unatkozom-e, nem vagyok-e nagyon magam alatt, nincs-e kedvem találkozni, menjünk már el kirándulni, de ugye kimozdulok otthonról, ugye nem süllyedek szörnyű depresszióba, stb. Pedig a feltételezés jogos lett volna.

Azt hiszem, minden évben panaszkodom arról, hogy bizonyos emberek (barátok...), akikkel korábban viszonylag gyakran találkoztam, jelenlétét néha nagyon hiányolom. Idén újabb emberekkel bővült ez a lista, és sajnos senki sem került le a listáról. Minden ember életében vannak olyan kapcsolatok, amelyek maguktól eltűnnek, és senki sem keresi újra. Nekem azért fáj ez ennyire, mert mi tényleg próbálunk tenni azért, hogy ezek a szálak ne kopjanak el, a másik oldal viszont hideg marad. Szerencsére, és talán ezt kellene sokkal jobban hangsúlyoznom, az "ellen-listán" is történt változás, mert nem csak új szálak keletkeztek, hanem néhány szál meg is erősödött.

Éppen elég hosszú lett ez a kis évértékelés, úgyhogy a jövő évi terveimről kicsit később írok majd. Még egy nagyon fontos dolog maradt viszont a végére: két hete publikálásra került az első cikk, amiben a nevem ott szerepel a szerzők között. Bizony, az első cikkem! Nem vagyok benne első szerző, nem is a saját témám, de dolgoztam vele én is, és nagyon büszke vagyok, hogy végre van egy cikk a nevemmel. Legalább 5 éve várok erre az eseményre, szóval megérdemlem, hogy egy kicsit büszke legyek magamra. Itt találjátok a cikket, ha érdekel (legalább a címe). PMID: 29240760