2017. december 12., kedd

Találkozás egy dementorral

Ma találkoztam egy dementorral. Nem arra a hatalmas fekete nejlonzsákra gondolok, ami évek óta egy fára akadva lengedezik a Mester utcában... Még friss az élmény, éppen most értem haza, lehet aludnom kéne erre egyet, mielőtt leírom, de ezt nem lehet csak úgy pihentetni.

Felszállok a Keletiben a vonatra, fülkés kocsi, megtalálom a helyem, ül már benn egy nő.
- Ide szól a jegye? - kérdezi.
- Igen, a 85-ös hely az enyém.
Érzékeli, hogy a hosszú, bokáig érő - és nem mellesleg nagyon szép - fekete kabátja, amit az ülések mellett helyezett el, útban lesz, ezt készségesen átrakja máshová. Megköszönöm, és gyors pakolás után elfoglalom a helyem az ablak mellett. A nő a másik oldalon az ajtó mellett helyezkedik el, közben a telefonján hallgat valamit, mintha valami angol nyelvű rádióadás lenne, de az halk is, zajos is, nem értem - meg igazából nem is érdekel. Jobban foglalkoztat annak a sonkás-sajtos croissantnak a gondolata, aminek mindjárt neki is látok. Leülök, bal lábamat átvetem a jobbon, kezemben a vacsi, végre lehet hazamenni egy sikeresnek mondható munkanap után; ez egy ilyen boldog pillanat. Egyszer csak azt látom, hogy a nő hevesen rázza a lábát. Veszem az adást, biztosan zavarja, hogy körbe-körbe mozgatom a lábfejem. Úgy tűnik nem viseli jól a kényszermozgást. Sebaj, nem a világ vége, majd igyekszem nem mozgatni. Még talán egy perc sem telik el, amikor a jobb kezemet a karfára rakom, a kézfejem lelóg. Kényelmes. Vagy nem, mert a nő most a kezét kezdi el rázni felém, az ujjait mozgatja, mint valami medúza.
- Valami baj van? - kérdezem egészen zavartan.
A választ nem értem tisztán, de mintha azt mondta volna:
- A kezemet nem szoktam így tartani.
Na ennek se füle, se farka, de akkor igyekszem nem mozdulni. Van még pár perc az indulásig, és én nagyon remélem, hogy valaki jön még ebbe a fülkébe. Nem mintha félnék a nőtől, nem úgy néz ki, mint aki mindjárt nekem esik, de azért nyugodtabb lennék, ha nem én lennék itt az egyetlen zavaró tényező. Két-három ember mellett csak nem szólhat rá mindenkire. Ahogy az ablakon kifelé tekintgetek, és igyekszem észrevétlen maradni, nem tudom nem észrevenni, hogy a nő folyon fel-fel pillantgat és szúrós tekintettel méreget, hogy mikor merek újra megmozdulni.
Elindult a vonat. Basszus, nem jött senki más, most egyedül leszek ezzel a nővel. Félbehagyom a croissant-t, inkább zenét rakok a fülembe (közben már ő is fülessel hallgatja a telefonját), és olvasok. Alig kezdtem el, már meg is érkezett a jegyellenőr. Mindketten túlesünk az ellenőrzésen, én szépen visszatérnék a könyvemhez, amikor azt hallom, hogy:
- Nem bírja nem mozgatni? Hülye kurva!
Egy másodperce elgondolkoztam a hallottakon, majd elővettem a bizalmat és nyugalmat árasztó hangszínemet.
- Elnézést, mi a probléma?
- Jaj, ne csináljon már úgy, mint aki nem tudja! - és rendkívül fölényes, undorodó mozdulattal kicsit arrébb fordul, igyekszik a telefonjába merülni. Én viszont most már nem hagyom annyiban.
- Ne haragudjon, de fogalmam sincs, miről beszél.
- Arról hogy folyton a talpát mutatja.
- Zavarja, hogy mozgatom a lábam?
- Nem, hanem hogy a talpát mutatja - és közben kissé felemeli a lábát, így tényleg kezdem elhinni, hogy a talpammal van a baj. Ezt én ugyan nem értem, de hát neki legyen mondva...
- Ja hogy az a baj, hogy maga felé fordítom a lábam, és látja a talpamat. Jó, akkor igyekszem úgy ülni, hogy ne lássa. De akkor szóljon, hogy ez zavarja, de nem értem, hogy miért.
- Akkor most szóltam - mondja parancsolón.
- Rendben, de magyarázatot nem adott...
- Most már kuss.
Hát az ész megáll, komolyan. Jó mindegy, megpróbálok olvasni. Vannak hülye emberek, nem kell velük foglalkozni. Vagy dugjam az orra alá a talpam? Kíváncsi vagyok, hogy reagálna. Nem, én nem fogom provokálni, jobb a békesség. Térjünk vissza a könyvhöz. A fenékét, én ezt így nem bírom, átülök egy másik fülkébe!

Így történt, hogy az út további részében egy nagyon kedves nő mellett ültem, akivel kellemesen elbeszélgettünk. Elmeséltem neki az iménti megrázkódtatásomat, és jót nevettünk azon, hogy milyen bolond emberek vannak. Nemsokkal azután, hogy átültem hozzá, egy 35 körüli férfi ment a másik fülke irányába. Pár perc múlva jön vissza, és egy hangos "hülye picsa!" felkiáltás hagyta el a száját. Én már sejtettem, hogy ez kinek szólt, de akkor lettem biztos benne, amikor az ellenőr - aki tudott arról, hogy átültem, mert nemkívánatos személynek éreztem magam a kedves utastársam jelenlében  - , ismét megjelent nálunk, és vigyorogva így szólt:
- Már az urat is elüldözte maga mellől, megnézem már én is.
Hamarosan visszatért, és elmesélte, hogy a férfi elmondta a nőnek - gondolom hozzá is az volt az első kérdése, mint hozzám -, hogy nem oda szól a helye, és a nő ezt nem tűrhette. A kaller meg közölte a nővel, hogy a fikcó márpedig oda ülhet le, ahova ő [az ellenőr] mondja.
Később a kedves hölgy, akivel most már együtt utaztam, elment a mosdóba, és ehhez el kellett haladnia a másik fülke melett. Amikor visszajött, rám nézett, leült, és azt monda:
- Megnéztem én is. Ez egy nagyon gonosz nő! Egy pillanatra nézett rám, de szerintem gondolatban már meggyilkolt. Én se bírtam volna ki mellette az utat, jól tetted, hogy eljöttél onnan.

Tulajdonképpen akkor jöttem rá, hogy én ma egy dementorral találkoztam.

2017. december 11., hétfő

Megtaláltam a villanykapcsolót a térténelem sötét szobájában

Azt mondták a rádióban, hogy jövőre Mátyás király emlékév lesz.
Én meg azt gondoltam: Mátyás király emlékév? Mire fel? Milyen évfordulója lesz neki?

Először úgy emlékeztem, 1492-ig uralkodott, de aztán rájöttem, hogy az Amerika lesz, Mátyás 90-ig volt. Mondjuk mindegy, mert egyik se 8-ra végőzdik. Csakhogy 1452-nek se lesz jövőre kerek évfordulója. Lehet, hogy Mátyás 48-ban került trónra? Nem, biztos, hogy 52. Sehogy nem jön ki a matek, muszáj voltam megnézni mit mond a gugli Mátyásról. És a gugli azt mondta, 58. Annak bizony lesz fordulója jövőre, annak bizony lesz.

Elismerem, sose voltam jó töriből, mert sose tudta nekem senki úgy elmondani, hogy megértsem (és érdekeljen!) mi történik. A töri, ha jól tanítják, 5 kérdésre válaszol: mikor? ki(k)? hol? mit csinált(ak)? és miért? Én ebből általános iskolában az első négy kérdésre mindig kiválóan tudtam a választ. Gimiben már örültem, ha tudtam, érettségin pedig már csak reménykedtem, hogy valahonnan kiolvashatom a töri atlaszból. (Ez mondjuk sikeült.) Szerintem a törivel való rossz viszonyom egyik gyökerét ott kell keresni, hogy a középiskolai töri atlaszt az érettségi előtt két nappal nyitottam ki először, csak azért, hogy megnézzem, kb. mit hol kell majd keresnem benne. Én, aki élek-halok a térképekért - és ez akkor sem volt máshogy. Na. Vissza a tárgyhoz. A középiskolát javarészt az általános iskolából megmaradt tudásommal (és a dolgozatokra felkészített rövidtávú memóriámmal) vészeltem át. Ha semmi másban nem is, de egy valamiben tényleg jó voltam: az évszámokban. A fontosabbakban, legalább is, amit még általános iskolában is tanítanak. Mert a f.szomat se érdekelte, hogy melyik hónap hanyadikán történt, akármi is legyen az, úgyse értem, hogy mi történik. (Pedig ha valaki érti a történelmi eseményeket, akkor az nagyon jól tudja ezeket is, hiszen egy háborúban nagyon nem mindegy, hogy a tavaszi kellemes melegben, vagy a téli -15 fokban kell a katonáknak harcolni, vagy nincs mit enni, mert a hetekig tartó 40 fokos nyárban kiszáradt az összes termés. Részletek.)

Szóval, amikor ma megtudtam, hogy az atombiztos évszám tudásom még egy 6. oszályos gyerekét is alulmúlja, akkor egy világ omlott össze bennem.





Aztán két másodperc múlva kipattant a fejemből egy ötlet, és máris egy új világ képe rakzolódott fel bennem. Vagy legalább is a tervrajz fő vonalai megszülettek.


Foglalkozom tanítással, csak úgy saját tudásból, energiából, kedvből. Nyilván azt tanítom, amihez értek, és a töri nem ilyen. A tanítással kapcsolatos szemléletemről most nem kezdek el kisregényt írni, csak annyit kell tudni, hogy sokszor szoktam tananyagfejlesztésen gondolkozni. Én tanításmódszertant soha nem tanultam, nem tudom, hogy kell, csak vannak ötleteim, hogy nekem mi segített vagy segített volna sokat egy-egy anyagrészt megértésében és elsajátításában. Szóval, adott a probléma: a gyerek full süket a törihez, mert nem érti, és papírról elolvasva nem képes megjegyezni, hogy mi van, hol van, mikor van, semmit, és akkor meg kell menteni a világot, és megmutatni a gyereknek, hogy egyszer volt, hol nem volt...

Amint lesz tengernyi időm, vagy fogalmazzunk úgy: máshogyan lesz felosztva az időm, akkor én a törit is meg fogom tanítani a gyerekeknek - és előbb magamnak is. A tervemhez feltétlenül szükségem lesz (legalább) egy történészre és egy programozóra. Majd valami pályázatot is kerítünk hozzá. Ah, már alig várom.

2017. október 13., péntek

Zöld

Állok a zebránál, várom a zöldet. Kész, zöld, a tömegközéppontomat balra mozdítom, a jobb lábam már a levegőben, amikor egy haragosan dörmögő férfihang jó hangosan rámkiabál:
A LÁMPA ZÖLDRE VÁLTOTT A NAGYKÖRÚT KÜLSŐ OLDALÁN!
Úgy megijedtem, kettőt gyorsan hátralépem, mielőtt le mertem lépni a járdáról. Ez egészen biztosan kiválóan segíti a vakokat és gyengénlátókat abban a rettenet forgalomban, és milyen szerencse, hogy a nagyothallókra is gondoltak.

2017. szeptember 12., kedd

Mintha annyira mindegy lenne

Csodálkozunk azon, hogy ebben az országban minden állami projekt a többszörösébe kerül annak, mint amit először állítanak róla? Hogy félremagyarázzák a nép előtt a számokat? Hogy talán ők magunk sem értik az egészet?!
Épp az előbb hallottam a rádióban, ahogy Harrach Péter válogatott politikus nyilatkozik arról, hogy a termékbemutatókkal egybekötött vásárlásokkal (tudjátok, amikor a csodás biorezonanciás mágneses gyógyítókristályos méregtelenítőgépet rásózzák a nénikre és a bácsikra, akik ezért több százezer forintot képesek fizetni, néha hitelt is felvéve rá) kapcsolatban bevezetett szigorú szabályozásoknak köszönhetően sikerült a visszaéléseket *egy huszadára* csökkenteni. Tehát, - szól a magyarázat - 5 ilyen esetből 4-et sikerült ezzel megelőznünk. Arra gondoltam, hogy ha majd egyszer lesz valami új rendszer, akkor az amúgy is túlterhelt börtönök helyett inkább iskolába kéne száműzni őket a közéletből. Jó pap holtig tanul...

(annak mondjuk tényleg nagyon lehet örülni, ha kevesebb ember esik áldozatául a saját tájékozatlanságának és jóhiszeműségének)

2017. augusztus 20., vasárnap

Pest ott, én itt

Szépen elfogyott az a 11 nap. Egy szabadsággal megoldott hosszúhétvégét töltöttünk azzal, hogy a lakást összepakoljuk, mindenünket bedobozoljuk, bezsákoljuk és a lomot kidobjuk. Szerda reggel jöttek a költöztetők, 2 óra alatt mindent áthordtak a furgonba, hogy aztán délután a miskolci lakásban kipakolhassák.
25 nap telt el azóta, és a cuccaink még mindig dobozokban vannak, a rendelt bútoraink még mindig nem érkeztek meg, és így még mi sem lakunk ott. A terv szerint ma szintet lépünk, és addig nem hagyjuk el a lakást, amíg a kisebbik szoba ki nincs pakolva teljesen. Oda ugyanis be kéne férnie majd egy ágynak, egy gardróbszekrénynek és egy fiókos komódnak, jelenleg pedig egy kisszéknek se nagyon jutna hely.
Az utolsó két pesti nap nehéz volt, fura is volt. Szerdán lényegében üressé vált a lakás. Munka után nekiláttam takarítani, kb. éjfélig bírtam. Az ágy ott maradt a lakásban, úgyhogy volt min aludnom, de az ágynemű kimerült két vékony kis plédben: az egyiket magam alá, a másikat magam fölé tettem. Hideg volt az éjszaka, fáztam is eléggé - persze az ablakot lusta voltam becsukni; a nyári melegben örültem, hogy végre lehet egy kicsit fázni.
Nagyon rossz volt ebben az állapotban ott lenni. A csütörtököm nagyobbik része abban a kettős lelki állapotban telt, hogy teljesen levert az utolsó éjszaka gondolata, amit egyedül egy lepusztított lakásban, elég rideg körülmények között kell majd töltenem; miközben a kicsi lelkem ugrált örömében, hogy másnap végre hazaköltözhetek. A nap végül megmenekült, mert nem voltam egyedül, és nem ott aludtam. Péntek reggel 7-kor olyan boldogan mentem "haza" a lakásba, végig vigyorogtam - a pesti emberek biztos bolondnak néztek, az idióta reggel 7-kor vigyorog, már be van lőve - de nem érdekelt, "mert-én-ma-hazaköltözöm", hanem csak mentem vidáman, és beugrottam a pékségbe reggeliért; összepakoltam a nagy hátizsákomba és egy jó nagy masszív zsákba a maradék cuccot. Aztán átadtam a kulcsokat, rendeztük az elszámolnivalót, és a maradék kis életemmel elindultam munkába. Majd meg szakadtam ettől a két csomagtól, de este hazavonatoztam, és megérkeztem.
Nem volt búcsúbulim, pedig reméltem, hogy lesz. Sebaj, én most már itthon vagyok, itthon ITTHON OTTHON vagyok.

2017. július 17., hétfő

Lakás, búcsú, buli

Még 11 napig élek ebben a városban.

Az új lakás dolgai szépen haladnak, megy a festés, némi elektronikai javítgatás, a kisebbik szoba már készen is van, rendeltünk bútorokat, minden jól halad.

A hétvégén megtartottuk a lakásbúcsúztatót. Sokan voltunk, de nem elegen, bár így legalább le tudott ülni mindenki. Annak, hogy ilyen sokan voltunk, részünkről annyi hátránya volt, hogy nem tudtunk mindenkivel sokat beszélgetni, de azért remélem a vendégek mind jól érezték magukat. Állítólag az ebéd és a süti jól sikerült, és a nap tanulsága, hogy legközelebb nem felejtek el citromot tenni a reszelt túrósba. Herceg ismét megcsillogtatta pizza-készítő tudományát, büszke vagyok rá, kis ügyes.
Nagyon örülök mindenkinek, aki eljött, a miskolci csapattól ez óriási jófejség, a pestiek pedig nagyon fognak hiányozni mind.

Ha jól számolom, az új lakásban legalább 5 vagy több lakásavató bulit kell tartanunk, úgyhogy aki lemardt a búcsúztatóról, az készülhet az avatóra.

A következő másfél hét még sok izgalmat tartogat. Ma jött haza külföldről a témavezetőm, a héten én tartok journal club-ot, hétvégén nekilátunk a dobozolásnak, jövő héten pedig szeretnék még találkozni néhány baráttal, akikkel szeretnék még egy kis időt együtt tölteni ebben a városban. Aztán mennek a cuccok, néhány nappal később pedig megyek én is.

2017. július 10., hétfő

Az utolsó pesti hónap

Annyi mesélnivalóm lenne. Például hogy lett egy laksáunk. Hazaköltözünk Miskolcra, a saját lakásunkba. Holnap kezdődik a felújítás (a lakásban minden falat tapéta borít, azok leszedjük és festék lesz helyette). Lesz egy naaagy ruhásszekrényünk, ez már biztos. Reméljük csütörtökön már a sarokgarnitúrát is biztosnak mondhatjuk majd. Hétvégén lakásbúcsúztató lesz, és most már kezdem elhinni, hogy ez rajtunk kívül a meghívottakat is érdekli, mert eddig elég elkeserítő volt a helyzet.

Azt is el kéne mesélnem, hogy voltam Keszthelyen, Borzaváron és Veszprémben a múlt hétvégén. Életem top 5 nyaralásában egyértelműen benne van. Rengeteget sétáltunk és bicikliztünk és kirándultunk, és volt szemerkélő eső, szellő, hűvös szél, holdfény és köd, csillagok és napsütés. Láttunk őzet, szarvasbogarat, szentjánosbogarat, gémet, rókát, valószínűleg aranysakált, háztáji nagy nyulakat és kisnyuszikat, kecskét, de hallottunk macskabaglyot, fürjet és valami patás állat nagyon furcsa de annál sokkal viccesebb károgó kiáltását is.

Ez a két esemény teszi most ki minden gondolatomat. Még annyira élesen él bennem a felismerés, hogy nyár lett, június elseje, erre itt vagyunk július közepén és két hét múlva ilyenkor már egy teherautónyi teli doboz között fogok ülni. A lakáskeresés és -vásárlás és -felújítás és a bebútorozás gondolata annyira leterhelt, hogy mostanában kezdek csak belegondolni abba, hogy ezzel a hazaköltözéssel egy 8 éves periódus zárul le az életemben. Felvettek az egyetemre, kolis voltam, összeköltöztünk Herceggel, elvégeztem a BSc-t, menyasszony lettem, elvégeztem az MSc-t, férjhez mentem, elkezdtem dolgozni, és mindeközben rengeteg embert ismertem meg, akikből lettek távolabbi és közelebbi barátaim. Szerintem a hazaköltözéstől nem fogom ezeket a barátokat ritkábban látni, ami nem a hazaköltözés erőssége, hanem sajnos a kapcsolataim gyengesége. Titokban azt remélem, hogy a hazaköltözéstől egyesek úgy fogják gondolni, hogy a találkozás esélye sokkal kisebb, ezért ha mégis adódik egy lehetőség a találkozásra, akkor nagyobb lelkesedéssel fognak élni vele, nem úgy, mint eddig.

Kicsit szentimentális lettem ezzel a hazköltözéssel, vagy inkább Budapest itthagyásával kapcsolatban, pedig nagyon várom már, hogy hazaköltözzek, hogy megint Herceggel éljek, hogy visszarázódjon az életünk a normális kerékvágásba, és hogy kiszabaduljak ebből a rettenetes városból, amit 8 év alatt sem tudtam megszeretni egyáltalán. Tudjátok milyen nagy jelentősége van annak, hogy én nem vissza-, hanem hazaköltözöm Miskolcra?

2017. június 22., csütörtök

Védések

A tudományos karrierem (ha lehet egyáltalán ilyen nagyképűen fogalmazni) új szintre lépett.
Az előző félévben rám bíztak egy BSc szakdogát bírálatra. Nekem már az nagy élmény volt. Aztán ebben a félévben kaptam mégegyet. Ennek is nagyon örültem, főleg, mivel bioinfós, hálózatos téma volt. Erre a múlt héten bejön a doktori iskola vezetője a szobánkba, és azt mondja, velem akar beszélni. Úgy kezdi a mondandóját, hogy a múltkor (januárban) olyan jól sikerült a doktori beszámolóm (?!), hogy ennek most súlyos következményei lesznek. Tejóisten, mondom, miféle következmények. (Azonnal elkezdtem pörgetni az agyamban, hogy hol is van az a diasor és most azonnal elő tudnám-e adni mégegyszer...) Azt mondja: szeretne felkérni, hogy a csütörtöki BSc szakdolgozat-védéseken legyek bizottsági tag.
Nagy vigyorral válaszoltam, és örömmel elfogadtam a felkérést.

Kedden is voltak amúgy védések, azt is végigültem, mert ott volt a bioinfós szakdoli, tök ügyes volt mindenki. Tényleg nagyon felkészült előadók voltak, jó volt hallgatni őket. Ma egy kicsit gyengébb volt a felhozatal, több négyest is kiosztottunk, de hát BSc-n nálunk senkit nem akarnak bántani. (Kivéve engem, sok évvel ezelőtt, de arra igyekszem már inkább nem gondolni.)

Igyekeztem aktív lenni: észrevételeket tenni és kérdezni. Arra jöttem rá, (bár lehet, hogy ezt a csoportban a többiek, akik már ismerik a "kritikus szemlétetemet", rég tudták), hogy én az aljas módon kérdező zsűritag vagyok. Nem a szemét, amikor valaki hülyén teszi fel a kérdést, amire nem lehet válaszolni, vagy nem lehet megérteni. Nem, én az aljas vagyok, aki arra kérdez rá, amiről a diák beszél. Például alapfogalmak definíciójára, ha az nem hangzott el. És aki kiszúrja az ábrákon a hibát. Nyehehe.

Remélem, máskor is felkérnek ilyesmire.

2017. június 21., szerda

Zümi

Amikor reggel 8-kor úgy ébredtem fel, hogy elaludtam a derekem, még nem tudtam, hogy ez ma egy jó nap lesz. Ahogy elindultam az ablak felé, észrevettem, hogy egy méhecske ül a földön, mozdulatlanul. Első dolgom volt vinni neki cukros vizet. Abban a pillanatban megzizzentette a szárnyait és elkezdett inni. Csak szomjas volt, kis kedves. Vagy egy percen át itta a vizet, aztán a lábaival kicsit megsimogatta a víz felületét és megtörölközött. Ezután letettem elé egy zsepit. Először ki akarta kerülni, de miután látta, hogy a nagy fehér lap nem akarja bántani, készségesen rámászott. Én pedig felemeltem, kinyitottam neki az ablakot, és már el is repült. Megmentettem egy méhecskét.

2017. május 29., hétfő

Creavolution

I have a theory. It would be rude to say the truth, but... well, a theory.
We make robots, right? We want some of them to look like us, humans. They might even have feelings, somehow, and plans for the future. Crazy. Why do we do this? Do we relly need this? I guess so...

We build robots. We "teach" them everything we know. In a few (dozen) years we will be able to send them to different planets in the universe. They are mechanical, so not necessarily to a planet that matches our living conditions but theirs. Easier than to find a new home for us.

There is a famous book, in which this sentence lies:
So God created man in his own image, in the image of God he created him; male and female he created them.
What if we are doing the very same thing that this so called God did? In my theory, there was "life": it might have been very different. Think outside the box, when I say life I don't necessarily mean DNA/RNA-based life, not even carbon based life. Something with a bit of intelligence. Don't ask me what intelligence is, I don't know - I'm not intelligent enough. Let's assume there was something which was able to create things. Some pretty clever and ingenious chemists, who liked paying around with carbon. And BOOM there was the chocapic. They managed to create a very simple reproductive and self-maintaining system - as if any of it could be simple - "a chemoton", which they sent out to the universe. They might have got even further, because they also wanted to create "humans". Who knows if they succeded or not. Anyway, their creations were sent to a planet, now known as Earth. They might have aimed many more planets, we just haven't find them yet or they couldn't settle in there. Then these units have evolved and adapted to the local circumstances.

And here we are, after a few years of evolution and education, making our own selves into robots.

#conteo #justatheory #pleasedontfallforit

2017. május 2., kedd

Átnevezték!

Emlékeztek még erre a bejegyzésemre? Nem tudom, hogy ők is olvasták-e, vagy mások is panaszkodtak, vagy egy illetékest félrevitt az elnevezés, de akár hiszitek, akár nem, ma a buszont azt mondták: "a következő megálló: MüPa, Nemzeti Színház HÉV-állomás". Wow, wow, wow!

2017. május 1., hétfő

Május

Időbe telt, mire rájöttem, miért van tele a fb májuskosaras posztokkal. Valahogy elkerülte a figyelmem ez az egyszerű összefüggés.

Színházas

Bár senki nem kérdezte, de köszönöm, most már jól vagyok. Már vagy két hete, csak azóta nem írtam, pedig sok minden történt. Ezen a héten például kétszer is voltam színházban, erről fogok most mesélni.

Hétfőn a Nemzetiben voltam, a Krokodilus c. darabot néztem meg. Ez egy Dosztojevszkij sztori, amiben egy orosz hapsi a feleségével elmegy Németországba nyaralni (vagy valami ilyesmi), és ott egy fickó krokodilokat mutogat, mint helyi szenzáció, és az egyik krok benyeli az orosz hapekot, aki nem hal meg, hanem odabentről kommunikál. Ezután azon pörög a sztori, hogy a nő elválik-e a férjétől és hogy a csávó híressé tud-e válni. A végét nem mondom el, magam sem vagyok biztos benne.
A darabot leginkább úgy tudnám összefoglalni, hogy úgy mentem oda, hogy nem tudom mit fogok látni, és úgy jöttem el, hogy nem tudom, mit láttam.
Az biztos, hogy a díszlet nagyon ötletes volt. Egy nagy üvegkalitka van a színpadon, aminek a nézőtér felé néző oldala felemelhető, így a színészek néha bemennek, néha előtte játszanak. A hátsó fal pedig azért különleges, mert ha hátulról világítják meg, akkor látni, mi van mögötte, egyébként pedig sötét volt, és vetétenek rá. És voltak krokodilusok is, igen.
A darab vége teljesen elborult volt, ott vesztettem el a fonalat teljesen. Szürreálisabb volt, mint jó, de meg lehet nézni.

Ennél sokkal jobbat láttunk tegnap a RaM Colosseumban: a Ben Hur c. darabot. Nem láttam a filmet, fogalmam sem volt, hogy ez miről szól, egy órával előtte gugliztam rá, hogy legalább egy kicsit képben legyek. Ez a Ben Hur, nem pont az a Ben Hur, amire a filmet ismerők gondolnak.
A darab különlegessége, hogy 4 színész játsza. Az összes szerepet. Az összes helyszínen. Ebből fakadóan a díszlet és jelmeztervezőknek egészen különlegeset kellett alkotniuk, és ezt zseniálisan oldották meg. A színészi játék is jó, a darab humoros, elég sok modern kiszólás van benne, a közönség pedig vevő volt a - néha szerintem már kicsit eltúlzott - poénokra. A műsor előtt jól bevacsoráztunk, mindenkit kerülgetett a kajakóma, de a darab egy pillanatra sem hagyott unatkozni. Aki a vidám szórakozás miatt szeret színházba járni, annak ezt a darabot mindenképpen ajánlom.


2017. április 11., kedd

Fel!

Szorítsd a csuklómat, még száraz,
nézz rám, csak nézz rám
még nem késő,
még lélegzem.




2017. április 10., hétfő

Kell.

Még.


2017. április 9., vasárnap

Kezdődik

Húzzatok. Fel.



2017. április 5., szerda

Wrong side

Amikor a külföldön élő, hazatérni vágyó magyar barátaidnak azt mondod, hogy ne jöjjenek haza, mert nem érdemes, akkor úgy elgondolkozol, hogy basszamármegarendszer.


2017. április 4., kedd

Tanuljatok meg csöndben edzeni inkább, kösz

Mesélnem kell egy kicsit a trx-es órákról. Azt már mondtam, hogy reggelente járok. A társaság nem állandó, de egy többé-kevésbé bejáratott népség válogatódik össze, más-más keddre, csütörtökre vagy éppen péntekre. Többnyire lányok járnak, de néha egy-egy fiú is felbukkan.

Néhány héttel ezelőtt volt egy fiú az edzésen, sose láttam még korábban, de az edző szavaiból úgy tűnt, mintha nem először lett volna ott. Pont a mellettem lévő helyet sikerült megtalálnia, amivel amúgy semmi baj nem lett volna. Ha nem nyögi végig az órát. A bemelegítéstől kezdve, a rendes edzésen át egészen a cooldownig végig nyögött, szuszogott, fújtatott, de leginkább nyögött. Én eddig azt hittem, ezek a hangok csak pornófilmben és női teniszben léteznek, de tévedtem.
Arról persze fölösleges is beszélnem, milyen béna volt, jó hát nem lehet mindenki annyira csodás mint én, elsőre ügyes minden gyakorlatban, de amit ez összeszenvedett...
Na sebaj, túléltük az órát, legközelebb mikor megláttam már imádkoztam, hogy ne mellém telepedjen le. A legutóbbi órán megint egy oldalra kerültünk, de legalább volt egy hely közöttünk. Azt egy szintén újnak számító srác foglalta el, és ekkor még azt hittem, megmenekültem.
Akkor tudtam meg, hogy az előző alkalom soft porn volt.
Komolyan, férfiak, mit kell ennyit nyögni? Értem, hogy nem bírjátok 20 másodpercig se tartani a plankeket, meg hogy nem működik a mozgáskövető szoftver a fejetekben, de sokkal több erőtök maradna, ha nyöszörgés helyett inkább a feladatra koncentrálnátok.

A másik, ami számomra nagyon furcsa, hogy ezek a férfiemberek, akik az edzésen néhanapján megjelennek, egyáltalán nem tűnnek gyengének, sőt, kifejezetten sportos, izmos alkaltúak. Az edzéseken meg teljesen meghalnak, már amikor egyáltalán meg tudják csinálni a gyakorlatokat. Why?

Kaptok megint zenét, ajánlom edzéshez és cikkíráshoz is - Jekyll and Hyde.


2017. április 3., hétfő

Kicsúszott

Van egy csöves néni aki rendszeresen előfordul az egyetemi aluljáróban, általában egy vagy két bácsi társaságában, és gyakran a rettenetes, krákogós hangján ijesztgeti az arra járókat "szépjonapooot" vagy isten áldását kívánva, némi aprót kérve váltságdíjként. A múltkor is ott állt, már messziről feltűnt éles hangja, amin eskü úgy hallottam, azt mondja: "a k.rva isten áldja meg... szépjonappooot".

2017. április 2., vasárnap

Konferenciaparty

Annyi mesélni valóm támadt hirtelen!
Konferencia, Eger, munkatársak, évolyamtársak, szomszédintézet, csupaismerős, szevamizu, igyálmármég, elmúltéjfél, negyedkettő, félnégy, blackout.
Reggelnyolc, holvagyok, visszakelldőlni, fúdemásnaposvagyok, nemsittam, reggeli, rajzfilm, előadás, izgulokhelyetteis, jóvoltez, menjünkenni, closingsection, poszterdíjak, II. helyezés, nemistudtamhogyleszilyen, kaptamdíjat, menjünkhaza.
Adnám ma is.

másodikhely, sciecebitch!
foglalkozásom: tudományos oszlopdiagramgyártó