Hagyományok

Mondhatni elborzadva nézem, hogy mennyi ember jegyződött el karácsonykor, ami biztosan nagyon jó nekik, de szerintem annyira gáz, hogy ennyi fantázia nincs bennük, hogy válasszanak egy független dátumot. Erre tegnap kiderült, hogy a karácsonyi lánykérés állítólag hagyomány! Hát nem tudom, aztán ha valami nem úgy sül el, akkor, vagy később, akkor két ember fogja utálni onnantól kezdve az összes karácsonyt. Ő dolguk.

A másik egy újévi  hagyomány, amiről szintén most hallottam életemben először, hogy újévkor a rétes a hagyományos sütemény. Életemben nem ettem még rétest újévkor, és ami a legfurcsább, hogy az Anyukám sem hallott még erről, pedig megélt már néhány újévet, ráadsául gyerekként falun nevelkedett. Herceg Anyukája is meglepődött, mikor meséltem neki. Jók ezek a hagyományok, hogy szinte senki nem tud róluk.

SP otthon

Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön az idő, amikor Anyukám lelkendezve elmeséli, hogy esténként a ComedyCentralon néha belefut a SouthParkba, és hogy szerinte tök jó. Aztán odakattintunk a CC-re és együtt nézzük a SP-ot, mert tök jó.
True story.

Év végi történetek - 2. rész

Rengeteg mesélni valóm van a karácsonyról, családról, ajándékokról, barátokról és közös időkről. Kénytelen vagyok több részre szedni. Ez itt a második rész.

Sűrű volt a karácsony utáni néhány nap is.
27-én például szokásos karácsonyi LAN party volt, bár nem a szokott helyen és a törzsközönség egy része is kimaradt. Volt cserébe nagyon cuki macsek. BF-eztünk végig - már legalább is amíg én ott voltam. Nem egyértelműen szeretem én ezt a játékot, mondhatni nem is. Igyekeztem kevésszer elhalálozni, hogy legalább ezzel ellensúlyozzam a csekély találati arányomat. Mostanában sokat játszottam a Borderlands-szel, amiben a kedvencemmé váltak a sniperek, de ebben a játékban nem volt annyira kezes fegyver. Volt, hogy mozdulatlan célpontra lőttem, és egy teljes tárat kilőttem eredmény nélkül. Néha meg azonnal talált, főleg a tankok tetején lévő nyitott lövőállásban ácsorgókat volt könnyű eltalálni. Nem jó érzés úgy játszani, hogy tudod, te vagy a csapat leggyengébb tagja. Pedig az elején olyan büszke voltam magamra, hogy végre megtanultam wasd-dal közlekedni és milyen ügyes vagyok, de nem mentem vele sokra. 

***

28-án temetésre mentünk. Nagyon sok gondolat merült fel bennem ennek kapcsán. Az egyik barátunk azt mondta, olyan hülyeség a szomorú temetés, ő biztosan azt szeretné, hogy mindenki arról beszéljen, milyen király dolgokat csinált, és nevessenek sokat. Azt is mondta, hogy ez a szomorúság nem is a halottnak szól, hanem saját magunknak, csak magunkat sajnáltatjuk ilyenkor. Érdekes meglátás, és szerintem részben igaza van.

Nem tudok ebben a témában teljes őszinteséggel nyilatkozni, ugyanis nincs az ilyenben tapasztalatom - 'hálisten'. Úgy gondolom, az ember ilyenkor nem azért sír, és nem azért szomorú, mert az illető meghalt, nem a halál ténye a szomorúság oka - hanem a hiányérzet, az űr, ami a helyén marad. Amire nekünk még szükségünk lenne. Amit nehéz elfogadni. És ily módon valóban magunkat sajnáljuk, de szerintem ez nem baj, ez így természetes.

Ugyanakkor boldognak, felszabadultnak is lehet, szabad lenni, és ez sem baj. Amikor nagyon hirtelen, váratlanul hal meg valaki (pl. baleset miatt), az egy szinte felfoghatatlan, elfogadhatatlan helyzet. Ha viszont valaki hosszú betegségen megy át, ha fájdalmai vannak, ha ő maga felkészült arra, hogy távozzon közülünk, akkor a halála megnyugvás. Ezt jól tudom, a Nagymamám is így ment el. Ő szenvedett a betegségtől, gyenge volt, gyámoltalan volt, tehetetlen volt. Az Anyukám pedig szenvedett az egész helyzettől: attól, hogy a Nagymamámnak most nem jó, attól, hogy kezd lelkileg kimerülni az aggódásban, attól, hogy ő maga is tehetetlen. Az ő vállát nyomta minden teher, senki másra nem számíthatott ebben. Aznap itthon voltam, épp tévét néztem, mikor Anya hazajött a kórházból, megállt előttem, és csak annyit mondott: meghalt. Én nem is tudom, hogyan reagáltam, erre már nem emlékszem. Már csak arra emlékszem, hogy az anyukám sóhajt egy nagyot, és azt mondja, így sokkal jobb. Végre vége. Nagymamám már régóta fel volt készülve a halálra, már csak szenvedés volt neki az utolsó néhány hét, így sokkal jobb neki is, és nekünk is. Persze hogy szomorúak voltunk, ő az édesanyját veszítette el, én pedig az egyetlen nagyszülőmet, az egyetlen nagymamámat, akit ismertem. És én azt éreztem, hogy felszabadultunk. Felszabadultam, mert az Anyukám megszabadult a vállát nyomó lelki tehertől, örlődéstől, bizonytalanságtól. A sors elrendezi a dolgokat. Az Anyukám nem nagyon szokott problmákról beszélni, ettől engem valahogy mindig nagyon ügyesen megkímélt. Lehet, hogy neki volt valami gondja, de ezt velem sosem éreztette. Ez viszont egy olyan helyzet volt, amit már én is megéreztem. Amikor már nem tudtam úgy beszélni vele, hogy ne érezzem rajta, közben folyamatosan Nagymamám helyzete jár a fejében. Nekem olyan nagy magkönnyebbülés volt érezni az Anyukám felszabadulását.

Ezt most csak azért mondtam el, hogy lássuk, a halált sokféleképpen meg lehet élni, de egy biztos: támaszra szükség van. Nem ismertem személyesen, csak látásból azt, akinek a temetésére elmentünk. A feleségét és a fiait viszont ismerem, és barátaimnak tartom őket. Amikor megkaptuk a szomorú hírt, már akkor tudtuk, hogy a temetésen ott leszünk. Nekem nem az ő halála okozott szomorúságot, hanem a tudat, hogy a barátaimnak most fáj. Hogy olyan dolgot élnek át, ahol erősnek kell lenni, és nekem biztosítanom kell őket arról, hogy velük vagyok, barát vagyok, támasz vagyok. Olyan jó érzés volt az, hogy ha más barátokkal valahogyan szóba jött a temetés, akkor senki nem kérdezte meg a másikat, hogy eljössz-e, ott leszel-e, mert természetes volt, hogy ott leszünk, kimondatlanul is.

Én nem tudom kimondani azt, hogy részvétem, mert nekem nem jelent semmit ez a szó. Üres. Az 'őszinte részvétem'-et pedig nagyon álszentnek tartom, pedig biztosan sokan tényleg őszintén, mély együttérzésből mondják, és ők tegyék is ezt. Én nem tudom ezt mondani. Én csak oda tudok menni, és ezzel sugallani azt, hogy a barát tűzön vízen át barát. Kívánom nekik, hogy tudjanak minél hamarabb továbblépni, elfogadni a helyzetet úgy, hogy a szerettüket megőrzik emlékeikben, szeretetükben. 

***

28-án este meglátogattuk Lucáékat. Mikor legutoljára náluk jártunk, talán úgy 2-3 hónappal ezelőtt (az 1. születésnapja környékén), még csak kapaszkodva járt (rohant), néha értelmetlenül gajdolt, és már akkor is pofákat vágott. Most már stabilan közlekedik, persze csetlik-botlik, mert a lába elé nem néz, mindig fog valami a kezében, amit vagy hoz, vagy visz, vagy megmutat, vagy odaad, aztán visszakér, és máshoz visz oda. Még nem beszél, de már szavai vannak, a vau-vau már nagyon megy, és az egy-kettő is alakul. Nagyon gyorsan tanul, ért, és továbbra is pofákat vág. Néha csak mosolyog, néha lányosan szégyellőssé válik, néha hatalmasra tátott szájjal nevet, néha pedig úgy összehúzza a szemöldökét, hogy minden addigi tettedet megbánod hirtelen. Még mielőtt elindultunk, éppen üres volt mindkét keze, kitárta felém, én pedig ezt jelzésnek, őt pedig ölbe vettem. Sosem volt még ilyen kicsi gyerek a kezemben, bár már volt úgy az ölemben, hogy én is ültem, de így, hogy álló helyzetben ölbe vegyem, még sose. Nem is volt nehéz. Aztán mutatott nekem valamit, de közben már indultunk, úgyhogy ennyi volt a móka.

Év végi történetek - 1. rész

Rengeteg mesélni valóm van a karácsonyról, családról, ajándékokról, barátokról és közös időkről. Kénytelen vagyok több részre szedni. Ez itt az első rész.

Karácsony előtt megmondom őszintén már egy kicsit kezdett az agyamra menni ez a dolog. Ide is ajándék, oda is ajándék, de még egy kis ezt, egy kis azt, az "apróság" szótól már falnak tudtam volna menni, az embertömegtől is iszonyodtam. Aztán végre eljött a nyugi, Hercegék idén is jól megvárattak, pedig jól tudom már, hogy náluk a "viszonylag korán, ebéd után" 4 órát jelent, nem kevesebbet. Patak felé ködös volt az út, de olyan fél 6-ra azért csak megérkeztünk. Ilyenkor mindig a beszélgetés és a ki mit sütött kérdés alapos vizsgálata és minőségellenőrzése az első. Aztán "jöhet a jézuska".

Idén csudijó ajándékokat kaptam! Volt egy steames játékpakk Hercegtől, természetesen, már tavaly és az előtt is kaptam egy-egy ilyet, ezekből szerinte sosem elég. De ami az ideiben a legjobb, hogy benne van a Torchlight II yeeeey! Aztán kaptam tőle még 5 könyvet - csak hogy ez se legyen kevés - ebből 4 Terry Pratchett Korongvilág-sorozatából való, és ebből kettőt már tavaly óta vártam. Az 5. könyvről pedig még mindig nem tudom, micsoda is valójában. Nagyon különleges, úgy van megcsinálva, mintha könyvtári könyv lenne, ez a felirat bele is van írva az első lapra, kívül van rajta jelzet, és a borító is régies. A lapok sárgásak, ahogyan egy régi könyv lenne, de persze teljesen épek, frissek. A legkülönlegesebb benne pedig, hogy nem csak egy történet van benne, hanem két illetőnek a levelezése is. A margókon, csatolt lapokon, újságcikkek másolataival, ilyesmivel. Szerintem az egész betűről betűre meg van írva, úgyértem szerzői kitalációk a csatolt források is, de hát a fene tudja, olyan megtévesztő itt minden. A két valakinek a levelezése egyébként a könyv szerzőjéről szól, egy kis nyomozás is van benne, nagyon érdekes. Sosem láttam még ilyen könyvet, remélem, megértem majd a végére. És mire megértem, már adhatom is oda Herceg unokatesójának, mert már most szemet vetett rá, de nem baj, majd elbarterezem a tavaly kapott Poirot könyvére. Aztán visszacseréljük.

Herceg szüleitől kaptam még két könyvet, az egyik az Egy nap a városban blog szerzői által írt Egy hét a városban, ami Budapestet mutatja be, de semmiképpen sem hagyományos formában. Ők azok, akik nem a túrista látványosságokat fényezik tovább, hanem a legeldugottabb kis utcácskák legjobb streetfoodjait kínálják fel, a legromosabb épületek legértékesebb belsőit mutatják meg, és ezt mi mind tervezzük végigjárni. Erre a könyvre pedig már most bejelentkezett Herceg anyukája.

A másik könyv pedig a Titkos kert. Nekem ez a színezőkönyv már eddig is nagyon tetszett, kifestetlenül a könyvesboltban, de most, hogy megkaptam, még jobb. Kaptam hozzá olyan filcet is, ami nem üt át a papíron, így már tényleg levakarhatatlan vagyok róla. Nagyon jó elfoglaltság, mert nagyon leköt ki is kapcsol, teljesen bele tudok merülni. Eddig egy képpel vagyok készen, elég sok órába telt, nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokáig el lehet vele lenni.

 

Ha már könyv, Herceg apukája megkapta Dan Brown Inferno c. könyvét, ami az Angyalok és démonok és a DaVinci kód folytatása, ezt pedig én stipistopiztam le.

Herceggel közösen kaptunk egy állólámpát, és ez azért nagyon jó, mert tényleg igényünk volt rá. Nagyon szeretem a praktikus ajándékokat, és Herceg unokatesójától mindig valami hasznosra lehet számítani. Szintén tőle kaptunk egy Goat simulatort is, YeY! :D

Egyébként idén Anyától is nagyon hasznosat kaptam, egy kis diódarálót, ami nem foglalja el a fél asztalt, és még elpakolni is van hely. Ezen kívül mindketten kaptunk tőle egy-egy szürke kötött csősapkát (zsiráfsálat, orrmányvédőt, vagy kígyópulcsit, kinekhogyan tetszik) a feketék mellé. És ha már hasznos: Herceg is ilyeneket kapott tőlem. Egy fiókba való tárolót (erre azóta van igényünk, mióta a mostani lakásunkba költöztünk, csak eddig nem találtunk olyat, ami pont befér), egy kerek pizzasütő tepsit és egy takarót, mert ha filmet nézünk, akkor általában az egy plédünk erre nem elég.

Az ajándékok csomagolását idén elég minimalistára vettem, ugyanis az ajándékok jelentős részét netről rendeltem, és a dobozban helykitöltő céllal papír ívek voltak - ezeket használtam csomagolópapírnak. Kissé gyűröttek voltak, szépnek semmiképp sem nevezhetők, de mivel a Patakra küldött ajándékok csomagolóanyaga mindig a kályhában végzi, ezért nem is nagyon érdemes drága papírba borítani. Viszont, hogy ne legyen olyan unalmas, rajzoltam rá neki. Más-más minta került a három ajándékra, de a LizCozmo rajz lett a legjobb, szerintem, ez itt:

Herceg szülei tőlünk a dec. 17-i Cesar Millan showra kaptak jegyeket - értelemszerűen hamarabb megkapták. Nagyon tetszett nekik, jól választottunk. Herceg Anyukája kapott még egy székre rakható deréktámaszt, Herceg Apukája pedig egy mindenféle felületen megálló telefontartó kis állványt. Herceg unokatestvére egy olajspray-t, Herceg nagynénje pedig "gyömbér mézben"-t, és egy nagyon illatos, szép füzért kapott tőlünk. 

Herceg unokatestvére egyébként egy nagyon különleges ajándékot kapott Herceg Apukájától: ő maga sajátkezüleg faragott egy utcatáblát. Egy szép fába véste az utcanevet, teljesen titokban csinálta, senki nem is tudott róla, hogy ő ilyet tud, talán még ő maga sem. Nagyon szép lett, szerintem az idei év karácsonyán ez a legszebb és legértékesebb ajándék mind közül. 

Anyukámat pedig karácsonyra megleptük az esküvői fotóalbummal, hogy legyen mit mutogatnia, ha valaki vendégségbe jön hozzánk. A saját fotóalbumunkat még mindig nem válogattuk össze, majd talán az első évfordulónkra összehozzuk.

Volt még finom vacsi, reggeli és ebéd is. A másodnapon elmentünk kirándulni a hutákhoz. Későn indultunk el, ezért alig másfél óránk volt sétálni, ami kevés, de azért jó volt. És különleges! Találkoztunk egy muflonnal. A két mudi próbálta arrébb terelni, de ez egy olyan gyámoltalan jószág volt, hogy a mudik nem is értették, mi történik. Mások szaladni szoktak előlük, ez meg alig lép arrébb. Visszafelé jövet még mindg ott volt. Teljesen abnormális, hogy egy vad így viselkedjen, még hozzá is lehetett érni. Teljesen érthetetlen volt az egész jelenség, állítólag tegnap és tegnapelőtt is ugyanott volt még. Csoda, hogy még él, de amilyen gyámoltalan, egy róka simán elviszi. Úgy sajnálom szegényt, nem is tudom, mi baja lehet. 

Aztán visszajöttünk Patakról, karácsony másnapján pedig Hercegéknél jártak vendégek aztán mi mentünk tovább vendégségbe, de ezekről már nem tudok sokat mesélni. Aznap este volt még egy GodDam koncert a Cornerben, és ezzel véget ért a karácsony.

Újévi fogadalom, avagy ne hagyjatok ki semmiből

Kedves Jelenlegi Olvasóim, és Mindazok, akik azért fognak idetévedni, mert fb-on is közzé teszem majd a tényállást!

9 nap múlva itt az újév, és én úgy döntöttem, hogy alávetem magam egy társadalmi, szociológiai és pszichológiai kísérletnek, mégpedig, hogy három hónapra kikapcsolom a facebookot. Nincsenek nagy elvárásaim, ez nem egy "challenge", hogy kibírom-e, hanem válaszokat keresek bizonyos kérdésekre. Mindössze annyit szeretnék magamtól, hogy ha a facebookozással töltött idő felszabadul, akkor azt munkaidőben megpróbálom inkább hasznos munkára fordítani, szabadidőmben pedig több olvasásra, edzésre, játékra, és ha végre kedvem támadna, akkor gitározásra, fotózásra, és bármire, amire egyébként lusta vagyok. Egyáltalán nem biztos, hogy ebből bármi meg is valósul, de ez is egy kérdés, amire a választ szeretném megtudni. Ilyen kérdéseim vannak még, ezen kívül:

- Miből maradok ki? Lesznek-e olyan események, amire egyszerűen nem kapok meghívást, nem kapok értesítést, nem szól nekem senki, csak azért, mert kiszakadok a közösségi hálózat egyik kommunikációs csatornájából.
- Lesz-e olyan szervezés, amiben egyszerűen nem tudok részt venni, ha nem vagyok a közösség tagja? Például ha egy meglepetés szülinapi bulit kellene összehozni, esetleg egy osztálytalálkozót (bár az most épp nem akutális), amiben több emberrel egyszerre kell egyeztetni.
- Lesz-e olyan, amiről nem tudok majd információt szerezni? Mióta a facebook ennyire népszerű, sok olyan szolgáltatás van (pl. kávézók, éttermek), ami már nem is készít magának saját honlapot, csak facebookon lehet megnézni őket. Ehhez mindenképpen hozzá kell tennem, hogy ha nyilvánosak az adatok, akkor a google megtalálja és láthatom bejelentkezés nélkül is.
- Értesülök-e az ismerőseim fontosabb élményeiről? Mi például, amikor Herceggel az eljegyzésünket tartottuk, facebookra csak akkor írtuk ki, amikor már a közeli ismerősöket személyesen értesítettük. Ezzel szemben vannak olyan "közeli" barátaim, akikről csak facebookról tudtuk meg, hogy eljegyezték egymást. De még csak nem is személyes üzenetben, hanem a közös hírfolyamból. De hasonlóan fontos esemény alatt értem azt, ha valaki megházasodik, babát vár, új helyen kezd dolgozni, másik városba költözik, kapcsolatba kerül, stb., amit az emberek szívesen megosztanak magukról.
- Eljutnak-e majd hozzám képekben az események? Például látni fogom-e a kicsi Lucát, ahogy épp lebontja a szekrényt, vagy a barátaim világjárását, vagy a szombati buli emlékeit, stb...
-  Tudok-e segítséget kérni bizonyos helyzetekben? Gyakran előfordul, hogy fb-on szerveződnek olyan csoportok, amelyek egymás segítésére szolgálnak. Például van egy eltés neptunos fórum, amire lehet, hogy nem lesz szükségem, de az tényleg jól működik. Vagy ha elhagynék valamit, ott van a Pesten Találtam, (rosszabb esetben a Pesten Hallottam), de akár a Used Stuff in BP is jól jöhet egyszer.
- Igaz-e, hogy jó hatással van a kilépés, hogy kevésbé leszünk stresszesek és "szabadabbak" lehetünk? Én nem tartom magam függőnek, és nem érzek feszültséget amiatt, hogy éppen nem lehet megnyitva a fb (például nyaralásoknál kifejezetten örülök, hogy nem nézem), az viszont tény, hogy általában meg van nyitva, az internetezésem első két kattintása a gmail és a fb, ezért nagyon kíváncsi vagyok, milyen lesz, ha nem kattinthatok majd rá.

Természetesen nem válok offline-ná, nem lépek ki a társadalomból. E-mailen és a Gmail chaten továbbra is elérhető leszek bármikor, és persze telefonon is, sőt, még viberem is van. Herceg egyébként marad, és bármily meglepő ebben a világban, mi még kommunikálunk egymással, ezért jó eséllyel rajta kereszül is értesíthető vagyok. Az, hogy eljussanak hozzám például képek, elég sok, fb-ot nem igénylő módon megoldahtó. Természetesen a hírportálokról sem zárom ki magam, a történések továbbra is érdekelnek, és továbbra is mindenről itt fogom a véleményemet kifejteni, épp úgy, ahogy ez előtt is tettem. Hogy valami szórakozás is jusson, a 9gag is követhető marad, csak hogy ne maradjak ki az aktuális mémekből sem.

A kísérlet menetét igyekszem gyakran dokumentálni. Három hónap nem hosszú idő, de remélem elég lesz arra, hogy a kérdésekre választ kapjak. Most úgy gondolom, hogy a kérdésekben sugallt dolgok hiányozni fognak, és érdemes lesz majd újra belépni. Elképzelhető persze az is, hogy olyan nyugodt és kiegyensúlyoztt leszek like-ok és kontentek nélkül, hogy továbbra is messziről elkerülöm majd, állok elébe ennek a verziónak is. Azt mondjuk előre sajnálom, hogy nem láthatom és lájkolhatom majd, ahogy az Anyukám széttrollkodja a fb-ot, hogy helyretegye megtévelyedett ismerőseit, mert azokon igazán jókat szoktam derülni.

Addig is, nagyon boldog, és legfőképpen nyugodt karácsonyt kívánok mindenkinek, és persze boldog új évet. Itt az új évben is találkozunk.

Újabb figyelemelterelő pletykatéma

A magyarországi tévézés színvonalon aluli tevékenység. Ez nem a tévénézés, hanem a tévéműsorok kritikája. Kifejezetten boldoggá tud tenni, ha azon ritka alkalmakkor, amikor tévé közelébe kerülök, olyan műsort találok, ami értéket képvisel. Ami nem seggrázás, mellmutogatás, szex és veszekedés, verekedés, panaszkodás, aljas politizálás, stb. Kellemes szórakozást nyújtani, tanulsággal szolgálni, és pozitív értékeket képviselni nagyon kevés műsor tud.
Ezért vagyok végtelenül szomorú emiatt. Én Jakupcseket egy nagyon művelt és nagyon szimpatikus nőnek ismerem. A Ridikül c. műsorát pedig különösen kedveltem, és szerintem ezzel még rengetegen így vannak. Kevés adást láttam, szerintem egy számjegyűt csak, de az mind igényes és nagyon kedves volt. Valószínűleg valami háttérben húzódó ideológiai ellentétnek eshet most áldozatul, mert épeszű vezető nem lenne olyan igénytelen, hogy egy ilyen igényes műsort dobjon ki. Sajnálom ezt nagyon.

Második forduló

Ma visszamentem a fogászatra, és nem voltam hős.
Ez a doktornő nem mond semmit.
Tök szimpatikus amúgy, és meg is bízom benne, biztosan tudja, mit kell csinálnia, és ebben a hitben az is mererősít, hogy szerdán miután a zsibbadás elmúlt, és egész csütörtökön egyáltalán nem fájt a fogam.
De nem mond semmit. Így például azt sem mondta, hogy ma mit fog csinálni, és hogy ez esetleg fájhat. Én arra számítottam, hogy betömi a tátongó űrt. Ehelyett, valami tűszerű izével belenyúlt a fogamba, és fájt, aztán egy másik tűszerű izében még jobban megnyomkodta, az már nagyon fájt, végül annyit mondott, kész vagyunk. Én meg csak néztem, hogy ennyi idő alatt nem lehet betömni, akkor ez most mi volt. De mondom most fáj. Nem baj, majd megnyugszik. Kedden jöjjek vissza. Jó, és mennyi ideig kell majd még vissza-vissza járnom. 2-3 hétig. Remek, de én 2 hétig Miskolcon leszek. Akkor majd a két ünnep között ott is elmegyek egy ilyen jó kis fájdalomkúrára...
Hazajöttem, Herceg itthon volt, bőgtem kicsit, mert nagyon fájt, és mert egy kicsit sem voltam hős. Kb. délután fél 4-kor (vagyis kb. 4 órával a fél perces beavatkozás után tudtam először úgy a fogamra gondolni, hogy nem éreztem benne a fájdalmat.
Amíg itthon voltam, megkértem egy fogorvosnak készülő ismerősömet, hogy az elmondásim alapján rekonstruálja már az esetet, és mesélje már el, hogy mi történt velem, mit csinált az orvos, és miért fájt, ha nincs ott az ideg... Nagyon készségesen felvilágosított a dolgokról, és most már tudom, hogy ez a mai szeánsz addig fog ismétlődni, amíg teljesen behegedik a seb, és panaszmentessé válik a fog. Akkor majd betömik a gyökeret és visszaépítik a koronát, és az majd megint fájni fog, de egyszer csak elmúlik.
Szép kilátások. Mivel jelenleg ki van nyitva a fogam, alig merek enni, igyekszem csak bal oldalon rágni, és nem merek megenni semmit, ami pl. apró morzsákra hullik szét a szájban, így kiesik minden féle keksz és nem teljesen friss kenyér, és minden, ami diós, mákos, túrós, rizses, ami savanyú (narancs, alma), ami túl édes (csoki, cukor a teában), ami esetleg fogba ragadhat (szintén csoki, karmella, lekvár), nem tudok sem enni sem inni hideg dolgokat (joghurt, hűtött víz, hideg paradicsom)...
Utoljára akkor volt ilyen diétás karácsonyom, amikor előtte műtöttek.

Fogas

Ez a nap igazán eseménydús és tanulságos volt.

4 napnyi lokalizálhatatan fogfájás után elmentem a fogorvoshoz. Kívülről nem volt nyoma a fogfájásomnak, és miután készítettek panorámaképet, úgy tűnt, belülről sincs. Nagyon szép volt a fogröntgenem, igazán csinos fogsorom van, és a doktornéni is megdícsérte. Aztán egy kis alaposabb szemrevételezés és kocogtatás után abban maradtunk, hogy szerinte a jobb felső 5. fog a gyanús. Azt mondta, fel kellene fúrni.

Kaptam egy érzéstelenítő injekciót. Felálltam az orvosi székből (a folyosóra indultam várakozni), ekkor a doktornő szólt, hogy nyugodtan csukjam be a számat. - Aha, ó, egóálo. - Fordítok: "aha jó, megpróbálom. Kinn várakozott még egy nő, ő kérdezte, hogy be lehet-e menni. Én meg olyan kábán, mint akit leütöttek, válaszoltam, hogy foglamam sincs, de kaptam egy injekciót és kicsit szétestem tőle. Ő ezt készségesen elfogadta.

Kb. egy perc múlva az addig jól tapintható fogaim egy érzéketlen sziklatömbbé váltak. A szám is zsibbadt és én egészen mókásnak találtam a helyzetet. Egészen addig, amíg el nem kezdtem érezni egy enyhe remegést, a vállaim elgyengülését, és azt, hogy ebből ájulás lesz, és szerencsére volt annyi eszem és tudatom, hogy bekopogjak, és szóljak. Kb. sápadtabb voltam, mint egy hóember, gyorsan be is fektettek a másik, éppen üres rendelő székébe. Baromi jók ezek a fogorvosi székek, hogy minden irányban állíthatók, amint ledöltem, rögtön jöbban éreztem magam. Itt kipihentem magam, amíg egy másik beteggel beszéltek. Fogalmam sincs, hogy mi okozhatta ezt, vérvételnél is mindig félek az ájulástól, de most pont nem volt bennem ilyen jellegű félelem...

Na a lényeg, hogy hála az érzéstelenítésnek, a fúrásból tényleg semmiféle fájdalmat nem éreztem. Talán még 5 perc sem volt az egész, amíg a doktornő kivette a fogamból az ideget.
 most az 5. fogam egyik oldala hiányzik, pénteken kell majd visszamennem, akkor már nem kapok szurit.

Azt mondta a doktornő, hogy kb. 2 órán át tart a fájsalomcsillapító hatása. Hazajöttem, elmeséltem a történtetket Hercegnek, felhívtam az Anyukámat, szerintem büszke rám, amiért ilyen hősiesen vállaltam a fogorvoshoz menést. Végül szóltam a főnökömnek, hogy kicsit kipihenném ezt a zsibbadást, de majd délután bemegyek.

Aztán lefeküdtem aludni. Volt ez olyan fél 2-kor, vagyis kb. 2 és fél órával az injekció beadása után. Ekkor már kezdtem érezni a fogaimat, és örültem, hogy fájdalmat viszont továbbra sem érzek. Mikor felébredtem, már teljesen visszatért belém az érzékelés, a zsibbadás elmúlt, csak egy valami nem stimmelt: a szám felső részének jobb oldala béna maradt. Próbáltam mindenféle módon artikulálni, grimaszolni, csak nem működött. Igyekeztem lelkileg nem azonnal összetörni a gondolattól, hogy képes voltam lebénulni egy nyamvadt érzéstelenítőtől, ezért összeszedtem magam, és bementem dolgozni. Közben találkoztam Herceggel, aki mondta, hogy biztosan el fog múlni, másnapig türelmesnek kell lenni. Aztán a főnököm is nyugatott, hogy el fog múlni, mert először az érző idegek regenerálódnak, és a mozgatók csak később. Úgy tűnik, csak dolgoznom kellett, mert kb. 1 óra múlva már éreztem, hogy újra működik az arcom. Mostanra már tökéletesen helyrejöttem.

Ami pedig a fogamat illeti, az a tartós, néha kóborló, néha több fogra is kiterjedő fájdalom úgy érzem, megszűnt. Ahol most egy nagy lyuk furat tátong, ott érzek némi fájdalmat, és bizonyos esetekben élesen belehasít, de azt remélem, hogy ha a lyukat furatot betömik (vagy nem tudom mi történik majd) akkor megszűnik taljesen.

Ma rá kellett jönnöm arra, hogy a fogászat az orvoslásnak, az orvosbiológiának az a része, amihez végképp nem értek. Mármint nyilván tudom, hogy épül fel a fog, de hogy milyen bajai lehetnek és mire mi a megoldás, és hogy az ideget csak így ki lehet venni, hát ezt nem tudtam...

Ezen kívül tanultam valamit az érzékelésről. Egy tárgyról egy egyszerű érintéssel rengeteg dolgot kideríthetünk (hideg/meleg, nedves/száraz, érdes/sima, még az anyagáról is mondhatunk valamit), de engem az érdekelt, hogy amikor saját testünkhöz érünk akkor melyik rész érez. Nyilván mindkettő, inkább az az érdekes, hogy melyik rész mit mond el az agynak. Próbáljátok ki, hogy a nyelvetekkel megpiszkáljátok a fogaitokat. Érzitek az alakot, a mélyedéseket, a peremeket... Én azt gondoltam, hogy az érzéstelenítéstől hiába nem érzem a fogaimat, a nyelvvel ugyanúgy letapogathatóak, de nem. A nem érzéstelenített bal oldalt ugyanúgy érzékeltem, mint bármikr máskor, tehát nem a nyelvem volt a hibás abban, hogy a jobb oldalon sziklatömböt talált. Szóval nem a nyelv érzi a fogat, hanem a fog érzi a nyelvet. Ez biztos senkit nem érdekel, de nekem nagyon érdekes. Ez van, ha az ember egy kicsit biológus.

A másik mai tanulság pedig, ami ennél sokkal fontosabb, hogy nem is gondolnánk, milyen apró izomcsoportoknak milyen óriási szerepe van a mindennapi életünkben, és  hogy azok hiánya milyen óriási veszteség. És ha ez így van ezekkel az apróságokkal, mit élhet át az, akinek egy egész testrésze, karja, lába, arca lebénul. Persze minden helyzethez lehet adaptálódni, és már én is azt terveztem, hogyan kellene egy vállvonással elfogadni, de közben tényleg nagyon megijedtem, nekem ez a másfél-2 órán át tartó trauma is sok volt. Nagyon vigyázzatok magatokra.

Mi a baj az unokákkal

Nem tudom megállni, hogy ne mondjak véleményt ezzel a hírrel kapcsolatban:

Szeretnénk, ha a lányaink az önmegvalósítás legnagyobb minőségének azt tartanák, hogy unokákat szülhetnének nekünk

– mondta tegnap Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Fidesz-kongresszuson. Kövér unokaszülős beszéde elég sok nőt kiakasztott, úgyhogy el is indult már egy akció, aminek keretében negatív terhességi teszteket gyűjtenek neki.

Mindenki ki van akadva, hogy ez mekkora egy paraszt kijelentés volt, láttam olyan képet, hogy egy nő felírta a hasára: "kormányváltásig nem szülök"...

Én nem értem, mi ezzel a baj, tényleg nem. Kezdjük talán ott, hogy nem írják le az eredeti szöveget, nem derül ki, milyen kontextusban mondta ezt. Így tehát én azt mondom, hogy itt nincs szó arról, hogy egy nő nem dolgozhat, nem nem csinálhat karriert, nem kaphat vezető szerepet, hogy nincs egyenlő joga. Nem utolsó sorban pedig azt sem mondja, hogy most azonnal minden nő pottyantson ki magadból egy gyereket. Kb. fél órájapróbálom megírni, hogy szerintem ez a mondat mit jelent, de sehogy sem tudom pontosan megfogalmazni. Annyit mond, hogy lehet karriert építeni, csak ne felejtsük el, hogy a gyermekvállalás és az anyaság egy nő számára "az önmegvalósítás legnagyobb minősége", és erről nem szabad lemondani. A mostani trendek szerint az első gyermeket a nők egyre később vállalják, sokan lépnek túl a 30-on már ekkorra. Ennek persze sok oka lehet, de minden nőnek saját döntésének kell lennie, és ha valaki a karrierépítésnek szenteli a 20-as 30-as éveit, az alapvetően nem baj, csak a karrier koronája legyen a család. Ennek a témának egyébként olyan rengeteg vonatkozása van, annyi pro és kontra érvet fel lehet hozni, gazdasági, egészségügyi, pszichológiai, szociológiai és minden egyéb, hogy igazán fölösleges egy ilyen béna kis blogon bővebben tárgyalni, de a lényeg, amit szerettem volna mondani, hogy nem értem, mi ez a nagy felháborodás, nem nem tudom ezt a mondatot úgy érteni, ahogy a tiltakozók.  

mém

Do you have a good relationship with your parents?
Az egyikükkel igen, másikukkal még nem volt alkalmam kapcsolatot kiépíteni.

Who did you last say “I love you” to?
Hercegnek, mily meglepő.

Do you regret anything?Egy kicsit bánom, hogy ilyen rengeteg csokit eszek mostanában, de úgy tűnik, nem eléggé.

Are you insecure?
Általában nem. Bár erről lehet Hercegnek más lenne a véleménye.

What is your relationship status?
Házas. Pedig nem is vagyok csiga!

How do you want to die?
Pardon, inkább még nem szeretnék, köszönöm.

What did you last eat?
Csokit, mint már említettem...

Played any sports?

Régen nem kifejezetten, de mostanában kettlebelleket, tárcsákat és egyéb súlyokat emelgetek, meg fitnesz órára is járok, meg néha jégkorizni is megyek, pont mint ahogy az előző poszban,.

Do you bite your nails?
Nem szokásom.

When was your last physical fight?
hm... ezt igazán nem tudom. talán középiskolában?

Do you like someone?
many

Have you ever stayed up 48 hours?
neeeeem, még 24-et se nagyon bírok ki egyben. néha még másfelet is alig.

Do you hate anyone at the moment?
Igen, van ilyen.

Have any pets?kicsiTeknős Miskolcon, és remélem kb. másfél év múlva már velünk lakik majd

How exactly are you feeling at the moment?
Túlságosan is tele vagyok csokival, valamint fáradt vagyok, és örülök, mert Herceg hívott, hogy mindjárt hazaér.

Are you scared of spiders?
HÁHÁ! NNNEM!

Would you go back in time if you were given the chance?
nagyon szívesen lennék újra 6 éves elsős, de ennek az időutazós dolognak én nem látom sok értelmét

Jégkoriz

Ma elmentünk jégkorizni. Eléggé féltem tőle, mert legalább 15 éve nem volt jégkori a lábamon, de szerintem még görkori sem nagyon az elmúlt 10 évben...
Oda is mentünk a városligeti pályához (csak ketten, pedig úgy volt, hogy négyen megyünk), és első dolgunk volt hátra menni megnézni, hogy mennyien vannak, és egyáltalán, milyen maga a pálya. Az első, amit észrevettem, hogy nem volt palánk! Ettől nagyon megijedtem, mert én a következő egy-másfél órában a palánkba kapaszkodva terveztem csoszogni... Nem voltak még vészesen sokan pályán, a két sorban viszont rengetegen várakoztak a bejutásra. Tartottam attól, hogy majd nagyon sokan lesznek, és nem hagynak teret a bénázásomnak, vagy hogy az első lépéssel seggre fogok esni. Még arra is gondoltam, mikor a munkahelyemről eljöttem, hogy szólok a többieknek, hogy holnap lehet gipszelt karral fogok jönni, fel kell készülni minden eshetőségre.

Hamarosan kiderült, hogy minden félelmem teljesen fölösleges volt. Miután beálltunk a sorba, kb. 7 perc és 2 m után otthagytuk az egészet és elmentünk enni. Mi így toljuk a fitneszt.

Később csatlakozott hozzánk egy a kettőből, akire vártunk, ő a Hősök felől jött, és mondta, hogy még mindig bazi nagy a sor, és most már a pálya is tele van. A másik barátunkról azóta sincs hír.

Miskolci

Miskolc.
Szombat. Reggel negyed 8. A házunk előtt egy vízelvezető csatorna körül bontják a betont.
Vasárnap. Dél múlt. Nyiik ... Nyiik. Vologdai játszótéren egy 18 év körüli srác hintázik. Egyedül van. Kabátban és rövidnadrágban.

Post Miku

Reggel láttam három, csapatban közlekedő postást. Kettő nagy táskát vitt, egy pedig gurulós postástáskát húzott maga után. Ahogy a rolleren elsuhantam mellettük, a harmadiktól elcsíptem némi hamiskás dallamot: "van zsákomban minden jó..."

Ajtóbanállós 2.

Elfelejtettem még egy passzust beleírni az előző ajtós-jótanácsos bejegyzésbe.

Ha vendéget vársz magadhoz, olyan vendéget, aki még soha nem járt nálad, akkor te menj előre és te mutasd az utat. Ez főleg akkor fontos, ha lépcsőházba mentek be, ahol nem egyértelmű, merre van a lépcső, merre van a lift, ill. a folyosón melyik ajtóhoz kell menni. Hasonlóképp kertes családi háznál, ez esetében még egy adalék, ha sötét van - az új vendég nem tudja, hol kell például lépcsőre figyelni, vagy egyáltalán merre van a bejárat.

Americans know science

Állítólag ezen a teszten csak az amerikaiak 6%-a tud helyesen válaszolni minden kérdésre. Ez kevésnek hangzik, de szerintem nálunk még kevesebb lenne... Én mondjuk mindegyikre tudtam a helyes választ, de ezt el is vártam magamtól, és nem is mernék most erről írni, ha nem így lett volna. Amúgy ha megnézitek, ez a 6% elég semmitmondó infó, mert azért a kérdésekre külön-külön mégis csak nagyon sokan tudják a jó választ. A 70% fölötti arányok teljesen vállalhatóak. Szerintem semmi kivetnivaló nincs abban, ha valaki nem tudja az összefüggést a tengerszint feletti magasság és a víz forráspontja között, nem készülhet mindenki hegymászónak, hogy ez fontos legyen. Az asztronómia vs. asztrológia kérdésben viszont még meg is lepődtem, hogy milyen sokan tudják jól - de nem is csoda, mert ez ugye rendkívül fontos a mindennapi életben... A scatterplotos kérdésnél viszont nagyon gáz, hogy csak 63% képes egy ilyen egyszerű ábrát megérteni, a maradék 37 %-ot szerintem nyugodtan hívhatjuk vizuális analfabétának, és sajnos ebből Magyarországon szerintem még több van...

Karácsonyi mizéria

A karácsonyt szerintem a legtöbb gyerek imádja és mindig nagyon várja, a legtöbb felnőttnek pedig csak púp a hátán, és ők inkább túlélni igyekszenek.

Én egész gyerekkoromban utáltam a karácsonyt. Pontosabban nem utáltam, csak nem értettem, hogy mit lehet ezen szeretni. Nekem a karácsony egyet jelentett a "szünet van és végre hétköznap is lehet mesét nézni" boldogsággal, de semmi vallási, semmi spirituális érzelem, semmi hangulat nem kötődött hozzá. Nálunk nem volt nagy ajándékozás, nem volt karácsonyi menü és nem volt karácsonyfa sem (nehány évesen én magam kértem, hogy ne legyen, miattam ne vágjanak ki fát).

Aztán 18 évesen, mikor Herceggel egy pár lettünk, ő bevont a saját családi karácsonyukba. Azóta imádom a karácsonyt. Mindig van ajándékozás, és nagyon szeretek nekik ajándékokra vadászni, de mégsem ez az, ami a karácsonyt karácsonnyá teszi, hanem az a két nap, amit Sárospatakon töltünk, mintha egy kicsit kivonulnánk a világból. Sütés-főzés, sok-sok beszélgetés, nevetés, finomabbnál finomabb ételek, kutyasétáltalás, délutáni alvás és teljes nyugalom. Ma jöttem rá, hogy a legtöbb embernek azért nyűg a karácsony, mert ezekből számukra semmi sincs meg. A legkülönbözőbb helyekre rohangálnak a rokonokhoz, mindenhol enni kell, akkor is, ha nem esik már jól, mert csak sértődés lesz, mindenhová ajándékot kell vinni, de nem is tudják, hogy kinek mit, és egyáltalán minek, sietni kell, nincs idő semmire, még a fát is meg kell venni, nem fér be a talpba, rohadjonmegazegész, sütni is kell, ide is jönnek, takarítani is kéne, a gyereket vidd már el addig otthonról, még neki nincsen ajándékom, tőle nem kaptam semmit tavaly se, méresikahó, mérnemesikahó, hagyjatokmárbékén.

Ez a jó abban, ha kicsi a család és összetartó, és nagyon nagyon kívánom, hogy ha majd már gyerekeink is lesznek, akkor is minden évben menjünk Patakra, és legyen ez a mi saját kis karácsonyunk, minden évben szép emlék.

Ajtóbanállós

Van ez az izé, "udvariassági forma", hogy az ajtóban előreengeded a másikat. Én erről azt gondolom,

hogy ne állj meg előttem, hanem mennyé tovább! ne álld el az utat, csak akadályozol a mozgásban, köszönöm, ki tudok menni az ajtón magamtól is!

Na. Nem tiltakozom ám az egész rendszer ellen, én is örülök az ilyen apró udvariasságnak, csak mégis inkább nem kéne. Néhány jótanács, ilyen ajtóhoz érős esetekre.

- ha férfiből vagy, és nővel mész olyan helyre, ahol a nő még nem járt, te menj előre, légy határozott, különben a nő a nő azt találja hinni, hogy te se mersz bemenni.

- ha ketten értek oda egy ajtóhoz, amin tolva lehet bejutni, és az ajtó egy ember széles, akkor ne nyúlj be, ne álld el félig az utat, és ne próbáldd nyújtott karral megtartani az ajtót, miközben a másik próbál átnyomakodni melletted, sokkal egyszerűbb, ha bemész az ajtón, rögtön be is fordulsz és bentről nyitva tartod az ajtót, a másik pedig kényelmesen besétál.

- ha 2-nél többen értek oda az ajtóhoz, akkor akár egy irányból érkeztek, akár jönnek szembe is, csak akkor engedd (be a szemből érkezőket és) előre a többieket, ha az ajtót húzni kell, különben visszajutunk az előző esethez.

A létező legszerencsétlenebb helyzet pedig, amikor odaérsz az ajtóhoz, mögötted is vannak, szembe is jönnének, kinyitod az ajtüt, mellé állsz, hogy előreengedd az embereket, és másodpercek telnek el azzal, hogy senki nem megy át, mert a szemben álló felek egyhelyben toporognak, és arra várnak, hogy majd a másik elindul, de persze egyszerre rezdülnek, ezért megint mindenki megáll, pedig valakinek át kell mennie...

Már megint nagyon vicces voltam

Herceg szokásos kütyümániáját éljük, éppen arról beszélgetünk, melyik külső hangkártyát lenne érdemes megvenni kettő közül. (Igen, nálunk ez egy teljesen átlagos szombat reggel.) Az egyik hangkártyán van usb-hub, vagyis nem csak a hang infót tud küldeni a kártya a gépnek, hanem még usb-adatot is, de valószínűleg ezt nem egyszerre tudja, különben még bele lehetne hallani azt is. Én meg erre azt találtam mondani, hogy az valóban milyen vicces lenne, hogy hallgatod a szépen felvett zenédet, alatta egy kellemes, lassú gps-hang pedig mormolná:
"egy nulla nulla egy egy egy nulla egy..."

Csoportebéd hangulat

Csoportebéd. Téma: melyik végén kell a banánt kinyitni. A vitát azzal zárjuk, hogy amint visszaérünk megnézzük youtubeon, hogy a majmok hol nyitják a banánt, mert nyilván úgy a helyes. Később, mikor visszaértünk, és a téma már-már feledésbe merült, a főnökünk arra a jelenetre jön be a szobába, hogy a három értékes munkaereje egy monitor köré gyűlik és ezt a videót tanulmányozza.

A kérdésben végül nem jutottunk döntésre.

Egyébként ugyanennél a csoportebédnél az is szóba került, hogy lesznek mindenféle kurzusok és téli iskolák Európa-szerte, ahová a főnökünk szeretne elküldeni minket. Mindenki sajtát témája szerint más- és máshová menne, van, aki Olaszországba, van, aki Spanyolországba megy majd, nekem pedig úgy tűnik, Németország jut. A főnököm pedig annyira cuki, hogy - mivel tudja rólam, hogy még sosem ültem repülőn, és félek is ettől a lehetőségtől - hozzáteszi, hogy oda vonattal is könnyű eljutni.

Az internet népének épülésére váljék

A tautológia kalapácsa

Valaki magyarázza már el, hogy az üvegtörő kalapácsot miért zárják be egy üveglap mögé?! És még oda is írják, hogy veszély esetén betörni... hogy?!

Tacskóbaj

Nem értem, hogy az öreg nénik miért gondolják, hogy akkor szép valami, ha kövér. Jól megtömik az unokát is, meg a háziállataikat is.
Tegnapelőtt láttam két idős nénit, mellettük pedig egy magát alig vonszoló tacskót. Szerencsétlen állatnak nem elég, hogy iszonyat rövid lába van, (ennek a példánynak szerintem még az átlagosnál is rövidebb lábai voltak), de tényleg fel kell hízlalni annyira, hogy szinte a hasával csússzon a betonon?!

Miért nem tudják az emberek, hogy az állatok kóros túletetése épp olyan veszélyes lehet, mint az éheztetés. Utóbbitól valószínűleg többet szenvednek, sokkal hajlamosabbak lesznek fertőzésekre, de például egy ilyen kövér tacskó is sebeket, bőrbetegségeket szedhet össze, ha át talál menni egy betonpúpon. Hogyan lehetnek ezek a gazdák így felelős állattartók?

Hello tourist!

Helló! Hángérien sopping márket! Hendméd tísörc!

Szerintem a világ legszarabb melóinak 10-es toplistáján talán közvetlenül a jegyellenőr alatt helyezkedik el ez - nem tudom mi a neve. Éttermek előtt állnak télen-nyáron, hóban-fagyban-pusztulatmelegben, és tört angolsággal próbálják a turistákat becsábítani - mi ez? "Becsábító"?

#avaciutcagyongyszemei

Reepcsiiii

Sosem hallottam róla elégszer, pedig tudtam hogy van, és éppen néhány hete jártam utána, dátumot megjegyeztem, és olyan lelkes voltam, úgy szerettem volna menni, erre tessék, hülyehülyehülye-terroristapisták!

#elmaradarepulonap

Az arany ember

Egyik korábbi bejegyzésemből már tudhatjátok, hogy általános iskolai irodalmi műveltségem hiányosságait most Jókai művével próbáltam csökkenteni.
Van oka is annak, hogy elolvastam. A József Attila Színházban játszák ezt a darabot, megtetszett a szereposztása, és vettünk is rá jegyet. Én persze nem követem el azt a hibát, hogy elemegyek egy színházi előadásra úgy, hogy az alapját képező könyvet nem olvastam el, és nem tudom, miről kell szóljon. Az innentől kezdve egy másik kérdés, hogy a színház miért nem veszi le a műsoráról az előadást, ha a főszereplő motorbalesetből lábadozik, vagy miért nem adja a oda a szerepet másnak. Az előadás elmaradt.

A könyv viszont mindenképpen megérdemli, hogy írjak róla. Amikor csak említettem valakinek, hogy ezt a könyvet fogom olvasni, teljes szörnyülködés volt a fogadtatás, és csak azt hallottam, hogy milyen unalmas, szörnyű, rettenetes, hogy olyan lassú és vontatott, mint a Gyűrűk ura, ahol folyton csak mennek....

Na ez mind nem igaz. Nekem tetszett, nagyon is. Tetszett a stílusa, a nyelvezete, nem volt unalmas, sőt, néha olyan csavarok voltak benne, amire nem is számítottam volna egy kétszáz éve írt történettől. Az biztos, ezt a könyvet soha oda nem adnám egy tizenéves gyereknek, mint kötelező olvasmányt, és egyáltalán nem csodálkozom azon, hogy az akkori emlékei mindenkinek ilyen negatívak. Tíz évesen mégis kit érdekel, hogy egy hapsi nem bír dönteni két nő közül? Ez a történet valós érzelmi problémákat, az anyagi és lelki világ viszonyának kérdéseit feszegeti, ezeket egy mai 10 éves gyerek nem értheti, nem is ismerheti.

Nekem a legfurcsább dolog, amihez nagyon nehezen adaptálódtam a történet olvasása során az volt, ami a történet idején teljesen normális volt, ma viszont büntetőjogi eset, hogy a történet főszereplője, egy közel 40 éves férfi két, 10 éves alig múlt "nőt" szeret / vesz feleségül.

A karaktereket is olyan érdekesen alkotta meg az író, hogy valahogy nem akarja kedvessé, szerethetővé tenni egyik karaktert sem, Minden pozitív hősnek van egy nagyon erős negatív oldala, ami elidegenít tőlük, talán azért, hogy objektívebbenn ítéljük meg őket és az egész élethelyzetet.

Nem írok most bővebb véleményt, mert oldalakat tudnék írni. Ez a történet nem való gyerekeknek, és nem való annak sem, aki az érzelmeit és gondolatait nem tudja ráhangolni erre a nagyon is érzelmekkel, gondolatokkal, lelki cívódással teli történetre.

Budapest, a szemetes

Hétfőn lomtalanítás lesz az utcánkban, de már ma is halmokban áll a szemét. Budapest ilyenkor a legrondább arcát mutatja, még szerencse, hogy ritkán van ilyen és nem tart sokáig. Az egyik ház előtt akkora halom áll, minta egy komplett házat bontottak volna le ott. A Mester utca mellékutcáiban szűkek a járdák, ilyenkor nem érdemes gyalog közlekedni, mert ha épp nem férsz el, és lelassítasz, rosszabb esetben meg találsz állni, akkor valaki azonnal rád szól, hogy mennymáonnét. Annyira utálom ezt a várost.

Bubi-hír

"Dabóczi szerint a Mol Bubi 1 millió használója a 2 millió megtett kilométerrel összesen annyi szén-dioxid-kibocsátást spórolt meg a városnak, amennyit 64 focipályányi erdővel lehetne csak kompenzálni."

Azt még nagyjából elhiszem, hogy tudnak becslést adni a megtett kilométerekre, de hogyan becsülik a széndioxid-kibocsátás-spórolást? Nem mindegy ugyanis, hogy ki a felhasználó, milyen közlekedési módot vált le a kerékpárra. A legjobb eset nyilván az, ha 1 millió autót cseréltek le 1 millió bringára. Csakhogy az autósokat ismerve, erős a gyanúm, hogy a Bubi fő közönsége tömegközlekedőkből áll. Vagyis, ebben (a szintén szélsőséges) esetben a széndioxid-kibocsátás-spórolás 0, mert a tömegközlekedési járatok ugyanúgy működtek. A BKK (BKV) járatain szerintem elég egyetlen nap 1 millió használathoz, tehát ez a kb. másfél év alatt összegyűlt egymillió igazán nem oszt, nem szoroz...

Egyébként én nagyon örülök annak, hogy a Bubi beépült a köztudatba, és van közönsége, és én is használnám, ha nem laknék ennyire közel a munkahelyhez, és nem kéne az út felét eleve megtennem egy dokkolóállomásig. És nagyon dícséretes, hogy láthatóan fejlesztik ezen a környénen a bringautat, bár sajnos ez engem továbbra sem nyugtat meg, mert a budapesti autósok idióták. Sőt, igazából mindenki, aki Budapesten közlekedik, a gyalogosok is.

Erről jut eszembe, nemrég arról az apukáról akartam írni, aki kislányát átbújtatja a villamosmegálló korlátja alatt, majd átszalad vele az úttesten úgy, hogy akár jobbra, akár balra indul, 5 méterre zebrát talál. Tényleg, annyira megéri..... Úgy utálom a sok békát.

Most rókabéka, vagy békaróka?

Értem én ezt az állatmániás divatot, nekem is nagyon tetszenek a rókás pulcsik, meg a macis sapkák, de sajnos nem mondják meg az embereknek, hogy a pandafülekkel ellátott pulcsihoz inkább mégse a kígyóbőrmintás leggingst vegyék fel. Nagyon nem tudom kezelni a helyzetet, amikor szembe jön velem a pandakígyó.

napi gag

WHO: A világ pánikol, a hús rákot okoz, mindmeghalunk!

Magyar kormány: ideje végre több húst rakni a virslibe!

#magyarironia

______

- Mutatnom kell neked két dolgot!

...

- Nem azt a kettőt...

#ferjesfeleseg

Tanulsággá váljon

Óvatosnak kell lenni vallás témában mindig. Amikor valaki nekem szegezi a kérdést: hiszel-e Istenben? - én azt felelem: nem. De nem hazudok-e ezzel? Vajon ha azt kérdeznék, tagadom-e Istent, igennel felelnék-e rá, s úgy nem lenne az hazugság maga is? - Mi az őszinte válasz, soha nem tudtam megfogalmazni. Ma találtam meg a választ: Jókai Mór írta meg. Jókai az esperes szavaiba beleírta mindazt, ami olyan mély ellenszenvet ébreszt bennem a kereszténység iránt, Tereza pedig elmond mindent, hogy milyennek kellene lennie.

A ministráns fiú és a sekrestyés, kik idáig kísérték, odakinn maradtak a veranda alatt, s a nagy kutyával eredtek barátságos beszélgetésbe; a nagytiszteletű úr egyedül lépett be a házba, kezét olyanformán emelve előre, mintha alkalmat akarna valakinek nyújtani, hogy azt megcsókolja. Teréza bizony felhasználatlanul hagyta ezt az alkalmat elveszni, ami az érkezőt nem hozta kedvezőbb hangulatba.
- No hát nem ismersz talán, te bűnös asszony?
- Ismerlek, jó uram, s hogy bűnös vagyok, azt is tudom. Mi hozott e helyre?
- Mi hozott e helyre, te fecsegő vén banya? Azt kérded, hogy mi hozott e helyre? Te Istentől elvetemedett pogány némber. Hát nem ismersz?
- Mondtam már, hogy ismerlek. Te vagy az a pap, ki megholt férjemet nem akartad eltemetni.
- Igen, mert gonosz módon halt meg, gyónatlan és bűnbánatlan. Azért érte a sors, hogy halála után, mint a kutya, úgy temettétek el; ha tehát azt nem akarod, hogy téged is, mint a kutyát, úgy temessenek el, térj meg, bánd meg a te bűneidet, és gyónjál meg, míg időd van rá. Maholnap meg kell halnod. Kegyes asszonyi állatok hozták hírül hozzám, hogy halálodon vagy, könyörögtek, hogy jöjjek ide, oldjalak fel; azoknak köszönheted.
- Halkan beszélj, uram, a mellékszobában van leányom; ne szomorítsd meg.
- A lányod, ugye? Aztán meg egy férfi, meg egy gyermek?
- Úgy van!
- S ez a férfi hitvese a te leányodnak?
- Az!
- Ki kötötte őket össze?
- Az, aki Ádámot és Évát, az Isten.
- Bolond vagy, asszony! Az egyszer történt meg a világon. Akkor még nem volt se pap, se oltár. De most már nem megy az olyan könnyen. Annak törvénye van.
- Tudom. Hisz az a törvény kergetett ide e puszta szigetre. De itt nem parancsol az a törvény.
- Hát pogány vagy?
- Békében élek, békében halok meg.
- Erre tanítottad egyetlen leányodat, hogy gyalázatban éljen?
- Mi az a gyalázat?
- Mi a gyalázat? Minden becsületes embereknek megvetése.
- Hideget okoz-e az nekem vagy meleget?
- Érzéketlen sáralkotmány! Hát neked csak a testi fájdalom okoz szenvedést? Hát lelked üdvösségére mit sem gondolsz? Én meg akarom neked mutatni az utat a mennyek országába, s te önkényt a pokolra akarsz jutni? Hiszed-e a feltámadást? Hiszed-e a mennyországot?
- Nem hiszem. Nem is kívánom. Nem akarok újra élni. Akarok csendesen aludni a falevél alatt. Porrá fogok válni, s a fa gyökere fölszíja poromat, lesz belőlem falevél; más életmódot nem óhajtok. A zöld fa ereiben akarok élni, melyet magam ültettem. Nem is hiszek olyan kegyetlen Istent, aki nyomorult teremtéseit még az életen túl is szenvedni parancsolja. Az én Istenem kegyelmes úr, aki a halálban fűnek, fának, embernek pihenést ád.
- De nem az olyan megátalkodott gonosznak, aminő te vagy! Te poklok tüzére jutsz, az ördög marcangoló fogai közé.
- Mutasd meg nekem a szentírásból, hogy az Isten mikor teremtett poklot és ördögöt, akkor elhiszem.
- Óh! te istenkáromló asszony! Tüzet a nyelvedre! Hát még az ördögöt is el akarod tagadni?
- El is tagadom. Sohasem teremtett az Isten ödögöt. Ti teremtettétek azt magatok, akik ijesztgettek vele. De az ördögöt is rosszul alkottátok meg. Két szarvval és hasított patákkal. Hisz az ilyen állat fűvel él: az embert nem eszik soha.
- Uram, ne vígy a kísértetbe! Most mindjárt megreped alattunk a föld, s elnyeli ezt a szitkozódót, mint Dáthánt és Abirámot. Ilyen hitre tanítod te azt a kisgyermeket is?
- Azt tanítja az, aki fiának fogadta.
- Kicsoda?
- Az, akit a gyermek atyjának nevez.
- S hogy híják azt az embert?
- Mihálynak.
- De hát a másik neve?
- Azt nem kérdeztem tőle soha.
- Nem kérdezted a nevét? Hát mit tudsz felőle?
- Azt tudom, hogy becsületes ember, és Noémit szereti.
- De micsoda? úr? paraszt? mesterember? hajóslegény? vagy dugárus?
- Hozzánk illő szegény ember.
- Hát aztán? Nekem mindent tudnom kell, mert ez énrám tartozik. Micsoda az az ember? Pápista, kálvinista, lutheránus, socinianus, unitus, disunitus vagy zsidó?
- Arra semmi gondom sem volt.
- Szoktál böjtöt tartani?
- Egyszer két esztendeig nem ettem húst, mert nem volt.
- Hát a gyermeket ki keresztelte meg?
- Az Isten. Mikor nagy zápor volt, s ő ott ült a szivárvány közepett.
- Óh! ti pogányok!
- Pogányok? - szólt keserűn Teréza. - Miért pogányok? hisz nem vagyunk sem bálványimádók, sem istentagadók. Ezen a szigeten még csak pénzre nyomtatott képet sem találsz, amit másutt a világban imádnak. Ugye, te is imádod a kétfejű sast, csak ezüstre vagy aranyra legyen nyomtatva? Nem úgy hívja-e minden ember a pénzt, hogy "Krisztus"; ha elfogyott a pénz, nincs "Krisztus!".
- Isten nélkül való boszorkány, még tréfálni mersz ilyen szent dolgokkal?
- Igen komolyan beszélek. Engem Istennek legnagyobb csapásai értek, a legnagyobb boldogságból a legnagyobb ínségbe estem. Özvegy lettem és koldus egy napon. Nem tagadtam meg az Istent; nem dobtam el magamtól, amit ő adott, az életet. Eljöttem a pusztába, itt kerestem fel az Istent, és megtaláltam. Az én Istenem nem kíván cifra imádságot, énekszót, áldozatot, templomot harangokkal; csupán rendeleteiben megnyugvó szívet. Az én penitenciám nem az olvasóforgatás hanem a munka. Úgy maradtam a földön, hogy semmit sem hagytak számomra az emberek, s én azért nem mentem a föld alá erőszakkal, hanem csináltam a semmi földéből virányt. Minden ember megcsalt, kirabolt, kinevetett; kifosztott a törvényhatóság, megloptak a jó barátok, kinevettek a lelkipásztorok, és én azért nem gyűlöltem meg az embereket; itt élek idegenek, bujdosók útjában, s ápolom, táplálom, gyógyítom, aki hozzám folyamodik, s alszom nyitott ajtók mellett télen-nyáron; nem félek rossz emberektől. Óh, uram! én nem vagyok pogány.

Gyúrni nem csak tésztát lehet

Úgy döntöttem, hogy szeretnék erősebb lenni, és ehhez az itthoni edzésnek nevezett bohóckodás kevés, elmegyek hát egy személyi edzőhöz. Elmondtam neki a történetemet, hogy nekem mindig milyen mumus volt ez a sport dolog, hogy szinte soha nem volt sikerélményem, ha meg mégis volt, akkor mások hamar gondoskodtak róla, hogy mégse legyen. Aztán az utóbbi mondjuk 2 évben fontossá vált számomra a rendszeres mozgás, ami végre nem a csalódásról szól, hanem arról, hogy testi-lelki frissességet ad, és segít elnyomni a szokásos téli depressziómat, nem utolsó sorban pedig tényleg jól esik, és jobban érzem magam tőle. Ebben a folyamatosan elhízó és ellustuló világban pedig büszke vagyok arra, hogy én igenis hajlandó vagyok sportolni az egészségem érdekében.

Az edző néhány nagyon egyszerű gyakorlaton keresztül felmérte hogy hogyan mozgok, milyen a tartásom, mennyire lesz nehéz az, amit kérek tőle: az izmosodás és az állóképesség-növelés. Nagyon pozitívan nyilatkozott, azt mondta, a tartásommal semmi baj, látszik, hogy magamtól nem figyelek mindig a helyes testtartásra, de ott helyben egy zsámoly segítségével azonnal bizonyította, hogy igazán nem nehéz. Azt mondta, jó az alakom-alkatom és a mozgásom, nem lesz nehéz dolgozni vele, és amit szeretnék, azt néhány hónap alatt heti 1 alkalommal is könnyen felfejleszthető (tegyük hozzá hogy e mellett hetente legalább egyszer járok fitneszterembe, csoportos órákra is).

Az első órán kettlebellt emelgettem és megtanultam helyesen végezni a "kitörést", angolul lunge, én ezt a szót ismerem. Az a kettlebell, amivel először végeztem a gyakorlatokat (emelés, guggolás, feltolás, átfordítás), állítólag 8 kg körül volt. Én már ezen teljesen meglepődtem, nem is tudtam, hogy 8 kg-t fel tudok emelni komolyabb erőlködés nélkül. Aztán a végére csak emelgetésnek kaptam egy kb. 15 kilósat. És simán felemeltem, alig akartam elhinni.
Az óra utáni napon a combon hátuljában, a hajlítóizmokban jelent meg az izomláz, majdnem egy teljes hétig tartott.

A második óra tegnap volt. Kérdezte az edző, szeretnék-e húzódzkodni. Mondtam neki, hogy nagyon szeretnék, de nekem az még soha életemben egyszer sem sikerült. Felálltam egy emelvényre, hogy a rudat behajlított karokkal tudjam megfogni. Azt mondta, semmi mást nem kell csinálnom, csak próbáljam meg megtartani magam, halított karokkal. Nem ment. Annyira nem, hogy mindkét lábamat egyszerre nem is tudtam elemelni az emelvényről, azonnal éreztem, hogy nem tart a karom, és rögtön visszaléptem. Ezt ő tudomásul vette, és az emelvényt lecserélte egy libikóka szerű szerkezetre. Én álltam az egyik oldalán lenn, 30 kg súlytárcsa pedig a másik oldalán, fenn. Megkapaszkodtam a rúdban, majd miközben a karommal próbáltam felhúzni magam, az edző segített a 30 kiló ellensúlynak lefelé mozdulni. Felértem, és ahogy mondta, próbáltam megtartani magam, majd nagyon nagyon lassan ereszkedni lefelé. Előtte azt mondta, ez menni fog, én pedig nem hittem neki, de azt mondta, bízzak benne. És akkor ott voltam fenn, és azt látom, hogy az edző már nem mögöttem áll, hanem tőlem oldalt áll, egyáltalán nem nyomja lefelé a súlyokat, de még hozzá sem ér, hanem én tartom az immár 30 kilóval könnyebb önmagam, és szépen lassan, centiről centire ereszkedem lefelé. Óriási élmény volt! Az előbb még a lábam sem tudtam elemelni, most pedig fenn tartottam magam, és épségben lassan leértem.

Ebből megcsináltunk összesen 3*5-öt. Mindegyiknél egyre nehezebb volt megcsinálni, az utolsó blokknál már úgy éreztem, a karom nem is tud húzni fölfelé, és a markom sem tud már szorítani, de az edző megdícsért, és azt mondta, egyre könnyebb ellensúlyokkal fogjuk csinálni, és egyszer csak hopp, már egyedül meg fogom tudni csinálni. Hiszek neki.

Ezen kívül ismét kellett kettlebellt emelgetni, de szerintem most még a múltkorinál is nehezebbeket kaptam, szerintem 20-30 kg közöttiek lehettek. És felemeltem! Összesen vagy 30-szor. A fene gondolta volna, hogy én ilyet tudok. Aztán volt még fekvenyomás is - én ilyet még soha nem csináltam. Egyelőre nem rakott rá súlyokat, csak magát a rudat kellett tartanom, ez is lehetett vagy 10 kiló; 30-szor emeltem meg, és bár a rúd elsőre nehéznek tűnt, végül maga a gyakorlatr már nem is volt nehéz.

Na és miután ezzel az óriási sikerélménnyel hazajöttem, hanali 3 óra körül arra ébredtem, hogy nem úgy mozog a karom, ahogy szeretném. Konkrétan nem tudom kinyújtani. Kb. másfél órán át próbáltam nem rá gondolni, aztán bekentem sport krémmel, a masszírozás jót tett, de hamar elmúlt  a hatása. Legalább sikerült visszaaludnom. A mai napom azzal telt, hogy a karomat nem nagyon tudom 120-150-nál jobban kiegyenesíteni, úgy járok mint az ilyen body-builder erőcsávók... Szóval ma hajnali 3 óra óta tudom, hogy a bicepszemnek alsó része is van, és hogy az alkarom proximális részével szoros és igen feszes barátságban van, ugyanis ott is nagyon fáj. Szerencsére nem a könyököm (nem az ízületem) fáj, hanem a karhajlító izmaim, ezért mondhatjuk izomláznak is, de semmiképpen sem az általam megszokott fajtából. Így a napom nagy része ezzel telt, meg azzal, hogy nem tudok "húzni", így reggel alig bírtam bemenni az épületbe a nehéz ajtók miatt, de ezek a dolgok szerintem módfelett mulatságosak. Aztán estére menetrendszerűen megérkezett a szokásos edzés-másnapi izomláz, így aztán nem elég, hogy teljesen beállt mindkét karom, de az egész vállövem izmai, a lapockáim körüli izmok, a törzsemnek a bordáimat oldalról takaró izmai, a mellkasom izomzata mind fájnak, de még a karjaim alatti rész is, ha a könyökömet megpróbálom a törzsemhez szörítani, teljesen kiabálni kezd.

Van még 5 napom a regenerálódásra. Orvosi tanácsot örömmel fogadok.

Osztálytalálkozós

Amikor arra ébredsz, hogy az anyukád néz, és megkérdezi, mikor kellene kelni, ránézel az órára, és nem elég, hogy

6.50-et mutat,

de az óraátállítás miatt még ki is kell számolni, hogy tényleg annyi-e az idő,

átállítottam-e tegnap este a karórámat,

és a telefon átállt-e magától,

majd jön a felismerés, hogy még 40 percet aludhattál volna,

de nem lehet csak úgy visszaaludni, mert tegnap este osztálytalálkozón voltál

és az anyukád mindent most azonnal tudni akar, és csak úgy bombáz a kérdéseivel:

hány tanár jött el?

kettő...

ki ment már férjhez?!

én...

más nem?!?!

gréta...

ő ott volt?

nem...

milyen az étterem?

jó... szép...

és akkor az a matyié??

családi vállalkozás...

na jó, akkor pihengessél még.

Szombaton volt a 10 éves általános iskolai osztálytalálkozónk, 10-en voltunk, plusz az osztályfőnökünk és a magyar- és drámatanárnőnk. Rendkívül kellemes este volt, nagyon pozitív csalódás volt mindenki. Nagyon büszke vagyok arra, hogy olyan osztályba jártam, ahonnan értelmes, okos, jó emberek nőttek fel. Mindenki tanult, szakmájához értő emberré lett, a legtöbben azt mondták, nagyon szeretik azt csinálni, amivel foglalkoznak. Csak pozitív emlékeket hoztunk elő, mert nekünk szinte csak az van. Felnőttként beszélgettünk egymással, mégis szinte ugyanazzal a közelséggel, ahogy annak idején, nem hiába, 8 évet töltöttünk együtt. Nagyon örülök, hogy ezt a találkozót sikerült megszervezni, és megérte találkozni ezekkel az emberekkel, barátokkal, már csak azt remélem, legközelebb többen leszünk.

Bátor Kisteknős

Tudom, hogy ez 24 évesen már nagyon ciki, és persze-persze mi lesz majd ha terhas leszek, tudom, de hát mit csináljak, ha nagyon félek a vérvételtől. Valójában nem attól félek, hanem hogy rosszul leszek, pl elájulok, vagy akármi. A félelem és a tárgya persze gerjeszti egymást, és meg sem tudom magyarázni hogy pontosan mitől és miért félek, de ez van na, küldjetek terápiára.

Szóval ma vérvételen voltam. Herceg elkísért, vett péksütit, ahogy kértem, és hazaszaladt az otthon hagyott teknősért (még szerencse hogy csak egy utcával arrébb lakunk). Ő az a kis plüssteknős, akit Vicától kaptam, amikor 6 évvel ezelőtt kórházban voltam. Ő egy nagyon bátor kisteknős, segít meggyógyulni és átvészelni az ilyen szörnyű kórházi eseményeket. A vérvétel nagyon gyorsan megvolt, aztán még 5 percig ücsörögtem, szorítottam a vattapamacsot, és közben nem éreztem úgy, hogy el akarnék ájulni, és ettől mindjárt sokkal jobb kedvem lett.

Ez kérem az egyetem

Amikor én 7 évvel ezelőtt biosz szakra felvételiztem, még nem volt semmi "szűrés". Aztán az első évben kibukott a csapat fele a bevezetéses és a kémiai tárgyakon. Szerintem nagyon is jó ötlet volt, hogy 1-2 éve bevezették a kémia kritériumot. Ez azt jelenti, hogy a felvételi után rögtön a félév elején a 300 gólya ír egy dolgozatot, és aki nem éri el a kívánt szintet, annak a kritériumtárgyat fel kell vennie. Erre aztán gyenge előfeltételként tágyak épülnek, vagyis fel tudják venni a tárgyakat, vizsgázhatnak is, de ha a kritériumtárgyon elvéreznek akkor bukják a többi megszerzett jegyet is. Ez könyörtelenül hangzik, de meg is érdemlik. 

És itt jön az, amitől majdnem hanyatt vágtam magam, mikor meghallottam, kapaszkodjatok meg:

Idén a bioszos gólyáknak bioszból is van kritériumvizsgájuk!

Ez szörnyen nevetségesnek hangzik, de nem az. Miért? Mert ezen a vizsgán a 300 gólyából 200-an elbuktak. Középiskolás. Anyagból. Jeeeez. Ennyit a felsőoktatás felvételirendszerének minőségéről. 

Tudományos szépirodalom

Szakszövegek olvasása nem szokott gondot jelenteni, a legtöbb cikkben már nem nagyon bukkanok új szóra, már az is sok, ha oldalanként 1 szó szó van, aminek a jelentését nem ismerem, vagy nincs sejtésem arról, hogy az adott környezetben mit jelenthet. Erre ma beleakadok egy olyan mondatba, amit sehogy se értettem, gyakorlatilag a a 20 szavas mondat negyedét nem tudtam mire vélni. Megnéztem egyesével a szavakat, és kiderült, hogy a mondat ezt jelenti:
"Mi más lehetne jobb módja a növekedési faktorok ellátásának egy galád tumorban, mint a mit sem sejtő érrendszert a tumor búvóhelyére csábítani?"
Gyönyörű.
Nem is tudtam, hogy szépirodalmat olvasok.

Kaptok mémet is

1. Do you like making lists?

Bevásárlólistát szoktam írni, vagy ha kb. ötnél több dologgal is foglalkoznom kell, akkor azokat felírom.

2. Do/did you play sports with your siblings?
Testvérek nélkül ez elég nehéz.

3. Would you rather go to a University or a community college?

Mostmá' egyetem van. Volt.

4. What’s your favorite kind of bread?
Amit én sütök.

5. What toppings do you like on your pizza?
Sonka vagy szalámi, sajt, még sajt, jöhet rá gomba vagy kukorica, de az ananász szigorúan tilos.

6. What color or design does your shower curtain have?

Most nincs, műanyag ajtóval záródó zuhanyzónk van.

7. What kind of car does/did your mom drive?
nevör evör

8. What’s on your cell phone’s home screen?

hópárduc

9. Do you like to watch the National Geographic channel?

Ha lenne tévénk, valószínűleg nézném.

10. Are you the type of person to correct a survey maker’s grammar and/or spelling?

Én inkább az az ember vagyok, aki nem tölti ki azokat az online kérdőíveket, amiket annyira igénytelenül állítanak össze, hogy például a "többet is választhatsz" kérdésre egyválasztós lehetőséget állítanak be, vagy például kötelezőnek jelölnek olyan kérdést, ami úgy kezdődik, hogy "ha az előző kérdésre igennel válaszoltál..."

11. What color is your microwave?
fehér, de Koptcheknek üzenem, hogy az előző piros volt

12. Do you have a fan in your bedroom?

A férjem rajong értem, nekem ez elég. Bár ő sajnos csak fűteni tud. 

13. Mountain Dew or Sprite?
Egyik sem.

14. Does it rain a lot where you live?
Nem mondanám különösem soknak.

15. Do you shop at Walmart Tesco regularly? 

Állítólag a teszkó helyére hamarosan jön a walmart, amit úgy kell ejteni: wólmárt, ezt az indexen olvastam. Amúgy a regularly az nálunk ilyen fél évente egyszer.

16. Does it bother you when animals lick themselves?
Miért zavarna? De amúgy is, milyen hülye kérdés ez, hát van, aki rászól a kutyájára/macskájára, hogy Bundás/Micike ezt légyszi ne a vendégek előtt csináld?!

17. Have you ever been to a Trader Joe’s?
Azmegmi.

18. What’s the longest time you’ve ever been stuck in traffic?
Egyszer régen mikor Görögországba mentünk nyaralni (15 éve!), a szerb-macedón határon vagy 5 órát álltunk, mert a kedves határőrbácsiknak éppen nem volt ínyükre a munka. Erre mondjük többnyire csak elmesélésből emlékszem.

19. Do you wear black a lot?
Már kinőttem abból a korból, de azért elég sokszor hordok feketét, mint ahogy ma is.

20. Are there stairs in your house?
A lépcsőházban. Azért ez a neve.

21. Have you ever held $500 in cash?
Dollárt biztos nem, forintosítva viszont igen, nem olyan nagy összeg az.

22. Do you like onions on your burger?
Nem.

23. Could you ever give yourself a shot?Ezt sajnos nem értem. Lelőném-e magam? Vagy innék-e egy felest? Egyik sem, köszi.

24. Do you wear shoes in the house?
Csak az előszobában, induláskor és érkezéskor.

25. Have you ever worked as a cashier?

Nem, de gyerekkoromban nagyon szerettem volna, ha majd pénztáros leszek. Szerettem visszaadni. Most már csak elvenni szeretek, muhaha.

Koncert és kiállítás

Péntek este, Park, Passed, ParovStelar.

Jártam már a Parkban néhányszor, és még soha nem láttam ott ekkora embertömeget. Borzasztó volt. Hol a cigifüsttől fulladoztam, hol a mellettem ugráló srác könyökét próbáltam kivenni a szememből, hol csak próbáltam hátrálni, hogy az előttem álló ne álljon belém az egész hátával. Ehhez képest egészen jól kontrolláltam az emberiszonyom, és próbáltam a zenére koncentrálni.

Kezdjük az elején, a Passed-del. Nem tudom, őket hangosította-e egyáltalán valaki, és ha igen, akkor az látott-e már hangosítópultot valaha, de hihetetlen gányul szóltak. Nem ismertem ezt a zenekart, annyit tudtam, hogy voltak a Dalban. Érdekes zenekar, van billentyűsük, basszusgitárosuk, hárfásuk és egy énekesük (legalább is én ennyit láttam messziről, tömegből). A lánynak jó hangja van, csak nem tud énekelni. Pont úgy, mint én, csak én inkább nem állok színpadra, és ez mindenkinek sokkal jobb így. Vagy legalább rá kéne tolni egy kompresszort az éneksávra, nem tudom, nem értek hozzá. Minden technikát nélkülöző, teljesen dinamika nélküli éneklés volt, a hangerő pedig olyan volt, mintha a volume potit föl-alá rángatták volna. Hol halk, hol szörnyen üvölt egy-egy szóeleji hangsúlyon. Dalszövegekből nem is hallattszott semmi, szinte csak a magánhangzók. Csak akkor volt érthető a szöveg, ha egyébként tudtad, hogy mi a szöveg, pl. a Bájoló c. dalnál. Nem csak az énektechnikával volt baj egyébként, teljesen szét is estek a végére. Képesek voltak olyan hibákat elkövetni, hogy amikor az énekeslány megpróbálta felpörgetni a hangulatot, és valami nagy zúzásnak kellett volna jönnie (ez egy ilyen viszonylag chill zenét játszó zenekar), vagy legalább is valami jó kis szólónak, hirtelen minen elhalkult, minden hangszer teljesen tompa volt, aztán hopp valamit bekapcsoltak, és kiderült, hogy éppen hárfaszólóra tombol a nép. Ja nem, a tombolás elmaradt, bocs. Aztán hasonlót eljátszottak egy basszusszólónál is, ahol egyszerűen lekeverték a hangerőt, mi meg csak pislogtunk, hogy pls ez most mi akar lenni? Sajnálom, de egyetlen pozitív dolgot sem tudok említeni az előzenakarról. Ja de, azt, amikor végre abbahagyták.

Ezután vártunk, nagyon sokat, mondtam is Hercegnek, hogy remélem jobb buli lesz, mint amilyen sokat várni kellett rájuk, különben nagyon szomorú leszek.
Itt meg kell jegyezni, hogy én Parov Stelart alig néhány éve ismerem, ez volt az első alkalom, hogy koncertjére megyek, ezért teljesen más elvárásokkal voltam ott, mint azok, akik ősrégi rajongók. Merthogy tőlük hallani lehetett panaszokat, hogy nem volt ez olyan jó buli, mint régen. Nos, én nem tudom, milyen volt régen, nekem új volt, és nagyon bejött, nagyon király parti volt. Persze ha nem lettek volna ennyien közönség, még sokkal jobb lett volna. De megpróbálok elvonatkoztatni a közönségtől, és azt kell mondjam, ezért megérte elmenni.

Az ő hangosításukkal halistennek semmi baj nem volt, nagyon királyul szólt minden, olyan hangulata volt, hogy fú, és arra jöttem rá, hogy ez a zene élőben így, hogy ott van a színpadon egy igazi élő dobos és az énekeslány, akinek iszonyat jó hangja van, ráadásul még az a 3 fúvós (szaxofon, trombita, harsona), akiktől az egész még kétszer jobban szól, telejsen 5*. Jó ritmusú, táncolható, ugrálható, szórakoztató zenét zátszanak, és pont ezt vártam tőlük.


Szombat, @rc.
Volt már jobb is, volt már pozitívabb is, de hát ez a realista nép műve, és sajnos igazuk van. Volt néhány, ami ötletes volt, volt vagy két olyan, amin még nevettem is, de sajnos nagyon sok negatív, nem humoros, nem ötletes, unalmas, semmitmondó. Egyébként abból a kettőből is csak egyre emlékszem már, a háromlábú székes nagyon tetszett. Ennyi, nincs több említésre méltó dolog most az @rcon.

A hősök terén viszont ma van NemzetiVágta, ennek kapcsán láttunk gyönyörű lovakat, szép huszáros öltözetben lévő férfiakat, zászlóvivő embereket, és lovaskocsikat, ezek mind jók voltak.


Valamint, ma megvettük a Magyar helyesírás szabályainak legújabb kiadását.

Hajszárítót is vettünk, de az nem olyan érdekes.

Eddig és tovább

Ez egy nagyon jó nap volt, két nagy sikerélményem is lett ma a munkában.

Ma egy rendhagyó csoportgyűlést tartottunk. Van egy olyan kutatási témánk, amivel kisebb-nagyobb mértékben mindannyian foglalkoztunk már, más-más vonatkozásban, és többnyire egymástól függetlenül. A mai alkalommal pedig összeraktuk az eddig megszerzett tudásunkat, mindenki elmondta, hogy mit csinált, mit tudunk eddig. Az egyik munkatársam a gyűlés végén nagyon jól fogalmazta meg, hogy eddig mindenki csinált valamit úgy, hogy nem tudtuk mire is lesz jó, és hogy mit csinál a másik, és most hopp, hirtelen összeállt a kép, és azt látjuk, hogy eljutottunk valahova. Még nem vagyunk készen, de már látványosan vagyunk valahol, és ez pozitív ösztönzőerőt, lelkesedést ad mindannyiunknak. Ezt én is így érzem, és annak külön örülök, hogy bár nekem ebben a folyamatban egy egészen kicsi feladatom volt csak (egy táblázatot készítettem el), de arra folyton hivatkozik mindenki, úgy tűnik, nagyon fontos volt és hasznos.

A másik sikerélményem pedig, hogy ma néhány óra alatt kibogoztam egy olyan problémát, amivel az egyik munkatársam már jóideje küzd (nem tudom, mennyi időt töltött ő el ezzel, de szerintem néhány hete foglalkozhat vele)... A hiba egyik forrása az volt, hogy tökéletesen félreértette a feladatot, a másik pedig, hogy teljesen elavult adatokkal dolgozott, teljesen nem igazi számokkal, valamit nagyon elnézett.
Nem tudom, én mennyire veszem át innentől az ő munkáját, nem mintha egyébként nem dolgoznék még emellett két másik feladaton is egyszerre, de holnap mindenesetre itt folytatom.

Lelkesedés van most, és haladás.

Szabálytalanul közlekedtél, megbírságoltak. Fizess 500 forintot!

Mostanában valamikor szóltak a hírek arról, hogy valamelyik közlekedési cég szinte bűncselekményként kezelte, amikor valaki evett vagy ivott a buszon, villamoson. Azt hiszem nem vagyok egészen up-to-date ezzel a témával, nem is olvastam utána és nem is tudom, mennyire aktuális még, sőt, azt sem tudom, hogy ez budapesti vagy miskolci sztori, esetleg mindkettő, de azért elmondom, mi ezzel kapcsolatban az első és egyetlen gondolatom, véleményem.

Én a miskolci tömegközlekedés buszain és villamosain közlekedtem kb. 18 éven át, rengetegszer ültem az első ülésen, és jobb dolgom híján olvasgattam az utazási feltételeket, már amióta tudok olvasni. Előtte nem a szöveget olvastam, hanem a busz ablakára ragasztott piktogramot nézegettem. Több féle is volt, próbáltam neten megkeresni, de sajnos csak ezt a csúnya képet találtam, mindegy, szemléltetésnek jó lesz.

Szóval, én okos kislány voltam, és érdekelt, hogy mit jelentenek ezek a képek, emlékszem is rá, amikor ezekről beszélgettünk Anyával. Határozottan emlékszem arra, is, amikor megkérdeztem, miért nem lehet fagyival felszállni. Anya azt mondta, azért, nehogy véletlenül összekenjük vele más ruháját. Én ezzel egyet is értettem, el is fogadtam, és amikor olyat láttam, hogy valaki jégkrémet nyalogatva szállt fel a buszra, akkor én annak nagyon nem örültem, és nem értettem, hogy más erre miért nem figyel oda, és miért nem érti meg, hogy nem szabad. Ahhoz is elég okos voltam, hogy megértsem a tágabb körű jelentését a dolognak: ez a kép nem a fagyi ellen szól, hanem minden fajta étel ellen. Soha nem láttam még olyat, hogy valaki késsel villával látna neki egy háromfogásos ebédnek a buszon, de azt nagyon is el tudom képzelni, hogy például egy kézben fogható gyrost vagy hamburgert szeretne éppen ott elfogyasztani. Be kell valljam, ezt én sem tartom helyesnek. Edd meg a járművön kívül, mielőtt felszállsz vagy miután leszállsz. Egyébként is, inkább kapaszkodjál.

A képen látszik, hogy van italt tiltó rész is, bár én azt inkább részeg, vedelő bácsinak látom, mindegy. Szóval az van, hogy ne szállj fel a buszra például nyitott kávéspohárral, és szerintem a műanyag lappal fedett mekis kóláspohár sem teljesen való erre, de az ellen senkinek nem lehet kifogása, ha jól zárható edényben van nálad innivaló. Ha kell, lehessen inni, ez tök normális.

Mostanában már olyan ritkán közlekedem Miskolcon, hogy nem is tudom, ki vannak-e még téve ezek a jelek, azt viszont tudom, hogy Budapesten a megállókban és a járműveken (pl. a Combinokon) új plakátokat raktak ki. Ez szerintem az egyik legpozitívabb dolog, amit az utóbbi időben a budapesti közlekedési vállalatokról el lehet mondani, hogy ezek a plakátok nagyon jók, figyelemfelkeltőek és nagyon ötletesek. És nem csak magyarul, angolul is van rajta felirat. (Az egyik plakáton egyébként van egy vesszőhiba...) Ezek a plakátok azt próbálják elmondani az utasoknak, hogy a villamos nem gyorsétterem, légyszi ne itt egyél, vagy hogy a villamos nem része a fesztiváloknak, légyszi ne hangoskodj, vagy hogy a kutyádat csak te ismered, légyszi rakj rá szájkosarat. Hogy ennek mi az eredménye, az már egy másik kérdés. Tartok tőle, hogy semmi. És ez azért van, mert az emberek annyira parasztok, és annyira analfabéták, és annyira értetlenek, és annyira semmit nem vesznek magukra, és annyira azt hiszik, hogy nincsenek szabályok, és mindent lehet, hogy ha valaki rájuk szól, akkor az azonnal bekerül a sajtóba, és azonnal mindenki sipákolni kezd.

Marhák.

Szeptemberi hiány

Hiányérzetem van. Ha szeptember, akkor iskolakezdés. Tanult reflex. Készen állok a tanulásra, az új ismeretekre, nem akarok reggel 8-ra suliba menni, sem este 8-ig benn maradni és nem akarom hogy üres órák vágják ketté a napomat. És sajnos nem is lesz egyik sem.

Tulajdonképpen az egyik dolog, ami miatt örültem, hogy felvettek phd-ra az az volt, hogy lehet megint "iskolába járni". Nyilván tudtam, hogy ez már nem olyan lesz, mint eddig, de akkor is, legalább heti egyszer lesz valami, amire bejárhatok, jegyzetelhetek, elalhatok, zh-t írhatok, sudokuzhatok. Aztán most úgy tűnik, ebből nem lesz semmi. Még csak hétfőn fog elkezdődni a tárgyfelvétel, de most úgy tűnik, 3 tárgyat és ezzel 32 kreditet fogok tudni felvenni. Ebből 22 a kutatási kredit egyben, aztán van egy bioinformatikai gyakorlat, amit a főnököm fog tartani januárban, a vizsgaidőszakban, tömbösítve, a másik pedig valamilyen hallgatói beszámolók, amiről szintén nem gondolok sokkal többet.

Szóval nem lesznek óráim. 18 év után most először úgy kezdődik a szeptember, hogy nem kell órára járnom. Most kicsit úgy érzem magam, mint Pavlov kutyája, ha a csengetésre nem kap enni. Pedig éhes vagyok, és csengetnek. Becsengettek.

Menjünk máááár

Most próbáljátok meg elképzelni, milyen lehet az, amikor minden egyes futásnál így indulunk el itthonról. Én a piros pólóshoz hasonlóan próbálom indulásra bírni Herceget, aki a kék pólós lelkesedésével 10 percnyi folyamatos "öltözz már át" könyörgés után végre megmozdul, majd a bemelegítés után közli, hogy álmos, és elfáradt, végül további 10 perc cipőfelvétel-ivás-gépkikapcsolás után az alábbi jelenet metaforájával elindul.

Alkalmazkodók

Vannak helyzetek, amikor nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt terveztük, vagy ahogy kellett volna. Az ilyen esetekkel szemben én általában toleráns és megértő vagyok. De vannak, akik állandóan nyígnak, akiknek semmi sem jó akkor és ott ahol...
Azt hittem, ilyen a dolgozó embereknél már nincs. De van. Az a helyzet, hogy van a közvetlen munkakörnyezetemben olyan ember, akinél már sokszor fordult elő, hogy iskolás módjára kér haladékot mindenre, és a megbeszélt csoporteseményekből is sorra húzza ki magát. Szóval az, hogy február első hetétől, vagyis már fél éve rögzítve van, hgy kedden 11-kor csoportgyűlés és journal club van, ehhez képest állandóan átrakjuk 1-2 nappal arrébb, és rendszeresen úgy, hogy 1-1,5 órával előtte kapjuk az emailt, hogy jaj jaj bocsi nagy baj lenne-e... És ha nagy baj lenne, akkor mi van? Akkor se készült fel... Aztán persze a csoport 1 éves szülinapját is megünneplendő közös ebédre sem jön el. De ez most csak 1 konkrét eset volt, többször megtörtént már és nem csak egy emberrel.
Nem tudom, ők felfogják-e azt, hogy milyen óriási szerencsénk van a főnökünkkel, akinek fogalmam sincs, mi járhat ilyenkor a fejeben, ugyanis nem reagál ezekre az esetekre, csak beletörődött hangnemben közli, hogy akkor nem ma lesz a megbeszélés.
Én főnökömnek tekintem a főnökömet, és teljesen őrá bízom az ilyen helyzetek kezelését, de őszintén megmondom, hogy én hasonló heyzetben sokkal szigorúbb lennék. Utálom, hogy mások, akik velem rangban és mindenben egy szinten vannak, nem képesek egészen minimális követelményeknek megfelelni, amiknek nekem is meg kell felelni, és nekem nem okoz semmi gondot. Miért nem képesek alkalmazkodni?