Autóvásárlási lázban égünk éppen, de most egészen másról fogok írni. Az év elején tettem egy olyan fogadalmat, vagy mit, hogy idén legalább 12 könyvet elolvasok, ami havi egy, vagyis most, augusztus elején már 7-8 körül kéne járnom.
Mesélek először az Északi fény - Titokzatos kés - Borostyán látcső trilógiáról. Végigolvastam ugyanis ez utóbbi két részt is. Azt kell mondjam, hogy nekem ezek a könyvek nem tetszettek. Kicsit azért, mert túl meseszerű, azt hiszem, kinőttem én már ebből. Sokkal inkább viszont azért, mert nem tetszett a könyv nyelvezete. Nagy kérdés számomra, hogy ez a magyar fordítás hibája, vagy eredeti nyelven sem győzött volna meg. Bizonyos helyeken egyértelműen a fordítással volt a bajom, nagyon sokszor fordult elő, hogy nem volt egyértelmű számomra, ki beszél éppen. Ezen kívül vannak ennek a könyvnek mondjuk úgy "szakszavai" (például "daimón", "anbár"), amik ugye magyarul vannak, de nekem annyira idegennek, mesterkéltnek tűntek, hogy nem tudtam megbarátkozni velük. Van egy olyan érzésem, hogy ha eredeti nyelven is olvastam volna, akkor ezeket a szavakat nagyon ötletes fordításnak tartanám. Azért sem tudom ezt a fordítás-dolgot mire vélni, mert ha jól tudom, az előzménysorozat első megjelent részét, a La Belle Sauvage-t, amiről írtam még talán februárban, ugyanaz fordította, és az a könyv olyannyira tetszett, hogy még most is élénken emlékszem belőle jelenetekre, olyan hatással volt rám. Az is elképzelhető, hogy az eredeti trilógiát az író tényleg gyerekeknek szánta, az új sorozat pedig azoknak szól, akik azzal a könyvvel együtt nőttek fel, és tényleg komolyabb hangvételű... Mindenesetre ez összesen négy könyv, négy pipa a tizenkettőből.
Haladtam a Narnia sorozattal is, a Prince Caspian kötetet fejeztem most be. Nagyon sokat nyígtam régebben Hercegnek, hogy milyen nagyon szeretném elolvasni ezt a sorozatot, és ehhez mérten örültem neki, amikor végre meglett, de be kell valljam, ez sem nekem szól már. Úgy tűnik felnőttem, vagy mi, szörnyű ezt kimondani. Túl gyerekesnek találom a nyelvezetét, meg magát a történetet. Ezt ráadásul angolul olvasom, szóval itt semmi sem a fordítás hibája. Három rész viszont még mindig hátra van, szépen lassan majd csak elolvasom azokat is. A 3-4. részt vegyük két idén olvasott könyvnek.
Amiről viszont igazán nagyon nagyon szeretnék mesélni, az Ken Follett: The Third Twin. Ahogy a címből is látszik, ezt a könyvet is angolul olvastam. Egy zenei szakkönnyvboltban jártam, és szemben vele találtam egy idegennyelvű könyvekre szakosodott boltot. Mennyi kincs van ott! Csak szétnézni mentem be, de ezt a könyvet egyszerűen nem tudtam otthagyni. Még soha nem olvastam Ken Follett-től, de eddig mindig nagyon jókat hallottam róla. Most már tudom, miért. Na ennek a könyvnek nem gyerekes a nyelvezete, a története meg aztán végképp nem, kb. 600 oldal hosszú, mégis nagyon könnyedén tudtam olvasni, és gyakorlatilag nem tudtam letenni. Szerintem életem egyik legnagyszerűbb olvasás-élményét adta. A helyzet az, hogy előnyből indultam, mert a szöveg néhol tartalmaz olyan szavakat, amik némi biológia ismeret nélkül idegen nyelven olvasva elbátortalanítottak volna. A cím egyértelműen utal rá, hogy ikrekről szól a sztori, és mint mondtam, egy kis biológiai ismeret nem árt, de a többi innentől spoiler lenne, és semmiképp nem szeretném elvenni ezt az élményt senkitől. Mindenkinek ajánlom, krimikedvelő biológusoknak pedig egyenesen kötelező!
Ez itt tehát hét könyv, plusz a legutóbb elmesélt Lovak a ködben, az nyolc. Itt tartok most.
