Fociláz

Nem vagyok egy nagy futballszerető és -követő ember, de azért a keddi Osztrák-Magyart mi is a városban néztük. Mi egy tök nyugis helyen voltunk, de a Deák téren át kellett kelnünk a hazafelé úton. Rengetegen voltak, mindenki örült, nekem meg ez annyira tetszett, hogy amikor elment mellettünk egy pár, akik mindketten piros felsőt viseltek, majdnem rájuk kiabáltam, hogy
CSAKADIÓSGYŐŐŐŐR!

Mostanában

Be kellene pótolnom azt a rengeteg lemaradást amit itt a blogomon halmozok.
Volt egy csomó konferencia meg kurzus. Az EMBO kurzus kapcsán voltunk dunai hajókázáson és a visegrádi várban. Aztán volt két kurzus, ami rendes óra volt, és beadandót kellett írnom és szerdán még lesz egy vizsgám, és nagyon durva, hogy mennyire elszoktam már ettől. Volt PhD-s hallgatói beszámoló is, ahol ügyes voltam és ötöst kaptam, mondjuk készültem rá vagy 2 hetet, szóval megérdemeltem.

Otthon is voltam, mert elmaradt a gyűrűk ura koncert. Így el tudtam menni a tanárok demonstrációjára. A szülők részéről felszólaló hapsi jó vicceseket mondott, az ő beszéde tetszett, a szakképzésről beszélő néni viszont teljesen összefüggéstelenül beszélt, és az ő véleményével nem is értettem egyet. A végén felolvasták, hogy mit kérnek a kormánytól, és hogy mi valósult meg a kéréseikből eddig. Nagyon durva állapotok uralkodnak, tulajdonképpen azt hiszem, amint sikerül saját lakásba költöznünk, el kell kezdenünk gyűjteni a gyerekeink magániskoláztatására.

De nem csak tüntin voltam, hanem találkoztam barátokkal is. Most már el lehet mondani, hogy az egyik barátnőm babát vár, és ettől mindannyian nagyon boldogok vagyunk. Megmutatta a legutóbbi ultrahang-képet a babáról, és... hát... biztos nagyon szép baba lesz, bár én nem láttam, hogy hol van a képen...

Szombaton indulok Heidelbergbe, nagyon várom már. Vonattal megyek, jó hosszú út vár rám, de majd nézem a szép tájat.