Baromi rég írtam ide, aminek leginkább az az oka, hogy
- nincs rá időm
- alig használom a saját gépemet.
Most sem fogok hosszasan írni, inkább egy-két rövidet, amibe mostanság belefuttottam.
Találkoztam például Carllal. Carlból sokféle létezik, de én most őrá gondolok. Van egy másik verzió is, ott például Franknek hívják és kicsit más a párbeszéd, de mindegy. Szóval Carlt kétszer is láttam mostanában. Egyszer egy gyenge kis faágon csimaszkodott, éppen úgy, mint a videón. Közben a csőrével próvált bontogatni valamit, aztán az ág eltölt - várható volt - de ügyesen megfordult, mielőtt fejre esett volna. A másik alkalommal Carl egy szemetes szélén ült, lábával egy barna papírtasakot tartott, csőrével pedig éppen próbálta széttépni. Aztán jött a haverja, aki a másik oldalról fogta meg a papírt, és megpróbálta elvenni az értékes játékot/zsákmányt, ezen persze összekaptak, aztán jutott is - maradt is, a papír két részre szakadt, mindkettőnek lett játéka.
Aztán szerettem volna lerajzolni nektek, hogy milyen volt ez az ősz, de eddig még nem sikerült eljutnom, majd legközelebb... Egyébként teljesen nem is értem, hogy lett máris december.
Vannak ezek a like-alternatív reakciók a fb-on, tudjátok. Na, szerintem ez tök jó, csak hiányolom belőle a "bullshit", vagy legalább egy "facepalm" gombot. Többet használnám, mint a lájkokat, az biztos. Nem tudok elég oldalt letiltani ahhoz, hogy valaki megint az orrom elé ne tolja egy megosztással vagy lájkolással. Pfuhh.
Meg mi is van még, például hogy tanítok, kb. mindent: bioszt, kémiát, fikizát, matekot, angolt, amit éppen kell. Becsületemre legyen mondva irodalmat és törit nem vállaltam.
Ilyenek. Legyetek jók, nemtom mikor írok újra. Idén-e még egyáltalán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése