Védések

A tudományos karrierem (ha lehet egyáltalán ilyen nagyképűen fogalmazni) új szintre lépett.
Az előző félévben rám bíztak egy BSc szakdogát bírálatra. Nekem már az nagy élmény volt. Aztán ebben a félévben kaptam mégegyet. Ennek is nagyon örültem, főleg, mivel bioinfós, hálózatos téma volt. Erre a múlt héten bejön a doktori iskola vezetője a szobánkba, és azt mondja, velem akar beszélni. Úgy kezdi a mondandóját, hogy a múltkor (januárban) olyan jól sikerült a doktori beszámolóm (?!), hogy ennek most súlyos következményei lesznek. Tejóisten, mondom, miféle következmények. (Azonnal elkezdtem pörgetni az agyamban, hogy hol is van az a diasor és most azonnal elő tudnám-e adni mégegyszer...) Azt mondja: szeretne felkérni, hogy a csütörtöki BSc szakdolgozat-védéseken legyek bizottsági tag.
Nagy vigyorral válaszoltam, és örömmel elfogadtam a felkérést.

Kedden is voltak amúgy védések, azt is végigültem, mert ott volt a bioinfós szakdoli, tök ügyes volt mindenki. Tényleg nagyon felkészült előadók voltak, jó volt hallgatni őket. Ma egy kicsit gyengébb volt a felhozatal, több négyest is kiosztottunk, de hát BSc-n nálunk senkit nem akarnak bántani. (Kivéve engem, sok évvel ezelőtt, de arra igyekszem már inkább nem gondolni.)

Igyekeztem aktív lenni: észrevételeket tenni és kérdezni. Arra jöttem rá, (bár lehet, hogy ezt a csoportban a többiek, akik már ismerik a "kritikus szemlétetemet", rég tudták), hogy én az aljas módon kérdező zsűritag vagyok. Nem a szemét, amikor valaki hülyén teszi fel a kérdést, amire nem lehet válaszolni, vagy nem lehet megérteni. Nem, én az aljas vagyok, aki arra kérdez rá, amiről a diák beszél. Például alapfogalmak definíciójára, ha az nem hangzott el. És aki kiszúrja az ábrákon a hibát. Nyehehe.

Remélem, máskor is felkérnek ilyesmire.

Zümi

Amikor reggel 8-kor úgy ébredtem fel, hogy elaludtam a derekem, még nem tudtam, hogy ez ma egy jó nap lesz. Ahogy elindultam az ablak felé, észrevettem, hogy egy méhecske ül a földön, mozdulatlanul. Első dolgom volt vinni neki cukros vizet. Abban a pillanatban megzizzentette a szárnyait és elkezdett inni. Csak szomjas volt, kis kedves. Vagy egy percen át itta a vizet, aztán a lábaival kicsit megsimogatta a víz felületét és megtörölközött. Ezután letettem elé egy zsepit. Először ki akarta kerülni, de miután látta, hogy a nagy fehér lap nem akarja bántani, készségesen rámászott. Én pedig felemeltem, kinyitottam neki az ablakot, és már el is repült. Megmentettem egy méhecskét.