2011. január 26., szerda

Vizsgamaradékok

Megint eljött az az idő, amikor már egyszerűen nem bírok várni a vizsgaidőszak végéig. Elfáradtam már, kicsit szétestem tőle, szeretnék végre társaságot és szabadidőt. Szeretnék már végre azért unatkozni, mert nincs semmi tanulnivaló. Elég ebből pár nap is, pont jó a reghét is, de legyen már vége. Elég szomorú, hogy tavaly ott tudtam lenni a Herman-héten, idén meg nem. Pedig idén is több ismerősnek is ígérgethetném a szavazatomat.
Holnap állatrendszertan vizsga, ezen szeretnék a legjobban túl lenni. Jó lesz ebből a kettes is, csak hagyjanak már végre békén azzal a sok undorító féreggel. (Elég baj az, hogy még szigóra is újra meg kell tanulni egy félév múlva.) Pénteken analitika vizsga, attól már nem félek annyira, de nem lesz könnyű menet, az biztos. Szeretnék belőle minél jobb jegyet kicsikarni. A kövhétre marad még egy biokolloidok javító, az kicsit időigényes lesz, de ha javítok a 2-esen már boldogabb leszek. Végülis, az volt az egyetlen tárgy, amire szerettem bejárni, és amit azért vettem fel, mert tényleg érdekelt, és amiről év elején eldöntöttem: én ebből 5-ös leszek. Aztán mégsem.

Nincsenek megjegyzések: