Így eltem túl az egyetemet

Túl vagyok rajta. Az órákon, a szakdogán, a védésen, a záróvizsgán, és az egész egyetemen is. Utóbbi lepett meg legjobban, nem is számítottam erre. Az egyetem búcsúzóul megsimogatta a buksimat, azt mondta, "ügyes voltal!", és elengedte a kezem. Én azt hittem olyan messze szaladok majd tőle, amilyen messze csak lehet. Most meg ott állok eltávolodva, és azon hüppögök, hogy szerettem egyetemistának lenni. Aztán arra gondolok, milyen vicces az élet: hétfőn ugyanoda fogok menni, mint ahol az egyetem első három évét töltöttem, a Déli épületbe, ahová "északis" biofizikusként olyan belépni, mint elsőéves egyetemistaként visszamenni a Hermanba. Igen, munkát kaptam. Pénteken még diplomás munkanélküli vagyok, hétfőn pedig már független, önálló, szakmában dolgozó ember. Az Anyukám pedig büszke rám. És a család is. A barátaim. És talán még mások is.

Nagyon rosszul viseltem ezt az utolsó hajtást. 3 hetem volt készülni az államvizsgára. Ez először igazán jól hangzott, de a 2. hét végére elfáradtam. Írtam is arról, milyen sok stressz ér egyszerre, ezért az utolsó 4-5 napban már megpróbáltam minden egyéb teendőt kizárni, és csak ebbe az egybe beleőrülni. Minden nap folyamatos gyomorszorító érzés, egyik reggel alig bírtam felkelni, úgy szédültem, egy másik este meg az egyik fülem teljesen betompult. Ez a hajtás valójában már akkor elkezdődött, amikor már tenylegesen elkezdtem a szakdolgozat szövegbe rendezését. Szerencsére karácsonykor tudtam egy kicsit szusszanni, az újévben az utolsó vizsgám nagyon jól sikerült, ezek azért sokat segítettek.

Miért volt ez a nagy hűhó mégis? Két dolog miatt leginkább. Az egyik a bsc végzésem, a másik pedig a tudásmennyiség.
Kb. 300-an kezdtük el a bisz szakot anno. Közülük három évvel később 12 ember mondhatta el magáról, hogy időben végzett az egyetemen. Én köztük voltam. Óriási büszkeség volt ez nekem. Aztán jött a szakdogaleadás, amikor kihúzták a lábam alól a talajt. Jött a védés, ahol nem győztem befogadni azt a rengeteg ingert, ami mind arról szólt, hogy mennyire bődületesen szar az, amit eddig csináltam és amit itt bemutattam. Aztán jött a záróvizsga, ami tartogatott érdekes dolgokat, de úgy tűnt, ez legalább úgy sikerül,ahogy annak kell. Amikor szeptemberben átvettem a diplomámat, ott tudtam meg, hogy belém rúgtak még egy nagyot. A mai napig nem hevertem ki ezt az élményt. Még most is csak bőgni tudok rajta, ahogy felidézem. Egy dologban viszont ezzel megerősítést kaptam: onnantól kezdve nem hezitáltam azon, hogy talán mégis biosz msc-re kellett volna mennem.
Most mártalán megértitek: a legnagyobb félelmem az volt, hogy ez megismétlődhet. Rettegtem az újabb megaláztatástól, és nem is az esemény miatt volt a srtressz, sokkal inkább a "végre túl vagyok rajta, megvan és most már nem számít semmi" érzést vártam. És nagyon sokat kellett rá várni.

A másik stresszfaktor az volt, hogy a tételek nem az elmúlt két (és fél) év biofizikus tananyagát, hanem az elmúlt 5 (és fél) év összes információját hordozták. Újra kellett tanulnom egy csomó bioszos, rég elfelejtett dolgot, amit egyébként nem bántam, mert nagyon szerettem azt tanulni mindig. Tartottam attól, hogy nagyon fizikusra fogják venni a vizsgáztatók a tételeket, de legnagyobb szerencsémre ebben is csalódnom kellett.

A védés egyébként elég érdekes volt, nem volt bírálat, nem voltak előre megírt kérdések, spontán ment az egész. Szerintem a jegyet a témavezetői értékelés alapján adták, és nagyon erős a gyanúm, hogy egyébként senki, de tényleg senki nem olvasta el a szépen bekötött szakdogámat.

Egyszóval, vagy inkább kettővel, büszkeség és boldogság. Ezt érzem most. Az iskolásoknak gyakran szokták mondani, hogy nem az iskolának, nem a tanároknak tanulsz, hanem magadnak. Van benne igazság, mert a tudás a tiéd. Csakhogy más emberek ítélik meg azt a tudást, amit magadra veszel, és akárki akármit mond, nekem nem az a legnagyobb ösztönző erő, hogy magamnak megjegyzek dolgokat, hanem hogy mások szemében én érek valamit, és ezt kifejezésre juttatják. Akkor is ha ez egy jegy egy vacak papírlapon, ha egy semmitmondó (ámde nekem igen sokat jelentő) lájk a fb-on, egy tábla csoki egy barátnőtől, egy büszkeséget sugárzó mosoly egy családtagtól, vagy bármi, ami azt mondja, jól van fiam, ügyes vagy, így kell ezt csinálni, büszke vagyok rád.

Én pedig nem tudok mást tenni, csak megveregetem a vállamat és azt mondom magamnak, a legjobb döntés volt irányt váltani.

Macskamód

Macska lapul mögötte. Hosszú ideig néz mereven, gondosan felkészül az ugrásra.

Mindjárt ugrik.

Feszülten figyel.

Most!

Nem hibázott; erősen kapaszkodik. Megkeresi a legkényelmesebb pozíciót gazdája vállán. Gyengéden mar karmaival a puha vállba, mely pihenőhelyet nyújt néhány órára. Elhelyezkedik, ráneházkedik a vállra, nehogy észrevétlen maradjon. Elszenderedik.

Egy hét van hátra a záróvizsgáig. A fáradtság és a pánikhangulat macskamód pihen a vállamon. Minden percben érzem. Nem merem felébreszteni.

Rengetegség

Az elmúlt napokban csomó jó dolog történt. A legnagyobb örömhír, hogy megvan a menyasszonyi ruhám! Vagyis még nincs, mert direkt nekem varrják, és ez sokáig tart. Beszéltem egy dekorossal, kiderült, hogy sokkal több virág-tétel van a listában, mint számoltam, ami mondjuk anyagilag nem túl jó hír. Viszont most már jobban el tudom képzelni, hogy milyen lesz a csokrom. Fodrászom is lett már, ő majd valamelyik februári szombaton készít nekem egy próbafrizurát. Remélem olyan lesz, és én úgy fogok kinézni vele, amilyennek szeretném.

Aztán meg itt van a munka is. Még mindig az a legégetőbb problémám, hogy túl kéne élni a záróvizsgát, de már tele vagyok munkaügyi intézendő dolgokkal. Holnap átveszem a belépőkártyámat (végre ilyenem is lesz, yey!), aztán részt veszek az alakuló ülésen. Tegnap küldtek nekem egy papírt, amivel majd kapok hivatalos eltés munkahelyi e-mailcímet. Ma pedig kaptam egy e-mailt, ami a 2015-ös mindenféle adóügyi nyilatkozatokat tartalmazza. Ezt a levelet szerintem minden egyetemi dolgozó megkapja, és amikor észrevettem, hogy abban a több százas címlistában milyen nagy nevekkel kerültem egy kupacba... hűűha!

Ami a záróvizsgát illeti... elfáradtam. Még egy teljes hetem van rá készülni, de már nem tudok odafigyelni rá. Komolyan néha csak szalad a szemem a szövegen, de az agyamig már nem jut el belőle semmi. Néha meg azt érzem, hogy amit ismétlésképpen elolvasok, azzal nem frissítem, hanem éppen hogy törlöm az összes addigi információt. Máskor meg egészen letaglóz, amikor olyan információt olvasok, ami teljesen újnak hat, vagy teljesen máshogy gondoltam volna, és eszembe jut hogy basszus, ez tényleg így volt. Hogy a csudába tudtam ennyit felejteni? Bár már elfelejthetném az egészet.

A dolgokat csak tetézi, hogy el kell költöznünk. Nem lenne ezzel semmi baj, ha nem épp a záróvizsga-munkakezdés-sokesküvősintéznivaló hármas mellett kellene ezzel is foglalkozni. Budapesten az albérletkeresés szörnyű dolog. Olyan nagy a kereslet és olyan kicsi a kínálat, hogy itt nem lehet sok lakást megnézni, gondolkozni, újramegnézni és megállapodni. Nem, itt csak a 3-4 napnál nem régebbi hirdetéseket éri meg felhívni, de már azoknál sincs rá semmi garancia, hogy még nem vették ki a lakást. És ha szerencséd van, és azt mondják, mehetsz megnézni, nem 2-3 nap múlva, meg nem munkaidő után, hanem már holnap reggel menni kell, mert ha három órával később mész, máris lecsapták a kezedről. Itt nincs idő átgondolni a dolgokat, és ez nekem nagyon nagy stresszt jelent.

Ha pedig még mindez nem lenne elég, tele vagyunk kiosztatlan meghívókkal is. Azt terveztük, hogy karácsonytól kezdjük osztani, és január végére mindenkihez eljut. Aha, jövő hét vasárnap már február 1., és mi még a meghívóinknak több mint a felét nem adtuk át. Szóval senki ne aggódjon, aki még nem kapott meghívót, pedig számított rá, mert valószínűleg fog kapni. Majd...

Ó igen, és az 50 könyv hihívással kapcsolatban, a Mágia színe megvolt, most "trilógia" kategóriában olvasom ugyanennek a sorozatnak a három boszorkányokról szóló könyvét. Az elsőt, az Egyenjogú rítusokat már elolvastam. Most a Vészbanyák van soron.

Munkarend

Megjelent a TO honlapján a következő félév tanrendje. Nekem már nincs mit nézni benne. Már most hiányérzetem van, pedig már úgy várom, hogy vége legyen teljesen.

Munkább

Szeretném körbekiabálni a világot, közben pedig babonás félelmemben alig merem megsúgni, hogy van állásom. De előbb sikerülne kell a záróvizsgának.

Neu

Hiába van az embernek biológus diplomája, két és fél évnyi fizikatanulás után a neuront úgyis neutronnak fogja olvasni.

Végző

Tudjátok mim van?
Abszolutóriumom, az van!
Ötöst kaptam a mai vizsgán.
21 nap maradt a záróvizsgáig.

Szín a címben

Megjelent egy új "mém", az 50 könyv 1 év alatt*. Azt hiszem, idén ezt be tudom vállalni. Arra gondoltam, hogy ilyenkor utána fogok nézni kicsit a szerzőknek is, csak hogy tudjam, illik-e a könyv a kategóriába.

El is kezdem máris, méghozzá ezzel:
37. egy könyvet, aminek a címében szerepel egy szín

Terry Pratchett - A mágia színe

A mágia színe c. könyvet Sir Terence David John Pratchett írta, 1983-ban, magyarul 1992-ben jelent meg. A Korongvilág-regények első tagja. "A könyv ötlete – miszerint minden ami történik, az istenek szerencsejátékának eredménye – némileg hasonló a hagyományos szerepjátékokhoz, amennyiben a kocka gördülése határozza meg a szereplők sorsát."

* van benne trilógia is, szóval inkább 52. 1 hét - 1 könyv.

Emlékeztetőül

Szegény kicsi epehólyag, senkinek nem tetszenek a szép kis kavicsai. Nekem sem kellettek, haragudtam is rá, de most úgy sajnálom szegényt. Azért inkább mégsem kérem vissza.

Hav

Azzal köszöntött be a december, hogy a budai életet megbénította a fagy. Mi, Pest belvárosában ebből az égvilágon semmit sem érzékeltünk. Még csak elég hideg sem volt.
Hamarosan Sárospatakon is leesett a hó. Ekkor képet láttam róla, de amikor karácsonykor ott voltunk, gyönyörű tavasz volt.
Míg itthon számoltuk a napokat vissza szilveszterig, a dunántúlon leesett az igazi hó, muatták a tévében, hogy előkerültek a hólapátok, a szánkók, és repkedtek a hógolyók. Az indexen még hóember-szépségverseny is indult, de azt már nem követtem.
Beköszöntött az újév, és én még mindig nem láttam havat.
2-án estére ónoseső esett, le is fagyott az útra, a buszok nem tudtak feljönni az Avasra, állítólag órákig állt a közlekedés, szerencsére én ezt sem éreztem meg, mert egy percre sem tettem ki a lában a lakásból.
Tegnap reggel zúzmarásak voltak a fák a házunk előtt.
Ma reggel óvatos, vékony fehér réteg borította be a környéket. Végre, az első hó!