Belgium #1

Péntek hajnali fél 4, hideg, Budapest, autó, reptér.  Délelőtt fél 9, Charleroi. Délelőtt 10 óra, Brüsszel, Gare du Midi. Kissé lepukkant környék, vaskorlát mögött szemét, egy-két csöves, zsúfolt, zajos út. Visszamegyünk az állomás szebbik részébe, megérdeklődnénk a vonatjegyünket másnapra, egy néni papírra írja a sorszámunkat, mert a sorszámosztó gép elromlott. Megérkeztünk Magyarországra. Oh, wait! Tényleg nem, mert a néni barátságos volt, mosolygott és beszélt angolul.

Összesen 4 olyan nap volt, amikor Büsszelben szétnézésre volt több-kevesebb időnk. Az első nap tettünk egy kisebb kört, aztán szántunk egy napot az Atomiumra és környékére, egy napot a belvárosra, bazilikára, csokimúzeumra, és egy délelőttöt a Parlamentáriumra. Sajnos idő híján nem jutottunk el a No-Go zónaként elhíresült Molenbeekbe, és még sok más helyre sem, de azért van miről mesélni. Ez jön most.

Igazságügyi palota, kilátás, ronda lift (mint a várkert bazárban).

Életkép: egy kórház előtt bácsi ácsorog, bal kezével cigarettát emel a szájához, jobb kezével a gurulós infúzióállványt tartja. Azután találtunk egy emlékművet, aminek a szövegét nem sikerült megfejtenünk, hacsak nem azt jelenti, hogy "az első belga iskola áldozatainak emlékére". Jó oktatásuk lehetett a belgáknak.

A boltban találtunk virslibefőttet. Konzervvirsli, ki hallott már ilyet. Egyébként a belgáknál nem lehet kapni tejet. Nagy üzletekben biztos lehet, valószínűleg mi nem jártunk a megfelelő üzletekben, de ESL tej nem volt, hát hogy lehet így élni.

Aztán általános tapasztalat a belga szobrokkal kapcsolatban, hogy a férfiak nagyon furcsa alsó öltözetet viselnek, nadrágnak legalább is csak jóindulattal nevezném az ilyesmit. Nagyon büszkén feszítenek benne, jobb is, hogy már meghaltak, manapság elég sanyarú sorsuk lenne.

Belgium is tele van templomokkal. Például mindenhol van Mátyás-templom. Is. Az egyik brüsszeli templomban például tök szép volt az orgona, Liége-ben az ablakok voltak egészen szokatlanok, és ezért nagyon menők, Ghentben pedig az egyik templom hátsó oltáránál van egy bálnacsontváz! Egy bálnacsontváz!!4! A ghenti egyetemen preparálták, másfél éve sodorta szegényt partra a víz, és azért van a templomban, mert akkor hátha nagyobb kedvvel fognak odamenni a gyerekek. Már nem sokáig lesz ott, talán 1-2 hónapig, úgyhogy ha megnéznétek, siessetek vele.

Brüsszelben megtaláltuk a helyi Párizsi-udvart, bár ilyet én inkább valahol Csehországban vagy Olaszországban láttam, azt hiszem. (Próbálok rájönni, hogy hol láttam ehhez hasonlót, addig is a google képkeresője megmondta nekem, hogy a hely, ahol ezt a képet készíettem a Galeries Royales Saint-Hubert.)

Vannak mindenféle tornyos és aranyozott épületek is, de nem én vagyok az, akinek ez tetszik. Mármint a torony jó, például Leuvenben van egy rettenetes épület, amit csak azért nem tartok különösen rondának, mert nincsen rajta arany. De azt majd egy másik bejegyzésben mutatom meg.

Vannak Brüsszelben mindenféle pisilő lények, kisfiú, kislány és kutya. Természetesen csak a kutyáról van képem, meg egy másik kutyáról egy parkban a diadalív mögött, de a kedvenc szobrom egyértelműen a nyuszis néni volt. Ja, és azért ne feledkezzünk meg az Európai Parlament előtt a fejüket földbe dugó struccokról se.

Brüsszelnek is van diadalíve, amit a 20. századra sikerült elkészíteni, szóval ez egy egészen modern diadalív. Ott egyébként úton útfélen botlik bele az ember a Leopold királyokba, ezt is egy Leopold kezdte el építeni, lestem a Wikipédiáról, ő a második volt. Ekkor tudtam meg, hogy a Leopoldok magyarul Lipótok. Micsoda fura név. Hívnak ma még így valakit?

Én azt hittem, az Atomiumot mindenki ismeri, de mint kiderült, sok ismerősöm még csak nem is hallott róla. Akik esetleg hasonlóan lennének ezzel, azoknak elmesélem, hogy az Atomium Brüsszel egyik jelképe, egy hatalmas, kb. száz méter magas, a vas fémrácsát szemléltető acélépítmény, amelyet az 1958-as büsszeli világkiállításra emeltek. Eredetileg tényleg csak a világkiállításra szánták, de a belgáknak annyira megtetszett, hogy végül nem bontották le, és azóta is vonzza a turistákat. Egy élére állított kocka csúcsaiban és középpontjában elhelyezett gömbök, átjárókkal összekötve. A tetején kilátó, alatta kiállítás van. A tőszomszédságában pedig a MiniEurope kiállítás található, ahol minden uniós országból egy vagy több híres épület kicsinyített, emberméretűvé tett mása található. Magyarországot a Széchenyi-fürdő képviseli. Nem tudom, mi alapján választják ki az épületet, de kizártnak tartom, hogy ha bármelyik magyart megkérnék, hogy mondjanak egy neves épületet Magyarországról, akkor bárki elsőnek pont a Széchenyi-fürdőt mondaná. Na nem mintha nem lenne méltó arra, hogy itt legyen.

A bazilika tökre nem volt izgi, ráadásul szerintem messziről nagyon morcos arca van.

A csokimúzeum pedig elég kicsi volt, de legalább lehetett csokit enni, és volt néhány épületmodell, amik ilyes kis apró 100-200 kg csokiból készültek. Azért az milyen lehet, amikor leharapod a csokibazilika tornyát... A múzeumból egyetlen képem van, ez a nem csoki nyuszi.

A magyar közlekedési viszonyokhoz szokott embernek több dolog is furcsa lehet. Először is, Belgiumban nagyon fejlett az autópálya-hálózat, én követni sem tudtam már, hogy hányadik autópálya szakaszra érünk, ahogy a reptérről bejutottunk a városba. A másik, ami nagyon feltűnő, hogy nagyon fiatal autók közlekednek az utakon. Ha mégis van egy-egy régebbi, akkor az biztos azért van, mert a tulaja különösen szereti, és nem azért, mert nincs pénze kevésbé használtat újat venni. Én arra számítottam, hogy többnyire francia autók járnak a belga utakon. Tényleg sok van, de a dobogón azért így is német autók ülnek (főleg BMW), melléjük pedig befigyeltek a Volvok is. Északon, Brugge-ben és Oostende-ban pedig több Range Rovert láttam egy-két óra alatt, mint eddig életemben összesen. A harmadik jellegzetessége a belga közlekedésnek pedig az, hogy az autósok nagyon figyelnek a gyalogosokra. Itt nincs olyan, hogy ha látod a gyalogost az út szélén állni, akkor egy kicsit lassítasz, és ha nem indul el, áthúzol előtte. Nem, itt bizony megállnak akkor is, ha se előttük se utánuk jó ideig nem fog jönni semmi. Nem sietnek, nem türelmetlenek, akkor se, ha hülye turisták kóvályognak előttük. Végül egy negyedik érdekesség, hogy a villamosoknak sok helyen nincsen kiépített megállójuk, elválasztott járdaszigetük, hanem a villamos csak úgy megáll, kinyitja az ajtókat, a le- és felszállás pedig a legnagyobb forgalomban is az autók között történik. Ott próbálják átküzdeni magukat táskákkal, babakocsikkal az egymás mögött szűken felsorakozó autók között.

Belgiumban majdnem mindenki beszél angolul. Tulajdonképpen kétféle ember van: az egyik olyan, hogy ha nem is nagy angolos, azért kényelmesen lehet vele angolul beszélni; a másik olyan, hogy egy árva szót nem beszél angolul, de a saját flamand/vallon nyelvén kívül semmilyen más nyelvet sem beszél, és még a "no" helyett is inkább csak a fejét rázza. Ez utóbbiból szerencsére elég kevés van.

Az első bejegyzés érjen most itt véget, de még rengeteg kalandunk volt, azokkal folytatom.

Magyarország megérett a pusztulásra

Túl az óperencián az egész hetes konferencián végre lesz időm egy kicsit utolérni magamat. Először reagálnék a múlthét vasárnapi eseményekre, aztán ígérem, holnap már Belgiumról fogok mesélni.

Így még választás miatt nem izgultam soha. Utólag belátom, fölösleges volt, mert így jobban fájt a puffanás. Pedig minden olyan jól indult. Gyönyörű napsütés, most aztán egyik ellenzéki erő sem mondhatja, hogy a rossz időjárás miatt a rendezvény elmarad. Az emberek kinn az utcán beszélgetnek, mosolyognak, komolyan mondom, sose láttam még ennyire élni ezt a várost. Az állam is leesett, amikor láttam a kétóránként frissülő részvételi adatokat, le a kalappal, emberek, gondoltam magamban, szavazni szexi! Aztán jött az este, a végeláthatatlan "kígyó", és végül a teljes megsemmisülés.

Nyilván nem volt kérdés, hogy ki nyer. De a részvételi adatokat elnézve én már magam előtt láttam az utópiát, hogy nem lesz meg az abszolút többség. Aztán végre megjelentek az eredmények, narancssárgába borult az ország, én pedig teljesen kétségbeesve néztem magam elé, hogy ez már az, amikor sírni kell, fogni a cókmókot és elindulni... Mindegy is, hová, csak el innen. Három napon keresztül minden szabadidőmet azzal töltöttem, hogy a jövőmön gondolkoztam. Hogy meddig leszek, leszünk még itt.

Így egy hét elteltével kicsit nyugodtabb vagyok. Pontosabban csak kevésbé dühös; de egyre elszántabb arra, hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre. Június végégig például történhetne valami előremutató.

Menj el szavazni!

Visszatértem Belgiumból, sokat fogok mesélni róla, ígérem, de az a helyzet, hogy annyira rá vagyok izgulva a holnapi választásra, hogy előbb még erről fogok írni.

Az utolsó 1-2 hétre nagyon felpörögtek az események. Bár kifelé folyamatosan egymás marását sugározzák, hozzám legalább is leginkább ez jut el, mégis sok visszalépés történt egyik-másik párt részéről az ellenzék oldalán. Ez mindenképpen dicséretes, még akkor is, ha nem mindig tűnik korrektnek.

Januárban írtam egy bejegyzést, amiben volt egy táblázat a szavazásra jogosultak számáról. 7942328 magyarországi és 343106 külföldi magyar állampolgár volt akkor regisztrálva. Ez ma így néz ki:

Akkor úgy fogalmaztam, hogy a külföldi magyarok száma még jelentősen növekedhet. Konkrét számot nem írtam, pedig olyan 30-40 ezer környékére becsültem, és tényleg. Amire viszont egyáltalán nem számítottam, hogy két hónap alatt 8,5 ezerrel csökken a hazai választók száma, ami azért durva. Most tehát úgy állunk, hogy a szavazatok 4.55%-áról a külhoniak dönthetnek.

Azt is írtam két hónapja, hogy 60% alatti választási részvételt gondolok reálisnak. Ezt most már máshogy gondolom, és 62-68% közé lőném be. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy melyikünknek lesz igazam. Az ellenzék most nagyon próbálja nyomni, hogy el kéne érni a 70%-os részvételt, de ez szerintem nem reális elvárás egy politikailag ennyire passzív társadalomtól. Valójában olyan 65%-ot gondolok még megvalósíthatónak.

Én magam azok közé tartozom, akik teljesen biztosan abban, hogy fognak szavazni, de az utolsó pillanatig hezitálnak azon, hogy kinek adják a szavazatukat. Azt mondják, listán szavazzunk szívvel, egyéniben pedig ésszel, és én is így fogok tenni. Nem vagyok ettől boldog, mert tartok tőle, hogy így a listás szavazatom végül elvész, az egyéni oldalon pedig az elveimnek kell majd ellent mondanom, de valamit valamiért. Undorító dolog ez a politika.

Legyenmárholnap.