Valami vidámabbnak is szentelhetném a 200. bejegyzésemet, de írok, pedig nincs is miről. Olyan semmilyen kedvem van most. Herceget holnap nem látom, cserébe a Nagymamámat igen, aki nincs túl jól, sőt, meglehetősen vacakul, menne már haza, de maradnia kéne a kórházban, utána is inkább hozzánk jöjjön, én a jövőhéten nem fogok hazajönni, Herceget is alig fogom látni, és amúgy sem érzem jól magam a bőrömben. Letöröltem az összes zenémet a kiskütyümön, és új zenéket válogattam rá, jó részét még nem is hallgattam meg, pedig már jóideje megvannak. Versírhatnékom is van, de nem hinném, hogy bármit össze tudnék kaparni. Vokálügyben sincsen semmi, félő, hogy már nem is lesz, részemről kezdem teljesen reménytelennek látni. Szeretnék énekelni is, de nincs mit, nem tudok semmit rendesen, igazából nincs is kedvem semmihez.
Kicsit depresszív
ez a zene. Talán félelmetes is. Félhomályban egyedül a szobámban. A bögrében málnaszörp, nem látszik a színe, mintha méreg lenne. Nem is szívesen iszom bele, de az illata jó. Felkapcsolok egy másik lámpát, a málnaszörp vérszínű. Az ásványvíz buborékjaitól inkább rozé borra emlékeztet. Az íze legalább édes. Néha őrültnek érzem magam. Ki akarok szabadulni a torz érzékeléseimből és zavart gondolataimból. Túl zajos a csend.
Megrázhatom magam és kiléphetek a valós dimenzióba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése