2012. január 15., vasárnap

Jó választás

Amikor felvettem a vizsgáimat, megpróbáltam olyan sorrendet választani, hogy valahogy témában átfedjenek az egyást követő tárgyak. Az a tárgy, amiből most készülök... - őszintén bevallom - csak az első 3-4 órán voltam benn. Számítottam rá, hogy tanulhatatlan lesz (az egyik tanár előző féléves anyagrészét megtapasztalva), de reméltem, hogy valahogy megoldom, mert így még mindig jobb, mint azokon az órákon benn lenni. 
Most itt vannak előttem a diasorok, és megfejtésre várnak. És én haladok! Összefüggő mondatokat tudok kovácsolni a néhány szavas, képekben dús diákból, és egy egészen összetett rendszerben illenek össze a puzzle darabjai.
Tényleg szerencsés volt ez a vizsgasorrend-választás. Egy másik tárgy, amire mindig bejártam, és jegyzeteltem is szépen-szorgalmasan most nagyon sokat segít, főleg, hogy így 2 héttel később még mindig pontosan tudom milyen infonak melyik diasorban tudok újra utánanézni.
Az pedig nem kevésbé mellékes, hogy ez a mostani anyag a következő vizsgára való készülést is megkönnyíti. Ide látom.

(A korábbi bejegyzésem, miszerint eléggé unom már ezt, továbbra is érvényes, de úgy szeretem meglátni az összefüggéseket!)

Nincsenek megjegyzések: